Délmagyarország, 1966. április (56. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-10 / 85. szám

Ki Koczkás Sándor vasárnapi könyvszemléje Miért szép? Századunk magyar lírája varsalamzásekben Líránk nagy értékeiről beszélni régóta közhely. Ezek «z értékek ma már széles közönséghez jutnak el, sokakat vonzanak. A verseskötetek egyre emelkedő példányszámai, s az országszerte elszaporodó irodalmi színpadok bizonyítják a növekedő érdeklődést. • A költészet Iránti szomj azonban igen gyakran ösztönös, kevés a tudatos versértő, a líra belső értékeibe igényesen beavatott S ebben bizonyára része van annak is, hogy a költői értekek gondozásával mostanáig eléggé elmaradtunk. Nemcsak a lira elméletének átgondolása lassú, s költészetünk történeti fejlődésének feldolgozása hiányos, hanem még az egyes költemények elemzésének tudománya-művészete is Jórészt kialakulatlan. Az explication de texte-nek, a francia, vagy például az orosz irodalomoktatásban oly fejlett szövegelemzésnek nálunk nem csupán a gyakorlata volt gyarló, de még a hagyománya is szórványos, kevés. Ezért ls különösképpen jelentős ez a vállalkozás, amelyet Miért tzép? rovatának meghonosításával a Magyar Rádió kezdeményezett, s amelynek sorozatos verselemzéseiből most egy terjedelmesebb — több mint húsz ívnyi — kötetet a Gondolat Kiadó közreadott Tizerncgy XX. századi magyar poéta negyvenkilenc költeményét elemezte huszonnyolc költő, író, irodalomtörténész, kritikus. A nevek és cimek, az alkotók — Ady Endrétől Illyés Gyuláig —, az elemzők — a nem reg elhunyt Bóka Lászlótól Simon Istvánig —, s a versek — az Üj vizeken járok strófáitól Illyés Bartók című költeményéig •— puszta felsorolása e kötet tartalmáról még keveset mondana. Legfeljebb csak jelezné a szervezők és összeállítók — Albert Zsuzsa és Vargha Kálmán — sokrétű és igényes figyelmét, korszerű szükségleteket kielégítő érdemét. E kötet lehetőségeiből és tanú Isii gai bői bevezető előszavában néhányat már Benedek Marcell is érintett Felhívja a figyelmet arra, hogy minden elemző két irányt követhet. Vagy kívülről, a körülmények (keletkezés, a történelmi helyzet a költő élete, lelki állapota, élményei) felől közelíti a verset s így tárja fel fokozatosan annak szépségeit. Vagy pedig először belülről, a költemény hangulatának megragadásával éli bele magát a költő helyzetébe, s ebből bontja ki általánosabb, a történelmi adottságokbol fakadó és mindnyájunkhoz szóló mondanivalóját, érteimét Dc hozzávetőlegesen az előszó azt is elsorolja, amiro a versek elemzőinek ügyelniök kell: a lírai tárgy, a társadalmi állásfoglalás, a költői nyelv, a képalkotás és a veraszerkesztés analízisére. Csakhogy — * e kötet izgalmas érdekességét éppen ez bizonyítja — olykor az egyes versek elemzői is általánosabb, elméleti terepre lépnek. Mint például — Szabó Lőrtnc-sznnettet elemezve — Déry Tibor, aki az analízis érvényességébe beleszámolja a mindenkori elemző szubjektív hangoltságát, lelkiállapotát is. Szerinte az elemző adta élmény „mindenképp egyedi kép lesz, az olvasó bár nem illetéktelen, de durva ujjlenyomataival". S mintha éppen veli vitázna egy Ady versről szólva Füst Milán, amikor az elemzőt objektív, végleges eredmény elérésére biztatja: „Tegyen meg mindent, ami tőle telik, s ha ínég ez nem elég, még többet tegyen meg a mű kedvéért, — azért esztétikus. Lelkesedjen, keljen ki magából, feszüljön meg..." S valóban: ezeknek az elemzésé** választott költeményeknek tömény szépségével szemben gyakran dadogásnak tűnik minden magyarázó-kommentáló szó. Dadogásnak tűnik, de közbea mégis felismeréssé válik: sz elvont, homályos szépségből megélt, megértett szépség lesz. A részleteknél elidőző és aprózó analízis után az egész élmény is teljesebbé, gazdagabbá érik. S ebben a küszködésben és hódításban rejlik a verselemzések objektív érvényessége. S a Miért tzép? elemzéseinek java így hódítja véglegesen nekünkvalóvá e tökéletességükben megbonthatatlannak tűnő verseket A sikeres módszerek „titkát" részletezni itt persze kevés a hely, de a jellemző tendenciákat mégis csak érzékelhetjük. Hiszen valójában három-négy konokul ismétlődő magyarázó módszer tér vissza az egyéni variációk gazdag áradásában. A leggyakoribb — az elemzéseknek egyharmada ilyen — a történeti fogantatású közelítés A történelem rejtett fényeit gyújtják ki ilyenkor az elemzők, hogy általuk a verssorok ls eredeti ihletésükben felragyogjanak. így éji újjá például Bóka László Ady: Űj vizeken járok és József Attila: Elégia című költeményeit. Mások — mint többek között Hegedűs Géza, Kcresztúry Dezső, Rónay György, Ortutay Oyula, Béládi Miklós — leginkább az életmű költői vallomások felvillanásaiból „mérik be" elemzésük tárgyát Nem ritka azonban az olyan elemzési gyakorlat -em, amely elsősorban a versszerkezet kemény maghéjába markol. S ebben a tekintetben a legbravúrosabb megoldásokat azok az elemzők nyújtják, akik nem feszegetik, hanem azonnal kellő ponton nyitják meg a „héjat". Mint Komlós Aladár a Sirni, sírni, sírni cimü Ady-versnél: az infinitívuszok kizárólagos használatára kérdezve érkezik el a költemény erkölcsi magjához, feloldó katarzisához. Vagy mint Babits Esti kérdés-ét elemezve Nemes Nagy Ágnes, aki belső ellentéteinek egységében érteti meg velünk teljesen e nagy sodrású verset: „A költő nyelvtanilat' kérdez, képgazdaságóval felel. A vers teste válaszol a vers értelmének." Persze e kötet nem minden elemzése teljes és égérvényes. De a lényegig el nem érők is azt sugallják, hogy lehet és érdemes egy-egv költeményt maradéktalanul meghódítani. Mert az igazi elemzés nem visszafogja és szürkítl, de teljes szépségében bontja ki a verset. Élményeinket és emberségünket gazdagítja. 1 A

zt tartják az írókról Gorkij óta, hogy ők a lélek mérnökei. S szentigaz ez sző ezerint, különösképpen ami a mások lelkét illeti. A másénak a szélét, hosszát, mélységét köbtartalmát és hőmérsékletét megméricskélni, ez a dolguk, mert ebből lesz. az irodalom. Figyelni a lélek változásának titkait és törvényeit! Mert változékony am a lélek is! Olyasféle, mint a divat: szeszélyes és kiszámíthatatlan. A szoknyából is hol elvesznek, hol hozzátesznek, a zakó alját egyszer kerekre szabják, másszor meg szögiéiesre, lehetőleg úgy, hogy az előzőből kt ne teljen az új. De, mint említettem, ahogyan minden kornak megvan a maga öltözködési hóbortja. ugyanúgy a lelki divatja is. Kér volna bizonyításért a neandervölgyi sógorig menni, belevághatunk később is — mondjuk Goethénél. Az 6 korában ugye barázdált gondterhelt világfájdalmas arccal jártak az ifjoncok. mintha csak cingár vállukra nehezedett volna a világ minden búja-baja. Könnyeket facsartak a zsebkendőjükből meg vörös frakkjuk szárnyából is. A wertheri arc ennek n lelki divatnak a tükre volt. Aztán egyszercsak felforrósodott ez a lélek, mint a túlfűtött kályhái Ezt a pszichikai állapotot a lelki lezserség fúrta meg. majd ismét temettünk. 6 máris történelemformáló nagy indulatok doboltak a halántékokon, hogy mindent megváltsanak. S mi lett a vége? Mindez elment a lódenkabáttal, a patentharisnyával, a stólával, a gombos szoknyával a múlt ruhatárába. Ellenben már itt van az új lelki irányzat. Találkoztam egy kedves. Jő barátommal, egy fiatal énekessel, s minthogy hirtelen mást nem tudtam kérdezni ezeréves szokás szerint így szólítottam meg: — Mizujs? ... Hogy vagy? ... ö meg így felelt, ahogyan erre az ezeréves kérdésre mostanság szokás: — KI vagyok borulva... Néztem, néztem, de úgy láttam, mindene a helyén van. ö pedig ostoba vizsgálódásomat, tanácstalanságomat látva kiegészítette válaszát: — Lelkileg... úgy értem.. 