Délmagyarország, 1967. július (57. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-02 / 154. szám

gr Evadvégi mérle Mm Ferenc nmlt fia Ebben az évadban 5R1 előadást tartott B Szegedi Nemzeti Színház. Illetve eddig, vasárnapig még csak 560-at. Az Sülre, a szezon utolsó előadására, ma kerül sor. A színház nyári szünete — aho8van a plakálok már meghirdették — holnap, július 3-án, hétfőn kezdődik. Az emiitett SRI előadás közül 309 a nagyszínházban, 118 a kamaraszínházban és 134 ..tájban", más városokban, nagyközségekben zajlott le. Ha utánaszámolunk. ez azt jelenti, hogy a szegedi művészek ebben az évadban mindennap két előadást tartottak. Ez nem kevés. s ez a szám önmagában is jelzi, hogy a szegedi társulatrtak az idén sem volt könnyű dolga, s amikor az évad értékelésére az alábbiakban — a teljesség igénye nélkül — kísérletet teszünk, mindenekelőtt. elismeréssel és dicsérettel kell említenünk színészeink munkájának mennyiségi mutatóit. De nemcsak a menynyiség dicsérendő. Több szép előadást, több kiemelkedő rendezésit és alakítást láttunk, mint például a vidéki színházak napokban befejezett debreceni fesztiváljának díjnyertese, Radzinszkij Futó kalandjának előadása, s ez még akkor is elismerést, érdemlő eredmény, ha a munka egésze nem követte ezeket a kiugró, magasabb színvonalú eredményeket, nem zárkózott fel hozzájuk. Az opera Ilyen összefüggésben elsősorban szegedi opera sajátos helyzetéről kell beszélnünk. Az elmúlt években hozzászoktunk már ahhoz, és valljuk be, egy kissé bele is nyugodtunk, hogy a szegedi színházban az operaegyültesé a vezető szerep. De ha természetesnek tekintettünk is bizonyos különbségeket — végül is, ha egv olyan haromtagnzatos színházban, mint a szegedi, az egyik együttes kiemelkedik, az meg nem feltétlenül baj — azért mindig reméltük, hogy a prózai tagozat egyszercsak utóiéri majd az operát. A kettő között ugyanis túlságosan nagy volt a különbség. S nemcsak részletekben, viszonylag kisebb jelentőségű dolgokban, hanem szinte majdnem mindenben. Az opera világos, koncepciózus műsora éppúgy messze a tétova prózai müsorösszeállítások előtt járt, mint az előadások színvonala. Nem az a baj persze, hogy az opera kitűnő, s hogy hozzá képest a próza gyengébb. Az a baj, hogy az utóbbi önmagában, az összehasonlítástól függetlenül sem elég színvonalas. Évek óta így van ez. Sajnos nem változott a helyzet az idei évadban sem. A hagyományos koncepciót idén is tovább epiiő operaegyüttes a Trubadúron kívül bemutatta Csajkovszkij ritkán hallható Pikk (fámáját, Gotovac jugoszláv zeneszerző pompás Erő ját. Az általában lassúnak, nehezebben mozgónak hitt műfaj miiven frissen válaszolt az erősödő Jugoszláv—magyar kapcsolatokra ' (megelőzve a mozgékonyabb prózát!), és még arra is volt. "ereje, hogy felhasználva egy adott, lehetőséget, szegedi operát, a fiatal Vántus István A három vándor cimü egyfelvonásosát bemutassa. A próza Hogyan ellenpontozta ezt a próza? Mit állított vele szembe? Nagyon keveset. A Trisztánnak, az évadnyitó darabnak, bármilyen szép és költői munka, a mai valósághoz kevés köze volt. Még kevesebb a második bemutatóként látott Szegény Dánielnek, ázó se róla: „jól megcsinált" darab ez, százszázalékos krimi. Logikai izgalomkeltésre feltétlenül alkalmas, mélyebb élmény felébresztésére, elgondolkodtatásra azonban aligha. Shakespeare III. Richárdja — Bár évszázadokkal előbb született —, ha közvetetten is, mégis több szállal kapcsolódik korunk nagy problémáihoz. Előadása azonban sajnos, közepes, néhol kifejezetten unalmas volt. Az utolsó prózai bemutató. Salamon Pál Méz a kés hegyén című drámája mai alkotás, keletkezését