Délmagyarország, 1966. szeptember (56. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-25 / 227. szám
Mint eddig, csak nem egészen úgy Több szappan és fogkrém Itt az őszi, téli divat Mngas nyakú, élénk színek- Alkalmi kosztüm, rózsaszín, kel csíkozott selyemruha, fényes anyagból. A sapka és ugyanabból az anyagból való a koszlilm anyaga megegyeturbánnal. Lengyel moilcll zik. Lengyel modell . A nappalok még úgy. ahogy melegek, de este és reggel már hűvös van. Itt az Ideie utánanézni az őszi divatnak, nehogv véletlenül térden alul érö szoknvát húzzunk fel télvíz ideién! Ez nem tréfa: a budapesti Luxus Áruház és főképp a varsói Moda Polska egv hete Szegeden rendezett közös divatbemutatója félreérthetetlenül bebizonyította: a miniszoknya a sikk mindenek felett. Illetve legalább húsz centiméterrel a térd felett' Lássunk tehát a dlvattudósításhoz! Mit vehet magára az idén ősszel és télen eev nő. ha történetesen elmúlt már 16 éves. s természetesen kitűnően emléksz'k még erre a születésnapjára'' A bemutató tanulsága szerint szoknvát és blúzt, ruhát és kosztümöt, kabátot és bundát, kalapot, turbánt és kucsmát, lapos- és tűsarkú cipőt, valamint csizmát. Ed(Sumogylné felvételi l) Laza szö\ ésü gyapjúkosztüm, jersey blúzzal. A gallér és a kalap prcmből készült. Magyar modell dig !s körülbelül ezeket vl. seltük. csak nem egészen ígv. Ami hasonlít, az a ruhák vonala: továbbra is egyszerűek. egyenes szabásúak többnvire. Ismét divat a kreodesinanvag. változatlanul tartla magát a kötöttruha. újdonságnak számít a koktélruha. fénves. ezüstös anyagból. De ezután a divatparádé után némiképpen megváltozott a divatos színekről eddig alkotott kép. Kiderült, hogv szinte minden szín megv. és legfőképp az élénk színek. A variációk néha meghökkentöek: a tervezők olvan színeket is bátran egvmás mellé tesznek, ami korábban elkénzelhetet len lett volna: zöld és kék. fekete és barna. A legtöbb holmi talán lila színű volt. de mondom, mind ló. Csaknem va'amennvi ruhán van disz. szén gomb. különösen az alkalmi, estélyi ruhákról nem maradhat le a paszpól, a strasez. a gvöngv vagv efféle ekités. Persze, hiszen jól mutat! Gyakran varrnak szőrmét a ruhák szegélvére, nyakára. még több szőrme van a kábátokon. A lengyel kabátok között nem volt ritka a miniméret sem. de ezt azután ténvleg nem ajánlom a fázósabbaknak. Bizonyára az egvensúlv kedvéért nőtt viszont meg a csizma szára: szinte a térdet is takaria. A elnök általában két fazon szerint készülnek. Az egvik kényelmes, laposabb és szélesebb sarkú, ez való nappalra. Alkalmi cipőként, de csak alkalmiként tartla magát a tűsarkú. Anvaga mindkettőnek szinte kizárólag a lakk és az antilop, a nubuk vagv ezek kombinációja. Ha nagvkabátban vagyunk, akkor annak színével megegyező. bordás kötésű harisnyát húz. aki divatos akar lenni. Egyébkor természetesen nylont Csakhogy a sölét színű nylonharisnyának már befellegzett: helvette világost. szinte fehéret kell viselni. Alkalmi öltözethez elengedhetetlen kellék a kalap és a kesztyű, s ezeket, valnCiíromsárga átmeneti kabát gyapjúszövetből. Magasszárú csizma cs sikkes sapka egészíti ki. Lengyel modell mint a cipő anvagát színéi: gondosan össze kell válogatni. Máskor kucsmát vehetünk fel vagv tarka turbánt kötünk fejünk köré. Az ismét feltámadt turbán meecsavarása raffinált művelet, nem vállalkozom leírására. Még eev utolsó pillantás a tükörbe: igen. indulhatunk! így tettek a csinos lengyel és a magvar manökenek is a divatbemutatón, és ruháik meg is hódították a publikumot. A Moda Polska ugyan elsősorban a tinidzserek számára igvek.szik mindig újat hozni, na de hát. igazán, ki múlt már el sokkal Uzenegvnéhán.v éves? A Kozmetikai és Háztartásvegvioari Vállalat a következő öt esztendőben nagymértékben fejleszti gyártmányait. A program már elkészült. néhánv érdekességet közlünk belőle. Egy ember egy kilót évenként Pipereszappanból jelenleg 77 dekát fogyaszt egy személv egv esztendőben Ez a mennyiség csaknem megfe • lel a ..világszínvonalnak". A fejlett tökcsországokban — pl. az NSZK-ban — 85—86 deka az átlag. A vállalat tervei szerint öt év alatt olvan mértékben fogják megkedveltetni a fogyasztókkal a szappanokat, hogv a tervidőszak végére 97 deka legyen a személvenkén ti átlagos fogvaszlás. Az illatkompozíciók ára egvre feljebb megv a világpiacon. 