Délmagyarország, 1966. november (56. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-18 / 272. szám

1966. NOVEMBER «., PÉNTEK NÉVNAP: JENŐ ESÖ, HAVAS ESÖ. HAVAZÁS Várható időjárás péntek estig: erősen felhős idő, esőkkel, havas esőkkel, a !>u nánttilon és a hegyeken ha­vazással. Elénk, Időnkent erős keleti, délkeleti, n Ott nántülnn viharos északnyu­gati szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet plusz 1—plusz f fok kózótt. (mti) űHDM£HMD — MAGYAR BALETTSIKiíR BELGRÁDBAN. Nagysi­kerrel mutatkozott be kedden és szerdán Belgrádban a Ma­gyar Állami Operaház Jugoszáviában vendégszereplő balett­kara. A vendégművészek Bartók Béla A fából faragott ki­rályfi és a Csodálatos mandarin című balettjátékát adták eló, továbbá részleteket mutattak be Minkus Don Quijote, valamint Hacsaturján Spartacus és Gajane című balettjéből. A Nap kél « óra 53 perckor, ós nyugszik 16 óra 05 perekor. A Hold kél U óra 38 perckor, és nyugszik 21 óra 17 perckor VfZALLAS A Tisza vízállása Szegednél esűtörtökön 148 cenUméter. (Ara­dó.) HUSZONÖT ÉVE han meg Walther Hermann Nernst (1864—IMI) Nobel-dijas német fizikus és kémikus, a göt­tingenl egyelem, 1906-tól n ber­lini egyetem tanára, a modern fizikai-kémia egyik megalapozó­ja. A budapesti Ganz villamos­sági gyárral közösen kidolgozott, róla elnevezett villamos izzólám­pa tette ismertté nevét. Legna­gyobb rredménye a róla elne­vezett hőelmélet, amely a termo­dinamika egyik főtételeként sok további fontos tudományos fel­fedezésnek lett kiindulópontja. NEMZETI SZÍNHÁZ Eats 7 órakor: Traviata. Doh­nányl operabérlet. Vége kb 10 órakor. KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: Férjvadászat. Bérletszünet. MOZIK VBrBs Csillag: Az állhatatos feleség. Előadások kezdése: ne­gyed 6 és fél 8 órnkor. — Páklys A tökéletes bűntény. Elő­adás-.k kezdése: X, 6, I és I órakor. Móricz Zsigmond Művelődési Otthon Mihálytelek: ítélet Nürn­bergben. I—TI. rész. 6 órakor Am-rikai film. Tömörkény I. Művelődési Olt hon Pi'őfltelep: A kőszívű em­ber fiat 6 órakor. Magyar film. I. rém. INSPEKCIÓ* ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére November 12-től 19-lg este 6 órától reggel 6 óráig (vasár- és ünnepnap nappal is) elsősegély ée nehézellés esetére ügyeletes dr. Komáromi János állami ál­latorvoa. Lakása: Ojszeged, To­ron tál tér 3. Telefon: 40-64. Az állatorvos kiszállításáról • hlró fél köteles gondoskodni Előadások, rendezvények V Koszi gin párizsi ótja előtt, • (Rovtát—francia közeledés té­máiéról tart előadást Vérkonyl Tibor, a Magvar Nemzet mun­katársa ma. pénteken este 6 órakor a Hazafias Népfront helyiségében. (Vörösmarty u. 7.1 - Salzburgi képeskönyv elme­ntei a TTT klubiában (Kárász u. 14.t ma. pénteken este 4 őrskor Nóvák Akos tudománvos munkatárs tsrt vetített kének­kel kísért élményb,>számol.H. - A Csongrád megyei Amatőr­film Klub ma. oénteken este 4 órakor kezdődő összejövetelén dr. Németh András számol be a XIV. Országos Amatőrfilm Fesz­tiválról. A Tolbuhln sugárúti klubhelyiségben, ezt követően bemutatták a Mikrokozmosz és as Ortíugszekér című kisfilme­ket ls. Közlemények E Indiai emlékeim efmmel dr. Ábrahám Ambrus akadé­mikus. Kossuth-díias egv. tanár tárt előadást november 18-án. pénteken du. 6 órakor s Postás Művelődési Otthonban. Az elő­adást filmvetítés követi. S. 148 814. X Társasiánetsnfolysm indul 1986 november 23-án du. 16 óra­kor ss Iftüsáfi Házban (Tanács­köztársaság n. Tu L em. Leg­úlabb táncok tanítása; a tanaó­tól a sék-lg. kezdők haladók, felnőttek részére. Jelentkezés a helyszínen Tánepedagógus: Ker­tész Eva. x Utazás a Szovjetunió leg­szebb tálain e. előadássorozat 1. előadását A hidak városa: Leningrád címmel Forgó László építészmérnök tar. is november 18-án. pénteken este 6 órai kez­dettel a nyugdíjas szakmaközi művelődési otthonban. Utána tnrvenea filmvetítés. 9. 149 815 x Modern tánctanfolyam indul kezdők, haladók és diákok ré­szére november 22-én este 18 ónkor a Vasutas Művelődési Otthonhan (Rákóczi u. 1. szám). A legutóbb táncokat tanltluk: sék. slan. surf stb. Jelentkez­ni lehet nsoonta 14 órától. Tánepedagógus: Kertész Eva. S. 149 818. — Jevtusenko Ameriká­ban. Jevtusenko szovjet köl­tő amerikai tartózkodása során szerdán a New York állambeli Buffalo város egye­temén verseiből olvasott fel. Az érdeklődők nem fértek el az előadóteremben, ezért négy másik teremben televí­ziós készülékek közvetítették a szovjet költő szereplését. «— Ankét a jővő nemzedék egészségvédelméről. Csütör­tökön a Magyar Tudomá­nyos Akadémián kétnapos ankét kezdődött a jövő nem­zedék egészségvédelmének egyik fontos területéről, az újszülöttek egészségi állapo­tát befolyásoló terhesség alatti, illetőleg születés kö­rüli tényezőkről. (Telefoto - MTI Kül­földi Képszol Rálát) A Moszkvában megrendezett nemzetközi táncdalfesztivá­lon Koós János első dijat nyert — Beiktatták a Vöröske­reszt új városi titkárát. A Vöröskereszt városi szerve­zetének vezetősége tegnapi ülésén, elismerve a nyugdíj­ba vonult Krekuska István­né éveken át végzett hasz­nos munkáját, beiktatta munkakörébe a városi Vö­röskereszt szervezetének új titkárát, Kenéz Antalnét — Nem adott elsőbbséget személygépkocsival a villa­mosnak a József Attila su­gárúton Tóth Géza Tápai sor 34. szám alatti lakos. Az ösz­szeütközés következtében sé­rülés nem történt, az anyagi kár mintegy 15 ezer forint A vizsgálat folyik. Gyászközlemények Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa, testvér és rokon, FEJŐS JÓZSEF hirtelen elhunyt. Temetése f. hó 18-án, 16 órakor lesz a Dugonics te­metőben. Fej Ja caalád, Lenin krt. 22. Mély fájdalommal tudntluk, hogy azeretett nagymamánk, DUBAI JÖZSEFNÉ életének 60. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó li­án, 12 órakor lesz a Gyevl te­mető ras atatozójából. A gyá­szoló család. Csuka tl. 18. T. 2494. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősök­nek. kik szeretett halottunk, Ft'I E KAROLY temetésén meg­jelentek, részvétükkel és virá­gaikkal mely fájdalmunkat enshiteiii Igyekeztek. A gyá­szoló család. Röszke. T. 2486. Mélységes fájdalommal tudat­juk mindazokkal, akik Ismerték és szerelték, hogy a legjobb férj édesapa, testvér, vő es rokon. BANKI BÉLA váratla­nul elliunvt 74 éves korában. Temetése folvó hó 18-An 15 óra­kor lesz a belvárosi lemetö ra­vatalozójából. A gyászoló csa­lád, Somc.gvi B. u. 6. T. 2496. Értesítjük kedves wvflirikct. hogy vállalatunk a következő Idő­pontokban az. alábbi egységeknél leltározóét végez Szegedi Műtrágya és Növény védőszer Raktár, C rozs­mai ú. 33. nov. 16—22-ig Hódmezővásárhelyi Műtrágya i• Növényvédőszer Rak­tár. Mátyás ti. nov. 23—29-ig Hódmezővásárhelyi Gép is Vegyesáruraktár, makói országút. nov. 24—30-ig Szegedi Kender és Ruházati Raktár, Dorozsmai út 33. nov. 28—30-ig A leltározás Ideje alatt a fenti raktárakban forgató zott áruk kiadása szünetel. ' H K 91 AGROKER VÁLLALAT — Iskolánk hangja cím­mel megjelent a Tömörkény gimnázium KlSZ-szerveze­te időszaki lapjának ez évi 3. száma. Az Ifjúsági lap foglalkozik a KISZ-szervezet terveivel, munkájával, közli a tanulók legújabb verselt, karikatúráit, irodalmi mun­káit «-» Magános nőket és kis­lányokat molesztált az utcán Jákfalvi János 34 éves, Sze­ged, öbébai sor S. szám alatti lakos. Garázdaságait Mihályteleken és környékén követte el. Büntetőeljárást indított ellene a Szeged vá­rosi és járási rendőrkapi­tányság. KITÜNTETÉS Csütörtökön délután az Ál­lami Pincejfizdaság Csong­rád—Szolnok vidéki üzemé­nek szegedi központjában Csizmás Sándor elvtársnak, a szegedi járási pártbizott­ság titkárának — aki az utóbbi időkig az üzem fő­mérnöki tisztségét töltötte be — eredményes szervező munkájáért „Az Élelmiszer­ipar Kiváló Dolgozója" md­nisziteri kitüntetésit adta át Mihalusz Ferenc, a Magyar Állami Pincegazdaság ve­zéri jjazga tója. — A cápák furcsa ízlése. A Csendcs-óceáni Óceán­kutató és Halgazdasági In­tézet kutatói érdekes gyűj­teménnyel büszkélkedhet­nek. Azokból a tárgyakból állították össze, amelyeket cápák gyomrából vettek ki. Mi minden van itt! Kana­dai nylonzsák, műanyag já­tékautó, egy hajó Jelzésével ellátott sótartó, kölnivizéé üveg és sok más „emlék­tárgy". PRAKTIKUS KÉNYELMES! Freskó férfi ing 54,— Ft-tól Színes zefír férfi ing 61,— Ft-től Freskó fiú ingek 19,— Ft-tól 46,— Ft-ig. Festett zefír fiú ingek 19,— Ft-tól 53,— Ft-lg kaphatók ax áruházakban és szaküzletekben. MH 4363 Hirdetések felvétele éa ügyintézése, Sajt óházban, Magyar Ta­nácsköztársaság a. 10. Telefon: 25 35, 35-00, érdeklődni 8—l-ig. 1102-ea Skoda ol­csón eladó, vagy el­cserélhető motorke­rékpárra. Osr utea 94/b. • Bőrkabátját javíttató tllASVim sa. alakíttassa víz­hatlan festéssel Csordáa bőrruhaké­szltőné!. Szent Mik. lós utca 7. Felsővá­ros. Gazdasagos fűrész, poros és széntüzelé­sű kályha eladó. Szeged, Bárka u. 0/b. Kifogástalan álla pótban levő 1000 Wartburg eladó. Megtekinthető va­sárnaptól, Földmű­ves u. 20. Telefon: 10-00. x BMW motorkerék­pár eladó. Szél u. 59. X Skoda 1000 MB sze­ménygépkocslt ez évi Wartburg kiuta­lásra megegyezéssel cserélek. Érdeklődni vasárnap 3—4 között Üstökös u. 12. sz. alatt. x 25 q bíró gumikere­kű kocsi eladó. Csendes u. 3. x Borospumpa sok tar­tozékkal, szőlőprés. daráló. kádak el­adók. ..Domaszék" 14 943 Jeligére a Saj­tóházba. x Opel Rekord panorá­más, rádiós, kifo­gástalan állapotban eladó. Megtekinthe­tő csak november 29-án, Gyulai, Kál­vária sor 6. x Moszkvics 407-es sür­gősen elfogadható árért eladó. Forrás­kút. Ady E. u. 12.. szombat. vasárnap mecteklnthető X Alig használt fehér mély gyermekkocsi, három részes nagy fehér szekrény és hordozható cserép­kályha olcsón el­adó. rvobó u. 7'b. Gázkályha, gázvaea­16. vízmentes pony­va eladó. I.enin krt. 37. ÜT. e. 22. Bélyeget legelőnyö­sebben vásárolhat, értékesíthet. Falus bélyegkereskedés. Kelemen u. 4. X Vásárolok hármas­szekrényeket, reka­miét. sezlont. asz­talokat. székeket. — Teleki u. 6. x Takarmánycékla 10 q eladó. Vadkerti tér 8. sz. Tacsikutyát veszek, szín és ár közlését. ..Kutya" 14 768 Jel­igére a Sajtóházba Egy világos modem új kombinált szek­rény, 3 fotel, do­hányzóasztallal sür­gősen eladó. Erd. vasárnap 10—5 órá­ig. Mérey u. 16. n. 2 Egy kisipart hor­dozható cserépkály­ha új állapotban el­adó. Móra u. 23. Megtekinthető szom­baton és vasárnap egész nap, Jancsó éknál. Jolana utánzat, elektromos lapgitár eladó. Ojszeged, Jan­kovich u. 5. Kisméretű zománco­zott fürdőkád és modern csillán ve­szek. ..Ármegjelölés­sel" 14 860 Jeligére a Saltóházba. Tizedesmérleg 30 kg­os hitelesítve eladó. Műszaki Bizományi, Tábor u. 8. Cseszlovák sportko­csi eladó. Erd.: 8-tól 11-ig. Csongrádi sgt. 7/a. Hízott serlés 250 kg­os eladó. Szőreg, Pacsirta u. 9. Érd.: bármikor. Nagy kokszos kály­ha, perpétum, 20n lit. vashordó benzin pörkölögép. 200 lite­res fahordók eladók. Árvíz n. 31. Cipész balkaros gép, ruha varráshoz ls használható, szoba kályhák, philips. Ti­hany rádiók, rézüst olcsón eladók. Imre u. 1/b. Kettő db szép sötét politúros ágy sod­ronybetéttel olcsón eladó, pálötelep 2. sz. Közvágóhfdnál. Egy sötétszürke üj női télikabát eladó. Kemes u. 15. Dobat. Proksch gyármányú bécsi. fekete zon Rom eladó. Rákóczi u. 63. sz. x Háromajtós interzt­ás, kifogástalan szekrényt vennék. Veresné. Aradi vér­tanúk t"re 3. X Eladó egv hálószo­bsbútor. egv Tisza tv kifogástalan álla­potban. ÜJ-Petőfi­telep, Diadal u. 3 x Fladó nagytetleslt­ményű amerikai kokszos kályha, toa­lett tükrök szenes kályha, mély gyer­mekkocsi, fürdő­kályha. ruhanemű­nk. áron alul. pe­tőfitelep. n., u. 2i ?Ti háromajtós szekrény festett, el­adö. Dankó Pista u 2L X Figyelem! 120-as mikrofonos harmo­nika és Janán zseb­rádió sürgősen, ol­csőn eladó. Erd.: egész nap. József Attila sgt 44—16. I. em. 2. ajtó, Zsiga Eladó nikkelezeit fűrészporos kályha. Röszkei utea 7. x Mély szputnyik gyermekkocsi edado. Erd. vasárnap dél­előtt Jósika u. 83. Mészáros. Egyágyas Buksi kö­tógép eladó. Kor*, nyi rkp. S„ házfel­ügyelőnél. Négy és kétszemé­lyes nagyon Jó álla­potban levő reka­mié, fotelok, sezlon és kisebb rekamié eladók. Lengye) u. 32. Szent István tér mellett. Eladó kettő ágy, fe­hér teatűzhely. Jó állapotban, tv anten­na. belga óriás bak nyúl. Szeged, Kato­na József u. tl. Sikkötögép 8,70. ha­tos orsózógép mo­torral kifogástalan állapotban eladó Róna, Somogyi u. 18. Eladó trágya 70 q. kisebb tételben Is. Szállítást vállalom. József A. sgt. 78. 11 hónapos hús ser­tések 1 q felüliek eladók. Algyői u. 63. Újszeged. Rózsa F. sgt. 11. fszt. 2. alatt Jo állapotban levfl politúros keménvfa háló eladó. Erd.: 8-18-lg. Készpénzért vásáro­lunk televíziót, rá­diót. magnetofont, valamint vUlaaybáz­tartási cikkeket. Bi­zományi Áruház, Szeged. x Eladó Mekalor für­dőszobai olajkálvha. henger nélkül. Deszk, Semmelweis u. 10. sz. Szanató­rium mellett. Ér­deklődni du. 8—'7-ig. Egy halom trágya eladó. Tarján a. i. Tv-szekrény, virág­állvány. fallpolc, asztal készen eladő. Harmos asztalosnál, Szt. György tér 5. Hússerlés eladó, 180 kg-os. Répás u. 2. 8/189 síkkötőgépet vennék, vagy bérel­nék. ..Kifogástalan áilatpotban" 14 853 jeligére a Sajtóház­ba. Varrógép, szoba WC, konyhai vas­klöntő. vaskályha, kályhae'lenző, kis asztal, mérleg, vas­mosdóállvány. ágyak eladók. N»­mcstahács n. 6. sz. Eladó egy vasutas bunda, kis sezlon, disznóbörkölő, Há­mán Kató u. 15. Gyermek irhabunda 88 cm hosszú, német gvermekágv eladó Érdeklődni esti órákban, szombaton délután, vasárnap délelőtt. Hunyadi .1. sgt 8 fezt. Czlmer. Ü1 vízvezetékesapok (réz) és egyéb fel­szerelés eladó. Kos­suth L. sgt. 57., emelet. Ontöttvasüst. rézüst. zsírosbödön, nagy veídling. nagv vas­lábos. kézi h alt Asú köszörű. építéshez való csiga és szer­számok eladók. Bod­zafa u. 3. Alig használt komp lett fürdőkályha hengerrel eladó, 'falász u. 22. Jó állapotban levő fehér, mély gyer­mekkocsi eladó. Pó­nyai. Szilágyi u. 6 b. 1. em. du. 5-tól. Volkswagen Jó ál lapőtban eladó, va­lamint 2 db köpeny elsó szélvédő gumi­betéttel és 2 db Zas­tava köpeny. Sze­ged, Petőfi S. sgt 28., vasárnap 10— 19-ig. Egyszemélyes (Sim son-moped) eladó. Megtekinthető va sárnap. Kereszt u. 1. Vennék kisebb mé­retű vitrtnes szek rényt, sötétszinűt, egy db kihúzhatós politúros asztalt. Cí­met: Petőfitelep Bánk bán u. 31-re kérem. Admira A 8 GO filmfelvevő eladó. Osz u. 27. Márványlapos tük­rös kredenc eladó. József A. sgt. 95. Erd. szombaton, va­sárnap. Ajtó tokkal, sezlon. kukoricaszár és ku­korica eladó. Arvlz u. 54. Modern szép, dió háló és egy kismé­retű strandkabin gyümölcsösbe alkal mas eladó. Érdek­lődni este 6—8. Odessza XXTV. II. 6. Eladó egy Plaff fér­fi előre-hátra varró varrógép. Jó állapot­ban. Bercsényi u. 12.. I. 6. Jó állapotban levő vasutas bunda és köpeny eladó. MaJ­danyi sor 14. (Taní­tói kiskertek.) 10 mázsa kőpor el­adó. Bártfai u. 33. sz. Kodortelep. Skoda Oktávia Su­per kifogástalan ál­lapotban eladó. Erd.: vasárnap 10— 16 óra között. Sze­ged. Bem tábor­nok s. 4. sz. Újszerű állapotban levő hordozható cse­répkályha eladó. Újszeged, Fürj u. 44, Perzsaláb e.s pano­fix bunda, í l'2-es méter piros, teddv­berry anyag, gyer­mek kötött kabátok és ruhák eladók. Béke u. 4. Használt melegágvl ablakok eladók. Újszeged. Bérkert u. 75, Kétaknás luxuskivl­telü Gudlln-féle tűz­hely-kályha eladó Érdeklődni: vasár nap. Brüsszeli krt 13 bal. Sezlon* paptan, klöpll függönyök, madonna kep. ólom­Uveges vitrin, masszív festett há. lószobabútor sod­ronnyal. matraccal, nagy ssinger varró­gép, szabó felszere­léssel, álló ruhafo­gas, teknő, stelázsi, 300 literes horgony­zott tartály, amatőr rádió, női és férfi­ruhák, kabátok ol­csón eladók. Gogoly u. 19. Városi bunda bá­ránybéléssel. száraz kenyér 250 kg el­adó. Veresács n. 23. Skoda 1000-es MB eladó. Hódmezővá­sárhely, Bárány u. 2. Hintaszéket vennék sürgősen. „Szék 149 850 ' Jeligére a Hirdetőbe. 407 Moszkvics igé­nyesnek és 2« q lu­cerna széna eladó. Üjszentiván. Kos­suthu 32. Férfi hosazú bőrka­bát és sötétkék téli­kabát alig használ­tak olcsón eladó. Odessza 27. épület. II. em. 7. Jó állapotban levő hélőszobabútor el­adó. Erd.: vasár­nap. Újszeged. Gyapjas Pál u. 45. Nagyobb mennyisé­gű trágya eladó. Jó­zsef Attila sgt. 106. Jazz-orgona új ga­ranciális eladó. Odessza X. épület, E. 711. 13. Nagy pálmák, olcsó könyvek, lányka ke­rékpár eladók. Jó sika u. 7.. I. em. 2. Benczúr-tv politú­ros szobaasztal el­adó. Rigó u. 14. emelet. UJ irhabunda, több szövetkabát, egy bután gázrezsó el­adó. Mura u. 2/b. Német palackos gáztűzhely eladó. 7'útán u. 21. emelet. Eladó 500 a» eszter­gapad, prizmás vas­gyalu lökethossz 270 mm, 125 D. Cse­pel motorkerékpár. Megtekinthető: mindennap fél 4 után. Szeged. Pető­fitelep, Bánk bán u. 61/a. Szép festett hármas­szekrény eladó. Földvári utca 3. II. 4 . du. 5-től. 27 éves vidéki Jó­zan életű nőtlen férfi, kis te&tl hi­bás, megismerkedne hozzáillő házias nő­vei házasság célja­bél. „Saját házam van 140 846" Jeligére a Hirdetőbe. Testhibás nő megis­merkedne rendes férfival házasság céljából, 26 tói 38­ig. „Szegedi 140 C91" Jeligére a Hirdető­be. 28 éves elvált tiszt­viselőnő (hároméves kislánya van) há­zasság céljából meg­ismerkedne hozzá Illő, Józanéletü füg­getlen férfivel. „Ko­moly" 14 W1 Jeligé­re a Sajtóházba 25 éves, 170 cm ma­gas érettségizett le­ány társasát hiá­nyában ezúton kere­si hozzáillő, káros szenvedélytől men­tes, lakással rendel­kező férfi ismeret­ségét házasság cél­jából. aki « éves kisfiának bp)« len­ne. ..Csak fényké­pes levélre válaszo­lok"" 14 9:12 Jeligére a Saltóházba. Megismerkednék házasság céljából olyan középkorú dolgozó asszonnyal, kinek hiányzik az életéből békés termé­szetű. kifejezetten Jézanéletű élettárs. Részletes életkörül­mény leírását tar­talmazó pontos cí­mű leveleket veszek figyelembe. ..Csak kalandra váevók mellőzzenek." 14 829 Jeligére a Saltóház­ba. IfiTífl Újszerű sezlon el­adó. Bartók-tér 10.. 1T. 4 Erd.: "asárnao Magaatórzsű bokor, futórózsa űjdonsá gok. folyton termő málna, földteper. gömbakáe. díszcser­jék. tuja, buxus, ribizli. egrestövék kaphatók Csongrádi sugánit 91. Kukorica morzsolót állót vennék. Men­hely u. 3. Katona, x Jó állapotban levő fehér mélykocsi és mózeskosár eladó. Gutenberg utca lG/a. I. em. x Slmca Aronda Lu­xos kivitelben Igé­nyesnek eladó. Szombat déltől, va­sárnap délig. Érdek­lődni: 83—80, telefo­non. X OTP-hitellevélre is mindennemű bútort, televíziót. fényké­pezőgépeket árusí­tunk. Bővebb felvi­lágosítási. az üzlet­ben adunk kedves vásárlóinknak. Bizo­mányi Áruház, Sze­ged. x Fladó 500 literes bcylerkazán felsze­relt vörösréz fürdő­henger, tűzhely és rézűst. Nemestakác* u. 28. Exportra készüli úl konvhabútor eladó Kapásék. Szigligeti Takarmány cékla el­adó. Katona utca 45. Tranzisztoros táska rádió eladó. Cserzy Mihály il. 7 Eladó alté használt tűzhely, nyúlketrec Kárász utca 10 názfclúBvelö. Benzines sertéspör kflló eladó. n*/.t­rovszky u 10. Vet­ró Eladó ikerágy, kis kályha. gyermek­ágy. Széchenyi tér 8. I. em. 19. ajtó. HAZAS8AG 26 éves elvált mun­kás házasság céljá­ból megismerkedne gvermekszerető há­zias nővel. ..Becsü­letes 149 843" Jeligé­re a Hirdetőbe. Megismerkednék házasság céljából 25—36 éves nővel. Szorgalmas dolgozó férfi. ..Lakás szük­séges" 14 864 Jeligé­re a Sajtóházba. Táskaernyők, bel­és külföldi gyárt­mányú esernyők szakszerű és pontos javítása és áthúzása miatt forduljon biza­lommal Steiner essr­r.yőkészítő mester­hez. Attila u. 9. Jégkunyhó sarkánál kérem befordulni. Kisleányom gondo­zására (16 hónapos) gyermekszerető. I tiszta. intelligens nénit keresek azon­nalra. Kazinczy u. 14. Kamenikné. Garázs klndó, sze­mélygépkocsi részé­re. Halász u. 8. sz. írógépemet kölcsön adom. Csikós Fe­renc. Somogyi u. 12. Kisgyermek gondo­zását lakásomon vállalom. Attila ut­ca 21. III. 1. Elvesztettem férfi esernyőmet piaci kosárral. Megtaláló Jutalom ellenében adja le. Petőfi s. sgt. 21. rádióshoz. Férfi- női szabók. 2.70 méteres sötét­barnára fesiett posz­tőanyag eleserélő­dött, aki feldolgo­zásra kapta. Jelent­kezzen Jutalom el­lenében. ..Kisiparos" 14 730 lellgére a SaJ­tc házba. Hirdessen a Dél-Magyarországte 4 DÉL-MAGYARORSZÁG reutek, 1966. Mvembei U.

Next

/
Thumbnails
Contents