Délmagyarország, 1966. június (56. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-05 / 132. szám

J URIJ8ZTREHNYIN íróbarátom megaján­dékozott A SzakáJI­oeztag című könyvével. Nagy érdeklődéssel lapozgattam ezt a teljesen hitel® elbe­szélést a Vörös Zászlórend­del kitüntetett dunai flot­tilla folyamőreinek második világháborús útjáról, legen­dás hőstetteiről. A szerző teljes joggal zárta művét a kö vetk ező szavakkal: „El­telt néhány év azóta, de én mégis azt hi­szem. hogy akár Románia. Bul­gária. Jugoszlá­via. Magyaror­szág. Csehszlo­vákia. vagy Ausztria Du­trtai A httterteták a folyam­ba robbantották az egyik hidat, s ezzel elzárták a szovjet hajók útját A fo­lyamőröknek a híd roncsa: között egy 5—6 méter szé­les és 1 méter mély rést kellett kitapogatni, hogy a hajók át tudjanak csúszni. Az éjszaka leple alatt, a szobi kikötőből hajó indult a hídroncs felé. fedélzetén hat különleges feladattal megbízott matrózzal. Mala­ífkelést biztosító embereket Arkagyij azonban hiányzott A szilánkoktól át meg át­lyukasztott csónakban meg­találták Malahov téli sap­káját géppisztolyát és kézi­gránátjait. Biztos volt hogy a hős fiú egy közeli lövedék vagy aknák robbanásától meghalt Az egész osztag sajnálta bajtársát. Arkagyiit minden­ki szerette. A találékony, éles eszű. bátor Malahov jó­kűjéhez. Végül mezítSáK összekötözött kezekkel be­lökték egy hadifogoly-transz, portba. A foglyokat, csehszlovák városokon és falvakon haj­tották keresztül. A lakosság kenyérrel és mas élelemmel próbált segíteni a szeren­csétleneken. Valamelyik községben egy rzénapajtábn zárták a fog­lyokat. Kísérőik között hir­telen zavar támadt, paran­csot adtak a foglyoknak, hogy azonnal tovább kell menni. Malahov és FONTOS SÁNDOR BARNA FATÖRZSEK CAL SÁNDOR Kőműveslányok Arcukon a mész fehér tűz-pettye tenyerükben téglák vöröse lángol, csuklójuk este zsibog, megdagad a malteroskanáltól. Nem möszjőt, nem is herceget csak egy pufajkás sofőrt, szótlan rakodómunkást várnak ha megáll a daru, s a meztelen falakra ül a vasárnap. Néhány csók és oda az ünnep derekukban még ölelés zsibbad. Kezdődik a hét. A hajnal gyalogútján sárga és kék virágok nyílnak. S a hétköznapok rácsos állványzatán mig a brigád a kérges falat vakolja bennük ott remeg az ábrándozás gyümölcstelen, örökzöld lombja. Szőnyeges szobák, a konyha gáztűzhelye tenyérnyi zápor a fürdőszobában s ha éjszaka felsír a gyerek, betakarják s alszanak mind a hárman. De este még várja őket az albérlet, a boldogság megfizetett kis darabja s az álom szemük kárpitja mögött vörös virágokat fest égigérö fehér falakra. méz néhány na menti falvaiban emlékes- havat először nem akarták val a katonaköteles kor előtt sebesült, felhasználva a so­nek még az emberek a szov- bevonni a különítménybe, kezdett harcolni. 