Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-04 / 130. szám

jPedcagégiisok heszSntése Kitüntetések Szegeden Jutalmazások, rendkívüli előléptetések r Érettségi — félelem nélkül Itt van június eleje, s középiskolás diákjainkra * köszöntött az érettségi vizsga. Érthető tehát, hogy társaságban, s otthon a családban egyre több szó esik az érettségiről. „Jaj, az érettségi!" „Minek is van arra szükség! Csak a diákok idegeit teszik vele tönk­re." „Már régen el kellett volna törölni" — mondta idegesen a napokban egy szülő. Hogy mi lesz az érettségi sorsa, arról most igen jelentős szinten vitatkoznak, ne vágjunk elébe. In­kább arról beszéljünk, érdemes-e ennyire rettegni az érettségitől. Sajnos, a közvéleményben általában az érettsé­gi fogalma még mindig valami misztikus rejtelem­ként él. Jellemző vonásának a szigort, a szerencsét, s az ehhez hasonló elrémisztő jelzőket tartják. Hogy honnét tapad ennyi rossz az érettségihez, nem is igen tudja az ember. Tény és való, egy-két „hisztiző" gyerek és szülő mindig akad, s ez is rontja a hírét. (Pedig, ha tanult volna a gyerek, akkor nem volna szükség a hisztire.) a végzett öregdiákok is — „.Bezzeg, az én időmben" jelszóval — szeretnek né­ha nagyokat mondani. S az is igaz. hogy néhány rosz­szul felkészült gyerek javítóra bukik. De ez sem csak az érettségi sajátja, hanem az osztályvizgáké is. Va­lóság: egy kis szerencse kell hozzá — de ez minden­kor kell az életben —, mert vannak a diák számá­ra könnyű és nehéz tételek, s nem mindegy, ho© melyiket húzza. De ezek nem olyan súlyos okok, hogy az érettségi miatt rettegjen a diák, a szülő, sőt iz­guljon az egész rokonság. Bátran állítom: nincs ok pánikra és rettegésre. Egy évtizednél hosszabb idő óta veszek részt érettsé­gi vizsgákon, de még nem találkoztam olyan elnökkel, aki rosszindulattal nézte volna a diákok ügyét, s csak azzal a szándékkal, hogy buktasson. A „rettegtető" érettségielnök-típus már a múlté. Ha egy-két felkészü­letlen diák elbukik, erről nem az elnök és a vizsgabi­zottság tehet, hanem maga az egyén. Általános tapasz­talatom, hogy a vizsgabizottság is mindig nagy meg­értéssel „kezelte" az érettségiző fiatalok sorsát, és nem igyekezett senki közülük félelmet keltő ember­nek látszani. Nem igaz az sem, ho© csak szerencse dolga az érettségi. Annak a tanulónak, aki a négy év során rendesen dolgozott, nincs félnivalója. Én még nem ta­lálkoztam olyan esettel, hogy jeles vagy jó rendű ta­nuló elégtelent kapott volna az érettségin. Az igaz, hogy az örökké bukdácsolókat itt is érheti meglepetés, de ezzel szemben nem szabad elhallgatni, hogy na­gyon sok tanuló kapott jobb osztályzatot az érettsé­gin, mint amilyen jegye év végén volt Ez pedig a továbbtanulás szempontjából nem közömbös. Szeretném nagy pozitívumként megemlíteni az idei érettségi írásbeli feladatok reális voltát. A Mű­velődésügyi Minisztérium nagy körültekintéssel és lé­nyeglátóan választotta meg a feladatokat. A matema­tikai feladatok például kitűnően alkalmasak voltak, hogy a megoldások lehetőségei híven visszatükrözzék a tanulók matematikai felkészültségét, intelligenciá­ját Ha tovább is azt az utat járjuk, valóban keve­sebb lesz az érettségi előtti pánik. De az, aki az idén egyetlen példával sem boldogult — az tényleg ves­sen magára. Nincs tehát szükség doppingoló szerekre, sem idegnyugtató orvosságokra. Csupán egy a szükséges: lelkiismeretes és gondos felkészülés. Tanulni, jól fel­használni az érettségi napjáig az időt. S a szülők se nyugtalanítsák ©ermeküket „jaj, mi lesz veled" meg­jegyzésekkel, s ideges viselkedésükkel. Inkább arra vigyázzanak, hogy ne csak tanuljon, hanem pihenjen is a gyerek. Kifáradt, ideges diák soha nem érhet el jó eredményt. S ne csak úgy fogjuk fel a vizsgát, mint megerőltető munkát. Vegyük azt az életbelépés első komoly küzdelmének, erőpróbájának, melyhez hasonló — ha nem is ebben a formában —, de még na©on sok lesz az életben. Bánfalvy József Néprajzi kiállítás Mihályteleken Szombaton délután Bálint Alajos megyei múzeumigaz­gató nyitotta meg a mihály­teleki falunapok keretében az általános iskolában rende­zett néprajzi kiállítást, amely a falu történetének, jellegze­tes gazdálkodási ágának, a paprikatermelésnek, az élet­forma és viselet tár©i emlé­keinek bemutatásával emlé­kezteti a helybelieket őseik hagyományaira. A kiállítás anyagának egy részét Bőhm József tanár irányításával az iskola néprajzi szakkórének tagjai gyűjtötték, másik ré­szét pedig a rendező, Juhász Antal, a Móra Ferenc Mú­zeum néprajzkutatója a mú­zeum anyagából bocsátotta közszemlére. Az iskolában e©idejűleg a tanulók rajzaiból, kézimun­káiból, dolgozataiból is ki­állítást rendeztek, s egy har­madik teremben modern la­kásberendezési bemutatót is megtekinthetnek a látogatók. Iskolások hangversenye Vízíiiyi együttműködés Vízügyi információs rend­szer alakult ki Nyugat-Du­nántúl, Ausztria és Jugo­szlávia között. A nemzetkö­zi vízügyi együttműködés az utóbbi napokban levonuló árhullám alkalmával bebi­zonyította hasznosságát. Az osztrák előrejelzés alapján még időben, viszonylag ala­csony vízállás mellett hoz­záláttak a Répce mentén ve­szélyeztetett Csepreg, Bük, Gór, Na©geresd és más helységek me©édéséhez. Homokzsákokkal, gyors töl­tésépítéssel sikerült is me­A KISZ kongresszusa előtt Szavazati joggal 750 fiatal •esz részt a Kommunista If­lúsági Szövetség életének na© jelentőségű eseményén, a VII. kongresszuson, ezen­kívül 150 kiváló ifjűmunkást, parasztfiatalt, diákot, értel­miségit hívtak meg tanács­kozási joggal a kongresszus­ra, amelyen ott lesznek majd K legkülönbözőbb társadalmi es tömegszervezetek vezetői, illetve képviselői is. A Kommunista Ifjúsági Szövetség VII. kongresszu­sára 31 ország testvérszerve­zetednek delegációit várják Budapestre. E©ebek között részt vesznek a tanácskozá­son a Lenini Komszomol, a kommunizmus ifjú építőinek, valamint a hazájuk szabad­ságáért és függetlenségéért harcoló hős vietnami fiatalok szövetségeinek képviselői. Helyet foglal majd a kong­resszusi teremben a Demok­ratikus Ifjúsági Világszövet­ség és a Nemzetközi Diákszö­vetség küldöttsége is. A Kommunista Ifjúsági Szövetség VII. kongresszu­sa június 29-én kezdi meg és július 1-én zárja munkáját. Tv-szerviz Dorozsmán A Szegedi Elektromos Ktsz május elején javítóműhelyt nyitott Dorozsmán. Az elekt­romos készülékeket eddig Szegeden javították, s szállí­tás közben ©akorta megsé­rültek. Lassú volt a javítás ideje is. Most már a tv- és a rádiókészülékek hibáit helyben javítják kL A be­gyűjtött hibás háztartási gé­peket u©an továbbra is Szegedre szállítják, de ezek nem olyan érzékenyek erre. Külön fuvarköltséget sem számítanák fel érte a tulaj­donosoknak. Érthetően nép­szerű tehát a jelenleg három dolgozót foglalkoztató szer­viz. Naponta 15—20 hibabe­jelentést is felvesznek. A ktsz elnökei, dr. Tukarcsy László közlése szerint a tervbevett bővítés után ez a javítóállomás Bordány, Üllés és Zsombó községeket is el­látó javító szolgálat központ­jává válik. Kísérleti