Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-11 / 136. szám

Igen és nem Híradó vagy Szemle? Egy kis alakú helyi kiadvány látott napvilágot. Ízléses nyomtatott borítójón a cím: Somogyi-könyvtári híradó. Rotaprintéi sokszorosítással készült a szövege. Mégis, szépségé, olvashatósága, praktikussága — amennyire ez a sokszorosító technika engedi — nyilvánvaló. A szegedi városi könyvtár „munkamovgalmi híradója". Másutt is jelennek meg hasonló üzemi, intézményi időszaki kiadványuk, üzemi lapok hasonlók. Mi teszi hát közérdekűvé ezt a harminc-negyven lapos, negyedévenként megjelenő füzetel? A Somogyi-könyvtár a város könyvtára: föladatát tehát helyesen érelmezi úgy, hogy hatásköre, tennivalói közé tartozónak tartja mindazt, ami a szúk könyvtári érdek en túlmutatva az egész város kulturális szolgálatát jelenti. A szorosabban vett könyvtári jellegű írásokon kívül minden számban közöl — újabban Szegedi Örökség rovatcím alatt — Szeged művelődéstörténetéből értékes tanulmányokat, dokumentumokat E mostani (6. évf. 2.) számban például megmenti a feledéstől azt az 1945 tavaszán Szegeden sokszorosítva megjelent, s minden bizonnyal azóta a forrásul használt példány kivételével elkallódott, kiadványt amely Polgári és népi demokrácia cimmel hazánkban legálisan először foglalta világos rendbe a magyar kommunisták fölszabadulás utáni politikáját körvonalazó államelméleti, teoretikus tudnivalókat, a dokumentum közlőjének, Péter Lászlónak jól valószínűsített föltevése szerint Révai József tollából. Rendkívül értékes és fontos okmány ez, „első ismerkedésünk a marxizmus—leninizmussal", s nemcsak Révai ekkor értelműen pozitív írásainak gyűjteményét gazdagítja vele, hanem a népi demokrácia államelméletének kialakulásával foglalkozó történeti kutatásokat is. Az előző számokban hasonlóan találunk érdekes. Szeged haladó múltját föltáró közleményeket Habermann Gusztáv a száz év előtti szegedi jogtudós, a Corpua Juris első fordítójának, Gepus Dánielnek elfelejtett alakiát idézi föl. Gyuris György Dugonics András könyvtáráriak anyagát elemzi, tanulságait boncolgatja, Kálmány Lajosnak Reizner Jánoshoz írott levelei a könyvtár kézirattárából kerültek közlésre. A kortárs Domokos László arra emlékszik, miként szerezte meg és hozta Szegedre barátjának, Móra Ferencnek, a könyvtár számára a Tanácsköztársaság falragaszait, röplapjait. És így tovább. Sokszor leírtuk már, de most ennek a kis füzetnek és dicséretes törekvésének láttán ismét Jogosan vetődik föl, Szegeden nincs helyismereti folyóirat, amely a város múltját, jelenét és jövőjét tudományos alapossággal, egyszersmind népszerű, közérthető stílussal megírt tanulmányokban közkinccsé tenné. Az országban egy sereg ilyen időszaki kiadvány jelenik meg: a nagv múltú Soproni Szemle. Vasi Szemle, a fölszabadulás óta született szolnoki Jászkunság, miskolci Borsodi Szemle, Veszprémi Szemle. Békési Élet stb. Szegeden is egészséges hagyománya van a helyismereti folyóiratoknak: a Népünk és Nyelvünk. a Széphalom, a Szegedi Szemle, a Délvidéki Szemle — koruk bélyegét, mosl leszámítva — a mai kutatás számára is rendkívül sok kincset hordtak össze a mai és a holnapi városépítés, Városfejlesztés számára. Amit most, egyéb híján a szerény külalakú. de igényes Somogyikönyvtári híradó tesz. arra valójában egy negyedévenként megjelenő Szegedi Szemle lenne hívatott. Nem helytörténeti, hanem helyismereti folyóiratra lenne szükség. Nem a múlt öncélú bogarászgatása a cél, hanem a város múltjában, jelenében