Délmagyarország, 1967. július (57. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-01 / 153. szám

Befejeződött az ENSZ-ben a közel-keleti vita (Folytatás az 1. oldalról.) tok kétharmadát a 122 tagú testületben (a tartózkodó or­szágok voksa nem számít bele az eredménybe). Ennek a határozati javaslatnak az ellensúlyozására — amint azt lapzártakor közölték — hat ország. Argentína. Bra­zília, Olaszország, Norvé­gia, Dáhia és Japán közös határozati javaslatot nyújt be, amely az izraeli csapa­tok visszavonását a körzet összes államának, tehát Iz­raelnek is kölcsönös elisme­résével kapcsolná össze, to­vábbá előirányozná az ENSZ-főtitkár személyes képviselőjének megbízását azzal, hogy kapcsolatokat teremtsen az érdekelt felek között. Svédország humanitárius jellegű javaslat benyújtását tervezte: az arab menekül­tek megsegítése érdekében. Az ENSZ közgyűlése pén­teken délelőtt gyakorlatilag befejezte a közel-keleti helyzet vitáját, s a délutá­ni — magyar idő szerint es­ti — ülésen a küldöttek megkezdték az előterjesztett határozati javaslat érdem­beni tanulmányozását. Sza­vazásra bármely határozati javaslat felett csak a jövő héten kerül sor. Tiltakozások az izraeli terüietmegszállások eiien © Kairó (MTI) Az EAK közvéleménye és sajtója, os Arab Liga, az egyházak egész.sor képvise­lője tiltakozik Jeruzsálem izraeli annektálása ellen. © New York (Reuter) A New York Times pén­teki számában ismertette Husszein jordániai király nyilatkozatát, amelyben az uralkodó kijelentette: számít arra, hogy az Egyesült Ál­lamok és más nyugati or­szágok segítséget nyújtanak Jordániának haderőinek új­jászervezéséhez. Izrael és Jordánia között közvetlen kapcsolat csak azután jö­het létre, hogy Izrael visz­szavonta csapatait jordániai területről — mondotta. © Tel Avlv (AFP, Reuter) Dayan tábornok, izraeli hadügyminiszter csütörtökön újból leszögezte, hogy az elfoglalt arab területekről az izraeli csapatok mind­addig nem vonulnak vissza, amíg -a szomszédos arab ál­lamokkal alá nem írják a Az e!so néger űrhajós © El Segundo (Reuter) Róbert H. Lawrence őr­nagy személyében kijelölték az Egyesült Államok első néger űrhajósát. Az őrnagy 34 éves, nős, egy hétéves fia van. Civilben vegyész­doktor. U-'abb szovjet hajót bombáztak Haiphoopá! békeszerződést. Kijelentette: ..Tíz körömmel ragaszko­dunk az elfoglalt területek­hez", majd azt állította, hogy Izraelnek nincsenek agressziós tervei. Szovjet vezetők távirata © Moszkva (TASZSZ) Leonvid Brezsnyev, Nyi­kolaj Podgornij és Alekszej Koszigin, az afroázsiai szo­lidaritási szervezet szomba­ton megnyíló Icairól rend­kívüli értekezletéhez inté­zett táviratukban többek között hangsúlyozzák: „Meg­győződésünk, hogy az érte­kezlet fontos hozzájárulás lesz Ázsia és Afrika béke és szabadságszerető erőinek mozgósításához az izraeli agresszió következményeinek felszámolásáért, az arab né­pek nemzeti függetlenségé­nek védelméért vívott harc­ban". Hejkal cikke az Hl fihramban © Kairó (MENA, AFP) A kairói kormányhoz kö­zelálló A1 Ahram főszer­kesztője. Hejkal, pénteki hírmagyarázatában részlete­sen elemzi az arab országok és a világ többi részének bonyolult viszonyát, s azo­kat a tanulságokat, amelyek a közel-keleti izraeli agresz­szióból Egyiptominak és az araboknak le kell szűrniök. Hejkal — akit Nasszer el­nök barátjának tartanak —, mindenekelőtt leszögezi, hogy „egyetlen hüvelyknyi arab földről sem szabad lemonda­ni. még akkor sem. ha má­sodszor is csatasorba kell állni érte". Melegen méltatja a szovje' magatartást a kö­zel-keleti válságban. A Szovjetunió — írja — régi és igaz barátunk, s mindent megtett értünk, amit csak tehetett. Rámutat azonban, hogy a Szovejtunió és az s.rab országok viszonya más természetű mint amilyen Izrae't fűzi az Egyesült Ál­lamokhoz. Az arabok nem várhatják a Szovjetunió közvetlen fegyveres