tekintve nagyon frissen mai. De kapcsolódása a mához nem közvetlen. Konfliktusa, az egyén és a hatalom problematikája, gondolatilag, filozófiatlag természetesen nem független korunktól, a századtól, sőt napjainktól sem. De csak filozófiailag, tehát áttételesen, közvetve. Ez magától értetődöleg nem baj. nem hiba. Ez a fajta gondolatiság, intellektualizmus a mai drámák egyik lehetséges típusa: bemutatása is helyes volt. Kétségtelen azonban, hogy ez nem a mai valóság konki'ét. közvetlen megragadása, ami végül is mindvégig hiányzott a műsorból. Mas prózai darabot az idén nem láttunk. Illetve volt. még egy, a már említett. Futó kaland, amely annak készült. De a végén más lett belőle: zenés vígjáték. Az operett mentális előadási modort. A Bajadérral ugyan még az idén is megjelent a színpadon ez a műfaj, de előadását gyorsan elfelejtettük. Viszont szívesen emlékszünk például a My fair Lady-re és a most is játszott Szegény kis nyomozóra. Ez utóbbira nem mint jó darabra, hanem mint kitűnő előadásra. Ennek a sikernek nagy ára volt. Az történt, hogy amiképpen az eredetileg prózai Futó kalandot, mint a kígyó az áldozatát, felfalta a zenés vígjáték, ugyanúgy. majdnem az egész prózai műsort, elnyelte ez a műfaj. Nem Radzinszkij darabjának egyedi esete a probléma tehát, hiszen az előadás, mint láttuk, színvonalas produkció volt, hanem az. hogy a darah színpadi sorsa szimbólummá Válhatott. Vagyis az. hogy ezek a könnyű zenés darabok háttérbe szorították a prózát. A kamaraszínház hivatása A zenés vígjátékok, jó élvágyú kígyóként, a Kamaraszínházat is elnyelték. Ennek a színháznak az lenne a jellegéből következő legtermészetesebb feladata. hogy — más években történtek is erre kísérletek — modern, különleges hangvételű, nem kommersz daraboknak adjon otthont. S mit láttunk idén ebben a színházban? A bemutatás sorrendjében: a Férjvadászat-ot. az Egy vasárnap New Yorkban-I, a Házasságról szó sem lehetet és a Rajnoskcsapat-ot. Csupa kommersz. brutális nyíltsággal kasszasikerre törő zenés vígjátékot, amelyek ellen külön-külön nincs is kifogásunk, de kizárólagosságuk elfogadhatatlan „vonalat" jelent. Mindez megváltoztatta a Kamaraszínház jellegét, funkcióját. Ahelyett, hogy ez a színház erősítette volna a próza hadállásait. alkalmat, és lehetőséget adott volna a prózai együttes céljainak, elgondolásainak (feltételezve, hogy voltak ilyenek) megvalósításához, a műsor gazdagításához, tartalmasabbá és vonzóbbá tételéhez. Azt. jelenti mindez, hogy a próza az idei évadban tovább csúszott lefelé, hogy helyzete rosszabbá, szerepe jelentéktelenebbé vált. Az elmúlt években csak az operához képest maradt el. Az idén már a könnyebb fajsúlyú zenés színpad is megelőzte, S ne gondoljuk, hogy csak műsorpolitikai szempontból: az előadások színvonalát tekintve is. [gazán kiemelkedő prózai előadást nem láttunk az idén, nyilvánvalóan a műsorösszeállitás lant gyosságának egyenes következményeként. Mint ahogyan a zenés vígjátékok színvonalas előadásai is egyenes következményei voltak a jó válogatásnak, a modernebb, igenyesebb, bátrabb müsorpolitikának. A korszerűség alapjai Az elmúlt években nemcsak az operaegyüttes és a prózai tagozat színvonalának ,nagy ktilönségeit kifogásoltuk. hanem azt is, hogy a színház harmadik tagozata. az opercttegyültes belefulladt a giccsbe és az igénytelenségbe. S mi történt? Az együttes tevékenysége lassan, de észrevehetően megváltozott: nagyobb hangsúlyt, jelentősebb szerepet kaptak benne a zenés szinpad modern formái. Az idei évadban — reméljük véglegesen — a műsor peremére szorult a nemrég még uralkodó, érzelgős nagyoperett, magával cipelve