Délmagyarország, 1966. június (56. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-12 / 138. szám

Befejeződött a mongol pártkongresszus A Központi Bizottság első titkára ismét J. Cedenbal 0 Ulánbátor (MTI) Szombaton befejeződött a Mongol Népi Forradalmi Párt ötnapos XV. kongresz­szusa. A záróülésen J. Cedenbal elnökölt. Bejelentette, hogy a kongresszus címére bel­földről és külföldről egy­aránt sok üdvözlő távirat érkezett. Közölte, hogy a kongresszuson részt vevő csaknem 40 kommunista testvérpárt és forradalmi demokrata pórt képviselőin kívül a vitában 48 kong­resszusi küldött szólalt fel. A kongresszus ezután egy­hangúlag határozatoltat fo­gadott el. A küldöttek jóvá­hagyták a Központi Bizott­ság beszámolóját, a szerve­zeti szabályzat néhány pont­jának módosítását és a Köz­ponti Revíziós Bizottság je­lentését. A kongresszus elfogadta a Mongol Népköztársaság ne­gyedik, 1966—70. évi ötéves népgazdasági tervének irány­elveit A kongresszus külön hatá­rozatban fejezte ki szolida­ritását és támogatását az amerikai agresszió ellen har­coló vietnami nép iránt. A kongresszus zárt ülésen megválasztotta a párt 75 tagú Központi Bizottságát. A mongol párt új Központi Bizottsága szombaton meg­tartotta első ülését és meg­választotta a Politikai Bi­zottság, valamint a Közpon­ti Bizottság tagjait. A Poli­tikai Bizottság és a titkár­ság összetétele változatlan maradt. A Központi Bizottság első titkárává ismét J. Cedenbalt választották. * A magyar pártküldöttség a kongresszus befejeztével vidéki körútra indult és csütörtökön fejezi be láto­gatásai Mongóliában. vlt i FVWWI A partizánok új taktikája a kontumi ütközetben Beásták magukat, tartiák a frontot Két amerikai századot bekerítettek ötezer buddhista tüntetése Huebaa Egy hét A VILflGPOLITIKHBIIN Szerte a világon minden ©rszág népét elsősorban a beke kérdése foglalkoztatja. Felszámolni a veszedelmes háborús tűzfészkeket, létre­hozni a nemzetközi bizton­sagot — alapvető és sürgető feladat. Ennek megvalósu­lása nélkül u végzetes zsák­utca veszélye feavegeti a Kelet és a Nyugat országai közötti kapcsolatok megja­vítását, a különböző rendsze­rű államok békés egymás mellett élését. Genfben jú­nius 13 és 10 között megtart­ja soron levő ülését a Béke­világtanács. amelyen kül­döttség képviseli a magyar békemozgalmat is. ERÖSÜDIK A BÉKEHARC VILÁGSZERTE A béke harcra ma nagyobb szükség van, mint valaha — állapította meg Kállai Gyula a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának ülésén. És mintegy summázva a BVT ülésére utazó magyar kül­döttség és az egész magyar­országi békemozgalom állás­pontját. kijelentette: „Né­pünk egységesen elítélt és megbélyegzi az amerikai im­perialisták ugressziós csele­kedeteit. továbbra is test­véri együttérzéséről bizto­sítja a hősiesen küzdő viet­nami népet és megad szá­mára minden lehetséges tá­mogatást. Az Egyesült Álla­mok imperialistái egyre in­kább elszigetelődnek, hábo­rús politikájuk bázisa szű­kül. Azok az erők ls szem­befordulnak vele. amelyekre korábban támaszkodhatott Ezt mutatja annak a máso­dik polgárháborús frontnak a kialakulása Dél-Vietnam­ban. amelyet a buddhista tüntetések is jeleznek. Erő­södik és növekszik a Dél­vietnami Nemzeti Felszaba­ditási Front nemzetközi te­kintélye. Meggyőződésünk, hogy a népek szabadságát nem lehet legyőzni." Amerika imperialistáinak féktelen agressziója Ázsiá­ban, és u nyugatnémet mili­taristák gyújtogató revans­politikája Európában olyan jelenség, amely nyugtalan nítja és felháborítja a béke híveit minden országban. Törvényszerű az. hogy ma­gában nz Egyesült Államok­ban Johnson elnök népsze­rűsége az egykori 80 száza­lékról 50 százalék alá zu­hant. ÉJ .NÜRNBERGI PER" Talán még ennél is na­gyobb nemzetközi vissz­hangja támadt Bertrand Russel legújabb békeakció­jának. Russel. az egész vi­lágon ismert filozófus és bé­ke harcos