Délmagyarország, 1966. március (56. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-25 / 71. szám
Igazi erSprdba... T (Kiküldött munkatársunk- akik a katonákat tanították, tói ) Szabó István idősebb körépA pontonos-hídász egység iskolai tanár megilletődve parancsnoka álcázott harcál- fordul a parancsnokhoz és lásátoól rádión adja az utasí- azt mondja: tást: .,Megkezdeni a folyón az „i átkelést."' Pillanatok múltán . ~ A tóK»udományhoz nem a rakétások, repülősök és a ^ azt látom itt a tüzérek biztosításával meg- gyakorlaton, hogy a fiúk a kezdődik a menetből indított hadseregben odaadóan teljeerőszakolt átkelés a Dunán, .... . ... , . ... az ujabb támadás az ellenség S"'K késségüket, erttk a ellen dolgukat. Mint szülő is büszke vagyok rájuk, a mi Tank a váen fiainkra. Örülök annak Í6, Az öreg folyó mentén, több hogy iR*n a hadsekilométer szélességben tart a reg felszerelése. szakharcászati gyakorlat. Az első nagy és igazi eröpró- „Igyekeztünk!" baja azoknak, akik mindöszsze néhány hónapja vonul- A. fiúk... Csapzottak, sátak be a néphadseregbe, s rosak, kicsit fáradtak. De most az ..öreg" katonákkal akármelyiket is szólítom meg, együtt teljesítik a harci felvalamennyi vidáman, mosolyogva válaszol. Králik Ágoston rádiós, szép száll fiú. Termelőszövetkezetből vonult be. A rádiózást a hadseregben tanulta, morzés előképzést pedig az MHS-ben kapott. — Hogy érzi magát? — Nagyon jól! — A koszt? ? — Bőséges. Ízletes. Gyakor•urraT •fUJu Tavasz az iskolaudvaron = Futóverseny kétszáz résztvevővel Az atlétikai kterrr minden évben a mraei futóversenyekkel kezdődik. Csongrád megyében városi és jártai szinten már megrendezték a küzdelmeket és most a megyei bajnokságra kerül sor. Ez a verseny Szegeden a Rókusi vásártéren vasárnap délelőtt fél 10 órai kezdettel lesz. A bajnokságon a jelek szerint szegediek és makóiak indulnak a legtöbben, de részt vesznek rajta vásárhelyi, szentesi, kisteleki, szőregi és algyői fiatalok is. A megyei szövetségben mintegy kétszáz indulóra számítanak. A legnépesebb az ifjúságiak futama lesz, de a legnagyobb küzdelem mégis a felnőtt fet-fiafe 6000 méteres versenyében várható, amelyben Huszár János, az SZVSE Békéscsabán élő országos válogatott atlétája is elindul. Előre láthatólag klubtársa: Jáksó Ottó és közötte dől majd el ae etaőeég kérdése. Az egyre javuló idő btoanyána nemcsak a versenyzőket, hanem az atlétika barátait is ki csa lógatja vasárnap a Rókusi vásártérre, ahol jó rendezés mellett körülbelül egy óra alatt kerül sor a látványosnak és érdekesnek ígérkező viar dalra. =S=0=R=0=K=B=A=N= Kevés a gól 1300 munkaórát dolgoztak társadalmi munkában a fiatalok. Most végzik a feke- zeseirete salak második rétegének a hengerelését. Néhány nap múlva már be is fejezik e a vörös salak „teregetése" marad hátra. Igaz, hogy 10 adatot. A parton dübörögnek a lánctalpas úszógépkocsik és n folyóba ereszkednek. Legénységük tüzel. Távolabb az eUüllyeszthetetlen, önjárókomp harckocsit szállít a vízen és tesz partra. A lánctalpas úszójárművek a nagy vízen átkelve új partot érnek. A műszaki felderítők fegyverekkel a mély, lat közben meg különösen süppedő iszapba lépnek, jólesik. Előttük már az aknakeresők Szili István tavaly érettséé* gyorsan jelzik, hogy hol gizett. Édesapja hegesztő, szabad az út, hol vonulhat- édesanyja szintén gyári munnak előre. kas. Félrecsúszott acélsisakjat pillanatok alatt megigaHidé jítés zítja és a kérdésekre elmond. , . ., . ia' , . „..