Délmagyarország, 1966. március (56. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-15 / 62. szám
Az eíso retek ám idény eW * csemegéjét tagnap vásárolta tel a Szeged és V5dlétoe Körzeti Földművesszövetkezet. A mihályteleki házikertekből mintegy 2600 csomó hónaposretket adtaíc át a gazdák. A februári „tavasz" közel három héttel előbb érlelte meg ezt a zöldségfélét, mint tavaly. A felvásárlási szakemberek mintegy 5 és fél millió csomó korai retekre számítanak Mihályteleken. Drága „fűszer" a bográcsokban Már beesteledett. A kecs- a közös munka áldomásának egy-egy 10 órás munkanapért kelábakon függő 16 bogrács jókedve már nem fért meg a 78 forintot kaptak a forrásalatt rendre kihunytak a tü- falakon belüL Sándor Tibor kúti tsz-től. A szövetkezeti zek a két napig szakács fér- tsz-elnök azonban még min- gazdák közösből származó ~ „,' , . .... dig komor arccal ült az iro- jövedelme 2 miilió forinttal fiak fatuskókon ülve fújták daházbaBj bántotta az 5 órás több volt, mint az előző eszki a közös vacsorafőzés fára- várakoztatás sérelme, öszin- tendőben. S ami kiváltságos dalmait. A mintegy 60 méter tén meg is mondta a zár- adomány: a tsz fizetéses hosszú sátorteremben és a művelődési otthonban, ahol a forráskúti Haladás Tsz 1400 ember számára terített, számadó közgyűlésen: Sérelem esett KÉPÉRNVO Hetven kilométeres olajvezeték A vasút tehermentesítésére és a szállítási költségek csökkentésére olajszállító távvezetéket építettek a dunántúli olajmezők központjából, Nagylengyeltől Devecserig. A mintegy 70 kilométer hosszú távvezeték, a közbeiktatott szivattyútelepekkel és melegí főberendezésekkel, valamint a devecseri vasútállomás területén egy korszerű olajfejtő tank és töltőállomással együtt készült. A Dunántúli Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szakemberei hétfőn megkezdték az olajvezeték szakaszos üzembehelyezését Kevesebb év végi vizsga Reform a felnőttek általános iskoláiban Szeptember 1-től, az új ság, hogy ezek a „felnőtt tanév kezdetétől a dolgozók tankönyvek" azt is jelzik, általános iskoláiban életbe milyen tudás-szintet kell ellép a reformnak megfelelő érni ahhoz, hogy a felnőtt tanterv és óraterv. Az in- hallgató az adott tantárgyból tézkedés több mint 60 ezer elégséges, közepés, jó vagy „felnőtt diákot" érint. A jeles osztályzatot kapjon. Művelődésügyi Minisztériumban a következő tájékoztatást adták az 1966—67. tanévben érvénybe lépő reformokról : a A VII. és VIII. osztályos tantervben — évente 50 órában — a jövő tanévtől már egy új tárgyat is tanítanak: a gyakorlati ismereteket, - A dolgozók általanos is- amelyből a tanulók megiskoláinak VII. és VIII. asz- merik a mindennapi élet jotályaiban az új tanévben új tankönyvekből tanítják a földrajzot, a számtant és mértant, valamint a fizikát. (A többi tantárgy reformkönyvei csak 1967—68-ban kerülnek a dolgozó diákokhoz.) — Megkönnyítjük a tanulást is: az V. és a VI. osztályokban az olvasás, írás, fogalmazás, számolás és mérés tanítására fordítjuk a nagyobb gondot, a szaktárgyi oktatás csak a VII. osztályban kezdődik. Ebben az osztályban újítás lesz, hogy csökkentjük az év végi vizsgák számát. Így földrajzból és történelemből már félévben vizsgázhatnak a hetedikes hallgatók, a tanév végén ezért már csak négy tárgyból kell majd vizsgázniok. A másik újítás: azok a felnőttek, akik nem akarják látogatni a dolgozók általános