segítsé­gét, támogatása más módon érvényesül — írja. Franciaország magatartá­sát bátorítónak nevezte, an­nak ellenére, hogy előzőleg 'egyvereket szállított Izrael­nek. Angliával kapcsolatban kiemelte hogy bár az a kor­mány az Egyesült Államok támogatója. London és Was­hington között a közel-keleti érdekekben mégis vannak nézeteltérések. Megjegyzi: az arab kije­lentések a múltban gyak­ran nem voltak arányban azzal, amit az arab országok valóban ki akartak fejezni, vagy amit végre tudtak vol­na hajtani. — így például rádiónk • Izrael szétzúzására szólított fel, holott erre nem voltunk képesek, és — íűzi hozzá — „ha dicsősé­ges harcunkból vérfürdőt csinálunk, a világ elfordul tőlünk". A MENA hírügynökség, a cikket ismertetve, kiemeli, hogy Hejkal megemlítette: az Egyesült Arab Köztársa­ság az Izrael elleni háború­ban csaknem ötezer katonát vesztett. Ez volt az első be­jelentés az EAK háborús veszteségeiről. Petropavalovszk Dihmuhamed Kunajev, az SZKP Központi Bizottságá­nak póttagja, a Kazahsztá­ni Kommunista Párt első titkára átnyújtotta a Lenin­rendet az észak-kazahsztá­ni terület küldötteinek, a gabona, hús, tej és más me­zőgazdasági termékek ter­melékenységének emelésé­ben elért sikerekért. Hanoi A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front diplo­máciai kapcsolatokat létesí­tett Kubával. Rangoon A burmai Mandalayban csütörtökön este hatszáz di­ák vonult fel Kína-ellenes jelszavakat hangoztatva. A rendőrség száztizenkét diá­kot letartóztatott. Moszkva Július 1-ével új termelői árak lépnek érvénybe az egész szovjet nehéziparban, a gépiparban és a honvé­delmi iparban is. Ezzel be­fejeződik a szovjet árre­form. Washington Az Egyesült Államokban a nevadai kísérleti telepen csütörtökön kis hatóerejű föld alatti nukleáris rob­bantást hajtottak végre. Az idén ez volt a 16. bejelen­tett amerikai nukleáris kí­sérlet Buffalió A New York állambeli Buffaló négernegyedében csütörtökön folytatódtak a zavargások. A rendőrség megint belelőtt a tömegbe és 12 embert megsebesített, 100 embert letartóztattak. Bonn Wolfram Dorn szabadde­mokratapárti képviselő fel­jelentette Paul Lücke bel­ügyminisztert rágalmazó becsületsértés miatt. San Antonio A thaiföldi király és Johnson elnök megbeszélé­seiről kiadott közös közle­mény leszögezi, „az Egye­sült Államok Thaiföld füg­getlenségét létfontosságúnak tartja Amerika szempontjá­ból". A thaiföldi uralkodó hangsúlyozta, hogy orszá­ga továbbra is hozzá kíván járulni „a kommunista ve­szély által fenyegetett or­szágok függetlenségének megvédéséhez". Djakarta A djakartai helyőrség ve­zérkari főnöke pénteken kö­zölte. hogy a fővárosban a betiltott Indonéz Kommu­nista Párt 3400 tagját tart­ják fogva. A foglyok közül 225-en katonák voltak. Köz­lésében még arra is kitért, hogy a hatóságok néhány foglyot szabadon bocsáta­nak, de előbb „alapos kom­munistaellenes agymosásban" részesítik őket. © Moszkva (TASZSZ) A szovjet kormány eré­lyesen tiltakozott az Egye­sült Államok kormányánál amiatt, hogy az amerikai légierő bombát dobott a Mihail Frunze szovjet ke­! rcskedelmi hajóra Haiphong , kikötőjében. 1 A jegyzék, amelyet tegnap adtak á+ az Egyesült Álla­mok moszkvai nagykövetsé­gének. rámutat, hogy jú­nius 29-én a szovjet keres­kedelmi hajóra repeszbom­bát dobtak, amely felrob­bant és kárt okozott a ha­jóban. Á szovjet kormány jegy­zékben figyelmezteti az Egyesült Államok kormá­nyát. hogy az amerikai lé­gierő kalóztámadásainak ve­szedelmes következményei­ért neki kell viselnie a fe­lelősséget. © Washington (MTI) A Pentagon egy pén­teken kiadott nyilatkozatban a többi között kifejti, habár a pilóták utasítást kaptak, hogy kerüljék el a szovjet hajókat, lehetséges, hogy valamelyik lövedék, amelyet egy légvédelmi állásnak szántak, a hajóra esett. A parancsnokokat felkélték, vizsgálják meg a bombá­zásról készített fényképfel­vételeket, hogy minden le­hetséges tájékoztatást meg­szerezzenek az incidensről. D bábelnök visszalép... MINDENBEN SEGÍT kitakarítja a lakást ^költöztet, "bútort szállít • ^ bebuorctja és berakja a tüzelőt loirvtalart-rbja a padlást,pirtcét • hazaviszi a jeget, gázolajat a boltökbarv vásárolt árut • egyetemist ákrtak, magánosoknak közületeknek stenciles sokszorosítást, gépírást vállal • Gogol utca 28. Tel.