a sokak szerint örökéletű szentiMi most már a teendő? A világért sem az, hogy a tényleges eredményeket nszszerombolva emeljük ki a'prózát a mélységből. Azonban csak a minőséget ismerhetjük el tényleges eredménynek. A zenés vígjátékok idén zuhatagként zúdultak a nézőkre. Nem romboljuk az eddigi eredményeket., nem rontjuk a minőséget, ha ennek a .szinte gáttalan áradásnak jövőre útját álljuk. A Kamaraszínházat véleményünk szerint feltétlenül vissza kell adni a modern, igényes prózai daraboknak. s a nagyszínházban is biztosítani kell a hagyományos és megszokott öt prózai bemutatót. Az idén ugyanis csak négy ilyen darabot láttunk. Ez azonban csak a feladat egyik és könnyebbik része. Lényegesebb és nehezebb a minőségen változtatni. Mi lehet ennek az alapja? Az a meggyőződés, hogy színvonalas musorpolitikát csak úgy lehet kialakítani, ha a prózai darabok válogatásában és összeállításában a mai világ kifejezésének igénye a koncentráló erő. A színház akkor modern és igényes, ha mai problematikájú alkotásokra épít. ha a mai emberekhez akar szólni, ha műsorának középpontjában mai darabok állnak. Természetesen: régi darab is szólhat a mához. A régiség önmagában nem kizáró ok. De nem lehet felmentés sem. A műsorban nem a mához szóló régi. hanem a mához szóló mai daraboknak kell többségben lenniök. Méghozzá túlnyomó többségben. Mindeddig folyton háromtagozatos színházról beszéltünk. Nem egészen igazságosan. Van ugyanis a színháznak egy még nem teljesen önálló, de bátran afelé haladd negyedik tagozata is: a balettegyüttes. Lelkes munkájuk megérdemli, szép sikereik kötelezővé teszik, hogy ha röviden is. de külön szóljunk róluk. Kinőttek már az illusztratív feladatok kereteiből. Nem kell őket bátorítani, biztatni modernségre. Produkcióik bizonyítják, hogy világosan látják, tudják: mai tartalom, lényeges, fontos mondanivaló nélkül nincs igazi modernség. Csak álmodernség, különcködés, erdektelen, formalista játék van. Amikor modernségről, maiságról beszelünk, se tőlük, se a színház többi tagozatától magától értetődöleg nem ezt az álmodernséget kérjük számon. Ellenkezőleg. Ettől természetszerűleg óvni szeretnénk őket. ÖKRÖS LÁSZLÖ Különösek a véletlenek. Ismerősök, akik hírét vették, hogy csütörtökön Pestre megyek. megkértek, vigyem magammal házaspár vendégükei. S másnap reggel máifél órával az indulásra megbeszélt idő előtt nálam voltak utasaim. Bemutatkozott a hatvan és hetven közt levő. de ennél fiatalabbnak látszó férfi: Ltppai István. Elindultunk, s aztán mesélni kezdett. .. * Móra Ferenc két alkalommal írt táriát a tehetséges parasztgyerek sorsáról. 1910ben jelent meg Katona Imriske című tárcája, amely utóbb mint a Georgiknn Epilógusa Levél Messzi Lnriskének címmel vált közismertté és nagy hatásúvá. A 13 éves csórvai kapitányságból! tanyai parasztgyerekről szól benne, akinek csodálatos műszaki, művészi tehetsége különös fúrás-faragásban nyilatkozott meg: az újszegedi fűrészgyárban látottak alapján otthon kis fűrészgépet fabrikált, fából cséplőgépet, szuperáló (órát, miegyebet. Az író, akinek fölhívták rá a figyelmét próbálja meggyőzni Imriske apját: vétek volna, ha ez a gyerek elvesződne ott a pusztán. Az évezredes paraszti félelem attól, hogy az úrrá lett gyerek cserben hagyja öreg szüleit. nem engedni ki a paraszti tehetséget a tanyák világából. S a hűbéri-tőkés világ szomorú tanulságai között Móra keserűen írja le: igaza van Katona Pálnak. S ekkor ír le egy olyan megrendítően szép bekezdést, amely nemcsak döbbenetes társadalomtudományi tapasztalat, általánosítása, hanem önvallomása is a véreit elhagyni kényszerült, s a polgári világba igazán