Délmagyarország, 1966. december (56. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-18 / 298. szám

A februári ül ANNA SEGHERS könyve 1P34 februárjában a bécsi barrikádokon a fasizmus vérengzői által legyilkolt munkások, asszonyok és gyermekek vére freccsentette az igazságot a világ llluzionistáinak szemébe, akik eddig azt hitték, hogy a szocializmust esak ..békés úton" lehet megvalósítani. Az osztrák szociáldemokrata vezelök elkövették a végzetes hibát: beletörődtek a munkások lefegyverzésébe. a Schutzbund feloszlatásába. Amikor Dollfuss kancellár, a „Napóleonfióka" kiadta a rendeletet a fegyverek utáni házkutatásra. az már a feltartózthatatlan lavina indulása volt. A fegyveres felkelést provokáló önkéntes fasiszta alakulatok — Heimvehr — leverték a készületlen, egység- s öszgzeköttetés nélküli munkásságot. Ami megmaradt, csupán a hősiesség volt., a munkásmozgalom történelme íranylapjai számára ... Erről szól az NDK-ban élő. kitűnő német szocialista írónőnek a Kossuth Kiad® nal megjelent könyve. Nehéz regénynek nevezni ezt a műiét, mely mesteri emberábrázoló kézséggel összefűzött, a nagy eseményekhez méltó, nagyszerű enumeráeiója, fölsorakoztatása a néhány napos harca közel száz szereplőiének, akik közül kerülnek ki a hősök, áldozatok és hóhéraik egyaránt Maga az írónő is vallja bevezetőjében, hogy munkája csak regényes forma „képzeli dolgokkal, s képzelt szereplőkkel", csak az emberek tettei valódiak, mikben az események törvényszerűsége nyilatkozik meg. Névszerint „valódi" hőse csupán s hozzánk, szegediekhez közel álló Wallisch Kálmán, a brucki polgármester, három nemzet., a magyar, jugoszláv és osztrák munkásmozgalom harcosa és vértanúja. Olyan ember, akiben stájerországi munkások és parasztok méltán megbíztak, hiszen segítette óket az államhatalommal szembehelyezkedve. fe 1KLOS JÁNOS Alom és valóság — Szatíra — Mintha megbabonáztak volna. Ezen az éjszakán kétszer készültem a halálba. Először a lányom szólított vissza: — Azt kérdezték az iskolában, hol van az en anárn? Annyira szíven ütött a messziről érkező hang, hogy felugrottam. Tapogattam a fejem, mellem és megnyugtattam magamat. Még életben vagyok. — Mi a baj kislányom? — dadogtam a sölétben. Ültem az ágy szélén és kábultan fontam a döcögő gondolatok szálait. Megnéztem a gyereket. Nyugodtan aludt. A vekker foszforos óralapjára néztem: éjfél múlt. Visszafeküdtem. Félig éber. görcsös szendergésem elvitt a régi iskolába, s a csöngetés után Kókai tanár úr lépett be az ajtón. Kívülről tudtam: verselemzés következük. Most is úgy féltem, mint akkor. hiszen nem tudok skandálni. A tanár ür letetle az asztalra a könyvet, s ígv szólt: — A Radnóti elégiát — Juhász Gyulához. Csóti olvassa föl! Csóli olvasott: Tarasz vau és a fényes mély Tisza tovább folyik, s árad tovább a fénytelen nyomor tanyáidon: nem változott mióta földbe tettek semmi sem: s fehér virágban álló fák felöl az illatok éjente útrakelvek. A möcötlem levő nndhan valamelyik nvög.'i hangokkal keveri eröfeszítesse! skandált. En már gondolatban el is hagytam az osztályt. Szegény Juhász Gyula körül forgolódtam. Egy elégia — s az élet megy tovább Ennyi az. élet. Ha nem iön e korszakos társadalmi forduló: Juhászt Irodalomtörténetté sorvasztja a kor. Ez a lázongó zseni a mával nőtt igazán óriássá — pedig életében volt az. De ki figyeli oda? Megrettentem áltól a moloszkáló pici kis igénytől is. amelyet e vergődő éjszaka vetett agyamra. Ki vetne egy őszinte segítő pillantást az én árváimra, ha reggel már esak Szent Mihály lován mennék el hazulról? Az égvilágon senki, Na-na: a társadalom fizetné az özvegyi iáradékot, meg a családi pótlékot. Magamban áldom az államoi. törvénvesen segítene rajtuk. Az embereket azonban nem áldom. Még azt ts megszenderegtem. hogy akinek én okkal a nadrágjára vertem, alkalmasint visszaadja a lányomnak. Lévén a szubjektív bosszú a jelené is. Kenyérért nyújtaná tétován kis kezét és kéjes érzéssel rácsapkodnának ehadta apia emlékére. Félénk kis teremtés, még ezt is megköszönné és a kegyes sors bölcs rendelésének tekintené. Csak semmi szentimenializmust, ez a kenetielie« étet realizmusa. Ritkán nézünk szembe vele. A fiammal ilyen aggodalom nem riogatott. Tudom, hogv ő az ütni készülő kezekre azonnal ölöt esanna. Szerencsere rendkívül fejlett a mindannapnkra vonatkozó valóságérzéke. Üira fölriadtam. Elfogyott a levegő. Gyorsan ablakot nyitottam. — Még élek. Most már nem mertem elaludni. Attől tartottam, hogy harmadszor nem sikerül a föltámadás. Csüggesztő maganvomban kezdtem irigveiri a rutinembereket. Ezeknek a gondolatait, érzéseit és ezen az alapon cselekedeteit egv kitűnő, precíz gép irányítja. Mit, kezdjenek magukkal a szerencsétlen balekok, akiknek nincs rutingepezetiik és ezért kénytelenek a kis eszük-szivük szerint őgyelegni a nagy kósza világban. A ..belső tűz" a fontos — mondogatják poéták és pgvéh mihaszn i tiptaousztítók —. meri az éget. minden' jóra hevít. Micsoda dőreség, prédikátori önámítás. Csak trombózist hoz, gyorsan ható idegbajt. Hiába na. a jövő érdekében a rutin masinái kell használni. Riztonságot ád. emberi érteknövelő és ez a hosszú élet ti lka. s az állandó elégedettség, a személyes boldogság forrása. Irányító gép ez: szépen, takarosan eldolgoztatia az embert, lehet fontoskodni, illemtudóan szalutálni, s mindig azt mondani, amit a másik szeretne hallani. Akinek ilyen kitűnő szerszáma van, az előre tudja: vigyázni kell a formákra, szokásokra és irtózni minden újtól, mert az először megbotránkoztató, legalábbis gyanús. Semmi újat, mert a vele járó izgalom árt a szívnek, pusztítja az idegrendszert, rnivel minden új harc, küzdés áran jön létre és ebben a viaskodásban ütések és rúgások keletkeznek Igaz, nem furkósbottal, csípős, kígyómérget lövellő nyelvvel. Ilyen nagy veszedelmektől csak a rutin szerkezet mentheti mec a jámbor atyafit. Ültő helyemben elszenderegtem. Csodalatos öröm ért. Sikerült működésbe hozni a rutingépet. Pontosan elvégeztem, amit rám b'ztak nem figyeltem én semmire sem. Hamarosan nagvon megkedveltek és közölték velem, hogv száz forint fizetésjavítást kapok. Így indokolták csöndes, szorgalmas- ember vagvok. nem akarok semmit, félem a feletteseimet, akár hivő az ö istenét. Csak élni akarok szerényen, észrevételen, ehhez kapok száz forinlot. Annvira meghatódtam, hogv a könnyeim kiesői dúltak. Saináltam magamat, amiért eddig veraődve-gvötrődvc éltem