Délmagyarország, 1966. augusztus (56. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-26 / 201. szám

Jószolgálati küldöttség Zambia jószolgálati küldöttsége — nyolc hónap leforgása alatt immár a második — ázsiai és európai útjának központi állomásaként négy napot töltött Moszkvában. A küldöttséget a Szocsiban tartózkodó Koszigin miniszterelnök első helyettese, Dmitrij Pol­janszkij is fogadta. A Reuben Kamanga alelnök, miniszterelnök­helyettes vezette delegáció látogatásának két körül­mény adott különös jelentóséget: szeptember elején Londonban megnyílik a brit nemzetközösség tagál­lamainak értekezlete, amelyen Zambia küldöttsége, kétségkívül a Wilson-kormány fejére olvassa majd, hogy agyon reklámozott gazdasági szankcióval nem tudta megtörni a rhodesiai fehér fajüldöző kisebb­ség uralmát és a szankciók végső soron legalább annyit ártottak a Rhodesiával szomszédos Zambiá­nak, mint a vele gazdasági egységet alkotó, de jóval fejlettebb Rhodesiának. A második körülmény, amely mostani látogatást figyelemre méltóvá tette az, hogy éppen a látogatás napjaiban a brit kormány úgy döntött: kivonja Zam­biából azokat a brit légi kötelékeket, amelyek ta­valy az év végén érkeztek Zambiába, hogy az eset­leges dél-rhodesiai provokációkkal szemben védel­mezzék a Kariba-erőművet. Ilyen körülmények között Zambia számára szinte létfontosságú, hogy ott keressen szövetségeseket, ahol valóban biztos segítségre számíthat; a szocialista or­szágoknál. Moszkva! sajtókörökben rámutattak: a Szovjet­unió kész hatékonyan segíteni Zambia népét és kor­mányét, hogy megszilárdítsa az ország függetlensé­gét és aktívan részt vehessen Dél-Afrika felszaba­dító mozgalmában. 1 Csütörtökön Romanovszklj, a szovjet külföldi kulturális kapcsolatok állami bizottságának elnöke és Kapwepve zambiai külügyminiszter átfogó kul­turális együttműködési egyezményt írt alá és ezzel megtették az első konkrét lépést a két ország ba­ráti kapcsolatainak fejlesztésére. Kekkonen Moszkvában • Moszkva (TASZSZ) Kekkonen finn köztársasá­gi elnök csütörtökön külön repülőgépen Moszkvába ér­kezett. A szovjet kormány meghívására Kekkonen a Szovjetunióban tölti szabad­A repülőtéren Koszigin, a minisztertanács elnöke és más hivatalos személyiségek fogadták a vendéget Argentína kiad egy náci tömeggyilkost De Gaulle-1 tüntetők fogadták • Djlboutl (AFP) idegenlégiósok kíméletlenül De Gaulle tábornok, fnan- rátámadtak a tömegre — eia köztársasági elnök osü- az első jelentések 13 sebe­törtök délután megérkezett sültről adnak hírt Djiboutiba. Francla-Szomá- ———————— 1 ipart fővárosába. Az elnököt szállító repülőgép magyar idő arerint 15.50-kor ért földet a helvt légikikötőben. A 75 éves elnök a repülő­gépből kiszállva ellépett a kirendelt díszszázad előtt é.s — nem törődve a biztonsági rendszabályokkal — elve­gyült a tömegben, Ekkor töb­ben transzparenseket bon­tottak ki ezzel a felirattal: -..Teljes függetlenséget!" mintegy válaszul mások 4,Franciák akarunk marad­ni" feliratú plakátokat emel­tek a magasba. Hírügynöksé­gi jelentések szerint a tábor­nok-elnök úgv tett mintha nem vett volna észre sem­mit. Alig érkezett be De Gaul­le Djiboutiba, a város egvik negyedében Ismét feltűntek a „teljes függetlenséget" kö­vetelő transzparensek. Az el­ső tüntetések