soha be nem fogadott írónak. Nem véletlen, hogy Parasztok című szociológiai munkájában Erdei Ferenc, aki a maga sorsán is átérezte a Messzi Imriskék és Móra Ferencek tragédiáját. szó szerint átveszi ezt a paszszust. S nem véletlen, hogv Erdei könyvében a királyi ügyész kék ceruzája e lazításra gyanús sorokat aláhúzta: ..Mire vihetnéd a mi. tülekvö. marakvó, egymás hegyin-hátáv gázoló úri tálkánkban? Lángész lenvél? Kinevetnének. megtagadnának. fölfeszítenének. Szerény, lennél? A bolondok fnpénzérel fizetnének ki... Üri pozíciót verekednél ki magadnak, talán jó hírt is, egyetemi katedrát is — és ... elsápadnál a szíved gyökeréig. mikor olvasnád, milyen árat szabnak a búzának a te megtagadott véreid, és a halálos órád párnáján is átkoznád azt a percet, amelyikben otthagytad ókét, és beálltál. urnák... Katona Imriske visszasülvlyed a paraszti világ egyént nem ismerő közösségébe. De egy másik gyermektehetséget pár évvel utóbb éppen Móra segített érvényesüléshez. Lippai István 1902-ben született, tizenegy éves volt 1913-ban, amikor Móra és Sz. Szigethy Vilmos Szatymazon nyaralva, megismerte a kis birkapásztort. Maga Móra írja Világ vándorai című tárcájában 1929-ben: ..Fölszedte a boldogtalan az elrontott, kézirataimat, amiket széthajigáltam a tarlón, kisimogátta, s megpróbálta elolvasni őket, Azt hitte szegényke. hogy majd okosodik belőlük, s nem vette észre. hogy a reménytelen kísérletezés alatt tilosba vezette a kos a bárányokat. Csak arra riadt fel. mikor a gazda a nyaka, közé csördített: Te költő, te, az apád istenit!" Móra kesernyés humora remekel e sorokban. Költőnek csúfolják ezt a betűre vágyó, értelmes kis parasztgyereket holta napjóig, ha itt marad. Magahoz vette a szegény . kapás-gyereket, és kitanitatta. Elvégzett négy osztályt a piaristáknál, aztán — a háborús nyomorúság miatt az eredeti tervet, az egyetemet, föladva — a fémipari szakiskolában folytatta. s ott, érettségizett 1921ben. Az újszegedi kendergyárban kezdett dolgozni, de pár év után konfliktusai támadtak: tanultsága miatt, a gyár tisztviselőivel kellett volna tartania, szíve azonban a munkás társai hoz húzta. Móra írta: ..Mindig hozzám jött tanácsért, mit tegyen, s én mindig azt mondtam neki: azt teszed, amit a becsület kíván. s azokkal vállalod az éhséget, akikkel egyiitt keresed a kenyered." Lippai István beleunt a két malomkő közötti örlödésbp — ezek vai: 79? 7-ben s kivándorolt ba. Vasúti kezdte, aztán ban dolgozott, is Móra szafölkerekedett. Töröknrszégmunkáskér.t egy gépgvárnemsokára vasútépítésnél lett műszaki vezető. Szorgalmasan irta beszámolóit nevelő apjának Móra Ferencnek. 1928 karársonván már arról számolhatott be. hogv ő Komál pasának, a török köztársasági elnöknek a garázsíenöke. A továbbiakat most tudom meg. Lippai Istvántól. 1940-ig élt Törökországban, s tán máig is ott élne. ha a háború haza nem kergeti kint alapított csaladjával egyetemben. Mórának már csak sírjához látogathatott, s lálógat azóta is mindig, valahányszor Szegedre jön. Utoljára a Vörös Csillag Traktorgyárban dolgozott, onnan ment nyugdíjba. Két mérnök fia örökelte műszaki tehetsegét. Tizenkét évig élt Mórával egy födél alatt a Szegedi Napló házában. Mindenre kiválóan emlékszik. Arra, hogy Tömörkény kiszólt a szerkesztőségi ablakon az udvaron játszadozó gyereknek: hozzon neki Ónozó Poldiné ebből vagu abból a fajta borából egy üveggel. Nyaranta a család — Móráné és Panka — kiköltözött tanyára. Ilyenkor Móra és fogadott fia kettesben maradtak. Pista gyerek hozta reggelire a tej»t. A Tiszában ebédeltek. Vacsora után dolgozott Móra legtöbbet. Emlékezetes marad számára a világháború