Délmagyarország, 1966. március (56. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-15 / 62. szám

Amikor tavaly jobbra át októberben, egy napon két ellentétes tájékoztatást röppen­tettek szét a világban a hírügynökségek, nem volt vi­lágos: Untung alezredes, vagy az ő úgynevezett Szep­tember 30-i mozgalmát gyorsan leverő Suharto tábor­nok akarta-e megvédeni Sukarno elnököt Azóta eltelt 6 hónap alatt az Indonéziában lezajlott események: a szégyenteljes és barbár hadjárat a kommunista párt és a baloldali elemek ellen, a vészbíróság elé állított Njo­no és Untung az utolsó szó jogán elhangzott beseédei, az az állítólagos magnetofonszalag — a tábornokok taná­csának üléséről —, amely Sukarno elnök birtokában van, bizonyította, hogy az úgynevezett „tábornokok ta­nácsa" mégiscsak létezett — hiába tagadták maguk a tábornokok. És amikor a szélsőséges jobboldali hullám bizonyos mértékű csillapodása után, az elmúlt hetek­ben már-már úgy látszott, hogy Sukarno elnök meg tudja állítani a teljes jobbratolódást, leváltotta a kom­mün istaellenességéről hírhedt Nasution tábornokot, el­ítélte a katonai vezetőket, mert azok utasításai ellené­re nem léptek fel a jobboldali diáktüntetések ellen; aáotobratolódást okozó tábornokok ul timátumot intéztek Sukarnóhoz, aki egy hét után, miként azt a Tokio Simbun című japán lap írja, „.. .rendkívül feldűlt ál­lapotban aláírta a dokumentumot** — miszerint átadta a hatalmat Suharto tábornoknak. A puccsista tábornok alaposan megszervezte a hatalomátvételt, már előzőleg „kicserélte" Sukarno pa­lotaőrségét, és Djakartába vezényelte a Siliwangi had­osztály több alakulatát Első intézkedései között szere­pelt a baloldali csoportok elleni „tisztogató hadművele­te", letartóztatott huszonhat minisztert akik mindez­ideig követték és igyekeztek helyreállítani Sukarno NASAKOM-politikáját Hiába jelentette ki Suharto, hogy az űj rendszer Mitifcrpitalisfei és antiimpertalista — a New York Ti­mes soraiból kiderül, hogy az Egyesült Államoknak ré­sze volt az Indonéz fordulatban. Sukarnóra rákénysze­rftették, hogy adja át a hatalmat és az elnök most „há­zi őrizetben" van. íme, így védte meg Suharto Sukar­nót! Hffl már idÁ^erűtlen « Szeptember 30-lmozga­" Illat jómmal kapcsolatban azt bizonygatni: létezett-e valójában a tábornokok tanácsa, vagy sem. Most kétségtelenül a tábornokok katonai diktatúrája elé néz Indonézia népe, s ez a szomorú: az eddig is annyi véráldozatot kívánt helyzet nehéz harcok elé állítja a haladó indonéz erőket. x. A Pentagon a háborn fokozását követeli Muködesbe helyezték az amerikaiak tizedik légi támaszpontját szárazföldi hadsereg ós a haditengerészet pilótái va­sárnap 42 bevetést hajtottak véére, főleg Hanoitól dél­re és nyugatra, állítólagos Katonai létesítmények és a demilitarizált övezettől északra felevő vidék eflm Vietnamban hétfőn műkö­désbe helyezték az amerikai­ak tizedik légi támaszpont­ját Mint az AFP megjegy­tA* egy ís vei ezelőtt az amerikaiafcnak még csak négy légi támaszpontjuk volt Dél-Vietnamban. A 9 Saigon OITT) Hétfőin a kora órákban a dél-vietnami sza­badsághaoosok tüzérsége le­lőtt egy felderítő repülőgé­pet Saigontól 60 kilómé-ter­nyire északnyugatra. A két­tagú amerikai személyzet közül az egyik mezeit, a másik megsebesült A légköri viszonyok meg­javulása következtében az amerikai légierő az elmúlt 24 órában folytatta légitá­madásait észak-vietnami te­rületek ellen. Az amerikai többi hatot a legutóbbi hó­napok sarán építették a tengerpart mentén. Két újabb támaszpont most épül, az egyik a Mekong deltájá­ban, a másik Saigontól 350 kátémé-ternyire fekvő Tuy