Délmagyarország, 1966. április (56. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-24 / 96. szám

Gefjely Sándsr Pesti hqjnal, 1933 KE KELEMEN JÁNOS A

történet hósnője Csege Juliánná. Családi állapota férjezett. Férje már hónapok óta vidéken jár munka után. Ö pedig a pesti utcákat rója lakástalanul. Közben alszik, ahol lehet., s leül pihenni, ahol engedik. Mostanában sokat kell pihennie, mert „áldott" állapotát már hetedik hónapja hordja, nagyon-nagyon terhesen. Hogv miből, s hogyan él, maga sem tudja. Két napja például semmit nem evett. Pedig a szive alatt a héthónapos magzat már nagyon követeli a táplálékot. Ezerkilencszázharminchárom. júliusának egyik hűvös hajnalán, fél négykor, a Körútra ért Csege Julianna Éjjel az Állatkert mögött, a vasúti töltés alján aludt, de korán felzavarta a derengés, meg az éhség. Vegigvánszorgott az Andrássyúton, s befordult a Körútra. Sárga arcán, pergamenes homlokán verejték csillant az éhségtől, s a bágyadtságtól. A Körúton, a Dob utca sarkén, tejeskocsi állt. A kocsi előtt két lovacska derűsen ropogtatta abrakját. Csege Julianna nem a lovakat nézte, hanem a kihordót kereste szeme. De senki sem volt a közelben. A rendőr is, vagy száz lépéssel odébb, a Wesselényi utca táján sétált. Maradék esejének teljes megfeszítésével Csege Julianna a kocsihoz lódult, kikapott. a rekeszből egy tejesüveget reszkető ujjával benyomta a vastag papírlap dugót és az üveget a szájához emelte. Ha odébb áll zsákmányával, talán minden jóra fordul! De az első korty tej még le se csúszott a torkán, amikor a kapu alól kijött a kocsis, meg a kihordó és mögöttük a vice. A kihordó az üveget kapta le az asszonv vértelen szájáról, a kocsis két kalimpáló karját fogta le, a viceházmester meg rendőrért szaladt. Pékkocsi jött nyargalva. Szag-e* finom kenyerek, aranysárga vajaskiflik illatoztak ölében .A kocsi leállt a tejesszekér mögé. Semmi keresnivalója sem volt e tájon, őt a szomszéd kerületben várták, de a kocsis nagyon kíváncsi ember volt. Látta a furcsa csoportosulást a gyalogjárón, a szomszédos házak vicéi is mind Idegyűltek, lármáztak, kiabáltak és seprűjüket lóbálták. A kenyeres, amikor meghallotta a tényállást káromkodni kezdett. — Te bugris — szólt le tejes kollégádénak a bakról. — Nem szégvelled magad? — Ki fizesse meg a tejet, ha ellopják? Én? — védekezett a tejes. — Lifteljen innen — mondta a kenyeres kocsis az asszonynak. — Menjen, mielőtt ideér a zsaru. — Nem úgy van az — kiabált a tejes. — Lopott. — Ne járjon a szád — mondta egyszerre két vice ls. — Te meg mozogj innen — biztatták az asszonyt. De Csege Julianna nem mozdult. Szeme fátyolosan meredt a benyomódott dugójú üvegre, amelynek tetején bágyadt fehér tejcseppek ültek. Nem mozdult a közeli mellékutca felé, pedig a tejeskocsis marka már levált róla. Csak állt sárgán, tehetetlenül. Megjött a rendőr is. kardosan, revolveresen. gumibotosan. És jöttek a kávéházakból. s a mulatókból az úri népek. Egy részük részeg volt. És munkába siető emberek Ls jöttek. Megálltak a járdán, a két szekér előtt, Csege Julianna és a rendőr körül. — Hol a lakása? Mi a foglalkozása? — kérdezte a rendőr. Csege Julianna csak a vállát vonogatta. A rendőr bólintott és beírta, hogy: Csege Julianna hivatásos munkakerülő. S feljegyezte a másik tényálladékot: lopott... Csege Julianna még mindig nem beszélt, egyre csak a tejeskocsis kezében fehérlő üveget nézte. — Gyerünk — mondta a rendőr. Az asszony nem mozdult. Szeme a tejesüvegre tapadt. — Te... — mordult fel a rendőr. — Nem hallottad, mit mondtam? A vicék morogtak és seprőzászlójukat lengették. Az embergyűrű váratlanul megingott. Űriember tört át a sokaságon. — Hogy ez... mibe kerül... ez a tej? — kérdezte akadózó nyelvvel. — A betéttel együtt hatvan fillér — felelte a tejes. Az úriember aprópénzt kapart elő a zsebéből, a tejesnek adta és átvette érte az üveget. — Nc..: ne legyen bűnjel — mondta, s másik kezével szivart nyújtott a rendőrnek. — Ha nincs bűnjel, nincs tényállás és nincs bekfsérés. mi? ... — mondta s az üveget teljes erővel az aszfalthoz csapta. Sikoltozás, nevetés, mozgás támadt. Csege Julianna torkán vinnyogva tört ki a sírás ..., s hirtelen letérdelt, reszkető kézzel gondosan félresöpörte az üvegszilánkokat, eligazította hatalmas hasát, « oldalvást feküdt az aszfaltra, a tejtócsa mellé és eleinte áhítatosan, aztán egyre mohóbban a drága folyadékba nyalt. — Az anyád... emelte gumibotját a rendőr. — Hagyja — mondta az űriember és még egy szivart adott a rendőrnek. Aztán leguggolt és így nézte a ritka színjátékot, amely két Medea-szivarjába, meg hatvan fillérjébe került. Körötte az atropinos szemű becsípett úrhölgyek kacagva, s lelkesen tapsoltak az állapotos asszony csendes színjátékának. A köznépet a rendőr odébb kergette. De a tömeg, vagy húsz lépéssel távolabb újra összeverődött. Az aszfalton hamarosan elpihent Csege Julianna nyelve. Minden fehér cseppet magába nyelt már és hunyt szemmel fekdüdt, fáradtan. — Eriggy már innen — szólt le rá a rendőr. c sege Julianna. valaha, néhány évvel ezelőtt, valahol a Tiszaháton sokaknak, legényeknek, lányoknak, apának, anyának: Juli, Juliska, meg Julika ... a rendőr noszogató csizmájába kapaszkodva, feltápászkodott S elment szó nélkül. Köszönet és köszönés nélkül. El rendőrtől, uraktól és hölgyektől. * Mondta is a rendőr méltatlankodva a gavallér úriembernek: — Nem érdemes jót tenni az ilyen népséggel... Csege Julianna hamarosan eltűnt, még mielőtt a gyülekezet oszlani kezdett. S amikor már nem maradt a tetthelyen csak a tejes, meg a kenyereskocsis, csattanás hallatszott. A kenyereskocsis, a bakról lehajolva, verte képen a tejkihordót, aztán lovai közé csapott és tovarobogott. A Váci úton n Döcög velem a villamos végig a Váci úton, magam vagyok e hulló vakolatú csúf hajnalon, darabjai a szélben peregnek szerteszét, hogy megfullad a porban az asztmás gyárvidék. Sűrű vadon ez itt, hol drótok, kábelek, huzalok liánjai közt örök árnyék lebeg, telkek hangyabolyában termesz-csapat sürög: dömperek harapása alatt bomlik a rög. Arrébb a folyó krokodilbőre még-megragyog, a daruk orrszarvút s a nyújtózó hajók testére mint hatalmas szitakötő leül kitárt szárnyaival a nap, hogy tűz lobban körül. Döcög velem a villamos végig a Váci úton, s nem vagyok egyedül e szépülő nappalon, dohog, lüktet az élet. s csukott szárnyú hidak őrzik itt olajágként az én álmaimat. Micsoda olvasmányt i Ajándékkal kezdődött. Fe- — Félek, hogy nem ls leségem a születésnapomra olyan klcsi Azt hiszem pleu. megvásárolta nekem az „Or vostudománv egyetemes története" című könyvet, amelyet nagy élvezettel kezdtem olvasni. — A 37. oldalnál, egy betegség leírását olvasva, kis szorongást éreztem, VRlahogy az volt a benyomásom, hogy én már hetek óta