Délmagyarország, 1967. augusztus (57. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-30 / 204. szám
Vasárnap: Nyomozókulyák országos versenye Szegeden Késsülnek a „sztárok" — Harminc produkció Nyílt titok, hogy a nyomozókutyák rendkívül hasznos segítői a rendőröknek a bűnüldözés szolgálatában. Amikor szükség van rájuk, esetről esetre vizsgáznak, és nemcsak ők, hanem közvetlen gazdáik is, akik betanításukat végzik, s úgy ismerik egymás mozdulatát, hogy szükségtelen a szó, a beszéd. Az sem ismeretlen, hogy Budapesten, a Kerepesi úti tenyésztelepről kerülnek ki a fajtiszta, törzskönyvezett nyomozókutyák. Némely apa- és anyaállat súlyos valutákat ér, ugyanúgy ivadékaik is, amelyek a fizikai rátermettség mellett jó szimatképességről tesznek bizonyságot és kitűnő idegrendszerrel rendelkeznek. S hogy külön-külön és összességükben is mire képesek e fajtiszta állatok, arról most bárki meggyőződhet. A Csongrád megyei rendőr-főkapitányság Szegeden első ízben rendezi meg az ország legjobb nyomozókutyáinak nagyszabású versenyét vasárnap, szeptember 3-án délelőtt 10 órai kezdettel a Vasutas sportpályán. A megyei rendőr-főkapitányságok nagy kutyasztárjai v asznék részt a közel harminc versenyszámból álló bemutatón. Szerepel a többi között nyomkövetés, speciális személykiválasztás, fogoly- és tárgyőrzés, motozás, menekülő lefogása, a támadás elhárítása, hogy csak néhány számot említsünk. S kik a sztárok Budapestről és a megyeszékhelyekről? Csongrád megyét Gulyás, a sok vizsgán és gyakorlaton kitűnően szereplő •met juhászkutya képviseli, nelynek munkájáról Iáink augusztus 24-i számáan már olvasóinknak beszámoltunk. A miskolci rendőr-főkapitányság Bandi nevű nyomozókutyája a tavalyi versenyen országos elsőséget szerzett. Most mellette szerepel majd Budapestről a kitűnő szimatú és idegrendszerű Apacs, amely sok „nehéz fiúf buktatott már le betöréseknél. Az anyaállat, Elli, Szombathely színeit képviseli. Eredményeiről annyit tudunk, hogy nemcsak a rendőrségnek, hanem a határőrségnek is nagy szolgálatokat tett. S ki győzné felsorolni 19 megye és Budapest legjobb nyomozókutyáinak sorozatos eredményeit, bravúrjait. A versenyben a legjobbak, illetve vezetőik most is értékes fődíjakat és számos tiszteletdíjat vihetnek majd haza, noha erős a mezőny. A „sztárok" már Szegeden vannak és rendszeres napi gyakorlattal készítik fel őket a versenyre. Annyit tudunk, hogy a szombati napjuk pihenés. Pénteken délután fél 3-tól fél 7-ig a Hunyadi téri sportpályán viszont fogadhatják látogatóikat, akik a vasárnapi versenyre elővételi jeggyel rendelkeznek, vagy a helyszínen belépőt váltanak. Budapest, Debrecen, Pécs és Zalaegerszeg után került sor a szegedi versenyre. Az Nehéz őszi idény előtt Beszélgetés Hegyi Gyulával, az MLSZ elnökével A magyar labdarúgásban felfrissítéséhez. Tamással és selejtezőkön, a csapat kialatöbb mint félszázezer játé- Szűccsel védelmünk szilár- kításával tavaszig várhatunk. kos lép pályára hetenként dabb lett, Albert ma Euróés küzd a bajnoki ponto- pa egyik legjobb irányító kért. A közvélemény érdek- csatárának tekinthető, Mollődése a bajnoki küzdelmek nár és Varga „beépítése" pemellett elsősorban a váloga- dig tovább színesítette az tott csapat várható szerep- együttes játékát és úgy látlésére összpontosul. Erről szik, Göröcs középpályás beszélgettünk Hegyi Gyulá- szerepeltetése is bevált, val, az MLSZ elnökével. — Hogyan áll olimpiai — Nehéz idény előtt áll a csapatunk előkészítése? válogatott labdarúgó csapa- — Mint ismeretes, mi most tunk — mondotta Hegyi nagyon kedvező helyzetben Gyula. — A műsor ugyan vagyunk. Válogatottunknak, nem zsúfolt, hiszen mind- — mint olimpiai bajnoknak, össze négy válogatott talál- — nem kell részt vennie a kozó szerepel a csapatunk programjában, s abból is kettő — az osztrákok és a románok elleni — barátságos, nem tétre menő mérkőzés. A másik kettőt azonban az NDK kitűnő csapatával vívjuk — meghatározza csapatunk sorsát az Európa bajnokságban. Ha az NDK együttesét, amellyel az utóbbi esztendőkben többször is nagyon kemény és sorsdöntő küzdelmeket vívtunk, a Népstadionban szép- gfcü, Rókusi tornacsarnok. Sz. temher 27-én le tudiuk sPMTacus: Patik, Tóth I.. Tóth tcmoer dl en le luajun n juhász. Eszes. Ocskó. Csere: győzni, akkor valoqatott csa - Természetesen gondoskodtunk programról B válogatottunk számára is, amelyben — Lakat Károly vezetésével — azokat a játékosokat próbáljuk ki, akik az olimpiai csapat kialakításakor figyelembe jöhetnek. Géczi, Bakos, Laczkó, Páncsics, Varsányi, Puskás, Dunai állnak elsősorban készenlétben, de természetesen számításba jön mindenki, aki a bajnoki mérkőzéseken és a nemzetközi találkozókon átlagon felüli képességekről tesz tanúságot. Terveink között szerepel a bajnoki idény végén egy túra szervezése az A és a B válogatott számára. A. A. Két vereség Bp. Vasas Dinamó—Szegedi sikerült legyőznie. Jók: Sebők, Spartacus 3:1 (10, 4, —9, 14). Sze- GáU. illetve Miklós. Ábrahám. A bajnokság állása a második forduló után az alábbi: A 8 hónapos fajtiszta kiskutyának még nmrsen neve. majd leendő gazdája ad neki, aki megnyeri a vasárnapi versenyen, a tombolán. (Foto: Kiss István) eddigi bemutatókat sok tízezren tekintették meg. Éppen ezért félő, hogy a vasárnapi verseny színhelye, a Vasutas sportpálya befogadóképessége kicsinek bizonyul majd. Ezt tudva a rendezőség számoljon más lehetőséggel ls. Jegyeket váltani lehet elővételben Szegeden, Deák Ferenc utca 24. szám alatt, az üzemi és intézményi közönségszervezőknél; pénteken délután a Hunyadi téri sportpályán, s majd a verseny színhelyén. L. F. Város a tó alatt Latin-amerikai kutatók a tengerszint felett 4000 méteren fekvő Anzi hegység tavában egy antik város romjaira bukkantak. A szakértők véleménye szerint ezt a várost ezer évvel ezelőtt építették. Abban az időben a tó környéki területen az ' ajmara civilizáció terjedt el; I az ajmarák ősi indián törzs. patunk az Európa Bajnokság legjobb nyolc csapata közé kerülhet. Az NDK válogatottja várhatólag mindent elkövet, hogy legalább döntetlenre játsszon csapatunkkal szeptember utolsó szerdáján. Ebben az esetben nyilt marad a küzdelem. - Mi a véleménye a ma- J-Pg. i^XV gyar csapat esélyeiről? arányban ők nyertek. — Optimista vagyok. Vé- A múlt vasárnapi javuló forleményem