Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-13 / 137. szám
Valamennyi szegedi NB-s esapal győzött | KERÉKPÁR | Gémesi első — Aranyvasárnap voli! — mondták a kedvező hírek hallatára a szegedi sportolók és a labdarúgás kedvelői. Ritkán történik ilyen, hogy egy fordulóban mindegyik szegedi csapatnak kedvez a szerencse és győztesen hagyja el a pályát. A forduló egyik legnagyobb meglepetése kétségtelen a SZEAC győzelme Komlón. A csapat lelkesedése, küzdőképessége s nem utolsó sorban Rábay László jó munkája kezdi érlelni az eredményt. Lassan beigazolódik, amit a szezon elején irtunk: ez a csapat még okoz nchány kellemes meglepetést közönségének. A SZEAC e győzelemmel a táblázat hatodik helyére került. S ami ugyancsak fontos: Eger és Csepel 7 ponttal már leszakadt tőlünk. Ha vasárnap Eger ellen Itthon győz csapatunk, a hatodik hely már véglegessé válhat a tavaszi fordulóban. Nem kis dolog az SZVSE teljesítménye sem. A vasutas csapat Debrecenben korszerűen játszott s helyzeteiket is jól kihasználták. Vasárnap Martfűre utaznak. Ugyanekkor az első helyen álló Szolnoki MTE Idegenben a harmadik helyen álló Budai Spartacus együttesével játszik. S még egy dicséretes dolog: két fordulóval a tavaszi szezon befejezése előtt az SZVSE még veretlen. Az NB IH-as csapataink játéka közül kiemelkedik a Kossuth SE szép küzdelme, melynek eredményeként legyőzte a Makói Vasast. A csapatnak — a sok döntetlen után — ez volt az első itthoni győzelme. A két pont biztosította számára a középhelyezést, a Spartacusnak pedig az első helyet. De értékes győzelmet aratott a Spartacus együttese Is, aki legközelebb Makóra utazik. A Dózsa idegenből hozta haza a pontokat Legközelebb itthon helyi rangadóra kerül sor. Pénteken fél 6 órakor a Kossuth SE együttese lesz az ellenfelük. S végre a SZAK ls győztesen tért haza Idegenből. Már nagy szükség volt a két pontra. A megyei bajnokságban az UTC és a Hódmezővásárhelyi MEDOSZ is győzött, tehát tovább tart a versengés a két csapat között az első helyért B. J, SZEOC—Komló 2:0 (0:0) san támadásba lendültek. A 20. percben Hajós dr. vezette fel a labdát, a leadás helyett mintegy 25—30 méterről erós bombát küldött a bal felső sarok felé. A Jól eltalált lövést Kiss csak nehezen tornázta szögletre. A sarokzászlótól beívelt labdát a védelem hárította. ÜJból a komlólak vették át a Játék Irányítását, de a kapu elótt Jól tömörült a szegedi vé. delem. Helyzetük ls akadt negyedórával a befejezés előtt, amikor Bérezési labdájával Takács kiugrott, de Tóth remekül védett. Támadtak a hazalak, de a tizenhatos vonalánál a szegedi betont nem tudták áttörni. A szervezetten védekező egyetemisták ellentámadásai sokkal veszélyesebbek voltak, s a mérkőzés sorsa öt perccel a befejezés előtt véglegesen eldőlt. Ismét Kozma kígyózott előre, kicselezte a ráfutó Lazarldiszt. majd Csordás sem tudta útját állni és