Délmagyarország, 1966. október (56. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-19 / 247. szám
Bakos 6. lett Kedden a súlyemelő világbajnokság 4. napján délután 14-en versenyeztek, este korült sor a 11 további súlyemelő küzdelmére, ekkor szerepelt a magyar Bakos Károly is. Hamar kialakult a vezető négyes, s a többiek eléggé leszakadtak a súlyokat tekintve. Az amerikai Knippnek volt a legsikeresebb a nyomás gyakorlata: 145 kg-ig jutott, utána Dietrich és Kuroncov következett egyaránt. 140, majd Baszanowski 135 kg-aJ. Az 5. helyet a francia Maier foglalta el (130), míg a 6. Bakos volt 122,5 kg-aL A cselgáncsozók • sikere Békéscsabán hat csapat részvételével rendezték meg a területi ifjúsági cselgáncsbajnokságot amelyen a Szeged' EAC fiataljai sikerrel szerepeltek. Megszerezték a bajnoki címet és ezzel Jogot nyeitek az országos bajnokságon való részvételre. 1. SZEAC (Fekete Zoltán, Szabó László, Papp János, Kókai László, Márki Pál, Fábián Gusztáv, Márton László), 2. Debreceni Dózsa, 3. Kecskeméti Dózsa. A szép eredmény a versenyzőkön kívül Csaba Béla edző jó munkáját ls dicséri. Űjabb kupamérkőzések a nyolc közé jutásért Ma, szerdán ismét több nemzetközi kupatalálkozó lesz Európában. A legjobb magyar labdarúgó-csapatok közül a Ferencváros vív nemzetközi mérkőzést: a zöld-fehérek az örgryte együttesével első találkozójukat játsszák Göteborgban. A Ferencváros repülőgépen utazott el Svédországba. Újság a játékosokkal kapcsolatban, hogy Mátrai sérült és lehet, hogy nem játszhat Az Orgryte jelenleg hatodik a svéd bajnokságban. Nem a legjobban szerepel, de a nemzetközi szinten rendszerint megállja a helyét A Ferencváros bizakodással néz a ma esti találkozó elé; a játékosok be akarnak kerülni a Vásárvárosok Kupa nyolcas döntőjébe Itt közöljük, hogy ma o Magyar Népköztársasági Kupáért is játszanak, ugyanSFÜII A Spartacus már bajnok A szegedi röplabda-csapatok most idegenben mérkőztek. Az NB l-es Sz. Kender Budapesten a Bp. Petőfi ellen 3: l-re győzött az Utasellátótól pedig 3:2 arányú vereséget szenvedett Másik női NB-s csapatunk, a Szegedi Spartacus az NB II keleti csoportjának rangadóját vívta Diósgyőrben: Sz. Spartacus—DVTK 3:2 (6. 9, —8, —12, 6). A rangadón a szegedi játékosok közül a két Tóth testvér, Tóth Margit és Tóth Júlia, valamint Patik és Eszes játszott kitűnően. A Spartacus újabb győzelmével megerősítette első helyét a táblázaton és már bajnoknak tekinthető. Nagy küzdelem a városi labdarúgó-bajnokságban A szegedi városi labdarúgó-bajnokságban heves küz=S=0=R=0=K=B=A=N= A SZEAC labdarúgó-csapata ma, szerdán a Kiskunfélegyházi Vasassal játszik barátságos mérkőzést Szegeden, a SZEAC-stadionbon, délután fél 3 órai kezdettel. • Szegeden a négy város serdülő vívóinak versenyén a hazalak győztek, második Szentes, harmadik Csongrád, negyedik Hódmezővásárhely lett. A szegedi válogatottban Avramov Illés, Pakal András, Török Klára, Szekeres Éra, Polányl Margit és Motik.i Dezső szerepelt Makón serdülő női vivóvenseny volt és ezen Gáli Ágnes (Szegedi Postás) győzött • A Csongrád megyei kerékpáros terepbajnokságot Szegeden rendezték meg. Versenykerekesek: 1. Génieci József (Sz. Postás), 2. Szobf.isi. 3. Csányi, 4. Csanyevácz (mindhárom SZVSE), 5. Shz (Móravárosi Kinizsi). Vaskerekesek: 1. Csonka László (SZVSE), 2. Tollas (Sz. Postás), 3. Verbovszky (Sz. Postás), 4. Varga (Sz. Postás), 5. Pintér (SZVSE). • SZEAC n.