kitörése. Móra Domokoséknál volt hi -atalos ebéden. Jött a távirati iroda jelentése: megölték a trónörököst. Móráné azonnal előkerítette Pistát, s küldte vele a táviratot Domokosékh oz. Móra fölállt az ebédtől. Elkomorodva szólt Domokos Lászlóhoz: ..Meglásd. Laci. ebből háború lesz!" Együtt siettek a szerkesztőségbe a különkiadást megírni. Lippai Pista is árulta a Napló rendkívüli számát . .. Fölvonulnak a baráti kör i alakjai: Pnngráez Albert, aki gyakran adott téli szállást a tüzelőben szűkölködő Mőráéknak. ,, Hetire János, a harcos barát, Heller Ödön. a mártír-festő. Juhász Gyula. a szomorú szemű költő. Ej. Szigethy Vilmos, a gavallér levéltárnok és lapszerkesztő . . . Lippai István emlékezete megeleveníti őket sok apró, de jellemző, epizóddal. * Móra modellje szerénv ember. Hall. olvas egykori gazdájáról, de mindeddig nem jelentkezett az irodalomtörténetnél. hogy a kevesek közé tartozik, aki egy kenyéren élt Mórával tucatnyi éven át. A háború alatt — egv kiléteiével — elpusztultak Mórának hozzá Törökországba írott levelei. Emlékei azonban szerencsére frissek, s nemsokára magnetofonszalagon őrzik a nevelőapa em1»két. PÉTER LÁSZLÖ Hóba Mihály vízhordó Április közepén került a telepre. Amikor megláttam, bosszankodva mentem a művezetőhöz. — Minek hozta ide? — Vízhordónak. — Van itt eleg cigány. — Eggyel több lesz — legyintett és ott hagyott. Nemcsak én. a többiek is mérgelődtek az első napon. Sok bajunk volt a cigányokkal. mert nem ismerték azt a szót, hogy munkafegyelem. Ha kedvük szotvtyant egy kis pihenésre, egyszerűen nem jöttek dolgozni és kész. Ha rászóltunk valamelyikre, hogy mért nem jött, c-sbk vigyorgott: — Elcsapta a hasamat azsa jó lében krumpli. Pedig nem panaszkodhattunk itt a kosztra. Mindennap hús volt. Kedvünkben jártak, hogy siessünk a munkaval. mert ha kész az üzemrész, akkor ötszáz embernek nem kell eljárni a faluból Pestre dolgozni. Meleg tavaszi napok voltak: ingujjra vetkőzve dolgoztunk. A vízhordó, a kis cigánylány délután alig győzte hordani a vizet. Megállt előttem. — Iszik? — kérdezte. — Iszom. Vártam, hogy adja a kannatetóben. — Na. mért nem adod már — mordultam rá. — Nem akarom fogdosni a tetőt, maga vegye ki. — Miért? — Azt mondták, ne merjek hozzányúlni. Szénfekete szeme csillogott. Kócoe, hosszú haja eltakarta homlokát. Arcát mintha körzővel rajzolták volna ki. — És a kútnál? — Ott nem látják. — Hány éves vagy? — Tizenöt. Kivette a kannafedőt, teleöntötte vízzgl, ittam, a többit pedig kilöttyintettem a? egereknek. Már indult is tovább a lány. — Hogy hívnak? — Márta — nevetett. Villogott a fogsora. Meglebbentette a szoknyáját. Ringó léptekkel ment a következő emberig. • Egy hét múlva már azért se kiabáltak rá. ha kivette a fedőt é's teli öntve nyújtotta. Megszoktuk, hogy közénk tartozik. — Márta, vizet — hangzott fel a kiáltás. És szinte ugyanabban a pillanatban egy tarka szoknyás lányka futott a hang irányába. — Mért nem fésülködsz meg? — kérdeztem tőle egyszer. — Olyan borzas vagy így. mintha most keltél volna fel a szalmából. Szemembe kacagott és elszaladt. Másnap csat fogta össze a haját. Nevettem. — Te. Márta, ha már a hajad ilyen szépen megfésülted, igazán megmoshattad volna a nyakadat. Egy pillanatig farkasszemet nézett velem. Szikrázott a tekintete. Már százszor mefíbánlam, hngv ezt mondtam. — Nem tetszik? Akkor vigye a nyakamról a sunyi tekintetit. Holnap biztosan azt kérné, hogy fessem ki a fenekemet — csapott a popsijára es ringó, riszáló léptekkel elment. Otthagyott. Csak hápogtam. Délután 'kiáltottam Mártának. — Vizet! Nevetve, mosolyogva hozta. 6 OÍl./YIAGYARORSZAG Yaéaruap, 1967. jüliiw 2.