Délmagyarország, 1966. augusztus (56. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-30 / 204. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI A Luna—II a Hold új szputnyik ja A MAGVAK SZOCIALISTA MLKKÁSPÁR1 LAPJA 56. évfolyam. 204. szám Ara: 50 fillér Kedd, 1960. augusztus 30. Mire épít az építőipar? A technológia fejlesztése — Gépesítés — Öt év alatt 300 ezer lakás Az építés-szerelési mun- ben ez az elgondolás érvé- nem tudtak együtt maradni, kák volumene 1970-ben 24— nvesül, s ígv válik a kőmű- összeszokni. Ez az akadály 28 százalékkal legyen na- ves — momdern ipari szak- most a szakosítással elhárul, gyobb. mint a második öt- munkássá — szerelővé. A vállalatok mindig ugyan­éves terv végén — ezt írja olyan jellegű munkát kap­elő az építőiparnak kötelező Házgyár Szegeden nak. 8 általában egy föld­feladatként a népgazdaság rajzi területen tevékenvked­harmadik ötéves terve. Ezt a Dolgozik már az 1. számú. nek. Például a 3l-es ÁÉV majd 30 százalékos termelés- a Szovjetunióból vásárolt csak Borsodban és Észak­növekedést a minőség javf- házgyár Obudan: június Magyarországon dolgozik tásával. az önköltség csök- lg-an a sikeres, fel éve tar- ezentúl, s csak vegyi és ko­kentésével. s a kivitelezési tó Próbaüzem után megkez- hászati üzemeket, erőműve­idő megrövidítésével egy- dődött a lakások sorozat- ket épít majd. A 44-es és a szerre kell produkálniok az evartása — naponta 6 lakas 42-es vállalat összeolvadt építőknek, hogv a termelés elemei kerülnek ki folyama- Középületépító Vállalat né­íejlődésével együtt az építő- T°san az üzemből. Eddig egy Ven: csak szállodákat szín­ipari tevékenység gazdasági 60- és két 180 lakasos házat házakat kulturális intézmé­hatékonvságának Ielentős ia- szereltek már össze ..termé- nyeket épít majd. vulása következzék be az öt keiből . s jelenleg már fé- lénveces szerve­Ettől a hatékonyságtól ban — ezt a dán Lareen- tobb vallaiat saját szakipari függ jelentős részben egész Nilsen cég szállítja, kapaci- f®™" kapott — festő, bur­ipárunk és mezőgazdaságunk fisa napi 8 lakás lesz. koló. mázoló, asztalos tapé­tervezett termelésének bőví- Az ötéves tervben még öt Parkettazó. cső- és vil­tése. hiszen nem mindegy, házgyár épül maid — 67 vé- jpnv^.re'őf csoportokat, hogv a vegyipar, a gépipar, gén kell üzembe lépnie egy- Munkájukat a fomernok a textilgyárak úi üzemei, a nek-egynek Győrben és koordinálja, ütemezi. így a mezőgazdaság új. korszerű Miskolcon, azután Debre- vállalatnak ís erdeke ezután, gazdasági épülete: mikor és cen és Szeged kap egyet- bogv «* téli munkahelyet miiven minőségben állítha- egyet, maid 63-ben a fővá- biztosítson magának, hiszen tők a termelés szolgálatába, losban épül az ötödik. 621 a kapacitcst is M keh A lakásépítési program A vas- és acélszerkezetek használni mamákkor lé­jelentőségét illetően pedig felhasználásának fokozásáért nyegesen tisztábbá válhat a felesleges külön hangsúlyoz- Szolnokon épül egv úi vas- kooperacios dzsungel . a ni az építőipar felelősségét betonszerkezeti gyár. bővül a ??*1®ari Vállalattal ^az — hiszen még az 1970-ig budafoki 1. számú Épület- orokös viták elkerülhetők felépítendő 300 ezer lakás elem Gyár — mintegy 40 lesznek. sem oldja meg gondjainkat, százalékkal nő majd a ka- Lehet számítani azért még tehát — ha már többre nem paritása, ezenkívül jelentő- lő néhány gor.dra, nehézség­telik — legalább ennyinek sen fejlesztik a kecskeméti re is. Évente 300 millió fo­tel tétlenül időben, s ló mi- Lakatosipari Vállalatot is. rint értékű munkára nincs nőségben kell elkészülnie. még pillanatnyilag például Igaz. ebből a 300 ezer lakás- Szakosítás, közművesítés mélyépítő kapacitás. A váró­ból csak mintegy 100 ezer sokban általában megöreged­lakás felépítése vár az