Délmagyarország, 1967. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-01 / 1. szám

Moholy-Nagy László Szegeden i Szepesi Attila: H Moholy-Nagy László (1895—1946) művészeti tevékenysége nemzetközileg kiemelkedő resze a XX. század B~svészet.i törekvéseinek. Sokoldalú művészeti munkassaga ep're tekintélyesebb forrása a mai ipari formatervező törekvéseknek. Mert Moholy-Nagy munkássága éppen ma mutatkozik meg teljes hatásban és jelentőségeben. amikor a művészet és ipar olyan szerves kapcsolatara törekszenek szerte a világon. Korunkban rendkívül megsokszorozódott, szerteágazóbb és bonyolultabb lett az embert körülvevő technika. Mindennapi életünk sezrves része, nélkülözhetetlen eleme. A megsokszorozódott dologi világ hogyan idomulhat az ember kezéhez, szükségleteihez, hogvan nyerhet emberi arculatot? Ez az a kérdés, amely korunkban oly sok gondolkodót foglalkoztatott, amelyre Moholy-Nagy is szinte sziszifuszi munkával kereste művészi Válaszát. Nem az elzárkózással. a meneküléssel, a tiszta művészi tevékenységgel felelt korunk nagy kérdésére, mint nagyon sokan mások a XX. század művészetében, hanem az embert elárasztó dolgok mélyebb emberi rendeltetését kereste művészi eszközeivel. Szem beszállva a történelem pillanatnyilag ellentétes tendenciáival, nemcsak a gazdasági, technikai, hanem a politikai embertelenségtól üldöztetve, a művészet évszázados hagyományaival szakítva, átlépve n kor vaserővel diktálta munkamegosztásán küzdött Moholy-Nagy művészi, emberi meggyőződéséért. Az akadálvok nagysága, s emberfeletti voltuk mutatják Moholy-Nagy munkásságának mélységes embert jelentőségét, vállalkozásának tragikus, de a tragédiában is felemelő történelmi értelmét. Művészeti útkeresésének első időszaka az első világháború idejére esik, amelyben maga is mint katona reszt vett Művészi indíttatását mint oly sokan mások, a forradalmi művészek közül Magyarországon Kassák körén belül a Tett és a Ma folyóiratokhoz kapcsolódva kap.ia. 1918-ban már a Nemzeti Szalon kiállításán szerepel. Későbbi, de még Magvarországon folytatott, munkásságáról már keveset tud a művészettörténet. Híre, tekintélye külföldről sugárzott vissza, s munkásságát a külföldi irodalom alapián méri a magyar művészettörténet Kampis Antal MoholyNagyrol szóló ismertetésében a Művészettörténeti Dokumentációs Központ Közleményeinek Bauhaus számában (1963) csupán azt jegyzi meg, hogy „A forradalmak és a tanácskormány idején eléggé visszavonultan élhetett, mert sem közszerepléséről, sem művészi munkálkodásáról nem szólnak megbízható adatok." Érthető, hogy ez az időszak fehér folt a róla szóló külföldi irodalomban is. Pedig talán nem nagy fáradsággal járna, ha munkásságáról megbízható adatokat szerezne es művészetének nagyértékű tárgyi dokumentumait is felmérné a művészettörténet. S ezt legalaposabban éppen Szegeden lehetne elvégezni. Mert Moholy-Nagy 1919-ben a Tanácsköztársaság bukása után — talán a bukással szoros összefüggésben — már Szegeden dolgozik, Gergely Sr-toorral. az ismert kommunista szobrásszal együtt. November elején a Gizella tér és a /Irinyi utca sarkán levő házban miiteremtárlaton jelentkeztek szegedi munkáikkal. Szeged akkori bonyolult politikai, társadalmi viszonyai ellenére is jelenetös eseménye volt a város kulturális életének. Rendkívül szép és megható az a határozott emberi, világnézeti kiállítás, gondoskodás, amivel Juhász Gyula viseltetett a két fiatal művésszel szemebn, vállalva az egvre jobban acsarkodó ellenforradalom támadásait is. Juhász Gyula a Szeged és Vidéke című lap október 31-i számában