Hódnál. HATO-vd1»ág Lázas tanácskozások a válaszadás előtt Terrorintézkedések Indonéziában (Folytatás az 1. oldalról.) Suharto tábornok ugyan­megállapításai szerint, „ne- akkor utasította a politikai hezen tudják titkolni örö- pártokat, hogy ne vegyenek műket". Az Egyesült Álla* fel soraikba kommunistákat mokban abban remenyked- . , , ., , . , „ . nek, hogy Suharto, hangza- A Jelentkezési köteleretteeg tos antiimperialista meg- vonatkozik azokra is, alak nyilvánulásai ellenére, kész más „kommunistabarát" szer­lesz együttműködni majd vezet tagjai voltak. Amerikával. Nagy reménye­ket fűznek az új Indonéz rezsim antikommunista ma­gatartásához is. A New York Times sej­teti, hogy az Egyesült Álla­moknak része volt az indo­néz fordulatban. A lap meg­állapítja, hogy „az Egyesült Államok hosszú időn át tü­relmes diplomáciát folyta­tott, hogy ezzel elősegítse a hadsereg, győzelmét a kom­munisták felett". Amerika „kiváló kapcsolatokat tart fenn a katonai vezetőkkel". Minden párttagnak jelentkeznie kell A legfrissebb hírügynök­ségi jelentések szerint Indo­néziában újabb kommunista­ellenes terrorintézkedéseket adtak ki. Valamennyi nyu­gati hírügynökség a djakar­tai rádióra hivatkozva is­merteti Suharto tábornok legújabb rendeletét, amely­nek értelmében március vé­géig minden kommunista párttagnak jelentkeznie kell lakóhelyének körzeti kato­nai parancsnokságán. A ren­delkezés kilátásba helyezi, hogy „szigorúan eljárnak mindazokkal szemben, akik a jelentkezési kötelezettség­nek nem tesznek eleget". 9 Párizs (MTI) A francia kormány, miután a 14 atlanti társországhoz in­tézett emlékiratában részle­tesen kifejtette álláspontját, most az érintett államok vá­laszát várja. A NATO Párizs­ban székelő állandó bizott­sága tagjainak Franciaország nélkül megtartott értekezle­tén elvi megegyezés jött lét­re, hogy közös nyilatkozat­ban reagálnak a francia kor­mány döntésére. Megfigyelők úgy vélik, hogy a válasz hangja sokkal mérsékeltebb rint egy-kéí napon beiül sör lesz, mint ahogyan a külön- kerülhet a nyilatkozatterve­küü NATO még mindig jobb, mintha nem lenne NATO". Az államtitkár azt hangoz­tatta, a bonni kormány fel­fogása szerinte elsősorban az a legfontosabb, hogy biz­tosítsák a szövetség működés­képességét 0 London (MTI) Lázas tanácskozások foly­nak arról az angol nyilatko­zattervezetről, amely tizen­négy tagállam nevében „At­lanti hűségnyilatkozatban" ítélné el De Gaulle elnök be­jelentett döntéseit Angol lapértesülések # Washington (AFP) Az amerikai vezérkari fő­nökök egyesített bizottságá­nak — a Pentagon — ülése arra az álláspontra helyez­kedett, hogy fokozni kell i&z amerikai katonai művele­teket Vietnamban, a légitá­madásokat ki kell terjeszte­ni a haiphongi kikötőre és nyersolaj -berendezésekre. A kormány — írja a fran­cia hírügynökség — még nem mondott véleményt az araerikai katonai vezetők ja­vaslatairól, de' emlékezetes, hogy 1964 novemberben az első észak-vietnami bombá­zásokat az ő tanácsaikra kezdték meg. Arab csúcsértekezlet 9 Kairó (AP, UPI) Az arab kormányfői talál­kozóra érkező miniszterelnö­kök közül többen sajtónyilat­kozatot tettek, amelyben el­vetik az úgynevezett „Isz­lám paktum" megteremtésé­re tett javaslatokat. Hétfőn délután az Arab Liga kairói székházában megkezdődött az arab kor­mányfők értekezlete. A UPI értesülése szerint a kormányfők felhívást in­téznek majd az Egyesült Ál­lamokhoz, hogy a Közép-Ke­let erőegyensúlyának fenn­tartása érdekében ne szállít­son a jövőben fegyvereket Izraelnek. Ebben a kérdés­ben Szíria terjesztett elő ja­vaslatot, amelyet az arab külügyminiszterek már elfo­gadtak, s a kormányfők elé terjesztettek. A kormányfőik tanácskozá­sának egyik fő napirendi pontja a palesztinai mene­kültek kérdése lesz. böző nyugati országokban el­hangzott első nyilatkozatok­ból következtetni lehetne. 