az elmozduló Kiss mellett a kapu közepébe lőtt. Ezen a mérkőzésen megtört a komlólak sikersorozata a SZEAC ellenében. A hazai csapat bár Jól kombinált az elsó félidőben és a második félidő elején. de a taktikából és fegyelemből kitűnőre vizsgázó egyetemista csapatot nem tudta megzavarni. Rábai edző taktikája ezúttal ls bevált. Tömör szervezett védekezésből, gyors ellentámadásokat vezettek. Ez alkalommal a szegedi csatársor végre maRára talált, és nem csak a gólok dicséretesek, de a Jó összjáték ls. Egyénileg Tóth kapus volt a legjobb, s egyben a mezőny kimagaslóan legjobb látékosa is. nébánv védése. küzlük a lélektaninak számító tizenegyes kivédése, ritka teljesítmény. A hátvédsorban Várhelyi III. volt a legbiztosabb pont. de Arató sem maradt el. Pataki sokat Idegeskedett, később azonban nyugodtan Játszott. A két fedezet. Dezsőfl és Reménvlk dr. az egész pályát átlátszották, a védekezésből 1s Jól kivették részüket. A csatárok közül Dobó érdemel külön ls dicséretet, sokat mozgott. Jól tartotta a labdát. Kozma ezúttal gólokkal mutatkozott be. a fiaal csatár kitűnően Játszott. Hálós dr. most is sokat vállalt, s kitűnő osztogatásai mellett lövései is veszélyt leientettek. Nemes hasznos tagja volt a csatársornak. soka* segített a védelemnek ls. Vass néhányszor ügyesen futott el. Gazdagh István SZVSE-Debrecen 2:1 (1:0) Debrecen. 1200 néző. Vezette: Balla Gy. SZVSE: Gillcze — Katona. Thékes, Hájas — Karsai, Salánki re Tóth IH.. Vörös. Bite. Sajtos, Majzik. MGM Debrecen: Vlgh — Sldó, Kádár. Terényl — Nagy, Hetey — Némethy, Puskás, Juhász, Imrl. Kovács I. Kezdés után óvatos Játék alakult kl, majd fokozatosan az SZVSE vette át a Játék Irányítását. A 14. percben Vörös, a 18. percben Majzik. majd a 24. percben Sajtos veszélyes lövését hárította Vlgh. A hazalak is több veszélyes támadást vezettek, de a vasutasok védelme Jól zárt. A 42. percben szabadrúgáshoz Jutott az SZVSE. Az előrehúzódott Karsai. a mellette álló Salánkihoz gurított, akinek 25 méteres nagy lövése a Jobb felső sarokba vágódott. 1:0. Szünet után már a í. pereben növelte előnyét a szegedi gárda. Majzik az alapvonalról beadott, a labdát Sajtos közelröl a hálóba sodorta. 2:0. A gól után a hazalak fokozták az Iramot és a 22. percben szépítettek. Távoli lövés ment Gillcze kapujára, a labdát Thékes kifejelhette volna, de elkésett, és Hetey közelről a hálóba gurított 2:1. A hátralevő Időszakban mindkét csapat egyformán támadott, n védelmek azonban jól zártak. Az utolsó percekben még Sajtos 25 méterről lőtt kapufája Jeientett eseményt. Elénk Iramú, helyenkint színvonalas küzdelmet hozott a1 találkozó. A hazai együttes egyenrangú ellenfélnek bizonyult. Az SZVSE ezúttal ügyesen és ötletesen Játszott. A csatárok sokat mozogtak, pontos adogatásokkal szőtték támadásalkat és a lövésekkel sem fukarkodtak. A mutatott játék, a több Jó helyzet alapján a győzelem megérdemelt. Jók: Katona. Hájas Salánki, Vörös, Illetve Nagy, Hetey és imrl. S. M. nb n Keleti csoport 1. SZMTE 13 10 2 1 27 : 8 22 2. SZVSE 13 7 6 - 26:18 20 3. Budai Sp. 13 6 3 4 17:12 15 4. Jászber. 