ismerteti, majd a Dél-Magyarorszag november 4-i számában szinte tanulmányszámba menő alaposággal foglalkozik a kiállítással. A cikkek alapján szinte pontos képünk és megbízható értékelésünk van MoholyNagy szegedi munkásságáról, figyelembevéve Juhász Gyula rendkívül nagy európai szintű képzőművészeti kulturáját, szakismeretét. Portrékat és tájkepeket készített Moholy-Nagy. „Meg kell állapitanunk — írja Juhász Gyula a tarlatról —, hogy ennyire európai értékű és jelentőségű művészet még nem nyilatkozott meg városunkban, mint ami ebben a szerény szegedi atelirben most összezsúfolva van. A legtisztább és legkomolyabb mai művészi törekvések nagyszerű, bátor és erős eredményeit láthatja itt az ember és akinek szíve és érzéke van magasrendű ártisztikum iránt, kalapot emel enynyi művészi becsület, tehetség es bátorság előtt". Juhász Gyula lelkesedése nem utolsósorban Moholy-Nagy és Gergely művészete világnézeti egyértelműségének szól, s ez akkor — gondol junik az akkori viszonyokra — rendkívül bátor politikai kiállás volt. Mert ennek a művészetnek a lényege „Egy új művészeti hit, mert egy új társadalmi és kulturális világnézet szülötte Gergely és Moholy-Nagy művészete", mert „ebben n fiatal, erős és bátor művészetben egy most támadó új világ lelke lobog". Juhász Gyula a legmagasabb szintű európai művészeti törekvésekkel méri Moholy-Nagv szegedi munkásságát, Kokoschával és Chagall-lal veti óssze. Mélységesen megérti MoholyNagy művészi törekvéseit, amelynek lényege, ,.a tökéletes leegyszerűsítés, a dolgok lényegének erős és bátor hangsúlyozása, a formák legtisztább és legtömörebb szintézise", a „formák és színek, a valóság lényegét jobban megragadó kompozíciója". Talán nem véletlen, hogy néhány nappal Juhász Gyula kritikája megjelenése után a fasiszta Szegedi Űj Nemzedék képzőművészeti cikkében a ..magyar szív és magyar lélek" kifejezéséről, s az úgynevezett „kozmopolitizmus gyökértel enségéről" beszél a magyar művészetben. luhász Gyula kritikája a korabeli sajtóiban arra is mutat, hogy Moholy-Nagv művészi munkássága nem korlátozódik esupán a külföldön eltöltött időszakra. Szegedi munkássága megalapozója volt későbbi művészi törekvéseinek. Érthető, hogy ez kiesik a külföldi művészettörténeti érdeklődés kőién, s kellő dokumentáció s alaposabb felmétés híján a hazai művészettörténet sem foglalkozhatott vele. Szeged tiszteletreméltó buzgalommal ápolja hagyományait, s minden bizonnyal magáénak fogja vallani Moholy-Nagy művészetét is. Az ellenforradalmi Magyarország kiüldözte hazájából, kozmopolitának bélyegezte a művészt, később pedig egyoldalúan absztraktnak, formalistának tekintve utasitották el művészetét. Sajnos olyan helyzet állt elő, mint nem egv XX. századi művészünk esetében, hogy esak a külföldi mérte munkássága értékét. S ma. amikor kiegyensúlyozott művészetpoliti'kánk, gazdasági, technikai fejlődésünk magasabb szintű szükségletek kielégítésére irányul, bizony rá kell jönnünk, hogy a modern ipar olyan alapvető fogalmát mint a „desingn" s a jelentőségét korszerű ipari termelésben magyar művészek, s nem utolsósorban Moholy-Nagy munkássága nélkül nem érthetjük meg. Mert Moholy-Nagy nem egyszerűen absztrakt művész, akit lehet igy, vagy ugy értékelni, hanem a művészet es ipar, tudomány és művészét, tömegtermeles és esztétikum összekapcsolásának bátor kísérletezője. Festészete nem öncélú festészet, hanem a síkok és vonalak, a lény és árnyék viszonyok képi kísérletei éppen a közhasználatú dolgok es eszközök formálásának keahez idomításának céljából. Festészete, foto es