Délmagyarország, 1966. november (56. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-29 / 281. szám
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának beszámolója (Folytatás a 3. oldalról.) val sJemben alkalmazott politikánkat is. Mindazok, akik leszámolták a múltul es becsületesen dolgoznak, megtalálják helyüket a társadalomban. A továbbiakban a nők és a fiatalok helyzetéről, sokrétű problémairól szólt a beiramoló. Szamokkal, adatokkal illusztrálva. hogyan nőtt a dolgozó nők szerepe társadalmunkban; s vitába szállt azokkal a hamis általánosításokkal, szélsőséges nézetekkel. amelyek az ifjúságnak gondolkodásmódjáról, magatartásáról zajlott vitákban felmerültek. Aláhúzta, hogy a fiatalok többsége elitéli a kapitalizmust, értékeli a felnőttek harcát, amely elsöpörte a régi világot. A mai fiatalok túlnyomó többsége becsületesen tanul, dolgozik, teljesiti a haza iránti kötelezettségét, — Népünk szocialista összefogását az utóbbi evekben is jól szolgálta pártunk belpolitikája, amely hirdeti és megvalósítja a dolgozó osztályok szövetségét, a kommunisták és pártonkivüliek összefogását és együttműködését, államunk, társadalmunk szocialista jellegenek és demokratizmusának erősítését, fejlesztését. Társadalmunk minden nagy feladatának megoldásában cselekvően részt vett. es részt vesz a Hazafias Népfront. Sikerrel valósítja meg a kommunisták és pártonkivüliek politikai együttműködését, és tömöríti mindazokat a hazafiakat, akik készek tettekkel szolgálni a szocializmus felepitesének nagv nemzeti eélját Mint a nemzetközi tapasztalat bizonyítja, n szocializmus elvileg több párt működését is lehetővé teszi. Nálunk történelmileg úgy alakult, hogy egy párt. a munkásosztály forradalmi pártja működik, az vezeti a társadalmat.. Ez a helyzet nem csökkenti, hanem növeli a párt felelősségét atekintelben, hogy a tömegekkel összeforrva dolgozzék, és mognverje közérdekű céljainak megvalósításához a társadalom különböző osztályainak és rétegeinek képviselőit, azokat is, akiknek egy vagy más politikai kérdésben még fenntartásaik vannak, s akik világnézetünket nem fogadják még el egészében. A párt a Hazafias Népfront vezető erejeként, e mozgalom keretében valósítja meg a különböző foglalkozású és hivatásbeli emberek, a nemhivők és különböző felekezetekhez tartozó hivők, mindazok összefogását, akik felismerve társadalmunk alapvető és közös érdekelt, ma készek együttműködni a haza felvirágoztatásában. A fontos közjogi funkciókkal is felruházott Hazafias Népfront működésére szükség lesz mindaddig, amig különböző társadalmi osztályok lesznek, ameddig társadalmunk egésze politikailag és világnézetileg teljesen egységes nem lesz. A Magyar Népköztársaság jogrendje biztosítja az állampolgárok teljes egyenjogúságát, államunk az egész nép érdekeit képviseli és szolgálja. Raját történelmünk es a nemzetközi tapasztalatok egyaránt azt bizonyítják, hogy a munkásosztály hatalmát megvalósító állam funkciójára a kapitalizmusból a kommunizmusba való hosszú történelmi átmenet egész időszakában szükség van. Ebben az időszakban, ha a helyzet valamely oknál fogva nem elezódik, az állam működésében az elnyomó funkciók mindinkább csökkennek és nagyobb szerepet kap az egyszerű dologi igazgatás, a gazdasági és kulturális szervezes alkotó munkája. az emberek mindennapi gondjaival való foglalkozás. A párt, az állam szerepének ebből a felfogásából kiindulva szükségesnek tartja az állam és az állam különböző szerveinek erősítését, demokratikus továbbfejlesztését. Tovább kell fejleszteni a iegfőbb törvényhozó szerv, az országgyűlés szerepet. Fokozni kell törvényalkotó tevékenységét, az alapvető társadalmi kérdésekben szélesíteni kell hatáskörét, ellenőrző szerepét. Az országgyűlés munkájával összefüggésben fontosnak tartjuk az új valasztóiogi törvényt, amely az egyéni képviselői választókerületek