Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-14 / 138. szám

Fiatalok és a közélet Az utóbbi hónapokban nagyon sokszor került szóba nálunk az ifjúság munkája, s főként politikai, társadalmi aktivitása. Voltak és vannak, akiket korábbi — kissé elmarasztaló — ítéletük újraértékelésére késztetett a „Vádoljuk az im­perializmust!" tömegpolitikai akció sikere, az idei Forradal­mi Ifjúsági Napok sokrétűsége, a közügyek iránt megnyilvá­nuló fokozott érdeklődés, mely kifejezésre jut a különféle ifjúsági parlamentek, ünnepi és alkalmi találkozók, terme­lési és kulturális versenyek pezsgő légkörében, a választott szervek fiatalodásában, vagy éppen a politikai, társadalmi ismeretek gyarapításában. Szép számmal akadnak, akik csodálkozással vegyes kíván­csisággal kutatják: mivel magyarázható ez az eleven köz­életiség, mi ad szárnyat a fiatalok zömének, elsősorban az Ifjúkommunistáknak. Aki a forrást keresi, az a párt politikájában, az Ifjúság szocializmus ügye melletti helytállásban találja meg az okokat Ezt a politikát, ezt a nagyszerű ügyet azért vállal­ják és támogatják a fiatalok , mert érvényesülni látják alapvető érdekeiket, mert bizalom és megértő gondoskodás egyengeti, segíti jövőre való készülődésüket. A szocializmus teljes felépítéséhez egyéni és társadalmi életcélt kapnak, hazafias, internacionalista kötelességet éreznek, ez megsok­szorozza alkotó erejüket, aktivitásukat. Mind többen és mind tudatosabban vallják szóval is, tettel is, ho© érde­mes harcolni, küzdeni a holnapért, hisz előnyeit, gyümöl­cseit ők maguk élvezik. A jövő tudatos munkálása nem képzelhető el a felnőtt társadalom bizalma és segítsége nélkül. Útmutatására és biztatására mindig szükség lesz. A fiatalok nem nélkülözik ezt a segítséget. Az utóbbi években amellett, hogy sokszí­nűbbé vált a KISZ politikai, társadalmi aktivitása — új­szerű tevékenységi formákat is kezdeményez az ifjúsági mozgalom. A fiatalok akkor érzik magukat „felnőtt állam­polgároknak", ha beleszólhatnak sorsuk irányításába, s kö­rülöttük zajló világ elrendezésébe, ha javasolhatnak, s őszintén elmondhatják, ami gondjuk, problémájuk, ha meg­hallgatják megjegyzéseiket, ha éreztetik velük, hogy számí­tanak rájuk, hogy fontosak, s lényeges szerepük van a tár­sadalomban. Aki az utóbbi hónapokban, hetekben, ifjúsági parla­ment, politikai demonstráció, szolidaritási munkaakció, ta­nácstagi jelölőgyűlés, termelési tanácskozás, vagy KISZ kül­döttértekezlet résztvevője volt, meg©őződhetett arról, hogy mennyi energia, jószándék, okos meglátás és tenniakarás, közéleti fútöttség munkál a fiatalok többségében. Az élénküld kőzéletiséggel járt együtt az elmúlt évek­ben, hónapokban a KISZ szervezetek, bizottságok tekinté­lyének, súlyának, szerepének növekedése. Azzal, hogy igé­nyes következetességgel végzik ideológiai, politikai, társa­dalmi nevelőmunkájukat, mozgósítják a fiatalokat a min­dennapi építőmunkára, bevonják őket a politikai, gazdasági, szociális és más kérdések vitájába, még a döntések előtt, s védik — mind több lelkiismeretességgel, hozzáértéssel — ér­dekeiket Manapság ©akran lehet hallani arről, ho© él és ha­tékonyan irányít az üzemi, vállalati „né©szög", kikérik a KISZ-vezetők véleményét, méltányolják, elfogadják jó ja­vaslataikat Az ifjak legjobbjai jól dolgoznak képviselőként, tanácstagként, a „felnőtt" szervekben, a közélet magas fó­A KISZ Központi Bizottsága e© évvel ezelőtt 1© fogal­mazta meg a legfontosabb teendőket. „Ne túrd a közömbös­séget. szóval és tettel küzdj a közösség érdekeiért!" A fiata­lok körében értő visszhangra talált a felhívás, amely azt su­gallja, hogy mindenhez van közük, minden fórumon hal­latni kell szavukat, küzdeni kell a párt