Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-04 / 130. szám

UTAZÁS A MŰVÉSZETEK ORSZÁGÚTJAIN ©p ©S Ha a XX. század irányzataival meg akarunk ismerkedni. az expresszionizmus és a kubizmus mellett a legfontosabbnak latszik, hogy a szürrealizmussal is megismerkedjünk. Válasszunk hát egy tipikus szürrealistát, válasszuk Salvador Delit. Dali festette az itt reprodukált Az ósz kannibalizmusa című képet. Must tekintsünk el attól, hogv Dali a szürrealisták vezére, André Breton szerint teátrális és akadéne'kus. Ha volna is ebben valami igazság, ez itt most ne érintsen bennünket. Minden mestert „ki lehet kezdeni" valamerről. Dali éppen látványossága és a hagyományos festészethez való kapcsolatai miatt kevésbé önmagába zárt, kevésbé megközelíthetetlen a kívülálló számára, mint a szürrealizmus tisztább képviselői. A maga korában például Rubens is látványossabb volt, mint pályatársai és többet olvasztott magába a hagyományokból, mint mások. Ez lehet hátránya is, de bizonyára nagyobbak ennek az előnyei. Dall éppenúgy reprezentálja a XX. század szürrealizmusát, mint Rubens a XVIL századi barokkot. Tegyük inkább vizsgálat tárgyává az előttünk fekfő képet. Még ne is gondoljunk a címérc, nehogy előfeltevéseink legyenek, nehogy mi akarjuk meghatározni Dali számára saját élményeit, indítékainak helyes irányát. Végre is ő a festő, mi pedig találkozunk a képpel, amelyet festett. Ez az eg; etlen járható út, ha valami lényegeset meg akarunk érteni. Nagy halom furcsaság tornyosul egy asztalon. A szabadban vagyunk, a kép mélyterében megkapó déltengeri sziklás táj elemei rendeződnek mind beljebb; hol egymást meghaladva távolodnak, hol meg a nagy sziklatömb mögött egyszerre szakad el a még viszonylag közelitől a beláthatatlan végtelenség. Igen. de nem kerülhetjük el a fótémával való szembesülést, hiába keringjük körül a számunkra megnyugtató hagyomány® környezetet. Talán egy kicsit régiesnek is találná a modern festészethez hozzászokott szem ezt az aprólékos kidolgozottságot. A képtárakban a XVII. század tájfestöinek modorát tanulmányozva találkozunk ilyen előadásmóddal, nálunk pedig Markó Károly festett ilyen aprólékosan a romantika régies szárnyát képviselve. S van is az egész kép összhatásában valami barokkos is, romantikus ia. És mégis: szörnyű az eltérés mindezektől. A múlt mesterei mindég az érthetőség határain belül maradtak ehhez képest, kortársaik legfeljebb a festésmodor megszokott szépségeinek újakkal, még meg nem szokottakkal való felcserélése miatt háboroghattak. Ám ha jobban meggondoljuk, amit mondunk, be kell ismernünk, hogy ez sem egészen igaz. Festettek a régiek ls csodálatos dolgokat., amelyek csak részleteikben hasonlítottak a valóságra, a maguk egészében nem. Hleronimus Bosch aztán igazan olyan csodabogarakat hozott létre, hogy a kétfejű borjú egészen kezdő korcs azokhoz képest. És éppen ez a felbolygató benne. Éppen a kepzeletnek ez a maradéktalan kifejlése mondja el azt, ami körülvesz bennünket, de még nem értjük, meg nem dolgozta fel törvénnyé, rendde tudatunk. Dali képe — ha nem nézném meg jól — talán egy olyan asztalra emlékeztetne engem, amilyet disznóölésElvetik a primitív hiedelmek formáit és újakat képeznek helyettük. A művészetnek azonban funkciója az egyéni, sőt a társadalmi tudat működésében, hogy megmozgassa azt a pszichés réteget, amelyet a racionális művelődés' elreteszel, mozdulatlanságra kárhoztat. A művészi képzelet ismét működésbe hozhatja ezeket az elhaló és éppen ezért egészségtelenné vált tájakat, s felfrissítheti azokat festőt álmok formájában. Igv csak képletes kifejezései SIMONT! IMRE Két válíozöt egy nagyon régi témára i. Tegnap lehullott a hó — s ma veled sétaltam a hóba. Honnét tudnám — kivel holnap? — Holnaputánra elolvad. Nyoma se marad a hónak. Latod-e még a nyomunkat? Nem ts a miénk volt — máié: soha-fel-nem-tamadásé. 