Délmagyarország, 1966. december (56. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-18 / 298. szám
lövőre megduplázzák cs lakásépítést Szegeden TI Z F H A R O M WILLIŐ S TÚLTELJESÍTÉS — ÁTADJÁK A TtZF IM E r, I T E S S 7 \ L L O D AT — ME()KE7.D(lntlTT \ TA R ,! A N A Csongrád megyei Építőipari Vállalat december 17-én befejezte éves tervét. TELEPI KPtTKEZÉS ipar dolgozói az új tízemeletes szállodába is. Elkészül a Lenin körúton, a Az előirányzott 396 milliós Tisza Állami Áruházzal termelési értéküket 13 millió forinttal túlteljesítik az esztendő végéig. A tavalyihoz képest körülbelül 30 millió forinttal nagyobb órtékíi munkát teljesítettek ebben az évben. A növekedést a termelékenység javulása eredményezte: a múlt évben az egy fore esö termelési érték 153 ezer forint volt, ebben az évben 163 ezer forintra emelkedett, Legjobb eredményt a Vll-es segédipari főépítésvezetőség érte el. ők már november végén eleget tettek éves feladataiknak. Ugyancsak kiváló munkát végzett az l-es és a VI-os főépítésvezetőség kollektívája a lakásépítésben. Az építőipari vállalat idei tervében 446 lakás átadása szerepelt. Feladatuknak mar december 9-én eleget tettek, s az esztendő végéig 08 lakással többet adnak át. A szegedi Bérsi körúton 20 lakást, a szentesi Marx tészemben levő 60 lakásos modern épület 1967-ben. A jövőre elkezdődő lakásépítkezések egy része Csongrád megye városaiban történik, így például Csongrádon 100 lakás építkezését kezdik el, s további nagyarányú építkezés történik Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Makón is. A lakásépítkezések mellett tovább folytatják a szegedi tejüzem és a Patvolat új telephelyeinek építését. Befejezik a Vas- és Fémipari Ktsz üzemépületeit, bővítik az öntödei vállalatot és megkezdik a kábclművek további bővítését, valamint a szegedi l-es számú téglagyár 24 milliós rekonstrukcióját. Ugyancsak a Jövő évben kezdik el az újszegedi kertészet helyén a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Kutatóintézetének építkezését. Jövőre az építőipar is tovább fejlődik: 4 millió forintért építőipart gépeket vásárolnak. Létrehoznak Dorozsmai úti telepükön egy szerelőtpari csőelőregyártó üzemet, ahol a víz- és fűtésberendezéseket előre készítik, ho© az építkezéseken gyorsítsák a kivitelezési munkálatokat. Ugyancsak a központi telepükön e© „malterkészítő centrumot" alakítanak ki, s az előre©ártott habarcsot sepciális gépkocsikkal szállítják majd az építkezések színhelyére. Teljesítette tervét a gyufagyár kongresszusi munkaver- ponta e©millió doboz gyufa >• jelentős eredményeket készül, különösen a minőség ren pedig 48 lakást adnak at hozott a Gyufa ipari Vállalat javításában s az anyagtekahat hónappal a határidő telpen. Tegnap, de- rékosságban jeleskedtek a előtt. Korábban készítették RrT do gozo-(' a szocialista bngael a Hódmezővásárhelyi Me- te<be0 mar befejeztek idei dok. zögazdasagi Technikum kol- tervüket. Ez azért is fontos Sokan vették részt, társalégiumi épületét is. gazdasági siker, mert — mi- dalmi munkában is, amiíkor Az idei jó munka eredmé- óta az. ország másik ©ufa- az üzemnek szüksége volt az nyeképpen ©ára, a budafoki szinte tel- önzetlen segítségre. Az év több lakásépítkezéssel jes egeszében exportra ter- hátralevő napjaiban még köelöbb állnak a tervezett- me! — a hazai szükségletek rülbelül kétmillió forint érnél, kielégítése n szegedi Üzemre tékű gvufát. adnak a szegeamelynek jövőre jelentkezik hárul. A gyárban, ahol na- diek a belkereskedelemnek, majd az eredménye, a koExpressz, 1967 Hetven útvonalon 18 országgal ismerkedhet 1967-ben az ifjú világjárók mind népesebb tábora. Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda most elkészült újesztendei programja lehetővé teszi, ho© kedvezményes áron jussanak el Bulgáriába, Csehszlovákiába, Jugoszláviába. Len©elországba. a Német Demokratikus Köztársaságba, Romániába és a Szovjetunióba, Ezen kívül többek között csoportok indulnak Ausztriába. Dániába, E©iptomba, Finnországba. Franciaországba, Görögországba, Olaszországba, Svájcba és Svédországba. Ifjúsági barátsá©onatok egész sora Indul a Szovjetunióba. Ezek utasai szemtanúi lehetnek többek között a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját köszöntő ünnepségeknek. Szenvedélyes tiltakozás A vietnami hét eseményein országszerte százezrek köszöntik a megalakulásának 6. éi-fordulóját ünneplő Délvietnami Nemzeti Felszabadítási Frontot, a demonstrációk résztvevői u©anakkor szenvedélyes szavakkal bélyegzik meg a Hanoi elleni barbár légitámadásokat. A vietnami hét napjai újabb százezrekkel ©arapítják az Országos Béketanács és a KISZ szolidaritási csekkszámláját. A Pécsi Vízés Csatornaművek dolgozói nyolcezer forintot fizettek be A Mecseki Szénbányászati Tröszt fiataljai százezer forinttal bizonyították segítőkészségüket. Somogy me©ében is folytatódott a vietnami műszak ok sorozata. rabbi átadásoknál 1967-ben a megyei építőipari vá'lalat 450 milliós nagyságrendű munkát végez. Ebből legjelentősebbek a lakásépítkezések. Kétszer annyi lakást építenek a következő esztendőben, mint az idén. Összesen 914 lakást adnak át és elkezdik 925 lakás építését. Csupán Szegeden 710 lakás felépítését tervezik. A tarjántelépi városne©ed alapozását máris megkezdték, s ott 1967-ben közel 500 lakás építését elkezdik. Különösen sok lakást építenek a KTSZ akciójának keretében: a Becsi körúton 252 lakást, köztük egy nyolcemeleteset, a Római körúton 60 lakást. Újszegeden 80 lakást adnak át. A jövő év közepén beköltözhetnek az cpitöEzreket érő tanácsok Ma még Csongrád megyében is viszonylag kevesen tudják, hogy a szegedi Délalföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet sokoldalú kutatási programjának teljesítése mellett egyben az ország egyik legeredményesebben dolgozó mezőgazdasági szaktanácsadó központja is. Negv megye szövetkezetei fordulnak ide rendszeresen tudományos segítségért. Fazekas Lajos, az intézet termelésfejlesztési és üzemszervezési osztályának vezetője mondotta el: a szaktanácsadásnak két vonalát epítették ki az évek során. II tanárképző főiskola női karának hangversenye Pénteken este tartotta meg nös mesés-balladás hangulaszokásos filharmóniai hangversenyét a Szegedi Tanárképző Főiskola Kardos Pál vezette női kara. Mészáros Emma zongoraművész-tanár közreműködésével. Az együttes példamutatóan igényes — a régi és a 20. századi kórusmuzsikát egyaránt tükröző — műsora töbtot kell teremteni, ahol a „fehér gerlice" és a „bagoly asszonyka" valóban beszélgethet Ügy éreztük, Kardos Pálnak sikerült mind a két feladatot kitűnően megoldania, s reméljük, hogy az együttes