9 Bonn (MTI) Bonnban hétfőn tovább folytak a tanácskozások a NATO-válsággal kapcsolat­ban. Von Hase államtitkár, a kormány szóvivője hétfő dél zet erősen felhígított válto­zatának köztótételére. „Nem fogunk meggondolatlanul vagy indulatosan válaszolni, de egy pillanatra sem sza­bad lebecsülnünk a NATO jövőjét érintő francia beje­lentések rendkívüli súlyosaá­gát" — hangoztatta Stewart utáni sajtóértekezletén egy brit külügyminiszter hétfőn kérdésre válaszolva kijelen- választói gyűlésen. tette: „A Franciaország nél­Castro bírálta Kínát 9 Havanna (Reuter, AP) Fidel Castro kubai mi­niszterelnök vasárnap es­te e"v forradalmi ünnepsé­gen, a rádióban is közvetí­tett beszédet mondott Egyebek között kijelentet­te: „Szomorú és megalázó, hogy miközben népünk har­cot vív az imperializmus ellen, kénytelen vagyunk energiánk egy részét arra fordítani, hogy válaszoljunk azoknak, akiket őszinte szö­vetségeseinknek tartottunk". Castro szóvá tette, hogy a Kínai Népköztársaság mind ez ideig nem adott érdem­ben választ azokra a kubai tiltakozásokra, amelyekben a szigetország a kínai rizs­szállítmányok csökkentése miatt panaszkodott Mind­össze egy rövid és sértő hangú levél érkezett Kíná­tól. Castro azzal vádolta Kí­nát, hogy „imperialista tí­pusú kampányt folytat Ku­ba ellen". Kína olyan ha­zugságokat és rágalmakat terjeszt, hogy md veszedel­mes revizionisták vagyunk — folytatta, majd emlékez­tetett arra a kubai tör­vényre, amely megtiltja, hogy élő embereiknek szob­rot emeljenek ós ezzel kap­csolatban szóvá tette a Kí­nai Népköztársaság egyes vezetőinek az istenítésdg menő személyi kultuszát. A francia döntések — Je­lentette ki Stewart — „csa­pást mérnek a NATO integ­rált védelmi rendszerének egészére, amelyen a nyugat és a szabad világ biztonsága nyugszik". Ez volt az első hivatalos brit válasz De Gaulle elnök levelére. Nkrumah a ghanai felhívása néphez 9 Dakar (AFP) Nkrumah vasárnap újból felhívással fordult a conakryi rádión keresztül a ghanai néphez. Nkrumah az impe­rializmus ás a neokodanializ­mus zsoldjába szegődött ka­tonai és rendőri kalandorok­nak nevezte Ghana jelenlegi vezetőit Felhívta a „hozzá hű" ghanaiakat, hogy készül­jenek fel az új accrai rend­szer megdöntésére, folytassák ellenállásukat és bízzanak a legközelebbi jövőben sorra kerülő fordulatban. • Khartoum (MTI) Mohamed Ahmed Mahgub szudáni miniszterelnök és hadügyminiszter vasárnap üzenetet intézet Sekou Touré guineai államelnökhöz. A szudáni kormányfő hangos­tatja, hogy Szudán hajlandó Guineával együttműködni „az afrikaiak jogainak hely­reállítása céljából?. Cape Kennedy Huszonnégy órával elha­lasztották a Gemini—8. ame­rikai űrhajó kedd reggelre tervezett startját A hétfői műszaki ellenőrző vizsgálat ugyanis vezetékhibákat mu­tatott ki mind az Atlas-ra­CAOLA LÉGFRISSÍTŐ CTMÍC73 snrcirrm 7f kellemes illatú, a helyiség levegőjét felfrissíti és fertőtleníti! x Bp. 3461 BOLGÁR KÖRKÉP LENDÜLETES LAKÁSÉPÍTÉS — 10 MILLIÁRD CIGARETTA — BULGÁRIA ÉS KUBA — BUL­GÁRIA ÉS FRANCIAORSZÁG Mint mindenütt a népi de- ményekben mindössze a ía­mokratikus országokban, úgy kosság 21,4 százaléka éL A Bulgáriában is lendületes la- lakbérek alacsonyak. Az át­kásépítés folyik. A növekvő lagos havi fizetésnek alig tok Indulnak a Jövőben Ha­vanna és Várna között 3,5 százalékát kell átlagban lakbérre fordítani. igények kielégítésére 1945 és 1965 között 980 000 új lakás épült. Ezek a lakások célsze­rűség