Délmagyarország, 1966. április (56. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-06 / 81. szám
Pályáján a Hold mesterséges fiolája A Szovjetunió megerősítette elsőbbségét — A Luna—10 örök időkig keringhet pályáján MAI SZÁMUNKBÓL: Felkelés Da Nangban Fiatalok hatvanezrcs serege Országos művészeti fesztivál rf VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK Vasárnap, magyar idő szerint 19 óra 44 perckor a Luna—10 önműködő űrállomást Hold körüli (szelenocentrikus) pályára vezényelték, s ily módon a csütörtökön felbocsátott szputnyik a Hold első mesterséges holdja lett. Az űrállomást úgy jutatták Hold körüli pályára, hogy április 1-én sikeres pályamódosítást hajtottak végre, ma.jd később, amikor Hold közelbe ért, földi parancsra pontosan lebonyolított manővert v égeztettek vele, A szputnyik legkisebb távolsága a Holdtól (periszeIéniuni) körülbelül 350 kilométer, legnagyobb távolsága pedig (aposzelénium) körülbelül ezer kilométer. Egy fordulatot a Hold körül megközelítően 3 óra alatt tesz meg. A szputnyik fedélzeten tudományos műszereket helyeztek el a Hold körüli kozmikus térség kutatása céljából. A mérések adatait telemetrikus rendszer segítségével továbbítják a Földre. A Hold első mesterséges holdjának pályára vezénylése a szovjet tudósok, mérnökök és munkások újabb kimagasló teljesítménye. A Szovjetunió boesátotta fel 1957ben a Föld első mesterséges holdját, s azóta is megtartotta elsőbbségét a kozmikus térség kutatásában, amit legújabb sikere is bizonyít, A Hold-utazás ismét közelebbi program lehet A világ tudósai, szakértői és közvéleménye csodálattal adózik a szovjet tudomány és technika legújabb teljesítményének. „A Luna—10 útja történelmi jelentőségű lépés az ember Holdra küldése felé" — írja az AP hírügynökség. Japán, német, francia, angol és más nemzetiségű tudósok és szakemberek nyilatkoztak ezekben a napokban a Luna—10-ről. Sir Bernard Lövell, a Jodrell Bank-i rádiócsillagászati obszervatórium igazgatója a Luna—10 jövőjéről azt mondotta: „Ha az oroszok nem hoznak működésbe fékező rakétákat, a Luna—10 örökre a Hold körül fog keringeni. Fontos információkat továbbít a Földre a Hold gravitárciójáról és alakjáról". Az angol tudós szerint is sokban elősegíti ez a kísérlet az ember Holdra jutását. Nyilatkozott a Luna—10-ről Alekszej Leonov szovjet űrhajós alezredes is, aki ezekben a napokban hazánk vendége. Elmondotta, hogy az ejső Hold-utasnak is hasonló feladatot kell majd végrehajtani, hogy azután megoldja a leszállást a legmegfelelőbb helyen. A szovjet űrhajósok készülnek erre az utazásra, és remélik is, hogy szovjet ember lép először a Holdra. Sőt Leonov azt is hozzátette: érzése szerint hamarosan tanúi lehetünk majd az ember Holdra szállásának. Pontosabb időt nem mondott ugyan, de ennek az eseménynek a bekövetkezését még ezre az ötéves tervre jósolta. • A Luna—10 folytatja repülését a Hold körüli pályán. Kedden, moszkvai idő szerint 15 óra 30 perckor a Luna—10 befejezte tizennegyedik fordulóját a Hold körül. A Hold műholdiával eddig 18 alkalommal létesítettek rádióösszeköttetést, amelynek során nagy menynyiségű tudomány® információt nyertek. A telemetrikus adatok szerint a műholdon elhelyezett berendezés előírásszerűen működik. A Luna—10-zel az összeköttetés stabil, a műholdról érkező tudományos-műszaki információk feldolgozása folyamat®. A Hold mesterséges holdjával a további rádióösszeköttetéseket a programnak megfelelően létesítik majd. (MTI) Ünnepségek a szabadság évfordulóján Április 4-én országszerte ünnepségeket megemlékezéseket rendeztek hazánk felszabadulásának 21. évfordulóján. Népünk a szabad esztendők alatt elért eredményeket, a felszabadító szovjet népet és a szovjet—magyar barátságot ünnepelte. (Az ünnepségekről a 3. oldalon közlünk tudósításokat.) •••'Ló:- • : iTf % Jni I 5 1 • ( Á J íj5 ? MMn Bm^*** ml (MTI Foto — Vigovszki Ferenc telv.) Hétfőn este a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány ünnepi fogadást rendezett hazánk felszabadulásának 21. évfordulója alkalmából az Országházban. Képünkön- Alekszej Leonov űrhajós alezredes Kállai Gyulával, a Minisztertanács elnökével és dr. Münnich Ferenccel, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjaival beszélget. t MAGYAR SZOCIALISTA MLlShAsPÁRT L A h .i A 56. évfolyam, 81. szám Ara: 50 fillér Szerda. 