rejtőző értékek közkinccsé tétele és fölhasználása a jövő érdekében. A folyóiratnak éppen úgv kell a helyi munkásmozgalom kiemelkedő harcosainak életművét, a mozgalom történetének még rejtett mozzanatait megismertetni. mint a városfejlesztésre vonatkozó friss terveket is. Nemcsak történészek, hanem mérnökök is írják ezt a folyóiratot! A lakossággal való szóértésnek. a kölcsönös véleménycserének illetékes fórumául szolgalhaina. A szegedi történelem neves alakjainak életrajzához, művük ismeretéhez éppen úgy szívesen hozzászólnának kortársak, a dolgok ismerői — ha erre volna számukra tér — mint ahogyan szenvedéllyel vitáznának a városfejlesztés távlatain, általános és részletekbe menő megoldásain. Egy jól szerkesztett, jól kézben tartott helyismereti folyóirat sok hasznos tapasztalatot, értékes véleményt, szempontot gyűjthetne össze a szakemberek számára is. Jó lenne megkeresni az anyagi és egyéb lehetőségeket arra, hogyan teremthetné meg a városi tanács művelődésügyi osztálya irányításával a könyvtárak, múzeumok, levéltárak dolgozóinak, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének egyesített ereje a Szegedi Szemle megindításának föltételeit. Addig is jelentós érdeklődésre tarthatnak számot a Somogyi-könyvtári híradó újabb számai. ®.w«. >•>•-•?• . .a- iiiLM-1 .'„^u •j^wm^m*?'! VáJröpvS krír 777 Szegedi fametsző művészek Stcfániay Edit Különös világ a fametszet világa. A művész az általa fába metszett kép nyomataival közvetlenül szól hozzánk. Akár többszáz nyomat formájában is, nem reprodukált, hanem ugyanannyi eredeti műalkotást juttathat el az érdeklődőkhöz. A fametszet a középkorban a könyv lapjairól indult el. Darabos formái elárúlják alkotójuk küzdelmét az anyaggal, s ez a darabos nyelv sajátossá válva későbbi korok művészeit is archaizálásra csábította. Régi korok fametszői gyakran kerültek ki a nyomdászok közül, akik maguk is készítettek könyveikhez illusztrációt. A metszetekbe sokszor népi izek keveredtek. Ezek a népi izek adlak táplálékot a század elején újjászületett és az európai grafika élvonalába feltört lengyel fametszöművészetnek is. A művészi fametszet ritkán öncélú. A húszas években Kolozsvárról Szegedre került Buday Györgynek sem az volt a fő törekvése, hogy csupán szép grafikákkal gazdagítsa a magyar művészetet.A kizsákmányoltak mellett foglalt állást fametszeteivel is. Rámutatott nyomorúságos életükre és szellemi kincseikre, melyek megbecsülést követeltek. Szegedi Kis Kalendáriumai, ezek a miniatűr könyvecskék, fametszetekkel kísérve népi dallamokat közöltek. A Boldogasszony búcsúja című fametszetsorozat komor mondanivalókkal terhes. A balladák világához illő formanyelbet hamar megtalálta a fametszetben. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma fontos állomás Buday életművében. Kiadványai gyakran jelentek meg az ö fametszetű illusztrációival. A második világháború előtt Londonba emigrált, de ott is az a harcos magyar maradt, akinek itthon megismerték. A felszabadulás után 1947ben Budapesten állította ki gazdag munkásságának egy részét. Itt találkozhattunk az Angliában készített fametszeteivel i.s. Néhány hete pedig Szeged városa ismét falai közé fogadhalta Buday György grafikáinak kiállítását. Buday György szegedi fametsző működése nagy hatással volt a fiatal művészekre. Ez a művészet más úton kereste a népi szellemet mint a magyaros motívumokkal felsallangozott mondvacsinált népieskedés. j mely utat talált a fametszőművészet nem is egy művelőjéhez. Egv fiatal