Délmagyarország, 1967. május (57. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-23 / 119. szám
Az egyiptomi—izraeli—szíriai határ mentént Fokozódnak a katonai eSökészületek Amerikai hadihajók Ciprustól keletre... 0 Kairó (AFP. DPA, UPI) Az Egyiptom es Izrael között húzódó 187 kilométer hosszú határ mentén nyugalom uralkodik, bár a katonai előkészületek fokozódnak. Valamennyi hírügynökség kairói keltezéssel jelentette, hogy Amer marsall, az EAK fegyveres erőinek főparancsnoka elrendelte a tartalékosok mozgósítását. Ugyanakkor az izraeli hadsereg szóvivője Eilatban bejelentette, hogy befejeződött a fegyveres erők mozgósítása. A UPI értesülése szerint Izrael amerikai és angol gyártmányú tankokat vonultatott fel a határ menten. Az Al Ahram jelentése szerint Izraelnek ez idő szerint öt hadosztálya ál lomásozik az egyiptomi határon. Nasszer elnök hétfőn reggel a Sinai-félszigetre utazott, ho© megszemlélje az i/.raeli—egyiptomi határ közelében az előretolt katonai örállásokat. A gazai övezetben tovább folyik a védelem szervezése. A palesztinai felszabadító hadsereg főhadiszállását hétfőn Kairóból Gazaba helyezték át Az egyiptomi külügyminisztérium egy magas rangú tisztviselője megerősítette, ho© hétfő reggel óta az egyiptomi haderők ellenőrzik az akabai-öböl bejáratát, illetven a Tiran-szorost. Az Al Ahram jelenti, hogy az egyiptomi kormány elfogadta Abdel Rahman Aref iraki elnök azon javaslatát, ho© gyalogsági és páncélos egységeket küld az EAK-ba. # Beírni (MTI) A libanoni hadügyminisztérium hivatalos közleményben jelentette be, hogy I.ibanon is készültségbe helyezte védelmi erőit az ország Izraellel határos területein. A határra csapaterősitéseket küldtek. 0 Damaszkusz (MTI) Ataszi szíriai államfő az Arab Dolgozók Szövetsége kongresszusának Damaszkuszban megnyílt rendkívüli ülésén kijelentette: megállapodtunk az EAK-val, hogy nemcsak a szükséges óvintézkedéseket tesszük meg az agresszióval szemben. hanem hogy Izrael első megmozdulására megindítjuk a felszabadító harcot. Felszólalásában a szíriai államfő árulónak nevezte Husszein jordániai királyt és azzal vádolta, hogy haderőit elvonja az Izraellel szomszédos területekről és a szíriai—jordániai határ mentén vonja össze őket. Szíria népe — mondotta Ataszi — teljes bizalommal viseltetik Jordánia népe iránt, amely ellent fog állni a királynak, ha az utasítást ad bármilyen, Szíriaellenes akcióra. 0 Tel-Aviv (AFP) A Haaretz cimű Tel-Avivban megjelenő lap szerint az amerikai 6. flotta több hajóját a Földközi-tenger keleti medencéjébe irányítják. A lap katonai tudósítója több légijárat pilótájának kijelentésére hivatkozik, amely szerint repülőútjuk során "jelentős számú amerikai hadihajót láttak Ciprustól keletre. 0 New York (Reuter) U Thant ENSZ-főtitkár élénk tárgyalásokat folytat az ENSZ tagállamainak képviselőivel. A főtitkár lapzárta után indult útnak Kairóba, hogy megbeszélést tartson az egyiptomi vezetőkkel. Hanoi erőmüvét támadták az USA légikalózai A VDK Kormánynyilatkozata — Növekszik az amerikai repülőgépveszteség — Egynapos tűzszünet II Szocialista internacionálé küldöttsége Görögországban A Görög KP felhívása 0 Belgrád (Tanjug) Az „Igazság hangja" elnevezésű illegális rádióadó közölte a Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának a felhívását, A Görög KP ebben az egész görög népet, felszólította, ho© e©ségesen harcoljon a katonai diktatúra ellen, vegyen a harcban részt minden diktatúra ellenes szervezet és politikai párt, mind a baloldaliak, mind a jobboldaliak, küzdjenek a politikai foglyok életének a megmentéséért, és mindazokért, akiket a katonai kormány bebörtönzött 0 Athén (Reuter) Hétfőn Rómából a görög fővárosban érkezett a Szocialista Internacionálé küldöttsége, Pittermann volt osztrák alkancellár vezetésével. A küldöttség vezetője elutazás