szolidaritási üze­netet intézett a vietnami népnek. Üzenetében szüksé­gesnek mondotta, hogy nyil­vánítsák háborús bűnösnél; Johnsont, McNamarát. Rus­kot, Lodge-ot és velük együtt mindazokat, akik felelősek a Vietnamban folyó emberir­tásért. Vietnamban láng­fegyverek. vegyianyagok és baktériumfertőzésele révén tulajdonképpen népirtás fo­lyik. Mindez — indokolja Russel e javaslatát — egy újabb nürnbergi per anyaga, s a bűnösök a világközvéle­mény kiemelkedő személyi­ségeiből álló biróság előtt feleljenek — ha jelképesen is — tetteikért WILSON ÉS RUSK „HALOTTKÉM" SZEREPŰ És miközben az angol ten­gerészek bérmozgalma mind Jobban elmérgesedik ós az európai tőkésországokat he­ves és nagyméretű sztrájkok rázzák meg. Brüsszelben nem kevésbé heves politikai pankráció folyt a NATO-ér­tekezleten. Ügy tűnik, meg­egyezés jött létre, ami az ügyrendet illeti, de a vál­ság fennmaradt. Nem oldot­ták meg az alapvető konf­liktust és Franciaország ere­deti álláspontja mit sem vál­tozott Erre a tényre utal­nak azok a nyugati vélemé­nyek, amelyek szerint Wil­son és Rutsk Londonban megvizsgálták ugyan a NATO helyzetét, de ezzel csak a — halottkém szere­pét töltötték be. FIX PONT A SZOVJET BELPOLITIKA A NYUGTALAN VILÁGBAN amerikai elnököt Thieu-t és Ky-t, akik el akarják tipor­ni a buddhizmust'' — hir­dette mégis a legtipikusabb felirat A sárga köpenyes buddhisták felvonulását a levegőből a saigoni kormány • Saigon (UPI, AP) csapatoknak nem volt atkal- vad ászbombázói A vietnami szárazföldi há- muk a beavatkozásra. Hue ború legjelentősebb, jelleg® Ky-barát polgármestere az- ^j^ddh^ stárnT^a ben új szakaszt nyitó ütkö- zal a feltétellel adott enge- masik f rf/^ 7;. ? zete folyŰTtedd ótá Kani délyt a tüntetésre, hogy a buddhista intett tum tartományban, Saigon- buddhisták nem visznek ^^^^Wo^lni tói 450-500 kilométernyire, kormányellenes transzparen- fogja a'tábornokok által ren­a laoszi határszéli dzsungel- ^^ ..Éjesen elítéljük az dezendő választási komédiát, ben. Az amerikai szóvivők köz­léseire hivatkozó jelentések megállapítják, hogy a parti­zánalakulatok már felhagy­ták a hagyomány® rajta­ütésszerű — visszavonuló ge­rilla — taktikával: most be­ásták magukat és tartják a frontot. Az amerikai tenge­részgyalogosok létszáma több ezerre rúg. s közülük két szá­zadot a hazafiak bekerítet­tek. Szombaton hajnaltájban B—52-es típusú óriásgépek újabb szönyegbombázásk haj­tottak végre a tartomány­ban. Ez beletartozott az amerikaiak hadműveletének keretébe, amelynek új fedő­neve: „Galagonya". A laoszi határszélen folyó dzsugelütközetből két ame­rikai század, borzalmas vesz­teségek arán, visszamenekült támaszpontjára A 101 lé- barbarizmus Amikor a Pentagon elbizakodott gideszant-hadosztaly alakú- c^Ufici ucii ua11niuatóbornokal ráJiusteki hoKy Dél_ latái a hazafiak üldözése Vietnam népének csodálatos erejű szabadságharcát „szabályos" IcröHftói t.ivsr7Pt-r»» art vottélc fegyverekkel nem győzhetik le, elhatározták a felperzselt föld Kozoen c. „vszerre azt vetieiv módszerének bevezetését. Bevetették a baktérium-, gáz-, mé­eszre, hogy a partizanok PO- reg és ísingszrtró-hAború minden eszközét. E'lüig több mint zíciókat foglaltak el és be- 500 000 gyermeket, nőt és öreget mérgeztek meg. Elpusztítják ,tf/.„ AVct A7 nmfri- hatalmas földterületeken az állatállományt és növényvilágot. , r-uciv , , , .. Megmérgezik a kutakat, az élelmiszereket és felperzselik a kőr­kaíak az éj leple alatt sur- házakat. Ezek fasiszta módszerek: a „szabadságról" beszélnek, rantak ki a gyűrűből és SO- de szuper barbarizmussal a legszörnyűbb szolgaságot akarják r-iilr ,-irvrz. ritkítltnlr v hnva- Dél-Vietnamban meghonosítani. Képünk egy gázálarcban roha­. fiziT™ mozó Jenki járőrt mutat, amint behatol egy lángba borított dél­Lak pergőtüzében. William vietnami faluba. Carpenter század®, az egyik alegység parancsnoka, aki