állami A korábbi tervidőszak má- tok a közművek — 80—100 építőiparra, s mintegy 20 sodik felében az építőipar évesek, a korszerű igénvek­ezer magánerőből épülő la- végrehajtotta a szükséges nek átbocsátó képességük kás építését vállaliák még a vállalati szakosításokat is. A már semmiképp sem felel társasházakrió keretében. korszerű építésszervezési meg. Űj lakótelepeket, üze­ni ódok terjedését eddig meket semmiképp sem le­KorszerGen nagvban gátolta az. hogy a het már hozzáiuk kötni. Így megalakított munkaszalagok, az ÚJ beruházásoknál döntő A népgazdasági terv az szakosított brigádok a sza- fontosságúvá vált a közmű­építőipar kulcsszerepéhez il- lagszerű építési módot nem vesités. és az ehhez szüksé­lően. nemcsak feladatait vihették általánosan sikerre, ges mélyépítő kapacitás. A szabja meg ennek az ágazata mert az állandó átcsoporto- KMP és az Országos Vízügyi nak. hanem útmutatást is ad sftások miatt, a folytonosan Főigazgatóság is rendelkezik 1 a feladat megoldásához, változó feladatok közben ilyen erőforrással, amikor előírja, hogy 1970-re A vezetés — tudomány Habselyem­újdonságok ízlések és pofonok A lottó tárgynyereményei Sportoldal A Luna—11 önműködő űr­állomás Hold körüli pályára tért és a Hold második szov­jet mesterséges holdjává vált. A Luna—11-gyel szi­lárd az összeköttetés. A lég­nyomás és a hőmérséklet a múszerkabinban a megadott határok között mozog. Hold körüli pályájának adatai kö­zel vannak a kiszámítotthoz. A Hold felszínétől való mi­nimális távolsága 160 kilo­méter, maximális távolsága 1200 kilométer. Hold körüli keringési ideje 2 óra 58 perc, pályájának a Hold-egyenlítő síkjával bezárt szöge 27 fok. A Luna—11 önműködő úr­állomást augusztus 24-én in­dították a Hold felé. A prog­ramnak megfelelően két nappal később pályakorrek­ciót hajtottak végre. Augusztus 28-án moszkvai idő szerint 0 óra 49 perc­kor lefékezték az állomás mozgásának sebességét. A sikeresen végrehajtott ma­nőver eredményeképpen az űrállomás a Hold mester­séges holdjává vált. A Jodrell Barak-i Obser­vaitórium igazgatója, Sir Bemard Lövell hétfőn este közölte, hogy a Luna—11 szovjet űrállomás képeket sugároz a Földre. A Jodrell Bank rádióteleszkópja fel­fogta a jeleket. Képviselői beszámolók Zákányszéken Komócsin Zoltán, az Tóth Szilveszterné elvtárs­MSZMP Politikai Bizottságá- nőnek, a megyei pártbizott­nak tagja, a Központi Bízott- ság tagjának, a községi ta­ság titkára és Győri Imre, a nács vb-elnökének megnyitó Csongrád megyei pártbizott- szavai után Győri Imre elvtárs, ság első titkára, a megye or- majd Komócsin Zoltán elv­szággyúlési képviselői Csá- társ tartott képviselői beszá­penszki István elvtársnak, a mólót és beszélt ennek kere­szegedi járási pártbizottság tében időszerű politikai kér­első titkárának társaságában désekről az egybegyúlt mint­vasárnap délelőtt Zákány- egy négyszáz választópolgár­székre látogattak. nak. A rési tűs nem hunyt ki A munkásmozgalom kiemelkedő harcosainak találkozója Szegeden Régi harcosok, a munkás­mozgalom Csongrád me­gyei veteránjai töltötték meg hétfőn délután a sze­gedi Kálvin téri pártszék­ház nagytermének padsora­it A Csongrád megyei párt­végrehajtóbizottság meghí­vására jöttek össze eszme­cserére a megye minden ré­széből azok, akik a felsza­badulás előtt kiemelkedő forradalmi tevékenységet folytattak, egykori illegális párttagok, a spanyolországi harcok résztvevői, partizán­harcosok, s akik a Horthy­korszakban a legális mun­kásmozgalom baloldalán vállaltak áldozatos küzdel­meket. Valamennyien nehéz időkben helytállt sokat próbált Idős emberek. Idős emberek? ... Nem helyénvaló ez a kifejezés, ha arra gondolunk, hogy a meghívásra a megye leg­távolabbi pontjáról is mi­lyen készségesen, frissen jöttek el, s