Délmagyarország, 1967. március (57. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-12 / 61. szám
JYLal izániLLnkkáL: Eltemetfék Kodály Zoltánt Uj házasságkötő terem Szegeden Tanúk — és nyilasok A legfrissebb sporteredmények 57. évfolyam, 61. szám Ara: 80 fillér Vasárnap, 1967. március 12. Választási gyűlésekről jelentjük Már eddig: Több mint 30 ország jelentette he részvételét az idei BNV-re RÉSZLET AZ ELSŐ VALASZTŐK NAGYGYŰLÉSÉRŐL STOCAQXlZVfiTLST&j békés, boldog jövőnkre szavazunk!" — Ez a jelszó különösképpen találó volt tegnap, szombaton délután a Vörös Csillag Moziban, ahol a szegedi üzemek ifjúmunkásai, a hivatalok fiatal dolgozói, a felsőoktatási intézmények, a középiskolák diákjai és karhatalmista katonák jöttek össze, hogy részt vegyenek — a KISZ rendezésében — az első választók^ gyűlésén. Valamenynyi résztvevő most, március 19-én járul életében először az urnák elé. A szocializmus, a békés, boldog jövő — amit a jelszó kifejezett — főként az ő jövőjük, s ők is váltják majd valóra. gálódott néhány fiatalember. Nézték, nézték az arcképeket, s az egyikük megjegyezte: „Jó fejek! Menő fejek!" Nem vagányságból mondta ezt, hanem igy fejezte ki, hogy azok az em(Somogylné felvétele) berek, akiket országgyűlési képviselőknek jelöltek a gyűléseken, okos emberek, olyanok, akik a közéletben^ már eddig és ezután is megállják majd a helyüket A felnövekvő nemzedék Jólesően hallották Nekik azonban szokatlan még a nagy politikai gyűlések hangulata, elfogódottan és örömmel vették tudomásul, hogy olyan vezetők jöttek el körükbe, mint Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Sípos Géza, az I .SZMP Szeged, városi bizottságának titkára^ Hofgesang Péter, a Hazafias Népfront Szeged városi bizottságának titkára, dr. Petri Gábor professzor, a 4. szegedi országgyűlési választókerület jelöltje. Rajtuk kívül ott volt az elnökségben Schücz Zsuzsanna, a textilművek ifjúmunkása, Széli Zsuzsanna, a tudományegyetem elsőéves vegyészhailgatója, Rehák József karhatalmista és Papp Árpád harmadéves orvostanhallgató is. A Himnusz elhangzása után dr. Földi Gábor, a KISZ Szeged városi bizottságának titkára nyitotta meg a gyűlést, majd Komócsin Zoltán mondott beszédet Jólesően hallották, hogy átadta a gyűlés és Szeged valamennyi ifjú választójának a párt Központi Bizottsága, a forradalmi munkás-paraszt kormány és személy szerint Kádár János elvtárs legjobb kívánságait, szívélyes kommunista üdvözletét. Szeretik a fiatalok, ha felnőttként kezelik őket Így is szólt a köszöntés, még inkább a folytatás. Sok mindenről szó esett, ami különösen mostanában, a választási előkészületek időszakában gyakran téma a szegedi üzemek, iskolák fiataljai között is. Ök nem emlékeznek, nem is emlékezhetnek a múltra, hogyan zajlott le akkor egy-egy választás. Csak szüleiktől, az idősebbektől hallhattak róla. Az ő nyelvükön Komócsin Zoltán nem kerülte meg a kérdést, s a figyelő arcok gyakran öszsze-összenéztek, várakozón vagy éppen helyeselve, amint elmagyarázta lényegét Mert mint mindenről, erről is egyenesen és nyíltan lehet beszélni. A mi társadalmi rendünk demokratizmusa kiállja az összehasonlítás próbáját, nemcsak a régi Horthy-érával, hanem a legfejletebb burzsoá demokratikus rendszerrel is. A mi rendszerünk izzig-vérig népi rendszer. A falusi tanácsoktól kezdve az országgyűlésig, a kormányon át az Elnöki Tanácsig vitathatatlanul a nép igazi és teljes jogú képviselői vannak jelen. Társadalmi magatartásuk, erkölcsi felfogásuk abban csúcsosodik