1 Elképzeltem a lelkét, amelynek kis fiókjai mind kihullottak a helyéről rendetlen halomba, és mint a fűszeres szekrényéből a só, a bors, a kakaó, a sáfrány meg a gyömbér, kivehetetlen és gyanús masszában keveredett össze a boldogság meg a harag, a szerelem meg a gyűlölet, a gyöngeség ós a szenvedély. Az idegei pedig, mint tépett, rossz helyre kötött, kopott huzalok tekeredtek egyetlen kibogozhatatlna gombolyagba. — Egészen más lenne, ha az ember tisztességes, komoly szerepet kapna! De így? Hát te nem borulnál ki? Nem tudom. Én még nem voltain énekes. Ugyanezen a napon, délután bejött a szobámba egy kollégám és hanyatt dobta magát egy fotelszók ben. Ügy esett oda, akár egy krumplizssák, lustán és tehetetlenül. Azt hittem, összeesett — Kérsz vizet? — Hagyd! — Szóljak orvosnak? — Minek? — Valami gyógyszert esetleg? — Nem, nem! Itt nem segít se orvos, se patika! — Szerelem? — Ördögöt! Ki vagyok borulva! Totálisan ... Mert itt csak hajtják az embert és nincs megállás! Ide drótkötélidegek kellenek! — De hiszen mostanában alig dolgoztál... Csak lazítottál... — Mert ki vagyok borulva! — És mit lehetne termi? Ml segítene? — Azt hiszem, egyetlen dolog: fizetésemelés; Este az egyik ultipartnerem bedobta a lapot és idegesen tépkedni kezdte maradék haját — Már ez se megy! Ne haragudjatok, kiszállok... — De miért? Mi jött rád? — Egyszerű. Ki vagyok borulva... — Ugyan, embereid meg magad! Ellöttyensz. mint egy sült tök. — Majd megtudnátok! Bírnátok azt a tempót ami nálunk van? Egyszer év eleje, másszor év vége, egyszer negyedév eleje, negyedév vége. aztán hónap eleje, hónap vége... S ez így megy már tizeinkét éve... — Nem, ez már több ezer éve így megy... — Otthon a gyerekek rágják a húsomat meg az asszony molesztál: valaki menjen le a boltba, valaki hozzon fát. valaki törülgessen! A mai nap meg végképp betette a kaput Az utolsó injekció... Prémiumot osztottak... — És nem kaptál? — Kaptam éppen, de inkább ne adták volna. — Mennyi? — Vacak nyolcszáz. — Ne beszélj, az szép pénz! •— Szép. szép, de nem a Tompa hétszáza. a Vendel hatszáza, meg a Kovalik ötszáza mellett. Nézzétek meg. remeg a kezem! Nem bírok aludni. Heggel pizsamában akartam bemenni a hivatalba. Feldúlva indultam hara. Megrázott ez a három eset. El is határoztam, hogy cikket írók az emberek idegeinek védelmében; a lelki életük nyugalmáért. Igenis ki fogok borulni ebben az írásomban a kiborulás veszélye ellen! Kisvendéglő előtt vezetett az utam, zaklatott ritmus meg füstgáz szűrődött ki a félig nyitott ajtón. Betértem egy pirított májra, ki« rizlingre, meg privát lelkizésre. Az asztalom előtt éppen tükör fénylett, próbálgattam, milyen arc is kell a kiboruláshoa. Egy liter után egészen jól ment. Ügy-úgy .. behúzott nyak. zilált haj, elhagyott arcizmok, félrehúzott nyakkendő és tört fényű szem. Csak éjfél után vergődtem haza, szokatlan időben. — Mi történt veled? — kérdezte a feleségem. — Semmi, semmi.., — Ittál! — Ittam. Igen... De nem ott a baj, Ki vagyok borulva. — Szénit isten, már te is? — Igen, én is ... — Mit csinálja? Teátil. borogatást."., meleg téglát? N

i csak, otthon is bevált! Hogyne ennék akkor meg eat a trükköt hivatalos helyen! Csak hát sokszor a lélek mérnökei is legutoljára jönnek rá a lélek változásaira. Mint például ezesetben arra. hogy érdemes egy kicsit kiborulni a szocializmusért is. meg a családi békességért is. de jól ki kell mérni a határt nehogy nagyon beleélje magát az ember. Mert akkor tényleg kiborul... Sz. S. I 1 TAMAS ERVIN: NYAR VERESS MIKLÓS Tornyok között ha a szerelem annyi lenne mint némaságunk közt a hld kék bokrok hullatnák [kezembe szemed színes szilánkjait ha a szerelem annyi volna mint sejtő sejteknek a vér szavam meleg nyáresti [tornya kigyúlna hűvös hangodért ha a szerelem könnyű lenne mint égbe csobbant [csillagok őrizné takarón remegve átizzó boldog alakod ha a szerelem ágy alázna gyerekké mint a félelem