egyébként Amerika-szerte is­mert sportoló, a West Point katonai akadémia válogatott rugby-játékasa volt. két nap­pal ezelőtt kétségbeesésében azt kérte a légierőtől, hogy akármilyen közelben is, de vessenek be megmentésükre napalmfegyvereket. Több amerikai katona valósággal szénné égett Carpentert most hősként ünneplik. • Hue (Reuter) Hue városban, a kormány­ellen® buddhista mozgalom fellegvárában szombaton öt­ezer hivő vonult fel. hogy tüntessen a Ky-rendszer és Johnson vietnami politikája ellen. Az egy mérföld hosz­szan kígyózó menet a köz­ponti pagodától indult el, ahol a tömeg istentiszteleten vett részt az első önként® tűzhalál, a Diem ellen tilta­kozó önégetés harmadik év­fordulója alkalmából. A buddhisták menetét ro­hamsisakos tábori csendőrök kisérték, de a tüntetés rend­ben zajlott lc és a kormány­Ma választások a Szovjetunióban • Moszkva (MTI) A Csukcs-félszigetról ér­kezett rádlójelentések sze­rint vasárnap reggel hat órakor (budapesti Idő sze­rint szombaton délután hat órakor) megkezdődtek a vá­lasztások. Két órával később Szahalin szigetén és Maga­danban is megnyíltak a sza­vazóhelyiségek. Elsőnek sza­vaztak le a Távol-Keleten szolgálatat teljesítő szovjet határőrök,, az aranybányák dolgozói, a rénszarvas-te­nyésztők. Mire Magyarorszá­gon vasárnap délelőtt tíz óra lesz. Karácsaikén már le­,zárják a szavazást és meg­kezdődik a választási ered­mények összegezése. látogat • Moszkva (TASZSZ) Moszkvában bejelentették, hogy Koszigin, a szovjet Mi­nisztertanács elnöke június 13-áp hivatal® látogatásra FInnórszágba érkezik. De Gaulle-t nyolcvan újságíró kíséri el • Párizs (MTI) De Gaul!e-t hatvan fran­cia újságíró és húsz Párizs­ban akkreditált külföldi tu­dósító kíséri el a Szovjet­unióba. Mintegy százötvenen kérték, hogy tagjai lehesse­nek az elnöki „konvojnak", a létszámot azonban a repülő­gépek befogadóképessége mi­att korlátozni kelL A kommunistaelleiiesség a nyugatnémeteknek is károkat okoz Ulbricht felszólalása a Német-Szovjet Baráti Társaság kongresszusán 0 Berlin (MTI) Szombaton délután a Né­met Demokratikus Köztár­saság fővárosában megnyílt a Német—Szovjet Baráti Társaság VIII. kongresszu­sa. rialista hitleri diktatúra vé- értelmiségének és szövetke­reskezű hóhérai ma is gya- zeti parasztságának, val® korolnák szörnyű uralmukat mint az NSZK munkásságá­a német nép felett. A szo- nak, dolgozó parasztságának, cialista országok követke- értelmiségének képviselői zet® békepolitikája nélkül kicseréljék nézeteiket. A Walter Ulbricht, az NDK valószínűleg kirobbant voL- párbeszéd egyik lényeges Államtanácsának elnöke a 113 ®Sy újabb háború. A témája: megismertetni az megnyitó ülésen beszédet kommunistáéi! enesség — igazságot a szocialista tár­mondott, amelyben méltatta amely az SPD vezetőségét is sadalmi rendről, a német—szovjet együttmű- áthatja — maguknak a nyu- ulbricht a Németá-Szov­ködésben elért eredménye- gatnémeteknek is nagy ká- jet Baráti társaságnak fő rokat okoz ós megakadályoz­za a béke biztosítását szol­gáló érteim® politika érvé­nyesülését. Ezért van nagy ket és a két nép barátságát Ulbricht emlékeztetett ar­ra, ha nem lenne a Szov­feladataként jelölte meg, hogy mind hatékonyabban mozdítsa elő a kommunista­a Ebben a nagy nemzetközi forrongásban a szocialista országok békepolitikája fix pont. Koszigin szovjet mi­niszterelnök egyik legutóbbi beszédében leszögezte: a Szovjetunió liajlandó együtt­működni minden kormány­nyal, amely a népek bizton­ságának megszilárdítását és a nemzetközi f®zültség eny­hülését kívánja. Kijelentette továbbá: a jelenlegi helyzet­ben különösen nagy jelen­tőségű nz összes haladóerők, elsősorban a t®tvéri kom­munista pártok és szocia­lista országok összefogása. A szocialista országokat az ér­dekek mély közössége egye­síti. Lehetségesei; ugyan né­zetkülönbségek egy® kérdé­seket illetően, de ezek nem szoríthatják