előadásai nyomán a szegedi közönség is egyre inkább megismeri és szívébe bek között Hasslcr, Monté- zárja ezt a szinte páratlan verdi. Schumann, Brahms, szépségű Bartók-alkotást. Bartók, Kodály és Britten Pászti Miklós A szépség remekeit tartalmazta, melyet című darabja jól felépített még sikerültebbnek tartót- munka. Lászik. hogv a szerző tunk volna, ha a múlt évi maga is korusvezetö. s jól műsorból semmit sem köl- ismeri a lehetőségeket. Ez esonöz. azonban még nem tudta feEzt a kis szépséghibát ledtetni a zeneszerzői ogyéazonban feledtette az előadás. hiányát, amit e© ilyen A müvek megszólaltatása műsorban szereplő darabtól hasonlóan a tavalyi és az joggal elvárhatunk, azelőtti koncertekhez, most Az est nagy sikerét most is kiváló volt. A kórus töké- is a Kodály Pünkösdölő válletesen kiegyenlített hang- totta ki. de nemigen maradt zással, rendkívül finom pia- el mögötte a három nagyszenokkal és a végletekig kifi- rii Britten-kórus. — a Gyerriomult hajlékony formálásaid kötötte le a hallgatóság fi ©elmét. A repertoár ra© újdonsága Bartók Párnás táncdal című kórusmű ve volt. A darab egyike a legkényesebb vokámekkéz, Rózsaág és Rügyfakadás — sem, melyeket Péter Józsefné kísért kitűnően. A hangversenyen közreműködő Mészáros Emma Bach Kromatikus fantázia és fuga lis kompozícióknak. Az in- című művét, majd Chopin tonációs nehézségek leküzdé- Asz-dúr Balladáját játszotta aén túl u©anis egy külö- szép sikerrel. Az egyik az úgynevezett ágazati üzemszervezési, komplex üzemszervezési, a másik pedig egy-egy termelési ágazat fellendítéséhez ad alapvető segítséget. Ez utóbbi segítségével a rétes legelőgazdálkodás fejlesztésében, továbbá a hagymatermelés növényvédelmében értek el jó eredményeket azok a gazdaságok, melyek igénybe vették a szaktanácsadók segítségét. Nem kisebbek azonban azok a sikerek sem. amelyeket a tanácsadó szolgálat munkája a szikes talajok javításában elért. Ugyancsak említésre méltó az a segítség is, amit az intézet a szegedi rózsatermesztés fellendítéséhez adott eddig. 1966-ban már 18 termelőszövetkezetforintot fizetett be az Intézet számlájára. S ez az egyáltalán nem megvetendő összeg csupán töredéke a tsz tiszta nyereségének, öt százalék termésnövekedés ulán még semmit sem kell fizetni, öt és tíz százalék közötti eredményjavulás után már két százalékkal részesedik az intézet. Tíz és húsz százalék közötti termésnövekedés után a tiszta haszon 4 százaléka illeti meg az intézetet, míg 50 százalék feletti hozamnövekedés esetén a nyereség 14 százalékát kapja a szaktanácsadó központ. Nincsenek még kialakult sémák arra, hogy az intézet részesedéséből mennyit kaphat az a kutató, aki az új termelési eljárásokat sikernek volt szerződése az inté- re vitte. Pedig itt is dönzettel. Az új termelésfejlesztési eljárások bevezetése általában két szakaszban történik. Először azokat a lehetőségeket veszik számba, melyek segítségével beruházások nélkül is jelentősen nötö lenne az anyagi érdekeltség elve. Keresik annak lehetőségét is. hogy a szövetkezetben dolgozó szakemberek ugyancsak érdekeltté váljanak az új termelési eljárások alkalmazásában. Ha a helyi vezetők személyes velhetők a terméshozamok, érdekeltsége is biztosított, A munka másik része pedig már nagyobb távra szóló általános fejlesztési programot tartalmaz. Az