kifeszülne jóságod vászna hinni riadó szívemen ha a szerelem ágy [szegődne hozzánk mint szánkhoz a [szavalt alvó arcodrdl eltűnődve fölemelné az arcomat r < 3 szireimes épcsdtár I fiazi — Bizony; jó lenne egy kicsit öregebbnek lenni! — mondta egy verőfényes tavaszi napon Oravecz Károly köxepcsatár, miközben lábat szomorúan lógatta. Akkoriban még kizárólag a padok támláját tartottuk megfelelő ülőhelynek. Igaz, hogy kényelmetlen volt, de ezt amolyan vngánydolognak hittük, amellett bizonyos magaslatról vehettük szemügyre a sétányon andalgó párokat. — Jó lenne öregebbnek lenni — ismételte Oravecz. Az embert tizenöt éves korában kutyába se veszik. Gyerek már nem vagy. felnőtt se még — kinek kellesz? — Ez a kamaszkor — mondtam fölényesen. — Ebbe bele kell nyugodni. Különben is, te már elmúltál tizenötéves, szerelmes is vagy, mit sírsz? Idősebb volt nálam, ezenkívül másfél fejjel magasabb, és abban a kölyökcsapatban játszott centert, ahol én jobbfedezet voltjm. Jól futballozott, s bár fenemód lusta, tohonya volt, minden meccsen berúgta a maga gólját. Egészen 'sajátos gólokat lőtt. Nemegyszer kicselezte az egész védelmet a kapust ls elfektette, és azután úgy pöckölte be a labdát, hogy a hálóig sem vánszorgott el. Mi odarohantunk hozza, s ahogy a nagyoktól láttuk, öszszevlssza csókoltuk; ilyenkor zavarba jött, nem tudta, hővé dugja esetlen, hosszú karját. A furcsa csak az volt, hogy Oravecz sohase örült, ha gólt rúgott. Sőt egy alkalommal, mikor az ellenfél kapusaból szinte bohócot csinált, ide-oda hasaltatta, s végül a lába között gurította a kapuba a labdát, kifejezetten bocsánatot kért tőle. Rendszerint összevissza rugdosták alattomban az ellenfél játékosai. „Ne marháskodjatok" mondogatta nekik szelíden, majd megvadult, elsodort mindenkit, ée bevágtatott a labdával a kapuba. Az utóbbi hetekben azonban nem ment Oravecznelc Néha negyedórákig nem találkozott a labdával, cselei nem sikerültek, lövései magasan a kapu fölé szálltak; vagyis hát — üldözte a balszerencse. — Te szerelmes vagy? — kérdezte egyik nap az edzőnk, és Oravecz l^jnagyobb elképedésünkre lesütötte a szemét. — Igen, Béla bácsi kérem... Az edző meghökkent. Lekapta szemüvegét, Oraveczra bámult, de semmit se szólt. Aznap Oravecz háromezer métert futott a salakon^ Béla bácsi stopperrel mérte az időt — Elég vacak teljesítmény — mondta, mikor Oravecz bezuhant a célba, és alig kapott levegőt. De a háromezer méter ellenére is szerelmes maradt) és átszellemülten viselkedett, mint valami angol filmszínész a happy end elót.t. De néha mérkőzés közben is elábrándozott, s akkora helyzeteket hagyott ki, hogy mindannyian a hajunkat téptük. Emlékszem, a Kiniasi ellen játszottunk, l:0-ra vezettek a második félidő elején. Balla> a jobbhátvédünk felfutott a szélen, beadott a középhátvéd elvétette, egyszóval Oravecz egyedül állt a kapussal szemben. — Lój! — ordítottuk valamennyien. Felkapta a fejét és csodálkozva rámeredt a labdára. De mire észbekapott, a kapus már elhalászta előle. — Lejössz n pályáról! — rendelkezett a kispadon Béla bácsi. Oravecz pedig lehajtott fejjel kibandukolt. Végül 2:l-re kikaptunk, és Oravecz halálra váltan üldögélt az öltözőben. — Szerelmes dedós — sziszegte megvetően GrosszmannJ a kapusunk, és csaknem sírva fakadt mérgében. — Ekkora helyzeteket kihagyni! — Hja, kérem, a szerelem! — vonogatta váTlát a nyurga Rajda, aki nagy hódítónak tartotta magát. — Amikor és voltam először szerelmes, ugyanilyen nagy marha ..: — Hagyjátok békén Oraveczet — szóltam közbe, és S hálásan pillantott rám. Hazafelé együtt mentünk, s mfg keresztülbollagtunk a sötét, kihalt ligeten, előadta fájdalmát. — Olgának hívják, fekete, és nagyon büszke — mesélte keserűen. — Igen, a feketékkel sok baj van - bólogattam, merj 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap. 1966. április 10.