-. 13-121,15-100 AZ UNIVERSAL KTSZ © Saigon (UPI, AFP) Ky dél-vietnami minisz­! lerelnök, pénteken meglepe­I lésszerűen bejelentette, hogy | visszalép az elnökségtől és alelnöknek jelölteti magát. | Egyes megfigyelők szerint i az eseményekből arra lehet i következtetni, hogy az utób­bi hetekben Ky pozíciója meggyengült a katonai di­rektóriumban. A fegyveres erők tanácsa határozatot ho­zott, amelynek értelmében Ham Xuan Chieu lesz az ügyvezető elnök Thieu he­'yett, a miniszterelnök sze­mélye körül még heves vi­ta folyik. nigériai kotenei vezető megbeszélése Moszkvában © Moszkva (TASZSZ) Abdel Káder Sabu őr­nagy, az Algériai Nemzetvé­delmi Minisztérium főtitká­ra, a forradalmi tanács tag­ja, aki június 23 óta tartóz­kodott a Szovjetunióban, pénteken hazautazott Moszk­vából. Az algériai őrnagyot fo­gadta Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára, találkozott továbbá Grecsko marsall szovjet honvédelmi minisz­terrel, a szovjet külkereske­delmi szervek képviselőivel és más hivatalos személyisé­gekkel. A megbeszélések a teljes egvtértés szellemében folytak és baráti jellegűek voltak. Szato Szöulban A KNDK tiltakozik Megegyezés négy év után V © Genf (MTI) A genfi Nemzetek Palo­tájában, a Népszövetség egy­kori székhelyén pénteken délelőtt negyvenhat ország képviselői aláírták a vám­tételek csökkentése céljából majdnem négy éven keresz­tül folytatott tárgyalások záróokmányát. A megállapo­dás ugyan csak részben ér­te el az eredetileg kitűzött célt, a vámtételek ötven százalékos csökkentését, de így is több mint hatezer ipari és mezőgazdasági ter­mék vámja jelentős mérték­ben csökkenni fog a megál­lapodást aláíró országok vi­szonylatában. Közvetlenül vagy közvetve a vámtétel­csökkentések nyolcvan or­szágot érintenek és becslé­sek szerint ezen országok egymásközti kereskedelmé­nek volumene a világkeres­kedelemnek mintegy nyolc­van százalékát teszi ki. © Szöul (Reuter) Szato japán miniszterelnök pénteken Szöulba érkezett, hogy részt vegyen Pak Csing Hi második időszak­ra szóló elnöki beiktatásán, Phenjan (MTI) Szato dél-koreai látogatá­sa a japán militaristák. Ko­rea elleni agresszív tervei­nek új veszélyes lépését je­lenti — hangoztatta a KNDK külügyminisztériumának szó­vivője. A nyilatkozat rámu­tat: fokozódik Japán és Dél-Korea katonai közele­dése. Japán nagy mennyi­ségben ad át a Pak Csirig Hi klikknek hadianyagokat es felszereléseket, melyek egy új háború előkészítését szolgálják. Ahogy a szemtanú látta így él a harcoló Vietnam Amióla egy esztendei munka után nemrég haza­jöttem Vietnamból, a leg­gyakoribb kérdés, amire is­merőseim. barátaim választ kérnek tőlem: mi ad erőt e népnek, hogy ilyen szilár­dan és hősiesen ellentálljon a világ legerősebb tőkés hadserege ekkora nyomásá­nak? FEGYELEM * ÉS SZERVEZETTSÉG Válaszul, nagy szavak he­lyett, inkább egy-két szemé­lyes benyomásomról számol­nék be. Hanoiban voltam azon az emlékezetes tavalyi nyári napon, amikor az amerikaiak első ízben intéz­tek súlyos légitámadást a fő­város ellen. Már a légitáma­dást követő órában megin­dult a romeltakarítás, a helyreállítás és a munka. A következő napokban gyorsí­tott ütemben hozzákezdtek a főváros veszélyeztetett la­kosságának kitelepítéséhez. Nagyon súlyos időszak volt ez. Belőlünk, Hanoiban dol­gozó külföldiekből csak cso­dálatot váltott lel az a ma­gasfokú öntudat és fegye­lem, ahogyan a hanoiak