Délmagyarország, 1966. október (56. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-09 / 239. szám

Papp Lajos VESZPRÉMI IMRE: LÁNY JÓZSA BÁLINT: TANULÓ Sic itur ad... S huszonegy évvel öregebb mind, aki holnap szabadul. Ma még névtelen szám ciupán; Holnap X. asszony, Y. úr Különös, hogy múlik az idó! S mi mindent elföd nyomtalanul. Ki Nürnbergben ott ült remegve a többi közt; Vagy egyebütt gyónt s fogadkozott, mentegetve bűnét, a százezer-nevűt. Hivatkozott kötelességre s már ő sem tudja, mire még és hogy m.i módon kerülte ki a hóhér precíz kötelét s bújt hurok helyett csíkos ruhába e napot várni, húsz éven át; Most szabadlábra helyezik, mert jól viselte benn magát. Különös, hogy múlik az idő! S mi mindent elföd nyomtalanul. Holnap X. asszony Y. úr mikor kilép egy börtönajtón, fényképész-had pergőtüzében bajtársak karjaiba hull. S huszonegy évvel öregebb, volt-arany ha ja gyér s fakul; Az auschwitzi SS-loreley, a korbácsos szűz sem a régi, hanem ma mégis felvirul. A Hitlerjugend-példaképen szintúgy kopottas az aranyt eszményképnek kissé tán öreg, ma mégis daliás-vigan mosolyog s nevet a sorstárs is a rácstalanná vált ég alatt. Ma még egyik sem nyilatkozik. Ma még csak felsóhajtanak. Ma még névtelen szám csupán mind, aki holnap szabadul. Különös, hogy múlik gz idői X. asszony Y. úr megmentett-őrzött vagyonáért az ügyvédjéhez elvonul. S egy ideig így, elvonultan élnek ők hárman, valahol. A hölgy mögött, ha sétálni megy. négy-öt vadászeb csahol. A megszokás jelképeiként bór-lámpaernyők függenek kis kastélyában mindenütt: szépek, kézzel festették mindegyiket. Az egyik úr majd részvényeket vásárol. Persze, más nevén. A cég, ahová csendben betársul, fegyvert szállít a szegény és fegyvertelen országoknak, messze délen, meg keleten. A másik is csak boldogul tán s magának új rangot teremt; S majd mindhármukat megcsodálják a színházban irigy szemek s egy közíró megállapítja: lám, nyugaton így boldogulnak, kik törekvők és igyekszenek. X. asszony Y. úr az egész XY-sereg; Tán a költő sem tudja kivárni, mire viszik, ha még további huszonegy évet öregszenek. rA talanság állapotában az öreg bolygó körül. hiába körözte le az időt, másfél óránként átélve a nappal és az éjszaka változásait, a gyűrűvel nem versenyezhetett. A gyűrűpróba megállás nélkül folyt, a lányok egymás ujjáról húzkodták le a szünetben, s töviről hegyire megtárgyalták az eljegyzés intim részleteit is. — ö húzta fel a gyűrűt? — Megcsókolt? — Naná! Hogy lehet kérdezni Ilyen hülyeséget. — Szájon? — Isteni klassz! A gyűrű tulajdonosa pedig űgy állt a zsibongó lányok között, mint akit tulajdonképpen az egész nem is érdekel, mintha mindennap eljegyzés volna. Egyszercsak az egvik lány ezzel állt elő: — Add kölcsön néhány napra ... Hadd pukkadjon meg az a hólyag. Az a hólyag egy szemüveges bölcsészhallgató volt. — Hát. ba nagyon akarod... mondta a gvűrü tulajdonosa. Mintha bomba robbant volna fel. — Nekem is ... — Ugye. nekem is ... — Hordhatjátok mind — mondta a szép sudár leány unottan, azzal a fölényes biztonsággal, amely csak a magukat birtokon belül érző nök sajátja. És hordták is. Hol az egyik, hol a másik leány tartogatta a pénztárcájában, hogy a randevú előtt felhúzza és flottatüntetésre használja, felcukkolva szegény fiúkat egy nemiétező vőlegény félelmetes árnyával. Igv ment ez