Délmagyarország, 1966. december (56. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-11 / 292. szám

Utazás a művészet országútjain SZIRMAI KAROLY Két határkő: Cezanne és Giotto KIRÁNDULÁSOK Cézanne Itt reprodukált képe: Pierrot és Harlekin, más címen a Húshagyókedd a moszkvai Puskin múzeum büszkesége. A meg nem értett. magara hagyott ember melankóliajét fejezi ki a bohócok alakjában. LényeRe a lélek szenvedese és a nevettető, meszelt külső között feszülő ellentmondás. Olyan tartalom ez, amely nemegyszer jelentkezelt már Cezanne e|f)tt és utána is, hogy Waftcnu és Picasso műveire, vagy hogy más területet, a zenéét is érintsük, a Pajazzókra utaljunk, ahol a belső konfliktus hordozója ugyancsak a pojácátc gúnyáját hordja. Azért választottuk példánkat, mert mee témájában is Cezanne művészettörténeti szerepéről árulkodik. A társadalmi fejlődésnek azon a fordulóján áll, amely a polgárság klasszikus korát lezárja, s így a történelmi mulandóságot fejezi ki: a farsang véget ért, hamvazószerda következik. További kérdés, hogy a témán túl Cezanne egész művészete is erról vall-e akarva, akaratlanul. Ha igen, úgy a képnek mélyebb, a téma alatt fekvő tartalmi és formai rétegei is ezt igazolják majd. Merüljünk el a kép szemléletében, hogy kérdésünkre választ kaphassunk. Keskeny, folyosóra vagy rivaldára emlékeztető térsávon lepdel két figura. Az első a Harlekinek ismert, kockás ruhájában, napóleoni kalappal a feién. Mögötte bő, fehér ruhába öltözött, süveges bohóc, mintha az előtte lépkedő alak hóna alatt szorongatott fehér pálca után nyúlna. A teret a háttér kék fala zárja, ezt tagolja egy hatalmas, szárnyait nyitogató függöny, amely a két alaknak mintegy keretéül is szolgál magán a kepen belül. Az alakok tekintete furcsán ideles, mégis keresztülnéz rajtunk a mulandóság szomorúságával a végtelenbe. A test még viruló-, már hervadásra szánt léte a tér elvont geometrikus rendjéhez idomul, s ebben kifejezésre jut az időtlen, a változatlan iránti vágyakozás. Az egyes elpusztul, mert él, az általános megmarad, mert elvonatkoztatott holt rendje örök. Harlekin ruháját geometrikus minta borítja, organikus lényét rejtve, szellemére utal. A minta négyszögei váltakozva vörösek és feketék. E két szín ellentéte az élet pirosa és a halál feketéje, a huszárruha és a reverenda ellentéte, amint az Stendhal híres regényének címében is kifejezésre jut. Pierrot ruháján nincsenek minták, szabása mégis csupa geometria: kúp alakú kalap es gallér, kúp alakú köpeny, hengeres nadrág, szögekbe futó ráncok, az egész figura piramisba foglalható. Fehér színe a megtisztulás, az új lehetőségek hordozója. Harlekin fehér pálcája a vakok fehér botjára emlékeztet. ruhájának élet-halál színei mellett a hátracsapott fehér pálca a vesztett lehetőségek mutatója. Mintha stafétabotot venne át, nyúl felé Pierrot, az elélt élet, a múlttá váló jelen vörösfekete nyomában egy még tiszta jövő fehérségében lépkedve. Még az alakok járása is mond valamit: Harlekin visszatartott, Pierrot igvekvő mozdulatai. A két figura formai együttese nagyvonalú, a háromszög formulához igazodik, ehhez kapcsolódik a kétszárnvú függöny nyílása is. Az egész képszerkezetet a lefelé futó. valamint a hintázva függő ivek ritmusa hatja át. A padló cgvenes szegélye szilárd eredője e kettős irány összetevőinek. A mértani vonatkozású szerkezetet mozgalmas részletek hatiák át. Az arcokban összpontosul a legtöbb élet. Nagyszabású a színek kezelése, a fehér-vörös-fekete mögött kék fal. az okkeres függönyt kékes levélmirta horítia. A színek nagy fn!•; inak ellentétei az ecsetnvomr1 nanvsóarendiében is továbbképződnek, árnyalatnyi eltérésekkel. „modulációkkal" alakítva a formát. Cézanne festménye N A' ti J JoV^C' • / A Húshagyókedd rejtett mértani rendje Cezanne modell utón fest, amint ó szokta mondani, „motívum felett", az impresszionizmussal indult, de azzal nem érte be. Az impresszionizmus optikáját a klasszikusok logikájával akarta párosítani. „Az impresszionizmust maradandóvá akarom tenni, mint amilyen a múzeumok művészete" — mondta. Ezt úgy akarja elérni, hogy „élményeit, benyomásait realizálja", mint a velenceiek tették, akiket csodált. Az impresszionizmus a színérzékletek pontos ismeretét vívta ki, de elvesztette a forma értelmét. Cezanne célul tűzte ki magának, hogy színek árnyalatainak mozaikszerű egymás mellé rakásából kiépítse a formát. Ezért hozza összefüggésbe a térmértani alakzatokat színélményeivel. A kockából, a gömbből, a hengerből, a kúpból kell kiindulni, mondja. Változékony színbenyomások és maradandó mértani formák dia* lektik'ája; ez a cezannei érzekelés és gondolkodásmód. Érzi. hogy az érzéklet önmagában még nem realitás. A valóság nem adott kiindulás számára, hanem munkával megközelítendő cél. Módszeres alkotó, szigorúan meghatározott eszközökkel dolgozik. Talán úgv érzi, a dolgok magukban valók, s mi szenvedünk különállásuktól. A tárggyal való egyesülésre aszkétikus munka vezet, amely meghozza művészetének belső igazságából fakadó sikerét, s az annyit gúnyolt művész leveti majd sorsának Harlekin-burkát. Cezanne a dél-franciaországi Ai.r-en-Provertce-ban született, ifjúkorát iskolatársával, Zolával, a későbbi nagy íróval való ihletett barátság hatja át. Útjaik később elválnak. Zola a kritikai realizmust naturalista módszerrel ötvözi, bár kiáll az impresszionizmus mellett, később Remekmű cimü könyvében katasztrófát jósol A szerző vázlata Giotto képéről útjuknak. Cezannet ezzel mélyen megsebzi. Ellentétükről rövid jellemzésként csak ennyit: ahol Zola megállt, ott Gorkij lépett tovább. s ahol Cezanne megállt. ott Picasso. A sikert meg utolsó éveiben megérte, a XX. század festészete nélküle elvileg elképzelhetetlen. Munkássága azt a korszakot zárja, amely a polgárság első diadalaival kezdődött, a román stíluskorszaknak a gótikába való átmenetével: Dante és Giotto korával. A két firenzei ugyancsak jóbarát volt, akárcsak Cezanne és Zola. Rajzunk freskót idéz, amelyet a fiatal Giotto Assisiben Szent Ferenc rendjének első templomában festett, a XIII. század végén. Mennyi hasonlóság Cezanne Húshagyókeddje és Giotto Szent Ferenc prédikál a madaraknak című képe között. Keskeny tér, nagyvonalúság, rendhezkötöttség és elevenség egyensúlya. Mégis valami ellentétes is megfigvelhető itt. Felfogásuk iránya megfordított, egymásnak történelmi tükörképei. Mig Cezanne az érzéki szemléletmódból az elvontság világába vezet, addig Giotto egy elvont világból érkezik az érzéki lét határára. A túlvilági arany hátterét Giotto a kék éggel, a föld fáival cserélte fel. A középkor ékítményessége feloldódik képein, tarka galambokká, lombkoronává. Cezannenál a természeti formák képelemekké válnak, eget-földet vagy embert egyaránt egy tudatos rend elvont világához vezet. Giotto Szent Ference új világ hírnöke, aki a középkor szomorúságát természetszeretetben oldja fel. Cezanne Harlekinjének századvégi melankóliáját a nyomába lépő Pierrot jövőt ígérő tisztasága követi. Igv határkő mind a két mester, múltat és jövőt összekapcsoló. V1NKLER LÁSZLÓ Mielőtt elérte volna a város szelét, szeretett pár percre megállni a műúton, s a távolabb eső erdöfolt magas fái fölött hosszan elnézni észak felé, csak sejtett, messzi világok után vágyódva. Kivált, mikor lekopaszodtak a fák, a közbeeső rekettyés sűrű, sötétbarna gallyszövevénnyé változott, s a violáskék égboltra elérhetetlen, távoli világok felől habfehér vagy világosszürke felhögomolyok nyomakodtak. Ott állva, képes volt percekig észak felé nézni, a színjátszó égboltban gyönyörködve, anélkül, hogv képzeletben kiformálta volna a sóvárgott világot. De szívesen elidőzött tekintetével kelet felé is, szeméi a látóhatár aljára csúsztatva, melyen túl összetartó emberközösség élte a maga sajátos életét, de messzire nyújtott lelke itt is megmaradt a sejtettnél. Beérve a városba, megállt a főúttól balra eső kisebb épületcsoportnál. Három parkból fölmagasodó egyemeletes ház nézett itt széles modern ablakaival a közbeeső térség fáinak barna gallyszövevénvén át egymásra. Mindegyik lakást egy művészi faragású erkély díszítette, s a fürdőszoba tá.ián két-két magasabban fekvő, kisebb ablak. A széles homlokzatiak viszont a főútra nyíltak. A befelé fordult emeleti ablakokat szemlélve, mindig hosszabban elidőzött. Milyen nekivalók lennének! Valóságos lelki üdülőhelyek. Kivált az északnyugatra néző széles ablakosak tetszettek. Mily tágasak, lakályosak lehetnek a szobáik. Mily meleg, marasztaló otthonossággal tudná őket bebútorozni. S elképzelte, hogy a közelebb eső emeletiben lakik. Vagv esetleg a szemköztiben? Nem, inkább az előbbiben. Ott milyen jól meglenne egy párjául választott, szép, könnyed járású fiatal leánnyal. Nyáron a tágas erkélyen, télen pedig a nappaliban ülve, s kettesben újsághíreket böngészve. Feketekávé mellett hogy elbeszélgetnének! Vagy időnként le-lenéznének a közbeeső parkra, ahol hangosan csaholó és ide-odarohangáló kiskutyákként kiabáló kisgyermekek futkosnak. szaladgálnak. Vagy át-áttekintenének a szemközti ablakokra, hátha megpillantanának kertükben egy cserépben nyiló virágra emlékeztető szép asszony- vagy leánvfejet. S aztán, ha leereszkedett az alkonyat, mielőtt lehúznák a redőnyöket, és becsuknák a napot, még egyszer átnéznének. Hátha amott is ugyanezt teszi valamelyik szemközt lakó. Milyen jó lesz meleg, marasztaló télestéken, a tágas nappaliban, egymás szomszédságában ülve, a televíziót nézni, s egy-egy szám befejezése után felajzottan várni, hogy az ernyőn milyen új kép jelenik meg. Vagv ha már eloltották a lámpákat, odamenni a széles ablakhoz, a redőnyöket felgörgetni, letekinteni a behavazott parkra, a hunyt szemű földszinti lakásokra, s hallgatni a házkörnyékre ráboruló csendet. Délelőtti kirándulásai során mintng fölkereste másik kedvenc helyét is: egy dombra kapaszkodó, kijebb eső utca hatablakos. sárgára festett, sarokra könyöklő házát. Ez volt lelki kirándulásainak másik állomása. Az épület előtt nagy, szabad térség terpeszkedett. Mivel előtte nem voltak fák, magas ablakaiból messzire lehetett ellátni — délnyugatra éppúgy, mint északnyugatra — s gyönyörködve nézni a színeit változtató égtájakat. A csendes házból csak néha látott valakit kijönni. Egyszer egy csinos, kívánatos, dombos keblű asszonyt. Máskor egy karcsú, virágsziromszerű, fiatal leányt. Mintha rajtuk kívül nem lakott volna senki a sarokra könyöklő, sárga házban. Többször percekig álldogált a magas ablakok alatt, bevágyódva. Ó, ha ő is ott élhetne velük! S megoszthatná nappalait és éjszakáit. Mint a szép, fiatal teremtés élettársa. Ha délelőttönként benn ülhetne az egyik középső ablak közelében és Írhatna. Magukkal sodró, új zengésű költeményeket vagy valami egészen új, igéző hangú elbeszélést. Mily kedvvel csinálná! Közben feketekávéját kortyintgatva, melyet szép, kecses tartású hitvese hozna be, s tenné elé a tálcán. Minő boldogság lenne így élni! Lelki kirándulásai közbon mindig reá gondolva, mindig ott tudni őt a közelében. Biztosnak lenni afelől, hogy nem vesztheti el; hogy éjszakai ölelésére új ölelés következik. S hogv ez mindig (gv lesz. Ö, gyönyörű élet! Ezt az életet kívánja magának. Nem adná semmiért se. A másik lakásról ls lemondana, ha itt élhetne. Itt vele, s édesanyjával. S a meleg emberi otthonok szomszédságában. Nem zavarná senki. A vágy megszépítené nappalaikat, éjszakáikat, s örökkévalóvá tenné életüket. — Van egy jó sztorim. Megírhatom? — Aktuális? — Persze. Tudod, albérletben la ... — Allj! Állj! Az idén már háromezerötszáznegyvennyolc cikk, riport, gloszsza, humoreszk jelent meg ebben a tárgyban. Újabbat csak akkor közölhetek, ha eredeti. — Az enyém az! Képzeld, a házigazdám este fél tízkor kikapcsolja a villanyt ... — ... és a gázt. Igaz? — Honnan tudod? — Onnan, hogy ez nem eredeti. Ismerek egy föbérlöt, aki már fél nyolckor kikapcsolja a villanyt, és az albérlő a lépSztori csőházban olvassa el az esti lapot. Sőt... Hallottam már olyanról is, aki a gázt nem ki-, hanem bekapcsolta, s a gyanútlan albérlő csaknem megfulladt. — És ahhoz mit szólsz, a főbérlöm azt sem engedi, hogy a menyasszonyom néha meglátogasson?! — Régi. Ismerősöm mesélte: a főbérlő.ie a feleségét és anyját se engedte be, még a lépcsőházba sem. — Ne mondd! Akkor ez azt jelenti, hogy nem ls lakom olyan rossz helyen? Nem. ez mégsem lehet, hiszen velem megfizettetik a villanyt és a gázt is, akár használom, akár nem. — Bagatell! Az unokaöcsém most végezte el az egyetemet és egy rabiátus embernél kapott albérletet, ö az általad mondottak mellett fizeti a vizet, a fűtést, a főbérlő rádió- és fv-számláit. s kártyaadósságát. És takaríf, gyermeket ringat, s ha a főbérlő űgv kívánja, szórakoztatja a családot. — Na, de nem fizet havi hatszázat. — Ebben igazad van. Nyolcszázat fizet. — Szóval azt mondod, az én esetem nem különleges? — ... s így az erről írtakat nem tudom közölni. — Mi az, megint itt vagy? — Igen .. Itt vagyok ... Tíz perccel ezelőtt... rövid... szóváltás után ... a főbérlő a hátamba szúrta a bicskáját... Megírhatom? — Ezt már igen. Ha el nem vérzel — a poénig. Gőz József GERGELY MIHÁLY Kosztümös pacsi Ha — Mondja, telefonálhatok Innen Budapestre? — Jé, az író elvtárs' ... Megismertem rögtön! Elfoeadla p tanács meghívását...? Hogy ilyen elfoglalt ember...! — Most érkeztem, ezt a beszélgetést már nem tudtam otthon lebonyolítani. Az alacsony, dundi postaskisasszony. bátortalanul kacér mosollyal nézte és kinyújtotta párnás, kurta kezét a kisablakon. — Islen hozta! Nem is hiszi, mennyire megszerette a falu a téli író-olvasó találkozón! .. . Ho© a tanács második meghívását a is későn válaszolt, egészen elszomorodtak .. . Jaj. de mit is hagyom odakint állni, kerüljön beljebb! Úgyis most kezdődik az ebédidő, bezárom az első ajtót. — Elnézést kérek, hogy éppen ebéd közben zavarom! — ó, ilyen kedves vendég nem mindennap fordul meg nálunk! — Előjött hivatalából. bezárta az ajtót. Az író észrevette hogy a duzzadó kebel, az erős. remegő csípő mórikálása neki szól. Aztán a szégyenlősen lesütött szempillák alól előkíváncsiskodó kandi tekintet, végleg leleplezte a kisasszonyt. — Jöjjön ... jöjjön hát beljebb!... Milyen számot hívjak? A kisasszony tárcsázott, beszélt, sürgetett. maid félénken rámmosolygott. — Remélem, félórán belül behozzák!..; Addig talán ... mejünk be, a szobámban sokkal hűvösebb van! — Igazán nem akarom zavarni! Ebédeljen csak nyugodtan. — Ráérek, úgyis szól majd a mama. ha kész, az ebéd! . . . Tudja, ketten élünk itt... Csak szegény mama képtelen valamivel időre elkészülni. Mondom is neki gyakran: te aztán e© hétig meg nem maradhatnál a postán, ahol mindent percnyi pontossággal kell elvégezni. — Kövérkés, fehér kezével felnyúlt a kontyához. gondosan megigazította. — Szóval mégis csak eljött hozzánk! Meddig marad? — Talán e© hétig. — Olyan rövid ideig? — Tudja, milyen na© idő e© hét?..; Persze, minden attól függ. A kisasszony egy-egy rebbenő mozdulattal szemöldökén simított végig, m.ajd ruháján talált valami elrendezni valót. Mosolya lassan nekibátorodott. y — Mitől?... Ö, mesélje már, olyan izgalmas lehet a maguk munkája! Tudja, rémesen szeretek olvasni, a zongora melleit az a nagy szenvedélyem, és sokszor elképzelem magamnak az írót, milyen lehet, ho©an dolgozik, miféle szokásai vannak ... Szóval mitől függ, ho© mennyi e© hét? — Hat..., ho© nem hu© ja-e cserben 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Varéraap, 1986. december IL