Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-09 / 134. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MVNKASPA Rí LAPJA 57. évfolyam, 134. szám Ara: 50 fillér Péntek, 1967. június 9. Az EAK elfogadta a BI tűzszüneti felhíwasat Izrael hitszegően tovább folytatta agresszióját — Űjabb szovjet javaslat a hadműveletek beszüntetésére Csütörtökön — magyar idő szerint 19.50 órakor — ismét összeült a Biztonsági Tanács. Az amerikai küldött felszólalásának elhangzása után U Thant ENSZ-főtitkár emelkedett szólásra, s bejelentette, hogy értesítést kapott a kairói kormánytól, amely szerint az Egyesült Arab Köztársaság elfogadja a Biztonsági Tanács tűzszüneti felhívását, ha az idevonatkozó két határozatban foglaltak szerint, a többiek is elfogadják. Az üzenetet az EAK ENSZ-delegátusa írta alá. Az ülésen a Szovjetunió követelte, hogy a Biztonsági Tanács határozottan ítélje el Izrael agresszív cselekményeit, valamint azt, hogy Izrael nem tartja be a Biztonsági Tanácsnak a hadműveletek beszüntetéséről hozott határozatát. A szovjet küldöttség határozati javaslatában kijelentette, hogy Izraelnek haladéktalanul meg kell szüntetnie hadműveleteit a szomszédos arab A, államok ellen és vissza kell vonnia csapatait a fegyverszüneti vonal mögé. Az amerikai határozati javaslat, amelyet Goldberg n meri kai megbízott nyújtott be, gyakorlatilag az arab országot hibáztatja a tűzszünet meghiúsulásáért. Ez a javaslat egy szót sem szól arról, hogy a felek csapatait vissza kell vonni a június 4-1, azaz az izraeli agresszió megindulása előtti állásokba. Az amerikai határozati javaslat a tűzszünetre való felszólítást azzal az indítvánnyal kapcsolja össze, hogy az ellenségeskedő felek sürgősen kezdjenek tárgyalásokat egymás között, felhasználva a harmadik fél ^Jószolgálatait". Az ülés elején U Thant főtitkár ismertette az ENSZ megfigyelőinek jelentéseit arról, hogy a hadműveletek tovább folynak. Abba Eban izraeli külügyminiszter szerda este a Biztonsági Tanács dán elnökéhez eljuttatott levelében bejelentette, hogy a BT határozatának értelmében kormánya kész elfogadni a tűzszüneti felhívást, ha ugyanezt teszi a másik fél ts. Eban közölte, hogy Jordániával szerda este, magyar idő szerint 21.00 óra óta érvénybe lépett a tűzszünet Eban bejelentésének ellentmond a Reuter irodának csütörtökön a kora reggeli órákban Beirútból keltezett jelentése, amely szerint elkeseredett harcok dúltak a jordán front teljes szélességében. Az ammani katonai parancsnokság közleménye szerint a jordániai csapatok, bátran ellenálltak, de kénytelenek voltak visszavonulni az izraeli csapatok légierővel támogatott támadása elől. Husszein. Jordánia királya csütörtök délelőtt sajtóértekezleten jelentette be. hogy Jordánia ugyan eleget tesz a Biztonsági Tanács tűzszüneti felhívásának, de „ha az ellenség folytatja agresszióját, Jordánia az utolsó katonáig harcol bármilyen következménye is lesz a harcnak". r A beérkező jelentések azt bizonyítják, hogy Izrael továbbra is durván és hitszegően semmibe veszi a Biztonsági Tanácsnak a hadműveletek feltétel nélküli beszüntetéséről, mint első lépésről szóló ismételt felhívását. Izrael folytatódó agressziója következtében az arab országok hősies ellenállást tanúsítanak a területrablókkal szemben. Néhány frontszakaszon az egyiptomi egységek ellentámadásba mentek át. Hírügynökségi jelentések szerint a jordániai határon az izraeli csapategységek is eleget tettek a tűzszüneti felhívásnak, a harci cselekmények ezen a szakaszon állítólag megszűntek. Saját bizonyíték az izraeli agresszióról Az angol Guardian című lap cikke az alábbi címmel jelent meg: „Izrael elismeri, hogy ő lőtt először." A lap értesülése szerint Izrael londoni nagykövete az angol parlament tagjai előtt kijelentette, hogy a közel-keleti háború első lövését izraeli katona adta le. A Guardian hangsúlyozza, hogy az izraeli diplomata ezzel elismerte: országa agressziót követett el. Brown angol külügyminiszter az alsóházban bejelentette, hogy a kormány enyhít azokon a korlátozásokon, amelyeket a Közel-Keletre irányuló fegyverszállítmányokkal kapcsolatban kedden léptetett életbe. „Az enyhítés" a gyakorlatban azt jelenti, hogy Nagy-Britannia a korábbi gyakorlatnak megfelelően