Délmagyarország, 1966. november (56. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-27 / 280. szám

Utazás a művészei országútjain j™ Az impresszionizmus ÚJ VERSEK 1 SASS ERVIN­Oszi vázlatok Hej-hai, lestvér Sokszor halljuk a festé­szettel kapcsolatosan, hogy bizonyos képekről azt mond­ják a hozzáértőbbek: imp­resszionista kép felfogása impresszionisztlkus. Szó esik arról is elég gyakran, hogy nem elégedhetünk meg az olyan állásponttal, amely nem megy túl az impresz­szionizmuson és így tovább. Olykor jó lenne pontosan tudni mi is az az impresz­ariosrizmusT Maga a szó Is elárul va­lamit, impresszionizmus a benyomások Irányzatát je­lenti. Legtipikusabb képvi­selője Claude Monet. Ve­gyük eló hát egyik fest­ményének legalább szürke reprodukcióját, és próbál­junk kissé közelebb férkőz­ni a problémához. Az igaz­ság az, hogy nincs ezen az Itt közölt képen semmi kü­lönös, természetes, ma már régóta szokott festménysze­rü ábrázolása egy egyszerű tájnak. Mi Szegeden egy kicsit otthonosan it érezzük magunkat, ha ránézünk: a Szajna Argenteuilnél olyas­fele lehet, mint a Tisza a mi közelünkben. A nap csen­desen süt, a felhók béké­sen úszkálnak az égen, nem zavarjók meg a nyár derű­jét. A víztükör éppen csak a folyó mozgásán törik meg, rendre csobbanó hullómso­rokban, a hídfő, a hid pillé­rei, a túlpart fái, épületei, ha rezegve is, de visszatük­röződnek ezen a fénylő fe­lületen. Mi, akik jól ismer­jük Nyilasy Sándor, Ká­rolyi Lajos festészetét, nem találunk ebben semmi külö­nöset, semmi szokatlant. Magában véve a festőnek az az eljárásmódja, hogy egymás mellé apró, válta­kozó színű ecsetvonásokat fest, az tehát, hogy nem dolgozza el szép simán a festek felületét, mjnt a múlt század el só felében tették Markó Károly, vagy Barabás Miklós — ezen ma már sen­ki sem csodálkozik. Persze kevesen tudják, hogy ez a foltokra osztott eljárás va­lamikor milyen felháboro­dást váltott ki a nézőkből. Olyat, mintha csak ma a má­zoló akarna nekünk egyenet­lenül mázolt bútort átadni. Bizony nem fizetnénk érte. Az impresszionisták olykor közel is jártak az éhenha­láshoz. Persze nemcsak alaki kér­dések okozták a kortársak felháborodását. Az akadé­mikusok a jól jövedelmező művészetpolitikai konven­ciót védték velük szemben, a közönség sértve érezte magát, mert olyat tártak elé, amit a régi szemüvegen át csak rosszul lehet látni. Miért bomlasztotta fel hát Monet. Renoir. Pissarro, majd Monet hatására Manet és még néhányan a régi jól bevált festési hagyományt? A munkamegosztás fejlő­désével a művészet rég kü­lönvált az ipartól, nem re­mekbekiszult munkadarabot akart, hanem szellemi ál­lásfoglalást akart kifejezni. Sem a munkamódszer, sem az életstílus nem volt töb­MONET FESTMÉNY! bé a régi. Az impresszionis­tákat jobban érdekelte az akkor modern tudomány színelmélete, mint a festé­szet kézműipari hagyomá­nyai. Az Impresszionisták is ecsettel festik s képet vá­szonra, bár jobban szeretik a világító fehér alapot, mint a hagyományos szürkét, job­ban a kevesebb olajjal tört festéket, mert derűsebb színt ad, de ezek nem alapvető változások. Lényegesebb a módszer megváltoztatása. Monetnak például nem kellett műte­rem, a szabadban festett« képeit. A régi mesterek a szabadban vázlatokat, tanul­mányokat készítettek, ma­gát a képet műteremben festették meg. A régiek ar­ra törekedtek, hogy a képen sok jellegzetes tulajdonsá­got fejezzenek ki, például a nyár vagy a tél minden fontos eseményét. Így a fla­mand Brueghel Tél című képén például, ahol hó is van, disznót pörkölnek, kor­csolyáznak, vadászni men­nek stb. Monetnak és tár­sainak fő törekvése az, hogy ott helyben, a szabad­ban ragadják meg annak a pillanatnak a hangulatát, amelyet éppen akkor, éppen ott átélnek. Azért is mond­juk, hogy az impresszioniz­mus a múló pillanat, a vé­letlen jelenségek festésze­te. Bizonyos tekintetben te­hát igazabb, konkrétebb, mint a réglek festészete, hi­szen a valóságban rendsze­rint nincs minden együtt, ami elvileg együtt lehetne. A régiek sokszor olyan mó­don sűrítették egy képbe a jellegzetességeket, hogy ne­künk már túlzottnak tűnne, ha mi tennénk így. Viszont az impresszionizmus ellenfe­leinek is igaza van abban, hogy oz ember futó benyo­mással sem érhfti be, hiszen a dolgoknak nemcsak válto­zó, múló tulajdonságai van­nak. hanem vannak mara­dandó jellegzetességei ls. Nekünk ma sokszor job­ban tetszik a „paraszt" Brueghel, mint egy >,polgá­ri" impresszionista. Még­sem utánozhatjuk ót sem. Pedig Brueghel idején olyan forradalmi harcok voltak Flandriában — ezek­re emlékeztet Till Vlen­spiegel alakja — amelyekre mi nagyobb rokonszenvvel gondolunk, mint a párizsi kommün utáni kapitalista fejlődésre. Mégis a mi éle­tünknek sok olyan eleme van, ami Brueghel idejé­ben hiányzott, viszont az impresszionizmus idejében már megvolt. Ilven például a gyáripar, a rohamosan fej­lődő technika, a nagvvárosi élet. Ml köze van az impresz­szionizmus módszerének a fejlett munkamegosztáshoz, a kapitalista viszonyokhoz? Lehet-e egváltalán a társa­dalmi struktúrát és ezt a művészi felfogásmódot ösz­szefüggésbe hozni? Biznnvá­ra. Az impresszionista vi­lága mindinkább kitágult, a szobából kiment festeni a szabadba. F.z az egyszerű tény már önmagában is ki­fejez valamit abból a folya­matból, amely a közlekedés gyorsulásával, a kereskede­lem hálózatainak kiszélese­désével, az emberek számá­ra kitárja otthonuk, városuk kapuit, környezetüknek zárt­ságát. Az impresszionizmusnak sok köze van a vízhez, a tengerhez, a folyóhoz. Elő­futárait ott kell keresni ahol a hajózás, a gyarmatosítás fellendülése először törte meg a feudális viszonyokat. Hollandiában, majd Angliá­ban. Az angol Turner ten­geri képein olykor már más sincs mint atmoszféra és mozgás (bár őt még roman­tikusnak tekintjük). Monetra Londonban 6 volt hatással. Egyébként Boudintöl tanult, aki Le Havreban a tengeri kikötőben festett. Tűnő messzeség, tükröződés és fényvisszaverődés a tengeren olyan közeg, amelyből az ál­tala ismert élet, mint valami káoszból származik, onnan jönnek hajók és áruk apja üzletébe is (Monet apjának Le Havreban volt gyarmat­áru kereskedése), amely sa­ját létének is alapja. F,z a szemlélet alakítja magához azután művészetében a szá­razföldi tájat, a nagyvárost, az embert magát, mindent A szabadban az egyes em­bernek nincsen hozzámért, meghatározott, környezete, mint otthonában, munkahe­lyén. Az impresszionista szá­mára az ember is környeze­téhe oldódik a fény törései­ben és visszaverődései, ref­lexei által. Optikai elemek futó találkozásában közös ne­vezőre kes-ül fű, fa, szikla ember, levegő, víz. Minden rezgés csupán pontosan ér­zékelt színek optikai minő­ségének sokszorosan mérle­gelt összefüggése (a szí­nek festői, fénytől, levegőtől meghatározott értékeit szak­nyelven naíőrnek nevezik.) Fokozza a színek erejét, amelyeket a kevesebb ke­verés így nem tör meg. Ha a divizionizmus el­éri lehetőségeinek szélső ha­tárát és a kép olyan, mint­ha konfettiből állna, pointil­lizmusnsk, pontfestésnek hív­ják. A mi évszázadunk derekán is jelentkezik a foltfestésnek újabb formája, a tachizmus. A foltok a tachiszlák ké­pein már nem a természet­ből vett megfigyelések ered­ményei, hanem belső indula­toknak, érzéseknek hordozói. Az impresszionizmus az ér­zékelés pontosságának köve­telményétől már Monet fes­tészetében késői művein el­jut a színfoltok költői kép­zeletet szolgáló felhasználá­sáig. s onnan a tachizmus absztrakt impresszionizmu­sáig vagy ha jobban tetszik: absztrakt expresszionizmusá­ig. Az atomizalódási folya­mat művészi tükröződése ez­zel el is érkezik végkifejle­téig és kozmikus lépték­rendbe csap át. VINKLER LÁSZLÓ A szegedi határban A Nagy Feketén már a dér lehullott a krumpliföld mind, mint a csatatér. A barázdákon csöndes eke kullog, és Csorvásról a csorda hazatér. Bus szél dúdol a kukorica szárán, csorgó levele téhöl sustorog. De dal zeng Mérges, Domaszék határán, hol a présen már sűrű must csorog, A szántáson a csoroszlya csörögve írja sorba az élet vonalát, magot hullat a zsíros barna rögbe, omig fölötte kavargón körözve fekete varjúsereg vonul át. Károgásuk havat igér maholnap, a hántolton is éhes nyúl üget. Röszke felöl szekerek bandukolnak, hordják a gazdag, színes terhüket, a paprikák bibor halom füzérét. Nem volt hiába hát a sok dolog. A rögre hullt ter^ger verejték bérét így adja meg a barna dús homok. Lezáll a csönd. A tar gally meg sem rezdül, felhők mögött kihunyt a napvilág, s a rét fölött a kék párán keresztül nagy hanggal húznak el a vadlibák. Az eget kémli ekkor már a gazda, mert a felhőt a szemhatár fellett a bukó nap pirosra sugarazta. Esőt hoz ez? Vagy csak hideg szelet?... Arca derűs nyugalmat sugárzó, a szép vetésen hogy most elmereng. S fölötte, mint as ünnepesti zászló, az őszi alkony bibor selyme leng. A parkban A november végigsepert a parkon, s holt levelet kergetett kavargón. A lombot addig csűrte és csavarta, míg mind lehullt a nedves hűs avarba. Ha kisüt a nap olykor délfelé tán, tócsákat csillant rá az árva sétány, fakó lett, mint az ég, a sárga sóder, lombbal takarta már be az október, A pad is búsong: — hát a nagy szerelmek, mint a madarak, másfelé telelnek? S hová szökött a fénybe tündökölt nyár?.., Nem pille száll, csak szép ezüst ökörnyál. Mint részeg cigány száján üvölt a flóta, az ősz bősz nótát fúj már hajnal óta. Fölsikongva, jajongva, mint a gyász lip, csak fújja az ősz a bolondulásig, örült zenész, csak fújja egyre fújja, és zeng a vad, halálos halleluja. S düllövgve, mint a gyásztoron a részeg, a bokrok, fák is vele fütyürésznek. Duhajul kurjong, hajlong a platánsor, a lomb kering, a kerti lámpa táneol. Veszett haláltánc, — most ugyan Jri bánja! s őrjöngve fújja az ősz vad cigánya mind szüajabban hársaknak, füzeknek, s a fák ezért gavallérul fizetnek. Tékozlón, mint a léha lump bolondok, aranyként szórják szét a sárga lombot. S csak egyre szórják kincsüket az ősznek, amíg egészen pőrére vetkőznek. S az ősz flótája többé meg sem csendül.'.: Hó hull a parkra puhán, nesztelenül. Halásznóta Húzd a hálót ne ereszd el ezüstpikkely ezüstpikkely harcsa kárász ponty kecsege gyere bele gyere bele fényes pikkely az ujjamon napsugárnak felmutatom szól a folyó hej-ha) testvér ezüstpikkely hová lettél ezüstpikkely eziistpikkely jókedvemből egy kis cikkely kicsi cikkely kicsi karéj szép pénzt adnak a sok halé f A folyó dala Láttam én már évezredet nem ls kettőt nem ti egyet láttam tavaszt borús reggelt mikor a nap bánatra kelt szerelmesek jöttek hozzám rejtekhely volt partom. I fűzfám Dózsa György is hogy megállt [ott mély medrembe belelátott Temes felt ment a sereg szilaj menet szilaj menet mégis hej-haj csak azért ti gyózedelmük hittem én i» Dúdoljuk együtt Dózsa Dózsa Dózsa György hogy elvesztél hogy elvesztél túztrónuson égettettél Dózsa Dózsa Dózsa György unokáid unokái azoknak is unokái Dózsa Dózsa Dózsa György nem hagynak el veled égnek vagy meghalnak vagy [megélnek Dózsa Dózsa Dózsa György GALDONYI BÉLA | Hó Takarékos ég Takarékos az ég! Csillag-kertjében Fchöfüggöny mögé Rejtőztek apró Szent-jános bogarak Takarékos az ég! Nincs lámpása fent. Csak szemed világtt Az arcod tüzel Es en lázban égek.! Takarékos az égi Hunyd le hát szemed. Álmodj hü szerelmet! Hidd! Talán igaz. Mint az éj bársonya. Takarékos az éa! Szobám vak-sötét! Benne a szenvedély Mély kútja ásít, Mégis oda vágyom. Kondorost lános A hetedik — Pech. hogy éppen most zúdult a nya­kunkba ez az eső. Hát. persze: bolond is lett volna áztatni magát, csak azért, mert rám mindig várni kell. — Álljunk a sarokba. Jobban észrevesz, ha mégis idejön. — Duns<ztja sincs, hogy moziba hívtam volna. Dehát a lakására nem mehetek utá­na. Tudod, a nővére miatt. — Az egy irigy tyúk... De itt is akad­hat valaki. — Fenét. Mindegyik párban jön. Csöngettek. A ruhatárnál is sokan to­longtak. Később bent játszani kezdték a híradót. — Kié lehet ez az üres szék melletted? — Biztos valami öreg asszonyé. — Ugyan, azok már mind itt vannak. Nézd. az én szomszédom is .,. — Pszt, hallgassanak! Mégiscsak abszur­dum. — Látod, nem neveltek meg a kolesz­ban. — Figyeld, mindig ez a kép. Fogadjunk, hogy a dzsungel fölött rögtön megjelenik a helikopter. — Na. jó, hogy eszembe juttattad. Itt a stanicli. Markolj bele, ropogtassuk az ami­kat! — Disznóság! Mért szórják szét a mo­gyoró héját? — Hihi, mert azt nem szoktuk megenni. — Klassz voltál! Vigyázz, vége, mindjárt fény derül ránk. Az ajtók újra megnyíltak. Az eső áztat­ta bőrkabátok avas párát hoztak magukon. Két sorral előbb, csaknem a vászon alatt (•alaki vastag hangon szólt: — Várjanak még a filmmel, elveszett a kesztyűm! A röhögés elnyomta a gong hangját is. S máris a robogó vonat zakatolása töltötte be a termet. — Csere, fiú! Hiszen te észre sem vet­ted! — Ugyan, ne héklizz, majd bolond le­szek. — Ostoba, ki vette a jegyet? Na. faroljl Szüntelenül izegnek-mozognak. Miért nem cseréltek helyet a szünetben? — Bocsánat, elnézést, a haverom kan­csal. Csak szélről lát jól. — Pardon. Igazán ne haragudjon, ebben a sötétben. Nagyon ráléptem a lábára? — Ugyan, csak az esernyőmet rúgta meg. — Nahát, ez privát szerencse. Akkor en­gedje meg. hogy a másik oldalra tegyem. Ez se legyen közöttünk. — Kérem. De ne társalogjon, mert fi­gyelmeztetni fogják. — Majd halkan. Csak a fülébe, jó? Ma­gát, pardon kegyedet érdekli ez a cinéma? — Persze, maradjon nyugton. — Igen, a kedvéért. Milyen Illatos a haja! A tenorista szőlte felesége éppen kita­karta a combját a filmen. Az erkélyen megcsikordult egy szék. Megint a vastag hang: — Mo«t már a másik kesztyűm is etúntj — Dugja a kezét a paplan alá. nézze, hogy arad onnan a meleg. 6 DtL-MAGY ARORSlAfs Yasarnap, 1966. november ZL

Next

/
Thumbnails
Contents