iskoláját, magánvizsgát is tehetnek az anyagból. Ahol igény van rá és a személyi, valamint a tárgyi feltételek biztosíthatók, ott az általános iskolai oktatással egyidőben szakmunkásképzésben is részt vehetnek. Elmondották még a gi kérdéseit, a munkajog és az egészségvédelem, valamint a családi nevelés alapjait. szabadságot biztosított tavaly tagjainak, amiért közel 60 ezer forintot fizetett ki. A gazdaság fennállása óta első - Nagyon elkeserített, hogy esetben kapták meg a gazez a reprezentatív rendezésű, dák a földjáradékot, 208 ezer nagy vacsorával és közös vi- forint értékben. Mindez gadalommal egybekötött zár- ^Pj-gS ^m, számadás ilyen erkölcsi sé- bogy a közös vagyon egy év relmet szenvedett. Kétszáz alatt 8 millió forinttal gyaember órákig ténfergett, mert rapodott (jelenleg 24 millió a hiánvzó 100-500 ember 800 ezer forint)- A közvélea hiányzó 300-500 emOer ménynek adott hangot egy miatt nem kezdhettük el a idds bácsi. Juhász Vince közgyűlést. Ennek ellenére hozzászólása: mindenkinek jó mulatást kí- _ A beszámoló alatt elvánok, bár az enyémet el- gondolkoztam azon, hogy rontották. ilyen bizalmasan megvagyünk. Csak arra kérem a veA szóvetkezeti gazdák bi- ^őségét, hogy ezután se zonyára érezték vétkességü- csalódjunk bizalmunkban, ket, a mély hallgatás legalábbis ezt sejtette. Hiszen Új vetés a nép életben nem volt különösebb szándékuk a késedelmességgel, talán azzal nyugtatták magukat: „Nélkülem is meglesz, majd estére a közös vacsorára bemegyek". Zsebben volt • Színes, változatos hét iránt, végét produkált a képernyő ben .. szombaton este. Többek között a Ki miben tudós? kémia elődöntőjéből láthattunk ízelítőt Dr. Paizs Istvám tanszékvezető egyetemi tanár irányításával, Kökényest Ferenc rendezésében mérték össze tudásukat a szimpatikus, ifjú „bajnokjelöltek": Földi János, Kovács Gizella, Marosi Kálmán, Tóth Csaba, Mózer Károly, Tolner László és a többiek. Megállapítható, hogy mai középiskolásaink a kémiában sokkal jártasabbak, mint md voltunk annak idején ... örömmel fedeztünk fel egy szegedit is a zsűritagok között: dr. Szabó Zoltán Kossuth-díjas akadémikust, egyetemi rektort mint a gyerefcflfc" (Ha ugyan nem nagyobb!) Taps erősítette meg a hoz zászólás igazát Csakhogy a késedelmesség már csorbát ejtett a zárszámadás hangulatán. — A közös munkában ott, . .. honosak lettek a forráskútia pénz, a szép kereset; mit a számbavétel és a közös nyújthatott volna ezekutána mérlegelés felelősségében zárszámadás? No, úgylát- azonban még nem egészen • A lipcsei vásár érdekességeit bemutató riport már kevésbé tetszett: mintha elkapkodtál! volna. Vagy az idő volt rá kevés? A riporter, Megyeri Károly minden tőle telhetőt megtett, hogy a gépújdonságokból némi „keresztmetszetet" nyújtson, nem rajta áttti hogy az egész kissé kapkodónak tetszett A Ritmus, dzsessz, melódia címmel Lipcséből közvetített könynyúzenei hangversenyből két kitűnő tánczenekar játéka: a drezdaié és a berlinié tűnt ki. • Vasárnap este vérben, feszültségtől villódzó tv-játékot mutattak be Zsurzs Éva • Igazi „mazsolát" ls tá- rendezésében: a Móricz-nolaltak szombaton, este a tv ve,,a alapján készült Barbárműsorának összeállítói és rbk^at Különösen az újra szereplői, élükön a szelte- magára találó Görbe 3érmesem talpraesett Szepesi nostól láthattunk hiteles atGyőrggyel és a jóízűen komédiázó Horváth Gyulával: Játsszunk együtt