13 5 5 3 20:16 15 5. Kecskem. 13 5 4 4 12: 8 14 6. KISTEXT 13 5 4 4 15:12 14 7. Sz. MAV 13 3 7 3 17:12 13 8. B.-csaba 13 5 3 5 15:15 13 9. K.-félegy. 13 5 2 6 16:19 12 10. Pénzügy. 13 5 1 7 19:21 11 11. Martfű 13 4 3 6 14:16 11 12. MGM D. 13 3 5 5 14:18 11 13. Goldberg. 13 3 4 6 20:25 10 14. Cegléd 13 3 3 7 15:18 9 15. Gyula 13 4 1 8 14:28 9 16. Mk.-háza 13 4 1 8 7:24 9 A labdarúgó NB n további eredményei: Szolnoki MTE— KISTEXT 2:0. Cegléd—Mozőkovácsháza 5:1. Kecskemét—Martfű 2:0. Pénzügyőrök-Gyula 0:1. Goldberger—Budai spartaeus 2:1. Jászberény—Szolnoki MAV 1:1. Békéscsaba—Kiskunfélegyháza 1:2. A Békéscsaba—Szegpd—Békéscsaba közötti kerékpáros távverseny második napján a versenyzők Szegedről indultak es a cél Csabán volt. A lóversenyben a második napon Gémesi győzött, s végeredményben az összetett versenyt ls megnyerte. Föverseny: 1. Gémesi József (Szegedi Postás) 5 óra 16 pere. 2. Horváth László (Szolnoki Kinizsi) 5:17, 3. Tollas Béla (Sz. Postás) 5:17.30. A szegedlek további eredményei. Versenykerekes IH. osztály: 2. ÜTTÖRÖOLIMPIA Magyar Ferenc (Szegedi VSEVJ 3. Kecskemét! József (SZVSE). Versenykerekes Ifjúsági: 2. Molnár János (SZVSE). 3. Szabácsl János (SZVSE). Vaskerekesek. Felnőttek: t. BIro Ferenc (SZVSE) 3. Pusz. tal Mihály (Sz. Postás), 4. Marton Mihály (Móravárosi Kinizsi). Ifjúságlak: 1. Varga János (Sz. Postás). 2. Híres Pál (Sz. Postás). 3. Varga Sándor (Móravárosl Kinizsi). Serdülők: 2. Csizmadia János (Móravárosi Kinizsi), 3. Romák György (Sz. Postás) 4,. Hegedűs László (SZVSE). i Megkezdődtek a versenyek Szegeden hétfőn délelőtt az SZVSE-stadionban a csanádpalotai úttörő zenekar hangjaira bevonultak a zöld gyepre az úttörő olimpia területi döntőinek részvevői. A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből érkezett közel 600 versenyzőt Szűcs Márton az MTS Csongrád megyei Tanácsa elnöke köszön, tötte. A megnyitó ünnepség után a versenyzők a kijelölt pályákra távoztak és megkezdődtek a küzdelmek a Jó helyezésekért. A különböző sportágak versenyel két napig tartanak, ma fejeződnek be. ATLÉTIKA Uj megyei rekord Kossuth SE—Makő! Vasas 2:0 (1:0) Kevés számú, de annál lelkesebb szurkologárda kísérte el sz egyetemlek csapatát Komlóra A tartalékcsapatok mérkőzése után. anfely 1 :l-es döntetlennel ert véget, kifutottak a csapatok a kővetkező összeállításban : SZEAC: Tóth — Várhelyi III., Pataki. Arató — Dezsófl, dr. Reményik - Nemes. dr. Hajós, Kozma. Dobó, Vass. Komlói Bányász: Kiss — Kelemen. Csordás, Lazaridlsz — Soós. Ruppcrt — Bérezési, Pataki. Garal, Takács. Bodai. A mérkőzést Somlai vezette. Az elsó percekben tapogatódzó Játék alakult kl. de a harmadik percben a SZEAC