Délmagyarország, 1966. április (56. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-04 / 80. szám

fj gyárai! utcája FELEDHETETLEN \fiután a szovjet hadsereg hazánk földjét megtisztította a betolakodó vandál német fasisztáktál és elűzte a belső kizsákmányolókat is, új szó indult virágzásnak a magyar nép nyelvében: a felszabadulás. Ez a szép szó azóta sem kopott soha megunt frázissá, jóllehet milliók használják több mint két évtizede, hogy kifejezzék vele reménytelen sorsuknak korlátlan lehetőségekké változását. A | felszabadulás szó kiejtésekor nyomban a Szovjetunióra is gondolunk, s ez a gondolattársítás olyan természetes, mint az élet maga. A felszabadulás emléke feledhetetlen marad nemzedékről nemzedékre. A felszabadulás évfordulói természetesen mindig elevenebben idézik fel a napjainkban már történelmivé vált dicsőséges napokat. Legnagyobb nemzeti ünnepünket évről évre meghittebben ülik meg az ország gazdáivá lett munkások, parasztok, értelmiségiek. Felkérésünkre néhányan írásban is megfogalmazták, mi kapcsolódik számukra 1945. április 4-éhez, a feledhetetlen felszabadulás napjához. Az alábbiakban csokrot adunk közre azokból az élményekből, amelyek a tömegeknek mar „megfogták százszor is a lelkét"-,.. Nógrádi Lajosné, dr. Fülöpp Pál, Kiss Károly, Solymosi Ferencné, Grdög• Béla, Csűri Mihály és dr- Jezerniczky Ákosné olvasóink vallanak személyes emlékeikből. Almaim valóra váltak (SOMOGYI KAROLYNÉ FELVÉTELŰI) Re a most készfllő építőipari munkásszálló, mely tíz emelet magasan emelkedik majd egy új utca, a Vásárhelyi Pál utca fölé. Még nem rajzolták térképre, pedig a város belső ipari körzetének fontos útvonala lesz, a Kossuth Lajos sugárút és a Cscrzy Mihály utca között. A munkásszállóról körbeteklnt ve eddig ismeretlen kép tárul elénk:, a második és a harmadik ötéves terv szegedi ipari alkotásainak jelentős része. Az új varázsa: az új gyárak utcája. Kilenc-tíz éves lehettem, s már eljártam tollat fosztani jobb módú emberekhez. Szegények voltunk, s éppen ezért tágranyílt szemmel néztem a szép lakást és a fénylő bútorokat. Sokat álmodtam: vajon nekünk Lesz-e valaha ilyen lakásunk. Az újszegedi kendergyárba tizenkét éves koromban vettek fel. Eleinte nehéz volt a munka, később megszoktam és szerettem az üzemet. Fizetést csupán annyit adtak, hogy éltünk belőle. Amikor a háború kitört, már asszony voltam, tizennégy esztendei munkával a hátam mögött. A háborútól féltünk valamennyien. A frontok messze voltaik ugyan, de később mindennap fejünk felett zúgtak a fényes bombázógépek. Célpontot kerestek a Tisza partján. Célba vették a gyárat is. A bombák felrobbantak, s eltalálták a gyári kazanházat Tudtuk, hogy nem sokáig tart már a vérontás, de a háborút egyelőre a szűkös életben és a jegyrendszerben és persze a bombázásokban éreztük. A gyár félig romokban hevert, a gépeket pedig el akarták vinni, de a szállító uszály elsüllyedt a Tiszán. így vártuk a feliszabadulás napját. Odahaza voltam. Az utcán német, és magyar katonák készülődtek, hogy elFájdalmas arccal nézett rám, s éreztem, hogy bízik bennem. Előtte pár órával még értem is harcoltak. Jóleső érzés volt, hogy már nem az ellenséget látták bennem, hanem a barátot. Ott és akkor már emberek voltunk, s örültem, hogy segíthetek a messzi országból jött katonán. Három nap, három éjjel gyógyítottam, s negyedik nap már felöltözve fogadott az ajtóban. Mosolyogva nyújtotta búcsúzásra a kezét, s indult tovább. Szeged, Katona József n, Vt. Egy megsárgult papírlap ] Az írást őrző sárgult papírlapok mindig emléket idé! zőek. Hogy is volt akkor, a néhány soros írás megszüleletése előtt? Mint katonaorvos. Balatonfüreden ért a felszabadulás. Mások menekültek a hazájukból, én viszont hazafelé tartottam szegedi betegeimhez. Kemény, nehéz harc dúlt a Balaton körül, szinte minden lépésnyi földért hullatták vérüket a szovjet katonák. A házban, ahol laktam, egy este három szovjet katona nyitott rám ajtót. Tisztelegtek és kérték, hogy tartsak velük. Minden megfordult akkor a fejemben. Ez érthető is, hiszen még harc dúlt az ország egy részében. A»utóval vittek vagy nyolcszáz métert, amikor megálltunk egy villa előtt. Megérkezett az építőanyag Beint egy sebesült tábornok várt orvosi beavatkozásra. Beszélgettünk. A tábornok ágya körül álló tisztek megkérdezték tőlem, hogy milyen súlyos a sebesülés. Hátra vigyék-e? Kell-e operálni? A tábornok hátát és mellét valósággal felszántották a repesz- és szilánkdarabok. Előtte azonban gondoskodott arról, hogy én is hazaindulhassak. Két lovat fogatott egy szekérbe, s hatodmagammal útra keltünk idevalósi, Szeged környéki emberekkel. A tábornok szíves sorait szeretettel őrzöm. Szeged, Tolbuhln sgt. 39. hagyják a várost. Alig telt el néhány óra, három fiatal szovjet katona jött a házba. A mi lakásunkba is bekopogtattak, németeket és fegyvert kerestek. £n almával kínáltam meg őket, aztán sietve távoztak. Később, ahogyan rendeződtek a viszonyok, a gyárban is megindult az élet Üjra ott voltunk a megszokott helyen. Az uszályt kiemelték és mi a gépeket meg téglákat tisztogattuk. Üjból álmodozni kezdett az ember, hogy most már a nagy-nagy kilátástalanság ellenére is bízhatunk a jövőben. És valóban.: a kilencéves korombeli álmok valóra váltak. Ügy élek és olyan lakásom, bútorom i'a.n, mint ahol annak idején tágranyüt szemmel nézelődtem. Érdemes vollElég sok leszámolni valóm gyűlt fel az évek folyamán a régi renddel, azt hiszem érthető, hogy nagyon vártam a felszabadulást. Vártam^ tulajdonképpen gyerekkoromtól fogva. Nem akarom szaporítani a szót, mégis valahol 1915-ben kell kezdenem, amikor katonának vittek az első világháborúba. Ahogy módom volt rá, megszöktem. Persze elkaptak, lecsuktak, az őszirózsás forradalom szabadított ki. Akkor fegyvert fogtam a Tanácsköztársaságért. Sajnos) Észak-Magyarországon tehetetlenek voltunk az intervencióval szemben. Nekem is szöknöm kellett. Az elvtársak segítségével Csehszlovákián át először Németországba kerültem, később átmentem Franciaországba. Amikor 1936-ban a spanyol nép felkelt szabadságáért, én is jelentkeztem. VégigverekedterQ a polgárháborút, s azután 1940-ben hazajöttem. Munkát ugyan kaptam, de kétszer is behívtak katonának. Mindkétszer sikerült kibújnom alóla, de üzemünk katonai parancsnoka végül munkaszolgálatosnak vitetett el. A harcok akkor már a Kárpátokban folytak. 1944 szeptemberében Székelyudvarhely felé tartottunk teherautóval, amikor szovjet katonákkal találkoztunk, őrmesterünket elfogták, bennünket szabadon engedtek. De még mindig nem szaba* dúltam fel igazán. Elindultam megkeresni feleségemet, aki hűséges társként igyekezett mindig nyomomban lenni, s éppen most vesztettük szem elől egymást. Végigjártam a fél országot, még Pestre, kőbányai lakásunkba ls eljutottam, hátha hazaért már. Végül Bodrogkeresztúrion találtam rá, ott lakott vagonban. December végén Kőbányán; a mai Zalka MÜ té téren szabadított fel másodszor, s most már végérvényesen a szovjet hadsereg. Emlékszem, egy tüzérörnagy jött le a pincébe. Gyorsan elmagyaráztuk neki, hogy a közeli felüljáró-híd mellett van a trafóállomás^ amit a németek fel akarnak Dobbantani. Együtt siettünk oda, ártalmatlanná tenni a gyújtóberendezést. Végre azt tehettem, amiéri egész életemben küzdöttem. Rövidesen én is megbízást kaptam a párt szervezésére. Azután Pest megyében létrehoztuk a nemzeti bizottság gokat. Szóval elkezdtük éli ni a mi életünket, elkezdtük alapozni az új társadalmi rendet. Az első országgyűlési választások előtt kerülJ tem Szegedre és rövidebb megszakításoktól eltekintve) azóta is itt lakom. Nyugdíjas vagyok, betegeskedem iS) de tudom, érdemes volt fiatalságomat feláldozni mindazért, ami a felszabadulással valósággá vált Szeged, Roosevelt tér 10. Szigetelik az új gázgyári raktár tetejét * • ~ Előregyártóit elemekből szerelik az AKÖY csarnokát 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Hétfő. 1966. április L J