címmel bebizonyították, hogy a felnőttekben legalább olyan mérvű vágy él az önfeledt játék, a tréfás bohóságok moszférát tereintő, megrendítő szerepformálást, ám hasonlóan emlékezetes marad a filmbeli feleség, „Bodri-juhászné" szerepében Horváth Teri ls. N. E. gazdák — gondoltam. A zárszámadás ünnepe — mely egyben az éves szorgalom tiszteletét hinti el — a nagycsaládi érzést, a közösségi szemléletet plántálja a paraszti fejekbe-szívekbe. SzeIgaz. a megelégedésre min- »ünk láttára születik a fahi új hagyomanya: a tszszik az elégedettség mindig jó tanácsadó. Pedig bizalmasan megvannak den okuk megvolt, hiszen fl téma: Európa felszabadítása Szovjet szuperfilmet forgatnak Magyarországon nisztériitmban, hogy a dolgozók iskoláiban szeptembertől kezdve már több tárgyból nem a „szabványos" általános iskolai tankönyveket használják, hanem olyan tankönyvekből folyik az oktatás, amelyek megfelelnek a felnőttek érdeklődésének és tanulási módszereinek. ŰjdonBudapestre érkezett Jurij Ozcrov. a kiváló szovjet filmrendező, a MOSZFILM I. stúdiójának vezetője, a kisregényeiről Magyarországon is jól ismert Jurij Bondarjev forgatókönyvíró és Oszkár Kurjainov fődramaturg. — Hetven milliméteres fezélesvásznú — a <saenk.) kétrészes szuperfilmet készítünk a második világháború utolsó szakaszáról „Európa felszabadítása" címmel — mondotta Jurij Ozerov. — A Vörös Hadsereg győzelmi útját, az európai felszabadítás: és ellenállási moagalrnak iiareait, a második világháború sorsdöntő csatáit és legjelentősebb politikai akcióit elevenítjük fel. Költött szej mélyek mellett — kiváló mi- szovjet és külföldi színészei! alakításában — Hitler, Churchill, Sztálin, Roosevelt, Mussolini, Horthy és társaik is életre kelnek a filmben. — A kurszki csatával kezdődik a film, és Berlin elfoglalásával, (Prága felszabadításával ér véget. Felidézzük a Hitler elleni összeesküvést és a sikertelen meElítélték a csálét és lakásiizért Matók Piroska, Szeged, Pusztaszeri utca 21. szám alatti lakos, a 10-es AKÖV volt jegykezelője tíz esetben állt vállalatánál különböző vétségek miatt fegyelmi bizottság előtt. Minden esetben munkatásaivál kapcsolatos visszaéléseit tették melegre. Több nagyobb ügye azonban már túllépte szerezni, s előlegként a fegyelmi bizottság hatás- vett 2 ezer forintot gyanútlan emberektől. Külföldi árukkal is üzérkedett Egy vele közös háztartásban élő férfinek eladta a lakását 23 ezer forintért. A pénzt elköltötte, a lakásból azonban nem költözött el. Hasonlóan részedett egy házaspárt is. Azt állította, hogy szövetkezeti lakást tud felKérényletet, a varsói és a prágai felkelés drámai jeleneteit, az 1944. október 15-1 magyarországi Szálasi-puccsot. Steinmetz kapitány tragédiáját és a Budapesti önkéntes Ezred harcát a magyar főváros felszabadításáért. — A jelenetek egy részét — a Szovjetunión kiviil — Csehszlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban, az NDK-ban, Jugoszláviában és Olaszországban forgatjuk, az említett országok legkiválóbb színészeinek, filmművészeinek, szakembereinek és tanácsadóinak közreműködésével. A filmnek önálló magyar forgatócsoportja is lesz. Jurij Ozerov elmondotta még, hogy a film ötletadója és védnöke: Malinovszikíj marsall. A forgatásokon a szovjet hadsereg csaknem valamennyi fegyverneméből sok tízezer harcos statisztál majd. A produkció vezetői eddig Varsóban és Prágában jártak, Budapestről pedig Belgrádba utaznak, hogy előkészítsék a nagyszabású munkát. Júniusban ismét visszatérnek Budapestre, a helyszínek kiválasztására és a próbafelvételek elkészítésére. A Magyarországon játszódó jeleneteket az eredeti színhelyeken forgatják majd, az egykori eseményekkel azonos hónapokban: ez év októberében és 1967 január-februárjában. Az „Európa felszabadítása" világpremierjére — a tervek szerint — a szovjethatalom születésének ötvenedik évfordulóján, 1967. november 7-én kerül sor. család együtt issza az éves gazdálkodás sikerének áldomását A tsz-közösség nemcsak a kis parcellákat, a kisparaszti gazdálkodást forgatta közös barázdába, — népéletet átalakító hatása egyre inkább átcsap emberibb területekre is. A társasági élet, az öröm és gond, a szórakozás és barátkozás világába A 16 bográcsban Maróti Károly 30 tagú szakácsbrigádja ízes vacsorát főzött. Talán a brigád vezető sem tudta, hogy a marhapörköltbe fűszerként „belecsempészte" a munka tisztes, közös áldomásának új szokását is. A nagycsaládi együvétartozás érzését. Balogh Ödön SZÍNÉSZEK ÉS SZEREPEK Sebastiano: Gyimesi Kálmán A Rigoletto után ismét drámai szerepet kapott Gyimesi Kálmán, operatársulatunk fiatal baritonistája: D' Albert Hegyek alján című operájának Sebastianóját alakította. Az előadáson Littay Gyuláit váltotta feL s nem volt könnyű dolga, hiszen Littaynak kimondottan „testhezálló" az opera földesúri szerepe. Gyimesi ezt a figurát a muzsika vonatkozásában érezte macáénak; szerep játszási bátorságban mintha adósurak maradt volna. Sokkal felszabadul tabbnak ismertük eddig a színpadon. Az érezhető óvatosság a szerep érése közben minden bizonnyal eltűnik majd. ft I. Országos bélyegkiállítás Bajcsy-Zsilinszky emlékére A szarvasi bélyeggyűjtő ságharcosokat, írókat, tudókör a Hazafias Népfront Or- sokat, művészeket, pclitikuszágos Tanácsának támoga- sokat, a népek barátságát, a tásával Bajcsy-Zsilinszky szocializmus építését, a tudoEndre születése 80. évfordu- mány és technika vívmányabójának emlékére szülőföldjén. Szarvason 1966. június C-én és 6-án országos bélyegkiállítást rendez „Szabadságért — demokráciáért" jelszóval. A felnőtt és ifjúsági it. valamint sportot ábrázoló bélyegeket állítanak ki. A kollektíven vagy egyénileg jelentkezők szándékukat május l-ig közöljék a _ szarvasi bélyeggyűjtő kör olbélyeggyű jtők magyar és nökségével, ahonnan részlenemzetközi anyagból szabad- tes felvilágosítást kapnak. köbét, s előbb a rendőrség- sőbb a házaspárt elvitte egy re, majd a bíróságra ke- épülő házhoz, s rámutatott rült. Munkatársai túlzott az emeletre, hogy melyik lahiszékenységét használta ki, hogy anyagi előnyökhöz jusson. M. Mihály és felesége éveken át gyűjtögettek szorgalmasan, hogy majd gépkocsit vásárolnak. Matók Piroska behálózta őket. Nem létező Opel Recordot ajánlott fel megvételre, természetesen előleg fejében. Több mint 30 ezer forintot csalt ki három részletben a kas lesz majd az övéké. Csalás, a népgazdaság szerveinek megtévesztése, a devizagazdálkodást sértő bűntett, valamint üzérkedés miatt Matók Piroskát 2 évi szabadságvesztésre ítélte a J szegedi járásbíróság Ezenkívül kötelezte 5 ezer forint vagyoni előny, valamint a bűnügyi költség megfizetésére. Az ítélet nem jogerős. Megnyílt a bécsi vásár A 83. bécsi tavaszi vásárt vasárnap Jonas osztrák köztársasági elnök nyitotta meg. A vásáron, amely az öszszes eddigiek közül a legnagyobb, 29 országból 2300 kiállító vesz részt. Gyorsllsta a loité március 14-i jutalomsorsolásáról A sorsoláson a 8. hét szelvényei vettek részt Hétfőn délután Budapesten, az Országos Takarékpénz- rádió. 8 349 153 rádió. tár Nádor utcai székházában megtartották a lottó jutalomsorsolását. - • vettek részt Alább közöljük a szegedi totó-lottó körzeti iroda terű 8 368 938 ezüst cigarettakészA jutalomsorsoláson a 8. hét szelvényei let. 8 377 840 fényképezőgép. 8 385 711 rádió." 8 388 857 kerékpár. 8 391 534 vásárlási léten vásárolt es jutalommal kisorsolt 8. heti szelvények utalvány. 8 394 961 vásárlási számát: 086 510 porszívó és padló- földi óra. autóbuszkirándulás. utalvány. 8 398 797 8 399 784 lemezjátszó. kefélő. 11Ö154 rádió. Í19 450 8 052 602 r^tó."To^TS óra Wartburg TS^ínc1^ óra-duó. 120 426 rádió. 510 275 8 058 019 porszívó és padló- Sgépfocsirá uteteány mosógép és centrifuga 524 075 kefélő. " n™ meiygepaocsira ucaivany, 8 058 877 rádió. porszívó és padlókefélő. 8 081 416 kerékpár. 8 086 413 548 461 ékszerkazetta. 560 427 óra. 8 116 839 porszívó és pad- , _ rádió. 546 342 ékszerkazetta, lókafélő 8 132 477 rádió utalvány- 8 430 778 mosógép. 566 791 mosógép és centrifu- 8 139 188 utalvány 8145 794 8 434 725 rádió. 8 446 450 óra. ga. óra. 8147 776 bútor. 8 160 085 ,vásár1^ 2 946 814 fényképezőgép, kerékpár. 8165 043 kerékpár 8 451 932 lemezjátszó. 8 455 686 2 946 902 rádió. 2 947 555 óra. 8 170 539 kvarclámpa. 8 171446 8 462 671 hűtőgép. 2 947 741 porszívó és padlóké- külföldi autóbuszkirándulás. " felo. 2 958 613 rádió. 8 173 458 utalvány. 8 179 457 8417 307 kerékpár. 8 417 404 rádió. 8 419 700 vásárlási 8 466 380 hűtőgép. 8 467 709 mosógép és centrifuga. 8503701 óra. 9VD543R Mtőgép. 8 512 325 ágynemű. 8 515 261 rádió. 8 519 128 vá5 338 826 fényképezőgép, külföldi autóbuszkirándulás. ?471321 8 478108 5 339 356 hűtőgép. 5 346 451 8 183 011 óra 8 190 023 utal- ^Ti^P3" 8479793 radio. vásárlási utalvány. 5 351 310 vány 8 199 325 porszívó és 8 489 290ora 8 496 119 Moszkóra. 5 352 391 vásárlási utal- padlókefélő. 8 203 679 fényké- T^* típ* személygépkocsi vány. 5 352 395 vásárlási utal- pezőgép. 8 204 700 vásárlási utatvíar'vány. 5 364 916 fényképező- utalvány. 8 215152 ágynemű, gép. 5 550 231 óra-duó. 8 216 221 magnó és utalvány. 5 571 580 óra. 8 226 289 fényképezőgép. 7 339 082 lemezjátszó. 8 226 708 kvarclámpa, sárlási utalvány. 8 532 738 7 349 431 fenyképezogep. 8 227 477 kerékpár. 8 228 413 fényképezőgép. 8 539 482 óra7 558 113 hűtőgép. 7 562.284 televízió. 8 249191 utalvány, duó. 8 541804 külföldi antóradio. 7 565 812 kvarclampa. 8 275 482 lemezjátszó, buszkirándulás. 8 549 538 rá7 571 568 külföldi autóbuszki- 8 285 066 rádió. 8 301 664 óra sárlási rándulás. 7 582 360 rádió. 8 305 091 óra-duó. 8 305 733 óra 7 589 183 óra. 7 591 800 7 594 584 óra. 8 019 919 rádió. 8 024 918 8 311 108 rádió. 8332401 ^0magnó es utalvány. 8 025 667 dió. 8 332 599 vásárlási utalutalvány. 8 032 650 mosógép vany 8 337 457 rádió_ 8 341 240 -és centrifuga. 8 040 010 kül- vásárlási utalvány. 8 346 972 ntalyány. 8556 804 8 556 412 ágynemű. óra- magnó és utalvány. 8 309 706 8 563 669 mosógép és centriponsz.ívó és padlókefélő, fuga. 8 587 786 mosógépcentrifuga. 8 594 302 rádió. A gyorslista helyességéért a szerkesztőség felelősséget nem vattai. Kedd, 1966, ns&rcfoa 15. D€ksMASttAKmMMÍM 5