„. mi munkások is jelentkezA radios a másik partra _ Nehany honapja vagyok ( k jelen : ..Hídfőállást létesitet- Latooa. Hat az igazat meg- tacus roplabdazdl ígé^ tunk!. .. Tul a folyon fel- vallva, az elsó napok szokat- tűnnek a pontonelemeket lanok voltak, mert más itt, szállító gépkocsik. A hidta- nsiret a polgári életben, gok — egy-egy három tonna Most már azonban — nevet — gyorsan loccsannak a víz- _ nyoma sincs az első naben. Épül a pontonhíd. Ne- pok szorongásának. héz, egész, embert kívánó _ Igen jól teljesítették a munka ez. A Duna sodra feladatot. erős, ezzel is meg kell bir- - Igyekeztünk, és nincs ebben semmi különös — feleli. A Tisza-parti Gimnázium tanulói az iskola tágas udvarán még a nyáron elkezdték egy sportpálya építését. A tél ugyan egy időre megzavarta a munkát, de most. Ma Kender—IKV megyei A szegedi alapfokú nagy- A labdarúgó NB Il-ben edhogy eljött a tavasz, ismét bajnoki tekemérkózés lesz pályás és kispályás labdarú- dig három, az NB többi osabenépesedett az iskolaudvar. Szegeden, a ruhagyári pá- gó-bajnoksag sorsolása elké- tályában és a Csongrád me— Autók érkeznek sorba a fe- Iván délután háromnegyed 5 szült. A mérkőzések két hét gyei bajnokságban két forórai kezdettel. múlva kezdődnek. Mivel dulót bonyolítottak le. Egy • * több csoportban a létszám általános hiányosságot má*Gitay Zoltán és Kovács páratlan, ezért a bajnokság- is megállapíthatunk, s ez a „ _ Sándor, a Szegedi VSE két a városi TS-ben még nagyfokú gól szegénység. Az S jele* hirkózóversenyzöje je- ^ndig lehet nevezni. NB I-ben eddig egy ménLr^Ttób" Tatán tartózkodik, * kőzésen átlagai El esett; miután meghívták okét a az NB 11 keleti csoportjamagyar válogatott keret ed- Holnap. szombaton kél t>an 2,67, a délkeleti NB IIImegyei bajnoki labdarúgó- ban 2, a nyugati NB II-ben * mérkőzés lesz Szegeden: az '.93 és az NB I B-ben csak Az Újszegedi TC labdarú- Alsóvárosi MÁV a Szentesi L88 az átlagos teljesítmény, gó-szakosztó lya szerdán és MTE-vel (volt Kinizsivel) a Jellemző, hogy az NB I kete salakkal, s fürge diákok hordják szét a pálya területére. Izzadó homlokkal tolják a talicskát és húzzák a súlyos hengereket. munkát, s akkor már csak Pénteken délután az egyesü- Szabadság téren, a Textil- B-ben és a délkeleti NB III.. .. * , .... 1 fel 1 : .1 _ á 1 ? 1.1 . 