—SZVSE I. barátságos labdarúgó-mérkőzés lesz holnap, csütörtökön a SZEAC-stadionban délután fél 3 órátóL • Szombaton Szegeden rendezik meg a délterületi ökölvívó csapatbajnokság rangadóját, amelyen a Szegedi Dózsa es a Bajai MTE küzd a pontokért. A találkozó a Rókusi Tornacsarnokban ests 6 órakor kezdődik. * A megyei labdarúgó-bajnokság hét tizenegye: Kádár (Textilművek) — Oszlács (H. Honvéd), Gombos (Textilművek), Veréb (Sz. Építők) — Hornyák (Sz. Építők), Magyar Gy. (UTC) — Tóth (Sz. Építők), Kotormán (H. Textiles), Fodor (Alsóváros). Nagv Zs. (SZAK), Budavári (II. Honvéd). delem folyik. A küzdelem azért olyan nagy, mert idén a bajnok osztályozók nélkül kerül be a megyei bajnokságba. Vasárnap a Szegedi Postás a Szegedi Juta ellen 2:0na nyert és ezzel a Juta bajnoki esélyei erősen megcsappantak. Tápé 4:0-ra győzött Sándorfal vával szemben, s így a vasárnap Tápén sorna kerülő Tápé —Szőregi Rákóczi találkozó fontos lesz. Amelyik csapat Tápén nyer, az nagy lépéssel jut közelebb a bajnoki címhez, bár még a Szegedi Postás is lehet első. Holnap, csütörtökön egy elmaradt városi labdarúgómérkőzést játszanak: a Szegedi Felsőfokú Vasútforgalmi Technikum a Tápéval találkozik a Szabadság téri pályán, délután fél 3 órai kezdettel. HELYSZÍNI KÖZVETÍTÉS A magyar rádió október 19-én, szerdán este 20 órai kezdettel a Petőfi adón helyszíni közvetítést ad a göteborgi öregryte—Ferencváros labdarúgó VVK-mérkőzés második félidejéről. A riporter Szűcs Ferenc. (MTI) RÁDIÓMŰSOR szkhda Kossuth Rádió 4.36 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnaltól reggelig ... 4.45 Falurádió. 5.00 Hírek. 5.30 RcggeU krónika. 6.00 Hírek. 6.30 Hirek. 7.01) ReBBell krónika II. 7.15 Körzeti Időjárás. 7.30 Ül könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 8.30 Zongoramuzsika. 8.55 Orvosi tanácsok. 9 00 Szórakoztató zene nyuBdilasoknak. 9.34 Az utolsó paradicsom ős a valóság. 10.00 Hirek. 10.10 Szimfonikus zene. 11.00 Iskolarádió. 11.30 A Szabó raalád. 13.00 Hirek. 13.15 Tánczenei koktél. 13.00 A budapesti szicbá'nk műsora. 13.03 Válaszolunk hallBatólnknak! 13.18 Ooerarészletek, l' 05 Bulgáriai útinapló. 14.36 Néndatok, 14.50 Kórusnódium. 15.00 Hírek. 15.13 Híres előadóművészek hangveraenve. 16.24 Arekéóek útközben. I. rész. 16.57 Hallgatóink neveimé"-! 17.00 Hírek. 17.10 Villanófényben . 17.15 Muzsikáló képeslapok. 17.44 Tűrések fóruma. 17.5« Ül lemezeinkből. 10 20 Az. 1966. évi táncdal feszti válok műsorából. 10.03 Esti krónika. 19.30 Puccini: Tosca. Onera Közben: 39.19—20.29 A számológéb Jövendölése. 21.13 Htrek. 31.17— 21.29 Bodnár Gvörgy könyvszemléié. 22.00 Hirek 22.10 Időszerű nemzetközi kérdések. 22.20 Sporthírek. 22.25 Desmond: ötnegyedben. 22.35 Négykézláb. Komédia. 22.55 Könnyűzene. 24.00 Hírek. 0.10—0.25 Monteverdlkórusok. Petőfi Rádió 4.30-7.56 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. Közben: 6.20— 6.30 Torna. 10.00 Doktor bácsi kérem . .. 10.19 Dalok Vietnamról. 10.30 Elpusztult népek, elpusztult kulturák. 10.45 Kérem egy szóra. 11.47 Zenekari muzsika. 12.45 Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13.00 Prágai ritmusok. 13.32 Iskolarádió. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől—hatig. 18.00 Hírek. 18.10 Shakespeare: Hamlet. Részletek 19.40 Népi muzsika. 19.54 Jó élszakát. gyerekek! 20.00 Estt krónika. 30.30 A humor dicsérete . . 21.300 Bobbv Soló ne gvcdórála. 21.45 Kl oldla meg. kié a 1obb? 21.55 Hangverseny a stúdióban 22 70 Onerettrész.letek. 22.56 Ügetöverseny-ereóménvek. 23.—23.16 Hírek. Időjárás. TELEVÍZlOMŰSOR Magyar televízió 17.13 Hirek 17.20 a Magyar Hirdető műsora 17.35 Tessék kérdezni <• nyelvész válaszol! Lőrtncze Lalos műsora. 18 00 Mérnökök technikusok, figyelem! Ahogyan a szervizekben látták. . 18.25 Expedíció a . Zöld pokol"-ba 18 55 Haznl tükör A.ktuális leavzet. 19.00 Mai vendégünk: Apró Antal elvtárs a Minisztertanács elnökhelyettese ez MSZMP Politikai Bizottságának tagta 19.15 Tv-htrndó 19.35 Esti mese 19.50 Awatar. avagy a lélekesere Mngyarul beszélő lennyel film MO éven felülleknek!' 20.50 Kék fénv. Rircrlműsor 21.20 A költészet nardnt Budanpst-n Petőfi: A népvökrrts szekér (Ism.) 2t.45 Tv-bfredc n. kiadás 2" nn Súlyemelő VB ús EB: középsúly. Közvetítés Berlinből Jugoszláv televízió 9.40 Iskoln-tv 11.00 Oktatás, nevelés. 14.5o Iskola-tv 16 10 Oktatás, nevelés. 16.55 Zeneoktatás. 17.35 Hírek 17.40 Tiktak. 17 55 A világ ké lekben 18.25 Műsorismertetés. 18 30 Tv-úidonságok 13.45 Rloortműsor 19.05 Mára választottuk. 19 30 A Tv postáta 19.54 Jó Iszokát. gverekek! 20.00 Tv-hfradó. 9.30 Reklámok. 20.37 Játékfilm. 22.07 Tv-hlradó Román televízió 17.00 Gyermekműsor 17.50 Ü1donságok. 18 00 Tv-hlrndó 18 20 Orvosi 1ó tanácsok. .8.40 Ü1 lemezek. 18.55 A kigvó háza Sorozatfilm 19.25 Sakk 19.35 A Tv postála. 19.45 Meghívó 20.00 A legszebb pillanat. Játékfilm. 21.30 Tv-hiradó. csak a legjobb nyolc közé jutásért. (Szegedi és Csongrád megyei csapat már nincs az MNK-ban.) Ma három találkozót bonyolítanak le és mind a három helyen eg>egy NB l-es csapat lép a pályára. A Bp. Honvéd Miskolcon az NB III-as MMTEvel. a Vasas Jászberénybe'i az NB Il-es Lehellel, a Győri ETO pedig Balassagyarmaton az NB III-as B. Dózsával mérkőzik- Az alaccoryabb osztályúaknak — a szabályok értelmében — a döntetlen eredmény most is elég lenne a továbbjutáshoz. Labdarúgó-csapatok nevezése a mexikói olimpiára Az 1968. évi olimpia labdalúgó tornájára vasárnap este járt le a nevezés' határidő. 