orvosnővendéket, Bordás Ferencet is rabul ejtette Buday fametsző művészete. Hatása Bordás első művein tagadhatatlan. Ö is illusztrációkat és exlibriseket metszett, s őt is hamar szárnyra vette a hír. Munkái, melyek mindinkább felölötték izmos egyéniségének alkotó jegyeit, megszerezték számára a firenzei Művészeti Akadémia tagsáKopasr Márta metszete gát. Kisgrafikált. exlibriseit, üdvözlő lapjait külföldi grafikabarátok mindig örömmel fogadják. Bordás Ferenc hamar elkerült Szegedről, de a művészettörténet feljegyezte, hogy ő is a csonka torony árnyékéból indult el. Van azonban olyan grafikusművésze is Szegednek, akit szorosabb szálak fűznek a városhoz, aki művészeti tanulmányainak befejezése után ide jött vissza és ma is itt alkot. Kopasz Mártáról VRn szó. Az ő grafikus munkássága is túljutott az ország határain. Míg Buday az angol. Bordás pedig az olasz művészvilág felé teremtett kapcsolatot, Kopasz Márta művészete Franciaország és Lengyelország felé mutat. Egy fiatalon elhunyt francia fametszöművész, Valentin le Campion emlékére hirdetett pályázaton aratta egyik sikerét. Művészetét NAGYBAN a hivatalos lapban egy gazdagon illusztrált cikk ismertette és ozévben a lengyelországi mai borki Ili. Exlibris Biennáléra is meghívák, hogy a kiállításon mutassa be exlibriseit a Malborki Varmúzeumban, a rosszemlékű kereszteslovagok egykori várában. A Malborki Biennáléra való meghívás rangot jelent az exlibri6mű vészek számára. Kopasz Márta kapcsolatai Lengyelországgal az 1964. évi krakkói Nemzetközi Exlibris Kongresszuson erősödtek meg. A fametszet mellett a linóleummetszetet is műveli, dinamikus képalkotásának ez az engedékenyebb anyag sokszor inkább megfelel. Még egv szegedi adalékot említsünk meg a fametszóművészettel kapcsolatban. A múlt évben Budapesten éa Prágában megrendezett gyermekrajz kiállításon több szegedi fametsző-zsenge i.s a látogatók elé került. Kopasz Márta ifjú tanítványainak művei. Az elvetett mag. úgy látszik, jó talajba hullott ás reméjük. hogv esz, aki a fametsző művészet fáklyáját tovább fogja Szegeden lobogtatni. Dr. Semsey Andor, a Kisgrafika Barátok Klubjának vezetőségi tagja Bihari Sándor. LEVÉL A szavaimnak, amíg itt vagyok, adjatok helyet, érzékeny talajon napfényt, mozgást. — ha szólanom alkalom és kedv támadhatott. Az idő koordinátái még megjelölnek — jobb s rosszabb én sem vagyok; derülök, szenvedek ahogv kiszabadítok egy-egy igét, ahogv kilélegzek egy-egy fohászt a várható halálból; — jólhangzó eget hiszek nekik s értő unokát. Míg mondhatom, mondom, hogy legyetek szótartók énekeimhez, legalább ezredrészt mint velük én leszek. —— Süvölvény újságíró korunkban nagvon megharagudtunk egyszer Újlaki Antalra, a Tesvir-re. aki a büszke cívis-varos. Dehreccn szülötte volt — az idén áprilisban ünnepelhettük volna születésének századik évfordulóját, ha meg nem feledkezünk róla — de mégis a rivális-városnak, Szegednek lett nevezetes és jelelgzetes alakja, ö titulált jó debieceniesen testvirnek mindenkit, végül mégis az ő ragadvány-neve lett a szóból. Igazság szerint tisztelhettük volna mesterünknek ls, mert pompás újságíró volt, lapjával. a krajcáros Szegedi Friss Újsággal valóságos csudát müveit a közömbös szegedi homokon. — Szegedi Friss Üjság. egy krajcárt megér! — kínálgatta évtizedekig a lapot egy öreg rikkancs a rókusi állomáson a sűrűn érkező vonatok utastömeaének. Olyan hatalmas példányszámban kelt el, hogy azt nem egv országos napilap is joggal megirigvelhette volna. Pedig Újlaki Tóninak igen kemeny