Délmagyarország, 1966. október (56. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-14 / 243. szám

Wílly Brandt —Abraszimov találkozó © Berlin (MTI) Szerda este a Szovjetunió berlini nagykövetségének épületében Pjotr Abra&zimov, a Szovjetunió berlini nagy­követe fogadta Willy Brandt nyugat-berltni főpolgármes­tert, a Német Szociáldemok­rata Párt elnökét. A megbe­szélésen Abraszimov ós ven­dége őszinte véleménycserét folytatott mindkét felet ér­deklő kérdésekről. í Zsivkov—De Gaulle megbeszélés 0 Párizs (MTI) De Gaulle tábornok, fran­cia köztársasági elnök és To­dor Zsivkov bolgár minisz­terelnök csütörtökön az Ely­sée palotában négyszemközti megbeszélést tartott De Gaulle éa Zsivkov a nemzetközi helyzet és a bol­gár?—francia kapcsolatok kérdéseit tekintette át Érte­sülések szerint a francia ál­lamfő és a bolgár miniszter­elnök rendkívüli figyelmet szentelt a vietnami helyzet­nek és az európai biztonság problémáinak. Délben a francia államfő ebédet adott Zsivkov tiszte­letére. Az ebéden mondott pohárköszöntőjében De Gaul­le hangsúlyozta, hogy a mai Európának „egyik végétől a másikig" enyhülésre, egyet­értésre és egységre van szük­sége. Megbeszélést folytatott csü­törtökön Ivan Basev bolgár és Maurice Couve de Mur­ville francia külügyminisz­ter ta. fi szocialista országok egysége féken tartja az agresszív ereket Atekszej Koszigin beszéde a szverdlovszki nagygyűlésen 0 Szverdlovszk (MIT) WladysLaw Gomulka, Józef CyranMewicz és a len­gyel párt- és kormányküldöttség többi tagjai csütörtökön megtekintették a szverdlovszki nehézgépgyárait. A nagyhírű üzem munkásai szívélyes fogadtatásban részesítették a vendégeket A gyár megtekintése után barátsági nagygyűlést tartottak, amelyen a küldöttség­gel tartó Alekszej Koszi gin és Józaf Cynankiewicz mon­dott beszédet Koszigin szovjet kormány­fő beszédében kijelentette, álláspontja világmozgalomrban folytatott egységbontó politikájukkai a kínai vezetők Jó szolgálar tot tesznek az amerikai imperialistáknak, a szocializmus minden el­lenségének, a béke és a haladás ellenségeinek.''. Mint a szovjet kormányfő rámutatott a Szovjetuhió Lengyelországgal és más szo­cialista országokkal karölt­ve minden tőle telhetőt harcot Kína gátolja". hogy az SZKP és a Lengyel Ez az álláspont egyre nap _ _ Egyesült Munkáspárt között, gyobb kárt okoz a vietnamá megtesz a kialakult helyzeti a Szovjetunió és Lengyelor- nép érdekeinek, a szocialista ben, hogy segítséget és tá­szág kormányai között tel- világrendszer érdekeinek. mogatást nyújtson a vietna­jes az egység a jelenkor leg- „Az SZKP Központi Bl- mi népnek, for.tasabb kérdésedben. Ko- zottsága és a szovjet kor- a szovjet kormányfő vé­szigtn hangoztatta, hogy a szocialista országok egysége tett, hogy ós összefogása a nemzetközi viszonyt a béke és biztonság egyik leg- nista Párttal, a Kínai Nép­fon tosabb tényezője. Ezt ta- köztársasággal, hogy leküzd­mány nagy erőfeszítéseket gézeiül a szovjet ipar és normalizálja a mezőgazdaság eredményei­Kínai Kommu- röl beszélt. Kongói panasz a Biztonsági Tanács előtt 0 New York (MTI) hetetlen a világszervezet el­A Biztonsági Tanács csü- veivel és eszméivel, törtökön délután folytatta a A holland delegátus az Portugália ellen emelt kon- ügy „pártatlan elbírálását" gói (Kinshasa) panasz vitá- követelte, de szót sem ej­ját. tett Portugália aknamunká­Az ülés elején Leo Mous- járói, aa Keita, a Mali Köztársa- Bonifacio de Mirando por­ság képviselője saját kor- tógái küldött „megalapozat­mánya, valamint Jordánia, lannak" minősítette a kon­Nigéria és Uganda nevében ftói vádakat, azt allította, határozati javaslatot ter- hogy „merő feltevéseken jesztett elő. Az indítvány alapszanak". előterjesztői felszólítják a lisszaboni