Később már röhögve néztem az ..izgága" Piródit. nem adtak neki egv fityinget som. .Egven meg a fene — gondoltam — miért vagv te minden lében kanál". Örökösen gyötri a fejét, hogy ez kéne. az kéne. meg kísérti az isteni: ..a főnök úr téved" — s a szemébe mondja az ostobája. Elébb-utóbb átvágják a palánkon — a vállalati kerítésen —. azián kél ököllel törüteetheti a szemét. Egészen bele-ütem magam a kárörömbe. s ettől annyira megbie.sak'ott a nvakam. hogy fölrezzentem a feimozdulatra. Kár. Ezt a kellemes orát gyorsan elvette tőlem a sors. Olyan csönd volt a szobában, hogv a fülem csöngését hallottam. Nem tudom, mennyi idő' töltöttem ébren. Űjra elbóbiskoltam. Valahogyan belekeveredtem az emberforgatagos utcai totóba. Jöttek a tiprpiök, egymástól függetlenül és célba vettek. — Hullom, fe leszel az egyetem rektora. — Nem tudom. — Ügy hírlik, hogy Pestre mégy. — Hírlik? — Azt mondja a fáma, tanácselnök leszel. — A fáma? — Csiripelik a verebek, hogy sajtóf® nőknek készülsz. — Csiripelik? Na. egy totózóból nem a titkolt káröröm szólt. Így kezdte: — Kértek szépen, őszinte részvétem. Nagyon teazsógialannak tartom ezt az eljárást. Ha esak ennyire becsülik azt, aki húzza a szekeret, megvan a véleménvem. Még be sem fejezte, éreztem, hogv elejteitem a rutin masinát. Összetörött a járdán. — Te kis hülye. A közszolgálat élethivatás. Minden munkakörben az. Tollal vagy más módovt. — Szó . . . szóval kérlek. — Rajtam a sor. Én nem attól vagyok én. hogy közszolga vagyok. Fordítva van: az-M vogyok közszolga, mert én vagyok én. — Nem értelek, kérlek tisztelettel. — Várjál csak. fin dolgozni akarok. !eheióleg képességeim és ambícióim szerint — Helves. — Aki erre adta a tejét, az mindenhol és minden fokon a köz szolgálója. Nem uralkodója — szolgálója. — Ja. igen. a hatalom. — Ne okoskodj! A hatalom ördöge már sok embert elvitt a pokolba és még sokat elvisz. Azl éiised meg. nem a munkakór teszi az embert emberré. Az ember önmagát ... — Na tessék. Vigasztalni akartalak. EJ te letamadsz. 6 OBl-MAGYARORSZAG Vasárnap. 1966. december 18. Mint ember, olyan, mint akárki más. csak ha szemben állunk vele. akkor egyszerre „ránk ugrik valami a szeméből"; s mint vezető nem híve a lerontásnak — bár az. események Leobenben mártír sorsra juttatják — tudva, hogv elvtársai mindenüket elvesztették már. csak a vérük van meg. az pedig a legdrágább emberi érték ... A ragyogó írói készséggel kezelt eseménvmozaikok mögött látjuk az akkori ausztriai világot. A „Hazafias Front" egész csürhéje ott ül Bécsben Stahrembergnél, s arról tanácskozik. hogyan tekerje ki a szocialisták nvakát. A nácik mindenütt feltűnnek. ahol a munkások elmulasztanak valamit, ahol parlagot vagv űrt hagytak az emberekben, hogy gyorsan odahordják pótanyagaikat. az aljasságot, a hazugságot. Ott vannak a pápai körlevelet, a Quadragesimn Aano-t fújó. majd a harcok lezajlása után brosúráikkal flastromot nvúitó keresztényszocialisták. Egy kereszténrietlen világ. melyben éppen a munkásság hozott létre egy felbecsülhetetlen értéket: a szolidaritást. A sorok mögött mindenütt ott sejthető a Szovjetunió képe. melyért, mint az egyik munkás mondja „sokan odavannak. sokan gyűlölik, mint az ördögöt, sokan maguk sem gondolják, mit gondoljanak róla ... de naponta legalább egyszer mindenki gondol rá .. Végigkövethetjük a harcot a linzi Sehif/-sz.