milyen élénk érdeklődéssel, figyelemmel vettek részt a találkozón, milyen lelkesülten, tettre­készen, fiatalosan álltak fel egymás után a felszóla­számban vették kl részüket a múltban az elnyomás el­leni, a dolgozók jobb életé­ért, szabadságáért folyta­tott harcokból. Ezek az idők ma i» köteleznek. Ennek szellemében nyújtott tájé­koztatást a megyei párt­bizottság első titkára a IX. lók. Pedig egyikük-másikuk pártkongresszus előtti fel­adatokról, a kommunisták felkészüléséről is. A véleménynyilvánítások hosszú sora következett ez­után. Már maga ez a tény, o felszólalók nagy száma is mutatta, hogy a régi tűz nem aludt ki. Mindannyian egészségét jócskán elkoptat­ták a kemény munkában el­töltött esztendők, szavaikat már nehezebben préseli ki a levegőért kapkodó tüdő, s volt, aki már meg is rok­kant az évek, küzdelmek súlya alatt. Ki jobb, ki ke­vál.ion tömegessé, s az épít­kezések jellemzőiévé a kor­szerű építési módok, tech­nológiák alkalmazása. Az arányokat is meghatározza: 1970-ben az épületszerkezeti gyáraknak már 2.8 millió négyzetméter előregyártott ipari és mezőgazdasági léte­sítmény építését kell lehe­tővé tenniök. hogv így öt év múlva az előregyártott szer­kezetek alkalmazásának arú­Né<?v tsz társult Üzletek a lakosság ellátásának segítéséért Tegnap délelőtt a tápéi ta- négytagú igazgatóság, mely- zeft vendéglőkben a társuló nács háza nagytermében érte- ben ugyancsak valamennyi tsz-ek és az ezután csatta­nva az ipari és mezőgazda-, kezleten találkoztak a hely- érdekelt tsz képviselteti ma- kozók ki zárótag saját tér­ségi építkezéseken a tavalyi 37 százalékról 66 százalékra nőhessen. A házgyáraknak és panel­üzemeknek pedig évente — a tervidőszak második felé­ben már — 16 ezer lakást kell „ciőre" elkészíteniök. Ez az oka annak, hogv a terv mindenütt építésszerelési fel­adatokról beszél, s nem épí­tési munkákról, mint a meg­előző tervidőszakokban. Most. tt év alatt, építőiparunk tel­jes iparosítását kell végre­hajtanunk: az építőiparnak szerelőiparrá kell válnia, a házaknak, üzemeknek már­már futószalagon kell ké­szülniük. A vakolást pl. vé­gezhetik hagyományos mó­don: kézzel. Korszerűsíthe­tik: tehát gépesíthetik a malterkeverést. szállítást és felrakást. A legkorszerűbb eliárás viszont az. ha olyan technológiát alkalmaznak, amelyben egyáltalán nem kell vakolni — ez történik akkor, ha ,a házgyárakban előre elkészítik a lakásokat, s azokat a helyszínen — fu­tószalagon — összeszerelik. Nos. a harmadik ötéves terv­beli Tiszatái. a tiszaszigeti gát. A vállalat igazgatósági mékeiket árusíthatják. A Búzakalász, az újszentiváni tagjává választották Balla vállalatnak a „Szeged és Oj Élet és a balástyai Móra Pál és Niesner Ferenc tsz- Környéke Mezőgazdasági Ferenc tsz-ek vezetői. Ta- elnököt, valamint Becsei Termelőszövetkezeteinek ön­nácskozásuk cölia volt hogy Károlyt a balástyai Móra álló Közös Vállalata" nevet a társuló szövetkezetek Ferenc Tsz főagronómusátés adták. gazdáinak bízásából létrehozzak közgyűlési meg­azt az új. ön­Raposányi Árpádot, a tápéi Tiszatái Tsz főkönyvelőjét. A vállalatot közvetlenül —alá­rendelve az igazgatósági szer­álló tsz-vállalatot. mely el- veknek _ függetlenített A négy alapító gazdaság vezetősége elöljárójában összesen 1 millió forintot ., _ szavazott meg indulási sősorban a szegedi fosryasz- ügyvezet5 igazcató irányítja. alapként a vállalat szá­tok tökéletesebb áruellátását E tisztség betöltésére Kádár míir, hivatott segíteni. Az értekez- sándort a MÉK ^tályve- , . _ . leten megjelent es felszolalt -^helyettesét hívták meg. Pbo1 800 ez«F forintot he­~ J- ^ a tisztséget el is fo- Irisegekrc berendezéselme gad^a fordítanak, 200 ezer forintot ' , ,,. pedig üzemviteli célokra A kozos vallalat célja. hasznáinak