kormányt: ne en­gedje meg, hogy külföldi zsoldosok felvonulási terület­nek használják Angolát, a Kongói Köztársaság elleni akcióikhoz. Keita hangoztatta: Portu­gália eljárását meg kell bé­lyegezni, mert összeegyeztet­núsítja az európai helyzet alakulása is. Amikor a szocialista álla­mok egységesek és össze­fognak — ahogy az Euró­pában történik — hatéko­nyan féken tarthatják az iizmus alapján. Annak elle­tmperialista agresszív erő- nére, hogy je a kommunista világmo®­galomhan jelentkező nehéz­ségéket, elérje a kommunis­ta világmozgalom összefogá­sát a marxizmus—leninizmus és a proletár intemaciona­ket. sikerrel védelmezhetik a bé­két és a népek biztonságát — mutatott rá Koszigin. Me­rőben más a helyzet nap­Pekingben visszautasítottak minden olyan javaslatot és konstruktív lépést, amely ennek a célnak az elérésére Irányul, jainkban Ázsiában, aihol pártunk elszántain tovább folytatódik az Egyesült Al- harcol azért, hogy helyreállíti la/moik agressziója a vietna- sa és megszilárdítsa az egy­McNamara szemleútfa 0 Saigon (MTI) likopterrel repülőkörutat tett Az amerikai légierő szer- a vietnami demilitarizált dán és csütörtökön több hul- övezet déli szakasza felett, iámban intézett támadást majd leszállt a Dong Ha-i észak-vietnami területek el- támaszponton, az amerikai len. Bombáztak egy rakéta- tengerészgyalogosok hadmű­kilövő állást Dong Hóitól 24 veleti területén. Itt meghall­kínai kommunis­sok milliós kínai Halálbüntetést kért az ügyész Subandrióra 0 Djakarta (MTI) Djakartában a vád képvi­selője pénteken, a hajnali órákban (helyi idő) fejezete be vádbeszéd.H Subaindrio volt indonéz külügyminisz­ter perében. Az ügyész ha­lálbüntetés kiszabását kérte Subandrióra. mi nép ellen. „Ha az ame- ségat rikal imperializmus vala- Iákkal i mennyi szocialista ország néppel", egyesült erejével, politikai A kínai eseményefcről egységével találná magát szólva Koszi gin kijelentette: szemben, nem kétséges, rö- „Azzal, hogy ellenzik a kö­vid idő alatt végeit lehetne zos és egybehangolt harcot vetni a vietnami nép elleni az imperializmus és a reak­kegyetlenkedéséknek és meg ció ellen Vietnamban és a lehetne fékezni az agresz­sznót. Ezt a szent ügyért folyó kilométernyire északnyugat­ra és egy föld alatti raktár­rendszert Hanoitól 130 kilo­méternyire délre, világ más részein, a szo­cialista országok elleni tá­madásaikkal, a kommunista gatta W. Walt altábornagy tájékoztatóját és őrjáratáról visszatért négy amerikai ka­t3na beszámolóját. Innen Da Nangba repült, ahol szintén McNamara amerikai had- tárgyalt amerikai katonai ve­ügyminiszter csütörtökön he- zetőkkeL Változások a pekingi mozik műsorában Nem rendeznek hangversenyeket 0 Peking (TASZSZ) film Mao emlékezetes úszá­A „nagy proletár kulturá- s^ról a Jangce folyóban, há­lis forradalom" jegyében a l'°m film Mao és a „vörös­kínai és a külföldi játék- gárdisták" találkozásáról a filmeket teljesen levették a pekingi Mennyel Kapu téren, pekingi mozik műsoráról. A továbbá „Mao eszméinek „kulturális forradalom" elin- nagy győzelme" (a film a dítása óta új játék filmet három kínai atomrobbantás­nem készítettek. Néhány do- ról szól) és végül egy zenei­kumcntumfilmet gyártottak, koreográfiai filmeposz, amely amelyeket országszerte tor- Maó dics5ítl A kínai f6vá. gatnak és amelyeknek a köz- , sorban az utóbbi időben nem ponti és a helyi lapok nagy reklámot csapnak. Ezek: 0 Montreal (MTI) Csütörtökön a kora reggeli órák­ban ismeretlen tettesek körülbe­lül egymillió dol­lárt tartalmazó posta-csoma gokat emeltek el a montreali nemzet­közi repülőtér pos­tahivatalából. A lopás 5 óra táj­ban történt, ami­kor az alkalmazot­tak az épület más részében éppen reggelijüket fo­gyasztották. Rablás A készpénzt a montreali bank­fiókok rendelték és a bankjegyeket hatalmas posta­zsákokban helyez­ték el. Ezek önma­gukban is egyen­ként 14 kilogram­mot nyomtak, és szintén eltűntek. A rendőrség azonnal körülvet­te a repülőteret és átkutatott minden távozó gépkocsit, a nyomozáis azon­ban eddig még nem vezetett ered­ményre. rendeztek hangversenyeket. A koncerttermekben a követ­kező címekkel adnak elő „műsorokat": „Mao elnök ra­gyogó nap szívünkben", „Tízezer, egymillió évig él­jenek Mao eszméi!", és „Mao eszmél — életünk gyökerei!" Berlin Souvanna Phouma laoázi Csütörtökön Berlinben miniszterelnökkel, megnyílt az NDK Népi Ka- Madrid marójának ülése. A paria- A Madridban ülésevő 17. ment előtt Walter Uibricht, nemzetközi űrhajózási koing­aiz NDK Államtanácsának resszuson elmaradt négy elnöike az NSZEP Központi amerikai tudóé bejelentett Bizottságának első titkára előadása. A külügyminiszíé­beszámolt jugoszláviai látó- rium ugyanis megtiltotta a gátasának eseményeiről s ez- General Electric ós más zel kapcsolatban foglalkozott részvénytársaságok, valamint az európai biztonság néhány az amerikai légierő tudomá­kérdésével. Bonn A bonni hadügyminiszté­rium közlése szarint 1967­ben 477 000 tiszt ós katona nyos-kutató központja által készített jelentések közzété­telét Phenjan Phenjanban szerdán össze­ült a Koreai Munkapárt SE^SLTTÜU Központi Bizottsága. A pié­rel több az idei létszámnál. num egyöntetűen elfogadta „„„„,.„ x. x x i x u- a pártkonferencián hozott 2C0 000 tiszt es katona híva- határozatokat. A plénum döntéseket hozott a párt ÍÜ2L10" W,°"ren a,-hadvWí: struktúrájának részleges át­1 érettség alapján lepnek be szarvezé4ről. a Bundeswehrbe. Buen0s Airca Washington a megbuktatott Illla ar­Johnson elnök a new yorki sen ti n köztársasági elnök Waldorf Astoria hotelben híved szerdán este Buenos csütörtökön délelőtt 50 per- Aires belvárosában ös^ze­ces tanácskozást folytatott csaptak a rendőrséggel. Vita Délnyugat-Síriba kérdéséről 0 New York (MTI) Az ENSZ-közgyűlés szer­da délutáni ülésén kétnapos szünet után felújították a vitát Délnyugat-Afrika kér­désében. A közgyűlés csü­törtökön folytatta az általá­nos politikai vitát A dél­előtti és a délutáni ülésen kilenc ország képviselője je­lentette be felszólalását 0 Berlin (TASZSZ) Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, aki részt vett az ENSZ-közgyűlés XXI. ülésszakán, csütörtökön űton hazafelé megérkezett Berlin­be. Végső brit ajánlat a Smith-rezsimnek 0 London (MTI) A brit kabinet teljes ülé­se csütörtökön jóváhagyta azt a „minimális követelménye­ket" tartalmazó rendelkezési tervezetet, amelyet „végsó ajánlatként" terjesztenek a rhodesiai fehértelepes kor­mány elé. Sir Morrlce James, a nemzetközösségi ügyek ál­lamtitkára csütörtökön este a salisburyl repülőtéren át­nyújtotta a tervezetet Smith­nek, a törvénytelen, fájül­döző rezsim miniszterelnö­kének. Bowden a nemzetközösségi ügyek minisztere kijelentet­te: november 9-e az a vég­ső határidő, amíg döntő megállapodásra kell jutni a Smith-rezsimmel, különben a brit kormány kötelezettség­vállalásának megfelelően kénytelen lesz az ENSZ elé vinni a rhodesiai kérdést. Mint ismeretes, november 11-én lesz a fehértelepes „függetlenségi államcsíny" első évfordulója. Amerikai válaszfás Vietnam árnyékában ORSZÁGOS FELVÁSÁRLÁS KERETÉN BELÜL KÉSZPÉNZÉRT IS vásárolunk és bizományba átveszünk jó állapotban levő francia barokk, rokokó és ara­nyozott gobelin szalongarnitúrákat, rézveretes komódokat, keleti és magyar szőnyegeket, festményeket, értékes POHÁRGYŰJTEMÉNYEKET. A fenti tárgyakról fényképet kérünk, melynek alap­ján szakértőnk előzetes értesítés mellett azokat a helyszínen megtekinti. BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT Lakberendezési Osztálya Budapest, IX„ Kinizsi utca 12. - Tel.: 189-646, 187-940 „L" 50 Johnson amerikai elnök szerdán nagyszabású válasz­tási körutat tett New York környékén. A kortcsbeszéde­ket mondó elnök szavait több esetben tüntetők sza­kították felbe, akik a viet­nami háború befejezését kö­vetelték. Johnson a nap fo­lyamán több beszédet mon­dott, de a vietnami háború ügyét meg sem említette ... November 8-án az Egyesült Álla­mokban részleges kongresszusi vá­lasztásokat tartanak; újjáválasztják a képviselőház mind a 435 tagját, s a száztagú szenátus egyharmadát. a választások kimenetelét termé­szetesen számos bonyolult belső prob­léma befolyásolja: a gazdasági hely­zet, a négerek polgárjogaiért vivott harc, a washingtoni központi hala­lom és az egyes államok helyi jogai­ért küzdő hatalmasságok konfliktusa. megtépázta Johnson einök népszerű­ségét és a szakértők szerint a de­mokrata pártra várhaló választási visszaesés egyik legfőbb oka. Mint az Economist tudósítója meg­jegyezte: „Azelőtt Johnson mindig megmutatta látogatóinak a közvéle­ménykutatások eredményeit. Most ezek a kimutatások rendszerint a zse­bében maradnak", a Vietnamra vo­natkozó kérdésekra adott legutóbbi válaszok szerint a megkérdezettek 68 százaléka ellenzi a kormány vietnami politikáját! Johnson a vietnami háború kiterjesz­tésével voltaképpen a republikánus szélsőjobboldal malmára hajtotta a vizet A vietnami agresszió és az ameri­kai választások alapvető kapcsolatát tehát abban lehetne meghatározni, hogy az erősiti általában a republi­kánus párt és ezen belül a republiká­nus jobboldal helyzetét: Taktikai manőverek Várható visszaesés Alapvető probléma j Mindamellett ma már látható, hogy a |vietnami háború az —az alapvető problé­ma, amely teljesen átitatja az ameri­kai politikai életet a választások kü­szöbén. A vietnami háború és a rész­leges kongresszusi választás alapvető kapcsolatát abban lehetne meghatá­rozni, hogy ez a háború súlyosan November 8-án elnököt nem válasz­tanak az Egyesült Államokban, de két­ségtelen, hogy .Tohnsonnnk a vietna­mi háború miatt megtépázott nép­szerűsége és csökkent politikai tekin­télye visszahat majd a demokrata­párti jelöltek sorsára. A reális kép megalkotásához fel­tétlenül hozzátartozik, hogy a John­son vietnami politikáját ellenzők tá­bora megoszlik a liberális és az ultra­jobboldali ellenzék között. A dolog lényegét tekintve Johnson vietnami politikája nem különbözik attól a vo­nalvezetéstől, amclvet annak idején az ultra-jobboldal jelöltje, Goldwater javasolt az elnökválasztásokon. Ez azzal a következménnyel járt, hogy Maga az admi­nisztráció természe­tesen tisztában van azzal, hogy a viet­nami háború további kiterjesztésének irányzata választási szempontból a republikánusoknak kedvez. Ez a ma­gyarázata annak, hogy Johnson a \ álasztások előtti időszakban ..befa­gyasztotta" az eszkalációt és fokozta az értéktelen, de az amerikai közvé­lemény hangulatát befolyásoló „béke­kezdeményezéseket". Ezzel magyaráz­ható egyfelől az, hogy Hanoi és Halphong bombázásának elrendelése óta újabb lényeges lépés nem történt az eszkaláció folyamatában, másrészt az, hogy az ENSZ-ben Ooldberg ame­rikai küldött újra felmelegítette a ko­rábban már elítélt és visszautasított 1 á tszat j avaslatokat. Természetesen néhány hétig tartó taktikai manőverek már aligha vál­toztathatják meg az Egyesült Álla­mok politikai légkörét. Johnson a jelek szerint úgy vonul majd be e részleges választások után az ameri­kai politikai történelembe, mint az a demokratapárti elnök, aki a legsú­lyosabb csapást mérte n kongresszus demokratapárti többségére! G. E. 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Péntek, 1966. október U-

Next

/
Thumbnails
Contents