Délmagyarország, 1967. április (57. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-23 / 95. szám

Művész és felelősség Egyre többször fordul elő velem, hogy ankétokon, vitákon úgynevezett izgalmas müvekkel találkozom: a nézők, akik leülnek eR.v rövid beszélgetésre, nem arról számolnak be, mennyire tetszett nekik a regény vagy a film. hanem többnyire szenvedélyesen vitatkoznak a müvei, és igy nem is annyira a 'tetszés-nem tetszés álláspontjai csapnak össze, hanem több történik ennél: a mű magatartását, értelmezhetőségét, figyelmeztető vagy felébresztő gesztusát boncolgatják, — és innen teszik fel a kérdéseket. Ezek a művek tehát egy „kerülőúton" lesznek sikerré a gondolatok vitáján, az elfogadás problémáin áttörve. Ezt a vitát kiváltó, felrázó hatást olykor jelentősebb sikernek erzem, mint amikor az író kezét rázzák és lelkesednek egy-egy regény-film érdekes fordulataiért, de aztán a tegnapi focimeccsről kezdenek beszélgetni. Am, ha leszögezzük, hogy itt egy újfajta siker-típussal állunk szemben, ehhez azt ls hozzá kell tennünk, hogy csaknem mindegyik mű etikai-erkölcsi problémát bogoz, a felelösseg útjait vizsgálja es a társarialmi lelkiismeret formálását tűzi ki céljául. A vitákat aztán éppen ez a kegyetlen őszinteségre törekvő, ítélkezést követelő magatartása robbantja ki: az olvasókat, nézőket is ráébreszti a nagyobb összefüggésekben, országos gondokban való gondolkodás felelősségére. Ezzel az új művészi jelenseggel azonban felmerül egy másik, ma még keveset elemzett probléma is: a művész társadalmi feleiőssége. Ez a gond ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy a művész felelős közönségéért, az olvasók-nézők emberi formálódásáért, világnézeti horizontjuk tágulásáért, sőt ízlésük és gondolkodásuk alakulásáért Akkor is, ha a r.-.ai ember világképét a művészetek csak részben formálják: hiszen az elsődleges formálóerő maga a társadalmi gyakorlat, az élet melyben helytállnak, küzdenek, örülnek, vagy szomorúak. Az a József Attila-i mondat hogy „én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon tanítani" — minden igaz művész vezérlője. Mit Jelent mindez a művészi gyakorlatban? Azt hogy a művésznek gyakran szembe kell néznie azzal, hogy mit szeretnének olvasni-látnl a nézők, mert publikumát rá kell vezetni az új összefüggések, szokatlan, néha furcsának tűnő összefüggések átélésére, társadalmi konfliktusok meglátására és a felelősség súlyának — olykor cseppet sem kellemes — átélésére. Sőt: nemcsak Ilyen „elméleti" kapcsolatot kell kiépítenie közönségévél, hanem mindezt egy lebilincselő, és vonzó műben kell a nézők-olvasók műélvezetének, élményének tárgyává tennie. Ez a művészi felelótsség tehát többrétegű: egyaránt jelenti az Illúziókkal való leszámolást, a régi ízlésnormák és romantikus fordulatok lassú-türelmes átépítését, és a valóság magas művészi hatásfokú felfedezését De hol van itt a felelősség mozzanata? Ott, hogy ebben a munkában a művésznek legtöbbször fehér foltokat kell meghódítania, és itt az összpolitlkai fejlődés áttekintésének, a közéleti jártasságnak éppúgy részévé kell válnia alkotómunkájának, mint a közönség befogadóképességét, fogékonyságát, érdeklődését érzékelő képességének. A művész nemcsak kérdéseket tesz fel, hanem jelzi,, olvasójából „provokálja" a válaszokat. is. Tehát nem felelőtlenül csak kérdez, hanem a közvélemény formálójaként befolyásol is, és enynyiben részese a jövő társadalmi-emberi formálásának is. A Húsz óra. vagv a Hideg napok