3.10-es szappanba nem lehet annyi Illatanyagot. ..beruházni", hogv az tartósan meg is maradion. Az illatosító anvagok drágulása nem ösztönzi az ioart a tartósan illatos szappanok gyártására. Ebben az évben megjelentették a Camea parfőmszappant. amelynek illatanyaga minden megpróbáltatást tartósan kibír. De Cameán kivül nem szándékoznak úi parfőmszaopant készíteni Jelenleg 23 féle pipereszappan van forgalomban, de a vállalat is és a közönség is sokallta ezt a választékot. A tervek szerint ötféle minőséget és tízféle csomagolást megszüntetnek. Azt ígérték viszont, hogv fejlesztik a Dinereszanoánok esomagolását Továbbá azulénes és fertőtlenítő szappant hoznak forgalomba. Készül a luxus rűdborotvaszappan is. Növelik a pipereszappanok habzókéoességét is. Jelenleg évi 7500 tonna pipereszappant gyártanak a vállalatnál. A borotvaszac pan évi volumene 200 tonna. A tervidőszak végére e1 akariák érni az évi 10 300 tonna pipereszappant. Csak két tubus Hazánk lakosságának fogkrémfoevasztása bizonv kevés. Egv személv átlaga évenként 2 tubus Ez az átlag úev adódik, hogv vannak. akik rendszeresen használnak fogkrémet — ezek kcoezik a kisebbséget — és vannak, akik előtt a fogkrém. rrint olvan. tettesen ismeretlen. Főleg a vidékiekre vonatkozik az utóbbi megállapítás. A nvugati országokban átlag 10 tubus egy személv évi fogkrémáilaga. Tehát: az egészségügyi propagandának van mit tenni ezen a téren 1 Jelenleg 15 és fél millió tubus fogkrémet gyártanak évente a vállalatnál. A tervidőszak végére 30 millió darabot készítenek egy év alatt, vaevis megkétszerezik a termelést. Luxuskőlni Növelik a háztartási cikkek választékát is. Cipőkrémből a tervidőszak végére évenként 31 millió darabot állítanak elő. padló- és biitoránoló szerekből pedig 1150 tonnát. Gvarapodik a szintetikus fiirdőszerek választéka és mennyisége is. Néhánv luxusjellegű kölni gvártását is tervezik. Jelenleg 34 illatváltozatú kölnivizet 114 kiszerelési méretben gvárt a kozmetikai ioar. Ebből 0 minőséget 38 méretben törölnek a választékból — helyettük készülnek majd a luxuskölnik. Szebb üvegekbe töltik és szebb címkékkel látják el az üvegeiket is. V. B. Mossuk meg a gyümölcsöt! Varga Edit Á fertőző bélbetegségek általában a hőmérséklet emelkedésével párhuzamosan jelentkeznek. Az idén esős, hűvös nyár volt, nem alakult ki huzamosabb ideig tartó kánikula, ezért a fertőző bél betegségek sem terjedtek nagyobb arányban. A viszonylag egyenletesebben meleg ősz jobban kedvez a betegség terjedésének Éppen ezért különösen a mosatlan gyümölcstől óvakodjunk. Aki utcán „zacskóból" fogyasztja, erősen veszélyezteti önmagát. A gyerekeket óvjuk azzal ls, hogy ellenőrizzük: nem esznek-e mosatlan gyümölcsöt, s hogy általában tiszta kézzel nyúlnak-e ételhez.? Az iskolákban rendszerint kötelező az úgynevezett „tisztaság csomag", de sajnos, nem ellenőrzik mindenütt, hogy a gyerek valóban használja-e, megmossa-e a kezét a tizórai elfogyasztása előtt? Minimális dolgokról van sző, de ezekkel is elősegíthetjük a fertőző bélbetegségek megelőzését. Vöröskeresztes tanfolyamok A népművelési évad kezdetén a vöröskeresztes alapszervezetek egyik legfontosabb feladata az évről évre népszerűbbé váló vöröskeresztes tanfolyamok szervezése. A vöröskeresztes tanfolyamok és a hallgatók száma évről evre eevenletesen növekszik. Az 1965'66-os évadban 5246 tanfolyamon 135 ezer 505 hallgató vett részt. Ez 760-nal több tanfolyamot és 21 ezer 210-zel több hallgatót jelent az előző évinél, A legismertebb és legrégibb az elsősegélvnvúitási tanfolyam. Ezt az adott munkahely baleseti