előtt kijelentette, azért mennek Görögországba, hogy közbenjárjanak a politikai foglyok szabadon bocsátása érdekében. Mint mondotta remélik, ho©' közvetlen kapcsoiatot tudnak találni a görög politikai foglyokkal. A Szocialista Internacionálé szolidaritást vállalt mindazokkal, akik Görögországban a demokrácia, a szabadság és az igazság helyreállítását követelik. A négytagú küldöttséggel Athénbe érkezése után rö-: viddel közölték, az illetékes görög minisztérium nem e'n- \ gedélyezi, ho© meglátogas-1 sák a katonai puccs után letartóztatott 6000 foglyot. A börtönszigetet eddig még csak a Nemzetközi Vöröskereszt e©retlen képviselője látogathatta meg. 0 Róma (AFP) A feloszlatott görög parlament alelnöke Vemikosz Olaszországba érkezett és itt politikai menedékjogot kért., amit az olasz hatóságok megadtak. 0 Hanoi (TASZSZ, CTK) Az amerikai légierő vasárnap újabb légitámadást hajtott végre Hanoi nyugati városnegyedei ellen. ahol más gazdasági létesítmények mellett a várost vilannyal ellátó erőmű működik. A fővárosi légelhárítás erős tüzet zúdított az ellenséges gépekre. Vasárnap a néphadsereg légelhárító alakulatai Hanoi felett öt amerikai gépet lőttek le. Több gépet találat ért, számos gépet pedig még a célpont elérése előtt viszszafordulásra kényszerítettek. Ha Bac tartomány térségében két amerikai gépet lőttek le vasárnap. Az amerikai légierő gépei hétfőn reggel újabb bombatámadást intéztek Hanoi és elővárosai ellen. Szőnyegbombázás érte a város déli részét, ahol fontos könnyűipari üzemek vannak. A vasárnapi légitámadás következtében a VDK fővárosában nehézségek támadtak a víz- és az áramszolgáltatásban. A hétfő délelőtti légitámadás során — a Hanoi rádió jelentése szerint — az amerikaiak hat repülőgépét lőtték le Hanoi térségében. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya vasárnap nyilatkozatot adott ki azzal kapcsolaban, hogy amerikai és dél-vietnami csapatok szombaton megszállták az Észak- és Dél-Vietnamot elválasztó demilitarizált övezet déli részét. A megszállást a nyilatkozat újabb veszélyes eszkalációs lépésnek minősíti. Az Egyesült Államok újabb lépése a háború kiszélesítésének útján — hangsúlyozza a VDK kormánya — arcátlan kihívás a vietnami agresszió beszüntetését követelő népekkel szemben. A VDK kormánya követeli az Egyesült Államok kormányától: szüntesse be a vietnami agresszív háborút, feltétel nélkül hagyja abba a VDK bombázását és minden egyéb hadműveletet a Vietnami Demokratikus Köztáraaság ellen. 0 New York (TASZSZ) Az AP washingtoni tudósításában megállapítja, hogy az amerikai légierők veszteségei Észak-Vietnam fölött szüntelenül növekednek. „A pilótáknak egyre gyakrabban kell támadásokat intézniük Hanoi—Haiphong térségében levő objektumok ellen, márpedig itt van felállítva a hatezer észak-vietnami légelhárító ágyú többsége.'' A hírügynökség idézi John McConnellnek, az amerikai légierő vezérkari főnökének szavait, aki szerint Hanoi és Haiphong térségében „több légelhárító ágyút vontak össze, mint amennyit a világ bármely városának légvédelme eddig ismert". # Saigon (AFP) Hétfón éjfélkor Vietnamban életbe lépett a Buddha születésnapja tiszteletére bejelentett tűzszünet. A szabadságharcosok 40 órás tűzszünetet jelentettek be, a saiKozmosz—161 Űrhajósok nyilatkozata 0 Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunióban hétfón fölakörüli pályára juttatták a Kozmosz—161 jelzésű mesterséges holdat. A szputnyikon elhelyezett műszerek, kifogástalanul működnek. 