bevezetésével szorosabb és közvetlenebb kapcsolatot teremt a képviselő és a választói között, s ez is kedvezően hat majd az országgyűlési munkára. Egész népi államunk, kormányszerveink, az aliami gazdasági és kulturális irányító szervek, valamint a helyi néphatalmi és igazgatási szerveik, a tanácsok működése ls ereciménve*. és mivel n nép alapvető érdekeit szolgálja, demokratikus. Az alapvető jó mellett állami munkánkban nemkívánatos bürokratikus vonások ls vannak, s reszben ennek folyományaként ..kijárás", úgynevezett „szocialista összeköttetés" én más egészségtelen befolyások is hatnak, sőt megvesztegetés és korrupció is előfordul. A párt feladata az állami szervekben, a tanácsokban dolgozó elvtársak, a Hazafias Népfront, a szakszervezet és más tömegszar vezetek. az egész társadalom segítségével erősíteni és fejleszteni állami, tanácsi szerveink munkájának demokratizmusát, hatékonyságát, és támogatni, ami abban jó és leküzdeni a bürokratizmust, a megenged hetet len befolyásolást, mindazt ami rossz a jelenlegi gyakorlatban. Allarrvéletünk demokratizmusának, az állami és tanácsi munka hatékonyságának további erősítése, a munka rossz vonásainak és gyengeségeinek megszüntetése mindenekelőtt Irányítást rendszerünk és vezetési módszereink megjavítását és feileszléset. a szorosan vett hatósági munkában pedig igazgatási rendszerünk egyszerúsitesét. kívanja meg. Rendszerünk demoVrwti ansueót aróeitera egyértelmű azzal, hogy a dolgozók, a lakosság közvetlenül vagy képviselői útján mind nagyobb mértékben hozzászólhasson érdemileg azokhoz a kérdésekhez, amelyekben érdekelt. Hogy ez. a jelenleginél hatékonyabb legyen, a gazdasági, a kulturális és a szociális, de még az államigazgatás sok kerdésében is. nagyobb hatáskört kell kapniok az üzemeknek ée intézményeknek, a megyei, a járási, a városi és a községi tanácsoknak. Ez állami munkánk továbbfejlesztésének útja. Mint társadalmunk minden döntő kérdésének megoldásában, az. állami, A tanácsi munka további javításában is a pártrak. a párt szervezeteinek, a kommunistáknak példát kell rmitatniok a helyes intézkedések kidolgozásában, azok végrehajtásának ellenőrzésében és segítésében. Amikor a Központi Bizottság az állami, a tanácsi munka hatékonyságának és a lényeget tekintve rendszerünk demokratizmusának Intézményes továbbfejlesztéséről szól, szükségesnek tartja felhívni a figyelmet eddigi gyakorlatunk bizonyos tapasztalataira. Megítélésünk szerint társadalmunk a demokratizmus kellő érvényesítése és különböző visszásságok leküzdése tekintetében nem tudott teljes mértékben élni jelenlegi alapintézményeink és irányítási rendszerünk által eddig is biztosított lehetősegekkel sem. Rendszerünk őszinte híveinek magatartásában tömegesen tapasztaljuk azt « téves szemléletet, mintha társadalmi törekvéseink teljes érvényesítése, törvényeink betartása és betartatása, a visszásságok leküzdése, igazságtalanságok megszüntetése kizárólag a vezetés feladata lenne. A Központi Bizottságnak éa a kormánynak természetesen megvan a maga feladata e tekintetben. azonban e kérdésben a vezetés és a tömegek csak egyidejűleg és együtt tudnak hatékonyan fellépni. Szocialista törekvéseink, rendszerűnk demokratizmusa A referátum ezután gazdasági kérdésekkel foglalkozott. Ismertette a második ötéves tervidőszak eredményeit az iparban, a mezőgazdaságban, szólt a vidék fokozott iparosításában elért előrehaladásról, majd aláhúzta: — A Központi Bizottság a beszámolási időszakban átfogóan, kritikailag elemezte gazdasági fejlődésünket. Ez a vizsgálat is megmutatta népgazdaságunk életerős alapjait, az elért nagyarányú fejlődést, ugvánakkor komoly fogyatékosságokat is feltárt. A gazdasági munka főbb fogyatékosságai abban foglalhatók össze, hogy az ország rendelkezésére álló erőforrások kihasználásának hatékonysága elmaradt a lehetőségektől. Gazdasági növekedésünk