egész héten át. s ment volna tovább is. ha a szép sudár leány szombaton délután nem kap táviratot az állatorvostól: „Az esti gyorssal érkezem. Lajos". A gyűrű! Mit fog szólni a Lajos, ha nem látja a kezén? ö meg azt sem tudja. hol van. Rohant ahhoz a leányhoz, aki elsőnek kérte. — Nálam? — nézett az rá csudálkozó szemmel. — Én másnap odaadtam a Macának. Macát telefonon is el lehetett érni. — Ketten is kérték, de tőlem Kati vitte el. Futás Budára. Kati nincs otthon. Jucinál van, együtt tanulnak, mondja a mama. Hja, az érettségi. És így ment ez egész délután. Volt, hogy a lánc megszakadt, s ott állt az utcán tétován, most, hol keresse. Átkozta a buta fejét, hogy belement ilyen, hülyeségbe. Végül mégis rálelt. És éppen akkor, amikor már nem is számított rá, amikor már eldöntötte, hogy azt fogja mondani a. fiúnak: „A gyűrű? Ja. a gyűrű. Tudod, csak a dátum volt belevésve, de én elvittem az ékszerészhez, hogy vésse bele a te nevedet is". A gyűrű Ibolyánál volt, aki a Flórián téren lakott, és éppen moziba indult. — Csak tudnám, hova is tettem — tűnődött Jbolva, de aztán előszedte a gyűrűt a tolltartójából, radirgumi, ceruzacsonkok, rajzszögek és kenyérmorzsa közül. Rohant a Keletibe. Csak odaérjen időben. Az autóbuszon olykor-olykor rápillantott a kezére, s mindannyiszor túláradó öröm töltötte el: megvan, megvan! A vonat már benn állt, amikor belihegett a peronra. Űgy tárta a karját ölelésre, hogy gyűrűs balkezét széttárt ujjakkal húzta el vőlegénye szeme előtt. A fiú azonban ügyet sem vetett a gyűrűre. Nem is vette észre. Mintha a nap egyszerre csak elkezdene — déli 12 órakor — szünetelni. PETER1 ISTVÁN dombelen feküdt, közvetlenül az erdő mellett. Valamikor nagyon szerette ezt a helyet, a bánatát is ide hurcolta, nem tudta kikiabálni. Már akkor tizennyolc éves korában. A pincék ugyanúgy sorakoztak egymás mellett mint régen, egyik-másik taan fehérebben, de lehet, hogy csak a liófák zöldje sötétebb, s az csalja a szemet. Ut kanyarog a szőlők alatt, keményre taposott, száraz ösvény; akik nem szeretnek nyitott abiakok előtt sétálni, erre járnak. Meg a pincések, a mulatni akarók is, .ermeszetesen. De azok inkább csak estefelé. Az a cseréptetős, amelyiken kémény is an, az a Matics-pince, a Matács Tónié... * Molnár Borit már a menekülés alatt megszerette. Menekülésnek hívta a falu a front alatti kiköltöztetést tíz kilométerei hátrább, Gamásra pakolódott át minlenki. Egy házba szállásolták be őket Soriékkal. Akkor még senki se méltatta igyelemre Borít, gyereknek számított, de ) éjszakánként már róla álmodott A ta%aró alatt is látta a szemét, hallotta a hangját. Egyszer összeért az arcuk, véletlenül. Azóta — ha Borira gondolt — a bőrét is érezte. Simogatott. Behozta a színjátszó csoportba, pedig tenki se akarta. Mire jó? — kérdezték a fiúk szerepre és egyébre gondolva. Aztán kiderült, hogy mire jó. Szépen enekelt, nagyszerűen tudott verset mondani. A lányok mégse fogadták be: lehetetlen előtte komolyabb dolgokról beszélni. Katz Klári — akiről azt tartották, modem — félbeszakította történeteit, ha Bori közeledett. Képes, megkérdezni, hogy: az mi — mondta csiklandósan kacarászva a többieknek. Külön műsort talált M Bori számára; két felvonás között szavalni fog, meg énekelni. Zenész a sógora, megtanítja majd a nótákra. A versekre pedig én — gondolta hozzá, de