Délmagyarország, 1966. október (56. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-16 / 245. szám

Szín: konvha. Szereplók: Feleség, Kérj. Lány. FELESÉG: (Berobban, mint a csivitelő marfar, csinos, ha­1 a frissen elkészítve, vörösr* festve. A férj minden moz­dulatát lesi titokban. Miköz­ben leveti magarái kabátját, „boldogan" cseveg: Puszi ne­ked ... Édes vagy. Mikor jöt­tél haza?... (Mintha nem is várna rá választ.) Nézd meg, mit vettem neked! Na, mit szólsz ehhez a rozsdavörös pulcsihoz? Nagyon illik az arcodhoz! Ezt vettem neked, meg egy pár papucsot... Na. milyen vagyok?... És nem kapok érte semmit? Egy puszit? ... (Tartja az ar­cát. férje gépiesen meg­csókolja.) Ezt Ilinek vettem (caomapot tartogat), ezt az édes hálóinget, olyan mint a hab. Kepzeld. mennyire fog örülni az a gyerek. És ma­gamnak vettem egy kis pu­lóvert. Ezt a kéket. Nagyon fog illeni a szürke kosztü­mömhöz. és elég világos is. Fiatalos. Nézd csak! Egészen fiatalos. Nem gondolod? (Gyorsan magara veszi.) F.s ezzel a kis kalappal... Tün­déri, ugye? ... Egész délután ezek utan szaladgáltam. Vagy neked nem tetszik?... Ugye, mintha olyan fakó szine len­ne. Osztályon felüli pedig. Csinosan áll, mi?.,. (Férje előtt lepeget, aki egy szé­ken ül a konyhában, a. férfi ölébe ül, cirógatni kezdi...) És mit szólsz a hajamhoz? Észre sem veszed?... Azért festtettem most vörösre, mert ez érdekessé teszi az arco­mat. Nem vetted észre? Per­sze, lehetne egy kicsit söté­tebb, mert igv olyan muril­los vagyok, nem gondolod? Vagy jobban tetszett neked, az az ezüstös szin? Azt mondják az finomabb, ez a vöröses pedig érdekesebb. Van benne valami, nem gon­dolod? (Visszaül az ölébe.) És azt is elhatároztam, hogy mindig jókedvű leszek ezen­túl. Te. hidd el, Bálint... nem lesz jót a mi szerel­münknek az a sok veszeke­dés. Mi van a szobroddal? Elkészültél vele? Vagy nem megy? ... Na. ölelj már át!... Mennyire jutottál ve­le?... Hm? ... FÉRJ: Hát... talán nem ls fontos ... FELESÉG: Majd megné­zem! Mindig elveszted a fe­jedet. amikor pont a befeje­zésnél tartasz. (Beszalad a szoborért. Jön ki vele.) Ügy látod, hogy nekem ekkora fenekem van?... Hiszen ez kétsegbeejtó! FÉRJ: Az nem a te fene­ked. hányszor mondjam! A termékenvséget akartam ve­le érzékeltetni... FELESÉG: Már pedig akármit mondasz, kisfiam, ez én vagyok. Nézd meg a fejemet! É» iR»z. hogy erós vagyok alul. de ennyire... ne haragudj... Azt kell, hog ymondjam, hogv nincs szemed. Mások még most is csinosnak tartanak, sót von­zónak. Egyedül te mondod azt, hogy: „Már löttyedt a húsod ... öregszel, kisfiam... Nem tudnál egyszer már másik hálóingben is alud­ni?..." Pedig magad is tud­hatod, hoRy keresni kell méR egy olyan tiszta nőt, mint amilyen én vagyok. Látha­tod. hogy mosom a ruhát, és annyiszor öblítem, ahány­szor csak kell. Amikor már olyan tiszta utána a víz, ahogyan a csapból folyik ki. Mindennap fürdők, gondo­zom magam, adok magamra, de 6 mégis úgy látja, hogy akkora a fenekem, mint egy nagyobbfajta lavór. FÉRJ: (Kimegy a konyhá­ból. A fürdőszobában zuha­nyoz. Behallatszik a viz hangja, amint zuhog a csap­ból.) FELESÉG: (Nézeget f