üteme a korábbi évekhez képest lassúbbodott. A termelőeszközök kihasználása az ipari és a mezőgazdasági üzemekben nem volt kielégítő. Fontos gazdasági ágazatok fe.ilödesét gátolta, hogy a termelés növekedésével nem tartott lépést a tárolás, a feldolgozás és a szállítás Ennek következtében komoly károk keletkeztek. Ez rámutatott tervezőmunkánk komoly fogyatékosságaira. A nemzeti jövedelem a tervezettnél kisebb volt, a fogyasztási alap a terv szerint a felhalmozási alap a tervezettnél nagvobb mértékben növekedett. Mindez azzal a következménnyel járt. hogy a fogyasztás és a felhalmozás együttes összege meghaladta a nemzeti jövedelmet, kedvezőtlenül alakult a külkereskedelmi mérleg. A Központi Bizottság e káros tendenciák láttán az 1964 decemberi párthatározatban a pártszervezetekhez, a parttagsaghoz, az állami és gazdasági vezetőkhöz. a munkásokhoz, a dolgozókhoz fordult. Napirendre került a gazdasági vezetés javítása, a rend megkövetelése, az általános munkafegyelem erősítése, a munkateljesítmények fokozása, a létszámgazdálkodás szigorítása. Ezeknek az intézkedéseknek nyomán 1965-ben a javulás sok jele mutatkozott és az 1966. évi adatok azt mutatják, hogy a javulás folytatódott. A harmadik ötéves terv főbb előirányzatalt. a népgazdaság fejlesztésében előttünk álló legfontosabb feladatokat ismertette Kádár János ezután. Hangoztatta, hogy az idei első három negyedév tapasztalatai alapján megállapítható: n gazdasági fejlődés fó vonalaiban megfelelt a harmadik ötéves terv céljainak. Az ipari termelés a tervezettnél gyorsabban emelkedett. A termelés színvonala várhatóan 6—6,5 százalékkal haladja meg a múlt évit. Javult a termelés és a szükségletek összhangja A termelés általános emelkedési üteménél gyorsabban nőttek a bel- és a külkereskedelem részére történő áruátadasok. és eredményes lépéseket tettünk a felesleges keszletek növekedésének megakadályozásában. Az iparban 5 százalékkal emelkedett a termelékenység. Kedvező, hogy a termelés növekedését a tervezettnél alacsonyabb létszámnöveléssel tudtuk elérni. Az egy keresőre jutó átlagkereset 3,3 százalékkal nőtt. Ez az év kedvező mezőgazdasági eredményeket hozott. Az egész mezőgazdasági termelés 5—6 százalékkal magasabb a múlt évinél. A legfontosabb növények körül a kenrér- és takarmanygabona hozama, • burgonya ee a zöldségfélék terméscsak akkor érvénvesülhet teljes mértékben. az előforduló visszásságok és azok lehetősége csak akkor irtható ki gyökeresen, ha a szocializmus és a demokrácia központi és helyi erői egyaránt, megalkuváa nélkül és határozottan lépnek fel. Intézményeink, vezetési módszereink fejlesztése, a hatáskörök jobb rendezése mellett ez a kulcsa az igazi megoldásnak. Tarsadalmi kérdéseink közül meg kívánom meg említeni a népesedés alakulását is. Mint ismeretes, az utóbbi években hazánkban különböző okok következtében, erősen csökkent a születési arányszám. Sok túlzó megállapítás is elhangzik erről. Mintegy két éve a csökkenés is megállt, és nagyon kismértékű javulás mutatkozik, mégis úgy tartjuk, hogy államunknak és társadalmunknak ls jelentős kérdéséről van szó. amellyel foglalkozni kell. Sokan a születési arányszám növekedését leszűkítik a kérdés anyagi (bölcsődei, óvodai férőhelyek, lakáshiány, családi pótlék) oldalára. Kétségtelen, hogy itt többről, társadalmi, szemléleti, egészségügyi és anyagi vonatkozású dologról van szó. A Központi Bizottság azt tartja, hogy nagyon sokrétű, a társadalom, az emberek életének sok vonatkozását komolyan érintő kérdésről lévén szó, csak rendkívül körültekintő vizsgálatok, az érdekeltekkel való beható tanácskozás alapján lehet olyan intézkedéseket kidolgozni, amelyek célszerűek a születési arányszám növekedésének elősegítéséhez. Szükségesnek látszik, hogy az illetékes kormányzati szervek foglalkozzanak a népesség alakulásával és a társadalmi szervek