1966. április 6. A Szovjetunió ötéves terve a XXIII. kongresszus napirendjén Befejeződött a vita a Központi Bizottság beszámolója felett — Koszigin beszéde a kongresszuson Az SZKP XXIII. kongresszusa, egynapi szünet után. hétfőn délelőtt folytatta tanácskozását Felolvasták az ülésen a Luna 10 önműködő űrállomás létrehozásában és felbocsátásában résztvett tudósok, konstruktőrök, mérnökök, technikusok és munkások levelét. A Luna—10-et az alkotók az SZKP XXIII. kongresszusának tiszteletére bocsajtótták fel. Levelükre válaszolva a kongresszus küldöttei köszöntötték az alkotógárdát. Ugyanezen az ülésen a küldöttek meghallgatták az Internacionálé dallamát, melyet a Hold mesterség® útitársának fedélzetéről vett hangfelvételről közvetítettek a kongresszus teremben. Ezután folytatták a vitát a Központi Bizottság beszámolója felett. Ismét több külföldi páirtdelegáció vezetője üdvözölte a kongresszust a felszólalók sarában. A hétfői ülésen lezárták az első napirendi pont vitáját és Leenjnd ALEKSZEJ KOSZIG IN: Brezsnyev, a Központi Bizottság első titkára vitazáró beszédet mondott Megállapította, hogy a kongresszuson telj® egység nyilvánult meg a Központi Bizottság politikai vonalát illetően bel- és külpolitikai kérdésekben egyaránt. Kifejezésre jutott az internacionalista szolidaritás valamennyi szocialista országgal, az egész világ kommunistáival, az imperializmus elleni küzdelem minden harc® sával. A küldöttek aktív támogatásban részesítették a Központi Bizottság politikáját, és egyúttal a beszámolót kiegészítve és gazdagítva t® vább is fejlesztették ezt a politikát. Leonyid Brezsnyev összefoglalója után P. Mcserov, a Belorusz KP Központi Bizottságának titkára szám® küldöttség megbízásából határozati .javaslatot terjesztett be. amelyet a kongresszus egyöntetűen elfogadott. A határozat megállapítja, hogy a XXIII. kongresszus telj® egészében jóváhagyta az SZKP Központi Bizottságának politikai vonalát és gyakorlati tevékenységét. Jóváhagyta a Központi Bizottság beszámolójában foglalt javaslatokat és következtetéseket is. Kedden, a tanácskozás hetedik napjának délelőtti ülésén Leonyid Brezsnyev elnökölt. Bejelentette, hogy a kongresszus áttér a harmadik napirendi pont tárgyalására, amelynek témája: „Az SZKP XXIII. kongresszusának irányelvei a Szovjetunió 1966! 10-re szóló népgazdaságfejlesztési ötéves tervéről". Előadó: Alekszej Koszigin miniszterelnök. Az elnök felkérte Alekszej Koszigint, tartsa meg beszámolóját. K®zigin a küldöttek viharos tapsától kísérve lépett a szónoki emelvényre. A délutáni ülésen megkezdődött a vita az ötév® tervről szóló beszám® ló fölött. A kongresszus ma folytatja a vitát a b®zámoló fölött Legfontosabb a népjólét emelésének meggyorsítása Bevezetőben K®zigin rámutatott: az előterjesztett tervezet tükrözi a szovjet nép létérdekeit kifejező politikának, az SZKP politikájának alapvető tartalmát, a kommunizmus építése további kibontakoztatásának politikáját. A Szovjetunió fennállása alatt — mondotta ezután Koszi gin — hét ötév® tervet teljesített, majd megjegyezte: az elmúlt hétév® időszak alatt az ipari termelés volumene 84 százalékkal, a mezőgazdasági termelés 14 százalékkal, a nemzeti jövedelem pedig 53 százalékkal nőtt a Szovjetunióban. A hétév® tervévei alatt, különösen p® aig 1965-ben több fontos intézkedés