szállít fegyvereket. f A külügyminiszter ezt a lépést azzal próbálta alátámasztani, hogy „a szovjet kormány nem fejtette ki álláspontját a Közel-Keletre irányuló fegyverszállítmányokra vonatkozóan." Washingtoni számítások Rusk amerikai külügyminiszter zárt ülésen tájékoztatta a szenátus tagjait a közel-keleti helyzetről. Rusk optimista módon értékelte az Egyesült Államok lehetőségeit és utalt arra, hogy Washington „egy új közelkeleti egyensúly" kialakítására kívánja felhasználni' a válságot, különösen Izrael katonai sikereit." Ugyanakkor politikai körökben másfajta hangok is hallatszanak: számos megfigyelő hangoztatja, hogy az Egyesült Államok a háború következtében elvesztette eddigi befolyását az Arab-Keleten, és az arab államok, amelyek formálisan is megszakították kapcsolataikat Washingtonnal, nem lesznek hajlandók a kapcsolatok felújítására, ha az Egyesült Államok nem változtat gyökeresen eddigi magatartásán. Jelentések a csütörtöki harcokról Hírügynökségi jelentések megállapítják, hogy a héten a csütörtökre virradó éjszaka volt az első, amikor nem volt légiriadó az EAK-ban. A reggeli órákban azután húszperces légiriadó volt Kairóban és megszólaltak a szirénák Alexandriában is. Az AFP-nek egy jelentése szerint az egyiptomi fővárosban csütörtök délelőtt háromszor volt légiriadó. A harmadik légiriadó idején támadás érte az Almazain légitámaszpontot. A támadók hat repülőgépet vesztettek. A Szuezi-csatorna térségében az izraeliek vesztesége három gép volt. Az ellenséges támadások nem okoztak károkat — hangzik a kairói közlemény. A kairói rádió a déli órákban ismretette az EAK fegyveres erői főparancsnokságának egyik közleményét, amely szerint „az ellenség ismét támadó akciót intézett fegyveres erőink ellen az északi frontvonalon, fegyveres erőink szembeszálltak a támadással és elpusztították az ellenség tíz harckocsiját és hat páncélautóját". Az AFP ismerteti az izraeli katonai szóvivő közlését, amely szerint az EAK fegyveres erői Sinai déli részén harckocsikkal támadták az izraelieket. A támadásba az egyiptomi légierő is bekapcsolódott. Az izraeliek három egyiptomi repülőgép lelövését jelentették. A bagdadi rádió arról számol be, hogy iraki repülőgépek a fegyveres konfliktus kirobbanása óta 50 berepülést hajtottak végre Tel Aviv ellen. Egy hivatalos szíriai közlemény bejelentette, hogy (Folytatás a 2. oldalon) Illést tartott Miniszterfanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. FocJc Jenő. a kormány elnöke tájékoztatta a Minisztertanácsot a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága küldöttségeinek Budapesten folytatott megbeszéléseiről. Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese beszámolt a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság 5. üléséről. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány határozatot hozott a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium hatásköréről és feladatairól. Az Országos Árhivatal elnökének előterjesztése alapján a kormány határozatot hozott a július 1-ével megalakuló Országos Anyag- és Árhivatal hatásköréről és feladatairól. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságával együtt kidolgozott jelentést nyújtott a falusi ifjúság munkalehetőségeiről, a mezőgazdasági szakmunkás- és technikusképzés helyzetéről, valamint a végzett fiatalok munkába állításáról. A Minisztertanács a jelentést megvitatta és a javaslatok alapján határozatokat hozott. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter előterjesztésére a kormány hatályon kívül helyezte a termelőszövetkezeti elnökképző tanfolyam létesítéséről szóló minisztertanácsi határozatokat, s felhatalmazta a mezőgazdasági és élelemezésügyi minisztert, hogy a termelőszövetkezeti vezetők tanfolyamon történő képzésének és továbbképzésének rendszerét saját hatáskörében szabályozza. A Minisztertanács a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter javaslatára határozatot hozott az állategészségügyi szolgálat továbbfejlesztésére. A kormány tudomásul vette az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjének előterjesztését az árvízvédelem helyzetéről és határozatot hozott. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (Az ülésen hozott határozatokat, rendeleteket a 3. oldalon ismertetjük.) Mai számunkból: AZ AMERIKAI LÉGIERŐ VIETNAMI VESZTESÉGEIRŐL KÉT LIDICE ÜJ FILMEK OLVASÓINK ÍRJAK Elhalasztották pórt- és kormányküldöttségünk bulgáriai látogatását A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a forradalmi munkás-paraszt kormány és a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága, a Bolgár Népköztársaság kormánya között megállapodás született arról; hogy a közel-keleti események miatt későbbi időpontra halasztják a Magyar Népköztársaság párt- és kormányküldöttségének ez év június első felére tervezett bulgáriai látogatását. (MTI) fl Békefanocs állásfoglalása A világ közvéleményével együtt a magyar népet is mélységesen megrendítették a Közel-Keletről érkező vészjósló hírek — szögezi le bevezetőjében az Országos Béketanács Elnökségének állásfoglalása a közel-keleti imperialista agresszióval kapcsolatban. A továbbiakban többek között hangsúlyozza: a Magyar Béketanács Elnökségének álláspontja az, hogy az agressziót azonnal meg leell és meg lehet állítani. Ennek fő feltétele az, hogy a Közel-Keleten a hadműveleteket azonnal szüntessék be, hallgattassák el a fegyvereket. Felszólítjuk a békeszerető embereket és szervezeteket, hogy velünk együtt határozottan lépjenek fel az egész világ békéjét súlyosan fenyegető izraeli agresszió ellen, és tegyenek hatékony lépéseket annak haladéktalan megszüntetésére! A Béke-világtanács Elnöksége táviratot intézett az ENSZ Biztonsági Tanácsa elnökéhez és az ENSZ főtitkárához. A távirat felhívja a BT-t, tegyen meg mindent a közel-keleti fegyveres 1 konfliktus felszámolására. Tiltakozó nagygyűlés és liintelés Budapesten Népünk egységes a közel-keleti békebontás elítélésében Budapesti dolgozók százai emelték fel szavukat a hazájuk szabadságáért és függetlenségéért harcoló arab népek mellett csütörtökön az Ikarus Művelődési Házában, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának és a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának nagygyűlésén. A forró hangulatú demonstráción Virizlai Gyula, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkára mondott beszédet. Egyebek között hangsúlyozta: — A leghatározottabban felemeljük szavunkat a béke megbontása ellen, az új háborús tűzfészek azonnali kioltásáért. A munkásnemzetköziség, a proletárszolidaritás, a szabadságukért és békéjükért küzdő népek iránt érzett felelősségtudat egyaránt arra kötelez bennünket, hogy hallassuk szavunkat a népek kórusában: békét Közel-Keleten! Harmati Sándor, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, az Országos Béketanács elnöke nyomatékosan aláhúzta: — Az Egyiptom ellen elkövetett izraeli agresszió szerte a világon, így nálunk, Magyarországon ls, nyugtalanságot, aggodalmat keltett. A világközvélemény és a magyar közvélemény is érzi, tudja, hogy ha az agresszorokat nem sikerül megfékezni, ez a háború kiterjedhet: az egész világ békéjét is veszélyeztetheti. Ezután a nagygyűlés résztvevőinek nagy tapsa közben Omar Abdelgadirnali, a Budapesti Orvostudományi Egyetem negyedéves hallgatója tolmácsolta a hazánkban tanuló arab fiatalok üdvözletét. A Ma gyí rországon élő arabok köszönetet mondanak a magyar nép együttérzéséért. A nagygyűlés résztvev ői egyhangú határozatot hoztak, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez juttatnak el. Ebben csatlakoztak a magyar kormánynak a közel-keleti válságról kiadott nyilatkozatához ós megbélyegezték az izraeli agressziót. A Magyarországon tanuló arab diákok, az arab országokat ért agresszió elleni tiltakozásul csütörtökön délután tüntettek az Egyesült Államok és Anglia budapesti nagykövetségei előtt. A csarnok tetején A Magyar Kábelművek szegedi gyárát 200 millió forintos költséggel tovább bővítik. A beruházás jelentős részét, 160 millió forintot, gépekre fordítják, míg az építkezési költségek 40 millió forintba kerülnek. A valamikor huszárlaktanya zárt belső udvarterében kitűnő lehetőség nyílik újabb üzemcsarnokok felépítésére. Jelenleg egy 3600 négyzetméteres csarnokot építenek a Csongrád megyei Építőipari Vállalat dolgozói, amelynek értéke 16 millió forint. Az egész beruházás befejezési határideje 1968. december 31. (Somogyiné felvétele) \