akár a vezetést ls megszerezhette volna, azonban Dobó fejese elkerülte a kaput. A csatárok mind a két oldalon csak a tizenhatos vonaláig tudták tartani a labdát, a védók könnyen szereltek. Ezután a szegedlek vezettek szép támadást, amely majdnem gólt eredményezett. Várhelyi futott el az oldalvonal mellett, labdája pontosan szállt a kapu előterébe Kozmához, de a fiatal csatár két méterről sem talált a hálóba, fejese a léc mellett hagyta el az alapvonalat. Ezután feljött a komlói csapat. s a 24. percben Lazaridlsz éles beadását Takács alig fejelte mellé. A félidő vége előtt élénkült az Iram, az utolsó tlz pere sok Izgalmat hozott, s felkorbácsolta a kedélyeket a pályán és nézőtéren egyaránt. A 35. percben a jobb oldalon futott a komlólak támadása. Kelemen labdáját Soós Takács elé tálalta, aki fordulásból Tóth mellett a hálóba talált. A közönség gólt kiáltott, de a Játékvezető már elűbb sípolt, mert Takács lesen állt. A komlólak továbbra ts támadásban maradtak, de a szegedi védelem Jól állt a lábán, különösen Várhelyi HI. emelkedett kl biztos szereléseivel a hátvédhármasból. Ekkor sz egész csapat védekezett. kitűnő taktikával állta útját az egyre támadó bányász csatároknak. Cgy látszott, hogy a SZEACnak nem sikerül még az egyik nontot sem elhoznia, mert a második félidő gyors komlói támadással kezdődött, s már az elsó pere végén biztos gólhelyzetbe kerültek a komlólak Pataki Jóvoltából, aki a kapura töró Garalnak elhüzta a lábát. A biró határozottan a tizenegyes pontra tnutatott. hiába reklamáltak a szegedi Játékosok. Bodai állt a labda möRé. erós lövése a Jobb sarok felé tartott, de Tóth. mint a párduc vetette magát a labda útjába és bravúrosan kiütötte. A biztos góltól való menekülés új erőt adott a szegedi csapatnak, s támadásba lendültek. A komlóiakat érthetően letörte a tizenegyes kihagyása, kapkodni kezdtek, hlbát-hlbára halmoztak a' lélektani pillanatot kihasználták az egyetemisták, és átvették a Játék Irányítását. A kilencedik percben a késlekedő Csordás és Kelemen között Kozma elbúzott. Kiss kimozdult a kapuiéból és az Iflúsági válogatott biztosan küldte hálóba a szegediek vezető góllát. 1:0. Érdekes. hogy a gól után egy pillanatra a szegedi csapat leenROdelt s a komlólpk kerültek fcilénybe. Az egygólos vezetés hlrtokáoan üjra visszahúzódtak védekezni, pedig nem kellett volna, mert a 11. percben majdnem egyenlítettek a hazaiak. Seős. csak Tóth kapussal állt már azemben. két méterré a gólvonaltól, de lövését a szegedi kanuvédó ritka bravúrral, lábbal mentette. Százszázalékos rólhel-'Zét volt. Továbbra ls a komlóiak támadtak á- Tóth kanossal sz éien mindent hárított a védelem. A jő és fegyelmezett taktikával látszó egyetemisták a szervezett védekezésből gyorHunyadl tér, 300 néző. Kossuth SE: Váry — Veres, Szalay. Tóth — Viezlén, Lukovlczky — Hajós. Vékony. Szőke, Sonkó. Janiga. Makói Vasas: Gyüge — Kovács, Rácz, Joó, Gergely — Köteles. Koczkás I. — Székely, Dalkó. b. Kovács. Üjvári. Csapkodó Játékkal kezdődött a mérkőzés, s az első negyedórában több szöglet Jelezte a makólak pillanatnyi fölényét. Azután lassan magára talált a Kossuth SE és Sonkó két szép szöglete jelentett veszélyt Gyüge kapujára. A meginduló szegedi támadásokat a makólak helyenként csak durvaság árán tudták védeni. A 20. percben Szókét rúgták meg. utána Sonkó maradt a földön. A fölény a 29. percben érett góllá: Szalai szép beadását Hajós 5 méterről a hálóba továbbította. 1:0. Később még Szőkének akadt gólhelyzete, a 35. percben pedig Váry mentett nagy bravúrral. A félidő különben elég forró hangulatban ért véget ugyanis az egyik makót védő, kapujuk előtt magas lábemeléssel Verest szájon rúgta. A második félidő nagy Irammal kezdődött. A 10. percben Rácz a tizenhatoson belül leütötte a labdát, s a 1 l-est Szőke értékesítette. 2:0. A makólak Ismét lendületes támadásba kezdtek, de a szegedlek újra átvették a Játék irányítását és sok helyzetet teremtettek. A 23. percben Hajós, majd Lukovlczky lövését védte a kapus. A 27. percben Janlga. a 40. percben pedig Hajós hibázott Jó helyzetben. A Kossuth SE lelkesen Játszott, s egy kis szerencsével még nagyobb arányban ls győzhetett volna. Kár. hogy a csatárok a jó helyzetekben sem mernek kapura lőni. A makólak többször összetévesztették a kemény Játékot a durvasággal Losonczi játékvezető partjelzőivel együtt jól látta el feladatát A szegedi férfi atlétikai válogatott Budapesten az NB I-ben bajnoki versenyeket vívott, míg a Csongrád megyei nól válogatott Szolnokon az NB I B-ben versenyzett. A férfiak két Jókepességű ellenfelüktől vereséget stenvedtek. leányaink a szerencsével Alltak haoilábon: Szolnok megyétől vereséget szenvedtek három ponttal. bár Szabolcs megyét legyőzték. Az eredmények közül kitűnt Bartal Zsuzsának a 80 méteres gátfutásban elért 12.3 mp-es új megyei felnőtt és Ifjúsági csúcseredménye. Ezzel második lett. Férfi pontverseny! BEAC— Szeged 117:94, Baranya meRye— Szeged 123:87. A szegedi győztesek: 400 m gát: Süli 57.4. 10 kmes gyaloglás: Antal 47:17.6, hármas: Gulyás 14.41, diszkosz: Tégla 32,82. Női pontverseny: SzolnokCsongrád 60:57. Csongrád—Szabolcs 70:46. Győzteseink. 100 m: Kószó 12.9 . 200 m: Helfrtrh 27.3. 4x100 m: 1. Csongrád 52.2, magas: Tóthné 152. Sátt 152, diszkosz: dr. Csikyné 38,30. A második vonalat mozgósító megyei atlétikai csapatbajnokság második fordulója a SZEACstadionban az SZVSE fölényes győzelmével fejeződött be. Kiemelkedtek Nikolasev dr.. Marosváry, Tamási és Török Erzsébet eredményei. Részletek. Férfiak: Feln. és ifj. 800 m: Surlm (H. Text.) 2:05.5. 10 000 ml Sárkány (SZVSE) 35:54.2. távol: Kovács (SZEAC) 612, diszkosz: Tamási (SZVSE) 40.54, kalapács: Nikolasev dr. (SZEAC) 48.76. Serdülök. 2000 m: Somodi (SZVSF) 6:53.6. 100 m gát: Horváttá (SZVSE) 16.5, távol: Nngv (Sz. Erd. T.) 586. kalapács: (6): Rakonczal (H. Textil) 35,38. Nők. Feln. és lfl.: 200 m: Marosváry (SZVSE) 27.0 800 m: Korom (H. Text.) 2:36.8. 80 m gált Szigeti (SZVSE) 14.1, súly: V=lekei (SZVSE) 9,96. serdülők: magas: Török (MVSE) 140. Pontversenyben. Férfiak. Feln, és UJ.: 1. SZVSE 253.5. 2. SZEAC 96. 3. H. Text. 67,5. Serdülök: 1. SZVSE 153. Nők. Feln. és lfl,: 1. SZVSE 173. 2. H. Text. 77, 3. MVSE 45. Serdülők: 1. MVSB 126.5. Monostori Tibor SPORTHORGASZAT | Dijat hozó keszegek SZAK—Kiskunhalasi MRV 1:0 (1:0) A zett Kiskunhalason megrendeNB Ill-as mérkőzésen 400 néző előtt Gyarmati bíráskodott A SZAK csapata a sérült Polyvás Dánlel nélkül a következő OszseüTIltásban állt ki: Jáger — Lippal, Nagy Zs., Pető — Mochlár. Szálai — Augusz, Széman, Barta. Pusztaszeri, Köböl A szegedi csapat végig lelkesen Játszolt, több helyzete volt. mint a hazai együttesnek. A mérkőzés egyetlen gólja az elsó félidő 18. percében esett, amikor Pusztaszeri átadását Augusz 20 méterről kapura vágta és a nagyerejű lövés a kapufa tövénél védhetetlenül vágódott a hálóba. NB Hl Délkelet Spartacus 13 6 5 2 21:12 17 1. Sz 2. Mezőberény 3. Bcs. VTSK 4. Sarkad 5. Makó 6. Kh. MEDOSZ 7. Sz. Dózsa 8. Szentes 9. Kossuth SE 10. Mh. Kinizsi 11. Orosháza 12. Szalvai SE 13. SZAK 13 7 2 4 21:10 16 13 6 4 3 23:16 16 13 5 6 2 14:11 16 13 6 4 3 12:10 16 13 5 5 3 19:13 15 13 5 5 3 13:11 15 13 2 S 2 11:11 13 13 3 7 3 24:30 13 13 4 4 5 13:17 12 13 4 3 6 19:19 11 13 4 3 6 21:22 11 13 3 5 5 10:11 11 A Szegedi Horgász Egyesület Idei első programjaként vasárnap rendezte meg Szegeden, a téli kikötőben a nemzetközi szabályok betartásával a könnyűúszós horgászversenyt, amelyre 68-an neveztek be, köztük sok fiatal ls. A rossz, szeles, hűvös időjárás erősen megváltoztatta a fogási esélyeket. A halak nem mutattak nagy éhséget a csalétkek iránt. A horgászverseny mégis eredményes volt a legügyesebbek számára. A felnőttek versenyében Dalkó József 975 ponttal, azaz 33 vízhátl keszeg kifogásával lett első. Második helyen végzett 28 darab vlzhátl keszeggel Bakai György, harmadik pedig Papp Zoltán lett 710 gramm súlyú keszeggel. Az ifjúságlak versenyében az elsőséget ifj. Varga István szerezte meg 30 darab keszeggel, 660 gramm összsúllyal. a két első helyezett Jutalma egy-egy peremfutó orsó. a második helyezett egy önműködő szákot kapott. A Szegedi Spartaeus horgászegyesület ls rendezett tagjai részére versenyt. Ezen ld. Varga István győzött, a második Kádas Ferenc, a harmadik Gabnal János lett. RÖPLABDA 14. Kun Béla SE 13 4 2 7 18:22 10 15. Mh. MEDOSZ 13 4 1 8 14:23 9 16. Kh. MAV 13 1 5 7 11:24 7 Itthon szenvedett vereséget a Kender Megyei eredmények Utasellátó—Szegedi Kender 3:1 (—13, 8, 8, 15). Rókusi Tornacsarnok. A vendégcsapat elsősorban Jó hálójátékának köszönheti győzelmét. Kiss Kálmán Játékvezető néhány ítéletével a vendégcsapatnak kedvezett Jók: Németh. Gaál. Illetve Miklós. Ábrahám. Fgrl Dózsa—Szegedi Lehdület 3:1. Szeged. NB n-es női csapatunk még most sem Játszott megfelelő formában. nb I 1. Ferencváros 13 12 1 - 33: 8 25 1. Vasas 13 9 2 2 23:13 20 3. Ujp. Dózsa 13 9 1 3 36:12 19 4. Győri ETO 13 7 4 2 37:13 18 5. Diósgyőr 13 6 3 4 21:21 15 6. Szeged 13 4 6 3 15:20 14 7. Bp. Honvéd 13 4 4 5 16:19 12 8. Tatabánya 13 3 5 5 18:20 11 9. Pécsi Dózsa 12 3 5 5 11:13 11 10. Dunaújváros 13 3 5 5 13:19 11 11. MTK 13 2 6 5 16:20 10 12. Komló 13 4 2 7 19:35 10 13. Szombathely 13 4 1 8 16:27 9 14. Salgótarján 13 4 1 8 16:28 9 15. Fgrt Dózsa 13 1 5 7 11:19 7 16. Csepel 13 t 5 7 7:21 7 Hódmezővásárhelyi MEDOSZTápé 1:0 (0:0). Tápé. A hazai csapat összeállítása: Terhes I. — Terhes J., Miklós J., Horváth — Kószó, Vlncze S. — Miklós J., Tóth, Vlncze M.. Zsemberi, Miklós A. Változatos küzdelemben a második félidő elején a hazalak kOzül Vlncze M. a kapufát találta el. majd a befejezés elótt egy negyedórával Boros lőtt gólt. A döntetlen igazságosabb lett volna. Alsóvárosi MAV—Hunyadi SE 1:0 (1:0). Hódmezővásárhely. Alsóváros: Katona I. — Gera, Domonkos, Jójárt — Romhányi, Otott — Fodor. Katona II., Dudás, Batki. Hódi. Alacsony színvonalú Játék folyt mind a két félidőben. Az alsővároslak az első félidő 18. percében Ötott fejesgóljával nyertek. Később Hódi a kapufát találta el. A befejezés előtt a Hunyadi SEből S. Nagyot utánrúgásért a Játékvezető kiállította. H. Textiles—Dorozsma (2:1). Hódmezővásárhely, rozsma: Récz — Szálai. Joó 3:1 DoVaIgy keltett volna tippelni! Tatabánya—Pécs 1 4:1 Komló—Szeged 2 0:2 Eger—Szombathely 2 1:2 Győr—Salgótarján 1 4:0 Egyetértés—BVSC x 1:1 Nyíregvh.—DVSC 1 3:1 Székesf.—Dorog 1 3:2 Várpalota—Kecskemét 1 2:1 Budafok—P. Bányász x 0:0 Oroszlány—Ozil 2 1:2 Nagybátony—Hl. ker. 1 3:2 Zalaeg. Dózsa—ZTE 12:0 MGM Debrecen—SZVSE 2 1:2 +1 Jászher.—Szoln. MAV x 1:1 13 és 13 plusz l-es találat nem volt. 12 találatot 37 fogadó ért el, nyereményük szelvényenként a nyereménviUeték levonása után 16 80? forint. a ii találatos szelvények száma 465. Szelvényenként i nveremény, az illeték levonása után 535 forint. 10 találatot 1749 fogadó ért el. Ezek nyereménye szelvényenként az illeték levonása után 79 forint. sas — Keresztúri, Bernáth — Thurzó, Ungl, Abramov, Lajké, Adám. A Játék elején a hazaiak meglepték a dorozsmaiakat, és Kotormán két góljával a 16. percben már 2:0-ra vezettek. Később feljött a vendégcsapat és Abramov szépített. Szünet után a 3. percben Balogh állította be a végeredményt. A félidő közepén Bernáth (Dorozsma) többszörös szabálytalanság miatt kiállítva. Utána Kotormán megsérült, s igy mindkét csapat tíz emberrel fejezte be a mérkőzést. Harmat László ÜJszegedi TC—Csongrádi Petőfi 1:0 (0:0). Csongrád. Nagy küzdelem után az egyetlen gól a 83. percben Sós fejeséből esett. Kistelek—Mindszent 1:1 (1:0). Kistelek. A hazalak összeállítása: Gyimesi — Nagy. Muhel, László - Kiss. Selben — Czombos. Bárkányi. Vándor, Kordás, Németh. A Kistelekből Kondást már az első percekben kiállította Kormányos Játékvezető. Góllövő: Németh, Illetve: Koczkn. Sz. vízmű—Hódmezővásárhelyi Vasas 0:0. Szentes. Megyei bajnokság 1. H. MEDOSZ 2. UTC 3. Sz. Epltők 4. Móraviros 5. Mindszent 6. Dorozsma 7. Alsóváros 8. H. Vasas 9. szentesi V. 10. Csongrád 11. Tápé 12. Kistelek 13. Hunyadi SE 14. H. Textiles KÉZILABDA Nagyarányú győzelem 12 11 1 25 : 5 23 12 10 1 1 25 : 5 21 12 7 1 4 15 : 5 15 12 5 3 5 12 : 5 13 12 4 5 3 13 :13 13 12 5 3 5 12 :17 13 12 3 6 3 9 :i0 12 12 4 3 5 18 :21 11 12 4 2 6 12 !16 10 12 3 3 6 10 :13 9 1? 4 4 7 12 :16 9 12 2 3 7 13 :i9 7 12 1 2 9 11 :?? 6 12 2 2 8 14 :34 6 NB II férfi: Szegcdi Előre—KISTEXT 21:8 (12:3). Kisstadion. Sz. Előre: Bárányi — Füredi. Ohát, Ludányl, Hollós. Kővári, Isaszegt. Csere: Erdélyi, Katona. Varga. A gólök sorát Füredi nyitotta meg, majd Hollós, Ludányl és Füredi újabb két gólja révén az első félidő liatodlk percében már 5:l-re vezettek a szegediek. Azután Baranyai kivédte a hetest, ami újabb lelkesedést adott a hazai együttesnek. Füredi Jó formában Játszott és egymásután érte el a gólokat. A második félidő ls a teljes szegedi fölény jegyében telt el. A találkozó mindvégig sportszerű keretek között folyt le, a szegedi csapat biztosan és megérdemelten győzött. Góllövők: Füredi 9, Ludányl és Kővárt 4. Ohát 2. Hollós és Varga 1. A vendégcsapatból Nagy Géza Játéka dicsérhető Woifinger Játékvezető jól vezette a mérkőzést. Váci Fonó—Szegedi Epltők 20:12 (10:6). Vác. Sz. Epltők: Albert — Marosán, Nagy Pál. Ftrityánszki. Darvas. Szalay, Kar-per. A cserelátékosok nélkül kiálló Epltők a nehéz talajú pályán nem bírta az Iramot a Jó erőt képviselő és lelkesen küzdő Váci Fonó ellen NB H női: Szegedi Tanárképző—Makói VSE 5:5 (3:3). Makó. Sz. Tanárt képző; Berzsenyi — Nacsa. Ludányl, Kutas, Joó, Pon.iesén. Nóvák. Csere: Csepivntö. Dabls. Bérényl. Nagyon kemény, néha durvaságot erlnlő védekezést produkált a makói csapat. A békéscsabai Balogh Játékvezető Ítéleteiben többször tévedett a szegedi csapat kárára. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanáca lapja. Megjelenik hétfő kl vételévei mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lőkős Zoltán, Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-535, 13-003 Éjszakai telefon: 13-606 Kiadja a Csongrád Megye) Lapkiadó Vállalat Felelós kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-500, 13-118 (Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja: a Szegedi Nyomda. Szeged Bajcsy-Zsilinszky u. 28. sz. INDEX 29 053 Terjesztik n Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetési dl] egy hónapra 12 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz• besltűnél. • 6 DEL-MAGÍARQRS1AG Kedd, 1967. június 13.