1 .T i. _ orr i- _ * j. Vtar* oeo!.' zh rt~x - emr oc nnnt 4-* let pályáján általános isko- művek a SZAK-kal a tex- ban csak egy-egy csapat tolások részére toborzó edzést tlles-pályán találkozik. Mind az első két mérkőzésen vagon kell belőle és nem tart. Felszerelést mindenki a két helyen délután 3 órais oly egyszerű a beszerzé- részére biztosítanak. kor kezdenek, se, de az iskola igazgatósága bízik abban, hogy „megtalálja" hozzá a pénzt és a szállításhoz a megoldást. A napokban új társadalÁ megyei női kézilabdabajnokság tavaszi sorsolása kózni. — A pontonépitő „részlegek" is vetélkednek, ki végez először a munkával — jegyzi meg a parancsnok. Szegedi "öreg" katonák Később az „öreg" katonák Aztán nem is sok idő múltán között — a műszakiak félti pontonhidépités meghatá- szerelésének gyakorlati be...... .... • . <„,, mutatóján — a hídvető harcrozott idejét tobb mint fele- kocs. kezelóU<ént 6zegedi re csökkentve készen áll az fíerCeU Józseffel és Vörös erős híd. A folyón, a hídon Lászlóval váltok szót. Közét pedig megkezdődik az átkövet .. lik. hogv sokat tanultak a hadseregben és azt a gyakorkeles. Gépkocsi gépkocsit ,aH élptben i{J tudják hasz_ nosítani. Józsi, ha leszerel, visszamegy gépkocsivezetőnek az ÉM Csongrád Megyei Építőipari Vállalathoz, Laci. a technikus pedig, szintén vtszszatér régi munkahelyére. „Büszke vagyok rá uk!" A szakharcászati gyakorla ton a Honvédelmi Miniszté rium meghívására jelen van- Addig azonban - mint tarnak a KISZ. a társadalmi és saik - n hadseregben teljesítik a tömegszervezetek képvise- feladataikat. lói, s azok a pedagógusok. Morvay Sándor hogy bekapcsolódnak a pálesz, mivel a jövőben itt tartják edzéseiket. A nemzetközi méretű kézilabda- és kosárlabdapálya nyerni, de a Budapesti VSC és a Mezőkovácsházi Petőfi is mindig csak 1:0 arányban szerezte meg a két pontot. A mezőny mindenütt nagyon kiegyensúlyozott. NB III-as csoportunkban például két forduló után már nincs pontnélküli együttes. Az NB II egyik csoportjában sincs I. forduló (IV. 3.): Szentesi Vllf. forduló (V. 32.): MVSE KMTE—SZEAC. Móravárosi Ki- II.—SZEAC. Sz. V. Meteor—Mó- már pontveszteség nélküli; lyaépítésbe, hiszen ez az'is- Makó1 ""Í'2"' .®z- Tertii-Szentesi és pontot eddig még csak a WUoIiHi/o-r A VSE IL-Kistelek. Sz. Voros Me- KMTE Mindszent—Dorozsma. . Koiauavar az o oraionuK is te0r. Sz. Tanárképző Főiskola. Szentesi Fáklya—Kistelek. H Mosonmagyarovári TE nem —1 S7 Textilművek—H. Textil. Textll-Sz. Tanárképző. „„ . .. . Mindszenti Tiszavirág Tsz SK— szerzett, ae mma a ketszer Szentesi Pedagógus Fáklya. k^E-Iz^V ZelToV Móro^- ^ egy góllal vesztett. II. forduló (IV. 10.): Szentest ros—MVSE II.. Sz. Tanárképző A bátor támadóiá+ék neFáklya—Sz. Textil. H. Textil- -Szentesi Fáklva Kistelek- támadójáték peUV3 ropiaDaapaiyavai) ap- Sz. v. Meteor. Sz. Tanárképző- Mindszent, Dorozsma—Sz. Tex- dig nem rossz, főleg idegeiW rillS vegere elkeszul. Az IS- MVSE II.. Kistelek—Móraváros. til. SZEAC-H Textil , „_, ... „ „ • - tprve Dorozsma—Szentesi KMTE. SZE- „ . . . ben. Ezt peldazza a SzegeeB terve AC_Mindszent. X forduló (VI. 5.): Móraváros VoF A ^ , „ —szeac. mvse n.—szentesi ^ esete is. A vasutasok az K^E^Xetk^MoraVaros-l? KMTF" ^ V- Meteor-Dorozs- erélyesnek tartott Bp. Sporkereteben adjak at a fiata- Tanárképző MVSE n.