idén kilenc ilyen nagyarányú fejlesztési programot dolgoztak ki és egy főágazati tervet is készítettek. A legtöbb megrendelést jelenleg a Békés meeyei fezektől kapja az intézet. Arra, hogy a valóságban mit jelentenek ezek az új módszerek, szép példát mondott el az osztályvezető: — Az ágazati szaktanácsadás keretében láttak hozzá két évvel ezelőtt a szegvári Puskin Tsz rossz, szikes gyepjeinek feljavítása hoz. Az idén már az egvik 160 holdas tábláról a korábbi öt-hat mázsa helyett holdanként, 4.3.2 mázsa termés lett. Ugyanitt egy másiktáblán a fűállomány újratelepítésével öntözéses viszonyok mellett 125.4 mázsa száraz szénatermést éltek el. E kimagasló sike> elsősorban Gratzl Dénes tudományos munkatárs nevéhez fűződik. A kapott segítségért a tsz utóbb 95 ezer akkor az intézeti szaktanácsadók egvszere akár 40—50 tsz-ben is dolgozhatnak Cscpi József Tömörkényre emlékezünk Megkezdődtek a centenáriumi ünnepségek Me©eiszerte is megkez- zafías Népfront városi Wd ód tek a Tömörkény ünnep- zottságának székházában tuségek. Pénteken este Hód- dományos emlékülést renmezőuásórheíj/eti. a Me©ei V"' Könyvtár épületében tartóttak színvonalas megemlékezést. Az ünnepséget Tóthpál József igazgatóhelyettes nyitotta meg, majd Péter László, az ismert szegedi irodalomtörténész méltatta TömörA na© íróról elnevezett szegedi gimnázium december 21-én, szerdán délelőtt 10 órai kezdettel tartja főünnepéiyét a Tisza Szálló hangversenytermében. Ezen Makányszéken, otthonban kény munkásságát. A mű- dácgV László egyetemi dosorban Mentes József, a Sze- cens niond ünnepi megemlégedi Nemzeti Színház művé- k«zéet, s az. igényes műsorsze és * Vásárhelyi Irodalmi ban hangzik el először MiSzínpad tagjai működtek hálfca Györ©nek, az. iskola közre. Tegnap, szombaton m- tanárának a Tömörkény jute ünnepséget rendeztek Zé- Wteumm írt Szegedi Kantáta muve es című műve. A na©zenekarra, énekkarra és tenorszólóra A centenárium ünnepségei, frt alkotást — Várady ZolSzegeden irodalmi esttel foly- tán nak, a Szegedi Nemzeti tódnak. A Tisza Szálló hang- Színház karna©ának vezetéversenytermében hétfőn es- sével — a Bartók Béla filte dr. Ortutay Gyula aka- harmonikua zenekar, az lsdémikus tart elrédást a nagy M ^^ ^ SzaM Mlk. szegedi irorol. Kedden dél- . , ben a Tömörkény gimnázi- 1<>s érdemes művész, a Szelim ban emlékkiállítás nyílik, Sáréi Nemzeti Színház tagja délután 5 orakor pedig a Ha- adja elő. Nin esetlen Az Élet és Irodalom szombati számában Kelemen JiJ nos méltatja a centenáriumi alkalommal Tömörkény élete művét. Tanulságosan veszi észre, ho© Tömörkénynek van e© kulcsszava: a néptől való, de 6 vezette be a köznyelvbe és az irodalomba, ö ú© írja: nincstelen. A megfi©elésnek, a regisztrálásnak őrülünk. Valíbari jellemző a magyar földművesszegénység írójára ez a az A. Legfőbb tár©át, a dolgozó kisembert Jellemzi. Tömörkény életművének központi hősét De hadd éljünk e© kicsi njrnek látszó, mégis fontos igazítással. Tömörkény — és nyomán Juhász Gyula Is — következetesen nincsetlent írt. Művel első kiadásaiban zömmel í© in szerepel ez a szó. Csak később, főként a fővárosi nyomdászok kezén torzult nincstelenné: azt hitték, betűcsere történt, • önkényesen korrigálták az Író szavát. Magamnak ls különféle kiadványok gondozása során elszánt küzdelmet kellett folytatnom a szedőkkel, ho© helyreállítsam a hiteles szóalakot, amely e©ébként í© szerepel a szegedi nép szókincsének tárházában, a Szegedi Szótárban is. őrizzük tovább is ebben a sajátos ízű, minket jellemző alakban, ú©, aho©an klasszikusaink, Szeged írói és költőt tudatosan megőrizték számunkra. Tömörkény és a dal Maros vize folyik csendesen... — szűrődik ki az utcára a dallam a Tömörkényi gimnáziumból. Ha a százéves Tömörkény István erre járna, alkalmasint kedvtelve nézne fel a világos ablakokra, hiszen olyan szívhez szólóan játszott a népi zenekar. Arra — azt hiszem — mégsem gondolna, hogy az ő centenáriumát tartják. Pedig ez áll a plakáton: Tömörkény és a dal, centenáriumi előadás. Az I/c osztály tanulóinak 12 tagú népi zenekara, szavalók éa bemondók állnak az iskola előadótermét zsúfolásig betöltő közönség előtt Oldalt a műsor szervezője és betanítója, az osztályfőnök: Markovit* Endréné. Az első sorban Tömörkény lánya, fia, hozzátartozóikkal. És hegedűn és cimbalmon szól a nóta. Néha egy-e© Juhász Gyula-vers (Dankó-nótával aláfestve), az egyetlen Tömörkény-vers (házi megzenésítésben). Szép a lelkesedés, az újat akarás. Szép a ffelí Szép, ha Dankő Pistára , Tömörkény, Juhász Gyula szavaival emlékezünk. De ne fordítsuk meg a sorrendet. Keserű ízű lesz az emlékezés, ha dilettantizmusba, régen hallott búsmagyarkodásba esve 150 diáklánynak annyit mondunk el Tömörkényről, hogy szerette a nótát és a kiskocsmákat. Emlékezzünk. 1966. december 17-én Is. De az emlékezés dalait — Illyés Gyula szavaival — „ne Zerkovitz zengje"! V. M. Nagy válaszlék a karácsonyi könyvpiacon A karácsonyi zöld ág alatt, hagyományos ajándék a könyv. Tudják ezt a kiadók és a Könyvterjesztő Vállalat is. ezért ilyenkor naponta küldik az újabb és újabb szállítmányokat az üzletekbe. Az idén különösen sok olyan kiadvány sorakozik a polcokon, amely méltó ajándék lehet szépségével, komolyságával, tartalmával. A karácsonyi könyvvásár újdonsága a Nök enciklopédiája két. kötete, amely több mint kétezer oldalon és öbb mint kétezer képpel jelent meg. Szinte mindenre kiterjedő tájékoztatást és tanácsot ad a nőknek öltözködéshez, testkultúrához, szépségápoláshoz. családi élethez, neveléshez, az otthon berendezéséhez, a háztartási gépek kezeléséhez, kézimunkázáshoz stb. Egy másik igen komoly munka szintén reprezentánsa a magyar könyvkiadásnak: Magyarország művészettörténete. Gazdag az ifjúsági irodalom választéka is. Űjra megjelent Gárdonyitól a Láthatatlan ember, Cooper Nagy indián köny-e. Móra kedvelt müve, a Kincskereső kisködmön, az Indiai regék és mondák, a Hetvenhét magyar népmese és a Minden napra egy mese című gyűjtemény. Felnőtt olvasók számara nagyszerű ajándék lehet Maupassant összes novelláinak kétkötetes gyűjteménye. Ady Endre. József Attila összes versei, a Gondolatok könyve, Kodolányi, Kovai, Passuth, Fejes Endre ismét kiadott müvei, vagy külföldi szerzőktől Roberts: Északnyugati átjáró, Holland: Az elvarázsolt lélek, Feuchtwanger: Rókák a szőlőben stb. A Könyvterjesztő Vállalat. szegedi üzletei ma, aranyvasárnap is az ajándékozók rendelkezésére állnak. s a karácsonyi könyvvásárra megnyílt az átalakítás. felújítás miatt korábban zárva tartott Tömörkénv Könyvesbolt is a Lenin körúton. 4 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, me. decemberi*.