háttérbe az egy­ség elvi alapját. Mindent egybevetve, nem kétség®: erősödik a béké­ért folyó küzdelem, amely­ben a szél® körű együttmű­ködés tendenciája, a nemzeti függetlenségüket védelmező népek iránti szolidaritás és a feszültségekért felelős kor­mányok elítélése mind hatá­rozottabb formákat ölt. jetunió és nem lenbe kom- jelentőségé annak, hogy az ellenesség felszámolását munizmus, akkor az impe- NDK munkásosztályának, nyugatnémetek körében is. Ahol „az abszolút rendőri önkény" készül A szükségállapot-törvény néhány vonása „A szükségállapot-törvények a szövetségi kormány történetének leg­botrányosabb és legveszélyesebb in­tézkedései közé tartoznak ... Ezek a törvények szerintem... a katasztrófa küszöbét jelentik ..." Max Born, az ismert nyugatnémet fizikus szavai ezek. A bonni hatósá gok már régóta próbálják rátukmálni az NSZK-ra az úgynevezett „szükségállapot-törvé­nyeket". Három éztizeddel ezelőtt a náci Németországban effajta törvények segítségével sikerült Hitlernek napok alatt óriási katonai és munkatáborrá változtatnia az országot, ahol azután az emberi jogok, vagy pusztán a személyi méltóság védelmének leg­cekélyebb kísérletét is a legszélsö­cég'.rebb intézkedésekkel, börtönnel, koncentrációs táborral, Itínzással és halálos ítélettel vágták el. Az NDK Nemzeti Frontjának vezetősé­ge olyan okmányok birtokába jutott, Titk® okmányok amelyeket mindezddeig az NSZK bel­ügyminisztériumának páncélszekré­nyeiben őriztek. A „szükségállapot-tövények" életbe­léptetésével összefüggő, 40 titk® uta­sításról van szó. Az egyikben például ez áll: „A szükségállapot kihirdetése eseten bármely állampolgárt őrizetbe lehet venni". Ez azt jelenti, hogy Bonn törvény®íti az abszolút rend­őri önkényt, amely a szó szor® ér­telmében az összes nyugatnémet ál­lampolgárt fenyegetné. Elég lenne bárkit .gyanús" személynek nyilvá­nítani. Lássunk egy másik titk® okmányt is a belügyminisztérium széfjéből. „Utasítás a polgári szolgálatról" — ez áll rajta. Az utasítás szerint „szük­ség esetén" kényszerítő hatállyal be kell vezetni az áltálán® munkaköte­lezettséget. Ezt az „állampolgári köte­lezettséget" minden 18—65 év® fér­fire és minden 18—55 év® nőre ki­terj®ztenék. A mozgósított állampol­gárokat kényszerítő erővel át lehet­ne helyezni egyik iparágból a másak­ba, bizony® esetekben még munka­táborokba is. Ezeket finoman „kol­lektíváknak" nevezik. Persze mindezt csak „rendkívüli esetre" alkalmaz­zák ... Mi értenek azon­ban „rendkívüli ese­ten"? A bonni kormány bel- és külpolitikai , .megrázkódtatá­sok" esetén egyaránt életbe lehet léptetni. Másszóval, ha az NSZK lakossága a legkisebb jelét is mutat­ja annak, hogy elégedetlen a fennálló rendszerrel, hatályha lehet helyezni ezeket a hírhedt törvényeket. A „szükségállapot-térvények" alapján meg lehet fosztani a dolgo­zókat sztrájk-, gyülekezési és szer­vezkedési joguktól. A parlament te­vékenységét is tilalom alá helyezik ezek a törvények. Amellett korlátoz­zák az amúgy is szűkre szabott bonni „sajtó-szabadságot". A ,szükségállapot­törvények" a revan­sizmusnak, a háború előkészületeinek Kommentár nélkül Hírhedt törvények a nyugatnémet gyárosok szövetségé­vel és a momopoltökés körök más vezető szerveivel karöltve olyan kon­cepciót dolgozott ki, amelynek értel­mében a szükségállapot-törvényeket'' rendelik alá az ország egész életét Február 20-án Lücke belügyminiszter a nyugatnémet rádió riporterének, aki megkérdezte tőle, hogy sor ke­rülhet-e már a közeljövőben a „szük­ségállapot-törvények" hatálybahely® zésére, ezt válaszolta: — Ez az én közvetlen célom. Vél® mónyem szerint a nemzetközi hely­zet is indokolttá teszi a .szükségálla­pot-törvények" életbeléptetését. Ezt a következtetést vonom le, ha a vietnami háborúra gondolok. , Ehhez nem is kell kommentár. JL D. 2 DCL-MAGYARORSZAG Vasárnap, 1966. június 12.

Next

/
Thumbnails
Contents