filmkisérletei, femíormalásai, díszlettervei, művészeti pedagógiai munkássága egyazon szenvedély es törekvés része. Ezt a törekvést alapozta meg Szegeden képeiben, ez a törekvés vezette a berlini Bauhaus iskolához. ahol évekig tanított, mint Meister om Staal es Gropius mellett az iskola legkiemelkedőbb egyénisége volt, s ez vezette később Chicagóba, ahol önálló iskolát alapított, (Bauhaus School af Design) és haláláig dolgozott. Munkássága tragikus vállalkozás volt, mert a nagy technikai átalakulást minden erejével az ember szolgálatába, egy harmonikus társadalmi rend építésének szolgálatába akarta állítani. Maga is világosan látta — ahogy élete egyik utolsó művében is írja — „A nagy átalakulás főleg az egyéni profit felhalmozását szolgálta; egyre pusztítobbá tette azt a versenyt, amelyet a puszta erő dönt el; olyan társadalmi etikához vezetett, amely nem az igazság elvein nyugszik, hanem a gazdasági túlerőn. Az eredmény nvilt harc volt a munkások és a munkáltatók között, s egy félig rejtett, hamu alatt izzó osztályharc azok között, akik élvezik a technikai haladás előnyeit és azok között, akik ennek élvezetéből ki vannak rekesztve".. Nem kétséges, hogy Moholy-Nagy ebben a harcban melyik oldalon állt, kiknek az érdekében használta fel művészi tehetségét. Halála után 20 évvel annyi félreértés után nemcsak a nagv magyar művésznek ki.iáro tiszteletet erdemli meg, hanem hogy méltóképpen tanuljunk munkásságából abban a társadalomban, ahol hisszük, s egész társadalmi rendünk erejével arra törekszünk, hogy a technika valóban az embert szolgája. Így Ipsz. itthon MoholyNagy László Szegeden is. TÓTH MIKLÓS TÉL a házmester káromkodik ha leesett a hó az öregek tipegve járnak ha leesett a hó a férfiak mogorvák ha leesett a hó vasrácsok kerítések ha leesett a hó fenylenek és villámlanak ha leesett a hó üvegbe-dermed a világ ha leesett a hó hová leszel te kedves ha leesett a hó lágy füveken kt altat zord fagyoktól ki örtz hová leszel te kedves ha leesett a hó hol lelsz majd menedéket ha leesétt a hó a fehér pusztasápban egy zug vajon jtit-e neked nárnára-hajtani fejed ha leesett a hó T

egnap reggel arra ébredtem. hogy végre újra sütött a nap. Felhőtlen kék volt az ég és e látványtól olyan hangulatot éreztem, melyet a lírai költők ihletnek neveznek. Csakhogy én nem vagyok költő, kisember vagyok, akiben ez a természeti szépség felkeltette a vágyat, hogy ettől a naptól kezdve jobb, nemesebb, emelkedettebb lelkű legyen. Megfogadtam magamnak, hogy többé nem hazudok. Soha. semmi pénzért, önző érdekeiméri, vagy egyszerűen sportból, netalán a tartalmatlan, felületes udvariasság kedvéért. Őszinte leszek, tiszta és átlátszó. Az elhatározástól fellelkesültem, vidáman, fütyörészve indultam munkába. Lépteim ruganyosak voltak, éreztem, hogy az enyhe napsugár elégedetten és szeretettel simogatja arcomat. Ezt a kellemes, kissé önelégült hangulatot Topolyáné törte szét: — De jó, hogy találkozunk — harsogta túl a kanyarodó villamos kerekeinek sivítását —, mi van magukkal? Miért nem jönnek mostanában hozzánk? Már éppen kezdeni akartam a szokásos mesét: — a sok munka. a feleségem gyengélkedik —, amikor eszembe jutott a fogadalmam. — Nézze. Topolyáné. megmondom őszintén, hogy nem szeretünk magukhoz menni ... — De hát miért? — ájuldozott. — Mert unjuk magukat! — Hogy milyen eredetien jópofa viccei vannak. Mindig kitalál valami mulatságosát. — Tréfára vette a dolgot. Bocsánat! Ez nem tréfa. Unjuk, mert maguk azért hívnak vendéget, hogy bemutassák háztartásuk legújabb szerzeményeit. Maguknál a vendég csak ÖSZ FERENC* Karcaginé