bevonásával dolgozzák ki mindazokat az intézkedéseket, amelyek a nők, az anyák, a család, a társadalom érdekének megfelelnek és a kérdés társadalmi, etikai, közegészségügyi és anyagi oldalát egyaránt átfogják. Pártunknak az utóbbi Időben hozott eredménye • tervezettnél h magasabb. Ez évben is sikerült saját termésből fedezni az ország kenyérszükségletét a jövő aratásig. Továbbra is nagy problémákat jelent hogy a beruházásoknál nincs megfelelő összhang a beruházási igények és a beruházást, előkészítő, illetve kivitelező kapacitások között. Bár az építőipar egészében túlteljesíti tervét, tetemes mértékű elmaradással kell számolnunk a beruházási építkezéseknél, ezen belül főként az ipari beruházásoknál. Külkereskedelmi forgalmunk az idén alapvetően a tervezettnek megfelelően alakult. A nemzetközi piacon valamivel versenvképesebbek vagyunk, de a fejlődés nem kielégítő. Kitért a referátum a gazdaságirányítási rendszer reformjára is. Aláhúzta: a reform célja erőforrásaink jobb kihasználasa, a fejlődés ütemének, az életkörülmények javításának meggyorsítása. A reform lehetővé teszi, hogy a döntési jogkörök jelentós resze a kormány és a minisztériumok hatásköréből a vállalatok és a tanácsok hatáskörébe kerüljön. Azzal, hogy a gazdasági kérdések nagy tömegének eldöntése vállalati és tanácsi hatáskörbe kerül, a kormányzati szervek számára biztosítható, hogy figyelmüket az ellenőrzésre. a népgazdaság fő arányainak tudományosabb kialakítására, a hosszabb távú tervek kidolgozására fordítsák. A központi tervezésnek a jövőben is elsőrendű szerepe lesz. A központi tervben kell dönteni a fogyasztás és felhalmozás arányáról, a beruházások fö arányairól, a népgazdasági ágak műszaki fejlesztéséről, a fogyasztási struktúra befolyásolásáról, a nemzetközi munkamegosztásban való részvételünk fejlődésének kérdéseiről, a termelóerők elhelyezésének változtatásairól és a legfontosabb szociális-kulturális és életszínvonalbeli tényezőkről. Az árutermelés és a piac mechanizmusától várjuk viszont, hogy egyes termékek termelésében a kínálat rugalmasabban alkalmazkodjék a kereslethez, hogy a vállalatok igyekezzenek a legcélszerűbben felhasználni a gazdasági erőforrásaikat. Nem arról van tehát szó, hogy a jövőben a központi tervezés, illetve a piac törvényei egymástól függetlenül funkcionálnak a gazdaságban, hanem e kettő olyan egységéről van szó, amelyben a központi tervezés játssza az uralkodó szerepet, mivel RZ a feladata, hogy szabályozza a népgazdasági fő folyamatokat és magát a piaci mechanizmust is. A tervezési rendszer átalakításával szükség van a termelési folyamatok tanulmányozására, a kölcsönhatások sokoldalú elemzésére. Ezzel összefüggésben szükségszerűen megnő a távlati tervezés fontossága, a hosszabb távra történő szabályozás szükségessége. A jóváhagyott terv a kormány és valamennyi központi szerv számára kötelezően előírja a cselekvés irányvonalát. A vállalatok helye és szerepe elvileg megváltozik a szocialista tervgazdálkodás továbbfejlesztett, új rendszerében. A szocialista vállalatok eddig lényegében a népgazdasági tervből rájuk kirótt feladatok mechanikus végrehajtói, a végrehajtás megszervezői voltak. Az új irányítási rendszerben az allarru terv fó céljaival minden fontosabb határozata a szocialista társadalom teljes felépítését célozza, s ezt szolgálják a kongresszus előtt levő újabb javaslatok is, nagy célunk megvalósításáért, a szocialista társadalom teljes felépítéséért: O Erősítjük és tovább fejlesztjük a munkásosztály, a nép hatalmát. O Tovább kell szilárdítani és fejleszteni a szocialista tulajdonviszony© kat. © Növelni kell a termelőerőket és meg kell szervezni azok ésszerűbb lei használását. O Uralkodóvá kell tennünk a marxista világnézetet, erősíteni a szocialista tarsadalmi tudatot, a közösségi szellemet. © A magasabb szinthez közelítve, t© vább kell csökkenteni