ki, hogy a népet akarják és tudják szolgálni. Minden mást a közügynek, a nép szolgálatának rendelnek alá. Az elfogultság fokozatosan feloldódott S ez természetes is, hiszen a saját nyelvükön beszélt hozzájuk a szónok. Elmesélte, hogy az országgyűlési képviselőjelöltek kifüggesztett tablója előtt vizs-. A tréfás szót váltotta a komolyabb. Vietnamról, ahol szintén sok fiatal él, s munkálkodna a magyar ifjúsághoz hasonlóan a szebb, boldogabb holnapért, de ebben megakadályozza őket az amerikaiak gyilkos agreszsziója. Dolgoznak, tanulnak és harcolnak egyszerre. Hősi elszántságuk, s az, hogy értünk is küzdenek, cselekvő szolidaritást vált ki minden népből S bármennyire nehéz, beszélni kellett a kínai ifjúságról is, melyet Mao elnök és csoportja — megtévesztve őket és felbiztatva — felhasznál arra, hogy hatalmi pozícióját megerősítse, hogy kezet emeljen a kínai nép régi és új vívmányaira, s arra a testvéri barátságra, mely a Szovjetunióval és a szocialista országokkal öszszeköti a Kínai Népköztársaságot. Visszatérve a választásokra, Komócsin Zoltán a következő szavakkal zárta beszédét: — Kérlek benneteket, hogy március 19-én menjetek el szavazni a Hazafias Népfront jelöltjeire, szavazataitokkal foglaljatok állást a párt és a kormány, a népfront politikája mellett. Erősítsétek meg szavazataitokkal egész dolgozó népünknek azt az eltökéltségét, hogy az elmúlt tíz éven át járt úton akarunk továbbhaladni. Szavazataitokkal adjátok meg a felhatalmazást és a bizalmat a pártnak és a kormánynak arra, hogy vezesse tovább az országot ezen az úton. Vezesse úgy, hogy valósuljon meg minden álmunk és célunk. Valósuljon meg a szocializmus teljes felépítése Magyarországon. Valósuljon meg az, hogy a mai, felnőAz Idei BNV iránt rendkívül nagy az érdeklődés a külföldi kiállítók körében. Már eddig több mint harminc ország jelentette be részvéteiét, az idén első Ízben vesz részt hivatalosan Görögország, Korea és a Malgas Köztársaság. Franciaország is — amely néhány évig cégekkel képviseltette magát a Keleti—Nyugat nagy ipari seregszemléjén — aa idén hivatalosan jelenik meg körülbelül ezerkétszáz négyzetméternyi kiállítási térségben. A tengerentúlról ls érkeze nek kiállítók, képviselteti magát az Egyesült Államok; Brazília és Kanada ipara bemutatja termékeit Nigéria is. (MTI) vekvő nemzedék jó alapokkal rendelkezve, határozottan, bátran, eltökélten hozzákezdjen a kommunizmus megvalósításához és vigye győzelemre. Komócsin Zoltán beszédét Széli Zsuzsanna köszönte meg kedves szavakkal, azután Hollóvári Anna, a védőnőképző növendéke és Sebesvári László, a gépipari technikum diákja virággal köszöntötte a szónokot, aki azokról a kérdésekről, s úgy beszélt, ahogy az a leghamarabb talál utat a fiatalok szívébe. F. EL Válaszlási Sövényházán Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Csongrád megye 4-es számú országgyűlési választókerületének képviselőjelöltje tegnap — a szegedi ifjúválasztók nagygyűlését követően — Sövényházára látogatott el. Itt, a művelődési otthonban rendezett választási gyűlésen beszédet mondott A gyűlés elnökségében foglalt helyet Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, a megye 9-es számú országgyűlési választókerületének képviselőjelöltje, Csápenszki István, a szegedi járási pártbizottság első titkára, Farkas Megkezdődött a téglagyártás A héten megkezdődött a téglatermelés az ÉM Csongrád—Bács megyei Téglaipari Vállalat gyárainak legtöbbjében. Szeged két téglagyára közül a 2-es számú üzemben teljes erővel megindult a munka, az l-es számúban csupán részleges termelés folyik. Az ok: a 37 millió forintos beruházás, amelynek előmunkálatait már korábnagygyűlés és Szentesen István, a járási párt-végrehajtó bizottság tagja, a járási tanács vb elnöke, Katona Zoltán megyei tanácstagjelölt, a községi tanács vb elnöke, dr. Schapon Tibor községi orvos, és Kelecsényi József iskolaigazgató. Tegnap Szentesre látogatott Sándor József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja. Beszélgetett Szentes város vezetőivel, majd a tanácsháza nagytermében rendezett választási nagygyűlésen beszédet mondott A gyűlés elnökségében foglalt helyet Siklós János, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára, Hajnal Mihály, a Szentes városi pártbizottság titkára és Nagy György, a szentesi városi tanács elnöke. ban megkezdték. Jelenleg még maguk a beruházók végzik egy műszárító recirkulációs rendszer kialakítását, néhány hét múlva azonban már az építőmunkások is megjelennek a telepen, s hozzáfognak a földgáztüzelésű alagútkemence építéséhez. A Téglaipari Vállalat arra törekszik hogy ez a rekonstrukció és más építések minél kisebb veszteséget jelentsenek az idei termelésben Ezért Szőregen, Hódmezővásárhelyen és Makón fokozatosan átállnak a kéSműszakos téglagyártásra. Egyébként a Szeged l-es gyárban a 24 kamrás szárítóegység elkészültével — ami május eleiére várható — ez a telep is újra termelhet majd, párhuzamosan a további építkezéssel. November elsejéig így 7 millió tégla gyártására számítanak. Novembertől 1968 júliusáig teljesen megszűnik a termelés, viszont 1968 nyarától év végéig 12 mi'Iió téglát termel majd a szegedi gyár, annyit; mint máskor egész esztendőben. A rekonstrukció tehát busásan fog kamatozni as építőipar javára. Az égetett tégla mennyisége 1 millióval kevesebb lesz ugyan a tavalyinál, a mészhomok téglából viszont csaknem 2 millióval többet adnak a Csongrád és Bács megyei téglagyárak. Idén összesen 127 millió tégla készül a vállalat 11 üzemében. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK1 _ _ „ „ _ ünnepi megemlékezés felnőtt módra a KISZ újjászervezésének Első választók között Szegeden 10. évfordulójáról A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség újjászervezésének közelgő 10. évfordulója alkalmából szombaton ünnepséget tartottak a Magyar Néphadsereg központi klubjában. Megjelent Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja és több más magas-' rangú katonai vezető, ott volt Molnár György, a KISZ Központi Bizottságának titkára is. Kárpáti Ferenc ezredes, az MSZMP néphadseregi pártbizottságának első titkára üdvözölte a megjelenteket. Kiemelte, hogy a hadseregben különösen nagy jelentősége van az ifjúsági mozgalomnak, hiszen a hadsereg — hivatásánál fogva — a fiatalok százezreinek fontos nevelő iskolája. Kovács Pál vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke méltatta a Kommunista Ifjúsági Szövetség újjászervezésének jelentőségét, tízéves munkáját, eredményeit. Molnár György a KISZ Érdemérém kitüntetést nyújtotta át Pesti Endre vezérőrnagynagy, Horváth István ezredesnek, Varga Rezső, Katona Andor és Kaluz János alezredesnek, Holecska János és Tóth Béla őrnagyoknak. Tizenheten részesültek a jubileumi évforduló alkalmából miniszteri dicséretben és jutalomban, több mint százan kapták meg az ifjúsági mozgalomban kifejtett évtizedes példamutató munkájuk elismeréseként a KISZ emlékjelvényt és emléklapot Az ünnepség után a honvédelmi miniszter fogadást adott. (MTI)