fel. Ez az összeg bogy a forgalomból eredő tisztes­a szocialista kereskedelem séges nyereséggel folyamato­eszközeivel a szegedi fo- san növekszik maid. gyasztók zöldség-, gyű- Kádár Sándor, a vállalat niölcs-, tejtermék-, hen- igazgatója mondotta el. hogy tesáru- stb igényeinek ki- c,soként a röldség- és gyü­. .? * !!reny - mölcsértékesítést kezdik elegitesct messzemenően meg segítse. Keresik a lehetőségét annak E cél érdekében a válla'at is. hogy kollektív megrende­folyamatosan — amint ezt a lések esetén ipari üzemeket, mindegyik termelőszövetke- városi helyiséggazdálkodás üzemi dolgozókat is kiszol­zet három-három személy- lehetőségei engedik — széles gáljanak burgonyával, befő­lyel képviselteti magát. Ezen körű üzlethálózatot épít ki. zési szezon idején friss gyü­belül havonta ülésezik a Az üzletekben és a terve- mölcc&el és zöldségfélékkel. Simon Lajos, a szegedi já­rási pártbizottság titkára. Az alapító termelőszövet­kezetek vezetői megvitatták és elfogadták a vállalat mű­ködési alapszabályát és megválasztották az igaz­gatóságot. az igazgató taná­csot. valamint az ellenőrző bizottságot és a vállalat ügy­vezető igazgatóját. Az alap­szabály értelmében a válla­latot tizenkét tagú igazgató tanács irányítja. melyben vésbé jobb egészségnek ör- kifejezésre juttatták. hogy vend, de szivük, akaratuk rendkívül jóleső számukra ma is egészséges mindany- Ji^Tv*™?,1^' a npinknak _ ez letagadha- £ tatlanul látszott a tegnapi nűsít irántuk, örömüket fe­találkozón. jezték ki, Kogy ilyen nagy Az eszmecserén részt vett számban összejöhettek a ré­a párt több megyei vezető- gi harcostársakkal. „Na­je: Győri Imre, az MSZMP gyon boldogok vagyunk — Csongrád megyei bizottsá- hangoztatták —, hogy ezt az gának első titkára, dr. Ko- ünnepszámba menő napot mócsin Mihály és Rózsa Ist- megérhettük." Régi harcok, ván, az MSZMP Csongrád mai gondok, örömök, alko­megyel bizottságának titká- tó javaslatok hangzottak el ral. Perjést László, az 02 eszmecsere során. Felszó­MSZMP Szeged városi bi- lalt Kiss Károly, Varga Já­zottságának első titkára is. nos- Klss Pál- Müller De­A meghatóan nagy figyelem 280 Szegedről, Molnár Imré­közepette Győri Imre elv- Korosi Imre Hódme­társ szólt a megjelentekhez, ^.vásárhelyről, Bozó Sán­Ismertette az MSZMP Köz- dor Szentesről, Szűcs Jó­ponti Bizottsága július 28-i Makóról, Majláth Ista ülésének határozatát, amely- yán Zsomboréi, Kovács Sán­előtti dor ^ ~ ki­ben a felszabadulás forradalmi mozgalom emelkedő harcosainak tár­sadalmi megbecsüléséről hoztak megfelelő intézkedé­seket. Ennek kapcsán meg­említette, hogy Csongrád megyében különösen nagy számban élnek a forradal­mi mozgalom kiemelkedő Dorozsmáról, Dudás Imre Bordányból, Guczi Ferenc Mórahalomról. Amit mondtak találkozott a részt­vevők mindegyikének egyet­értésével. S e mondanivaló lényegét valahogyan így foglalhatnánk össze: „Ha erőnk már nem is a régi, de ma is forradalmi lelkese­déssel kívánunk részt ven­ni az aktív munkában, az harcosai. E jelenségben hí- erőnkhöz mért feladatokban. ven tükröződik megyénk vl- Amíg élünk helytállunk, harsarki munkásmozgalmi szaTní'hcí ránk a párt." múltja. Az itteni munkások. „^"jL^ feleme15 voIt . , . . , .* . ez a tegnapi eszmecsere — parasztok, haladó ertelnusé- a régi túz kiolthatlan lobo­giek közül különösen nagy- gása. Magyar kiállítás Izmirben Az augusztus 20-án meg­nyílt izmíri nemzetközi vá­sáron nagy közönség-siker­nek örvend a magyar kiál­lítás. Különösen nagy az érdeklődés a magyar szer­számgépek, vízgépek és kempingfelszerelések kánt. A magyar pavilont felke­reste az Izmirben tartóz­kodó N. Sz. Patolicsev szov­jet külkereskedelmi minisz­ter is, aki elismeréssel nyi­latkozott a magyar árube­mutatóról «

Next

/
Thumbnails
Contents