1941 nya- tétséget. elrejtőzött, a széna jet folyamőrökre, akik fiatal, mert Budapesten szerzett rán, mint iskolás, elfogott alatt. Amikor a távozók zaja szakállas parancsnokuk ve- sebesüléséből még nem gy® egy kémet, aki raketajelzé- elcsendesedett, Malahov és zetésével, golyóverte és szi- gyúlt fel teljesen. De addig seket adott le az ellenséges bajtársai előbúitak a széná­lánk-szaggatta hajóikon a erősködött, amíg bevették. bombazöknak. A 17 éves bői. Szürkült. Ök csendesen szabadság első hírnökei vol- A hat embernek a hajóról Arkagyij már egy lövész- megzörgették a falu utolsó tak." csónakba kellett szállnia, zászlóalj katonája volt. házának ablakát. Idősebb nő Az osztag parancsnoka — hogy a hídroncs megfelelő Mi történt vele? nézett ki, s előbb megijedt, Viktor Kalganov — Lenin- pontjairól fényjelzéssel se- . majd miután észrevette, grádban él és ma is a hadi- gitsék a különleges osztagot a H»D pillérjéhez simuló hogy oroszokkal áll szem­tenger észetr él szoLgál A szállító hajók átkelését az J\_ csónakban ülő Mala- ben. behívta őket a házba. Néva parti városban többen akadályon. Mind a hat ka- hov ellenséges tűzben Megetette őket és átkötözte élnek még a hős folyamőrök tonánál géppisztoly és több találta magát. Egy robbanás sebeiket, közül, akik részt vettek a kézigránát volt, arra az eset- kidobta a csónakból. Fájdal- Azután Malahov és egyik Duna menti országok fej- re. ha fel kell venni a har- mát leküzdve visszakúszott újonnan szerzett bajtársa el. szabadítasában. cot az ellenséggel. a pillér talapzatára, s a jel- jnduit megkeresni övéit Amikor a leningrádi köz- A hat ember elérte a ki- zólámpát tovább működtette. _ - . ponti haditengerészeti könyv- jelölt helyet és feszülten fi- De hamarosan eszméletét , '"r J™ _ u^TJá tárban Sztrehnvin új köny- gyeit a sötét éjszakában. A vesztette és csak a vízben ' " 131 vének irodalmi vitája folyt motorzúgás egvre jobban tért magához. Megint visz- '1 s " "r;™^ az elbeszélés hősei maguk is közeledett. Kigyulladt az szakin! ód ta magát a pillér felszólaltak. Ott volt Arka- első jelzőlámpa fénye. Utá- talapzatára. A jelzőlámpa nlvjRK' gyij Malahov is. Az osztag- na a második, a harmadik, épségben maradt: a fény is- . De *"'ort nagyop ab" ban annak idején a gyer- Hat jelzőfény csillogott a fo- mét kigyulladt. A következő hari- hotrv valakivel mékképű folyamőrt min- lyó közepén, mutatva az utat robbanás Malahovot megint közül, akik abban a nehéz denki csak ..művésznek" a fürge hajóknak. a folyóba vetette. A jéghi- időben a szovjet harcosokat hívta, mert mindenhova ma- A németek pergőtűzzel deg ^ me?béní1i0tta testét, bújtatták, egyszer meg talál­"aval cipelte ceruzáját, rajz- arasztottak el a hat folyam- :e fagyta, de a víz sod. . . Zárkózott kevés őrt. A jelzőlámpák azonban szerencsésen partra ve- S' tömbjét, beszédű volt, különösen a gépfegyverek záporában, olyankor, amikor nem baj- lövedékek és aknák becsa­társai, hanem az ő hőstettei pódása ellenére is tovább vi- Amikor magahoz tért, koz­kerültek szóba. lágitottak. Egészen addig, vetlen közelből nemet be­FELLAPOZOM a könyv fíZT. A rkagyij Mai&hov a háború után hivatá­so* művész lett. most t 223. oldalát, ahol Ar- ^ n mighatáro- tudtak kicsikarni belőle egy kagyíj katonakori ke- osrtot. ért. "tót sem. Az alélt viszon- kltette meg­Egészen aurns. -"y" CitóírV^Trótró *** kiadóban dolgozik. A kát nemetek, ^et hallott, miyul ejtet- •ejthet tl„n lfl45.