azért jelentettek szintézist, mert ez a sokoldalú művészi felelősség volt az alkotómunka kerete: a felfedezés értékeit az emelte, hogy az új ízlésnormák alakításának gesztusa ezekben a müvekben harmonikus egységre talált egy új valóság-mozzanat felelőségteljes felfedezésével. Művészeink érzik, hogy e két probléma — az alkotó felelőssége közönségéért, és a jövő formálódásáért — öszszetartozik: ebben látom a jelenlegi művészi sikerek legfontosabb közös jellemzőjét. Ez a művészi magatartás segítette világra ezeket a sikeres alkotásokat. A kérdés mégis mintha kevesebb súlyt, jelentőséget kapna a kritikai-művészi közéletben: az utóbbi két-három évben — tehát amikor az új alkotások ezekkel az alkotói gondokkal jelentkeztek — a kritika mintha szégyenlősen kitérne a probléma elvi-etikai, vagy művészet.politikai elemzése elöl. Mintha a kritikus úgv érezné, hogy a művész társadalmi felelősségéről szólni dogmatikus ízű lenne, s nem veszi észre, hogy ez a húzódozás csupán annak a jelenségnek egyik tünete, mely a felelősség vállalását általában sem tartja kényelmesmes dolognak. Bár a művészet társadalmi hivatásáról szóló Elméleti Munkaközösségi dokumentumban, valamint IX. pártkongreszszus művészetekkel foglalkozó vitáib,an többször is felmerült a probléma, a kritikai közélet lassabban ébred a kérdés fontosságára, s nem érez rá arra a sajátságra, hogy itt mai művészi fejlődésünk egyik döntően új jelentőségéről és n továbbhaladás egyik alapvető kérdéséről »an szó. De hol van itt a probléma? — kérdezhetnék, hiszen egy sor jó mű született, kialakulóban van egy új művészi magatartás — legfeljebb a kritika maradt le erről a fejlődésről —, de ez a művekhez képest, mégiscsak másodlagos szempont A kérdezőnek sok tekintetben igaza van, a dolog mégsem ilyen egyszerű. A probléma másik oldala ugyanis úgy fest, hogy e jelentős előretörés mellett, nem alakult ki megfelelő, áramlatot teremtő közhangulat. Egy ilyen új művészi törekvésnek csak akkor van hordereje, kifutása, távlata, sőt áttörési lehetősége, ha egy széles irodalmi-művészi derékhad mélyíti el az általa kialakított hídfőállást, ha az élcsoport előrefutó ék.iét támogatni tudja az összefejlődés, a művészi közhangukat. az áramlatot kialakító közízlés. Másszóval: nem vettük még észre, hogy itt egy új fejlődés-szakasszal van dolgunk, amely más kritikai magatartást igényel: közvéleményt kellene eme új csomópont közé teremteni. Jelenleg még előfordul, hogy éppen ezeknek a kitűnő műveknek árnyékában élhet tovább a művészi felelősséget közönyösen kezelő magatartás. Valahogy azzal a logikával, hogv ha egyszer már megszületett például a Hideg napok társadalmi felelősséget boncoló elmélyült szintézise, akkor már megoldódott ez a feladat és kevésbé felelős alkotásokon, a közönség igényeit alacsonyabb szinten kielégítő művekben lehet már gondolkozni. Hogv a példánál maradjunk: egy évvel ezelőtt egy filmes vitán mondta valaki, nyilván tréfálkozva és dicsérő szándékkal, hogy a Hideg napok és a Szegénylegények szintézise után joga van már a filmművészetnek megtorpanásra. Azóta eltelt egy év, , és ma már látszik ennek a gondolatnak árnyoldala: kissé lelassult, elszürkült a lendület, mely akkor ezeket a műveket felszínre dobta. Lelassult, mert nem alakult ki körülöttünk tartó, segítő áramlat, művészi irányzatot teremtő közhangulat, hanem ki-ki a maga posztjón úgy érezte, hogy sikerült egy csúcshoz érni, s ezért könynvebb fajsúlyú vállalkozásokat kell e nehéz fajsúlyú