Délmagyarország, 1966. szeptember (56. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-25 / 227. szám
egy frunrlió áll. A esaba/íban egy asztal körül egv vörösszakállú paraszt ül. egv férfi vadászruhában, egy másik egyenruhában, övvel és revolverrel és egy fiatalasszony, városias blúzban. Nem vendéglő ez. de rögtön invitálnak. Rajnai bort hoznak fel a pincéből, stájer porcelán ka ncsóha öntik. A vörösszakállú paraszt csak intéző. Gazdája, a vendéglátónk ma e.ijel a magvar határon fajdkakasra vadászik. „Nyugalom, hála istennek, nyugalom van a hegyekben. Pedig még itt a falvakban is voltak szociáldemokraták. Észre lehet ezt venni már arról is. ahogyan köszönnek, a gyerekek. Ott fent a havasi legelőkön is észre lehet venni a férfiakon, hogy egv keresztény-szocialista faluból jöttek-e fel. vagy egy szociáldemokratából. Wallisch ugyanazon az úton jött fel februárban az embereivel és a feleségével. mint amelyiken a nagyságos asszony most feljött. Itt, ahol most fű van, itt dobálták el fegyvereiket a hóba. Az asszony egy kicsit lefeküdt, hogv pihenjen. Wallisch, a bitang, már inni se tudott. Teiet kért. Aztán itt fent vonultak tovább. A menedékháznál, Frohnleiten felé és a Hochangeren már a végrehajtó hatalom emberei álltak és Frohnleitenben is azok voltak. Wallischnak menekülnie kellett. Emberei közül sokan elrejtőzködtek a hegyekben. Lehet, hogy még most is sokan ott bujkálnak. Stájaerország izgatója most utoljára izgatót". „Utoljára izgatott, — mondja az egyenruhás elégedetten. — „Magam ls ot voltam Leinbenben, amikor felakasztották. Kurázsija volt, — mondja hirtelen egészen elcsodálkozva, mintha most tűnne fel csak neki, — epedig ellenem és ellenünk támadt. tozbassák. Az általa életbeléptetett törvény értelmében a bérlőt nem lehetett elűzni a földjéről, a megszabott bérleti dijat. nem lehetett emelni. Wallisch kész ügyvéd volt. Ha valaki hozzá ment. és tanácsot, kért tőle. minden ujjára volt egy paragrafusa. Olyan paragrafusokat tudott, amelyek nem engedték meg. hogv lenyúzzák a szegénv ember bőrét. Most bizonyára eltépik majd azokat a törvényeket, amelyekben ilyen paragrafusok vannak. Elérjük a nyitva álló menedékházat. Hochanger felé balra vezet az út. A Hochanger mögötti meredek völgyet sűrű erdő zárja körül. Frohnleitenbe jobbra lefelé 3—4 óra alatt lehet lejutni. Ruhs ajálkozottj hogy őrjáratba megy. Az emberek kifújták magukat és vártak. Ruhs sose jött vissza. Kerülő úton Grácba ment, ahol jelentkezett a rendórparancsnoknál és részletes beismerő vallomást tett. A Schutzbündlerek új járőröket küldtek ki. Most tudtak meg mindent. Ruhs árulását, a vereséget és a statáriumot. Wallisch beléjük verte, hogy higyjenek a győzelemben. Nem a mostaniba. hanem a véglegesbe. Sokáig szaglászták azt a helyet, ahol Wallisch akkor az éjszakát eltöltötte1' — UJ VERSEK utolsó útja Isten tudja, honnét szedte a bátorságot hozá! Magam is alig tudtam elhinni, hogy meghalt. Éppen csak, hogy elkiáltotta magát: Szabadság! és máris ... Még egy olyan szadistát, mint az a Wallisch volt, igazi bolsevik. Nagyszerű lehet Németországban Hitlernél. De el ne áruljon, hogy ezt. mondtam. Tudja, az egyenruha". Tovább megyek felfelé. A hó Wallisch embereinek egészen a mellükig ért. Néhányan közülük már leszivárogtak Eruckba és a környező falvakba. A három gépfegyvert még mindig magukkal cipelték. Wallisch biztatta az embereit, hogy maradjanak együtt. Bécsben győz a felkelés. Frohnleiten felé kell keresztülvágni magukat és új fegyverekkel és segédcsapatokkal folytatni a harcot. Már jó ideje nem lehet házat látni sehol. Időnkint a távolból favágás zaja hallatszik, de itt a hegyoldalban a favágást már befejezték. Kidöntött fenyők óriás rúdjai fekszenek a lejtőn. az irtás06 helyek világítanak a napfényben és a hegyeknek különleges fényt kölcsönöznek. Az erdők egyre ritkulnak, a patak fövenyessé, kavicsossá válik. A fenyőket fűzfák váltják fel és a karámok rácsai elzárják az utat A csörgedező pataktól átszelt füves hegyoldalban egy lépcsőnélküli ferde parasztház áll. Belépek. A nagy, majdnem üres szobában egy asztal és egy sütőkemence a legfontosabb berendezési tárgy. A padló gyalulatlan és homokos. A parasztasszony kis gyerekén csak egy flaneling van. Az asztalnál egy jegyespár ül egymás kezét fogva. A parasztasszony megmutatja nekem a kemencét amit kívülről fűtenek. Hogy merre jöttem? A vadászkunyhó mellett jöttem el. Elmondom, hogy lent a vadászkunyhóban azt mesélték, hogy februárban Wallisch megállt náluk és tejet kapott tőlük. Az asszonv gyorsan felkiált: „Azoknál? Nem, azoknál semmit se kapott inni. Semmit se adtak neki. Nálunk kapott tejet". A vőlegény is megszólal: „Tejet és három szelet kenyeret. Nagvon éhesek voltak. De mielőtt beleharaptak volna a kenyérbe, kifizették". Tovább kapaszkodom a vasúti háeo felé. Wallisch emberei itt már százra olvadtak le. Holnap déltől kezdve a hegyoldalak harangszótól lesznek hangosak. A havasi pásztorkonyhákból még füst száll fel. Néhány helyet, ahol az erdő egv csücske a legelöt éri, még hó borítja, de a hegyoldalban meleg van. Kis idő múlva egy ember, a vőlegény lép ki a parasztházból és jön felfelé. <5 is Hochangerre igyekszik. Holnap korán reggel kéznél akar lenni, amikor a jószág jön. A testvéri favágók. Az apjának van egy kis földié Frohnleiten mellett. Igen, februárban ő is itt volt a környéken. Hogy mért volt hitele Wallischnak a parasztoknál? A bérleti védőtörvény miatt. A Bru-k körüli legelők jórészt már régóta közföldek. Wallisch annak idején megcsinálta a bérleti védntörvényt és nem engedte, hogy megválmondja kísérőm. Itt lent a völgyben, a havasi pásztorkunyhóban feküdt. A csendőrök a Hochangeren álltak, kérdezték is. hogy kié az a kunyhó ott lent? Kié lehet? Egy pásztorkunyhó, biztos egy paraszté. Nem mondták meg nekik, hogy a párt pénztárosa vette bérbe. Vigyáztak, hogy ne szálljon fel füst a kéményből. Megkerüljük a völgyet. Az erdő végét ér, ismét legelőhöz érünk. A ház a Hochangeren ismét egészen közel kerül hozzánk. Az esti fénytől megvilágított túlsó lejtőn voltak az első harcok a frohnleiteni csendőrökkel. Walüsch emberei — már csak néhányan voltak — negyven csendőr ellen. A Hochanger vendéglőse már várja kísérőmet. Csodálkozik, hogy nem egyedül jön. Rajtunk kivül még néhány idős favágó van a szobában. Kenyeret és levest kapunk. ..ötezer schillinget tűztek ki Wallisch fejére és kii nem tudta volna használni a pénzt? De azt mondtuk feleségünknek és a leányainknak: — Le se nézzenek a völgybe, nehogy meglássák azt az embert és kísértésbe jöjjenek". Kora reggel, a vendéglős és én. egy darabon Bruck felé megyünk le az állatok elé. Leülünk a fűbe, a föld már meleg. Még mélyen lent az erdőben halk harangszó hallatszik. „A bruckiaknak megtiltották, hogy május elsején az erdőbe menjenek, de Hitler születésnapján a nácik a hegyekben tüzeket gyújtottak. De engem nem csaphatnak be. Mi mindent nem meséltek Olaszországról! A múlt évben aztán magam is átmentem Olaszországba. Az első nap senkit se találtam, aki őszintén felvilágosítást mert volna adni. Aztán találtam valakit, aki kézen fogott, jó félre húzott, leültetett egy padra és sok mindent elmondott és megmutatott, amiről nem szoktak hivatalosan beszélni és amit nem szoktak megmutogatni. Most arra spórolok, hogy jövőre Németországba mehessek. Ott is nem oda fogok nézni, ahova ők fordítják a fejem, hanem ahová én akarom". Néhány óra múlva a leobeni pályaudvar