ös napok A különleges osztag a kitu- tek. Ütöttek, vertek, de nem tha ­. «,, .,7 i. a.Htói, vráoitcr^ii K.inioeov emieKet ra.izsorozatoan oro­pét találom. Határozott, fér­fias arc. Tekintetemet most az élő Malahovra fordítom. Az élőre... Ne csodálkoz­zanak ezen. Annak idején nagy szívfájdalommal írta a levelet Kalganov Leningrád­ba Malahov anvjának: „Fáj­dalommal és részvéttel köz­löm, hogy fia ... hősi halált halt a hazáért". A törzs megkapta a hivatalos meg­erősítést. Malahov azonban életben maradt. A Dunán az utolsó jégtáb­lák úsztak. A mezőkről már eltűnt a hó. A flottilla pa­rancsot kapott, hogy a Du­na-part egyik pontjára te­gyen ki egy különleges osz­tagot a gyalogság előrenyo­mulásának biztosítására. Ne­héz feladat volt: a németek erősen őrizték a partot, az aknák ezrei zárták el az zott időben partot ért. Kis idő múlva az egyik tagságoktól kimerült, megté­visszatérő hajó felszedte az pázott harcos hű maradt es­ZAHAR, HAJTL1N, az APN tudósítója r SZEPESI ATTILA VERSEI "1 hér. kámforízű tablettákat dugdos a nyel­ve alá. De jól megvannak. Mikor már a levest kanalaztuk, apám azon kezdett tűnődni, vajon milyen az a bor. amit „testes"-nek hívnak? — Erős — mondta a sógorom. — Jó ierős. — Jó erős? — Apám elégedetlenül méregette a docens vöt. — Sok bor jó is, erős is. Melyik „tesies"? — Nagy gond — nevettem. — Olvastam valahol ezt a szót. Jó otthoni körérzetemhez ez is hozzá­ad: apám beül a nagy szobába, fotelba ül, olvasgat. Ilyesmi is tartozik a szép je­lenhez. Apám el is alszik néha olvasás közben. De ígv jó, mert nagyon sokáig nem ült fotelben, nem olvasott, el se aludhatott. A telepi konyhában hencser állt a tűzhely mellett, arra néha ledőlt, cementporcxan ls. de edény zörgött, var­rógép zúgott, kántálva olvastuk a leckét: nemigen alhatott. Apámék szegények voltak, munkások, a gazdasági válság ide­jén munkanélküliek. Ez elmúlt, nyomta­lanul, a szép jelen fotellal, alvással, de­rűvel jó. Sógorom a szemüvegét igazgatta: — Talán a sűrű, olaj® .bort mondják testesnek. — Később nekem mondta: — Szigmát különben én is vennék, azt mondják, isteni. — És miért ne legyen? Semmi ok az árán fennakadni. — Isten ments — hunyorgott felém az apám. — Fenn ne akadjunk az árán. Mikor már csak a tévé hiányzik. — Kelleni bizony kellene — mondta ez anyám. — Itthon ülünk. Anámék szegények voltak. Minket ki­taníttattak. öregségükre lett meg a ház­hely. aztán a ház. Sokára változott meg ez életük, de végre annyira megváltozott, hogy a réginek nyoma sin®. Tévét ké­szültek venni akkoriban, részletre. Del­tát ajánlottam a Horizont helyett, vagy Ezigmát. Az náluk nyolcezernél többe kerül, mert tetőantenna nélkül nincs jó vétel. Apám a savanyúságért nyúlt, a kacsa­sült fölött, akarta átemelni a csalamádés tálkát. Közben könyökkel meglökte a poharát, a pohár feldőlt, a bor hosszan kanyargó tócsává tea-ült szét a műanyag­teritön, amivel anyám mindig leborítja az abr®zt. — Keresztelő lesz — néztem a húgom­ra. A borpaták eleje felé kanyargott. Ezzel reagáltam azonnal a kis baleset­re, s ettem volna tovább. Semmiség. Egy deci furmint. Apám visszahúzta a kezét. Anyám felnézett, a tányérjából, letette a villát. Mozdulatlanul ültek egymás mel­lett. velünk szemben. A kisfiú felvihogott a húgom mellett. Aztán apám ráhajolt a műanyag­abroszra. és csücsörített szájjal szívni kezdte a tócsát. Anyám is odahajolt gyorsan, hogy segítsen neki. Pedig anyám nem szereti a