Délmagyarország, 1967. július (57. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-12 / 162. szám

De Gaulle ! II szovjet kultára kiváló Gleb Szpiridonov ina Sennba látogat személyiségeinek nyílt levele © Bonn (MTI) Do Gaulle ma. szerdán kezdődő bonni látogatása előtt nyilvánvalóvá vált, hogy Kiesinger kancellár és Brandt külügyminiszter el­lentétes felfogást vall a francia—nyugatnémet vi­szony eddigi alakulásáról Kiesinger láthatóan csaló­oottabb Brandtnál amiatt, hogy januári párizsi látoga­tása óta a francia és a nyu­gatnémet politika irányvo­nala nem közeledett eléggé egymáshoz. © Moszkva (TASZSZ) A Pravda keddi számában megjelent a szovjet kultúra 32 kiváló személyiségének nyílt levele, amely hangsú­lyozza: „Minden becsületes ember kötelessége, hogy vé­get vessen az Egyesült Álla­mok vietnami és Izrael kö­zel-keleti agressziójának". A levél aláírói hangsúlyozzák, hogy a maguk részéről ha­tározottan síkra szállnak az új háború veszélye és mind­azok ellen, akik még job­ban kiterjesztik a vietnami háborút, előidézték a közel­keleti konfliktust és újabb katonai provokációkat szer­veznek. A nyílt levfelet Grigorij Alekszandrov és Szergej Geraszimov filmrendező, Nyikolaj Tyihonov és Mi­hail Solohov író, Dimitrij Kabalevszkij és Tyihon Hrennyikov zeneszerző, Ma­ja Pliszeckaja és Galina Ulanova balettművésznő, Szergej Konyenkov szob­rászművész és mások «írták alá. Egyiptomi és algériai csapategységek acsatornaivezetben Egy EAK-bombázói lelőttek? A megszállók felhasználják az ola/kutakat © Kairó (MENA. UPI) Az A1 Ahram kedden azt jelentette, hogy Zbiri, az algériai hadsereg vezérkari főnöke, hétfőn megszemlél­te az izraeli fronton állo­másozó egyiptomi és algériai csapategységeket. A UPI hírügynökség megjegyzi: ez volt az első hivatalos emlí­tés arról, hogy a Szuezi-osa­torna övezetében az egyip­tomi katonaság oldalán al­gériai alakulatok foglalnak el állásokat. © Tel Aviv (AP) A nyugati hírügynökségek az izraeli hadsereg szóvivő­jének bejelentésére hivat­kozva jelentették, hogy ked­den a déli órákban két egyiptomi vadászbombázó repült át a Szuezi-csatornán, a tűzszüneti vonal felett. Az izraeli szóvivő szerint az izraeli légierő az egyik gépet 12 kilométerre Kanta­rától északkeletre lelőtte. A gép pilótájának sorsa is­meretlen. A másik gépet visszafordulásra kényszerí­tették. © Róma (UPI) Kómából érkezett jelentés szerint az ENI (Znte Catio­nile Idrocarburi) olasz olaj­vállalat munkásai Izraelből közölték, hogy a Sinai-fél­szigeten elfoglalt olajkutak felhasználását a megszálló erők előreláthatólag néhány napon belül megkezdik. A túszokat megfenyegették Fekete ponyva a kisangani repülőtéren A Közös Piac és Spanyolország Döntés Brüsszelben © Brüsszel (AFP) A Közös Piac miniszteri tanácsa kedden befejezte a napirendre tűzött kérdések vizsgálatát. Ezek között sze­repelt a Spanyolországgal való tárgyalás is. A minisz­teri tanács megbízta az EGK bizottságát, hogy kezd­jen tárgyalásokat Madriddal egy vámcsökkentési megál­lapodás megkötéséről. Ez a megállapodás hatévi időtar­tam után társulási megálla­podássá alakulhat, át, feltér ve, hogy a „hatok" és Spa­nyolország között erre vo­natkozólag egyhangú elhatá­rozás születik. A „hatok" körülbelül hat­millió dollárt szavaztak meg Olaszországnak, amely ezt az összeget az atomreaktor építéséhez szükséges tanul­mányok fedezésére kérte. Kalózok és célpontjaik Hamzsong hősei O Hamzsongi híd. Im­már két esztendeje ezen a hídon tartja szemét a sajtó legendák szólnak róla. A híd két egzotikus nevű szikla, a Drágakő és Sárkányszáj közé ékelődik. A Ma és a Thü folyó talál­kozásán vezet keresztül. Hossza mindössze 200 mé­ter. Fontos stratégiai jelen­tőségű, az 1. számú ország­út halad végig rajta, amelv Hanoiból a Vietnami De­mokratikus Köztársaság dél­vidékére, onnan pedig Sai­gonba vezet. Tömör védőfal A szovjet „Föld-levegő" rakéták őrzik a vietnami eget Először 1965. április 3-án !>en repültek a célra, nagy ütegünket. De ez sem járt és 4-én támadták az ameri- magasságból és egészen ala- eredménnyel. Ekkor időzf­kaiak nagy — egyenként 130 esonyan bombázták. Az tett úszó aknákat dobtak la —160 repülőgépből álló — egész Thanhoa tartomány- a folyóba, légikötelékekben a hidat nak szánt bombaterhük fe- Beszélgetésünket légiriadó Sok száz bomba és rakéta 'ét Hamzsongra dobták le. szakítja félbe. Amerikai re­robbant körülötte, a folyók a híd még mindig állt. pülőgépek hatoltak be a Vi­vize szökőkútként csapott a A vietnami néhadsereg har- etnami Demokratikus Köz­magasba. minden elpusztult a híd körzetében — a társaság légiterébe, s most a híd környékén. De a híd lakosság aktív támogatásá- Hamzsong felé közelednek, áll. A néphadsereg légvédel- va' — '"0 különböző típusú — Ilyen borús időben az mi és rakétás egységei, a és gyártmányú amerikai re- A—-6A típusú repülőgépeket Hamzsongot védő népfelke- pülőgépet lőttek le és sok vetik be, amelyek különle­lők kitartottak és hadtudo- Pilótát ejtettek foglyul, mányból jelesre vizsgáztak. A légvédelmi tűzfüggöny tö­mör védőfalat biztosított a híd körül. Hamzsong védői több tucat ellenséges repü­lőgépet lőttek le. Két év alatt az afnerikai A parancsnok sátrában ges készülékekkel vannak felszerelve — folytatja Ngu­en Za Nue, miközben lekí­sér bennünket az óvóhelyre. Itt az egyik katona már raj­zolja a táblára a közeledő repülőgépek útját. A radar­dat. Taktikájuk változatos volt: nagy és kis kötelékek­© Brüsszel (AP) A belga külügyminiszté­rium kedd délben bejelen­tette: nem került sor arra az akcióra, amelynek kereté­ben egy amerikai szállítógép Kisangani repülőteréről el­szállította volna a fehér zsoldosok által fogvatartott túszokat. © Kinshasa (Reuter) A Reuter kinshasai diplo­máciai körökből úgy érte­sült, hogy az amerikai szál­lítógép elrepült Kisanganiba, de a fehér zsoldosok a re­pülőtéren kifeszített fekete ponyvával jelezték, hogy nem engedik a gépet le­szállni. A kongói kormány felhívása szerint ugyanis a leszállás engedélyezése ese­tén fehér, megtagadása ese­tén fekete ponyvával kellett a repülőteret megszállva 'artó zsoldosoknak jelzést adniok. A kinshasai rádió bejelen­tette, a Kisangani repülőte­ret megszállva tartó zsoldo­sok arra kényszerítették a fogságukban levő civil tú­szokat. hogy fogjanak fegy­vert és velük együtt harcol­janak a kormánycsapatok ellen, A túszként fogva tar­tott. személyeket megfenye­gették, hogy megölik őket, ha nem engedelmeskednek A jugoszláv parlament a gazdaság megszilárdulásáról © Belgrád (MTI) Együttes ülésen vitatta meg hétfőn és kedden a ju­goszláv parlament az ország gazdasági helyzetét. Miként a beszámoló hang­súlyozta, az alapvető feladat a több hónapos erőfeszíté­sek nyomán elért gazdasági stabilizáció megőrzése, a ter­melés, a foglalkoztatottság és a munkatermelékenység emelése. Az év elején je­lentkezett stabilizációs fo­lyamat ma már az egész gazdaságra kiterjedt. Ez megmutatkozik a kereslet és a kínálat egyensúlyában, az árak mozgásában és a kül­kereskedelmi árucsere-forga­lom fejlődésében. A kormány elhatározása, hogy az áruk további 10 százalékát (szén, textiláruk, kőolajtermékek stb.) szaba­dítják tel az adminisztratív árellenőrzés alól. Az USA ragaszkodik a helyszíni ellenőrzéshez © Genf (Reuter) A genfi leszerelési érte­kezlet keddi ülésén Foster amerikai fődelegátus ismét kijelentette, hogy az Egye­sült Államok továbbra is szükségesnek tartja a hely­színi ellenőrzést abban az esetben, ha a föld alatti atomfegyver kísérletekre is megvalósul a robbantási ti­lalom. Mint mondotta, az Egyesült Államok csak ezen az alapon hajlandó a föld alatti atomfegyver kísérle­fegyver-kisérletektől. Foster keddi felszólalása a svéd delegátus • kijelentéseinek jogosságát is kétségbe vonta. az ütegállás hatósugarából. Új állásokban Folytatjuk a beszélgetést a Nigéria Mindkét tél síkereket jelent © l.agos (UPI) A nigériai szövetségi kor­mány újabb közleményben tek eltiltásáról tárgyalni. 1eientett katonai sikereket a Svédország küldötte az érte­kezlet két héttel ezelőtti ülésén kijelentette, hogy az észlelési technika fejlődése következtében ma már tá­volról is, teljes bizonyosság­gal meg lehet különböztetni a földrengéseket az atom­F0iV!a!óduak a tüntetések Burmában és Hongkongban © Rangoon (TASZSZ) Burmában folytatódik az országban élő kínai lakosság egy részének provokációs magatartása miatt felhábo­todott burmaiak tüntetése. A burmai fővárostól észak­keletre fekvő Peguban 50 ezren tüntettek. Más burmai t árosokban is nagyszabású megmozdulásokra került sor. A tüntetők erélyesen elítél­ték a pekingi vezetők be­avatkozását Burma belügyei­be és azt a törekvésüket, hogy Burmára is kiterjesz­tek Mao Ce-tung eszméi­nek propagálását és az úgy­nevezett „kulturális forra­dalmat". © Hongkong (Reuter) Hongkongban kedden reg­gel folytatódtak a heves an­polellenes tüntetések. A tö­meg a gépkocsik tucatjait gyújtotta fel, köveket szórt a kivezényelt katonákra és rendőrökre, majd szétoszlott. Vasárnap óta összesen leg­alább tjzen vesztették éle­tüket az angol csapatok, a rendőrség, valamint a tün­tetők közötti összecsapásom során. A sebesültek száma jóval magasabb. Huszonkét tüntetőt letartóztattak. Világhírű láncosok botránya © San Francisco (MTI) gol királyi balett másik A keddre virradó éjjel «illaga - az utóbbi időben néhány órára világhírű ven-,Fonteyn állandó kísérője. A dégei voltak az egyik San zafos tarsasagban ott volt Francisco-i őrszobának. A Richárd Conrnwell, a Seatt­hajnali órákban az amerikai le"i. filharmonikus zenekar nagyváros bohémnegvedében e£>'ik dirigense is. egy' társaság olyan -lármával A fékevesztett mulatozas mulatozott, hogy a szomszé- okara a rendorseg könnyen dol» hívták a rendőrséget. {ényt derített: a lakasban szétszórva marijuanas (ka­Amikor a rendorok a bít.ószeres) cigarettákat ta­megadott haz negyedik eme- láItak sőt egy p0rn0gráf fil­leten bekopogtak a hangos- met jj. kodó társasághoz, a bent Az ' őrizetbe vett 18 sze­levök igyekeztek menekülni. mélyt a rendörség megíele­Egy kecses, feltűnően szép lö óvadék lefizetése ellené­mozgasu holgv hermelinpa- ben szabadiábra helyezte. A lastban a szomszéd haz tete- társaság a hétfő esti előadás jén próbált elbújni a rend- után vidam hangulatban őrök elől egy kemény mö- elment sétálni a hírhedt bő­gött, s a rendőröknek sokáig hémnegvedbe. Egy negyedik kellett unszolniok őt, míg emeleti lakásból. ahonnan végre engedte magát bekí- hangos zene hallatszott, va­sérni az őrszobára. Ott de- laki lekiáltott nekik, hogy rült ki, hogy Margót Fon- menjenek fel. Felmentek, s teyn, az angol királyi balett ilyen előzmények után ke­világhírű primadonnája. Tár- rült a világhírű balerina saságában volt az orosz társával együtt a meglehe­származású Nurejev, az an- tősen szokatlan helyzetbe. , ... . , .,. , . . állomás közli koordinátái­Április 4-én a hidvedelem kat A parancsn<>k telefonon második évfordulóján kora fovábbítia az üteekezelő le­légi kalózok körülbelül há- reggel felkerestük a híd hós gé^^^L ldal^ romszázszor támadták a hi- vedoit. kat. Mindez gyorsan, pon­A reggeli ködben alig le- tosan, kapkodás nélkül tör­het kivenni az alacsony he- ténik. A repülőgépek a fo­gyeket. Mögöttük feszik lyó irányát követik. Néhány Hamzsong. A földet körös- kilométernyire a hídtól azon­körül felszántották a bom- ban hirtelen megfordulnak bák. Az épületek lerom- és a folyó mentén kilépnek bolva. Felérünk a hídra. Ez hát a legendáshírű, sebesült, dé a folyó fölött még ma is át­ívelő híd. Farácsozata itt-ott megtépázódott. De tartja magát, tovább zajlik rajta a parancsnoki sátorban, vasúti és gépkocsiforgalom. — A repülőgépek tizenöt A híd közelében szilánkok- kilométernyire voltak állá­tói megsebzett sziklák, kő- sunktól — mondja Nguen Za tömbök és a robbanástól Nue. — Ma van a második szerteszét dobált vasúti ko- évfordulója az amerikaiak esik. első tömeges légitámadásá­fieállítjuk kocsinkat egy nak Hamzsong ellen. Fel U átmenti fedezékbe, s a baón készültünk, hogy méltó fo­(rizsföldek gátján), az öntő- gadtatásban részesítsük őket zőcsatorna partján indulunk Ügy látszik, az amerikaiak­Nguen Za Nue főhadnagy nak kellemetlen emlékeik légvédelmi állásához. A fe- vannak azokról a napokról, dezékek alig látható hal- » inkább Szamszon tenger, mokként domborodnak a Parti üdülőhelyre dobálták zöldellő rizsföldek között. '« terhüket. Szívélyesen fogad bennün- Az ütegparancsnok meg­kel az ütegparancsnok poli- említi az emlékezetes múlt likai helyettese. Nguen Hiu évi szeptemberi ütközetét. Ky és az ezred politikai Az ellenség légiereje nagy­tisztje, Nguen Ba Cuan had- szabású támadást intézett a nagy. Megismerkedünk a híd ellen. Három napig egy ­harcosokkal. Fiatal, de már folytában robbantak a bom­tapasztalt tüzérek, akik egy bák. A légitámadásban 320 pillanatra sem veszik le repülőgépből álló kötelékek szemüket a célgömbről, ha vettek részt. Egy-egy tárna­ellenséges repülőgép közele- dás alkalmával néha 40 hő­dik állásuk felé. légsugaras repülőgép jelent Az ütegparancsnok sátrá- me2 a híd fölött, ban beszélgetünk. Kis agyag- — Akkor még állásunk csészékből teát szürcsölge- eSy másik helyen volt, az tünk. Körülnézek a sátor- amerikai légitevékenység fő ban. Két priccs, gyékényta- irányában, szemben a híddal karókkal. Egy deszkaasztal, ~ folytatja Nguen Za Nue. lőszeresládák. A sátort Ho ~ Csupán egy nap alatt tíz Si Minh fényképe díszíti. A légitámadást intéztek üta­sátor bambuszból és pálma- ®ünk ellen levelekből készült. Egy mé­ternyire a földtől gyeptég­lákkal rakták körül Biafra Köztársaság néven el­szakadt keleti tartomány el­len folyó hadműveletekben. Nem sokkal a lagosi be­jelentés után az enugui rá­dió ismét ellentétes hírt kö­zölt, amely szerint a biafrai csapatok visszavetették a szövetségesek támadásait. A híd él! — Nappal visszavertük a légitámadásokat, éjjel új ál­lásokba költöztünk át. Har­Nguen Za Nue ütegpa- oosaink bátorságból, kitar­rancsnok, az ellenállási há- fásból jelesre vizsga: Kapkodás nélkül ancsnok, az ellenállási há ború veteránja beszél. Erő­ellenség vizsgáztak. Az nagy veszteségeket dítményeket foglalt el, har- szenvedett, céljukat nem ér­colt síkságon, háromszor se- ték ek A hamzsongi híd él! besült. Négy kormánykitün- Az üteg politikai tisztje, letest kapott. Nguen Hiu Ky hadnagy e — Állasunk két esztende- szavakkal vesz búcsút tő­je épült — mondja. — Tűz lünk­alatt tartják a levegőből és „ , .. , , ,. . a tengerről. Az amerikaiam ~ Hadseregünk, nepunk meg akarják semmisíteni a blzt°s a győzelmében. Eát­hamzsongi hidat, de ehhez ták állásunkban a légvédel­olőbb meg kell tisztítaniok mj ágyúkat, amelyeket szov­az ide vezető légi utat. Ezért a-ztán dühödten támadják ál­jet barátainktól kaptunk. A asainkat. Amikor már a tö- vietnami katonák megtanul­megbombázások sem segítet- 'sk jól bánni ezekkel az tek, rakétákkal kezdték lőni agyúkkal. 2 Dél-Magyarország szerda, mi. júhus 12.

Next

/
Thumbnails
Contents