szellemi konkurrensei voltak, közöttük Tömörkény István és Móra Ferenc az öreg Szegedi Napló redakciójában. De a népújság-csinálás tudományát nyilván ő ismerte jobban. Az első világháború előtt, még a békebeli békében nagy tekintély volt Szegeden. Kicsit irigykedve, kicsit csúfolódva a Medsidje-rend lovagjának nevezték, nem is alaptalanul. mert valóban birtokosa volt a ritka kitüntetésnek. A török szultán ékesítette föl vele, így jutalmazva meg A Bosporus partján című könyvét, amelyben törökországi élményeiről számolt bc. Lovaggá még sem a padisah kardja ütötte, hanem sokkal korábban Gárdonyi Géza fringiá.ia. Ez pedig úgy történt, hogy lovagias afférba keveredett az akkor — a nyolcvanas évek végén — Szegeden újságíróskodó és nála négy esztendővel idősebb, de még szintén nagyon fiatal Gárdonyi Gézával. A párbajba Újlakit részben különös gyűjtőszenvedélye sodorta, részben újságírókollégáinak ugrató kedve. Gárdonyinak volt egy szép első kiadású Károli-bibliája. muzeális értékű ritkaság. Újlakinak nagyon megfájdult rá a foga. — Csak három napra add kölcsön, testvlr — kuncsorogta körül minduntalan Gárdonyit, aki azonban hallani sem akart a dologról. — Ismerlek — szabadkozott —, ha kölcsön adnám, már keresztet is vethetnék rá. — Három nap múlva becsületatyaúristenemre visszaadom — fogadkozott Újlaki. A kitartó kapacitálásnak az lett a vége, hogv Gárdonyi megunva az örökös zaklatást mégis kölcsönadta a könyvet. A három nap eltelt, de hiába kérte, követelte vissza. Újlaki egyre csak hitegette, újabb és újabb határidőre ígérte a biblia visszaszármaztatását. Hetek, hónapok teltek el így, végül is elfogyott a nagvon szelíd lelkű Gárdonyi türeime is, es a kávéházi torzsasztalnál, a nagy nyilvánosság fülehallatára, lecsirkefogótolvajgazemberezte féltett kinesének bitorlóját. — Halálos sértés — világosították fel a kollégák Újlakit —, olyan súlyos sértés, hogy azt csak vérrel lehet lemosni. Addig hergelték, míg fölébredt a lelkében szunnyadó oroszlán és elküldte segédeit Gárdonyihoz fegyveres elégtételt követelve tőle. Gárdonyit, aki már szerette volna elsimítani valahogy a dolgot és kérte volna talán a bocsánatot is, meggyőzték az ugrató-kedvű kollégák, hogy vállalnia kell a párbajt. — Kard ki kard hát! — kiáltotta végül. A nevezetes párbaj színhelye a huszárlaktanya volt. A két fiatalembert félmeztelenre vetkőztették, és a segédek kezükbe nyomták az élesre köszörült párbajkardokat. Nyilván egyik sem szülelett párbajhősnek. mert úgy reszketett kezükben a gyilkos penge, mint a nyárfalevél. Amikor elhangzott a vezetösegéd rajtá!-ja. Újlaki remegő kezéből földre pottyant a kard, amint pedig lehajolt érte. megbotlott, négykézlábra roskadt, az ugyanúgy remegő Gárdonyi pedig megpillantva ellenfele eléggé zsírpárnás hátát, két kézre kapott kardjával valósággal fasírozni kezdte. A segédek alig tudták kiverni kezéből a vgres szerszámot. Gárdonyi Gézát, aki ekként vagdalta lovaggá Újlakit, hoszabb ideig tartó államfogházra ítélték párbaj vétségért. Arról, hogy végül visszakapta-e öreg bibliáját, hallgat a krónika. A gyűjtőszenvedély sírjáig elkísérte Újlaki Antalt, ami oka lehetett annak ls, hogv bár .elismertük mesterségbeli kiválóságát, példaképünknek nem tudtuk vállalni. — Testvir, kínáld meg már öreg kollégádat, egy cigarettával — foRta meg ott. ahol éppen érte. utcán, kávéházban, vagy a városháza folyosóján valamelyikünket. Amikor keszsegesen eléje tartottuk cigarettatárcánkat, hát 6 OEL'MAGYARQMiAU Vaaarnap, 1987. Junius IV