politikájáért, min­den gond, probléma, az ő gondjuk, problémájuk is. A javas­latok, kezdeményezések, de főként a tettek fémjelzik: a bi­zalom légkörében erőteljesen bontakozik felelősségérzetük, elkötelezettségük. PALLAG RÓBERT VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 57. évfolyam, 138. szám Ara: 50 fillér Szerda, 1967. június 14. A közel-keleti kérdés megvitatására A Szovjetunió az ENSZ-közgyűlés sürgős összehívását követeli Tegnap este összeült a Biztonsági Tanács Fedorenko, a Szovjetunió szaka haladéktalan összehí- koztatja önt arról, ho© a ENSZ-küldöttségének vezető- vásának kérdését „A szov- közgyűlésre delegációt küld, ie kedden délelőtt hivatalo- jet kormány javasolja — amelyen részt vesznek a san kérte U Thant ENSZ- hangzik a levél befejező ré- Szovjetunió vezető személyi­főtitkártól az ENSZ-köz©ú- sze —, hogy a sürgős rend- ségei." lés sürgős, rendkívüli ülés- kívüli ülésszakot 24 órán A Szovjetunió kedden ha­belül hívják össze. tározati javaslatot terjesztett szakának összehívását a kö' zel-keleti kérdés megvitatá­sára. A szovjet kérelem az ENSZ alapokmányának 11. cikke­lyén alapszik, amely ki­mondja: „A közgyűlés meg­vitathat minden olyan kér­dést, amely összefügg a bé­ke fenntartásával és a nem­zetközi biztonsággal". A köz­gyűlés minden olyan ajánlá­sát, amely valamiféle akció­ra vonatkozik, a Biztonsági Tanács elé kell terjeszteni. Az ENSZ szóvivője közöl­te, ho© U Thant táviratban ertesítette az ENSZ tagálla­mait a szovjet indítványról, és amint megérkezik a tag­államok többségének igenlő válasza — hatvankét bele­e©ező válasz, tehát e©szerú többség szükséges —, hu­szonné© órán belül össze­hívja a köz©úlés sürgős, rendkívüli ülésszakát. LAPZÁRTAKOR A szovjet kormány tájé- (Folytatás a 2. oldalon.) ÉRKEZETT: Befejeződtek a szovjet—algériai tárgyalások Moszkvában hivatalosan Bumedien és kísérete ked­közölték, ho© kedden a den Moszkvából hazautazott. Kremlben befejeződtek a Az Algériai Forradalmi szovjet—algériai tár©alások. Tanács elnöke kedden dél­Szívélyes baráti és bajtársi után Moszkvából útban ha­légkörben me©itatták az iz- -/.afelé, Belgrádban megsza­raeli agresszió következtében kította útját. Bumedien Jo­Közel-Keleten kialakult hely- szip Broz Tito jugoszláv köz­zetet. társasági elnök meghívására A megbeszéléseken szovjet a jugoszláv fővárosban ma­részről Brezsnyev, Koszigin, radt. Podgornij és Grecsko, algé- Tito és Bumedien a de­riai részről Bumedienen ki- dinjei kastélyban kedden es­vül Buteflika külügyminisz- te baráti megbeszélést folyta­ter és Abbas ezredes, a for- tott. Bumedien elnök a szer­rádalmi tanács tagja vett dái nap folyamán utazik el részt. Belgrádból. Mai számunkból: ANYAGI ÉRDEKELTSÉG ÉS Ü.JlTÖKEDV GAZDATLAN MŰVELŐDÉSI HAZ BIRKÓZÁS A rúSZTAVAL SZABADTÉRI ÉRETTSÉGI ÜTTÖRÖ-OLIMPIA SZEGEDEN Szegedre látogatod a román nagykövet Dumitru Tutcus, a Ro­mán Népköztársaság buda­pesti rendkívüli meghatal­mazott na©követe tegnap, kedden a kora délutáni órákban Zágor Győr© nagykövet kíséretében Sze­gedre látogatott. Délután dr. Biczó György, a Szeged m. j. városi tanács vb elnö­ke fogadta hivatalában, ezt követően dr. Szalay László­hoz, a József Attila Tudo­mányegyetem rektorhelyet­teséhez látogattak el. A vá­ros nevezetességeinek meg­tekintése után a kora c.sti órákban visszautaztak Bu­dapestre. A. A. Gromiko, szovjet külügyminiszter június 13­án levelet küldött U Thant­nak, az ENSZ főtitkárának. A levél többek között hang­súlyozza: a szovjet kormány elengedhetetlenül szükséges­nek tartja az ENSZ-közgyű­lés sürgős, rendkívüli ülés­Három területi tsz-s^öwefség lesz Csongrád megyéken Szegedi és járási tsz-elnökök tanácskoztak a szövetség megalakulásáról Szeged város