állótól kezdve, Stájerországon, Bécsen keresztül a törvényszéki tárgyalótermekig. Ott látjuk a férfiakat, akik odahagyják a pályaudvarokat, mozdonyokait és rotációsgépeket, aszszonyokat, akik eljönnek a varrógépektől és vasalódeszkáktól, a gvermekeket. akik kézigránátokat dobnak a tankokhoz. Ott látjuk a harc kezdetén az urfahri hídfó hőseit Linzben (Aigner, Martin. Postl), az Enns lejtőjén, a jéghideg sáncokban küzdő schutzbundistákat (Johst és társai), Floridsriorf munkásait.. kik 1921 óta már harmadszor menetelnek Bécs ellen. Sandleiten, Ottakring, Hohe-Warte, Gartenstedt, s a legendás Karl-Marx-Hof védőit (Riedl, Matthias, Niklas. Stifter). Szociáldemokraták és kommunisták nemcsak röplapjaikon hirdetik az. egységet: „a szociáldemokraták senkit sem támadnak... de fegyverrel a. kezükben készen állnak a harcra" — így a szociáldemokraták. „...Alakítsatok tanácsokat, harcoljatok a proletárdiktatúráért..." — hirdetik a kommunisták. Együtt szorítják fegyvereiket, s együtt céloznak az elnyomók fejére. Jól tudják, ha nem céloznak jól. később az tapos a fejükre. A halál Dollfussért más dolog, mint a halál a munkásosztályért. A fegyverek elnémultak, a Kari-Marx,Hof nem omlott össze, túlélte az ostromot.. De a szociáldemokrata munkások hite pártjukban — összeomlott S természetes hogv zárt soraik átmennek a kommunistákhoz. Közösek az áldozatok is. kiknek sírjait úgy kellett megkeresni. Csak az egyforma ibolyacsokrok árulták el a frissen hányt hatalmas földhalmokon a temetövé vált Ausztriában. A mondanivalóban ls nagyszerű mú végső akkordjai a gráei törvényszéken játszódnak le. Wlllaschek-et, a 21 éves árva fiút gyilkossággal vádolják, s 12 évi börtönre ítélik. Elvtársai cédulát. csempésznek kezébe a tárgyaláson: Nem mindenki Dimitrov, de mindenki tanvlhat tölel S a fiú az ítélethirdetés után odavágja a bírák szemébe: MT leszünk a holnap bírái! Talán csak az első sorokban hallják ezt. de súgják, tovább adják a távolállóknak. szájról-szájra. „S a fogoly nyugodtan megy az őrök közt végig a folyosón. Nyugodtan, ahogy esak a legerősebbek haladnak az életen át — akik jól ismerik övéiket, s az övéik jól ismerik őt.. Anna Eeghers könyvét még sokáig olvassák maid azok. akik forradalmi kegyelettel s hódolattal hajolnak mec a munkásság hősi hagyományai előtt, mikor már a Hitlerek s Dollfussok neveit régen belepte a por . .. CSONGOR GYŐZŐ CS. PATAJ MIHÁLY GOMBŐ FAL Látó KAHACSONII ÁLOMKÉP, AHOGY A SAJTÓ. A RAOIO ÉS A TELEVÍZIÓ EZT A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGNEK AZ ÜNNEPRE NYÚJTANI SZOKTA Sűrű. setét volt az éj, villám tombolt és viharok cikáztak odakünt. A szobában is nyögtek az, ágyak és sűrű, fojtó volt a lég, megülte a. Gonosz Ember agyát a nyomasztó helköd, s látomás kínozta aritmikúsan dobbanó szívét. Először az Atya Szelleme jelent meg, sötétkék ünneplő ruhájában, még a hófehér szegletre hajtott díszzsebkendő sem hiányzott Cclső balzsebéből. Gonosz voltál, engemet megöltél. Sufniból fát mert fel nem cipöltél, Így szakadt meg bennem a verő in 5 vitt halálba temián