szempontjából megfe- —w leltek a követelményeknek. Az elmúlt kilenc esztendő- Bulgária dohánytermékei ^ ben Bulgária valamennyi vá- előkelő helyen szerepelnek a . világranglistán. A kitűnő rosában megkétszerezték a minőségű bolgár dohánynak lakásállományt Mintegy 35 £s a belőle készített cigaret­millió négyzetméter új lakó- táknak mindig jelentős kül­tér keletkezett 1956 és 1965 földi piacai voltak. Most Haszkovo-ban új dohány­Bulgária és Franciaország új kereskedelmi egyezményt köt. A« egyezmény hosszúle­járatra készül s 1966—1970 között marad érvényben. Az elmúlt esztendőben Bulgária Franciaország árucsere forgalma kitöltötte a 36 mil­lió dolláros keretet kétóban, mind magában ad űrhajóban. New York A washingtoni Ewerrmg Star közli hogy a március 6-án lezajlott guatemalai el­nökválasztások előestéjén a rendőrség letartóztatta és bí­rói ítélet nélkül kivégezte Victor Manuel Gutierrezt a guatemalai Munkapárt veze­tőségi tagját Leonard Cas­tillo Florest az országos pa­rasztszövetség főtitkárát és még 24 baloldali személyisé­get Nairobi Tom Mboya kenyai gazda­sági és tervezésügyi minisz­ter hétfőn kijelentette, hogy felmentik tisztségüktől azo­kat a kenyai minisztereket és miniszterhelyetteseket, akik támogatják a KANU­ból kivált politikusok most megalakított pártját a Ke­nyai Afrikai Uniót között. A bolgár építőipar ld­gyárat építenek. Ez lesz az tett magáért. Színvonalát ország legnagyobb dohány­nemcsak a városokban léte- gyára. Ami pedig kapacitá­sült lakások korszerűsége, sát íH-erti, évente 10 milliárd , „ „ „ darab füstszűrős cigarettát hanem a tengerparton, a kés2Ít majd> kizár6iag ex­bolgár Riviérán épített gyö- portra. A bolgár dohányipar nyörű szállodasorok európai új létesítménye jelentős nép­híre is bizonyítja. gazdasági bevételi forráso­Persze, nemcsak a városok kat nyit meg' fejlődtek a bolgár építőtevé­kenység révén. Jelentősen gazdagodnak új épületekben a falvak is. Bulgária kisebb­nagyobb községeiben évi át­lagban 22 000 új lakás épül. Meglepően jó e tekintetben a fejlődés aránya. Érdemes felfigyelni arra a tényre, hogy a lakóház épít­kezések nagy része — csak­nem teljes egésze — magán­jellegű, esetleg szövetkezeti alapon szervezett. A bolgár lakosság 78,6 százaléka olyan otthonban lakik, amely sa­A szocialista országok in­ternacionalista együttműkö­désének új hatása a bolgár— kubai államközi gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés. Ezzel a kér­déssel egy szakértőkből álló vegyesbizottság foglalkozott Havannában s beható ta­nácskozás után aláírták á jegyzőkönyvet. Pontosan rögzítették a feladatokat a mezőgazdaság, a bányászat, a cukoripar és egyéb ipar­ágak, valamint a tengeri szállítás fejlesztése érdeké­ben. Jelentős a megállapo­dásnak az a része, amely ját tulajdonában van. Bérle- szerint rendszeres hajójára* Március lS-én. ma este 8 órakor Pincér­bál a Hungáriában Minden kedves vendé­günket szeretettel meg­hívjuk. Változatos mű­sor. záróra reggel S órakor. Hungária Szálloda Tisza Szálloda Royal Szálloda Virág Cukrászda Hungária Eszpresszó vezetősége és dolgozói K. 95 Meghívjuk Önt és családját a SÁRKÁNY ÉTTEREMBE (Indóház tér 1.) megerende­zendő „ Télutó hétre Program: március 15. kedd; halvacsora, március 17., csütörtök: „Mindenki kedvére" magyarnóta-est. Közreműködik: Ormándi Vendel. Etelkttlönlegességekből bemutató 20 órától. Március 20., vasárnap: „Családi ebéd". 12—15 óráig sörzene. zongorá­nál Batári Sándor. Asz­talfoglalás az üzletveze­tőnél. Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat S. 62 615 2 DiL-MAGTARORSZAG Kedd. mrótas 15. j

Next

/
Thumbnails
Contents