művek mellé állítani. Vagyis: a művész felelőssége elképzelhetetlen a művészi közélet felelőssége nélkül — ezt a közéleti hangulatot, belső „pezsgést" kellene tovább élesztenünk, hogy ez a most jelentkező új és életképes irányzat valóságos művészi szintézishez, a művészi felelősség reneszánszához vezethessen. ALMÁSI MIKLÓS A Tömörkény Emlékkönyv visszhangjából Holnap, április 24-én lesz Tömörkény halálának fél évszázados évfordulója. Ebből az alkalomból a nagy író egykori műhelyének, a Közművelődési Palotának kupolacsarnokában újból megnyílik az író születésének centenáriumára decemberbem elkészült, s időközben Makón, a József Attila Múzeumban is bemutatott emlékkiállítás. A centenáriumra emlékkönyvet adott ki Szeged városa. Ennek eddigi visszhangjából közlünk alább részleteket. BÁRDOS! NÉMETH JÁNOS Csak dicsérni lehet, a két közületi szervet, hogy Szeged legjelentősebb írójáról megjelentette ezt a rendkívül ízléses (képeket, dokumentumokat közlő), közel 500 oldalas kötetet. Diószegi András kitűnő bevezető tanulmánya a 19. század klasszikus nemzedékével: Vajdával, Mikszáthtal azonosítja Tömörkényt, Móra Ferenc pedig: a 20. század forradalmi írói között „a próza Petőfijének" nevezte Tömörkényt, Minden bizonnyal a nép iránti szeretete, ihletettsége. hűsége híd volt a 20. század nepi irodalmához. Tolna megyei Népújság, 1907. február 26. FÁBRY ZOLTÁN Nagy örömmel lapoztam a Tömörkény Emlékkönyvet, örömmel és nagy elismeréssel. Ez igazán nagy tett, méltó áldozás. Ezt nem csinálja utánatok senki. A nagy örömbe csupán egy kis üröm keveredett: az írásomnak helye. Nem a hiúság berzenkedik itt, de az elsikkadt figvelemre-hívás maradt el. Írásomat a Tisztelgések sorában hoztátok. Holott (ott még egy-két más írással) megérdemelte volna a Tanulmányok közé iktatását. Ez a szerkesztési hiba megfosztotta cikkemet a lényegtől; a címtől. Az „embörakadály" célja ezzel elsikkadt. Cím nélkül — semmis. És milyen szomszédságba lehetett, volna sorolni: a Kari Kraus-szal foglalkozó cikk mellé! Egy téma: antimilitarizmus! Levél Stószról, 1967. január 27. IKVAI NÁNDOR múzeumigazgató, Cegléd Először is a pompásan sikerült Tömörkény-kötethez gratulálok. Hídvégi jóvoltából már a megjelenés után hamarosan láthattam, de megvenni csak nagy nehézségekkel két napja sikerült. Cegléd öt darabot kapott (hiába, nem is járt a városban Tömörkény!). Szép formátum, jó válogatós, gazdag, sokrétű írógárda, amiből a sokrétű anyag következik. Azt hiszem. az irodalomtörténészek egy jó ideig mintaként emelgetik fejük fölé. Levél, 1967. január 28. ILI A MIHÁLY Nem mindennapi könyv került asztalunkra a Tömörkény-centenárium alkalmából. A szegedi városi tanács kiadványa mz az emlékkönyv, hosszú idő óta az első. és méltó — nemcsak a dicséretre — a folytatásra is. Tiszatáj, 1967. március. KOEOCSA SÁNDOR A Tömörkény Emlékkönyvhöz szívből gratulálok! A nagy mű a mindenkori Tömörkény-kutatás egyik leghasznosabb forrása. Levél, 1966. december 17. NEMES ISTVÁN Valóban, csaknem 100 szerző mintegy 130 írását gyűjtötték össze — nyilvánvalóan nem csupán a centenáriumi tiszteletadás szándékával, hanem sokkal inkább azzal a törekvéssel, hogv az Emlékkönyv hozzájárulhasson egy félreértett, méltatlanul mellőzött nagy író értékeinek felmutatásához, szerepének tisztázásához. Nem volt egyszerű szerkesztői feladat az összegyűjtött nagyszámú cikket, tanulmányt úgy elrendezni, hogy azok hozzásegítsék az olvasót valamelyes egységes kép kialakításához. A tanulmányok, cikkek, kritikák elsősorban kronologikus rendszert alkotnak, olvasójuk végigkísérheti az író útját születésétől elmúlásáig, a korai halál által lezárt életmű visszhangját az utókor irodalmi közvéleményében. Dicsérettel kell szólnunk Reguli Ernő nagyon értékes bibliográfiai összeállításáról. a szép fényképek készítőiről, s a kötet nagyon szép kiviteléről. Jelenkor (Pécs). 1967. március. SÓS ALADÁR Tisztára olvasói minőségben pedig őszintén gratulálok a nagyszerűen sikerült emlékkönyvhöz, annak gazdagságához, érdekességéhez, Tömörkény Istvánt, minden oldalról bemutató plasztikusságához. Levél, 1966. dcccnibcr 28. VÁCI MIHÁLY Annak idején engem is felkértek, hogy írjak az emlékkönyvbe. Sajnos, ezt rajtam kívül álló okok miatt nem tudtam teljesíteni. Az emlékkönyv azóta megjelent) és szívből gratulálok hozzá. Érdekes és tanulságos dolog, hogy a szerkesztők közölték a Tömörkényt elutasító egykori kritikákat. Ugyanakkor Ady, Móricz, Juhász felismerte és elismerte az írót. Ha csak ezekre a nevekre gondolunk, már akkor is világosan kitűnik, kiknek volt igazuk. Polner Zoltán interjúja, Csongrád megyei Hírlap, 1967. március 12, VERES PÉTER Megkaptam a Tömörkény Emlékkönyvet. Köszönöm. De nem azért írok. hanem azért mert lehetetlen nem felháborodni az 1500 példányon. Igazán szépen megcsináltátok, és a magyar írótársadalom sem tekintette lerázni való kegyes kötelessegnek. Nem illene hát, ha legalább minden falusi könyvtárba eljutna, és persze minden rangosabb városi es járási, megyei „funkció-könyvtárban" meg lehetne találni? Tudtommal 20 000 könyvtárunk van. Valamivel tán még több is már. Űgv látszik, a könyviparban már új mechanizmus van: a luft-könyvekre és a blöffművekre van papír, pénz és — vásárló, az igazi irodalomra és a nemzeti közügyre, sőt az agyonbeszélt és agyonfontoskodott népmüvelésre nincs. Avagv Tömörkényt megismertetni és megértetni nem népmüvelés? Hát akkor micsoda? Nincs több hely a dühöngésre. Levél, 1966. december 16. VINCZE ANDRÁS Missz Carwer inge Mlssz Carwer összetörten ébredt Azt álmodta, hogy Bostonban van, mint ahogy valójában most is ott van. és ing nélkül szaladgál az utcákon. Borzongva bámult ki az ablakon. mi ez? És valójában nem is így volt, ing nélkül, az ing csak a hasaig ért. És nem tudta sehogvsem lehúzni... És a sok ember... Kiugrott az ágyból, energikusan csengetett, Maggy, a négerlány beszaladt. Missz Carwer ránezett mintha emlékezetében kutatna, hogy a tömegben vajon ott volt e Maggy. És ígv kezdődött. Aznap tétován üldögélt a Kék Szivárvány Mentő Lélek Klubban. Nem vett részt az eszmecserében. csekket adott a bukott lányok részére. aztán a kocsiban, a volán mögött ébren azt hitte, hogy abban az ingben van. Valahogy baj nélkül behajtott a garázsba. Szétnézett a hatalmas görög kertben. Tele volt eredeti Smith es Smith féle márvány másolatokkal. Kis Árkádiában leült a mohos szikiára, két eres kezét térdére tette, és megbámulta. Fent a házban társaság van. ma jöttek Pageék, meg az undok Jennvfer, az író. Nem volt most kedve írni, nem, semmi esetre sem. Körülnézett, felemelte szoknyáját, kombinát viselt, megvolt. Felsóhajtott. Megtapogatta a ruha anyagát, fel van öltözve! Diadalmasan nézett körül, szamárság, az alkohol és a sok cigaretta hatása. Éjjel megint azt. álmodta, hogy nagyon rövid ingben besétált Mr. Peterson iroda,iaba. és az ügyvéd meglepetten bámulta, majd rávigyorgott, és megveregette a hasát. Iszonyodva ébredt, sokáig bámult ki az ablakon, nyárfák