Délmagyarország, 1966. november (56. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-18 / 272. szám
Népművelés és technika Országos tanácskozás Szegeden A népművelés nemrég megjelent Irányelvei szerint a közeljövő egyik legfontosabb feladata a művelődési házaikban működő műszaki-technikai szakkörök munkájának javítása. Egyrészt számukat mintegy 25 százalékkal növelni kell, másrészt tevékenységüket színvonalasabbá, vonzóbbá, érdekesebbé kell tenni. Ennek érdekében háromnapos tapasztalatcsere jellegű tanácskozásra hívta öszsze a Népművelési Intézet az onszág összes megyei Népművelési Tanácsadójában működő műszaki-technikai szakbizottságok vezetőit A konferencia megtárgyalja a szakbizottságok munkájának és a szakkörök szervezésének elvi és gyakorlati kérdéseit A tanácskozás tegnap délelőtt a Szegedi Tanárképző Főiskola műszaki tanszékén kezdődött meg. Megnyitót Csenke László, a Csongrád megyei tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője mondott. Utána Czeglédi Györgyné, a Népművelési Intézet munkatársa tartott előadást Technika és népművelés címmel. Délután a Csongrád megyei tanács székházában Englander Tibor, az Egyesült Izzó munkapszichológiai laboratóriumának vezetője tartott előadást A konferencia ma tovább folytatja munkáját Délelőtt előadást hallgatnak a résztvevőik, délután pedig tapasztalatcsere-látogatást tesznek a hódmezővásárhelyi és a csongrádi művelődési há^jftan. Bírósági ítéletek NEM TUDOTT ELSZÁMOLNI A PÉNZZEL Társadalmi tulajdon elleni sikkasztás miatt állt a Csongrád megyei bíróság előtt Farkas Jánosné 26 éves, Szeged. Joéika utca 29." szám alatti lakos. Mint az újszegedd UTC pálya mozgóárusa, nem tudott elszámolni 12 ezer forint értékű áruval. A Csongrád megyei bíróság jogerősen 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A TOLVAJ ÉS ORGAZDÁJA Együtt vonta felelősségre e bíróság a tolvajt és a vele „dolgozó" orgazdát, Gruity István, Szeged, Csuka utca 31 és Billik József, Szőreg, Jókai utca 2. szám alatti lakosok személyében. Gruity előbb a Búbos Étterem, majd a Takaréktár utcai Halászcsárda elől lopott el egy-egy kerékpárt, amelyet rábízott az orgazdára. Billik Józsefre értékesítés végett. Gruity büntetését még a szegedi járásbíróság jogerőre emelte. A visszaesőként elkövetett lopás miatt 1 év és 8 hónapi szabadságvesztést kapott Billik fellebbezett, s a Csongrád megyei bíróság kimondotta az ő bűnösségét is, visszaesőként elkövetett orgazdaság miatt Egy év és 3 hónapi szabadságvesztésre ítélte jogerősen s kötelezte — mivel a korábbi büntetéséből feltételesen szabadult —, hogy az akkor visszamaradt büntetését is letöltse. Nyár és nyár között Nagyarányú gondoskodás és fejlesztés a fürdőknél Csak most húzta ki a lábát a nyár a tiszai tájról és tette néptelenné az újszegedi partfürdőt és csónakházakat. A lefutott szezont már lehet értékelni, és felkészülni az újra is most kell. Jóelóre gondoskodni a jövő nyár örömeit kereső tíz- és tízezrek pihenéséről, szórakozásáról. nem zavarták. Közös véleményük viszont, hogy a Tisza mellett, a partfürdőn mégis kevés a víz. Vízcserénél a medencék lassan telnek meg, s emiatt a zuhanyozók is többször szárazon maradtak. Igaz viszont, hogy hat héten át a Tisza áradó vízálEzért ült össze máris a Sze- lósa négy méter felett volt és gedl Fürdők- és Hőforrás Vállalat igazgatósága mellett dolgozó hat tagú társadalmi bizottság: d r. Bihari Béla, Harsány! Géza, dr. L e