veszélyei szerint szakosítják. különös tekintettel a mezőgazdaság fokozódó gépesítésére, kemizáiására. Az egészséges életről, a személyi és kömvezet hvsriénéről. helves táplálkozásról szóló tanfolyamok a helves egészségügyi szemlélet, a mindennapi szokásokat és magatartást hivatottak alakítani; Az Anvák iskoláin kismamák. nagymamák és az anva- és csecsemővédeler* társadalmi aktivistái megtsté nullák a terhes anvák helves életmódiát. a csecsemő gondozását, a kiegyensúlyozott családi élet jelentőségét a gyermek testi, lelki és értelmi fejlődése szempontján bői. A házi betegápolást tanfoí lvamokon a betegek szakn szerű ellátását és ápolását, a diétás főzést tanulják meg a hallgatók. Az Idei oktatási évadban még a tavalyinál is több és eredményesebb tanfolyamokat szervez a Vöröskereszti hogv ezzel te hozzájáruljon népűnk egészségének megjavításához. egészségügyi kultúráiénak emeléséhez. fl fegyveres erők napja Elérkezett szeptember 25-e; ebből az alkalomból közöljük keresztrejtvényünket. VÍZSZINTES: 2. Az 1955-ben kötött Varsói Szerződós egyik föjel•lemzöje. 14. A mezőn dolgozik. 16. Tízdolláros aranypénz. 17. A szekrénybe tesz. 19. Nem nyári. 20. Kérdönévmás. 21. Csehszlovákiai folyó: s egyben a szovjet—csehszlovák —NDK—magyar közös hadgyakorlat neve. 22. A Duna mellékfolyója. 24. A gramofon régi neve. 25. Helyrag. 28. Író, forradalmár, 1919-ben a magyar Vörös Hadsereg 39. dandárjának politikai biztosa. 30. Katonákból álló rendfenntartó kötelék. 33. Ilyen az érzelmeket kifejező költészet. 36. Zuhanás a tetejére. 38. „Old" betűi. 39. Szülő. 41. SCL. 42. Jó sorban él. 45. Germán törzs. 46. Nép a Baltikumban. 47. Város Szíriában. 48. Dal is. szer is van ilyen. 50. Színmű. 51. „Ott túl a ..." (Dal a „Gül baba" c. operettből). 54. Nagy film előtt vetítik, névelővel. 56. Lásd 25. sz. 57. Város a Duna-Tisza közén, a tervek szerint a KISZ itt üdvözli 29-én a fegyveres testületeket. 09. Nem volt már türelme. 61. Francia folyó. 62. Kapott. 63. Az ilyen kislány mind büszke. 65. Egy szovjet hegységből való. 67. Barnásszínű arcbőr. 68. Eszménykép. 69. Kettős elektroncső. 70. Juhász Gyula versek hősnője. (—M.). 71. Névelős ital. FÜGGŐLEGES: 1. E fegyveres testület üdvözlésére Zalaegerszegen rendeznek ünnepséget. 2. Női név, becézve. 3. Csigajelző. 4. Skálahang. 5. Lemásoltat. 6. Csudra ... ; Gorkij egyik alakja. 7. I. G. 8. ..Jel" betűi. 9. Egyforma magánhangzók. 10. Talált. 11. Befőttet készít. 12. Német arisztokrata. 13. Hím állt. névelővel. 15. Fordítva: befut a nagy Óceánba. 18. Shakespeare szülővárosának folyója. 20. A baromfiudvar ura. 21. Házimunkát végez. 23. Római 1049. 24. Kettős 26. Névelős védőszerkezet. 27. Vízi növény. 29. Még a „kiutasít"-nál is több. 31. Milyenséget fejez ki. 32. Hasadék. 34. Hosszúra nőtt. 35. Több is készül belőle hazai stúdióban, láthatunk néhányat Budapesten, Miskolcon, Debrecenben. Zalaegerszegen. 37. Egy szovjet félsziget lakója. 40. Hajtómű. 42. Tenyészállat. 43. E városunkban lesz a karhatalom ünnepsége. 44. Fölé ellentéte. 47. Az NDK atlétája, a budapesti EB-n a 10 000 méteres futás győztese. 48. Mező, névelővel. 49. Kevert cet! 51. Szoros a Kárpátokban. 1944—45 telén heves harcok színhelye, névelővel. 52. Újzélandi bennszülött. 53. Szétfoszló. 55. Nem a felsőn. 57. Néphadseregünk intézménye a budapesti Váci utcában. 58. Kúszónövény. 60. Itt rendezték az idén a katonazenekarok fesztiválját. 62. Nélkülözhetetlen szerkezet. 63. Demokratikus párt Görögországban. 64. RÁU. 66. Rövidítés nevek előtt. Beküldendő: vízszintes 1„ 21.. 57., függőleges 1„ 35., 13., 60. számú sorok megfejtése. B. E. NYERTESEK A két héttel ezelőtti rejtvény helyes megfejtéséért egy-egy könyvutalványt kan a szegedi Móra Ferenc könyvesbolban (Kárász utca)! Dékány Lászlóné Partizán u„ dr. Kocsis Gáborné Petőfi Sándor sugárút. Nyilasi Petemé Maros u. Seb ler István Mátyás tér. 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök, 1966. szeptember 29.