hosszú sora vonult fel a dómra, ott pihent Mr. Carwer, külön rózsaszínű épületben, ezzel a felirattal: — Minden jó amerikai feltámad. Ez a felirat sokakban azt a kételyt támasztotta, hogy Mr. Carwer nem volt kategorikusan meggyőződve arról, hogy ö jó amerikai márpedig egy tétovázó amerikai nem is lehet jó, tehát Mr. Carwer is számítson az esedékes feltámadásra. A bejárat előtt fekete márványból egy varrógép pontos mása állt. Ez volt a Carwer Cikk Cakk Rt húszmilliója. Missz Carwer sohasem szeretett a Sírhelyre nézni, most is gyorsan elkapta tekintetét, és szótlanul felkelt, felöltözött, nem beszélt magában. susogva, ahogy szokta, nem csengetett Maggyért, senkiért. nem ivott reggeli előtt semmit, nem gyújtott rá, hanem megfürdött és szint.e emberfeletti erővel felöltözött, aztán beautózott orvosához. Mr. Betlehem zsidó volt, ezért szerette Missz Carwer. a zsidó orvosok a legjobbak a világon. Ettől eltekintve, Mr. Betlehem valóban képzett orvos volt és fantáziadús, ami nélkülözhetetlen, ha az ember történetesen pszichoanalitikus. — Mindent mondjon cl. mintha egyedül lenne, szépen, nyugodtan — biztatta a csontos, szigorú arcú milliomosnőt. „Mégis elutazok Mogadorba, ujjongott magában, lehántok róla öt darab ezrest." Mint látjuk, Mr. Betlehem Mogadorba vágyott, ki tudja miért. Három hétre. Ilyenek az emberek. Aztán meghallgatta a mesét. Az ing. Ajvé, de régi mese. Egv legény bevágná az árokba, megerőszakolna, ez kellene. Kislánykorában túlszigorúan fogtak. most befagyott benne a szusz, de a ver meg nem hűlt ki, nincs negyveneves. Sajnos, csúnya, maga is kísérletet tenne... Komoly arccal bólogatott, néhány kérdést tett fel a szoba fekvésére vonatkozóan, aztán lustán felkelt, fekete szemeiben lágy, imbolygó fények gyúltak. „Hiába, ezen túl kell esnem", gondolta Mr. Betlehem. Egy kis öröm nélkül megvadul — nem — a kétezrest nem engedem ki." — Vetkőzzön le, szólt rá enyhe szigorral, mire Missz Carwer erősen elpirúlt, de levetkőzött, és a doktor megnézte. Nem nyúlt hozzá, elmosolyodott. Ez rémes volt. És társalkodni kezdett. Ilyen helyzetben társaságbeli szólamokat fuvolázott. Dicsérte egészséges bőrét, érdeklődött a bukott lányok mentőakciójáról, Missz Carwer nem tudta, mit tegyen. Az orvos több mint közönséges ember, és saját elhatározásából jött ide, régen ismeri Mr. Betlehemet, és igazán kiváló orvos. De ez az ácsorgás a parafa lapon, megalazó volt. Ugyanakkor magán erezte egy férfi szemtelen tekintetét, vagy nem volt szemtelen? De azt mindenesetre sejtette, hogy Mr. Betlehem valami módon visszaél helyzetével. Valami megfeszült, benne, de az orvos figyelte, elfordult, — tessék felöltözni, átmegyünk a szalonba. Azt hiszem, nyomában vagyok, hacsak nem hallgatott el valamit. Előrement, megállt az egyik fotelnál, és hallgatta Missz Carwer válaszát. — Semmit, semmit, Szabadítson meg ettől a rettegéstől. — Szégyent akart, mondani, de Betlehem nagyon ertette. miről van szó. Túlsók alkohol és túl kevés oxigén van ebben a nőben. Csökkenteni az alkoholt, növelni az oxigént. Magadorban remek lesz. Remek. Álmodozva bámulta a szőnyeget, de nem látta. Két hét alatt Missz Carwer semmit sem ivott, nagyon keveset cigarettázott, gyalog közlekedett, ami eleinte nehezen ment, nem is hitte volna, hogy milyen nagy város Boston és milyen veszélyes gyalogosnak lenni. Erről panaszkodott is Betlehemnek, de az orvos nevetett. — Missz Carwer, eletünk nagyobbik felét a 5 DÉL-Magyarország vasárnap, i96?. április 21