négy terme­lőszövetkezelének és a köz­vetlen szomszédságában le­vő falvak 16 közös gazda­ságának vezetői tanácskoz­tak tegnap a me©'eháza épületében a járási pártbi­zottság és a járási tanács il­letékes vezetőivel. Csiz­más Sándor, az MSZMP já­rási bizottságának titkára is­mertette, ho© Csongrád me­©ében három területi szö­vetségbe kívánnak tömörül­ni a tsz-ek, í© működési területük na©jából azonos n járási határokkal. Vala­mennyi tsz maga dönti el: e©ráltalán belép-e, illetve melyikhez csatlakozik? A három területi szövetséget az Indokolta, hogy mind a sze­gedi, mind a makói és a szentesi járásban más-más a mezőgazdasági termelés sa­játossága. Gyuris Szilveszter, a járá­si tanács vb-elnökhelyettese számvetést készített, hogy — területük na©ságától függő­en — mennyivel járul hozzá az országos, illetve területi szövetség fejlesztéséhez egy­egy gazdaság. A tanácskozáson a tsz-el­tiökök hangoztatták, ho© szükségesnek, hasznosnak tartják a szövetség létreho­zását, csatlakoznak ahhoz. Elmondták, ho© sokat vár­nak a szövetkezeti gazdák e fórumától, hiszen különö­sen érzik érdekvédelmi kép­viseletük hiányát. Szili An­tal, a szegedi Móra Ferenc Tsz elnöke hangsúlyozta, hogy az új gazdaságirányí­tási rendszerben nélkülözhe­tetlen az érdekképviselet megteremtése, melyet a szö­vetség nagyszerűen elvégez­het Szitás Ágostom, a do­rozsmai József Attila Tsz elnöke javasolta, ho© vala­mennyi gazdaság csatlakoz­zon a területi szövetséghez, hiszen ez mindannyiuk kö­zös érdeke. Török István, az al©ői Napsugár Tsz el­nöke, Kanalas Sándor, a deszki Kossuth Tsz elnöke, Nieszner Ferenc, a tiszaszi­geti Búzakalász Tsz elnöke, Vass Lajos, a tápéi Tiszatáj Tsz elnöke. Szegfű László, az al©ői Üj Élet Tsz elnö­ke, Tanács Imre, a röszkei Kossuth Tsz elnöke, Paronoi János, az al©ői Rákóczi Tsz elnöke, Tóth József, a domaszéki Rákóczi Tsz ei­nöke. Kasza Lajos, a szőregi Egyetértés Tsz elnökhelyet­tese. Balla Pál. az újszenfc­iváni Új Élet Tsz elnöke egyaránt hasznosnak ítélte, sőt sürgősnek tartják a te­rületi szövetség létrehozását. A gazdaságvezetők sokét várnak ettól a fórumtól, éppen ezért jól képzett, ta­pasztalt szakembereket sze­retnének vezetésével meg­bízni. A városi közös gazdaságot szerepéről „ tsz-szövetségben Nagy István, a szegedi Üj Élet Tsz elnöke beszélt. Fodor István, a szegedi Haladás Tsz elnöke pedig a „nehéz válaszutat" ma©arázta, mi­vel a virágtermelő gazdaság más, hasonló érdekeltségű szövetséghez vonzódik. Ka­sonlóképp vallott Mrazmca János, a kübekházi Sarló Kalapács Tsz párttitkára, gazdaságukat u©anis a hagymatermesztési ha©c­mány inkánb a makói szö vetséggel rokonítja. A tanácskozáson a terüle­ti szövetségek szerepéről szólt Csamangó Mihály, a járási pártbizottság mező­gazdasági osztályvezetője és Bíró Jenő. a járási tanács mezőgazdasági osztályának munkatársa. A szegedi járásban hason­ló megbeszéléseket tartanaK e héten Kisteleken, Szaty­mazom, Rúzsán és Zákány­széken, ahol a körse'hez tartozó tsz-ek vezetői mond­ják el véleményüket a U­rüieti szövetségről. Új házak Felsővároson Szeged külső városrészein is igen sok lakóház épül. Régóta üresen tátongó tel­kek, foghíjak tűnnek el. A családi ház fogalma új tar­talmat kapott: nem földszin­tes kis otthonokat jelent, ha­nem két-háromemeletes mo­dern épületeket, ahol a la­kásokat teljes városi kom­forttal szerelték fel. Ezúttal két felsővárosi la­kóház építéséről adnak hírt fenyképeink. Az e©ik az Osztrovszki utca 24. (álló kép), a másik a Kossuth ut­ca 21. szám alatt épül. Az Építőipari Ktsz is e©re jobb felszereléssel dolgozik: daru, csőállvány teszi könnyebbé és gyorsabbá munkájukat. (Somogyiné felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents