Délmagyarország, 1967. március (57. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-11 / 60. szám
h«7. március ii., szombat névnap: 8zii.ard ENYHE IDO Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, több helyen futó esővel, helyenként zivatarral. Mérsékelt, átmenetileg élénk déli, délnyugati azél. Enyhe marad az Idő. Várható legmagasabb nappalt hőmérséklet ÍJ—17 fok között. (MTI) Műsor a verseny élenjáróinak A Vasas Központi Művészegyüttese műsort ad a kongresszusi mun ka versenyben élenjárók tiszteletére vasárnap délelőtt fél 11 órakor a Szegedi Nemzeti Színházban. A műsor első részében népitánc feldolgozásokkal lépnek színpadra a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével kitüntetett együttes tagjai, a második részben F. G. Lorca Don Cristóbál című bohózatát mutatják be, Bodnár Sándor rendezésében. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása író —olvasó találkozó Hazafias Népfront a Nap kél 6 óra 06 perckor, és nyugszik 17 óra 43 perckor. is nyugszik n óra 39 főkört ^rim'Ttazberényben" a"5í könyvbarát akcióbizottsága vizái las ryné Művelődési Házban Éf a .So™ogyi Könyvtár íróa Tisza vizáuása szegednél megtartott 10. heti lottó sor- °lvaso találkozol rendezett pénteken 602 cm. (Áradó.) soláson a következő nyerő- í6gnap a Somogyi Konyvszámokat húzták ki: tár °lyasotermeben. Cseres százhuszonöt éve született Eötvös Károly <18421916) Jogász. függetlenségi politikus. a századforduló korának Jelentós elbeszélője, a könnyed. Tiborral, a Hideg napok és több más regény ismert szerzőjével, és Mocsár Gá— Tüzek. Műanyag hőszi- borral nem kevésbé ismert II, 33, 65, 68, 78 SeSődrtmag6yaSrtUmestf?ek mo-Tan «ftel« gyulladt meg hegesz- írókkal találkoztak a szép « hírhedt tiszaesziárt vérvád-per tes közben a kipattanó szik • számmal egybegyűlt erdekvédói szerepében leleplezte a rától a Szeged, Lenin körút lődők. kohóit Vádak hátterét, s ezzel és a Károlyi utca keresztelöietét vonta amagára. Még a ződésében folyó építkezésen. - Csak Bajáig közlekedik parlamentből is kibuktatták. An- A szegedi tűzoltók akada- a pécsi autóbusz. A 10-es tikiertuáiis állásfoglalását miatt lyozták meg a tűz tovaterje- számú Autóközlekedési Váldését. a kár nem Jelentós. - lalat igazgatósága közli az kor kedvet k»P"tt a tollíorgatás- Mozdonyszikra okozott avar- utazóközönséggel, hogy árhoz. s másfél évtizedig, haláláig tüzet Algyőn. az olajtöitöál- vízveszély miatt Baja es BáS^ffi^TOM!. lomás . közelében. _ Mintegy taszek között 3 tonnás súlySZÁZÖTVEN ÉVE halt meg Aranka György (1737 jyOZták meg. hogy kotro —1817). az első magyar nyelv- . . . , .. művelő társaság létrehozója. 'yabb kár keletkezzen NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A mosoly országa. Bemutató előadás. — Bérletszünet. RAMARASZlNHAZ Március 12-én, vasárnap délEste 7 órakor: Házasságról szó elött u érakor Földes Imre ze700 méteren égett el az avar. korlátozást rendeltek el. így A szegedi tűzoltók akada- tehát a vállalat pécsi járata csak Bajáig közlekedhet. Szabadegyetemi előadások Közlemények T Az Ifjúsági Ház Balázs Béla színpada 1967. március 13-án