szétoszlatása után a nyugalom csak átme­netinek bizonyult Djibouti­ban. Ahogv leszállt az éjsza­ka. újabb tüntető csoportok lepték el az utcákat, függet­lenséget, szabadságot, a gyar­mati uralom felszámolását követeld röpcédulákat oszto­gatva a járókelőknek. Az U tat Mexikóban Mexikó nem ad el fegyvert Portugáliának © Mexico (AFP, AP) U Thant ENSZ-főtitkár Mexico városba, Mexikó fő­városába érkezett. u Thant a repülőtéren kö­zölte. hogy a megbeszélések az ENSZ-közgyűlés soron kö­vetkező ülésének témáit a vietnami kérdést és a lesze­relés problémáját érintik maid. U Thant Mexikó után Chilébe látogat, maid szep­tember 1-én New Yorkba visszatérve közli, hajlandó-e vállalni újabb időszakra az ENSZ főtitkári tisztséget © New York (TASZSZ) Mexikó állandó ENSZ­megbízottja értesítette V Thant főtitkárt hogv a me­xikói kormány a Biztonsági Tanács 1965. november 23-i határozatának megfelelően betiltotta fegyverek és kato­nai felszerelések. valamint stratégiai nyersanyagok el­adását Portugáliának. Erhard Van megvédte Hasselt A Welt a hadügyminiszter elmozdítását követeli • Bonn (MTI) súlyozzák. Erhard egyértel­Erhard kancellár csütör- műen állást foglalt Von tökön érkezett vissza szabad- Hassel mellett és éppen ságáról Bonnba. ahol — a ezért most már tárgytala­Bundeswehr három vezető noknak tekintendők a had­tábornokának lemondása ügvminiszter menesztéséről miatt — izgatott hangulat terísztett hírek. Politikai várta. A kancellár mindjárt körökben megjegyzik; Er­visszaérkezése után hosszabb hard úgv látszik tudia. hogv megbeszélést folvtatott Von saját érdekében gvorsan kell Hassel hadügyminiszterrel, cselekednie, a válság további Mint később a kancellári hl- gyűrűzése már az ő kancel­vatal közölte. Erhard jóvá- lári pozízióját is veszélvez­hagyta a hadügyminiszter ál- tette volna, tal előterjesztett iavaslato- A Springer-konszern lao­kat. E javaslatokat még ja. a Welt a tábornokok nem hozták hivatalosan nyíl- pártjára kel és Von Hassel vánosságra. de biztos fórrá- elmozdítását követeli vezér­tokból úgy hírlik, hogy a cikkében. A lap hangoztatja, lemondott Trettner tábornok hogy Von Hassel már nem képes megfelelő veretest biz­tosítani a Bundeswehr részé­re. amelynek szerepköre a NATO-válság következtében megváltozott. ugyanis „NATO-csapatból nemzeti hadsereggé vált egv megosz­tott országban". helyett Ulrich de Maiziere altábornagyot nevezik kl a Bundeswehr főfelügyelőjévé. PanitzJci altábornagy utóda pelig Johannes Steinhoff al­tábornagy lesz a nyugatné­met légierők élén. Hivatálas körükben hang­Befejezte munkáját a leszerelési értekezlet • Genf (MTI) akadályokat gördít az alap­A genfi Nemzetek Palotá- vető leszerelési problémák iában csütörtökön tartotta rendezésének útjába. • Buenos Aires (Reuter, DPA) Az argentin legfelső bíró­ság úgy döntött, hogy helyt ad a Német Szövetségi Köz­társaság kérésének és kiszol­gáltatja dr. Gerhard Bohne-t, a limburgi Euthanasia-per fővádlottját, Bohne doktor tevékeny részt vállalt a Hit­ler által kezdeményezett „kegyes halál-akcióban" s a grafenecki koncentrációs tá­borban az ő közreműködésé­vel gyilkoltak meg 15 000 gyógyíthatatlan elmebeteg­nek és nyomoréknak minő­sített személyt. Bohne még Németország­ban tartózkodott, amikor megkezdődött ellene az el­járás. Közben