Délmagyarország, 1967. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-01 / 1. szám

Kétnapos újévi tűzszünet Vietnamban Ho Si Minh nyilatkozata Brown „béke­kezdeményezést* Johnson nem hajlandó 9 Saigon (AP) Szombaton reggel hót óra­kor — magyar idő szerint pénteken éjfélkor — életbe­lépett a kétnapos újévi tűz­szünet Vietnamban. A tűz­szünet előtti órákban már nem került sor komolyabb akciókra, viszont az ameri­kai szóvivő szerint Saigontól húsz kilométerre nem sokkal hét óra után harc tört ki egv őrjáraton levő amerikai szakasz és a gerillák között — a veszteségekről azonban nem érkezett jelentés. Az amerikai légierő, amely pén­teken még teljes erővel tá­' madta az ország északi és déli részét és több száz be­vetésben bombázott külön­böző célpontokat, szombaton i,csak" felderítő repüléseket hajt végre. Az AP beszámol arról, hogy közvetlenül a tűzszünet életbelépése előtt megkezdő­dött négyezer amerikai ka­tona partraszállása VitngTao térségében. Velük együtt az amerikai csapatok létszáma 1967 küszöbén 360 000 főre emelkedik Dél-Vietnamban. Az új egységek amerikai ka­tonai források szerint a Me­kong deltájában veszik fel a harcot a partizánokkal. • Hamburg (DPA. UPI) Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke a hamburgban meg­jelenő Spiegel számára adott nyilatkozatában hangoztatta, hogy a vietnami béke csak akkor valósítható meg, ha az amerikai csapatokat ki­vonják Vietnamból. A nyilatkozatban Ho Si Minh rámutat arra. hogy Vietnamban az amerikai im­perialisták a támadók és az agressziót meg kell szüntetni, ha azt akarják, hogy Viet­namban végetérjenek a har­cok. Az amerikai kormány­nak és csatlósainak a had­erőit ki kell vonni Dél-Viet­namból, feltété' nélkül és egyszer s mindenkorra abba kell hagyni a VDK bombá­zását, meg kell szüntetni a VDK elleni harci cselekmé­nyeket és tiszteletben kell tartani a vietnami nép nem­zeti jegait. Ha mindez meg­történik, a béke azonnal lét­rejön. Jelenleg azonban az amerikaiak Vietnamban a legszégyenletesebb eszközö­ket és fegyvereket alkalmaz­zák, a polgári lakosság köré­ben tómegmészárlást hajta­nak végre, iskolákat, kórhá­zakat és templomokat pusz­títanak el. A VDK elnöke nyilatkoza­tában kifejezte meggyőződé­sét, hogy a vietnami nép harca győzelemmel végződik. Vietnam népe a végsőkig harcol az amerikai agresszo­rok ellen, bármilyen áldoza­tot követeljen is e harc. „Ügyünk igazságos. Élvezzük a szocialista országok test­véri támogatását és aktívan támogatnak bennünket a vi­lág népei, köztük a haladó amerikaiak is. Győzni fo­gunk" — fejezte be a Spie­gelnek adott nyilatkozatát Ho Si Minh. • I-ondon (MTI) Londonban péntek este — bejelentették, hogy Brown angol külügyminiszter újabb „békekezdeménvezést" tett a vietnami konfliktus megol­dására. Az angol külügymi­niszter üzenetet intézett amerikai, észak-vietnami és dél-vietnami kollegáihoz, hármas találkozót indítvá­nyozva az ellenségeskedések befejezésének megvitatására. Brown felajánlotta kormá­nvának jószolgálatait a ta­lálkozó megszervezésére brit fennhatóság alatt álló terü­leten. Az MTI washingtoni tudó­sítójának jelentése szerint az amerikai hivatalos szemé­lyiségek egyelőre nem nyi­latkoztak Brown javaslatá­ról. Ugyanakkor a kormány­tisztviselők véleménye sze­rint kevés a •valószínűsége annak, hogy a háromhatalmi tanácskozásokra valóban sor kerül. 