kézbesítés Szerkesztőségünk levelet kapott a Szegedi Postaigaz­gatóságtól. Ebben dr. Hódi István üzemviteli igazgatóhe­lyettes bejelenti, ho© június 11-én és június 18-án, két egymást követő vasárnapon, kísérletképpen elrendelték az előfizetéses újságok, képes­lapok stb. lakásra kézbesíté­sét a csoportos levélszekrény­nyel felszerelt emeletes la­kóházakban is. Bejelentette a Szegedi Pos­taigazgatóság azt is, ho© a postai díjbeszedéseket (tele­fonszámla, rádió- és tv elő­fizetési díj. s esetleg a hírlap előfizetések) az átutalási be­tétrendszerbe tudja kapcsol­ni. A díjbeszedés e formájá­ról már tanácskoztak az OTP me©ei igazgatóságával. Tízezer kombájn A mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztériumban tájékoztatásul közölték, hogy az idei nyáron csaknem 2,2 millió hold kenyérgabona és több mint e©millió hold kalászos takarmány, továbbá 10 000 hold repce, 159 000 hold borsó és csaknem 200 000 hold aprómag-növény betakarításáról kell gondos­kodni. Az ehhez szükséges anyagi-műszaki feltételek ez évben tovább javulnak. Csu­pán annak a körülbelül 10— 15 százaléknyi területnek a learatása marad az idén a kézikaszás csapatokra, ahol a kedvezőtlen domborzati vi­szonyok, illetve a növény le­dőlése miatt nem lehet gép­pel aratni. Az illetékes szakemberek számítása szerint az aratás kezdetére több mint tízezer gabonakombájn, továbbá hatezer kévekötő aratógép és 2500 rendrearató gép áll az állami gazdaságok, a ter­melőszövetkeretek és a gép­es gépjavító állomások ren­delkezésére. A pedagógusnap alkalmá­ból tegnap délelőtt a Sze­ged városi tanács székházá­ban dr. Biczó György, a városi tanács vb elnöke át­adta a szegedi pedagógusok­nak a művelődésügyi mi­niszter kitüntetéseit. A ki­tüntetések ünnepélyes átadá­sán részt vett Sípos Géza, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára is. Az oktatásügy kiváló dol­gozója kitüntetést kapta Diós József, a Tömörkény gimnázium igazgatója, Czuth Béláné, a Béke utcai általá­nos iskola pedagógusa, szak­A Csongrád me©ei pe­dagógusok tegnap délelőtt a megyei tanácsházán vették át kitüntetéseiket Az ün­nepségen megjelentek Kato­na Sándor ország©űlési kép­viselő, a Hazafias Népfront Csongrád me©ei bizottságá­nak titkára köszöntötte, majd Hantos Mihály, a Csongrád megyei tanács vb elnökhelyettese mondott be­szédet A pedagógusnap alkalmá­ból a szegedi felsőoktatási intézményekben több okta­tó kapott kitüntetést. A Jó­zsef Attila Tudománye©e­temen Széli Tamás, az al­kalmazott kémiai intézet do­cense, dr. ördögh Piroska, a tudományos szocializmus tanszék adjunktusa, Héder Józsefné, a filozófia tanszék adjunktusa és Udvardi Fe­rencné, a Ságvári gyakorló általános iskola tanára Az oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetést kapta. Dr. Koz­ma László, a kísérleti fizi­kai intézet adjunktusa és Szentirmai László, a rektori hivatal osztályvezetője mi­niszteri dicséretben részesült. Miklós Józsefné hivatalse­géd pedig Kiváló dolgozó lett. Az orvostudományi egyetemen dr. Szabón Jó­zsef docens Az oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetést kapta, Pigniczki György kol­légiumigazgató KISZ érdem­érmet. A tanárképző főisko­lán Kóbor Jenő tanszékve­zető docens és Bor Pál, a fi­zikai tanszék docense Az ok­tatásügy kiváló dolgozója lett. Bialoskurski Bódog, a mezőgazdasági tanszék ad­junktusa és Kovács László­né kollégiumi igazgatónő mi­niszteri dicséretet, Temesvá­ri Antal hivatalsegéd Kivá­ló dolgozó kitüntetést ka­pott. A Felsőfokú Vasútfor­galmi Technikumban Lafla­vik Béla docens miniszteri dicséretben részesült, a Fel­felügyelő, Almási Károlyné, a Béke utcai általános is­kola tanítónője, Csanádi Gé­za, a Rózsa Ferenc sugárúti általános iskola igazgatója. Kiváló dolgozó jelvényt ka­pott Sulyok Mihály, a Há­mán Kató általános iskola hivatalsegéde. Miniszteri di­cséretben részesült dr. Reindl Gézáné, a Rózsa Fe­renc gimnázium és Szabó Istvánná, a Radnóti gimná­zium tanára, valamint Kle­mentisz Gyuláné, a Guten­berg utcai általános iskola nevelője. A szegedi járás pedagógu­sai közül Az oktatásügy ki­váló dolgozója kitüntetést kapta Nikolényi Győr©, a szatymazi általános iskola igazgatója, miniszteri dicsé­retben Nacsa Józsefné, a ti­szaszigeti általános iskola igazgatóhelyettese részesült Tóth Károly, a me©ei ta­nács művelődésü©i osztá­lyának főelőadója Az okta­tásügy kiváló dolgozója ki­tüntetést kapta. sőfokú Élelmiszeripari Tech­nikumban Czakó Mihály ad­junktus Az élelmiszeripar kiváló dolgozója kitüntetést kapott Tegnap délelőtt a Tömör­kény gimnáziumban ünnep­lőbe öltözött fiatalok díszsor­fala között vonult fel a sze­gedi gimnáziumokból, szak­középiskolákból, zeneiskolá­ból és középiskolai kollégiu­mokból az a 94 pedagógus, akik a pedagógusnap alkal­mából jutalmat kaptak. Az ünnepségen megjelent Sípos Géza, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára és dr. Biczó Györ©, a sze­gedi városi tanács vb elnö­ke. Az ünnepségen 49 peda­gógus pénzjutalmat, 45 kö­zépiskolai oktató rendkívüli előléptetést kapott A szegedi általános iskolák tanárainak, tanítóinak és az óvónőknek pedagógusnapi jutalmait tegnap kerületen­ként adták át. Az első kerü­leti iskolák 74 pénzjutalmat Kiváló ági vezetők Az ifjúsági és úttörőmoz­galomban végzett kiváló munkáért tegnap szegedi és Csongrád megyei pedagógu­sokat tüntettek ki és jutal­maztak meg a pedagógus nap alkalmából. Dr. Koncz János, a KISZ Csongrád me­gyei bizottságának titkára köszöntötte a megjelenteket — köztük Bíró Lajost, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának osztályvezető­helyettesét — majd Szögi Béla, a megyei KlSZ-bizott­ság első titkára méltatta azt a segítséget, amit az ifjúsági szervezet kapott a jelenlevő pedagógusoktól. Áldozatkész tevékenységü­kért a KISZ Központi Bizott­sága és a KISZ Csongrád megyei végrehajtó bizottsága nevében átnyújtotta a jutal­makat, kitüntetéseket. KISZ Érdeméremmel tüntették ki dr. Török Lászlót, a szege­di Tiszaparti gimnázium igazgatóját. Dr. Fleischmann Tamás, a Szegedi Orvostudo­mányi Egyetem tanársegé­de Aranykoszorús KISZ-jel­vényt kapott, Kiváló úttörő­vezető jelvényt kapott Ber­kecz Éva, a gedói általános iskola csapatvezetője, Rózsa Lászlóné, a Béke utcai isko­la rajvezetője, Vízvári Al­bertné, a Móra Ferenc iskola raj vezetője, Forgó Gyuláné, az ásotthalmi iskola csapat­vezetője és Török József tá­péi rajvezető. Varga János, az első kerületi tanács vb elnöke adta át a jutalmakat. A rókusi torna­csarnokban Pántya József, a második kerületi tanács vb elnöke adta át az úttörők színvonalas műsora után 52 oktató pénzjutalmát. 