0 Washington (MTI) A három ismert amerikai űrhajós: Walter Schirra, Thomas Stafford és Frank Borman az NBC televízióban nyilatkozott az amerikai űrprogram kilátásairól. Mindhárman elmondták; remélik, ho© az Apollo-katasztrófa által okozott kiesés ellenére 1969 végéig amerikai űrhajó, emberrel a fedélzetén, eljut a Holdra. goni rezsim és az amerikaiak azonban csak 24 órás tűzszünetre hajlandók. A tűzszünet életbelépésével viszonylagos nyugalom állott be a demilitarizált övezet ben is, ahonnan az amerikaiak elhajtották és Dél-Vietnam területén koncentrációs táborokban helyezték el úgyszólván az egész polgári lakosságot. Bezárták a sanghaji angol diplomáciai irodát 0 Hongkong (Reuter) A hongkongi hatóságok kínai lakosok tüntetései miett kijárási tilalmat leptettek éleibe. Bevezetésére a végső ürügyet a hétfő délelőtt 10 órától délutánig tartó véres összecsapássá fajult tüntetés adta. Az angolellene? kínai tüntetőkre rendőrök támadtak rá. E© tüntetőt megöltek. A hétfői tüntetés résztvevői közül a hongkongi rendőrség 150 embert tartóztatott le. 0 Peking (Ül-Kina) A Kínai Népköztársaság hatóságai hétfőn elrendelték a sanghaji angol diplomáciai iroda bezárását és az ott szolgálatot teljesítő diplomatát, Feter Hewitt-et kötelezték. ho© 48 órán belül ha©"ja el Sanghajt Az angol kormány azonnal tiltakozott a sanghaji diplomáciai képviselet bezárása ellen és kijelentette. hogy az ,.az 1954-es angol—kínai rnegállaoodás e©oldalú felmondásával egyenértékű". Pusztító tűz Meghívjuk kedves vendégeinket május 24-én, szerdán este a BÚBOS ÉTTEREMBE disznótoros vacsorára Közreműködik: Szűcs Sándor magyarnóta-énekes. Kísér: Lakatos Béla és zenekara. Csm Vendéglátó Vállalat S. 134 073 Meghívjuk kedves vendégeinket ma délután 15 órakor az Express Bisztrónkban (Szeged, Lenin krt. 53.) megrendezendő, árusítással egybekötött euhrá»*süíemény-beniutaíónhra Csm. Vendéglátó Vállalat S. 134 072 A Szegcdi Tömegcikk Ktsz gyártmányai elismerlek melyeknek 60 százalékút exportra szállítjuk Készítünk zománcos füstcsöveket és gyermekjátékokat Készítményeinket keresse és vásárolja a szaküzletekben! 4z 50 évforduló előtt 11 „tíz nap Néhány hete, ho©' a moszkvai Taganka téren történelmi negyedórát éltem át. ötven év után a Vörös Gárdisták es a fehérek lövészárkai közé kerültem — s ha csak a színházi rendezés jóvoltából is — ezzel a belépővel indultam a fél évszázados évfordulóra készülő Szovjetunió meglátogatására. Tíz nap... A Taganka téren tulajdonképpen Moszkva legkisebb színháza, egy „zsebszínház" áll, melynek nézőterén alig néhány százan férnek el. Ez a kis színház (egyelőre beláthatatlan ideig) játssza a tíz napot, amely megrengette a világot, egyszerűen azért, mert naponta ezrek várnak a je©re, hogy a színház nézőterére ülhessenek. John Reed amerikai újságíró, aki személyesen vett részt az 1917-es nagy történelmi nyitányban, könyvében a Na© Októbernek állit emléket. 1919-ben Lenin ezt írta a könyv előszavában: „A legnagyobb érdeklődéssel és e© pillanatra sem lankadó figyelemmel olvastam John Reed >*Tíz nap, amely megrengette a világot" c. könyvét. Fenntartás nélkül ajánlom e könyvet a világ munkásainak. Szeretném, ha sok millió példányban jelenne meg és minden nyelvre lefordítanák ..." Most fiatal moszkvai művészek és rendezők a modern színpad nyelvére is lefordították. A rendezés két és fél órába sűrítette a tíz nap történetét. Nincs pillanatnyi megállós az eseményekben. A színpadon a cári Oroszország panoptikuma és a forradalom fűtött levegője csatázik- S a buktatóknál, amikor a kérdésekre az em• • • a blokádig beriség vár választ, az erkély oldalán Lenin képe villan fel. A nézőnek felocsúdni sem jut ideje, máris ott szorul a két lövészárok között. A színpadról a Vörös Gárdisták fe©verei merednek szembe vele, s valahol a hátak mögött a fehérek fe©verei irányulnak láthatatlan a színpadra. Kissé lejjebb csúsznál a széken, pedig tudod, hogy játék. Már csak játék... A zárójelenetben a nézőtérre hulló röplapok történelmet idéznek és segítenek; „Oroszország polgáraihoz! Az Ideiglenes Kormány megbukott ..." Távozóban a színház előcsarnokában. a falon e© vörös és egy fekete láda áll, felette