ezt a megpróbáltatást és áldoza­tot kívánó feladatot, a nagy nehézségek ellerére végre­hajtották. A kitelepítést lé­nyegében végrehajtották. Elköltöztették az öregeket, a gyerekeket — az utóbbiakat iskoláikkal és pedagógusaik­kal együtt — továbbá min­denkit, akit munkája nem köt feltétlenül a fővároshoz. Hanoi korábban fúl zsúfolt volt. Voltak kerületek, ahol egy négyzetkilométerre 15 ezer ember jutott. Jelenleg az eredetileg háromnegyed­millió lakosnak csak mint­egy 35 százaléka lakik a fő­városban. Az élelmiszer­elosztók előtt ugyan most is sorok állnak, de az ellátás szervezett és mindenki hoz­zájut a legfontosabb cikkek­ből a megszabott mennyiség­hez. Hanoinak azonban nem egyedül, s nem ts elsősor­ban a gyérebb lakosság köl­csönöz nyugodtabb külsőt. Két másik tényező játszik ebben fontos szerepet. Az egyik — s ez döntő — a fővá­ros légvédelme, akárcsak az egész országé, jelentősen megerősödött. Az emberekre nagyon megnyugtatóan hat, hogy a főváros felett gyak­ran őrjáratoznak a nagy se­bességgel suhanó MIG va­dászgépek. Hanoi nyugodt­ságát meghatározó másik tényező pedig az, hogy az emberek megtanulták és megszokták, hogyan éljenek háborús körülmények között. Eszerint szervezik meg mun­kájukat, rendezik be életü­ket, ügyesen és rugalmasan alkalmazkodnak hozzá. IPARCIKKEK, ÉLELMISZER Legjellemzőbb vonása en­nek az alkalmazkodásnak, hogy a vidék ellátását ipar­cikkekkel a helyi ipar gyors kifejlesztésével nagyrészt megoldották. Észak-Vietnam ipara eddig elsősorban Ha­noiban, Haiphongban és még három városban össz­pontosult. Iparcikkekkel va­ló ellátásban a vidék telje­sen a várostól fügött. A nagy iparcentrumok bom­bázása, különösen pedig a közlekedési vonalak rend­szeres rombolása nagyon megnehezítette a szállítást és a falu számára kritikus helyzetet teremtett. A leg­utóbbi néhány hónap alatt a megyékben és a járásokban kis üzemek egész sorát hoz­ták létre. Ezekben műtrá­gyát. rovarirtó- és növénv­védőszereket, építőanyagot, edényt, porcelán- és faárut, gyufát, sört, textíliát, egy­szerűbb teherszállító eszkö­zöket gyártanak, gépeket ja­vítanak, mezőgazdasági ter­mékeket dolgoznak fel. E kis üzemeket a háborús helyzetnek megfelelően, szétszórtan telepítik, g min denekelőtt helyileg találha­tó nyersanyagokra, valamint a környékbeli munkaerőre számítanak. Szorgalomban és helytál­lásban a gyárak munkásai mögött nem maradnak el a parasztok sem. Tavaly ige a nehéz évet zárt a mezőgaz­daság, az idén is nagyon kedvezőtlen volt az időjá­rás. Február első felében szokatlanul hideg volt, a hő­mérő plusz 5—8 fokra is le­szállt, ami Vietnamban té­len is ritkaság. A rizst ilyen időben nem lehet pa­lántálni. Éppen ezért febru­ár utolsó és március első heteit a parasztok diákokból és a hadsereg e|ységeiből alakult munkacsapatok se­gítségével maximálisan ki­használták és a most kez­dődő első rizsaratás kedvezd eredményekkel biztat. A BÉKE ÉVEIRE KÉSZÜLNEK j A háborús nehézségeik el­lenére a napi munkákon kívül a parasztoknak más­ra is jut erejük. Észak-Vi­etnam fő terméke a rizs és ennek árasztásához rengeteg víz kell. Az amerikai légi­háború tüze alatt Észak-Vi­etnamban most sok új víz­tárolót is építenek. Április­ban fejeztek be 19 még ta­valy megkezdett víztárolót és további 18 építése folyik. Ezek a víztárolók már az elkövetkező évekre — a bé­ke éveire készülnek. — A háború múló dolog — mondják a vietnamiak. — A háború egyszer majd vé­gétér és csak a békés építés marad feladatunkul, a jobb élet. az öröm az ember szol­gálatába. Ahogyan a mun­kát, a termelést nem szabad abbahagyni egy percre, egy pillanatra — még a bombák zuhogaea közben sem —, éppúgy nem feledkezhetünk meg a harc nehéz idején sem mindarról, amit' majd a béke jelent számunkra. Fábián Ferenc Z DÉL-MAGYARORSZÁG Szombat, 1967. júUju 1. J

Next

/
Thumbnails
Contents