66 ország jelentette be, hogy részt kíván venni a selejtezőkben. A FIFA-ban valószínűnek tartják, hogy még néhány ország jelentkezése postán útban lehet Zürich felé. Ilyen országok többek között Argentína, a Koreai NDK, Ausztrália, Belgium, Jugoszlávia, Portugália és Svédország. Európából Albánia, Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia. Anglia, Finnország. Franciaország, NDK. NSZK. Magyarország, Izland, Olaszország, Hollandia, Lengyelország, Románia, Spanyolország. Svájc, Szovjetunió. Törökország nevezett Dél-Amerikából Bolívia, Brazília, Chile, Kolumbin. Ecuador, Paraguay, Peru, Uruguay nevezte labdarúgó csapatát. (MTI) Hogyan tippeljünk? NB I Vasas (1.)—Ü. Dózsa (5.) 1 x Bp Honvéd (3.1—Csepel (B.) 1 Diósgyőr (9.1—FTC (2.) x 2 Dunaújváros 112.)—Pécs (7.1 X NB I B Budafok (ll.l-Egyetértés (13.) 1 Székesf. (10.1—Szállítók (9.) 1 Nyíregyháza (IS.)— Oroszlány (6.) I x NB O Nyugat Dombóvár (11.1-PVSK (S.) X 1 Pápa (17.)—Győr (7.) 1 2 Veszprém (14.)—Esztergom (6.) 1 NB H KEIJZT Mlskele (18.)—Előre (4.) x 2 Kiskunfélegyháza (12.)— Pénzügyőrök (7.) 1 x Naevbátony (5.)Kecskemét (1.) x 13+1 Olasz bajnokság Venezla (17.)—nbdou (2.) * x Pótmérkőzések Verona—Varese X 2 Modena-Palermo 1 (Zárőlelhen a csapatok helyezési számát közöljük.) 1 é SAKK i i Havannában október 2S-én kezdődik a sakkollmpia. amelyre 40 ország nevezte be csapatát. A magyar csaoat tagjai: Portlsch. Szabó. Bilek. Lengyel nagymesterek, tartalékok Bárczay és Forintos nemzetközi mesterek Sakkozóinknak nem lesz könnyű dolguk, mert mindegyik ország a legerősebb csapatával szerepeL A bainokl címre ezúttal 13 a szovlet csapatnak van a legnagyobb esélye. a második helyre legtöbben Jugoszlávia csapatát váriák. A magvar csapat a két évvel ezelőtti Tel A viv ban rendezett olimpián negvedik lett. Magyarország csapatában Szabó László nagymester ezúttal a tizedik sakkolimoián vesz részt Először 1935-ben a varsói olimpián került be a válogatottba s a kővetkező. 1936 évi müncheni sakkclimpián 87 százalékos tellesltményével az olimpia legli'tb egyéni eredményét érte el Itt látszotta az akkor 19 éves magvar balnok az alábbi szép látszmát: Világos: SZABÓ Sötét: SNAEVARR 1. <14. e6. 2. e4, <15. 3. Hc3. dxe, 4. Hxe4. H(17. 5. Hf3. Hgf6. 6. Hxf6+, Hxf6, 7. FÓ3 Fe7. 8. 0—0. 0—9. 9. Ve2, b6. 10. Fg5. FU7, 11. BadlI, Vc8, 12. c4, Bc8. 13. He5, h6, 14. FŰZ. cS, 15. Fc3. exd, 16. Fxd4, Vc7. 17. Fc3. Bad8. 18. Bfcl, Fa8. 13. Ve3. Vb7. 20. Vh3, Fc5, 21. b4. FfH, 22. Bd2. Ve7, 23. Be3, Fb 7. 24. Bde2. Hh7. 25. f4, 16, 26. Hg4. V:7. 27. Bg3, Kh8. 28. Fxh7í. Bdl+, 23. Bel. Bxcl. 30. Fxcl, Kxh7 31. Vxh6+Ü. Kg8. 32. HX(6+, Kf7. 33. Vg6+, sötét feladta! HÜ H *r i m «í H T Él m » V m1^ i§ HP áH Világos: Ke4. Vh7. gyalog: 17. 13). Sötét: Ke6 (Ív világos indul s = második lépésben mattot ad! (W. Speckmann feladvánva). A múlt heti feladvány megoldása: 1 Va71 Biztosítsuk már most i jó kiültetési arányt i kétéves kultúráknál Az Alföldi Kőolajfúrási Üzem Szegedi Üzemegysége fúrási segédmunkásokat vesz fel. Külszolgálati díj, valamint szállás biztosítva van. Jelentkezés: Szeged, Dorozsmai út 75. sz. alatt levő kirendeltség telephelyén. Üzemvezetőség. x K 527 Csongrád megyében egyes kétéves kertészeti magvak (mint például a takarmányrépa és a cékla) termelése hagyományosan folyik. A termelőszövetkezetek ezekkel a kultúrákkal már évek óta foglalkoznak, ós