este 19 orat kezdettel a Kamaraszínházban előadást tart. Műnetürténész Ismerteti A modern soron Balázs Béla: A kéteszazene fejlődését 1925-től napjain- kállú herceg vára című drámai költeménye és Csehov: Háztűznéző című egyfelvonásos ko•cm lehet. Bérletszünet. MOZIK Vörös Csillag: Szevasz. Vera. ktg. Ugyanezen a napon ll óraMagyar film. széles változatban Korhatár nélkül. Előadások kezdése- negyed 6 és fél 8 órakor, tanszékvezető egyetemi tanar: — Fáklva: Vérdíj. Színes,-nyu- A szerkezet és a működés ússzegatnémet film. széles változat- függése az élőlényekben címmel ban. Korhatár nélkül. Előndá- tart előadást. sok kezdése: 2 és 4 órakor. Vele- Március 13-an. hétfőn délután jélg romlott. Szélesvásznú angol 6 órakor a Hazafias Népfront bűnügy! filmkomédia. Korhatár városi helyiségében dr. Mathiász nélkül". Előadások kezdése: 6 és Tivadar a megyei bíróság máI Őrekor sodelnöke A nő- és gyermekvéNyugdíjas Szakmaközi Mfl- delem Jogi eszközei címmel tart vetődés! Otthon. Kossuth Lajos eJ?adáat:1 Mfrclus 1,6"án" S-SÜtür- lambtartókat. hogy sg, 5..: Csábítás trükkje. . Ma- ^Icön déiuMmS órakora Tanár- vetések megvédést termében dr. Kiszely György médiája. Belépődíj 5 Ft. Jegyek elővételben az Ifjúsági Házban kaphatók. x Figyelem! A Vasutas Művelődési Otthon t. hó ll-én este 29 órai kezdettel nagyszabású TAVASZI BALT rendez. Kitűnő zene. Büfé. Tánc reggelig. Mindenkit szeretettel vár a Rendezőség. X- S. 27 625 Felhívás: Felhívom a gia tavaszi érdekében 1967 március 12-től. április 15-lg *yar.l!jmbP"tk 16^é\taifSfelüllek- iában Felvezetők térhódításáról a galambjaikat zárják' el. Azok " L a'í ti felüllek tart elÖ3dást dr Kispéter József ellen, akik (elhívásomnak nem bL.z. mJ, /«1 s fal 9 1 ve egyetemi adjunktus. Ugyancsak tesznek eleget a Szeged m. J. Tostás Mozi (fél 6. léi 8.) Fe- e»'n a naDon 8 órnkor a tudo. Városi Tanács 3/1959. sz. rendehér asszony. ner ass/ony. n,,h„„ mányegyetem kísérlett fizikai leóének 11. §-a alapján szabályRágváritelepl Művelődési Otthon )ntézet%löadótermében dr. Kö. sértési ellárást fogok inditam. x Ötórai tánc ma délután a November 7. Művelődési Otthonit.) Aranycsempész című fran- vM(U pá, tanszékvezetö fölskolal tanár Mi a relativitáselmélet? című előadását hallhatják a sza- ban. Közreműködik a The StranS. 27 741 badegyetem hallgatói. gers Együttes. Gyászközlemények •la film. LÁTOGATÁS AZ ÖREGEKNÉL A Kenderfonó cs Szövőipari Vállalat űjszegedi gyárának több szocialista brigádja rendszeresen meglátogatja a szegedi Köszönetet mondunk mindazon Mély fájdalommal tudatjuk, Mátyás tér! szociális otthon Idős rog„noknak ismerősöknek, volt hogy drága lő édesanya, nagylakéit. Tegnap a cérnázó üzem- munkatársaknak. kik szeretett mama es dédmama, VIDA JOrész szocialista brigádjainak halottunk. IfJ. MAKRA ANTAL ZSEFNÉ életének 62. évében képviselőt keresték fel az otthon temetésén megletentek, rcszvé- hosszú szenvedés után elhunyt, öreg lakólt és a nemzetközi nö- taitkrl és virágaikkal mély faj- Temetése, folyó hó 13-án 10 nap alkalmával köszöntötték az daltmmkai enyhíteni Igyekeztek, órakor lesz a Gyevi-lemető raott élő asszonyokat és szép A csiszoló család, lápé, Róna vatalozójából. A gyászoló esalád, sjándékmflsorral kedveskedtek. u. 6. Köziarsaság tér 10. T. 3269 Ennek keretében Oylmesi Kál- Mély fájdalommal tudatjuk, mán és Győrt Márta, a Szegedi K«s-önetei mondunk mindazon hoR:v »">rele« édesanya, nagyNemzeti Színház tagjai magyar „{tK Tmreősök"!." Jó —•"«»- «"- ROD1 ség résztvevőit. A fénypont a műsor volt. de halottunk, 1 cl farkas m.haT.v a ^ temetesén megjelentek, részvé- lá^éRem;3ji,aI'omma, tudaiju" utána még sokáig elbeszélgottek tűkkel és virágaikkal mélv fáj- ho"".v »ju»".mma, .juere « brigádok taglal az Idős embe- dalmunkat en> hiten) Igyckcz- ""^vmam-f és testvé?' LENGFEL rrkkrl é. szerény kl, ajándék- lek. \ gyászoló család. Szillér S^j^É Asztalos MárUéleksl lepték meg őket. sgt. 38. T. 3259 RÁDIÓMŰSOR Kossuth Rádió ootyautas. Zenés játék két rt»z4.36 Híi-ek. 4.32 Hajnaltól reg- ben. Közben: 21.02—21.67 Hírek, ge'lg 5.011 Hírek. 5.30 Reggeli 32.06 Hírek. 22 15 Sporthíradó, krónika. 3.50 Falurádió. 6.00 III- 22.30—0.25 Táncoljunk! Közben: rek 6.30 Hírek 7 no Reggeli krő- 24.0D— 0.10 Hirek. nl.ka ti. 7.13 Körzeti Időjárás. „ ... 7-30 Oj könyvek. 7 40 A bud i- Petőfi Rádió pesti mozik műsora. 8.00 Hírek. 4.30 —7.58 Azonos a Kossuth 9.05 M Isorismertetéf. 6.22 Lá- Rádió műsorával. Közben: 6.20 nyok. asísgonvok. 6.42 Tphigcnlá —6.30 Torna. 10.oo A hét könnyűTaonsban. Opcrarészletek 9.25 és tarezenet műsoraiból. 11.50 Orvosi tanácsok 9.30 Népt mu- Védjeggyel jelzett árut! 12.nn A zsitkn. 10.no Hfrek. 10.11 A Cseh végzet hatalma. Operarészletek. Fllharmónlkus Zenekar fel vél e- 12 50 Tudósítás az, ENSZ-ből. lelból. Közben: 10.51—11.10 A t.3.00 János vitéz. Daliátékrészlemagyar költészet századal. tl.57 tek 13.43 Orvost tonársok. 13.47 Hallgatóink figyelmébe 1? 00 Vízállásjelentés. 14.00 Hfrek. 14.08 Hírek. 12.15 Psot.q Irén Lrite Petőfi útján. 14.54 A Francia RáA"!1a énekel 13 00 A budaoestj dtó filh.armrtnlku, zenekarának színházak műsora. 13.93 Régi hangversenye. 16.06 Hirek. 10.10 történet. Elbeszélés. 13.19 Jae- Népdalok. 16.25 Pardon harminc ques rhlbaud hegedűi. 13.35 Né- prrerel 16.53 Hanm erseny a stúhánv pere tudomány 13.40 Kó~ dióban. 17.30 Stabilitás gyenge ruspódium 13 50 Hlrdetönezlop. lábakon. TTI. Z7.50 Filmdalok. 14 05 Ml történt a héten a lá.on ufrek. 10.07 Vüma doktornapyvt'ágt-.an? 14.20 Holnap köz- asszony. RAdtóláték. n. rés*, vetítjük 14.40 Szórakoztató ma- 19.00 Székely Márta tánedalaiból. gyar muzsika 15 00 Hírek 15.15 19 19 Kósa György: Tartutfe. Csak fiataloknak! 16.00 Hélvé- Háeomfelvonásos opera. Közben: gr Krizbep: 16.05—16 15 Kö/.veU- 19.54 Jő éjszakát, gyerekek' 20 00 tés az MTK—Szeged bajnoki —20.23 Fstt krónika. TI 20.57— labdarugó-mérkőzésről. 17.00— 21.12 !rő. színész, rendező. Dnr17 05 H(r~k 17.35 A rádió ie- vas Iván alakításárót. 23.06 Népi mezaibuma lá.on Esti krónika, muzsika. 22.26 Oj lemezeinkből. 19 23 Népdaluk 19.39 Kőzvetflés 23 00 Hírek. 23.15—23.20 Ugetőa József Attila Színházból. A verseny-eredmények. TELEVÍZIÓMŰSOR lének 62. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó lt-cn 14 órakor lesz a bplvárosf református temető ravatalozójából. A gyászoló esalád, Kállav fasor 52. T. 3265 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj. édesapa, nagyapa, SIMON MIHÁLY életének 73. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó tl-én délelőtt 11 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Gutenberg u. 10. T. 3264 Rajt előtt az NB III-as csapatok Vanak ilyen szurkoló-ál- Kalmár György, a mai mogyfalvi (fedezetek), Oro® mok: „Jó lenne, ha a SZE- Hunyadi téri rangadótól vecz, Széli II., Balogh, TutAC bent maradna az NB döntetlen eredményt vár. rai. Hegyes dr„ Sóki (csaI-ben, az SZVSE bejutna az tárok). az NB I B-be, és valame- rí Á'cTnr Veres László — ugyanúgy, lyik szegedi NB III-as csa- I-IUZZ.UI mint Kalmár György — pat pedig felkerülne az NB __ Kin 111 L-n döntetlent vár az idénynylII-be." tiL IsD lll-UUn tón. Az év első NB UI_a8 Négy NB III-as szegedi Pj mérkőzésére a Hunyadi técsapat lép pályára. Beszá- ti L/uaoU mólunk arról, hogy mi a helyzet náluk, hogyan készültek fel, s mit várnak a bajnokságtól? Lehet-e valami a szurkolók álmaiból? Erősödött a Kossuth SE ri-pálya talaját rendbe hozták, s így a két csapat jó A Szegedi Dózsa idén sze- talajon játszhat repel először az NB III-ban, eddig mindig a Csongrád megyei bajnokságban indult A múlt KötfilPT Január 10-én tartották az ^ '"«'«• (WLCICZ. első edzést Mivel sok jó jáa SZAK-nál A Szegedi AK — akárcsak tékossal rendelkeznek (mindegyik posztra két emberük van!) hetenként három előkészületi mérkőzést játszót- a Dózsa — hosszú időn át A Kossuth SE tavaly jó tak. Akik mérkőzéseiket szerepelt a megyei bajnokerőt képviselt az NB III- csak részben is látták, tud- ságban és szintén tavaly ban. Ha előbb „rákapcsol", ják, hogy a Csongrád me- kerülj felház ^NB 111-ba. A biztosan bejuthatott volna az NB II-be. Mi várható az idén? A felkészülés közepes szintű volt, ennyit engedtek meg a lehetőségek. A formábahozás időszakában bekapcsolódtak a Téli Kupa küzdelmekbe. A tavalyi csapatból öt ma piros-kékek idén az előkészületi mérkőzéseken nagyon gvenge eredményeket értek el és legtöbbször vereséget szenvedtek. Ezért a játékosgárda, valamint Galgóczi Károly edző nem valami bizakodó hangulatban készül a holnapi, vasárnapi Mezö- gye! labdarúgó szövetség l^gyesi MEDOSZ elleni radt: Lukoviczky, Sonkó, Karácsonyi Kupa és Téli S^./^fS 8 tízAlav Vékonv és Viczián „„ ' , , , . . , szegedi NB Ill-asok közül a ÜMátékOtokPróth Kupf ntéTközes-sorozatat is SZAK az egyedüli amelyik gár az SZVSE-böl Teleki és a D6zsa nyerte. Igaz viszont: idegenben kezd.) Ezzel a Magyar az UTC-ből. Koto- legutóbb MNK-találkozón gárdával utaznak el Mezögány és Tombácz az Alsó- Szentesen a járási bajnok- ^n^n J^Á^ÁL™ lllT'mtt: hT^I ságb8n —p10 Szentesi SlV^ckan^ ü játékos). Csonka Kiskundo- MÁV-val csak döntetlentér- Szalai fedezetek Szémann, rozsmáról, Veres János az tek el, s fgy kiestek a to- Polyvas, Nagy Zs„ PusztaNB III-as Bp. Láng csapa- vábbi kupaküzdelmekből. Ez ^ Ambrózy' Kovács csa" Sdl^tőkbőfjTnS a bÍZTára Tk H1* pri8ai FTnC' ta- legí#ibKb SZAK ból Vári és Tiksz a lanatnyl megtorpanás volt. szegedi sportvezető, a SZAK Szegedi Spartacusból, Meisz- Ma délutáni Spartacus- R^t^l^l" ler a szőrééi eevüttesből , „ hogy a játékosok legalabb ter a szőregi egyuuesooi, Dózsa összecsapásra Veres az eevik nontot hazahozSzőke pedig Moravarosbol . _ .. . , .. " nazanoz került a Honvédhoz. A Laszlö edző a Következő Ke- zaK Mezonegyesroi. szakvezetés bízik abban, rétből állítja össze a csa- Nem szeretnék kiesni — mondta azért sem. / „ ... _ mert egyesületünk közel hetCsorogi, Kószo, Csanádi (hát- venéves múltja kötelez védek), Zab, Madarász, So- bennünket!... Á hét végi műsor SZOMBAT II.—Textilművek barátságos mór1 abdarúcás NB BT- Sveae/li kCzés háromnegyed 1-től (ZsarLabuarugas. NB ra. 5/egcdl kA, NB m. s Kossuth—SzenSok új játékos a Spartacusnáí Magyar televízió 16 68 Kl miben tudós? Fizikai Jugoszláv televízió 9 46 Iskola-tv. 14.50 Iskola-tv. elődöntő. 17.40 Hírek. 17.45 TT. »«•« "ijek H.IS NÍPI muzsika. Fedettpálvás európai atléltkal 'á- " « " 2en_ 171"VTV tökök közvetítése Prágából, újdonságok. 17 30 Egy sportese. , , . , .mőny közvetítése. 1915 Felvevő8 " A 'ojr'ká és az automaták. # , vl]aB k6rül ls 40 H,r. 10 00 Napló. 50 éve történt . . . ? : „ .. 19.05 A tv jelenti. 19.50 Esti mese. «»«• seK- ,S M éjszakát, gyesono Tv-hlradó. 20 20 Olv korban rekekl 20.00 Tv-hlradó. 20.30 éltünk.. Tv- film. IV. rósz. (14 Vasa Popovle: Szeressétek egyéven felülieknek! 2150 Fals'aff- m"s<. emberek! Sorozatműsor, tót a magyar nótáig Rndnay 't-30 Amerikai Játékfilm. 23,00 Gvörgt műsora 22.45 Tv-hfraüó. Egy kis régi, egy kis új. 23.10 2 ' kiadás. 33.05 Jó éjszakát, fel- Tv-hfradó. 23.30 Fllmriport a nötl'k1 A fo'omodrll. Kranlska Gora-1 síversenyről. hogy a csapat megtartja a patot: Bánfi (kapus), Széli I tavalyi formát. Külön érdekessége lesz a Kossuth SE szereplésének, hogy a mérkőzések nem a Hunyadi téren, hanem a Juta-gyári pályán lesznek. Ezzel elmondhatjuk, hogy a Béke-telepnek is lesz csapata. Jó lenne, ha a béketelepiek szívükbe fogadnák ™ kó) NB m. s-- Kossuth_Szen. az együttest és lelkes szúr- SP«tacus-Sz«gedí Da»a Hu- tesl KMTE, juta-pálya, fél 11 kológárdáyal segítenék a jó S-m^é^: WSőfSct ^ ^IStí szereplését. n^yS"?^. rtb mav (szabó J.). MNK-mérkőzés: Sz. „ ;„ tíivf a T^^f^ ' postáa—H. Vasas, külső VaautasJuta-paiya, 3 őra (Bacsa). nálvn 9 óra rróth F1 A ^EACazMTK-val Buda- P T SZ AKM^h^yraen az M. pe.Sí?P..JnériCÖ^k® „ „ , MEDOSZ-szal játszik NB m-as Atlétika. A budapesti Európa- mérkőzést, bajnokságon készített film be- Atlétika. Csongrád megyei és mutatása, egyetemi Béke-épület, szegedi városi mezei futóbajA Szeeedi SDarlacusnál 4 óra" nokság. körtöltés Tölgyes utcai , özegeai opaiumusiuu Kézilabda. Kétnapos torna a szakasza, fél 10. mar januar 8-an megKezd- Magyar Tanácsköztársaság kikí- Kézilabda, A Magyar Tanáciték a felkészülést az idei áltásának évfordulójára az új- köztársaság kikiáltásának évforbainoksáera Az úi edző. szegedi Kisstadionban. Az első dulójára kiírt toma döntő mérSlr rvfirrv iii módszert "aP műsora (a csapatok két pá- kőzésel az űjszegedi KisstadlonKalmar György u.i módszert " mérk6znek). "Sz Építők ham Sz. raóre-szEAc férü, 6 vezetett be: rengeteg labdas (KB n-es)-Makoi VSE (NB n- ÍTa-,Tanárképző Főtekotaedzést tartott, és ezeken es) férfi, háromnegyed 3. Bé- tt^Jművek női, 8 óra. SZEAC mindenkinek jutott egy-egy késcsabai Kötöttárugyár (NB II- T^?műv<* (érti hlű^m^cd labda. Az volt a cél, hogy ^Tn^rara^éro^éi .""sze" 9" a játékosok technikailag mi- SUÍ lanárkipző^Fő/skola %% "mérMzé^l STSSŐÍ .z^ő nél jobban képezzek magu- lI-es)-sZEAC (megyei csapat) helyért a két döntőbe juto't kat. női. fél 4. MVSE—Sz. Textilmü- együttes negyed 12-től Játszik —. . „. vek (megyei) férfi, 4 óra. Sze- Békéscsabai Kötött-Tanárképző Tizenhat előkészületi mer- Bedi Textilművek (megyei)— FöiskoU női. háromnegyed 10. kőzést játszottak. Sérültjük MVSE női, 4 óra. H. Hunyadi— SZFAC—Textilművek nőt, neninrs és ígv a Szegedi Dó- SZEAC (megyei) férfi, háromne- gyed 11. B. Kötött—Tanárképző io ®Ít7Xí főA 8,n„1?An L kö S.ved 5. B. Kötött-SZEAC női, Főiskola női, 11 óra. zsa elleni idénynyitón a ko- háromnegved 5 Kosariabda. A Rókusi Tomavetkezőkből kerül ki a csa- Ökölvívás. Dózsa Kupa-ver- csarnokban hármas mérkőzés: pat: Borbély, Varga, Vé- «eny a Rókus! Tornacsarnokban, Postás—Dunaújvárosi Kober, Csányi/ ördögh, .Bács- SSC^^&S4" báromnegyed 11. SZEAC—Bp — — 51, 12 őra. versenyelt férfi ós női járási asztalltenlsdöntője. Tápé. Kölcsey tért út a keretben több az újonnan Labdarúgás. NB TT: SZVSE— Iskola, reggel 8 óra. Sakk dön,,.,,., . , ., Gyulai MEDOSZ, Vasutas-sta- tő, Dorozsma. gépállomás kullgazolt Játékos, mint a regi! dión, fél 3 (Ragó). Előtte SZVSE turá'ls 'errne. 9 óra. Teke. NB I női: SZAK—Kecskeméti MAV. SZAK-pálya, 2 őra. Előtte SZAK—Bn. Pénzverde NB n-es férfimérkőzés, fél 12-től. Megyei halnokeág: Sz. Építők—Szentesi MAV. ruhagyári-pálya, háromnegyed 11. kai. Gerendeli, dr. Janka, Petöfl NB " n_es tér{iraérk6zés. Bába, Sándor, Balogh, Gá- Postás-pálya, 4 óra. Spanlkiád A tól v^in^ bor, Meggyesí. Érdekes, hogy VASÁRNAP MINDENBEN SEGÍT kitakarítja a lakást költöztet, bútort szállít • behordja és berakja a tüzelőt loiritalanítja a padlást, pirtcét • tazaviezi a jeget, gázolajat a boltokban, vásárolt árut • egyetemistáknak,magánosoknak közületeknek stenciles sokszorosítást/gépírást vállal • Gogol utca 28. Tel.-. 15-121,1$-100 AZ UNIVERSAL KTSZ DiL.MAaYARORSTÁa A Magyar Szocialista Műnkig. ,,árt Csongrád megtel és Szeged városi bizottsága ta , t&náca lapja. Megjelenik hétfő klvételétrd mindennap Szerketrtl a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr Lókös Zoltán. Szerkesztőség: Szeged Magvar Tanácsköztársa. ság útjs 10. Telefon: J3-S33, 13-003 Éjszakai telefon: 13-500 Kisdia a Csongrád Megvel Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Magvar Tan i-skőztársa* ság útja 10. Telefon: 13-500. 13-110 iBeküídött kéziratokat nem őr» zünk meg és nem adunk rissza.l A lapot nyomta a Rzeeedl Nyomda Szeged Ba1csv-Zsll1nszkv u 20 sz. INDF.X 20 059 Terleaztlk a Csonerád megvel postahivatalok Előfizetési df1 egy hónapra 12 Ft Előfizethető bármely Postahivatalnál és kézbesítőnél. 6 OiL-MA61aRORÜZAG Szombat, 1967. március 1L >