9 New York (Reuter) A Vietnammal kapcsolatos diplomáciai erőfeszítések sorába illeszkedik bele U Thant ENSZ-főtitkár vála­sza is Goldberg amerikai ENSZ-mesbízött december 19-i levelére, amelyet, a vi­lágszervezet székhelyén szombaton magyar idő sze­rint 17 órakor tesznek közzé. A Reuter tájékozott forrá­sokra hivatkozva azt írja, hogy a főtitkár ismét le fogja szögezni: az első lépést a béke felé csak a VDK elleni amerikai bombatámadások megszüntetésé jelenti. Való­színűnek tartják, hogy a le­yjl közzétételét azért időzí­tette a főtitkár december 31-re, mert így még lehet­séges a tűzszünet meghqsz­szabbítása. Ezt a reményt azonban nem sok támasztja alá: ugyancsak a Reuter szerint Washingtonban nyugati dip­lomaták úgy értesültek. Johnson elnök nem hajlandó változtatni a VDK-elleni !é­giháborii ütemén, nem lehet tehát szó a bombázás be­szüntetéséről. Különös életmentés • nanau (AFP) A nyugat-németországi Hanauban egy 27 éves rá­dióamatőr Peter Kowacz, pénteken összekapott a fele­ségével és ezzel megmentette egy hétgyermekes torinői családapa életét. A veszeke­dés. után ugyanis Kowacz bevonult a kamrájába, be­vágta az ajtót, és halászni kezdett az éterben. Néhány percen belül rövidhullámon egy torinói partner, egy or­vos jelentkezett és Insternon nevű gyógyszert kért élet­veszélyben levő torinói pa­ciense számára. Kowacz nyomban félbeszakította a beszélgetést, riasztotta a nyugatnémet vöröskeresztet, a frankfurti rendőrséget és az Tnterpolt. Miután kide­rült, hogy a gyógyszer csak Bécsben kapható, háromne­gyed órával az orvos rádión leadott SOS-jelzése után fu­tárgép ment Ausztriába az Insternonért. A gép idejé­ben érkezett Torinóba az életmentő gyógyszerrel. tárgyalások a LEMP ás az FKP kiiidöiísége között 9 Varsó (PAP) December 27 és 29 kőzött Varsóban tárgyalások voltak a Lengyel Egyesült Munkás­párt és a Francia Kommu­nista Párt küldöttségei kö­zött. A tárgyalásokon az FKP részéről Raymond Gu­yot, az FKP Központi Bi­zottsága Politikai Bizottsá­gának tagja és Jacques De­nis, a központi Bizottság tagja, a LEMP részéről Zé­nón Kliszko, a Politikai Bi­zottság tagja, Artúr Sztare­wicz, a Központi Bizottság tagja, Andrzej Werblan, a Központi Bizottság tagja és Józef Czesak, a Központi Bi­zottság tagja vett részt. A tárgyalások, amelyek so­rán megvitatták a kommu­nista és munkáspártoknak az európai biztonság kérdé­sével kapcsolatos kezdemé­nyezését, megerősítették a két párt álláspontjának tel­jes azonosságát Hold-Föld közvetítés 9 Washington (MTI) Az Egyesült Államok elektronikai társaságának mérnökei különleges rend' szert dolgoztak kl a Holdra utazó kutató csoportok érint­kezésének biztosítására. A Hold „csekély" méretei, a láthatár közelsége és a lég­kör hiánya ugyanis erősen megnehezíti a Hertz hullá­mok segítségével folytatott beszélgetést A Westing House gyár mérnökei 250 kilós berende­zést készítettek, amely 35 méteres antenna-áibóc segít­ségével teremt rádióössze­köttetést egyrészt a Földdel, másrészt a szomszédos ku­tató csoportokkal, • végül a Holdon elhelyezett „főállo­mással". Az érintkezést a Föld közvetítésével veszik fel. Walter Uibriclit javaslatai NDK—NSZK megegyezésre 9 Berlin (MTI) Szilveszter estéjén az. NDK valamennyi rádió- és televízióállomása közve­títette Walter Ulbrichtnak, az NSZEP Központi Bi­zottsága első titkárának, az NDK Álamtanácsa el­nökének újévi üzenetét. Walter Ulbricht üzeneté­ben az új év fontos prob­lémájaként jelölte meg a két német állam kapcso­latainak alakulását. Hang­súlyozta, hogy az eltérő társadalmi fejlődés ellené­re a két állam népének vannak közös érdekei és ezekre vonatkozóan meg­egyezésre lehetne jutni. Ennek a megegyezésnek az érdekében született az a minimális program, ame­lyet elfogadhat az NDK és Nyugat-Németország min­den békét és biztonságot óhajtó polgára. A minimá­lis program által meghatá­rozott első feladatok: — A két német állam kormánya megegyezést köt egymással a normális kap­csolatok felvételéről. — A két kormány szer­ződésben rögzíti, hogy el­tekint az erőszak alkal­mazásától egymással szem­ben. — A két kormány szer­ződéses megállapodás alap­ján felére csökkenti fegy­verkezési kiadásait — A két kormány ki­nyilatkoztatja, hogy sem közvetlen, sem közvetett módon nem óhajt atom­fegyvereket birtokolni és egyidejűleg kinyilvánítja részvételi készségét egy európai atomfegyvermentes övezetben. — A két kormány erő­feszítéseket tesz normális viszony kialakítására és diplomáciai kapcsolatok helyreállítására valameny­nyi európai állammal. — A két kormány meg­egyezést köt, amelynek alapján a nagyhatalmaktól garantált, semleges státuszt igényelnek a két német állam számára. — A két kormány meg­egyezést köt, amelyben biz­tosítja, hogy tiszteletben tartja Nyugat-Berlinnek, mint sajátos és különál­ló fejlődését. — Az NDK kormánya és Nyugat-Berlin szenátusa megegyezést köt, amelynek alapján a szenátus beszün­teti az NDK elleni hideg­háborúját, az NDK kormá­nya pedig biztosítja az át­menő forgalmat Nyugat­Berlinbe, egyelőre a német konföderáció megvalósítá­sáig terjedő időtartamra. — A két kormány pari­tásos alapon bizottságot hív életre, amelynek fel­adata, hogy ellenőrizze a potsdami határozatok vég­rehajtását a két Németor­szágban. A bizottság nyil­vánosságra hozza a jelen­tést és esetleges Javasla­tait Walter Ulbricht aláhúzta a két német állam meg­egyezésének Jelentőségét Európa békéje és bizton­sága szempontjából. Magyar üdvözlő távira! Kuba ünnepe alkalmából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke, Kállai Gyu­la, a magyar forradaimi munkás-paraszt kormány el­9 Kairó (MTI) Ammanban rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe az elmúlt négy nap során meg-megis­métlődő bombamerényletek miatt. A királyi család tag­jainak rezidenciái és a köz­épületek előtt megerősített őrség- áll. Moszkva Az új moszkvai szálloda: a „Rosszija* januárban nyitja meg kapuit. A „Rosszija" Európa egyik legnagyobb szállodája lesz. Teljes fel­építése után csaknem 6000 vendég számára nyújt majd kényelmes elhelyezést. Washington Az amerikai kereskedelem­ügyi minisztérium hivatalos becslése szerint az Egyesült Államok lakosságának szá­ma 197 millió 967 ezer, ami az 1960. április elsejei nép­számlálás adataihoz viszo­ny,tva 17,9 millió növekedést jelent nöke táviratot Intézett dr. del Castro Ruz elvtárshoz a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első tit­kárához, a kubai forradalmi kormány elnökéhez és dr. Osvaldo Dorlicos Torr- Jö elvtárshoz, a Kubai Köztár­saság elnökéhez, melyben a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa, a magyar for­radaimi munkás-paraszt kor*i mány és a magyar nép ne­veben szívből jövő üdvözlet tűket és legőszintébb jókí­vánságaikat küldik a kubai államférfiaknak, és a kubai