11. Előbb csak a vállad, a vállad.. Aztán ott maradtam nálad. Mindenképp a vállad kezdte. Hisz melled még kendő fedte. Nem vetted még le ruhadat, még nem dóit hanyatt az ágyad. Hisz akkor még ott se voltál s ha voltál — még nem te voltál. Hisz akkor még ott se voltam: benned születtem meg holtan. Bennem születtünk meg később: két utolsó lehetőség. Mert akkor még ott se voltál, s ha voltai — még nem te voltál! Hol járt még akkor a combod! ? —Blúzodon begombolt gombok. S akkor még ellenem őrzött hajadig begombolt bőröd. Hiszen még észre se vettél, de már rég nem feledhettel. Nem vetted meg le ruhádat: nekem még nem, s már nem másnak. Nem vethetted! — tegnap óta ottfelejtödtiink a hóba; egymásnak embere, nöjei behavazott szeretője. (O, szép. utolsó lehetőség: e ránkfagyott szerelöség!) Hát nem is lehettem nálad. Nem is igaz, hogy a vállad... A hóba velem sose jártál, engem is csak kitaláltál. Nézd, nyoma sincs már annak a hónak: beleptük rég saját nyomunkat. Az sem igaz, hogy bomollan egymasban születtünk holtan. Csak az igaz, az, hogy a vállad kezdte, hogy maradjak nálad. IV kor szoktam látni: halomba rakott tetemdarabok ... És mégsem az, néznem kell éppen érthetetlensége miatt is és más valami miRtt is. Amint apróra megnézegetem, úgy tűnik, mintha álmodnék, mintha a tetemdarabok önmagukból rendeznének lakomát. Kezek és evőeszközök, nyársak és a konyhaművészet választékos kegyetlenségeinek kipellengerezése az asztalhoz szögezett nyelvvel. S ha még jobban megnézem a képet, úgy találom, hogv még elborzasztóbb, amit megtudok: emberi kezek késsel, villával, ar. étkezés választékos szabályai szerint saját felfújódott, félig gyomorrá változott fejeiket falatozzák itt Ezért van hát a eímében a kannibalizmus szó ... Nekem nem is a kannibalizmus jut eszembe, hanem a Giljakok, ez a primitív északi törzs. Náluk az a szokás járja, hogy medveöléskor (olyan az. mint nálunk a disznóölés, azzal a különbséggel, hogy ök félnek a medve visszatérő lelkétől, bosszújától) a medvét asztalhoz ültetik és udvariasan megkínálják a kitömött állatbőrt a saját húsából, hogy megengeszteljék... Hát igen. mi már álmodni se mindég tudunk olyan képtelen dolgokat, amelyek valami kor a lélek mélyén valóságos összefüggéseket jelentettek és Freud szerint jelentenek ma is. Aligha vonható kétségbe, hogy van ebben igazság. Amint gyermekkorunk nem múlik el bennünk teljesen, nem múlnak el teljesen ősi élményalapiai sem lelki működéseinknek. rsakhogv magasabb fokon képződnek újra. m lesznek belső szorongásoknak, vagy vágyaknak s ártatlanokká változnak, éppen kifejeződésük által. Annak ellenére, hogy egyáltalában nem lehet tréfás színezetűnek minősíteni Dali képét sem, de a szürrealizmust a maga egészében sem, mégis társadalmi funkciója tekintetében, mas vonatkozásban ugyan, de ez is a felszabadításnak egyik fajtája, akár a tréfa. A kirobbanó lehetetlenség egyben meg is szabadít a tűrhetetlenül ránk nehezedő nyomás lehetőségétől. Az őrület, a játék hasonlóképpen kiutak, szelepei a társadalmi és az egyéni létnek egyaránt. Ez a szürrealizmus értelme. A szürrealizmust gyökerestői kitépni azért nem lehet, mert végső fokon csak kiélezett formája valaminek, amire az embernek szüksége van: a képzelet felszabadító hatalmának. VINKLER LÁSZLÓ em iszom többé! Nézem az órám. Hét óra. Négykor feküdtem le. Érdekes, ha berúgok, mindig keveset alszom. Soha többé! A ruhám piszk®, a cipóm sáros, pedig mór egy hete nem esett Emlékeim mozaikjaiból próbálom öszszeállítani a tegnapi estét. Társaságban voltam. Nők és férfiak, jól nevelt emberek. Senki sem