szerint egész lab- mát a Szegedi Spartacus NB I. darúgásunk és természetesen a™^™^? válogatott csapatunk is fo- met Idegekkel sem bírták s a kozatosan fejlődött az utób- túlzott akarás csak rontott a KÍ teljesítményen. Pedig erre a Dl eszienaoKDen. győzelemre nagy szükség lett Sok tehetséges játékos ke- volna, rült az utóbbi esztendőkben Kender 3:1 Doktor, Lénárt, Bede, Molnár. A budapesti csapat kezdett jobban, ügyesen kihasználva a szegediek háló melletti bizonytalanságát. A második negyedben a hazai együttes az erős leütésekkel szemben tehetetlen volt, s ezért nyert az ellenfél. A harmadik játszmában 6:5 után a szegedlek szerezték meg a vezetést s így a fáradni látszó Dinamót l5:9-re megverték. A negyedik játszmában fej-fej melletti küzdelmet vívott a két ven16:14 Nők n. csoport 9. Bp. Spartacus 16 13 3 43:16 29 10. Szegedi Kend. 16 10 5 35:28 26 ' - — 16 jó 6 34:28 26 15 10 5 35:22 25 15 8 7 33:28 23 16 7 9 29:32 23 16 4 12 18:42 20 16 115 14:46 17 11. AlmásfUztő 12. Utasellátó 13. MVSC 14. Bp. Petőfi 15. Szegedi Spart. 16. V. Dinamó Két 5:3-as eredmény A hét végén a szegedi NB-s tékecsapatok egy kivétellel Idehaza szerepeltek. A forduló nem a legsikeresebb volt. mert két együttes csak 5:3-ra tudott nyerni. az idegenben kiálló SZVSE pedig mindössze egy pontot szerzett. NB I női: SZAK—Ferencvárosi TC 6:2, 2480:2427. Szeged. Pontszerző: dr. Szamosszeginé 464. Farkas 417. Sósné 414 Jenet 413. Illetve: Nádasré 452 Schrettné 411. NB I férfi: Bp. Előre—SZVSE 7:1, 2751:2483. Budapest. A szegedlek közül Petrás szerzett pontot 445-ös eredménnyel. A szegedi Építők a Debreceni MGM ellen 5:3-ra nyert, s erről már beszámoltunk. NB II férfi: SZAK—K. Lombik 6:2, 2C00:2l«4. Szeged. Pontszerző: Török 4"i7, Kopasz 442. Fodor 437, Ábrahám 428, illetve: Relder 423, ötvös 418. Sz. Postás—Z. Danuvia 5:3, 2662:2339. Szeged. Pontszerző: Forián 406. Komáromi 476, Seller 449. illetve: Varga 438. Sallai 437, Hatzky 430. BH válogatott— Sz. Dózsa 16:2 Szegeden a Rókusi tornacsarnokban közéi 300 néző figyelte nagy izgalommal a szorítóba lépő belügyminisztériumi válogatottat, valamint a vendéglátó Szegedi Dózsa versenyzőit. A barátságos találkozón végig sportszerű, helyenként „vérbeli" ökölvívást mutattak be a Párok. A nagyarányú győzelem ellenére a szegediek elég jól megállták helyüket. Az egyetlen szegedi győzelmet Batyik András a középsúlyban szerezte meg. mivel ellenfelét szabálytalan ütés miatt leléptették. Matolay Jenő felszínre és a szövetségi kapitány szerencsés kézzel MVSC—Szegedi (10. 2. nyúlt a legutóbbi világbaj- ^tSCkép°4he?n|£an nokságon szerepelt csapat elért » Belga sikerek a VB-n Vasárnap délelőtt került sor kifogott 652 darab hallal. A maDunaújvárosban a tizennegyedik gyarok közül Kocsis szerepelt édesvízi horgászvilágbajnokság- a legjobban, aki hatodik lett. ra. Az érdekes küzdelemből Csapatvilágbajnok Belgium, mámind az egyéni, mind pedig a sodik Franciaország, harmadik csapatversenyben a belgák ke- Nagybritannia, Magyarország rültek ki győztesként. Az egyé- , , .., . , . nt világbajnok Izenbert lett csapata a nyolcadik helyen vég9580 ponttal, három óra alatt zett. S=0=R=0=K=B=A=N Biztató eredmények A SZEAC úszói Budapes- 2.56.1. (Üj ifjúsági és felnőtt ten az Országos Ifjúsági megyei csúcs.) 400 m női veBajnokságon vettek részt, gyesúszás: 7. Árokszállásy Az igen erős mezőnyben Judit 6.07.7. (Üj ifjúsági és több versenyző ért el érté- felnőtt megyei csúcs.) helyest A legjobb ArokszálK t- m!LJFréttrU % úszásban 2.35.1 eredményéér 3:1 hez fűződnek. Ezúttal is szintén meavei csúcsot VT,.Miskolc, loonéző. Aa több megyei csúcsot javítót- J* 4X200 m-e? férí! gyorsváltó — Kecskés, Zsemberi, Bakos, Benkő — ugyancsak új megyei ifjúsági renagyon jó jó helyezést Szegedi Kendernek sem Ma, szerdán SZVSE—UTC barátságos labdarúgó-mérkőzés lesz Szegeden, a Vasutas-stadionban, délután 4 órai kezdettel. * A falusi spartakiádok szegedi járási döntőjében Szőreg és Domaszék labdarúgócsapata játszott az első helyért. Szőregen a Rákóczi nyert 2:l-re, majd utána Domaszéken is a szőregi öregfiúk bizonyultak jobbnak 1:0 arányban, és ezzel bekerültek a megyei döntőbe. RÁDIÓM ŰSOR Kossuth Rádió 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnaltól reggelig .. . Zenés műsor. 4.43 Faluradió. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.30 Keggeli krónika. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.30 Hírek. Időjárás. 7.00 Reggeli krónika II. (.15 Körzeti időjárás. 7.30 Oj könyvek 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.22 Titok a „Világ Tetején". Fantasztikus játék folytatásokban. I. rész. 8.44 Uivosi tanácsok. 8.49 Kamarazene. 9.35 Rádió-szabadegyetem. 10.00 Hírek. Hazai lapszemle. 10.10 Igazolatlan éjszaka. Zenés játék. 11.30 A Szabó család. 12.00 Hirek. Időjárás. 12.15 Tánczenei koktél. 13.00 A budapesti színházak műsora. 13.03 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.18 Webet operáiból. 14.05 Nőkrőf nőknek. 14.35 KórusDódium. 14.45 0 Novi Sad-t Radló tamburaenekars Játszik. 15.00 Hirek. 'óőjárás. 15.15 A teknősbéka lindéks. Mesejáték. 16.02 Panini: a-moll hegedűverseny. 10.37 Móricz Zsigmond élete es művészete. XI. rész. 16.57 Hallgatóink figyelmébe! 17.00 Hirek. Nemzetközi lapszemle. 17.15 Osváth Júlia énekel 17.40 Tájak és sorsok. A velencei iskola fényei. 17.55 Elnémult tapsok. Vidám zenés emlékezés a Városliget színházaira. 19.00 Esti krónika. 19.30 Magnónok. figyelem! 20.15 A verstől a kabaréig . . . •Tozaikok Heltai Jenő műveiből. 03 Hírek. Időjárás. 21.08 Solti •Jroly magyar nótákat énekel. 26 Rudolf Serkln két zongoraersenyt Játszik, Közben 22.00 ITfrek. Időjárás. 22.15—22.20 Sporthírek. 22.38 Könnyűzene éjfelig. 24.00 Hfrek. Időjárás. 0.10 —0.23 Operaáriák. Petőfi Rádió 4.30—7.57 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. 10.00—12.30 Zenés műsor üdülőknek. 12.30 Liszt-müvek. 13.02 Könnyűzenei híradó. 13.32 Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig ... A Petőfi Rádió zenés délutánja. 18.00 Hírek. Időjárás. 18.10 Szovlet dalok a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének előadásában. 18.29 Színházi élet Berlinben. Bános Tltor jegyzete. 18.44 Pol-beat. 18.56 Zenekari muzsika. 19.54 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika II. 20.30 Behár Györgv táncdalaiból. 20.40 Közép- és Kelet-Európa és az Integráció. Dr. Berend T. Iván egyetemi tanár előadása. VI. rész 20.50 Üj lemezeinkből. 21.35 Regélő városok. Velence. Éder Zoltán verses műsora. 22.00 A Rémkirály nyomában. Schubert balladájának történetéből. 22.20 Verbunkosok, népdalok. 22.56 Ügetőverseny-eredmények 23.00 —23.15 Hírek. Időjárás. TELEVÍZIÓMŰSOR Magyar televízió 17.58 Hírek. 18.05 A Magyar Hirdető műsora. 18.15 Egészségünk ... Az öregedés orvosi szemmel. 18.40 Randevú a klubban . . . rtiportmüsor. 19.05 Esti mese. 19.20 Őszi divat Moszkvából. 20 ország legszebb női-, férfi- és syermekruha modelljének kiállítása. 20.00 Tv-híradó. 20.21) Titkok éjszakája. Tv-komédia. (Ism.) 21.25 Hazai tükör . . . Aktuális jegyzet. 21.30 Tizenkét szék . . . Művészeti vetélkedő. 21.10 Tv-híradó. H. kiadás. Jugoszláv televízió 16.00 A stúdiók hirel. 17.00 Hirek. 17.05 Báblftték. 17.25 Népszerű tudományos fllm. 18.00 Tv-ó1donsaeok. 18.15 Matróz a triciklin. 19.00 Riporlmúsor. 19.10 Tv-posta. 19.45 Intermezzo. 19.54 Jó éjszakát. gyerekek! 20.00 Tzhiraoó. 20.20 Hirdetések. 20.31 Az útjelző irányában. 21 38 Operettrészletek 21.53 A mü és alkotója. 27.08 Tv-híradó. Román televízió 17.00 Hirdetések. 17.30 Gyermekműsor. 18.01' Dalrk és táncok. 18.30 Tv-hlradó. 19.00 Szórakoztató zenés műsor. 19.40 Orvosi tv-kabinet. 20.00 Bemutató elölt. 20.15 Ez történt. Angol játékfilm. 21.55 Tv-híradó. Nem lesz gondja a télen, ha befőzési paradicsomot és a Jó minőségű burgonyát már most megrendeli az Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat árudáiban Díjtalanul hazaszállítjuk! XS. 86 162 Dorogon bonyolították le a könnyűbúvárok országos bajnokságát, amelyen a szegediek sikerrel szerepeltek. A 40 méteres víz alatti úszást Kertai György nyerte, és ugyanő az egyéni összetett versenyben második lett. A szegediek Kertai, Horváth, Repka, Károlyi, Márton öszszeállítású együttese a végső csapatversenyben a második helyet szerezte meg. * A Csongrád megyei vadásztársaságok között skeetlövő versenyt rendeztek Szegeden, a repülőtéri pályán. (Ez az új versenyág az agyaggalamb-lövészethez hasonló, de annál nagyobb feladatok elé állítja a résztvevőket.) Az első díjat a tiszaszigetiekből, szőregiekből, deszkiekből és kiszomboriakból álló Tisza—Maros szögi csapat szerezte meg százból hetven korong lelövésével. Egyénileg: 1. K. Molnár (Hódmezővásárhely), 2. Csókási (Szegedi Táncsics Vadásztársaság) 3. dr. Sípos (Tisza—Maros szög). * Az MNK keretében játszott mérkőzésen a Szegedi Tanárképző NB Il-es női kézalabda-csapata Szentesen a Fáklya együttese ellen 8:5 (4:2) arányban győzött. * Ez lesz a hét végén: Szegedi VSE—Goldberger SE, Szegedi Dózsa—Szentesi KMTE, Szegedi Építők—H. Textil, Szegedi Kinizsi—Kistelek, Alsóváros—Mindszent. Csapataink idegenben: a Spartacus Orosházán, a SZAK Makón, a Kossuth SE Kiskunhalason a MEDOSZszal, az UTC Kiskundorozsmán játszik. tak meg. Jobb eredmények. 100 m női hát: 7. Horváth Mária ^ 1.20.2. (Üj ifjúsági és felnőtt kordot*J&r^r'9.52.?"idővel. megyei csúcs.) 200 m noi mellúszás: 5. Széli Katalin Az egyesületek közötti 3.05.9. 