történt a dolgozók életszinv® nalának javítására — folytatta Koszigin. A munkások és az alkalmazottak havi átlagos munkabére országos viszonylatban az 1958. évi 78 rubelről 1965-ben 95 rubelre nőtt. Csaknem 17 millió lakás és családi ház épült. Ez mintegy 40 százaléka annak a lakóterületnek, amellyel az ország a hétév® terv kezdetekor rendelkezett. Ugyanakkor azonban a mezőgazdaság tervfeladatait nem teljesítették. A mezőgazdaság lemaradása következtében nem teljesítették maradéktalanul a könnyű- és élelmiszeripar feladatait sem, ami nem eredményezhetett mást, mint azt, hogy ®ökkent a nemzeti jövedelem és a népjólét emelkedésének üteme is. Bizony® szerepet játszik ebben az a körülmény is — mondta Kc«szigin —, hogy az utóbbi időben számottevően kiéleződött a nemzetközi helyzet. Ebben az Egyesült Államok a hibás, mert kirobbantotta és fokozza vietnami agresszív háborúját, amely bármely pillanatban még nagyobb méreteket ölthet és az egyetem® békét fenyegeti. Figyelembe véve mindezeket, valamint az imperialisták egyéb agr®szív akcióit az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány kénytelen volt bel® menni a honvédelmi kiadasok felemelésébe. Alekszej K®zigin a hétév® tervben elkövetett más hibákat és számítási melléfogásokat is megemlítette. Ez különösen a m® zőgazdaságra és bizonyos ipari ágakra vonatkozik. Hangsúlyozta, hogy a párt elítélte a gazdasági kérdések megoldásában megmutatkozó szubjektivizmust, mint a tud® mánv és a gyakorlat feltételeinek dilettáns, a leninizmustól idegen lebe®ülését. Az 1964. evi októberi plénum és a központi bizottság későbbi ülései véget vetnek az ilyesféle vezetési „módszereknek", helyreállítják és a mai feltételekhez alkalmazkodva fejl®ztik a szocialista gazdaság tud® mányos irányításának lenini elveit. Az új ötéves tervnek — mondotta — elméleti alapjót a marxi—lenini tudomány képezi. Az SZKP tekintetbe v®zi a szocializmus és a kommunizmus szovjetunióbeli építésének tapasztalatait, nemkülönben a többi szocialista ország tapasztalatait. Az ötév® terv legfontosabb szociális föladata — mondotta ezután Koszigin — a népjólét emelésének meggyorsítása. A fogyasztási alap évi gyarapodása 11 milliárd rubelre rúg majd, míg az elmúlt öt ®ztendőbcn ez 6,5 milliárd rubelt tett ki évente. További előrehaladás a város és a falu között fennálló különbségek csökkentésében másik font® szociális feladata a tervnek. Folytatjuk a közszükségleti cikkek termelési ütemének fokozását és közelítését a termelőeszközök termelési üteméhez. Míg az egész ipari termelés 47—50 százalékkal fog emelkedni, az „a" csoport term® lésének 49—52, a „b" csoport termelésének 43—46 százalékkal kell gyarapodnia. Az előző öt ®ztendőben az „a'! csoport termelése 58. a „b" csoporté pedig csupán 36 százalékkal növekedett. Előirányozzuk a mezőgazdasági termelés növekedési ütemének jelentős közelítését az ipari termeléshez — mondotta, majd így folytatta: Az ötéves terv gazdasági fő feladatát a párt abban látja, hogy biztosítsuk az ipari term® lés jelentős fejlődését, a mezőgazdaság fejlődésének szilárd és gyors ütemét, s mindezek eredményeképpen elérjük a nép életszínvonalának lényeg® emelését. Magától értetődik, hogy a központi bizottság és a kermány — tekintetbe véve a jelenlegi nemzetközi helyzetet — a következő öt esztendőben is tovább erősíti az ország védelmi potenciálját, olyan színvonalon tartva fegyver® erőinket, hogy azok megsemmisítő ®apást mérhessenek az agresszorra, ha kezet merne emelni a szov. .iet nép békés életére, békés munkájára. Más szocialista országokkal szoros együttműködésben fejlesztjük- gazdasági életünket — jelentette ki K®zigin. Az ötév® terv fő feladatainak megoldása megköveteli, hogy tovább fejlesszük gazdasági kapcsolatainkat a szocialista világrendszer országaival. (Folytatás a 2. oldalon.)