ezt nem mondta. Csak szólni volt gyáva, elmondani az érzéseit, megkérdezni Boritól: tudná-e viszont szeretni? Nem, ezt nem merte. Maga se tudta pontosan miért, talán, mert nem volt biztos a válaszban. Csalódni nem szeretett volna. Akkor támadt az az ötlete — mert ötletei azok voltak, nagyon sok ötlete volt —, hogy megbízza Janekot: tudja ki Bori érzéseit, szándékát. Janek iskola,társa volt, ugyanaz a tanító tanította őket hat éven keresztül. Emlékszik, egyszer növénytan órán kérdezni kellett a tanító úrtól, kíváncsi volt öreg, hogy megértették-e a magyaázatot. Janek azt kérdezte, miért kell tányérszerű gödröt hagyni a facsemete töve körül, 6 meg azt, hogyha vízbe sót teszünk, megél-e benne a növény. — Ti kérdeztetek legjobban, látszik, értitek íz anyagot — mondta a tanító. Akkor valaki odasúgta Janeknak: nem tudod véletlenül, mért kell az ajtóra kilincs? ... Janek örült a megbízatásnak. Esténként a színdarabpróbákon állandóan Bori közelében tartózkodott. Később haza is kísérte. Neki csak annyit mondott, ha érdeklődött: — Nagyszerű kislány ez öregem, igazán nagyszerű. Milyen jó szemed van. nem ' is hittem volna!... Maradj nyugton, nem rohanhatok ajtóstul a házba! Amikor ő fél évvel később a kukoricás bálon — kukoricával fizettek, nem volt még forint — berúgva szerelmet vallott, Bori már Janekot szerette. Akkoriban került válságba a MADISZ is. A falu fiataljai ugyanis valamenynyien MADISZ-tagok voltak, jószerivel azt se tudták van-e másféle ifjúsági szervezet, és akkor a kisgazdák hirtelen mozgolódni kezdtek, megalakították a külön ifjúsági szervezetüket. A kocsmáros is őket támogatta, s ez azt jelentette, hogy a MADISZ-nak helysége se lesz, ahol összejöjjenek Veszélyben a gyűlésezés, tánc, színdarab, egyszóval: a közösségi élet. Illetve megmaradt minden, csak a MADISZ-nak kell megszűnnie, beleolvadnia az úgynevezett Független ifjúsági Szövetségbe. Állt a harc. Matics Tóni hajtotta végre a szakadást, magával vitt tíz vagy tizenöt fiút, azok reg a lányokat, az új ifjúsági szervezet titkára is Tóni lett. Rendszerint a pintéjében agitált, bor mellett. Esténként hangos kurjongatás hallatszott a szólók alatt. Beszélték — biztosat persze senki se tudott —. hogy Tóni puskát rejteget a hordók mögött, egy szökött katona hagyta nála ... — És rólam nem beszeltél vele soha" — Dehogynem: mondta, hogy te nagyon okos fiú vagy, verseket írsz,, olvastál neki néhányat Gamáson. Meehogy : ulajdonképpen te vezeted a MADÍ.SZ-t, Tibor csak azt csinálja amit te mondasz. Erről jut eszembe, már korábban akartam kérdezni, hogy arról a Gináról is tőled hallott? Napok óta azzal traktál, hogy Vajda János, aki egy költő, el akarta venni, de ez a Gina ... — A tanító fáskamrájában találtam 'gv könvvet. art adtam kölcsön Borinak, kérte, tetszett neki ... Lajta Halmán "| Pinceszeren Janekkal jöttek együtt a szőlők alatt; Tóni pincéjéből most is nótaszó hallatszott. — Mondd Janek, te igazán szereted Borit? Janek hallgatott. — Megmondhatod nyugodtan, ha így van. Az ilyesmit, tudod, úgyse lehet erőltetni ... csak ... Mint aki korábban azért hallgatott, hogy a csend szavai súlyát növelje, szólalt meg Janek: — Szeretem, nagyon szeretem'. Csend lett újra, közöttük persze, mert a nótaszó egyre közelebbről hallatszott. — Azóta, tudod, azóta az eset óta... — saját szerelmi vallomására