a szobrot. Csenp n telefon.) Halló... Igen, édes... Te drága. Itthon volt, persze, hogv itthon volt A, semmi, semmi ... Mérhetetlenül kín­zom magam. Legszívesebben sírni tudnék . .. igen... igen... ebből is láthatod, én mar nem vagyok mai ember ... (Lassan kinyilik a fürdőszo­ba ajtaja, majd a beszrlge­tés vege felé megjelenik a küszöbön a férj. amint tö­rülközik.) Tudom, édes ... Nagyon... Nagyon szép volt ez a mai nap ... Szerettem volna itthon is folytatni, azt hittem kepes vagyok rá. azt hittem, nélküled is boldog tudok lenni ... ne nevess ki... komolyan azt hittem.... DÉR ENDRE: K AN Y A Szaftra Igen. elhittem neked, hogy szép vagyok, hogy megvál­toztatom magam körül a vi­lágot. ... dehát... itthon az ellenkezőjét kapom... Na­gyon, én is .., nagyon .., Szerbusz édes, szép álmo­kat .., (Cuppanós csókot nyom a kagylóba. Majd las­san leteszi a kagylót, s hir­telen hátranéz.) FÉRJ: Ja... igaz is..; Elfelejtettem mondani, hogy ... járt itt nálam most este egy férfi. Egy nyomo­zó... FELESÉG: Nyomozói FÉRJ: Egy nyomozó. Állí­tólag a szeretőd feleségének a bátyja. Csak föl akart vi­lágosítani, hol talállak meg ma este, elmondta, mikor merre látott benneteket... A nővére bizta meg ezzel a kis ... kémkedéssel. FELESÉG: És hol látott bennünket? És kivel látott engem? És te persze mindent elhiszel, egyből, egycsapas­ra ... ha azt mondanák ne­ked — rólam, hogy egy rú­hes kis dög vagyok, te azt is egyből elhinnéd, sót örülnél neki, mert legalább bebizo­nyítottam. hogy nem egészen vagyok olyan, mint akit te például megérdemelsz... És hol láttak bennünket, meg­mondanád végre? FÉRJ: A Fáklya Mozi előtt tegnap. Nagyon össze­bújva csókolóztatok ... Hány órakor jártál te tegnap a mozi előtt? ... FELESÉG: Huszonhat éves voltam, amikor hozzádmen­tem. És szűz voltam, jól tu­dod. Pedig voltak udvar­lóim. Akit igazán szerettem, éppen attól szakítottál el engem. FÉRJ: Megfogtalak és ki­téptelek a karjából! Így gon­dolod? FELESÉG: Tisztán men­tem hozzád huszonhat éves koromban, és nem volt sen­kim se előtted, se utánad, és most... persze könnyebb lenne neked, egyszerűbb a válás, ha az en hibámból mondják ki. FÉRJ: Én elkönyveltem már magamban, hogy lehe­tőleg csak akkor szólok, ami­kor már nagyon muszáj. Mindenesetre az érdekelne, kivel jársz .., bár megmond­ták. Mégis, tőled akarom tudni. És szeretném tudni azt. is, hogy tegnap mit lát­tál a moziban. Az intim dol­gokra nem vagyok kíváncsi. Annyit mondasz el belőlük, amennyit akarsz. FELESÉG: Igenis, meg­csallak. De ez csak rám és örá tartozik, érted? Megcsal­lak, mert szükségem van ar­ra, hogy emberként kezelje­nek. Nem tudok egy dü­höngő emberhez talkalmaz­kodni egész életemen keresz­tül, csak azért, mert a férjem. Szép vagyok, érdekes va­gyok, lehet velem minden­ről beszélni, vidám vagyok, ha kell, komoly, ha a tár­saság úgy kívánja. Minden­kihez tudok alkalmazkodni. Mások észrevesznek, te pe­dig elnyomsz bennem min­den szépet és jót... Tudom, légy nyugodt nélküled is, hogy nincs sok várnivalóm a boldogságra. Negyvenéves vagyok, állandóan rettegnem kell, hogy rákban fogok el­pusztulni, mint az anyám meg az apám, mint nő (só­hajt), mint szerető sem érek sokat... Veled rontottam el az életemet. Elvetted tőlem az önbizalmat, bebeszélted nekem, hogy én nem vagyok egészséges nemileg, mert idegenkedek tőled ... Igen, igen ... Közben emlékeztet­lek rá, a nászé.jszakánkra .., Emlékszel? Lefeküdtünk, és te hátatfordítottál nekem. Meg se csókoltál, át se ölel­tél, az első perctől kezdve nem éreztem a szerelmedet. Most sem érzem. És még én nem vagyok egészséges ... Ha nem lennék egészséges, akkor nem kellene más ne­kem. Akkor még ma is raj­tad csüngve imádnálak, ahogy te elképzeled. FÉRJ: Még most sem fe­leltél kérdésemre: mit láttál a moziban? FELESÉG: Ha akarod tudni ... ma egy presszóban voltunk például. Ne félj, nem viselkedtem feltűnően, sőt!... (Szipogva mondja.) Beszéltünk filmről, mű­vészetről, szobrászatról... Nagyon tehetségesnek tart.. Csak későn kezdted. Mond­ta ... És ez nekem úgv fájt... Sírva fakadtam. Sírtam. Mindig, ha találkozunk, el­rontom az egész együttlétün­ket a sírásommal. . . Mert meg ott is csak rád tudok gondolni, hogy vajon ha meglátnál, féltékeny len­nél-e, vajon tudnál-e újra szeretni, bant, hogy olyan félrecsúszott embernek ér­zed magad, dehát azért nem mehetek en is tönkre? És egyre csak arra kell gondol­nom. hogy te most, ebben a pillanatban vajon mit csi­nálsz? (Hozzábújik, úgy sír­dogál az ölében.) Kétségbe­ejtesz ezzel a fakír arcod­dal. Tudom, hogy szenvedsz. Már napok óta azon töpren­gek, elmegyek dolgozni. És hát ha nem megy a magán­prakszisod, hat istenem. Be kell látnod, hogv nem is­mernek itt bennünket, és az emberek a szemükkel el­mennek az OTI-ba, nem te­hozzád! De aki egyszer ide beteszi a lábát, az tudhatod, mindig hoz valaki mást is magával legközelebb. Ebből is az derül ki, hogy te igazi, jó orvos vagy. És ne tanulj annyit. Annyit dolgozol mindennap, hiszen te már elmúltál negyven, ne fe­lejtsd el. Milyen szépen él­hetnénk, istenem, milyen szépen élhetnénk ... Eljár­nánk színházba, vendégeket hívnánk máskor, elutaznánk minden hónapban egyszer, külföldre járhatnánk, de szép is volna. És megtehet­nénk! FÉRJ: Hagyjuk ezt. Jól tudod, hogv mindig rajtad hiúsul meg. Ha valahová indulunk, te akkor befek­szel a kórházba! FELESÉG: Mit akarsz ez­zel mondani?!... Igenis be­fekszem, fiacskám, ha egy­szer szükségem van rá. Kér­deztem egyszer is, kit kísérsz haza esténként? FÉRJ: Csak a zsebeimet kutattad ki, a leveleimet bontottad fel, de ezt most hagyjuk. Szeretném, ha megmondanád, mit láttál tegnap a moziban? FELESÉG: Tegnap a mozi­han?... (Gondolkodik) Azt mondtad, a Fáklyában?... Mit is láttam? .,. Dehát nem voltam moziban. (Ismét fér­jéhez simul, úgy szipog). Egyszerűen nem tudok visz­szaemlékezni rá ... Tegnap feladtam Lilinek egy csoma­got. de ... hát nem voltam moziban! Istenem! ...Milyen szerencsétlen vagyok!... Már teljesen meghülyülök! Én, alci huszonhat, éves koromig szűz voltam, tisztán mentem férjhez, nem volt senkim se előtted, se utánad .,. Én, aki megvetek mindenfajta erkölcsi lazaságot, én most azon gondolkozom, hogy mi­kor is jártam a Fáklya Mozi előtt, és hogy mit is játszot­tak abban?... Nekem csak te vagy meg a gyerek, és nem jártam a Fáklya Mozi felé se! Ma is csak bevásá­roltam ... FÉRJ: Tehát azt mondod, nem ismersz semmiféle Ko­vács Mihályt? FELESÉG: Azt.:; azt.;: de már annyira belémbe­szélted, hogy egy szkizofrén hülye vagyok (sírva), hogy most már azon is töprengek, ami egyáltalán nem is volt. Férj: (Ledobja az öléből.) Takarodj innen! Mars ki! Te ... hazug!... Te ... A szí­nészkedéseddel már idáig va­gyok! FELESÉG: Tudom. Miat­tam lukadt ki a gyomrod! FÉRJ: úgenis, miattad lu­kadt ki a gyomrom, de min­dig megsajnáltalak, mert azt mondtam magamban, hogy beteg ... nem tehet róla ... Mióta a szeretőd?! FELESÉG: Egy éve. FÉRJ: Három gyereke van... És hogy bírja el a te szigorú becsületességed, hogy ejvedd három gyerektől az apát? FELESÉG: Kellek neki! És jól keres ... A gyerekek sem maradnak éhen. Nem sajnál­tatja úgy magát, mint te! Nincs a nagylelkű hazugsá­gaimra szorulva, nem kell bizonygassam minden perc­ben, hogy tehetséges szob­rász. Egyszerűen orvos. Jó orvos. Keresik és szeretik. Rólad csak sajnálkozva be­szél ... FÉRJ: (Megmarkolva a fe­leség vállát). Ne merd ki­mondani mégegvszer, mert megöllek, érted?! (Gyors csengetés kívülről). Szedd rendbe magad és menj, nyiss ajtót! Valaki csenget. FELESÉG: (Hátatfordít). FÉRJ: (Tehetetlenkedik, majd újból megkéri az asz­szonyt:). Menj kérlek, nyiss ajtót. FELESÉG: Nem nyitok! (Öltözködni kezd). FÉRJ: Hová mész?! FELESÉG: A szeretőmhöz! (Kiindul, az ajtóban össze­batdtkoztk íajnt/rtksat-'í hactfr kám! Kislányom! Hát te?1 Máris visszajöttél? Na, mj van? Vidámnak látszol..; LÁNY: Egyenesen boldog vagyok. Szerbusz apu, hol vagy? Gratulálni jöttem... Szerousz apu ... Tudod, hogy nagyon boldog vagyok ... de­hát megéremelted. Árpi azt mondja. Hiába, aki tud, az tud ... (összecsókolják egy­mást). Modd, apu, milyen ér­zés klinikai orvosnak len­ni? FÉRJ: Hogy milyen?.;; Nagyon jó. FELESÉG: MicsodaV. Hát ezt nekem nem is mondtad! Ezt a boldogságot! És mikor­tól? Hogy? Na, mesélj! Ülj ide le és mesélj nekünk .., FÉRJ: Nincs mesélniva­lóm ... Remélem, megállom ott is a helyemet. Most leg­alább láthatod, hogy én is viszem valamire. FELESÉG: De mikortól? És ez már biztos? FÉRJ: Elseje óta már bent dolgozom. Most ötödike van. FELESÉG: Nahát!.,. Az egész város tud már arról, hogy te klinikára kerültél... csak a feleségednek nem mondtad ... (Szemrehányóan becézgetve). Kis butám ... mindig tudtam, hogy sokra viszed még az életben ... és mondd, kérted magad? Vagy üzentek érted? FÉRJ: Mind a kettő. FELESÉG: (az ölébe ÜT). Te!... Fölmegyünk vasárnap az operába Pestre az autó­val ... és máskor nem fogok vasárnap is főzöcskézni. A magánpraxisod is megmarad­hat, sót! Üj műszereket is kell majd vásárolnod, és én leszek az asszisztensed. Fo­gadom a klienseket és elbe­szélgetek velük, amíg vá­rakozni kell majd rád. FÉRJ: Hagyd már az ilyen csacsiságokat. Ügy beszélsz, mintha megváltozott volna köriilütted a világ. FELESÉG: Hát persze, hogy megváltozott! Megvál­tozott, és neked is tudomásul kell venned! Megváltozott. Neves orvos lettél, akit a klinikára hívtak adjunktus­nak. FÉRJ: Tanársegéd vagyok. FELESÉG: Az mindegy. Klinikai tanársegéd egyelő­re egy-két év múlva ad­junktus. Még negyvenöt éves se leszel, amikor adjunktus leszel... és talán nagyapa .., Te! Te isten!... Ki ad ne­kem puszit?! (Üde mosollyal tárja szét karját.) Seres József SONKA ÉS CSÖRGÖ A betörő orrát lógatva bandukolt a nagykörút salakos sétányán a Mars téri kaszárnya tájékán, ahol ilyenkor kora hajnalban még csak a piaci árusok "gyülekeznek és a iacikonyhúsok dobálják zsírtól sercegő tepsikbe a véreshurkát, valódi friss kolbászt es duzzadó pecsenyét. A lacikony­ha nélkül el se lehetett képzelni akkoriban, a harmincas évek derekán, a piaci napokat. A há­ziasszonyok persze rosszallólag tekintettek a hi­valkodóan jó illatokat terjesztő sátrakra, de hiá­ba fintorították el még az orrukat is és mondo­gatták a férfiak körében, hogy ki tudja, milyen húsból készítettek a kolbászokat, van abban dög­lött ló húsa is és ennélfogva mindenféle beteg­segeket okoz. s csak azon csadálkoznak, hogy a hatóság megtűri. A férfiak hallgatták türelmeim — mint ahogy egy férfinek illik —, aztán ha arra jártak — s igyekeztek úgv irányítani dol­gukat, hogy arra járjanak — mégis csak megkós­tolták. Puha kenyérdarabon nyújtotta a kolbászt a lacikonyhós asszonyság, amelyen aztán pirosan folyt szét az ízletes lé. Délben persze enyhe gyo­morfájásról pimaszkodtak otthon, rmkor a kai-n­lábfözeléket kellett volna megenniök, s elsején ismét eldugdosták a pénzt a borra és a lacikony­hára. A hatalmas tér másik felét tanyai és falusi szekerek lepték el. hozván a legkülönfélébb el­adnivalókat. A betörő, akit egyébként Sipos Ist­vánnak írtak be valamikor, negyven évvel ez­előtt. Szeged város anyakönyvébe, még mindig ott sétálgatott. Nézte a sarkokon ácsorgó naplo­pók és munkanélküliek között fe'tünfö"') ak­ta táskás hivatalnokokat, akiknek lám. csakugyan éppen erre akadt dolguk. S ha mar itt vannak, csak nem kerülik el a lacikonyhát! A betörő or­rát kellemesen csiklandozta a kolbászszag. szá já­ban összefutott a nyál, gyomra panaszosan meg­kondult. — Hé, tán vak maga! — rikkantotta el magát hirtelen mellette az egyik kövér kofa, akinek, úgy látszik, a tyúkszemére lépett nagy elbűsul­tában. — Részeg ez, részeg disznó — húzta föl az or­rát egy finnyás hivatalnok s egy percig minden­ki a betörőn nevetett. Egy vörös orrú kofa ujjal mutogatott rá, egy kisfiú, aki eddig bömbölve hurcoltatta magát most hirtelen elhallgatott és anyja szoknyájához lapult. A betörö sértődötten fordította feléjük álmat­lanságtól veres szemét, de sokan voltak, jobb­nak látta odébb állni. — Biztosan kommunista volt — vélte egy cvik­keres úriember, aki csak most érkezett, éppen ezért legilletekesebbnek érezte magát arra, hogy levonja a végső szentenciát. — Mert manapság annyi már a kommunista csirkefogó, hogy .sehol se lehet tőlük biztonság­ban az ember — magyarázta oktatólag. — A bí­róság nagyon is kesztyűs kézzel bánik velük. No, de ne féljenek semmit jó emberek, fordul a vi­lág. akkor majd lesújtunk a rongyosokra, meg a zsidókra, mert ők az okai. Csak legyenek nyu­godtak. Ha én mondom, biztosra vehetik. A kofák, a vásárlók, de még a kosaras úri­asszonyok is csodálkozva néztek az úriemberre, csak a munkanélküli rongyosak sunyták le fe­nyenyegetően a fejüket. A betörö persze mind­ebből már semmit se látott, s ígv nem is sej­tette, milyen veszedelemben forgott, de elég volt neki is a maga baja. Tegnap este evett ugyanis utoljára a Bagolyvárban, ahogy a fuvarosok ne­vezik a sarki kocsmát, ahova be-betérnek valami zsírosabb fuvar után. A betörő ugyan nem volt fuvaros — tisztességes kalapja sem volt, nem­hogy kocsija-lova —, de szívesen tartotta volna a barátságot ezekkel a merész és erős emberek­kel, azért semmit sem lehet csodálkozni, hogy tegnap, mikor váratlan egyheti munkájáért pénz­hez jutott, ide tért be. Ket deci bort rendelt s szerényen az ablakhoz húzódva kívánta elfo­gyasztani és közben tán elgondolja majd, hogy mit visz haza vacsorára a feleségének. At.markol­ta a bortól csillogó poharat, de egyelőre csak nezte a bor sargas fényét, nem nyull hozzá Aztán fölemelte, de most se kóstolta meg, csak tovább vizsgálgatta a fény felé fordítva. — No, szervusz — szólalt meg a szomszéd asz­talnál egy öblös hang, s a hang tulajdonosa szintén megemelte a maga poharát. — Meg se ismersz tán, öreg cimbora? Az ördög az anyja ennek a piszkos világnak!, Na úgy-e? De nem is ajánlom, hogy engem csak úgy fu­migálj. Mert en az olyannak a képibe mászok, még ha maga az öreg isten lenne is. De semmiképpen sem látszott azért haragos­nak. Vidám cimbora volt, aki nem sokat teketó­riázott, hanem már át is költözött a betörö asz­talához. — Igyunk! — adta ki a jelszót keményen és nevetett. És ittak. A betörőnek azonban nem nagyon ízlett a bor. Éhes volt s arra gondolt, hogy a felesége várja oithi-n. Aztán a gyér l;ck i.s eh. «• i, már biztosan lesik az ablakon, hogy mikor jön apu. De újabb cimborák érkeztek: kocsisok nagy szitkozódással. öreg favágók, akik hiába álldo­gáltak eddig az utcasarkon fűrészeikkel. Jöttek lézengő suhancok is sunyi vigyorgással és az öblöshangú diadalmasan ültette őket az asztal­hoz. És ittak mindannyian. A betörőnek reszketett a gyomra az éhségtől. A harmadik pohár után nem bírta tovább. Kis adag pörköltet k-ú-t ke­nyérrel. Az öblöshangú is evett. Aztán ittak to­vább egészen éjfélig. A betörő nem is tudta, hoR.v került haza. Most mardosó önvád gyötörte ahogy az öblöst hangúra gondolt — akiről persze nem tudta, hogy kicsoda — meg a feleségére, akit megvert, mikor a pénz után érdeklődött. Jánoska is fölriadt az asszony mellett és Pisti, a nagyobbik gyorsan fe­jére húzta a takarót, mintha rémet látott volna. Azóta kint kószál. A részegséget elfújta a csípős reggeli szél, s a lacikonyha pompás illatára min­den keserűségét a gyomrában érezte. De mit te­hetett? Kifordított rongyos zsebeivel vígan ját­szadozott a szél és befütyült a nadrág keshedt szakadásain. A tér túlsó felére sodródott, ahol egy testes asszonyság fára alkudozott,. A paraszt mogorván álldogált megrakott, kocsija mellett, mintha nem is az ö fájáról lenne szó. Gyanakodva méregette szemével a testes asszonyságot, aztán csak úgy foghegyről felelt: 6 DEL MAGYAROR5ZAQ Vasárnap, 1966 október IS,

Next

/
Thumbnails
Contents