a kin. Az A1ya életében is rosszul verselt. ígv annál valóságosabb volt a hatás, mellyel felbolydult a Gonosz Ember lelkiismerete és reszketett a fenyegetően rámeredő göcsörtös hüvelykujj előtt. Temián öntötte el anyádat a bánat. De legalább kímélted volna mosfoha'pádot. Szólt s elenyeszett. De máris megjelent a mostohaapa szelleme. — A pénzért tetted! A pénzért tetted! De most reszketsz! De most reszketsz! — ígv suttogott. Sorra jöttek az árnyak. Az Első Kolléga, akit azzal vádolt a főnöknél, hogy ellopott egv ceruzahegyezőgépet. holott önmaga tulajdonította el, de mint példás feljelentő az Első Kolléga helyébe emelkedett. Azián a Második Kolléga, akinek pénztárába becsempészett húsz pengőt, hogv a többlet vizsgálatakor kiderüljön a hiány, őt követte az Első Menyasszony, akinek megígérte. hogv eltartja maid a régebbi gyerekét is. es elhagvta. mikor már egr újabb gvereke is volt. Maid a Második Menyasszony, akinek sűrű könnyhullatások között vallotta meg szűzies vagyait és takarékbetétjét feketézésre fordította. Aztán a szocialista árnyak következtek, vádlén. keserűn, bosszúvágyon. Lelkiismerete vonaglott a szemrehánya-ok súlyától, a fenyegetések borzalmától. Jott a Két Üzletvezető, akiket egymás ellen uszított, IPARTELEP más mígnem egymást vádolván buktái el, bogy ó kerüljön a helyükbe. Jöttek a Csecsemők. akiknek az ő gipszezett teje okozta korai romlását. Kemény ütéseket mértek szívgödrére a Megrontottak: valaha ártatlan és csillogó szemű ifjak, akiket ő taszított először a dorbézolás kétes örömei, majd a bűnös pénzszerzés útjára, miközben maga a háttérben maradt és megvesztegetéssel ellenőri tisztbe került. De a legfájóbb volt... óh. nem. nem az Anyja Szelleme, amely most is megbocsájtó mozdulattal emelte felé sovány kezét. bár ez a megbocsájtás is égetően VTínozta a lelkiismeretét, hanem az Igazgató. Az Igazgató, aki hitt. benne, bízott benne. _ Te — dörögte a látomás —, te nyájas orcával és az együttérzés alattomos gesztusaival altattad el gyanakvásomat, tányéromból ettél és poharamból ittál és közben minden apró tettemet szaladtál mószerolni, rosszra magyarázni és egyáltalán. nincs az a vadállat, aki képes olyan megfontolt gonosztetteicrc, mint te Megfúrtál, megfúrtál, helyemre kerültél, de most az átok szorongat és a búnbánás könnykeserve sem segít, fellázadt a lelkiismereted és nyomorulttá szuttyongatl Fellengzősen, de hatásosan beszélt, H valóban az öröm az újonnan elfoglalt igazgatói szék felett ürömmé változott a szívében és hideg csontujjak markolászták a kebelét. — Irgalom, irgalom! — kiáltotta. És a látomások elenyésztek. Ott állt szemben a lelkiismeretével pőrén. — Hát igen — elmélkedett a Gonosz Ember. — tgy jártak mindazok, akik túlságosan sokat adtak a lelkiismeretükre. Puszta árnyakká váltak! Azzal úgy vágta arcul a sniát lelkiismeretét, hogy az hármat henaerbuckázott és kirepüli a bezárt ablaktáblákon át. A biztonság kedvéért bevett egy nitropentont, azzal kidolgozta tervét, amely szerint a helyettesével írat alá minden kéte< kimenetelű ügvlratct, hogy szükség esetén őt állíthassa be bűnbaknak. — Legfeljebb »ggyel több látomás kísért maid — suttogta magában. — Istenem, elfér a többi között. i