100 m női pillangó: pontversenyben a SZEAC a 7. Árokszállásy Judit 1.17.8. 11. helyen végzett. A vidéki (Üj ifjúsági és felnőtt me- egyesületek között pedig a gyei csúcs.) 200 m női pil- negyedik lett a Szegedi EAC langó: 4. Árokszállásy Judit csapata. 11 S -A.K K s i 7. Vd3, Hh5, 8. HhS, Hb4. 9. VcS, Ha6, 10. 0—0, Fe2, 11. Fa4+, c6, 12. Fxc6+, bxc. 13. VXC6-K Ke7. 14. Hxf4!, Hxf4, 15. Fxf4, h6. 16. Hc3, Fc4, 17. e6!. Bc8. 18. Fc7!„ fxe, 19. Fxd8, Bxd8, 20. Vb7+. Bd7, 21. Bxf7+. Kxf7. 22. Vxd7+. Fe7, 23. Bel, Be8, 24. 1)3, Kf8, 25. bxc, sötét feladta! Hetven évvel ezelőtt az 1897. évi berlini nemzetközi versenyen Charousek Rezső világra szóló győzelmet aratott. A fiatal kassal jogász csak egy évvel korábban, az 1896-os nürnbergi versenyen tűnt fel, ahova Maróczy ajánlására kapott meghívást. Charousek a világ legjobbjai között még csak a 12. helyezést érte el, de az egész sakkvilág felfigyelt nevére, mert királycselben legyőzte a verhetetlennek tartott Lasker világbajnokot. Még ugyancsak 1896-ban a budapesti millenniumi versenyen Csigorinnal holtversenyben első. de az első helyezésért vívott páros mérkőzésen a hires orosz nagymester győzött. Az 1897-es berlini versenyen a 20 nagymester között a 24 éves Charousek győzött, olyan mezőnyben. ahol Cslgorln csak tizedik lett. A meteorként feltűnt mester 1898-ban játszott utoljára, tüdőbaja 1900-ban — 27 éves korában — végzett vele. Nemrég érkezett a hlr, hogy az egyik angol cég újból kiadta a verseny valamennyi játszmáját tartalmazó tomakönyvet s ebben a mostani szakírók meleg hangon emlékeznek meg Charousek Rezsőről, a zseniális magyar sakkozóról. Az alábbi szép játszmát az 1896-os budapesti versenyen játszotta : Világos: CHAROUSEK Sötét: CSIGORIN 1. e4, e5, 2. f4. exf. 3. Fel, Hc6, 4. d4, HÍ6, 5. e5, d5, 6. Fb3, Fg4. Hl m tár WJ! 11 ÍSi 11 i Hl ym, m jj H p §§ i ü §g • g§ 9 HP ne W/tön 3? 11 mA m Világos: Kh8. Vc2. Fa4. HcL gyalog: h7 (5). Sötét: Kai. Ba3 (2). Világos Indul s a második lépésben mattot ad! (W. Shinkman feladványa.) A múlt heti feladvány megoldása: 1. Ff6!, gxf. 2. KÍ8. Í5. 3. Hf7 matt! Bizományi Áruház Vállalat boltjainak új nyiítatartáta 1967. axept. l-től Bajcsy-Zs. u. 19. szám alatti áruház: naponta 9—17 óráig szombaton 9—14 óráig Oroszlán utca 4. szám alatti lakberendezési bolt: naponta 9—16 óráig szombaton 9—13 óráig xS. 86 159 DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács lapja Megjelenik nétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lőkös Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-535. 15-003 Éjszakai telefon: 13-506. 13-43? Kiadja s Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács Lá3zl« Kiadóhivatal: Szeged, Magyar Tanáesköztár saság útja 10. Telefon: 13-500. 13-116 (Beküldött kéziratokat nem 6i zünk meg és nem adunk vissza.> A lapot nyomja: a Szegedi Nyomda. Szeged Bajcsy-Zsilinszky u. 28. sz INDEX 29 053 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál és a Posta Központi Hirlap Irodánál (Budapest V.. József nádor tér 1. sz.) Előfizetési dij • egy hónapra 12.— Ft. • 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Sxerda, 1967. augusztus 30.