hozta a hírt: a könyvelesben Micike elmesélte, hngv ki akartam vele kezdeni és félreérthetetlen célzásokat tettem a csípőjére. Karcaginé izgatottan várta nyilatkozatomat. — Kedves Karcagi kartársnő, jobb lenne, ha a munkájavai Nevetséges kis alak tükör, akinek álmélkodásán iemerik az utolsó fizetés óta vásárolt holmik értékét — mondtam és csaknem megrészegültem az őszinteségemtől. Topolyáné sokáig kiabált utánam. Nem tántorodtam meg. Ezt kell tenni még akkor is, ha az őszinteség fájdalmas. A hivatalban Micike, a főnök titkárnője perdült elém; — Sokat adok a véleményére! Nos, milyen vagyok? Hogy éli az új ruhám? — Nézze, Micike... Szóval... — kezdtem. de a pillanatnyi megtorpanás után, fogadalmamhoz híven folytattam: —Ez a ruha kifejezetten rossz. Magának jobb lenne, ha nem viselne ilyen kihívó holmikat. Amíg nem járt piros harisnyában. nem is volt feltűnő, hogy vastag és X a lába. Ez a ruha hangsúlyozza. hogy kicsi és kövér. Még folytattam volna. de Micike elrohant. Nemsokára törődne. Egész nap intrikákat és pletykákat hord. Minket azért fizetnek, hogy dolgozzunk... Karcaginé visszarohant a könyvelésbe. Könnyű szívvel ültem íróasztalomhoz. Délben hívatott a főnököm. Közölte, hogy súlyos panaszokat hall rólam. Nem dolgozom rendesen, zaklatom a kolléganőimet. ső.t, állítólag félreérthetetlen politikai megnyilatkozásaim is vannak. Igazam tudatában derűsen mosolyogtam rá: — Butaság. Én azt tanácsolom a főnök kartársnak, hogy információit ne Micikétől szerezze be. Helyesebb lenne, ha időnként azzal is törődne, hogy mi történik a hivatalban. Láttam, hogy veresedik. de folytattam: — Ami a munkát illeti, úgyis tudja, hogy maga helyett is dolgozunk, mert a főnök kartásat főleg a reprezentáció ér« dekli. Néztem az arcát. Eszembe jutott, hogy hányszor biztatott a merész, nyílt bírálatra. Nosza, itt van. — Maga azt hiszi, hogy aljas támadásokkal el tudja terelni a figyelmet piszkos kis üzelmeiről? Csakhogy engem nem téveszt meg. Láttam én már ilyen fickókat sírni — mondta és megmutatta az ajtót. Hazafelé menet találkoztam újságíró ismerősömmel. Az illetőt kiváló férfiúnak tartom. Évek óta figyelem harcát az igazságért. Cikkei kíméletlenek, de őszinték. Ez az én emberem. Elmondtam neki önként vállalt missziómat. — Gratulálok .. remek dolgot vállalt ... Majd írok magáról egy kis ... valamit... De most dolgom van... Ha netán látná a feleségemet, ne mondja, hogy találkozott velem. Én ugyanis most vidéken vagyok ... — kacsintott rám és otthagyott. Éjjel nehezen aludtam el. Ebben annak is része volt, ' hogy este a feleségemmel egy kicsit összekoccantunk, amikor megmondtam neki, ő sem kislány már ... — Értelek, drágám... Tökéletesen értelek ... Bent, a hivatalodban ugyebár bakfisok vannak ... Éppen este találkoztam Karcaignéval, Tájékoztatott, hogy milyen nevetséges kis alak vagy. Mit akarsz attól a Miéitől? Nem veszed észre, hogy kopaszodsz? .. , Ez az őszinteség mellbe vágott. Döntöttem. Holnaptól újra a régi vagyok. Az agy azért tovább ketyeg... Az írónak 71. szülelésnapja előtt néhány nappal hivatalos kiküldetésben Bécsbe utazott a felesége. Ezt a filigrán, nagy zöld szemű, tökéletes formájú kis francia not 1947-ben Párizsból „importálta", vagyis hogy hozta haza magával, Budapestre. A határon, amikor a pénzügyőrök megkérdeztek, van-e valami elvámolnivalója, rámutatott a nála 26 esztendővel fiatalabb kis feleségére; — Csak ezt hozom he. Ez olyan óriási értek, hogy önök fel sem tudják becsülni. Tehát nem is vámolhatják el. A pénzügyőrök ugyanis mit sem tudtak arról, hogv ez a csöpp nő