előtt állok. A hegyek meszsze vannak ide; a poros pályaudvart dohos, unalmas vidéki levegő üli meg. Február 17-én. tehát körülbelül tíz héttel ezelőtt, este az állomás épületéből egy fiatalember egy taxisofőrhöz lépett és vasárnap reggelre Oberaichba rendelte. Az áruló kisvasutas talán már a vendéglő felé vezető úton is csodálkozva állt meg a plakát előtt, ami 5000 schilling vérdíjat ígért. Akkor még nem tudta, hogy milyen szorosan össze fonódik majd élete azzal a másikkal, és hogy eljátszotta az élptét. Árulása nem maradt büntetlenül. Vasárnap délután a Heimwehr emberei már diadalmenetben vonultak végig Leoben utcáin. Wallisch és felesége láncokba verve egy nyitott autóbuszon iilt. elöl és hátul katonáktól és csendőröktől körülfogva, jobbról és balról a polgárok sorfala közt. A polgárok asszonyaiknak mutogatták a megbilincselt párt az autóbuszon. A (Fehér lMlmin rajzai) nők megbámulták a megbilincselt asszonyt a zöld ruhában, aki követte férjét a harcokban és vele menekült a hegyeken át. Ahogy beérek a városba, egy nagy sarokház előtt az őrszem elzavar a járdáról. Az elrácsozott kis pinceablakokból kiáltások hallatszanak. A februári foglyok vannak a pincében. „Kemények. és gyűlöletesek itt Leobenben az ítéletek" —, mesélik az állásnélküliek a tartományi törvényszék előtt, ahol a közhivatalokat is elhelyezték ..." Ide voltunk bezárva, amikor Wallischt és a feleségét behozták. Nyugtalan éjszaka volt. Mi, foglyok észrevettük, hogy valami különös történik, de arra aztán végkép nem gondoltunk, hogy Wallisch elvtársunkat kivégzik". A hóhér egy bécsi hentes volt. A tárgyalás alatt az épületet köröskörül alpesi vadászok zárták le, a klagenfurti 11. ezred. A klagenfurti ezredben csak érettségizettek vannak. Nemrégen itt ültek az esküdtek, innét vezették be őket az esküdtszékbe. Egyszer csak egy motorkerékpáros állt meg a ház előtt és mindegyik esküdtnek egy levelet adott át, aztán elment. A levelet a Vöröskereszt küldte és az állt benne, hogy az esküdtek legyenek szolidárisak a vádlottakkal. Némi fáradtsággal sikerült benézni egy hivatali szobából az udvarra. Az akasztófát már leszerelték. A bűnügyi foglyoknak három méter mély lyukat kellett ásniok, amibe aztán a cöveket beverték. Arról a helyről messze el lehet látni a síkság fölött egészen a távoli hegyekig. A piszkos udvar most tele van szalmával. A foglyok szalmazsákokat tömnek. Körüljárom a temetőt és olyan nőket és férfiakat keresek, akikről feltételezem, hogv a sírhoz jöttek. Ahogy a bécsi, a leobeni temető is tele van spiclivel. Wallisch sírja laposabb, mint a föld. fűvel van borítva és néhány összetaposott boglárka hever rajta. „Csizmával tapostak rájuk",— mondja egy látogató. „Két hét börtön jár mindenkinek, aki virágot hoz a sírjára". Azt gondolom magamban. hogy Wallisch útja itt véget ért. De a sír látogatója ígv szól: Itt csak a törzse fekszik. Mivel Wallisch Magyarországon is részt vett a forradalomban. Dolfuss a fejét Horthynak küldte". Délután öten. vagy hatan egy kisvendéglő kertjében ülünk, nem meszsze a főutcától. A gesztenyefák fehér és rózsaszínű virágai az asztal fölé hajolnak. Leoben ma várja az olasz tiszteket, akiket Dolfuss május elsejére Bécsbe hívott a Mateotti-udvar Gio-udvarra való átkeresztelésére. (Giót antifasiszták ölték meg a bolognai városi tanácsban). A vendéglő kertjében az élők a holtakról vitáznak. „Amit mi értünk szabadságon, az egészen más, mint amit Wallisch hirdetett". „Nem szégyell ed magad. így beszélni a halottról! Tudjátok ti egyáltalában, ki volt Wallisch? Kisgyerek kora óta harcolt. Először még mint kőművesinas otthon, aztán az építőmunkások egyletében mint fiatal ember. Triesztben a háború előtt harcolt a nagy építőmunkássztráikban. Szegeden párttitkár volt és harcolt a Magyar Tanácsköztársaságban. Semmit sem tudtok". Az olasz motorok nuffogásának zaja szakítja félbe szavait. „És egy ilyen halott, aki így élt és így halt meg..." yw Ujunk csak meg. annvira A mégse halott az a Wallisch. hogy ne lehessen vitatkozni vele, hogy ne lehessen kikeresni, hogy hol harcolt, hogv mikor járt el helyesen és mikor nem. Nélküled is tudom, hogy a hús. amit meggyötörtek, a munkásosztály búsa volt. hogy a nyak, amin összehúzták a kötelet, a mi nyakunk volt és a vörös foltok a mi nyakunkon vannak. De éppen azért, mivel ez ember nem halott és szent, hanem így van, én mondom nektek, az az hibáival együtt ma is elevenen él köztünk. tordította: Kálmán László Simni Mihály Á kérdés Azt mondják, megtörténhet, hogy az atomvillanás után a katonák szeme egyetlen tűzgolyó lesz és többé nem látnak vele. Azt mondják, megtörténhet. Megtörténhet. Azt mondjak... Ó, még sok mindent mondanak. Tény, hogy a testet, mint tű a vajat játszva átszúrják, átjárjak azok a halálos sugarak. Azt mondják, s még sok mindent mondanak. Azt mondják, egy bomba ára ennyi, meg ennyi, s hogy jó lenne a megrendelő urakat végre [megkérdezni, meg tudják-e mondani azt is, mennyibe kerül egyetlen szabad emberi homlok, egyetlen doboló (emberi sziv? Azt mondják, megvakít az elképzelt tűzgolyó is, hogy szerte a világon szürkébb a töprengők írisze, mert az eletböl égő halált is látnak vele. Azt mondják, megvakít az elképzelt tűzgolyó ti. Es mégis, sokasodjon csak ez a képzelet, amit mondanak, mondják, harsogják úgy, ahogy van, robbanjanak az ajkak, forrón, ahogy a bomba robban. üvöltve, mint a gázzal megkínzott dzsungelek. Aki halált tagad, tagadja egyre hangosabban! Azt mondják, megtörténhet, hogy a nagy atomvillanás után az emberek szeme egyetlen tűzgolyó lesz és többé nem latnak vele. Hályogos tűzgolyó lesz. De ki nyugszik bele közülünk, akik az Ember nevet viseljük, KÖZÜLÜNK, AKIKTŐL FÜGG, HOGY [MEGTÖRTtNHET-E? Polner Zoltán Szorongás Hazalátogatnak a derűs évszakokban mosolygó rokonaink hozzánk. Vállon veregetik az egykori utcákat keresztet vetnek a templomok előtt s fojtogatja torkukat a honvágy. A kocsik puhán ringatóznak a presszók boldog ámulatában, hol néhány ismerős úgy idézi fiainak Kolombusz Kristófot estére mint nagy nemzeti hőst. Éjfélig életükről mesélnek, s a titkos varázsigékről megszállottan. Maid aludni térnek a honi ég alatt a tőzsdére gondolnak s a jövőre e zűrös atomkorban. S én újra nekivágok. A restiben félkevertet iszom és elutazom hajnalban még, hogy elmondhasson egy kis falu iskolajában azt amit leginkább elhallgatnék. A derűs évszakokban hazalá'ogatnak rokonaink. Sok derék polgár. S kedélyes körutazást tesz velük napfényes városainkban a mindenható font s a kegyes dollár. Cw. Szabó László Vadmadarak Vadmadarak szava szállt a vízen — megkezdtük a sorsot szép-közösen. S tán mi se tudjuk okát. de való: kétfele tértünk — s így, ez a jó. Csak ha e várost járom, erem újra a kórba mohó-szelesen s megbabonázol: a járdaszegélyt esdekleni hallom lépteidért koslatna a láb süppedt nyomodon — s már hangod ígéri a hű telefon de megéred-e épp te? ... visszarakom. Fázva rikoltanak a vadmadarak számomra a sorsod — abbamaradt... Hajnal Gábor Nyárvég Tejfehér víz teifehér egvmásra dőlnek párába bútt a parti [heg vacogva vár a nádas a reggeli táj csupa vágy várakozás feszültség, öntsd fényedet már rá fte Nap szívemen oldd a görcsöt. Nyárvégi áhítat lebeg a párás fényű reggelen helyemet seholse lelem, hívnak az őszfejű Ihegyek. borússzemű hegyitavak felhőket ringatnak a f mély ben. fenyőillat száll [észrevétlen (hívogat, almomba s dallal Vasárnap. 1966. szentember 25. 0ÍL-M4GYA«0RSZA« 7