népnek, a forradalom győ­zelmének 8. évfordulója al­kalmából. Az újévi szokásokhoz hozzátartozik a jókívánság, s akadnak politikusok, akik ezt az alkalmat jóslásra is fel­használják. Ám kevesen vannak, akik az esztendő végén, mérlegkészítéskor előveszik háromszázhatvanöt nappal ko­rábban beharangozott jóslásaikat, ígéreteiket... Igaz, MacNamara 1966 elején már nem ígérte, hogy kará­csonyra végleg hazatérnek Vietnamból az amerikai kato­nák, de a döntés kicsikarásában vagy legalábbis a „viet­nami kaland" számukra kedvező fordulatában remény­kedtek. Az Egyesült Államokban azonban a rekord hadi­költségvetés és a szennyes háborúba bevetett közel 400 ezer amerikai katona ellenére sem sikerült megváltoztatni a hadihelyzetet — ugyanakkor a nemzetközi közvélemény széles körű tiltakozásával találták szemben magukat Veszélyei eszkaláció Az 1966. esztendő nemzetközi eseményeire a Vietnam elleni amerikai agresszió vetett árnyékot. Szilveszterkor Johnson szóvivője még azzal hintett port a világ szemébe, hogy az elnöknek a „vietnami rendezésre irányuló fára­dozásairól" beszélt és felfüggesztették a Vietnami De­mokratikus Köztársaság elleni bombatámadásokat Har­minckét napos szüneteltetés után azonban Johnson leve­tette a béke tógáját, és az idei karácsonyi kétnapos tűz­szünet idején fs Hanoi fölé küldte kalóz-repülőgépeit. Vég­eredményben ez a lépés, a bombázásoknak Hanoira tör­tént kiterjesztése volt a betetőzése annak a veszélyes esz­kalációnak, amelyben az USA agressziójában résztvevők manilai értekezlete csak az amerikai választók megnyug­tatását szolgálta. Johnson békeszólamai ellenére nemzetközi méretekben — s immár az amerikai közvéleményben is fokozódó mér­tékben — növekszik a tiltakozás a világkatasztrófa veszé­lyét magában hordozó vietnami agresszió ellen. Washing­tonnak a katonai győzelem kicsikarására irányuló kép­telen erőfeszítései és az agresszió kiterjesztése nem tömö­rítették, hanem tovább lazították a nyugati szövetséget. Nemcsak a SEATO és a CENTO bomlása folytatódott, ha­nem éles ellentétek dúlnak a NATO-ban is. Fellazult a NATO-kötelék Franciaország ebben az évben kivált a NATO integ­rált : katonai szervezetéből, s ez volt a legszembetűnőbb jele annak, hogy — a Neue Zürcher Zeitung szavait idéz­ve — 1966 „a szövetség nyílt és látványos válságának esz­tendeje volt", 1964-ben mág a sokoldalú atomütőerők kér­désében törtek felszínre az ellentétek, azóta az Amerika­ellenesség tovább terjedt Nyugat-Európában. Az Egyesült Államok hiába igyekezett rávenni NATO-beli partnereit a vietnami agresszió támogatására — az atlanti szövetség tagállamai nem akarnak belebonyolódni ebbe a konflik­tusba. Annál inkább keresik a kapcsolatokat a Szovjet­unióval és az európai szocialista országokkal, és ez az esz­tendő jogos reményeket keltett arra, hogy Európában csökkenthető a feszültség, hogy kitartó erőfeszítésekkel lehetséges előrelépés az európai biztonság megteremtésé­hez. Bár Wilson kormánya túlságosan elkötelezte magát az amerikai politika mellett, számos NATO-országban, így elsősorban Franciaországban, de kisebb mértékben Dániá­ban, Olaszországban, sőt Nyugat-Németországban és Tö­rökországban is új utakat vagy legalábbis új kapukat ke­resnek. Erre mutat többek között az a látogatássorozat is, amelyet NATO-országok kormányfői, külügyminiszterei tettek a Szovjetunióban, de Magyarországon