s s y Viktor, dr. M a d á c s y Lászlóné, M a t u s e k István és dr. Szeghy Endre. A partfürdő bérlői és napi vendégei — köztük több ezer külföldi látogató — nevében mondták el véleményüket a nyári szezonról. Jobb környezet, jobb ellátás Megállapították, hogy sokban kulturálódott a környezet, jobbak voltak a technikai feltételek, kielégítőbb a különféle szolgáltatás, mint a megelőző években. Jól bevált és további fejlesztésre vár az éttermi szolgálat és a lángos sütés. Elégséges ital és hűsítő állt a közönség rendelkezésére. A környezet tisztasága fölött nemcsak intézményesen őrködtek. Hozzájárult ahhoz a közönség intenzív rendszeretete is. Fiatalok és idősebbek életkori sajátosságaiknak megfelelően szórakozhattak, pi henhettek, elnyeléssel fenyegette a partfürdőt, azaz a hálózati vizet úgy kellett átemelni, hogy a folyó meg ne akaszsza a lefolyást. A természeti akadály Szeged fürdőváros Jellegén mit sem csorbított, a tiszai vizi élet eleven volt A partfürdő további fejlődésére jellemző, hogy nagyüzemek és Intézmények máris hozzáfogtak korszerű üdülőházak építéséhez. Egyiket, másikat már alapozzák. A partfürdő általános rendezési terve szerint az idejét múlt, a tavaszi áradások által is tönkretett, az esztétikai követelményeknek nem megfelelő kabinházakat lebontják, illetve az erdős részbe telepítik át, hogy helyet adjanak a további fejlődésnek. Technikai fejlesztés A fürdővállalat még ebben az évben 1 millió 400 ezer forintot fordít a partfürdőre. Földmunkákat végeztet, sétányokat képeztet ki az erdőben. Kohósalak utat alapoznak az áruszállító kocsik számára. Betonlapokkal új száz négyzetméteren, az eddiginek a dupláján virágosítanak. Emeletes, új kabinsor is épül a befogadóképesség növelésére. A további tervek szerint külön épülettel új kapubejáratot is nyitnak a partfürdőre. 1967-ben gépi erejű zsiliprendszert építenek, hogy a folyó vize ne törhessen be a csatornarendszeren. A medencék vízcseréjekor kétségtelen, hogy lassú a feltöltés. Bárdos Miklós, a fürdővállalat igazgatója arról tájékoztatta a társadalmi bizottságot, hogy a probléma kiküszöbölésén már dolgoznak. A hévizet is hasznosítják majd itt a következő években, ami eddig haszontalanul elfolyt a Tiszába. Ezt a vizet egyelőre visszavezetik a sportuszodába és az ottani, gyógyászati célt szolgáló medencébe. Egy mellékágon azonban a partfürdő is kap majd ebből a vízből, amelyet megfelelő keveréssel hasznosítanak minden időszakban. Gyógyászati lehetőségek Üjabb kutatómunkák és tanulmányok foglalkoznak a Tisza és a Maros vizének, homokjának adottságaival. A partfürdő előtti szakaszon a Tisza épít. Vastag rétegben itt rakja le a Maros homokját, amely az újabb kutatások szerint rádiumot és egyéb hasznos anyagot tartalmaz. A partmenti homokot eddig kevesen használták napfürdőzésre, a talajt fiz állhatatos feleség Uj filmek gyalogjárdákat képeznek ki ebben egymást 1500 négyzetméteren. Nyolc- letapostak"Csak"'egy Zetor kell a szükséges földmunkához, hogy a fürdővállalat napról napra minden reggel felszántsa és porhanyóssá tegye a napfürdőzőknek, különösen a reumatikus és ízületi bántalmakban szenvedők részére a kitűnő, gazdag anyagokat tartalmazó marosi homokot, amelyet a nap melege hevít fel. Kár, hogy ezt a lehetőséget nem korábban hasznosították. ' A film Somerset Maugham utánzat közöttük bontakozik színdarabjából készült; a ki. Nem igazi konfliktus ez, darab a világhírű angol író- s ezért érdektelen és semmitnak nem a legjobb alkotása, mondó: a párok ugyanis Nemcsak azért, mert a prob- nem szerelmesek egymásba, lémát — a házasságról, a hanem csupán játszanak. hűségről, a szerélemről van Elegáns, kedves, udvarias, szó — meglehetősen felüle- néhol frivol, és gyakran értésén ós felszínesen kezeli, dekes, szórakoztató ez a hanem azért is, mert nem szerelmi játék. De érdekteeléggé szellemes, fordulatos, len. Nem csupán mi nézők Maughain sziporkázó ötletes- tudjuk, hogy itt unalomségének, elegáns hangvételé- űzésről és nem többről van nek, szatirikus hajlamainak szó, tudják ezt maguk a szebizony, sajnos, csak ép- replők is. Ezért csak félszivpen a nyomaival, helyeseb- vei, fél odaadással vesznek ben a roncsaival találkozunk részt benne. Csak játékról ebben a műben. Sem a da- van itt szó. Nincs komoly rab, sem a Tom Pevsner ren- veszély. dezte film nem adja az igazi Ne legyünk azért lgazMaughamot; közepes társai- ságtalanok. A vígjáték 6ok gási szalonvigjáték csupán részlete érdekes, párbeszémindkettő. dei gyakran szellemesek és A film szereplői: Fred Ca- a színészek egyenesen kitűlonder, a divatos, jólkereső nőek. Különöen a bűbájos St. Moritz-i orvos, Constan- Lili Palmer Constanze szeze, eltartott felesége. Marié- repében és az eredeti tehetLouise, az orvos szeretője es ségű Peter Van Eyck, az orBernard, az ismert író, Con- vos alakjának megformálóstanze régi udvarlója. A kon- ja. fliktus, illetve a konfliktus- ö. L. fi tökéletes bűntény Tökéletes bűntény — vallja az egyik gyilkos (akinek személyét — különösen azokra való tekintettel, akik még nem tudják, de hamarosan meg akarják tudni — nem áruljuk el) —, amiből hiányzik az indok. Ennyi lenne mindössze, amivel okosabbak lettünk a film végén. De ha jobban utána kíváncsiskodunk, még tulajdonképpen ennyivel sem. Mert ezúttal több gyilkosság, több hűntóny halmozódik egymásra, s ezek között pusztán egyetlen olyan akad, az első, mely látszólag indokolatlan. De csak dók. Ez pedig, hogy indokolatlannak tűnjék, s ezzel elterelje a figyelmet a többiről. Mindebből viszont az következne, hogy nincs tökéletes bűntény? Az. Már annál is inkább, mert leleplezitek. Ezt p>edig a néző is tudja, jó előre, hiszen manapság olyan krimit sehol sem látni, ahol nem kerül meg a tettes. Vezethetnek a nyomok akár a hetedik mennyország, a „zsaruk" vagy a „Szájmontemplárok" éber tekintetét — előbb, vagy utóbb — semmiképpen sem kerülhetik el. Ebből látszólag, mert ráadásul megintcsak tovább követkemég ez is sántít Tovább nyomot va ugyanis kiderül: ennél sem hiányzik az inAZ EMERGÉ GUMIGYÁR felvételre keres üzemi gyakorlattal rendelkező villanyszerelő szakmunkásokat Jelentkezés a munkaügyi osztályon. S. 149 853 zn.k: a közönség már eleve azzal az előítélettel ül be a moziba, hogy ez a tökéletes bűntény sem lehet tökéletes. Vagyis, mondjuk ki kereken: rossz a cim. Azért, mert semmitmondó. Az eredeti francia titulus sokkal jobb: Gyilkosok kupéja. Kár volt megváltoztatni. Maga a film — Costa Gavras forgatókönyve és rendezése — sem sokkal több bármelyik szokványos kriminél. Ami mégis javára írható: egy sereg kitűnő színész — különösen Yves Montand — „valódi embereket" életre keltő játéka. N. L Tiz- és tízezrek ürttmére A partfürdő fejlesztése és korszerűsítése mellett természetesen gondolni kell a csónak- és úszóházakra, a kellemes szórakozást nyújtó Szőke Tiszára, a kiránduló és révszolgálatot teljesítő hajópark fejlesztésére. A csónakházakat minden szezon előtt rendbe is hozzák, javítják, festik, csinosítják. Nagyobb összegű javításra — most már sürgősen — a Béke I. űszóház öreg, fél évszázados csónak garázsa szorul, amelyben télen, nyáron nagy értékű csónakokat tárolnak. Ez az építmény most már azzal fenyeget, hogy összedől, a tartógerendók mindenütt elkorhadtak. A garázsmester a legutóbbi nagy ereiű szélben alig tudta megvédeni a tetőzetet. A garázs védelmére azonnal műszaki készültséget rendeltek el. A társadalmi bizottság széleskörű figyelmével, segítőkészségével azon van, hogy javaslatával, gondoskodásával menet közben és jó előre segítsen a fürdővállalatnak. Tagjainak munkája akkor és úgy kamatozik, amikor tíz- és tízezrek kulturált környezetben élvezik a nyár örömeit. L. F. A szegedi áruházban is lesz Richards-osztály Az eddigi közös árubemu- Ezzel kapcsolatban sajtőtátatókat továbbfejlesztve az jékoztatón elmondták, hogy ipar és a kereskedelem szo- a kezdeményezés célja az új rosabb kapcsolatára mutat gazdasági mechanizmus példát a Luxus Áruház és a irányelveinek megfelelően az Richards Finomposztógyár ipar és a vásárlók közvetlekezdeményezése. A Luxus nebb kapcsolatának kialakíÁruházban ugyanis az üzem tása. külön méteráru osztályt ren- A tervek szerint jövőre • dczett be, ahol kizárólag a veszprémi, a szegedi és a tagyőri gyár termékeit, újdon- (ahányai áruházban hoz létságait árusítják. re hasonló osztályt a gyár Az áruház Richards-osztá- és az Országos Áruházi Vállya csütörtökön nyílt meg. lalat. Válaszol az illetékes Rossz volt a felmérés ... Lapunk 1966. november 13-i, vasárnapi számában Felmérik a gyerekeket... címmel cikk jelent meg a mórahalmi általános iskolával és gimnáziummal kapcsolatosan. Cikkünkre levélben válaszolt az iskola felettes szerve, a szegedi járási tanács vb művelődésügyi osztálya. A levél — amelyet Ács Zoltán, a művelődésügyi osztály vezetője írt alá — a következőképpen hangzik: „A Dél-Magyarország 1966. november 13-i számában megjelent újságcikk igen okos és elvszerű észrevételeket tartalmaz. A cikk írója helyesen mutat rá a felmérés mechanikusan alkalmazott hibáira. Szeretnénk rámutatni arra, külözhetetűen. Arról is sző volt ezen az igazgatói tanácskozáson, hogy ilyen eredmény-vizsgálatokat csak nagyon körültekintően és hosszabb időszak megfigyelésed alapján lehet végezni. Arról ts esett szó, hogy ilyen eredményvizsgálatokba hogyan kell bevonni a munkatársakat és az iskola egész közösségét. Semmi esetre sem lehet egyetérteni olyan igazgatói rendelkezéssel, amely egyik napról a másikra mechanikusan elrendeli a felmérés elvégzését, különösen előre meg nem fontolt kérdések felhasználásával." A levéd a továbbiakban megemlíti, hogy a cikkben szereplő kérdések jó része hogy ennek a felmérésnek x 3T"l?011. az előzménye tulajdonkép- - - tett tanácskozáson, de az élőadó logikusan indokolta a kérdések felvetődését bizonyos pedagógiai helyzetekben. A művelődésügyi osztály levele a következő sorokkal fejeződik be: „A cikk észrevételeit hasznosaknak ítéljük meg, mert felhívja a figyelmet a mechanikusan alkalmazott felmérések veszélyeire éa pen egy megyei középiskolai igazgatói értekezlet volt. Ezen a tanácskozáson megyénk középiskolai igazgatói azt beszélték meg, hogy a soron következő nevelési tárgyú tantestületi értekezleteket hogyan bonyolítsák le. A tanácskozás bevezetőjeként az igazgatói munkaközösség vezetője elvi tájékoztatást adott az igazgató egyúttal rámutat a vezetés kartársaik nak a hazaszere- módszereinek néhány elteire való nevelés témakö- avult vonására ls. Éllenőrrének tantestületi vitáihoz, zéseink során figyelemmel Bizonyára a cikkben szerep- leszünk arra. hogy munkaló mórahalmi igazgató elv- társaink a korszerű pedatárs félreértette az ott el- gógia követelményei szehangzott és pedagógiailag rint végezzék a szükséges indokolt eredményvizsgála- (és csakis a szükséges) eredti kérdéseket. Az napjaink- ményvizsgálatokat. A vezeban vitathatatlan, hogy a tés színvonalának javításakorszerű pedagógiai eljárá- ra fel fogjuk használni a sok során az eredmények cikkben szereplő eset tavizsgálata és elemzése nél- nulságait". fiz önHnfüs renif§r szolgálat haszna a vasúion A Csongrád megyei vasúti Az önkéntes rendőrök rendőrőrs kiváló önkéntes eredményes intézkedése nyorén Wn^ H^ rórt Szef" 0100 15 lényeges századén tegnap délelőtt a nagy- ,,, , , .... állomás oktatási termében. k-kkal csökkent a vasút teUrbán László rendőralezre- rületén a szállításra váró des megnyitó szavai után áruk dézsmálása, szilárdult Kerepes Mátyás rendőrszáza- a közlekedési rend és fegyedos méltatta azt az áldozatos Iem Lényegcsen kevesebb munkát, amelyet a vasút te- . . . ...... ,.. rületén végeznek a közrend ^ Mesei tórtént az ,den és közbiztonság, az utas és Csongrád megyében, mint a áruszállítás biztonsága, a tár- korábbi években. Hosszabb sadalmi tulajdon védelme és különösen kiemelkedő érdekében. A vasúti önkéntes rendszeres munka fűződik ÖL.ari,MAvI"nálGéme' István szegedi. Molgozok legszélesebb rétegét . „„..,, , . ' . képviselik. Van köztük pá- Mlhály * Lucz JÓ2seí lyamunkás, jegyvizsgáló, algyői és Laczkó János csenszellemá és fizikai dolgozó, gclei önkéntes rendőrökhöz. Az idén is többezer órát töl- A tanácskozás vitájában t^Nt számosan felszólaltak és önkéntes ban. rendőri szolgálatMegalafdiÜ a Földtani Társulat szegedi csoportja Csütörtökön délután az a szegedi József Attila TudoMTESZ szegedi előadóter- mányegyetem Földtani Internében dr. Dank Viktor, az zetének adjunktusa mutatta Országos Kőolaj- és Gázipari be dr. Miháltz István szeTröszt vezérigazgató-helyet- gedi egyetemi tanár posthutese nyitotta meg a Magyar- mus kötetét honi Földtani Társulat sze gedi csoportjának alakuló ülését Az ülésen dr. Kriván Pál egyetemi docens, a Magyarhoni Földtani Társulat főtitkára megemlékezett a Az alakuló ülésen megválasztották a szegedi csoport tisztségviselőit: a Magyar honi Földtani Társulat szegedi csoportiának díszelnökévé dr. Koch Sándort, ügymagyar agrogeológia megte- vezető elnökévé dr. Dank remtőjének, Treitz Péter szü- Viktort, titkárává pedig dr letésének 100. évfordulójá- Mezősi Józsefet választottók ról, majd dr. Mucsi Mihály, meg. a szolgálatukban szerzett tapasztalatukat átadták társaiknak. Pelye József őrnagy, a Csongrád megyei rendőrfőkapitányiság, Bottyánszki Károly pedig a MÁV szegedi igazgatósága nevében mondott köszönetet és kívánt további eredményes munkát a vasúti önkéntes rendőröknek. A Csongrád megyei rendőrfőkapitányság és a MAV szegedi igazgatósága közös pénzjutalmában részesült eredményes, a társadalom érdekében végzett munkásságért Ilia Mihály, Weisz Günter, Űjvári László, Magda Imre. Sári Szilveszter szegedi. Molnár Mihály algyői és Laczkó János csengelel önkéntes vasúti rendőr. Szerda, 1966. november 16. DÉL-MAGYARORSZÁG 299