-H. Tex-" ma- sz. Textu-Kisteiek. Mind- otthonában sem védeT_1 1- H1 g7 v Meteor—Szen'esi Fák- szent—Sz. Tanárképző. Szentesi , lya. Sz. Textil—Mindszent. SZE- Fáklya H. Textil keztek es a hazaiak etso góíAC-Dorozsma. ^ XI fordnM ^ 12 (. jára hárommal válaszoltak. til-SZEÁc"'6 Mmds^cbt-Sz.Tev" ICMTE—Móra város! H. Textil- Idén három taláikozóböl Meteor. Szentesi Fáklva-MVSE Mindszent. Sz. Tanárképző-Sz. kettőt már megnyertek, éa iskolaépület elkészítése al- IT.. H. Textil—Móraváros. Sz. TextU. Kistelek—Sz V. Meteor , , , , , ._ - „ .' Tanárképző-Szentesi KMTE. Dorozsma—MVSE n SZEAC* ^ bTZt£tt° a t°VOt iDetően. kola vezetőségének szerint április 30-án iskolai KISZ-nap és tornabemutató keretéb lóknak. Az újszegedi Rózsa Ferenc gimnázium tanulói sem maradnak tétlenek. Az új ka Imával, a tégla és mas Kistelek—Dorozsma/ építőanyagok szállítása köz- v. forduló <v. i.>: ben, a teherautók és szesz ent esi KMTE—H. Textil. Móraváros— Szentesi Fáklya. MVSE II.— kerek nyomán tönkrement Mindszent. Sz. v. Meteor—sz. Textil. Dorozsma—Sz. Tanárképző. S^EAC—Kistelek. VI. forduló (V. 8.): Sz. V. Meteor—SZEAC. Sz. Textil—MVSE TI.. Mindszent—Móraváros. Szentesi Fáklya—Szentesi KMTE. H. Textil—Dorozsma. Sz. TanárképSzentesi Fáklya. Karmái Láaztó az udvaron levő kézilabdapálya. Ludányi Márton testnevelő tanár vezetésével délutánonként napok óta 25 —30 diák dolgozik a felújítiáson. Ha minden jól megy, vn. forduló rv. is.): szentesi akkor április 4-én már újjá- KMTE—Mindszent. Móraváros— Sz. Textil. MVSE n.-sz. V. Meteor. Kistelek—H. Textil. Dorozsma—Szentesi Fáklya. SZEAC— Sz. Tanárképző. épített pályájukon játszanak az újszegedi gimnázium tanulói. RÁDIÓMŰSOR PÉNTEK Kossuth Rádió ság. 19.00 Esti pihenő - nwzzstkával. 19.54 Jó eíszakat. gyere4.30 Hírek. 4.32 Hajnaltól reg- i?®k! Esti Krónika. 20.30 ----- - Ü) szórakoztató lemezeinkből. gélig . 5.00 Hirek. 5.30 Reggeli Krónika. 5.45 Falurádió. 6.00 ™ ™ fte."1®^^ Hírek. 6..30 Hírek. 7.00 Reggeli ^Sf* SS" járásjelentés. 23.20 Zenekari muzsika. 34.80 Hírek. 0.10-0:29 Filmzene. Petőfi Rádió 4.30-10.58 Azonos a Nossuth Három elbeszélés . ff 7 — közölték a szerelemről «r.°ss 111 4 szerelem vak Egj főkönyvelő, barátjainál vendégeskedve, megismerkedett egy csodahzép fiatal leánnyal. „Bánom is én. hogy akár az apja lehetnék! Minden vágyam, hogy enyém legyen". Őszintén szólva még nagyapjának l.s beillett volna. Annál nagyobb örömmel állapította meg már az első találkozó alkalmával, amikor a lánynak egy szerény kis brilliansgyürút ajándékozott, hogy ő sem közömbös Iránta. Hamarosan összeköltöztek. A főkönyvelő szorgalmasan dolgozott és csaknem mindennap valamilyen kis aprósággal tért haza. Hol egy DKWJunior kocsit, hol egy nercbundát, hol brilliánsgyűrűt. vagy egyéb hasonló csecsebecsét hozott. — Túlórázom! — mondotta a főkönyvelő. — Miattad töröm magam drágám. A leány ujjongott, akár a gyermek. — Jó jó, de kíméld az egészségedet! — mondta kebléhez szorítva a bundát. — Hiszen én téged olyan nagyon, nagyon szeretlek! A leány gyógyfüveket főzött a főkönyvelőnek. és apukának szólította őt. Így éltek békésen és boldogan mindaddig, amíg a főkönyvelő szerény megtakarításaiból nem épített egy gyönyörű villát, uszodával a parkban. Egy borús napon aztán a főkönyvelő helyett