Ideiglenesen szabadlábra helyezték, s ezt 1983-ban arra használta fel, hogy Argentínába szökjék. © Accra (MTI) Ugyanaznap, amikor az argentin legfelső bíróság el­rendelte Gerhard Bohne tö­meggyilkos náci orvos kia­datását, az accrai bíróság a hitleri koncentrációs táborok egy másik hírhedt orvosa, dr. Schumann ügyében ho­zott döntést: helyt adott a nyugatnémet hatóságok kia­datási kérelmének. Dr. Horst Schumann már húsz éve él Ghánában. A nyugatnémet hatóságok több ízben hasztalan kérték kia­datását, Júniusban Ghána és az NSZK kiadatási egyez­ményt kötött, s ez tette le­hetővé most az első gyakor­lati lépés megtételét Schu­mann ellen. meg 266. és egyben utolsó ez évi ülését a tirennyolcha­talmi leszerelési bizottság A bizottság taglai jóváhagyták az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszaka elé terjesztendő jelentést. A jelentós megál­A tárgyalások mégsem voltak hiábavalók. A felek több kérdésben pontosabban és világosabban fogalmazták meg álláspontlukat Igen eredményesen lárult hozzá a bizottság munkájához az el l^lt EtZ ly^tíf Őt nem kötelezett országok cso* ben az évben nem ért el Iga* . zi haladást sem az általános és telles leszerelés, sem pe­dig az úgynevezett részintéz­kedések területén. Roscsin, a Szovjetunió fő­delegátusa. beszédében meg­vonta a bizottság hathónapi munkájának mérlegét Han­goztatta. hogy a konkrét leszerelési intézkedések meg­hozatalának elmaradásáért az Egyesült Államokat ter­heli n felelősség. Az Egye­sült Államok fokozza a fegyverkezési versenyt ki­szélesíti agresszióját Viet­namban. s ilymódon nagy Sékeangyalok Több százezer állig fel­fegyverzett jenki katona gyilkolja Vietnam népet a — béke érdekében. Ujab­ban ezeket a „békeharco­sokat" már állon felül is felfegyverzik, nehogy a sa­ját mérgesgázaik megöljek őket. Nos, miután a Penta­gon „békét" akar Vietnam­ban, szüksége van a hadi­kiadások felemelésére. Bi­zony, a megszavazott 5á milliárd dollár nem cse­kélység. A jótékony jenki szív nem fukar, ha a „bé­kéről" van szó, s jószáncié­kában tilos kételkedni, Johnson maga jelentette ki Honoluluban, a gyönyörű Hawaiiban: minden a , be­ke" érdekében történik. Va­lószínű, hogy az ottani ide­genforgalmi lányok ezt el is hitték neki. Sajna, bj­tetlenkedők azért akadnak még szerte a világon Ezek meggyőzésére alakúit a „békehadtegt" elnevezésű whitehousi szerv. Napja­inkban már 14 000 igen­igen jólképzett tagja van a „békeangyalok" eme sere­gének. Hiába no, a kételkedés go­nosz szelleme nem hag\ ia nyugton az embereket La­tin-Amerikában, Afrikában és a „jenki béke" jelenlegi egyik fellegvárában: Azsia­ban. Ezért az amerikai bé­ke áldásos mivoltát ma­gyarázgató békehadtest lét­számát 1907 végére 16 000­re emelik. És — miután Krisztus köpönyegét sem árulták ingyen — 1967-re 110 000 000 dollárt kap ez a nemes és módfelett ember­baráti intézmény. Egyen­súlyba kerülnek tehát az „eszmék" é<s a reájuk for­dított dollárok. Mindamel­lett él az emberben a san­da gyanú, amelyet így fo­galmazhatnánk: „Kapitány, kapitány — fő a do­hány..." Megszakadt tanácskozás © Djakarta (MTI) Az indonéz képviselőház csütörtökön zárt ülést tar­tott a djakartai sportcsar­nokban. A parlamenti ülé­sen napirendre tűzték Su­karno elnök augusztus 17-1 beszédének megvitatását. Aa ülés