gondolt — nem nevettek, ha rólam esik szó? Janek átölelte a vállát, hangjából őszintén csendült a méltatlankodás. — Ne marháskodj! Különben is Borit én neked... — Elhallgatott., maga elé nézett, s az útra behajló füvet kezdte rugdosni. „Érik a, hajlik a búzakalász..." — csapott ki Tóniék pincéjéből, s Janek tovább dúdolta: „nálamnál hűbb szeretöt nem találsz". Hirtelen hagyta abba. — Menjünk be, nézzük meg. kl van Itt! — Annyira szeretnéd látni őket? — Félsz talán? — jött vissza a kérdés. — Ahova nem hívnak, oda nem megyek. — Csak egy pillanatra, éppenhogy körülnézünk. Azt azért mégse higgye, hogy félek — gondolta, s megindultak a pince felé. Hangosan fogadták őket, hurrával, bár nem lehetett tudni, hogy a hurrá rrrire vonatkozik. Tóni az asztal sarkára csapott egy poharat, megremegett a gyertyaláng. a hordók sötéten ugráltak a falon, salétrom csillant az amyekdongak között — Igyál, Janek! — Űjra töltött. — Te is ihatsz, ha kommunista vagy is! Túlzó szivélyességgcl nevetett, jelezve, hogv öt is vendégnek telrinti. Ittak. Nézte a kurjongatókat, ki tudja hányadik liternél tartottak már. Tóni volt a józanabb, bírta az italt. Eleinte kényelmetlenül érezte magát, restellette, hogy együtt iszik az ellenséggel, ráadásul az ő borukból. Később azonban jobb kedve lett; lazított t>első tartásán. Meg is magyarázta magának. Végeredményben ezekkel a fiúkkal nőtt föl — ha az utolsó két evet gyárban töltötte is — jól ismerte őket. Egy fa'u — egy fészek: még beláthatják, hogy felrevezetik őket. Tóni fölemelte a poharat, Janek felé csillantotta. — Jó a korpa közt Janek? Janek először nem értette, a nyelve is nehezen forgott. — Mit beszélsz... milyen korpa kőzött? — Amit megesznek a disznók — röhögött közbe valaki, érződött, örül saját szellemességének. — Vörös korpa ... Olyan vörös mint a te kedves barátod füle attól a vacak két pohár bortól — világosította meg a mondat értelmét Tóni. A többiek, mintha beintettek volna nekik, elkezdték; „Piros, piros, piros, háromszor is piros..." Tóni valódi intésére hagyták abba. — Bolondok vagyunk. Tudhatnánk, hogy Janek nem a vöröset szereti, hanem a feketét. Igaz Janek!? — Nyelt egyete, hangja nyúlós lett. — Mondd, a Bori alulis olyan fekete rrrint fölül? Janek heherészett, letette a poharat — Azt nem kötöm az orrotokra. Harsány röhej. — Nem is oda való az. bolond! ... A korpa em'egetésénét rándult össze először. Aztán megindult: hang nélkül, rövideket lépve közlekedett az asztalhoz — Viccesek vagytok gyerekek — mondta éppen Jaríek, amikor ő ütött. Tóni arcába akart vágni, de megbillent közben, ökle csak súrolta a célt A lendület Tóni mellének döntötte. A gyertya kialudt, sötét lett, koromsötét ... A félkörös, szaggatott villanásokra emlékszik: zseblámpával verték a fejét. Véres kabáttal. lucskosan tért magához a pince előtt; sárt csinált a közben megeredt télies eső. Janek bajlódott vele. — Látod — mondogatta — miért kezdtél ki velük, ez lett a vége!... * Emlékszik, akkor határozta el, hogy elmegy a faluból, itt. ezen a helyen. Akkor is így feküdt, hanyatt a dombélen. Égre nyílt szeme messze fönt madarat látott. Milyet, ma se tudja, de abban biztos volt, hogy csak az a madár érezhetné sz ö szivét, ha ott fönt közelben kellene rádöbbennie, nem tud repülni... feihöhogv Vasárnap, 1966. október 9. DÉL-MAG YARORSZAG 7 4