40 pe­dagógust rendkívüli előlépte­tésben részesítettek. A har­madik kerületben is a helyi tanács vb elnöke, Vincze Antal szólított az elnöki asztalhoz 50 pénzjutalmat és 46 rendkívüli besorolást ka­pott pedagógust. Kerek, jól szerkesztett műsorral mutatkoztak be a Mező Imre általános iskola úttörői péntek este a No­vember 7. művelődési ott­honban. ' Szép, kie©enlített hangzá­sú énekkel szólaltatta meg az úttörők kamarakórusa Kodály, Bartók, Liszt. Bár­dos és Szőnyi Erzsébet mű­veit. Dicséretet érdemel a kisdobos kamarakórus és az úttörőkórus is, amely Ko­dály A szabadság himnusza című alkotását mutatta be. Szép zongorajátékáért Szur­di Ágnes, valamint Jáger Katalin és Koszka Judit is dicséretet érdemel. A mot­tóul szereplő Három tavaszt ünneplünk című Vasvári István-verset Láng Zsolt előadásában hallhattuk. Györe Imre Vers a szocia­lizmusról című költeményét szavalókórus mondta el, fe­gyelmezett, pontos előadás­ban. A műsor második részé­ben az iskola énekkarainak bemutatóját hallhatták a megjelent vendégek. A mű­sorban többek között Ko­dály, Haydn, Csajkovszkij, Schubert, Mozart, Marenzio művei szerepeltek. Az úttö­rők kórusait Marosi Jenőné a kisdobosok kórusát Pál­völgyi Imréné vezényelte, zongorán Erdei Péterné és Vass Irén kísért. j. A. derben tartania a hirtelen lezúdult, hatalmas tömegű vizet FIGYELEM! A Felszabadu­lás MGTSz június 5-én és 6-án W0FAT0X­porozást ?é«ez az algyői és szegedi rizste­lepeken. A területen embe­rek és állatok nem tartóz­kodhatnak. S. 134 506 es 57 rendkívüli besorolást kapott pedagógusának a Fe©veres Erők Klubjában Pályadíjnyertes nevelők Az idei tanévben a városi tanács művelődésügyi osz­tálya két pályázatot hirdetett a szegedi pedagógusok szá­mára. Az egyik politechnikai jellegű, a másik általános oktatási kérdéseket felölelő volt A pedagógusnap alkal­mából tegnap délelőtt, a városi tanács székházában ezek­nek a pályázatoknak a díjait adta át Kovács József, a mű­velődésügyi osztály vezetője. Mindkét pályázat első díját dr. Láng Jánosné, a Tö­mörkény gimnázium tanára nyerte el. A politechnikai pá­lyázat két második díját dr. Török László, a Tisza-parti gimnázium igazgatója és Horváth József, a Madách utcai általános iskola igazgatója nyerte. A két harmadik díjat Révész Béla, a Szegedi Tanárképző Főiskola I. sz. gyakor­ló iskolájának tanára és Bánki H. Béla, a béketelepi álta­lános iskola pedagógusa kapta. Az általános pedagógiai kérdésekkel foglalkozó pályázat második díját a dr. Papp Lászlómé verette általános iskolai testnevelés szakos mun­kaközösség dolgozata, két harmadik díját Fejér Dénes és Bakonyi László (Madách utcai) közös, valamint Mojzes Károly (Tömörkény gimnázium) tanulmánya nyerte. Ne­gyedik díjat kapott Udvardi Ferencné, a Sá©ári gyakorló általános iskola, Fejér Dénes, Sánta Lászlóné, a Madách utcai általános iskola. Kovács Józsefné, a Béke utcai álta­lános iskola és dr. Suki Béláné, a Mező Imre általános is­kola tanára. Ez alkalommal osztották ki a szakosított ideológiai tan­folyamok záródolgozatainak díjait is. Pénzjutalmat kapott Ferenczi Istvánné, a Szilién sugárúti általános iskola, Bodó Károlyné, a béketelepi általános iskola, dr. Németh Kálmánné, a Ságvári ©akorló általános iskola, dr. Kovács Zoltánné, a Tisza-parti gimnázium, Esik Zoltánné, a Zrínyi Ilona általános iskola, dr. Bárányi Albertné, a tanárképző I. sz. gyakorlója, dr. Mihálka Györgyné, a Tömörkény gim­názium és Vozáry Pálné, a Ságvári gimnázium tanára. Szombaton délután Bálint József tanar irányításával az Alajos megyei múzeumigaz- iskola néprajzi szakkórének gató nyitotta meg a mihály- tagjai gyűjtötték, másik ré­íotoL-i falnnanek keretéhen ezét nedie a rendező. Juhász Vízügyi információs rend­szer alakult ki Nyugat-Du­nántúl, Ausztria és Jugo­A járás kitüntetettjei Egyetemi, főiskolai oktatók elismerése Vasárnap, 1967. június 1. OU-lYlAGY ARORSZAG 5

Next

/
Thumbnails
Contents