a kérés: „Polgártárs! Ha tetszett játékunk, jegyedet a vörös ládába, ha nem tetszett, akkor a feketébe dobd". Evek és emberik A munkapadoknál és tervezőasztalokon, a kutató- és tudományos intézetekben, az oktatási intézményekben készülnek az 50. évfordulóra. S ahol ennek az útnak emlékeit őrzik; a múzeumok végtelen sorában, most nem jár jó idő a látogatókra. A fél évszázados évfordulóra most újra rendezik, kiegészítik a Na© Október dokumentumait és emlékeit. Ilyen rendezés közepette jártunk a leningrádi tengerészek múzeumában is. A forradalom itt őrzött tárgyi emlékei jól konzerváltak. Generációk végtelen sora zarándokolhat ide tíz, ötven, száz év múlva. Az élő tanúk azonban fo©atkozóban vannak. Nem voltak tucatnyian már a nagy idők tanúi. akikkel találkoztunk az Auróra és a Balti Flolta hajdani matrózai közül. Megtiszteltetésnek vettük a fényképsorozatot, amely a találkozóról készült. A blokád útján A második világháború, a fasiszta blokád nyomait az emberi kéz már régen eltüntette Leningrádban is. A hősi temetőn kívül mintha hiába is keresné az ember. Aztán egyszerre összetalálkozunk vele. Az INTURISZT kocsiján Puskinba indultunk. Jól megtermett ötvenes férfi ült a volánnál. Szótlan haladtunk e© ideig. Aztán beszélni kezdett. Itt harcolt Leningrádban a blokád idején. Az útvonalon, amelyen Puskin felé haladtunk, naponta végigszáguldott lőszerrel teli kocsival. Ellenséges tűzben, német vadászgépektől űzve, oda-viszeza. Gyűlölettel szidja a fasizmust, amellyel 900 napig nézett farkasszemet. Az emlékek hatására a kocsi motorja e©re jobban dübörög. Száz kilométerrel száguldunk az úton, rohanunk, mintha lőszert szállítanánk, rohanunk, mintha űznének bennünket. Pedig az égbolt "tiszta és kék. Aztán hirtelen fékez. Betonból öntött emlékmű előtt állunk. Ezen belül nem taposta náci csizma az orosz földet. Holtak ós élők emlékműve, azoké, akik testükkel emeltek betonfalat a betolakodóknak. A pillanat ritka: az élők e©ike itt áll a haidani vártán. Kutatón néz a távolba, s közli velünk: — Puskin 15 kilométer... Azt mar felégették a németek. Bcnkö Karoly 0 Brüsszel (AFP) A belga főváros üzleti negyedében e© áruházban, az Innovationban pusztító tűzvész tört ki hétfőn ebédidőben. Az első értesülések szerint a kemping-osztályon felrobbant egy butángáz-palack es ez okozta a tüzet. Az AFP tudósítója arról írt, hogy 10 percenként hallattszott egyegv újabb robbanás. A déli órára való tekintettel az áruházban a 4000 eladón kívül igen sok vásárló is tartózkodott. Körülbelül hatvanan tudták csak elhagyni az épületet, a többiek már a tűzoltók segítségével jutottak ki a lángtengerből. A tűzoltók órákon keresztül képtelenek voltak lokalizálni a tüzet, mivel azt még erős szél is táplálta. A lángnyelvek magasra csaptak fel; még a szerencsétlenség közvetlen forrástól több száz méterre is. A szó szoros értelmében pokollá változott a brüsszeli üzleti negyed, a hőség kitörte az ablakokat és megolvasztotta a tűzoltó autók festékét is. Délután négy órakor az áruháznak egyik oldalfala beomlott, maga alá temetve tűzoltókat és mentőket Az Innovation áruházbeli tűzvész egy órai megtévesztő csillapodás után fél hatkor új erőre kapott és az esti órákban kezdi hatalmába keríteni Brüsszel egész belvárosát. Este fél nyolckor kiadott jelentésében az AFP már arról számol be, hogy a lángok martaléka lett egy műbútorkereskedés, több lakóház, valamint egy bölcsödé és egy iskolaépület A brüsszeli tűzoltók már nem győzik a harcot és ezért Liége-ből további osztagokat irányítottak a fővárosba. Súlyos aggodalomra ad okot, az is, hogy az Innovation pincéjében 15 ezer liter fűtőolajat tárolnak. Legújabb jelentések szerint eddig 22 halálos áldozatot számoltak össze. Ez azonban megközelítőleg sem azonos a valóban meghaltak szamával. 4 2 DÉL-MAGYARORSZÁG i»<n. május 21 4