azonban rövid idő múlva megszakadt, mert aa épület előtt összegyúlt jobb­oldali diákok, mintegy ötez­ren, áttörték a rendőri kor­dont és behatoltak a sport­csarnokba. A diákak képvi­selői petíciót adtak át a par­lamenti vezetőknek, tilta­kozva Sukarno kijelentései ellen. flpoüo űrhaját lőtteh fel © Cape Kennedy (MTI) Az Egyesült Államok ra­kétakísérleti telepén csütör­tökön magyar idő szerint 13 óra 16 perckor Saturnus—1 óriásrakéta segítségével Apollo típusú űrhajót lőttek fel, amelynek fedélzetén era­her nem tartózkodik. Az űr­hajó szuborbitális pályán 93 perc alatt háromnegyed kört tett meg a Föld körül, majd fékezőrakétáinak automa­tikus bekapcsolásával le­ereszkedett a Csendes-óceán vizére, mintegy 500 km-re Wake-szigetétől. A csütörtöki kísérlet fő­próba. Az amerikaiak azt tervezik, hogy decemberben három űrhajóssal a fedélze­tén lőnek fel Apollo-űrhajót. Roberls anyfa kérte a fiát... © London (MTI) Az angol televízió nézői Csütörtökön este megdöbben­tő jelenet szemtanúi lehet­tek: a napok óta hajszolt Roberts anvj" állt a kame­rák elé. Az operatőr úgy fényképezett, hogy az idős asszony arca árnyékban ma­radjon. Robin, az anyád beszél hozzád. Szívem mélyéből kérlek, gyere elő és jelent­kezz. Ha találkozni akarsz velem, úev én is veled me­nyek. Tedd meg, amire kér­lek. mielőtt még több vér ömlik ki. Sok gondolkozás után szántam el magam er­re Robin, és senki sem kért rá. A NASAKOM-tól a NASASOS-ig A beszéd, amelyet Sukarno Indonéz elnök — hagyományosan — augusztus 17-én, a függetlenségi napon mondott, ha lehet, még tovább bonyolította az amúgyis nehezen áttekinthető indoné­ziai politikai szituációt. Az egyébként önmagában is bonyolult és nagyon el­lentmondásos, a szokásos sukarnói pá­tosszal elmondott szónoklat újra fel­szította a július elején oly hevesen lobogó, Sukarno pozíciója körüli vita tüzének parazsát. Mindenesetre az el­nök megnyilatkozása, amelyet az AP hírmagyarázója a „vezetőszerep meg­őrzésére irányuló végső elszánt igye­kezetként" jellemzett, tartalmában és visszhangjában is jól tükrözi a jelen­legi indonéziai helyzetet. Az pedig változatlanul a világpolitika elsőrendű fontosságú kérdései közé tartozik, hogy hogyan áll az Indonéz dráma; hiszen az amerikai hírügynökség kommentátora szerint „hosszú távon a ropparit nagy és gazdag Indonézia jö­vője valószínűleg fontosabb lesz az amerikaiak és áltlában a nyugati vi­lág számára, mint Vietnamé... 1" Teljes bizonytalanság A hatásköri vita, amelyet Sukarno a tényleges hatalom birtokosával, Su­harto tábornokkal heteken át folyta­tott, természetesen említést kapott a beszédben. A saját hatalmi felülállá­sát többször is sikertelenül bizonyga­tó elnök ezúttal igyekezett hangsú­lyozni együttműködését a tábornokkal, legalább bizonyos mellérendeltségi vi­szonyt sejtetni, bárha változatlanul kiemelte formális elnöki voltának esorbitatlanságát. Más kérdés, hogy rögvest e szavak után lépett az emel­vényre Suharto, s aláhúzta kormányá­nak teljhatalmát. Az nem vitás, hogy a tábornokok nem akarnak szakítani az indonéz szigetvilágban még ma is szimbólumnak tekinthető Sukarnóval, s így bizonyos korlátok közé szorítot­ták a szélsőjobb tavasz óta kibontako­zott Sukarno-ellenes hadjáratát S az elnöki beszédet követő napok ese­ményei tanúsítják, hogy Sukarno ,,detronizálásának" kérdése alaposan felkavarhatja a kedélyeket, nem is csak az elnök mellett kiálló naciona­listák szimpátiája miatt, hanem a nagy pártok, elsőbben is a muzulmán Nahdatul Ulama és a Nemzeti Párt pozícióharca miatt A döntő befolyás­ra törekvő muzulmán tömegpárt szerve­zetei a múlt hét végén hevesen szem­befordultak a Sukarno-beszéddeL Alighanem főleg az úgynevezett NA­SASOS-vonal érvényességének han­goztatása váltott ki rosszallást körük­ben, tehát a többi áramlattal való egyenrangú együttműködés változat­lan emlegetése. Holott Sukarno a kommunitákat is magában foglaló, ré­gi NASAKOM-politikája helyett csak a ködös NASASOS-t hangoztatta, ma­ga is teljes bizonytalanságban hagy­va hallgatóságát, hogy mit ért a SOS­szótag szocialista erőin (hiszen még azt is mondta, hogy *... NASA és bármi más..."). Furcsa színezet Nemcsak ez a formula-változtatás és a változatlan ködösség jellemezte Sukarno beszédét Nem véletlen, hogy miközben a djakartai jobboldali sajtó nekiesett a beszédnek, annak valóban antiimperialista, antikolonl­alista és konkrétan Amerika-ellenes részei rrüatt, addig a külföldi lapok elsősorban arra figyeltek fel, hogy Sukarno először fordult szembe nyil­tan a Szeptember 30-a mozgalommal. Mi több, visszamenőleg jóváhagyta a szerencsétlen' akció nyomán történte­ket, márpedig közismerten ennek ürügyén indított az indonéz jobboldal vad antikommunista hadjáratot. Su­karno viszont a legmagasabb ki tűnte-; tést adományozta mocrt azoknak w október elsején, tisztázatlan körülmé­nyek között megölt tábornokoknak, akiknek neve a véres kampány lobo­gója volt így aztán mindenesetre furcsa szí­nezetet kapnak a beszéd antiimperi ­allsta részei is. Ráadásul ezeket a ré­szeket néhány korábbi koncepció em­legetése tarkította, például az ENSZ­tagiság felmondásához való ragaszko­dás, illetve a visszalépés elleni kitéte­lek. Márpedig — amint arra a múlt héten szovjet lapok rámutattak — ezt, avagy az atomháború és a békés együttélés kérdésében vallott korábbi indonéz vonalat aligha helyesli a ha­ladó világ nagv része. Egyfelől a jobboldalnak tett engedményeket, másfelől a merev ragaszkodás a már szeptember 30-a előtt vitatható vonal­hoz — mindez nyilván hozzájárul Su­karno elszigetelődéséhez, megakadá­lyozza, hogy a mai Indonéziában le­vő kétségtelenül antiimperialista erő­ket tömörítse. Hol köt ki Indonézia ? Mert bár az antikommunista kam­pány súlyosan meggyengítette azokat aa indonéz erőket, amelyek az ország antiimperialista vívmányaihoz, s mindenekelőtt függetlenségéhez ra­gaszkodnak, márcsak a nyugati hatal­mak rendkívül óvatos viselkedéséből is látható, hogy a nagy függetlenségi hagyományokkal rendelkező ország­ban — ha tragikusan megosztottan is — van bázisa az imperialista-ellenes politikának. Indonézia valóságos füg­getlenségét kétségtelen nagy veszély fenyegeti, s a megígért nyugati gazda­sági segítség igyekszik kikövezni az utat, amelyen nagyon messze juthat korábbi önmagától a háromezer szi­get országa. Azonban sem Ázsia, sem a világ békéje szempontjából nem kö­zömbös, hogy Indonéziából mi lesz, a hosszú dráma után, hol köt ki, mely erők szövetségese lesz a nemzetközi porondon?! í—r —s) 2 DÉL-MAGYARORSZÁG 1,éntek> 1866- a"susztui. 26.

Next

/
Thumbnails
Contents