is (az idén többek között Hakkerupp dán miniszterelnök, Couve de Murville francia külügyminiszter járt Budapesten). Más­részt a NATO miniszteri tanácsának decemberi párizsi értekezlete, amelynek záróközleményében egyetlen szóval sem emlékeztek meg a „vietnami konfliktusról", noha ko­rábban minden esetben kifejezték az amerikai politika iránti támogatásukat. Nagykoalíció az NSZK-ban Szélesebb értelemben a nyugati szövetség „válságos évének" legfőbb jellemzői közé tartozik a sokat reklámo­zott „gazdasági csoda" és prosperitás vége, s hogy ez a gazdasági visszaesés politikai válságokban robbant ki. A nyugati kormányválságok közül elsősorban az Erhard­kormány bukását kell kiemelnünk és a kereszténydemok­rata— szocdem nagykoalíció létrejöttét. Az új Kiesinger— Brandt-féle kabinet az elavult adenaueri koncepció helyett új kezdeményezéseket ígér. Azonban csak a tények adhat­nak választ arra, vajon a Washingtonnak hűséget ígérő, Párizsnak baráti jobbot nyújtó és a szocialista országok felé reális közeledést hangoztató nyugatnémet kormány merre lép majd igazán? A Szovjetunió és a szocialista országok a tettek mező­jén igyekeztek érvényesülést szerezni a békés egymás mel­lett élés politikájának s támogatni a vietnami nép harcát, leleplezni és elszigetelni az Egyesült Államok agresszív politikáját. Januárban az India és Pakisztán közötti béké­hez vezető taskenti tanácskozásokkal a szovjet kormány olyan tekintélyt és előnyt szerzett a nemzetközi diplomá­ciában, amelynek hatása azóta is érződik. A „taskenti szel­lem" jegyében fáradozott a Szovjetunió annak érdekében, hogy tovább erősítse a baráti szálakat szomszédaival. Diplomáciai ulazósok Az esztendó legnagyobb diplomáciai utazásai Is a szovjet kormány lépéseihez kapcsolódtak: a nyáron De Gaulle elnök tett eredményes látogatást szovjet földön, az év végén pedig Koszigin miniszterelnök Párizsban már a moszkvai megállapodások kereteinek kitöltéséről, az együttműködés sokoldalú kiterjesztéséről folytatott eszme­cserét A békés egymás mellett élés elveinek gyakorlati megvalósítását segítette Koszigin decemberi törökországi látogatása is. De az Egyesült Nemzetek Szervezete idei 21. közgyűlésén is sikerült pozitív határozatokat elfogad­tatni — mindenekelőtt a szocialista országok, valamint a népek szabadságáért határozottan fellépő fiatal független ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok erőfeszítéseinek eredményeként. 1966 egyik fontos eredménye, hogy a világban ma olyan légkör alakult ki, amely kedvező a nukleáris fegy­verek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés megkötésére. Fontos lépés történt az ENSZ-ben a világ­űrben való nemzetközi együttműködés fejlesztésére is — 1967 feladata, hogy az ENSZ-közgyűlésen elfogadott elő­remutató döntések valóra váljanak. Erősödött a szocialista világrendszer Ha a most véget ért esztendő nem is hozott látványos előretolódást, sőt a jelenlegi kínai vezetők helytelen po­litikája, és az Afrikában végbe ment neokolonialista pucs­csok bizonyos mértékig gátolták az előrehaladást — 1966­ban a szocialista világrendszer országai politikai és kato­nai gazdasági téren egyaránt tovább erősödtek, s ezzel együtt azoknak az erőknek befolyása, amelyek képesek megakadályozni egy új világháború kirrobantását. Sebes Tibor 2 QLL-MAGIARQRilAÍ Vasárnap, 1967. Január U

Next

/
Thumbnails
Contents