jó terméseredményeket érnek is el. Mégis vannak olyan termelési szakaszok, melyeknél nem a legjobb, legkorszerűbb eljárásokat alkalmazzák. Ilyenek például a dugványok felszedésével és vermelésével kapcsolatos munkák. Ezért néhány hasznos útmutatást kívánunk e vonatkozásban nyújtani a termelőüzemek részére. A dugványok felszedésénél különös gonddal kell ügyelni arra, hogy a dugványok ne sérüljenek meg. A sérülés ugyanis romlásnak, a kórokozó szervezetek elterjedésének nyit kaput Ezért ügyelni kell arra, hogy a felszedés csak megfelelő talajállapotban történjék. A földből kinövő fajtákat kézzel is kihúzhatjuk. Az egyéb takarmányrépafajtákat. továbbá a céklát vagy ásóval emeljük ki, vagy pedig gépi felszedést végzünk. Helyes, ha a gépi felszedés előtt ojy módon lombtalanítunk, hogy 3—4 cm-es csonk maradjon. A gépi szedésnél a talaj lazítását ekével végezzük. Vagy kormánylemez nélküli 5-ös, illetve 6-os eketestet használunk, vagy pedig fogatos ekére szerelt hajlított csoroszlyát A dugványokat hamar fel kell szedni és haladék nélkül a prizmázás helyérc kell szállítani, mert különben károsodást szenvednek. Vermelés előtt a felesleges lombot 3 em-es csonk hagyásával feltétlenül távolítsuk el, és a dugványokat válogassuk át A sérült beteg, elágazó, fajtaidegen. Illetve felmagzott példányokat nem szabad a prizmába betenni. A jó átválogatással a termelőszövetkezetet nemcsak költségtől kíméljük meg, hanem a romlásmentes tárolást is biztosítjuk. Az ez évi viszonylag csapadékos időjárás következtében ugyanis számítanunk kell a fehérpenész fellépésére. A fehérpenésztől megtámadott dugványok megpuhulnak, folyósodnak és előbb-utóbb megjelenik rajtuk a jellemző (előbb fehéres, később barnás vattaszerű) penész. Ez a gombabetegség a prizmákban gyorsan terjed, és ha idejében nem gondoskodunk arról, hogy a beteg dugványokat feltétlenül eltávolítsuk, komoly károkat okozhat. A fehérpenész egyébként nemcsak a répaféléket, hanem számos más kultúrnövényt is megtámadhat. Így például a babírt, a kendert, a burgonyát stb. Áttelelő szervei a földben hosszú évekig életképesek maradnak, ezért olyan területen, ahol öt even belül fehérpenész fellépett, ne vermeljünk gyökérféléket. A prizmák elhelyezésénél figyelembe kell vennünk, hogy tavasszal a dugványoknak földből földbe kell kerülni, mert. különben felületük kiszárad, és nehezen erednek meg. Ezért akkor járunk el helyesen, ha a prizmák helyét a kiültetésre kijelölt tábla sarkában, vagy ahhoz közel jelöljük ki. Mély fekvésű vizenyős területet, a már említett okoknál fogva, feltétlenül kerülnünk kell Túl széles. Illetve túl magas prizmákat nem helyes létesíteni. Takarmányrépánál a szélesség 1 m-nél, a magasság 80 cm-nél nagyobb nem lehet. Céklánál a szélesség legfeljebb 80 cm, a magasság 70 cm lehet. A prizmák gerince észak-déli irányú legyen. Helyes, ha minden kb. 15 cm-es dugványrétegre 7—8 cm-es nyirkos földet teszünk. Szalmát azonban a prizmázáshoz nem használhatunk fel. Akár a répára, akár a földrétegek közé tesszük a szalmát, mindenképpen káros