bort: egy kortyot ha iszik velünk, koccintáskor. A fejük búbját lát­tam. s apám majdnem kopasz volt, anyám feltűzött haja ősz. Apám koponyá­ja szikkadt csont a száraz bór alatt, anyám hajának a színe, mint a hamué. Nem tudom, mondtam-e valamit? Hogy van még bor az üvegben, hagyják? A húgom rámeredt az öregekre, sógorom hirtelen a tányérját nézte mereven. Le­het, hogy semmit se mondtam. A ned­ves foltot anyám feltörülte ronggyal, az­tán kínálta a sültet. Lehet, hogy sem­mit se mondtam. Ebéd után intettem a sógoromnak. Ki­mentünk a kertbe. — ötezrem ven — mondtam. — fi többit neked kell kiizzadni. Egy hé múlva álljon a szobájukban az a re hadt Szigma. Fuldokolva támaszkodtam a kútháznak. Apámék nagyon sokáig voltak szegények. Most mindenük megvan. Következő va­sárnap kivittük nekik a tévét. Örültek neki. Akácvirág Akácvirág, fénylö-fehér, tavaszt-simitó gyermek-tenyér, illatod behatol szobámba, újra kölyökké-babonázva, te profán csoda, villogó, egyszerű sziveket dobogtató, megszokott, mégis feledhetetlen, sátorozz örökké felettem, hisz te adtál gyerekkoromban fehér fürtöddel édes étket, I hűsöddel békét, menedéket, mig képzeletem suhogó szárnya kiröpített a tágas világba. Rokonok Ebenfaszobor csön± Oldottan szálló ég. Tócsáktól, százholdas tanyáktól érdes a vidék. Tépett, dünnyögő öregek vergődnek a csöndhöz-csomózva, vas-évszakok közt csikorogva — hogy óseikhez-szelidüljenek. Jaj, megszólítanám faragott-bálvány arcukat, ázsia-messzi szemüket, messze-futott fiaikat! De hogy bírnék magam-a csönddel, mikor még bennük dobog a múlt — s csillag-távolból nézve, mint egy-sorsúak, rokonok vagyunk? Trapéz Kinek a vas veretű való trapéz, min imbolyogva leng, s élet-gyakorlatát ugy végzi, mint artisták a föld felett kedélyborzoló mutatványukat —. tán szerencsésnek mondható: oly gondtalan, mint a vadak. S bár önmagához-kötözötten is a szabadságról beszél, igazsága ragadozóké, nem acélozza száz veszély: mint azt, aki vas-széllel szemben megáll, a szégyent ismerve jól, a kitagadottság kenyerét száműzetése napjaiból — de gyönyörű sorsához felnő, — mig az imbolygó kóklerek trapéz-mutatványát lesi: — és szeméből elöragyognak a belső szabadság csillagai! Tündöklő iram Tündöklő iram! Hogy birja a szív e tülekedést., e zsibongást? A láthatóból mi jut szemémig? A való csupa rebbenés, csüpa montázs, Sodornak utcák partjai, örökké-másuló világra látok. Csak körvonal, csak folt — ami recehártyámon átszivárog. Ö, kertiszék, borozás, lugasok! Micsoda ódon mese lettél! Az ember őrlő széllel csavarog, de élete tündöklőbb mindeneknél, Van-e sziget, hol gondjával megálljon, és leszálljon a való mélyibe? Vagy felörli az ürig-szétsugárzó nyugtalanság — önnön lendülete? L Kis ballada a fákról Fehér csillám-ruhát felöltve vonulnak a fák. Agaik között csillag lobban, csillag ível a messzeség iránt. Hová vonulnak a fák. fehér csillámruhát felöltve, mint farsangi fáklyásmenet, vagy együgyű ciganykaraván? Lombjaikat elhullatni, falak között füstösödni. agaikban vasasodni, magjaikat elvetélni vonulnak a fák. Agaik között csillag lobban, csillag ivei a messzeség iránt. Vaúr**. 1966. Június 5. OEL.MA*rAMOR52A6 7

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents