Délmagyarország, 1966. április (56. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-24 / 96. szám

VASÁRNAPI S " kifli ilo iliijwiii'iiiiiiiiiiiiwtitiijniHiiimiiiiiiiitiiftfHi Kü nyvoicn m Bártfos Pál novellái Estétől reggelig Ha jól emlékszem, annak Idején, 56 eHStt egyetV* i novellája jelent meg nyomtatásban a még diáksorú Bárdos Pálnak. A Tisztító), a szegedi írócsoport lapja hozta ezt. az első írást, csakúgy, mint a későbbieket. az 57—58-ban publikáltakat, R mire fővárosi lapokban is napvilágot látott néhány, az első kötetet is életre a jn ár ózták: a Nyolc lány meg a sárkány címűt. Jellegzetesen groteszk, tragikomikus, vagy éppen tragikus sorsú novellahősök burjánoztak elő ezidólájt zapora egymásutánban Bárdos tolla alól: a sár kán ytenmészetű vénasszonyt agvonrerő ,.kls kócos királyn "k" — az Utolsó ugrás szívszorongató sorsú, Kov ács Jánosa, — Jónás tanár úr, akinek a háborúban, bb'-n a ..vérkevérte malomban" pattant meg az ides•rndszorébm valami pici szál, — a Vízió Harmath Jánosa, akit a pusztítás nyomán fakadt „nememberi félelem'" testvérgyilkos szörnnyé torzított stb. S nem tttolsó sorban egy remekbesikerült, vitriol-szavú elbe• lés a „svábbogárról", a lelki prostituáltról, akinek 7 típusát Bárdosénál elementárisabb, megsemmisítőbb ndulattal nem sokan rajzolták meg akkoriban . Nem túlzás azt állítani, hogv ezekről a látszatra "•nvedélytelenül hűvös, „közlő" hangvételű, feszesen -rkosztett. tudatosan szűkszavú, tömör mondatokkal jpftett novellákról kivételes elismeréssel írtak az irod. !mi lapok — élükön a Kortárssal, s az élet. a tár- • dalmi viszonyulások törvényeit nem a mindennapi •ikai emelkedettséggel és szigorral szemügyre vevő. fürkésző szemű fiatal írónak szép jövőt jósoltak. S aztán következett egy nagyobb lélegzetvételű eltirugaszkodás: az író Zűrzavar című kisregényében ertársal 1056-os válságát., vergődő vívódását ipar>• riott prózában kivetíteni. A gyér kritikai visszhang — s tán főként az egvik vidéki orgánum mindennemű mélyebb, komolyabb elemzést nélkülöző, az írástnűhöz és az íróhoz teljesen méltatlan, ordenáré hangvételű „kritikája" — mintha megtorpanásra készotték volna Bárdost egy időre. Az irodalmi „Közvélemény" malíelőzusabb képviselői már-már kibontották az írót temető gyász.!obogót — ám az „előkészület" korainak bizonyult. Az író tulajdonképpen nem hallgatott el, csupán úgy tett. mint az atléta, aki titokban, ismeretlen helyen készít! Izmait a közelgő versenyre. Élettapasztalatot gyűjtögetett s nyersanyagaival birkózott. Amint a Szépirodalmi Könyvkiadónál memt megjelent Estétől reggelig című elbeszélőkötet, s a Tiszatájban folytatásokban közölt Országúton című kisregény bizonyítja: nem eredménytelenül. Az Estétől reggelig novelláinaik atmoszférateremtő, keményredöngölt tőmondatai mai életünk sokok területére elkalauzolnak bennünket. A tematikai .izdagodással szükségszerűen a pszichikailag egyre mélyebb régiókba való alámerülés is együtt járt: az. elbeszélések az élet értelmének vagy értelmetlenségének kérdéseit kutatják-fürkészik, az író rokonszenves puritán, sallangtalan szavai mögött egy eredendően etikai jellegű trói tartás nyugtalankodik: az elbeszélések — s elsősorban a címadó kisregény — hőseit elementárisán gyöt.ri a kérdés: érdemes-e a becsület, a tisztesség olykor keskenyebbre szabott, buktatókkal terhes útján elindulni — vagy sodródjunk a szélesebb. olykor simábbnak tűnő, szélesebb útra, ahol annyian szeretnék megtalálni pillanatnyi kényelmüket, látszat-boldogságukat. Márta, nr. Estétől reggelig elv-élt-asszony hősnője így vall kedvesének, a morális válaszút előtt toporgő. fiatal mérnöknek: „Neked másképp kell élned, téged még nem törtek össze... Es ne ts hagyd magad öszszetörnl. Vigyázz, mert. kis dolgokkal kezdődik. Először csak bólintasz, aztán fejet hajtasz, aztán meggörbül a derekad, végül a gerinced is eltörik." ügy érzem, Márta szavaival — maga az. fró fejti ki álláspontját Maga az író igyekszik a félresiklott életek plasztikus elénkvetítésével a keményen következetes artásos, tántoríthatatlan életforma választására „bujtatni". Kár, hogy a kisregény egyébként kitűnő figuráiban rejlő lehetőségek teljes kibontakozásában mintha gátlások nyűgözték volna itt-ott az író kezét. Olykor mintha szégyellené. hogy szive van, érző, s ellágyulni Is képes szíve, s embersége. Pedig' a rövidebb írások több részlete — főként a Kedvesnővér, s a Cséplés, érzelgősséget gondosan kerülő, embermódon érzelmi mozzanatai elárulják, hogy Írójuk a férfias — tehát sohasem nyálkás, hanem hiteles — lirát nagyon szerencsés kézzel, avatotton képes érvényesíteni írásaiban. Okos gazdagodása ez irásművészetének — s mennyire hiánypótló mai prózai termésünkben! Milyen felejthetetlenül megrendítő például, mennyire egyszeri!. póztalan, épp ezért mily megkapó a diákszerelem beteljesülésének érzékeltetése a Cséplés-ben: .Hozzám bújt, vértelen szájára hajoltam. Mint a vfzbefúlók, kapaszkodtunk össze, az első gyáva csókot követte a másik,.'. Reszketett a válla, két. kis kusza válla. Karja rámfonódott. Szemében az égbolt fordult csillagképe ..." Bárdos elbeszélései, s kisregényei nemcsak a motel is tartás, hanem az emberi Indulatok, nem csupán sz értelem, hanem a szív vonatkozásában is egvre tekább képesek az olvasó gazdagítására. Érdemes volt titokban'' edzenie: túllendült a „lécen":.: DER ENDRE BREZOVTCS APPOLÖNTA Tömarkértif utolsó levele Nem volt vájárrá nagy levélíró, s a kevésből is kevés levele maradt fönn. A legtöbb talán az a csomag tábori levelezőlap, omtt László fiának a frontra küldött. A többi a könvv- és lapkiadóknak, a Petőfi Társaságnak. pár rokoni levél Burger Gusztávnak, s a barátoknak. Szalay Józsefnek,* Cserzy Mihálynak, Zemplént Árpádnak. A centenárium szép alkalmat kínál e levelezés összegyűjtésére, kis kötetben való kiadására. A Tömörkény szakközépiskola nyomdászdiáikjai számára méltó és haszonnal kecsegtető föladat lenne. Tudtunkkal a Somogyikönyvtárban őrzött alábbi levél az utolsó, melyet halála előtt pár héttel az fró Szakács Andornak (1877— 1942) küldött. Szakács 1899tól 1902-ig a Szegedi Napló, 1907-ig más szegedi lapok munkatársa volt, itt jelent meg több regénye, s amikor 1914-ben átvette a fővárosi Magyarország szerkesztését, rögtön szerződtette egykori kollégáját, Tömörkényt heti tárcaírónák lapjához. Az író^ művei ettől fogva haláláig csekély kivétellel itt láttak napvilágot. Szakács ugyan utóbb a Friedrich-kormány sajtófőnöke és az ellenforradalmi Virradat szerkesztője, 1931ben pedig kizgazdapárti képviselő lett, de ekkoriban még demokratikus gondolkodású publicista. Tömörkény különben elég szűk baráti körének tagja. Mint e levélből kiderül, feleségével gyakran lerándult egyegy szombaton, vasárnap Tömörkényhez, de arra a látogatásra, melyre az író invitálta őket, már nem került sor. Mielőtt még a kiszemelt új lakásba, a Vadász utca 3. sz. alá ^öltöztek volna, a szeszélyes április megölte Tömörkényt. Ma 49 esztendeje, hogy a tüdőgyulladás elvitte. Fia szokta mondani: ha akkor már lett volna penicilín, nem halt volna meg. Hiszen mindössze 51 éves volt! Még mennyit élhetett, alkothatott volna! Melyik lehetett az a tárcája. melynek ez volt kísérő levele? Pontosan éppen azért nem állapíthatjuk meg, mert a háborús papírínség miatt a lap elmaradt az előzők közlésével. A következő vasárnap, húsvétkor az Apró dolgok főcím alá foglalt Kósza parti lélek és Menet előtt című írások jelentek meg, rá egy hétre, 15-én A hétről főcímmel a Mihály és a fáradalom meg a Halk tavasz, 22-én a Pétör szabadsága és a Rokkantak mulatsága. Ha sorban közölte őket Szakács, akkor ezek közül valamelyik született, e levéllel egyidejűleg, mert az utolsó elbeszélés a Dezentorok volt: ezt még megfázása előtt fogalmazta ugyan, de csak halála előtt két nappal küldte föl, s a kísérő levelet már nem ő írta, csupán diktálta a feleségének. Az említett „Sümegi bátyánk" Sümeghy Dezső, egykoron Csanád vármegye, utóbb Sopron megye főlevéltárosa. Genealógus volt, főműve: Nemes családok Csanád vármegyében (Makó. 1914). Figyelemre méltó még a levélben, ahogyan Tömörkény — a néppel, a katonákkal egyformán — reagált a februári forradalomra, a cár elkergetésére. Egybevág ez azzal, amit írásaiból olvashatunk ki. Akinek ez idő tájt már az a legfőbb kérdés, hogy „mikor löBsz vége?", érthetően a demokratikus forradalom is elsősorban azért látszott nagy Jelentőségűnek, mert a várva várt béke eljövetelét siettette. Péter Lfezy • KEDVES ANDOROM1 Mellékelve van szerencsém a vasárnapi tárcát beküldeni. Ezzel együtt, van fönt hét. Ügy nézem, a mostani helyetekhez viszonyítva, egy kicsit hosszú lessz ftj, de ha csak az elejit hagyjuk, az meg rövid lenne. Egyébként valóságosan az alföldi isten ellen való vétek volt, hogy nem maradtatok vasárnap délre itten. Igazán istennek tetsző idő van, 4- 23 C. árnyékban, most itt az udvaron hallgathatnánk Sümegi bátyánk családtörténeti fejtectóselt. (Majd lehervadtam a székről, amfkor elmondta, hogy a rég elhalt Emil bátyám melyik pusztán •szolgált s melyik falu volt az utolsó pástája. Ritkaság manap már az ilyen memória.) Valóságosan fölüdítqtt ez az este. Itthon új ismeretségeket már nem Igen keres az ember, a megszokott társasággal pedig már úgy va? gyünk, hogy alig beszélünk; mert körülbelül egymásnak a gondolatait is tudjuk. A fiú szerint, a Rokftmó körül semmi újság, a muszl csendben van s az etyuska elkergetése a mi csapataink? nál nagy megnyugvást kel? tett. Jó volna, ha a tavaszra lejönnétek, hogy fölszentel? nénk a rókusi új lakást. A" hali-Ját, mert annak még hallja is van, a fene teremti. Szeretettel köszönt is üdvözöl benneteket l öreg hívetek "! Szeged, JVT7. áprit. í. TÖMÖRKÉNY ISTVÁN FtlSSY LASZLÖ HAT VERS MAGANOSSAG Jég hogy elment: már nyomában Megmozdult a fekete láp; Rejtekéből nyílt ott lassan Egv ámuló, fehér virág. Szűziesség, halk tökély volt. Mely csak önmagának termett; Kelyhe titkát kör bezárta, S nem kért s nem adott szerelmet. KÉRDÉSEK KÉRDÉSE Egy hűlt, kormos nap-üregben Megpihenni volna már jó: Csöndet mikor lelsz magádnak Te, a létnél többet, váró? Meddig futtat még sebesség. Mit rád mért a lökő végzet? Meddig hódol még a hangod Bajodban is az Igének? PETŐFIHEZ Mikor ama végső percen Átdöfött a hosszú lándzsa: Tüzes szekér az egekbe Téged is vitt — de ki látta?... Csak a nyár álmai értek, Csak a esVlag-tüzek gyúltak, Csak a föld suhant az éjben, S kozák-lovak, abrakaitok. AHOGY HISZEM Oh jövendő meg nem érlek'l De a Csoda egyre tárul: Babért bűn se tép le többé A tudomány homlokáról! Ki felelős a világért Ha nem maga, s minden elme Tudja dolgát: ha kisért Majd az ember s társ türelme.'