volt részeg. Csak én. Igen, megint csak én rúgtam be. Felveszem a földről a zakómat. Te jó isten, 200 forintot költöttem. Fizetésig még tíz nap, s öszszesen 300 forintom maradt. Gyors számvetés: minden napra 30 forint. Igen. 30 forint, de ital semmi. Tegnap is röhögött mindenki, amikor felálltam és arról kezdtem szónokolni, hogy zseni vagyok, s a jelenlevő hölgyek a mellszobromhoz hozzák pisiltetni az unokájukat. Ez általános tetszést váltott ki. Meg is tapsoltak. De miért lennék zseni? Miben? Hiszen én. Kotrocó Sámuel csak inni tudok. A, már azt sem. Fár pohár után berúgok. Olyan vagyok, mint a tengeri szivacs. Az vízzel, en meg szesszel vagyok teli. Szódabikarbónát kellene inni. Ég a gyomrom. Szédülök, alig tudok menni. hol a régi szerelem? ..." Szerelem? Nyár?.., Most tavasz van, május, orgonaillat. . Enni kellene, enni! Az jót tesz ilyenkor. Kapom magam, elmegyek hazulról. Szörnyű ez a zöldessárga lé. Ez tesz tönkre. Be kellene tiltani az italt, akármilyen jó jövedelemforrós. Ha miniszterelnök lennék, én becsukatnék minden kocsmát Be én. Bekapcsolom a rádiót. Erről jut eszembe, mintha tancoliam volna tegnap. Látom magam, ahogy kivénhedt teve módjára ringatózom a zene ütemére. Dögöljek meg. ha egy kortyot is a számba veszek! Ezeket a szavakat, bor, sör, pálinka, tőrlöm a szótáramból. Enni kellene. Hányinger gyötör. Jó lenne meghalni. Hirtelen dudorászni kezdek, mert eszembe jutott a tegnapi dal: „Hol van az a nyár, Székelykáposzta. Ez jó lesz, csak 12 forint. Utána egy málna. Ital nincs! Hü, de zsírosan főznek, csupa zsír az egész. Na, meg egy málnát, s megyek. Ilyenkor jót tesz egy kis séta. Tízezer lépés, s meg van a lelki nyugalom. — mondja egy bölcs japán közmondás. Tízezer lépés, — ez hét kilométer, azaz másfél órai séta. Micsoda levegő van! Hű. de szomjas vágyók. Jó lenne egy korsó sör. Miért? Egv-két korsó sör. az nem számít. A sör egyébként sem szeszes ital. A esetiek és a németek vfz helyett, isszák. Jaj, de jól esett Ez jobb, mint a bor. Ez majd feloldja a zsírt Még egy korsóval és megyek is. Az úton veszek egy olcsó könyvet. Estére olvasni fogok. Elvégre hol van az előírva, hogy én minden este elmenjek valahova?! Nem, haverok sincsenek. Ma jó leszek. Szervusztok srácok! Nem megyek be. haza kell mennem! Hogy csak egy üveg borra? Rendben van, egy pohár igazán semmi. Mi ez? Verpeléti muskotály? Isteni aromája van. Ilyen jó bort már régen ittam. Igyunk még! A fene bánja! Hogy ne aludjak és keljek fel az asztal alól? Miért? Én szabad választó-polgár vagyok, s szabadon választom meg a fekvőhelyemet. Engem ne tessék ráncigálni. ez kérem egyáltalán nem humánus eljárás. Én zseni vagyok, Zieni... Megint fekszem. Esik az eső. Ez olyan jó. Valaki belemrúg, hogv keljek fel, mert megfázom. Már csupa víz a ruhám. Arcom belenyomom a hűsítő pocsolyába, és sírok ... Erdei Mihály VINCZE ANDRÁS KONCZ ANTAL A sorsod Ne légy nagyképű! Miért éppen téged szanna meg a Hold? Hideg 6 s közömbős: látta Darhavt. Drezdát, amint égett es ott virrasztott Hirosima fölött. Elhagytad a kedvest, kinek hűséget ígértél s hogy megkínozlak az évek: a tör;szívű szerető szerepében pózolsz. Pár lelked üres. szived éhes sorsod nem tragikus csak — nevetséges! Lehetne péntek is, mindegy. Ha az ember nyugdíjas, egyik nap olyan, mint a másik. Ráér sétálni, nézelődni, meglát olyasmit is, amit, azelőtt sohasem látott. Reggel hétkor elment az üzembe, háromkor, négykor kijött, hazament, rendszerint este látta a várost, az embereket. Kovács János nyugdíjas cipész szerdán úgy érezte, hogy most látja először varosát Leült a híd mellé, arra a kis fásított, parkírozott területre látott, ahol gyerekek játszanak. A Halászcsárdát is latta. az új épületeket, egy szobrot is, Tudta kicsoda az a szobor, behunyta szemét, a nap melegen sütötte arcát. Juhász Gyula. KlSZ-rendezvények jutottak eszébe, de egy sort sem tudott idézni a költötöl. Azt tudta, hogy szerette a bort, idejárt az Onozónéhoz. körülbelül itt lehetett a kocsmája. Felkelt, bement a térre, megnézte közelről a szobrot. Bánatos ember voltValami nagyot puffant hátán, ijedten állt, lassan megfordult, két vadul vicsorgó kölyök rohant a focival, átgázoltak a gyepen, majd a tér végén terpeszkedő halasbódé felé rúgdalták a labdát. Keresett egy padot, szembe a nappal, egy volt üres, de az meg csupa zsír, környéke is tele halbordákkal, zsíros papírokkal. Elővette Dél-Magyarját, ráült, nézte a sorbanállókat. Az olajszag bőven terjengett a levegőben, frissen sült. bent a hal. Nem érzett, kedvet a halhoz, újra a nap felé fordította arcát. Jó így ülni, semmit se csinálni, élvezni az élet csendjét, tudni azt, hogy a gyomra jó, tüdeje is meglehetős, csak a májával van baj. Ha a máj még bírja vagy húsz évig — addig nem bírja, mosolyodott el, de okosan élve bírja tízig. Az is eleg. Tíz év tengernyi idő. Emberek jöttek mentek, a gyerekek lármáztak, hintáztak, felmásztak a vasgombára, rúgták a labdát. Ezt már nem kellene, gondolta, ilyen laklik menjenek másüvé., Szaglászni kezdett. Az erős, olaj® halszagot átütötte az ammóniák csípős illata. Rábámult a késői magyar rokokó bádog-kástélyra, nagy volt a forgalom. A halászcsárdából távozók mind ide tértek be. A másik végén egy öregasszony kis széken ült, és békésen kö'ögetett. Kovács átpillantott a nyugdíjasok szép palotájára, egv lakónak se akarózott kinyitni az ablakot. Autók zörögtek, füstöltek el alatta, fojtó motalkó szagot sepert a térre a szél, Felélénkülve nézett körül. Lám, eddig észre se vettem. De van itt még birkacsárda is. fent az úton pedig kocsisok ordítanak, verik a lovakat, erős az emelkedő, és nehéz a betonelem. Hogy is van ez itten? A kicsinyeket padokról pásztorolják a mamák, nagymamák, azok meg turkálnak a homokban. Sápadtak még, a téli szobalevegő után kihozlak ide őket frissen növekedni. Az olaj. ammóniák, benzinszagba. motorzajba. megtanulhatják a kocsisoktól a káromkodásokat is. Aha, de mást Is. Egy kislány ujját szopja, fején félreáll a masni, zoknija lóg, nagy szemmel nézi a csókolózókat. Ezek ugyan nem latnak, nem szagolnak mást, csak egymást. S milyen nagy forgalma van ennek a kis térnek. Falusi iskolások jönnek, mennek a Vármúzeumba. Jönnek, mennek az emberek, nem igen kerülnek az útra, sokan átmennek a gyepen, sietnek. Mi is ez a tér? Kovács cipész volt. a világot elsősorban anyagi valósagaibun látta. Nem törődött eddig ilyesmivel, most azonban latolgatta, hogy helyes volt ez? Itt van ez a tér. a gyerekeknek csinálták, üzemi felajánlásban a munkások szerkesztették a játékokat. A város gondozza, talán még egy őr is elnéz ide napjában egvszer-másszor. Az volt az elgondolás, hogy jó, szabad levegőn, napfényben, szép környezetben játszanak a kicsik, nem úgy, mint ök, kint a kubik-gödi öknél. vagy ring.v-rongy poros mellékutcák szemetjében. De az ember megéhezik. szereti a halat, jó a tiszai sült hal. Igaz, hogy nagyon büdös az a vacak bódé. büdösebb a másiknál, pedig az cifrább. A birkák is majd megjönnek, ha ki lehet ülni az asztalokhoz. Pénzt hoznak ezek, pénzt. Kovács tisztán erezte, hogy hiaba próbálja magát meggyőzni, most a gyerekek pártjára állt. Elvették tőlük a levegőt, a szépet, az örömet. Sokáig beszélgetett így magában, ráért. De megunta ezt is, úgyis csak amolyan kósza elmélkedések voltak. Az is lehet, hogy jól van igv. Ne legyünk finnyásak, szokják meg a gyerekek az élet valóságait. Megy Kovács, az egyik padon va6 0ÉL MAGYARQMZA6 Vasárnap, 1911. június 1,