négyszer mentette meg ennek az öreg legénynek életét. ..a többi között" egyszer a Gestapo fogságából, egyszer meg Horthy „felszabadító" terrorista gyilkosainak kezéből szabadította ki. Együtt voltak összekötő tisztjei a Francia Ellenállásnak. Neje. akinek — osztrák apja révén — német volt az „atyanyelve" és angolul is tudott, tökéletesen megtanulta ..a legnehezebb nyelvet" — a magyart. Így aztán nem volt nehéz elhelyezkednie egy frhivatalunkban. ahol csakhamar „kinőtte magát": német —francia—angol tolmácsként vették nagv hasznát, s küldték számtalanszor külföldre, ahol óriási összegű üzletkötéseket, vagy műszaki tanfolyamokat tolmácsolt. Mondom, az öreg férj a saját születésnapjára várta vissza külföldi útjáról a feleségét, és éppen virágért indult volna a kispiacra, „ilyenkor a krizentémot szereti" — motyogta magában, amikor kis hersenést hallott. Az ismert zajt az ajtón levő levélnyílásba dobott levél okozta. Az öregúr a padlóra tekintett. Mivel pedig szemüveg nélkül már csak messziről tud olvasni, ez a távolság éppen megfelelő volt arra, hogv lássa: a fordítva leesett levélen a feladó neve után egy nyugatnémet városnév áll. „Hiszen neki oda most nem is volt vízuma" — döbbent meg, és felvette a levelet. Nézte a iól ismert írást, rajta a nevét és a nyugatnémet bélyegeket. Álldogált. Szive, lába. minden porcikája remegett, Valahol egyszer ezt olvasta: ..Attól, hogy felbontok-e egy lapot vagy sem, a további életem függhet," Kétszer is kiesett kezéből a levél, míg végre sikerült feltépnie a borítékot. F.lőbb csak azt hitte, hogy valami gonosz, szörnyű álom kínozza, amikor az első sorokat elolvasta. Fele-.'-ge, akivel huszonkilenc esztendőt élt le, arról tudatta, hogy Bécsből éjjel autón megszökött egy nála sokkal fiatalabb, nyugatnémet, nős férfival. Egy gyereke is van a szöktető szeladonnak. de az „nem akadály". Mikor ájulásából feltápászkodott, megnézte az óraját. A postás délelőtt, tízkor jár erre, most féltizenkettő, Így hát megállapította, hogy másfél óráig hevert aléltan a padlón. A sírógörcsök után teljes idegösszeomlás következett be. Egyetlen barátja vette magához néhány napra, s egv ízben az előhívott orvos már szinte a klinikai halálhói keltette életre. Neki. akinek sosem volt még orvosság a szájában, most négyfélét is irt a doktor, s amolyan orvostréfával „vétette be" vele mindjárt az egyiket: — Hát az már előfordult a praxisomban, szerkesztő úr. hogy egv férjet azért kellett életre keltenem, mert a megszökött felesége — visszajött. De azért, hogy valakinek elment a felesége, most először hívtak, amióta orv os vagyok... Miután űgv-ahogy összeszedte magát, eldobálla az orvosságokat. s kezdte eladogatni a felesége ruháit. Nem a csekély forintokért kótyavetyélte el a holmit, hanem azért, mert. ö minden egyes ruhában benne látta azt az imádott, picike feleségét. Nem akart, „visszaesni". Ezt szó szerint kell érteni, úgy. hogy a padlóra. Ahol pedig jó dolga volt: másfél órát töltött öntudatlanul, s addig nem szenvedett. Kis cédulákat rajzszögezett ki mindenfelé a lakásuk (a lakása...) környékén, hogy mi minden eladó — „minden elfogadhatatlan áron is". Hát csakúgy özönlöttek a sok olcsóságra a vevők. K°sö délután, munkaidő után két jólöltözött, csinos fiatalass^onv csöngetett be az egyszobás kis lakásba. Az öreg ember mindkettőt a munkahelyéről ismerte. Egyik aranyszőke, a másik barna. Mivel a ruhaszekrény az előszobába n volt, előbb mindkét nő ott nézegette, -forgatta,próbálgatta a nagy tükör elótt a ruhakat, blúzokat, a b D£l.|VM<»MAOASZA« Vasárnap, 1967. január l t