., SZEPTEMBERVÉG Az utolsó virágok is Elhervadnak lassan, sorbaHalkan lépünk Szent-Mihálykor öszi erdőt bujdokolva. Villan egy óz, tűnik máris, S alkonyatra égi kéken Kigyúl zöldarany tüzével Lucifer a messzeségben. EGYETEMESSÉG Ezer síkon, száz kapocsban Mind mi él: a térben él itt; De a bércek csillag-álmát Csak a fölkent ritkák érik. Am hisz'jó itt s rossz akárhol.'.. Jobb mégis a dolgos mélyben Társas eszménket karolva Asszony s gyermek hű körében. Borzák Laios TETŐ ALATT Reggelre a komor diófa tetején három fecske éktelen nagy lármát csapott Most már tavasz volt igazán. A Lados Bálintné kertje végében felszáradt a tócsa. Lehetett vetni a krumplit. Éppen ekkorára simították az utolsót a házon. Ladosné ugyan azt mondta, lenne még mit csinálni rajta. De ráhagyja a vetemény ezés végett. Kereken* egy esztendeje bajlódtak már vele. Hegyi Péter, a Ladosné édesbátyja eljött egy szombaton este. Méregette a falakat, vizsgálódott az udvarban, elköszönni készült. De előtte még odaszólt az asszonynak. — Hétfőn megkezdjük húgom. Hétfőn korán reggel. Ladosné gyorsan elszaladt öt deka élesztőért aA boltba. Mire a fia megjött az esti' hajóval, mér bedaeasztotta a lisztet. Vasárnap hat dombos kenyeret szedett ki a kemencéből. No, ez volt az utolsó sütés — simogatta kezével a magas, domós vekniket. Este még a nagymosást is megcsinálta. Egész éjszaka nem feküdt le. Pakolászott, fiókokat huzigált ki; s be. Szekrényeket cipeltek ketten, a na ggyf iával. Hétfőn reggel szerszámokkal csörömpölt be a kertajton Hegyi Péter ács és kőműves, Hegyi János, Hegyi Gábor. Bekopogtak. — No, húgom, Hegyi Mari. Összetörjük a kicsit, csinálunk belőle nagyot. Ifjú Lados Bólint beüzent a szomszéd fiútól, akivel együtt dolgozott az erdőgazdaságban. A hétre szabadságot kér, házat építenek. Az erdészszel előre tudatta mar, csak a nap i"olt még bizonytalan. A bútort kihordták az udvarra, ponyvával takarták be. Az edényt, az ágyneműt, a ruhát, cók-mókot özvegy Lados Bálintné még az éjszaka levitte mind az alsókonyhába. A faluban szétszaladt a híre, Ladosné építkezik. Ugyan, miből telhet neki, szegénynek. — Megspórolták n fiú keresetét, meg eladták a szőlőt. — A homoki szőlőt? Ami még a szerencsétlen uráról maradt rá? Lados Bálint tíz esztendeje gabonahordáskor a rudalókötelet feszítette a szekéren. Ftégt kötél lehetett, elpattant. I/ados Bálint lezuhant a rakományról. Fejjel a lovak közé, a kocsirúdra ... ... Mire hangos, lármás madárnéppel megjött a nyár, már álltak a falak. A fiú régen munkába járt. nagyon kellet a pénz. A testvérek közül Péter tudott még valameddig maradni. Leginkább vasárnap haladtak valamennyit, Ilyenkor nagyobb \ olt a segítség. Ladosné keveset aludt ezekben a hetekben. Reggelre sarat taposott. A kút melletti gödörben kapával vág'a fel a földet. Töreket, polyvát szórt ró, vödörrel locsolta rá a vizet. Mezítláb lépett bele úgy taposta, gyúrta a masszát. A kúti víz égető hidegsége fel a lábaszárán az agyáig hatolt néha. Mire a bátyja megjött, akko'ára már megetette a jószágokat, összeütötte a reggelit. Es akkorára mér olyan fáradt is volt, mintha este lenne. Verték, döngölték a falat. Ladoüuj 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1966. április 24.