pont ebben a kórban szenvedek, csak éppen eddig nem tudtam róla. — Bolond vagy — mondta a feleségem, de én leintettem— Mit értesz te a gyógyításhoz? Ki kell várni az inkubációt. — Mi az? — Lappangási idő. Félek, hogy ebből a kis náthámból még szörnyű baj származik. Rhinoszkóplára is szükség lerme. Feleségem dühös lett: — Azelőtt nagyon jól megvoltán rhinoszkópia nélkül is. Egyébként mi az? — Szörcs-zörej vizsgálat. A légiutak hangját állapítja meg. Nejem ismét gyakorlatiasan gondolkozott. — A légútiakról jut eszembe. Vasárnap menjünk repülőgépen Pécsre. Megijedtem. — Hogyne, hogy spasmust kapjak" Persze, nem tudod, mi az? Izomgörcs. Aki hajlamos rá, magaslati helyen megkapja. — Akkor utazzunk vonaton. — Bolond beszéd! Hogy a tömegben rám prüszköljenek és millió baeilust szívjak be? Nem megyek vonaton! Ez a legjobb prophylaxis, a betegség megelőzése. Másnap orvost hívattam, aki a doktorok derűs hangján kérdezte: — Valami kis panasz? nagy lapáttal erőlköd+e fel bátyjához a sarat. Aztán léceket, oszlopokat, gerendákat adogatott fel. Az iskolás gyerekek mindennap megálltak itt, nézték a munkát. Fste a határból jövök is odaköszöntek. Olyan tisztelettel haladtak el előttük, mint mikor a régi tanítójával találkozik a felnőtt. Péternek is munkába kellett menni. Embert állított, maga helyett. Nyolcvan forint napjára, meg a teljes ellátás. Ladosné az alsókonyhában ágyazott meg a mesternek, ö maga a széntartóban vackolt le magának estére. Füllesztő nyáréjszakák jöttek, hűvösebb hajnalokkal. Takaró se kellett. úgy is jót lehetett a szénába pihenni. Az asszony odakötötte a fekete kutyát a gádor ajtaja elé és nagyokat aludt a fáradtságtól kimerülten. Csak szombat éjszakákon forgolódott, vira.szt.ott. A lépéseket, figyelte, behangzottak az. utcáról. Mikor éjfél körül felbúgott a hajó, nemsokára rá nehéz döngésű léptek csattantak a járdán. Ladosné már a saroktól kezdve felismerte a menést. Megjött Bálint. hazaérkeztek az eljárók. ... Őszre, mikorá' a magasabbra költöztek a hideg csillagok, tető alá került a ház. Egy nagy szoba, egy kicsi, jó tágas konyha. És nagy kamra volt még benne garádiccal. ahonnan a padlásra lehetett járni. A mester a tetőn dolgozgatott. Hétfőn egész hétre magára maradt Ladosné. A szoba földjét csinálta. Sárga agyagból taposta, kapálta össze törekkel a sok tapssztanivalót a kútnál. Ott taligára rakta, nagy cipekedéssel az ablak alá tolta. Villával behányta az ablakon át. Akkor bement a szobába, szétterítette a sarat. Bunkót fogott, hosszúnyelü, nehéz bunkót és verle, püfölte, döngölte a földet. Rengett alatta a nyersszagú. nyirkos sárga sártömeg. Ladosné karjának ereje bunkó-rántásonként fogyott, gyarapította a földpadlót. . . . Hűvös csillém lássál érkeztek a kertbe a téli napúk. A káposzta, a csicsóka, a saláta zöld levelén fekete fagyfoltok jelentek meg A ház keményített ingnyak fehérséggel állt öreg szomszédai között. Fűrészporos kályhát tettek bele. Ladosné mellé ült. tapogatta a lábát, a derekát, a karját. A két lábaszárán végig kékesen feszül lő erek dudorodtak ki. Járása lassúvá lett, elnehezedett. Fg°sz télen alig mozdult" ki a melegről. Nem kívánkozott sehova. Nem vágyakozott semmire. csak pihenni, pihenni, egyfolytában ki tudja meddig. ritisem van — suttogtam. — Hol fáj? — kérdezte az orvos. — Itt a lábamban — mutattam. — Még jő, hogy a lábában nem lehet mellhártyagyulladása — mondta nevetve az orr'os. — Biztosan kettőt lapozott az orvosi könyvbem — mosolygott a feleségem, és elővette a cipőmet, melyből kihúzott egy kiálló szöget, — Ez nyomta a lábát — mutatta diadalmasan. Másnap feleségem névnapja volt. Ajándékul azt kérte, hogy tüntessük el a könyvet. Azt hiszem, ez volt az első ilyen eset a könyvek történetében. Beleegyeztem kívánságára. de a könyv „kivégzése" előtt még gyorsan elolvastam egy fejezetet. Elsápadtam. — Mi történt? — ijedt meg a feleségem. — Semmi, semmi, most utólag ijedtem meg. Ugyanis nemrég még megesküdtem volna, hogv eklampsiám és carclnosisom van. De most már biztosan tudom, hogy nincs. — Honnan tudod? — kérdezte a feleségem. — Na hallod? Ha az lett volna, akkor már nem élnék ... Palásti László . .. Zubogó harsogástsal rontott be újra a tavasz. A hegyek vize megiramodva szaladt a Tiszába. A menyasszony és a násznép a szombat délutáni hajóval érkezett nagv vigassággal. Bálint onnan hozott asszonyt, ahol dolgozott. Szombat éjszakától Vasárnap délig eltartott a lakodalom. Hétfőn későn ébredtek, fáradtak voltak. Együtt reggeliztek a konyhán. Utána Ladosné kiment a kis szobába. matatott valamit. Nyitva hagvta maga mögött az ajtót. Jól hallotta. amikor a menyecske azt mondta urának. — A nagy szobában lesz a nappa. link. A kicsi lesz a hálószobánk. Ügy ls mondta, hogy meghallja az anyósa. Ladosné pakolászott. Kihúzgálta a fiókokat, kiszedegette a ruhákat, Nem kérdezték meg. mit csinál. Pedig látták, hogy futkosik, motoszkál. O mondta: — Nem zavarnálak benneteket gyerekeim ... Leköltözök az alsókonyhára... Jó lesz az mér nekem. Az új asszony arca felvidámult. Az új emberé elkomorodott. De senki nem szólt egy szót sem. ladosné fogta a batyuját, ballagott az alsókonyha felé. Megnyikordult utána az ajtó. Művek és mesterek Kohán György: Á háború éveiből 2p -' • - './vá C * • , HF' t ' 1 S • A Magyar Nemzeti Galéria anyagából, a Móra Ferenc Múzeum képtárában rendezett kiállításon látható' Kohán György A háború éveiből című drámai hatású festménye. A viszonylag kis mérete ellenére is nagyerejűnek tűnő kép egy . asszonyt ábrázol, aki szegényes otthonában egyedül ülve. magábaroskadtan kesereg. A fejét kezeibe temető, gubbasztó alakot gyors ecsetvonásokkal vázolta fel a művész, mit. sem törődve a részletformákkal. Csak a jellemző testtartás indulatos lerögzítése volt számára a fontos, hogy az asszony gyötrő lelkifájdalmát megrázóan tudja érzékeltetni. Parázsként izzó színeivel szintén a helyzet feszültségét igyekezett magashőfokűvá hevíteni. A festményen a sötétre hangolt vörös, zöld és rozsdabarna tónusból harsogva csattan elő egy fehér folt, mely a mű tartalmi lényegét kihangsúlyozva, az asszony megtört vállaira tereli a figyelmét. A kép végsősoron az2al válik élményteljessé., hogy alkotója az áltaia ábrázolt szenvedéseit átéli, sőt azzal maradéktalanul n-zíozlk is. A tipikussá érlelt egyéni tragédia nemcsak a háborútól megkínzott egyszerű emberek fájdalmát képes tükrözni, hanem egyben kifejezi a művész szenvedé lyes tiltakozását is egy újabb világkatasztrófa rémségeinek lehetőségével szemben A magyar népi realista festészet nagyjainak. Munkácsvnak. Tornyainak és Koszténak örökét e képével is mes'e i«" >ji—* tette tovább a Kossuth-díjjal mr.st kitti té* t! Vá helyi Kohán György. SZ. z. Vasáxnan. A36fi. 4nrUl« 24. OEL-MAGY ARQHiiAU J