a rendőrség jelent meg a villaban. Lepecsételték az autót. Lefoglalták az ékszereket és bundát is. Több mint egymilliót költött el röviden. teremtőm! — sírta el maszegény szerelmes lány — s én észre sem vettem. — Mint ismeretes, a szerelem — vak. I 2 | j\ szerelem határtalan Annak a férfinak, akiről e történet szól, gyönyörű felesége volt. S nagyon szerette a férjét. Olyannyira szerette, hogy mindenütt, lépten-nyomon csakis róla beszélt. A szerelmes asszony merőben véletlenül megismerkedett Nikodémuszszal (taxi helyett Nikodémusz piro6 „Fiat—1100" kocsijába ült), de nem szűnt meg a férjéről áradozni. — Hová visz? — kiáltott fel az aszszony hirtelen. — A városnak éppen a másik végében lakom. A férjem nyugtalankodni l'og. Mindig idegeskedik. ha késem. Ó, ha tudná, mennyire szeretem őt, s hogy ö milyen kedves!.... Később, amikor az asszony felkereste Nikodémuszt, hogy megtekintse pipagyűjteményét, így szólt: — Vajon mit csinál az én drága férjecském? Bizonyára engem vár és nyugtalankodik. Ö, ha tudná, Nikodémusz, mennyire szeretem a férjemet! O olyan csodálatos. Néhány hét múltán az asszony a hálókocsi fülkéjében megjegyezte Nikod óm úsznak: — A férjem már bizonyára vágyódik utánam. Szerelmes férjecském! Nikodémusz te nem is tudod megérteni, mennyire szeretem őt!... A vonat egyre gyorsabban száguldott velük a határállomás felé. Mint ismeretes, a szerelem nem ismer határokat. I 3 I Szerelmi áldozat Harmadik hősünk ugyancsak gyönyörű, fiatal és szerelmes asszony volt. Napjai nyugodtan és boldogan teltek. Jól aludt (rendszerint délig), aztán betért az eszpresszóba vagy a fodrászhoz, majd sétálni indult. Ámikor a férje hazatért, se vége, se hosz.sza nem volt a dédelgetésnek, a kedveskedésnek. — Mit vettél ma nekem? Eszedbe jutott-e a te kis asszonykád? A férj soha nem feledkezett meg róla. Nagyon szerették egymást. Egy szép napon a férfit elbocsátották. Először kénytelen volt az autóját eladni. De tréfálkozott: — Most aztán beiratkozom az autóbusz- ós villamosutasok tanfolyamára ... Később aztán elmaradtak az ajándékok. Ezt is tréfával ütötte el. — Szeretlek téged, drága feleségem, de plátói szerelemmel... Az asszony nehezen viselte el mindezt Olyan nagyon szerette a férjét, hogy nem akart a terhére lenni. „Szerelem! — gondolta gyengéden az asszony. — Nem birom elviselni a gvötrelmeidet. Lám itt van ez a Lesek! Van kocsija, villája, minden évben külföldön üdül... Inkább majd az ő terhére leszek!" Ezzel otthagyta a férjét és Lesekhez ment. Mint ismeretes, a szerelem a legnagyobb áldozatokra képes. Z. R. Krónika n. 7.30 Ül könyvek. 8.00 Hírek. 8.85 Műsorismertetés. 8.20 Táncdalok. 8.57 Kie a 108 forintos bankjegy? 9.82 A megnyugvás ösvényein. Karácsony Benő regényének rádióra alkalmazása. 10.09 Hírek. 10.10 Süss rádió műsorával. "Közben: 6 38 ki nap. fal alá . . . 10.30 Édes -8.30 Torna. 10.90—10.10 Hirek anyanyelvünk. 10.35 Két opera- 10.10-11.59 Zenés műsor J2..70 nyitány. 10.39 Lottóeredmények. —12.15 Hírek. 13.45 Időjárás- és 11.00 Iskolarádió. 11.30 Magyar vízállásjelentés. 14.00 Muszorgsznolak. 11.57 Hallgatóink figyel- kij: Borisz Oodunov 14.25 Bemébe. 12.00 Hirek. 12.15 Vivaldi Iveggyűjtók ötperce. 14.30 Mágó —Beethoven hangverseny. 12.57 Károly népi zenekara játszik. A budapesti színházak műsora. 13.00 Hirek. >5.05 Válaszolunk 13.00 Ami a jüvö hét zenei mű- hallgatóinknak. 15.28 Heti hangsora ibol kimarad . . . 14.00 Hi- versenykalauz. 15.50 Iskolarádió rek. 14 85 Görög dalok. 14.20 In- 16.06 Muzsikáló fiatalok 16.35 dulók. 14 30 Zsigongó. 15.00 U/.e- Könnyű dallamok. 17.00 Hirek. netek. 15.40 Gulyás Pál és Oláh 17.05 Brahms: m. szimfónia. Gábor versei. 13.50 Munkás- 17.45 A nederlandi vadászok Afénekkarok a mikrofon előtt, rikában 18.50 Verbunkosok, 16.00 Hírek. 16.15 Bartók Béla népdalok. 18.40 Láttuk, hallotzongorázik. Basilides Mária éne- tuk. 19.00 Hírek. 19.10 Berlini kel. 16.43 Fogadóira a 4-es stú- Ünnepi Hetek 1965. Bartók-hangdióban. 16.58 ötórai tea. 17.57 verseny. 20.55 A zene szava. Hallgatóink figyelmébe! 18.00 Mi 21.00 Hírek. 21.05 Bástyasétány történt a nagyvilágban? 18.15 77. Rádióoperett. 23.80—23.1S HíHazánfc hirei. 18.20 Üj zenét új- rek. TELEVÍZIÓM ŰSOR Magyar televízió 8.20 Iskola-tv. Orosz nyelv. (Kózépisk. ni. oszt.) Grisa. Andrei. Mása és n mezőgazdaság. (Ism.) 0.05 ' Élővilág. (Alt. isk. V. oszt.) A település kerül elö állatok. 9.40 A film hangja. Kisfilm a fllmhang dramaturgiai szerepéről. 10.00 Lottósorsolás. Közvetítés a lottó igazgatóság Nádor utcai székházából. 10.15 Ez nem én vagyok, hanem a niásik! Magyarul beszélő francia filmvigiáték. (Ism.) 11.50 Telesport. (Ism.) 14.30 Élővilág. (Ism.) 16.45 Orosz nvelv (Ism.) 17.10 Kémia (Középisk. I. oszt.) A kén oxidjai és saviai I rész. (ism.) 18.10 Az iskola-tv postáia. Miis(,rkalau7 pedagógusokntk. 18.30 Ki miben tudós? Biológia. kémia és matematika elődöntő. (Folytatás.) Jugoszláv televízió 10.0(1 Jsko]a-(v. 18.35 Hirek. 16.40 Orosz nyelvoktatás. 17.00 Angol nyelvoktatás. 17.JO Iskolatv. 18.00 Kis világom. 18.25 Műsorismertetés. 18.80 Tv-úidonságok. 18.45 A tv fribünie. 19.15 Műkedvelő népi együttesek. 19.40 Reklámok. 19.54 Jó éjszakát. gyerekek! 30 00 Tv-hírad í 20.30 Játékfilm. 22.00 Intermezzo. 22.15 Zenei magazin. 23.15 Hirek Román televízió 18.00 Tv-híradó. 18.15 Sorozatfilm. 18.35 A tavasz hírnökei. Iskolások műsora, m-an Heti szemle. 30.00 Bemutató efőtt. 20.15 Népi muzsika. 21.15 A tv térképe. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács „ lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: dr. Lökös Zoltán. Szerkesztőség: Szeged. Magvar Tanácsköztársaság útla 10. Telt fon: 35-35. 30-03 Eiszakai telefon 35-00 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállaiat Felelős kiadó: Kovács LászM Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útia 10 Teiefon: 35-00. 31-10 (Beküldött kéziratokat nem 61* tünk meg és nem adunk vissza.l A lapot nyomla 9 Szegedi Nyomda. Szeged. Balcsy-Zslltnszkv u. 28 sz. (NDEX 25 53 Periesztík a Csongrád megyei postahivatalok Előfizetési dij egy hónapra 12 Ft Előfizethető bé-rm.i- postahivatalnál é- kéahsait ónéi fi DÉL-MAGYARORSZÁG Péntek. 1966. március 25.