felmelegedést okozhat A prizmát először vékonyan, legfeljebb 10 cm-es földréteggel takarjuk le, a gerincet pedig hagyjuk szabadon. A lehűléstől a gerincet kukoricaszár kévékkel védjük. Ha a hőmérséklet a fagypont alá süllyed, a földtakarót 80 cm-re vastagítjuk és a prizmát teljesen lefödjük. Természetesen ügyelnünk kell arra, hogy a prizma belső hőmérséklete + 2 fokra süllyedjen le. Ezt a vastag földtakarót mindaddig a prizmán hagyjuk* amíg tavasszal a dugványokat ki nem ültetjük. A vastag földtakaró ugyanis a felmelegedéstől is megvédi a prizmát. Hosszantartó — 15 fok alatti fagyok esetén a prizmára szalmás trágyát húzunk. Ezt azonban el kell távolítani, ha az időjárás tartósan megenyhül, mert különben felesleges felmelegedést okozhat A prizmák hőmérsékletét rendszeresen ellenőrizni kelL Legmegfelelőbb a +2, +4 körüli hőmérséklet Ennek ellenőrzését hőmérőzéssel végezzük. A prizma készítésekor minden 3 m-re ferdén, 1—1,5 m-es karót helyezünk, hőmérőzésnél a karókat kihúzzuk és a prizmahőmérőt a karók helyébe tesszük. A hőmérőzés befejezése után a karókat visszatesszük, és az esetlegesen keletkezett réseket betömjük. A karók ferde elhelyezése azért lényeges, mert így megakadályozhatjuk azt hogy a prizmába felesleges víz Juthasson be. u>ni Ha a hőmérItI/UrI séklet tartósari + 6 C° fClé emelkedik, szellőzést végzünk, de csak fagymentes időben. Romlás esetében pedig enyhe időben bontsuk fel haladék nélkül a prizmát a dugványokat válogassuk át és tegyük új prizmákba Bár ez évben pockok fellépése nem volt olyan nagymérvű, mint az elmúlt évben, mégis helyes, ha a prizmákat ebből a szempontból ls ellenőrizzük. Ha pocoklyukakat tapasztalunk, méreggel, illetve szénkéneggel irtsuk ki a kártevőt mielőtt komolyabb károkat okozna. A takarmányrépa Illetve a céklamagtermesztés sikere attól függ, hogy a dugványokat milyen nagy területre tudjuk kiültetni. A kiültetési arány pedig akkor jó. lia a téli tárolás megfelelő, így, biztosítani tudjuk azt, hogv a termelőszövetkezet ebből a magkultúrából valóban jelentős kh-kénti árbevételre tehessen szert. Ez pedig közös érdek, mert nemcsak a termelési kedvet segíti elő, hanem a tagság részére is így biztosíthattak a magas jövedelmet L. 51 DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspár- Csongrád megvet és Szegeti várcsl bizottsáea éa a -anács lapja. Megjelenik tat fú kivételével mindennap Szerkeszti a szerkeszti) bizottság Főszerkesztő- dr Lőkős Zoltán. Szerkesztőségi •izeged M ne var Tanácsköztársaság útta 10 Telefon: 35-33 30-03 Rtszakat tel "fon: 35-06 Kladla a Csongrád Megvet Lapkiadó Vállalat Felelős kiadta Kc« ács LászIA Kiadóhivatal: Szeged. Maevar Ta a i-sköztársasá2 útla 10 Telefon: 35-00 31-10 -Beküldött kéziratokat nem 6r. lünk mea és nem adunk vissza.) A lanot nyomja a Szegedi Nvomda Szeged. Batcsv Zctu-a7lrv u 28 SZ INDEX 79 053 Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok EUfizetésl dll °av hónapra 12 ff Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz. besItónáL \2 DÉL-MAGYARORSZÁG Péntek, 1966. október 13.