a fizikai és szellemi munka, a város és falu közötti különbséget. O Növelni kell a munka termelékenységét, döntően a műszaki színvonal emclésevel és a munka magasabb fokú szervezettségével. O Növelni kell a gazdaságos termelést az ipar, a mezőgazdaság, a népgazdaság minden főbb területén. O Tovább kell emelni népünk, a dolgozók szakismereteinek, általános műveltségének, kultúrájának színvonalát O Meg kell javítani elosztási rendsz© riinket, tovább kell emelni a f© gyasztáat. a dolgozók életszínvonalát. Az eredményes munkához az országon belüli feltételek megvannak és a nemzetkőzi feltételek is adottak, illetve sz© kadatlan helytállással biztosíthatók. A szocialista társadalom teljes felépítéséhei hazánkban még hosszú évek munkája kell, de annak gyümölcseit már a ma élő generációk is élvezni fogják. összhangban a rállafate* pénzeszközökkel, beruházási alappal és ösztönzési alappal rendelkeznek. Maguk is végeznek piackutatást közvetlenül tárgyalnak szállítóikkal és építik kapcsolataikat megrendelőikkel. Mindinkább általánossá kell, hogy váljék a vállalatok közötti közvetlen kapcsolat a termelőeszközök kere© kedelmi forgalomban történő beszerzésében és értékesítésében is. Az új gazdasági mechanizmusban a vállalatok számára az állam kötelező tervmutatókat általában nem ír elő. A vállalatok maguk dolgozzák kl terveiket a központi szervektől kapott információ és piaci ismereteik alapján. Az állam, mint tulajdonos, a vállalatok működését szabályozza, de a szabályozás módja, formája megváltozik. Az állam általában nem közvetlen utasításokkal biztosítja a tervcélok megvalósítását, hanem gazdasági és közgazdasági eszközökkel, megfelelő hitelpolitikával, a vállalati tiszta jövedelem felhasználásának szabályozásával és más eszközökkel. A szocialista tervgazdálkodás célja a szükségletek kielégítése. A vállalati gazdálkodás akkor szolgálja a társadalom érdekeit, ha tevékenysége a fizetőképes kereslet kielégítésére irányul a lehető leggazdaságosabban, ha azt termel, amire a társadalomnak szüksége van. A vállalati nyereség — eszköz. Az új gazdasági mechanizmusra való áttérés után a nyereség alakulása nem egyedüli, de a legfőbb mutatója lesz a termelés hatékonyságának, a gazdasági tevékenység minőségének a vállalatoknál. A gazdasági mechanizmus reformja a tényleges értékkel, az előállításhoz szükséges társadalmi munkával összhangban levő termelői árakat kíván. A termelői árakat 196R. január elsejével általánosan rendezni kell, s magát az árképzés módját is meg kell változtatni. A következő években egyes cikkek termelői árát emelni, másokét csökkenteni kell. A termelői árak változása bizonyos esetekben es mértékben a fogyasztási árakat ís érintheti. A fogyasztási árak változása vem járhat a lakosság életszínvonalának csökkenésével, annak a tervben meghatározott mértékben emelkednie kell. Árpolitikánk fontos vonása marad a jövőben is — bizonyos rugalmasság mellett — az árszínvonal stabilitására való törekvés. A reform kiterjed a szocialista építés más fontos kérdéseire is, így az anyagi ösztönzésre és a munka szerinti elosztás szocialista elvének következetesebb alkalmazására. A jövőben arra kell törekednünk, hogv elsősorban a dolgozók munkabérét növeljük, viszont mindenki fizesse meg annak értékél. amit fogyaszt. A munkabér jobban tükrözze a dolgozók tényleges teljesítményét, ez a munka szerinti elosztás szocialista elvének következetesebb alkalmazása. Ezért bátrabban kell haladnunk a bérek és a keresetek differenciálásában is. A gazdasági mechanizmus reformja során lehetőséget kell teremteni arra, hogv az eredménvesen dolgozó vállalat meghatározott mértékű, de az eddigi nyereségrészesedésen túlmenően többletkeresetben részesíthesse jól dolgozó munkasait es alkalmazottait Ilyen módon is A népgazdaság erősödése — Gazdasági céljaink és feladataink 4 NOVEMBER M„ KEDD