Délmagyarország, 1966. március (56. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-03 / 52. szám
Szíria határait újból megnyitották 0 Damaszkusz (AFP Reuter) A szíriai miniszterelnökség közleményben jelentette be, hogy az ország határait szerdán reggel nyolc órakor ismét megnyitották a forgalomnak. Damaszkuszi hírek szerint Zuajen új kormánya szerdán tartja első ülését. Az AFP az új kormány összetételével kapcsolatosan olyan értesülést közöl, hogy annak húsz tagja közül négy katona, hat a Baath-párt balszárnyához tartozik, négy másik pedig „marxista beállítottságú". Zuajen nem járult hozzá ahhoz, hogy kormányában „nasszeristák" is részt vegyenek. A vietnami háború folytatásához Íz amerikai szenátus megszavazta a 4.8 milliárd dolláros Isiiéit 0 Washington (MTI) Több mint 3 milliárd dollárt haladéktalanul fegyvervásárlásra fordíthat a Pentagon abból a 4,8 milliárdból, amelyet az amerikai kongresszus két háza kedden megszavazott. A Minden pártét StefiEfeffük Ghanábnn Nkrumah ünnepélyes fogadtatása Guineában Quaison-Sackey a puccsisták mellé állt 0 Accra (UPI, AFP) adója volt. Bing elmondta, Ankrah tábornok, a Nem- hogy kíméletlen eszközökkel zeti Felszabadítási Bizottság vallatják börtönében. elnöke, kedd este rendeleti úton betiltott minden ghanai politikai pártot. A tilalom vonatkozik nemcsak Nkrumah Népi Konvenció Pártjára, hanem az általa betiltott ellenzéki, úgynevezett Egyesült Pártra, valamint annak száműzetésben működő szárnyára is. A A párt vezető szerve hazahívta a mali delegációt az Afrikai Egységszervezet most Nyugati hírügynökségi je- folyó Addisz Abeba-i milentések szerint szerdán reg- niszter: konferenciájáról, s gel több mint száz szovjet egyidejűleg hazahívta Mali állampolgár (műszaki szakértők és családtagjaik) egy különgépen elhagyták Accrát. • Cotonon (AFP) Szerdán ghanai diákok utcai tüntetést rendeztek az rendelet betiltja a tömeg- angoi fővárosban az erögyüléseket, felvonulásokat, a szakkal eltávolított Nkrupropagandakampányokat, rnah mellett. A diákok ilyen nagykövetét Ghánából. Mint a határozatról kiadott közlemény rámutat, „mindkét döntésnek nagy jelentősége van, és összhangban áll a forradalmi harc mali koncepciójával". Az A ESZ értekezletén, mint ismeretes, részvételi jogot biztosítottak az új ghapártjelszavak használatát is. feliratokat vittek magukkal: nai katonai rezsim küldöttGhánából érkezett egyéb (jAfrika Kwame Nkrumah jelentések szerint a kínai mögött áll", „Imperialisták! ügyvivő kedden jegyzéket Engedjétek, hogy Afrika nyújtott át a külügymin isz- egyedül határozzon sorsátériumban. A jegyzék éle- ról!" sen tiltakozik amiatt, hogy ,„ . v kínai szakértőket, akik a két • Djafcarta (Reuter) ország gazdasági és műszaki Subandrio indonéz kulugyegyüttműködési egyezmé miniszter kedden bejelentetségének. A döntéssel a mali küldöttség élesen szembehelyezkedett. 0 Dakar (AFP, Reuter) Dr. Kwame Nkrumah kedden 16.40 órakor (magyar idő) megérkezett Conakryba, Guinea fővárosába. A Conakry-i repülőtéren ünnenyének keretében dolgoztak te, hogy Sukarno elnök tá- pólyes fogadtatásban Ghanában, a múlt héten a rendőrkapitányságon brutálisan megkínoztak. Az újságírók kedden felkereshették az accrai bortönben Geoffrey Bing volt angol képviselőt, aki Nkrumah személyes jogi tanácsmogatásáról biztosította Nkrumah volt ghanai elnököt. • Bamako (MTI) Mali kormánypártja, a Szudáni Unió Párt Politikai Bizottsága szerdán határozati javaslatot fogadott el. Washington A washingtoni külügyminisztérium épületében szerdán szovjet—amerikai tárgyalások kezdődtek az 1966—67. évekre szóló tudományos, technikai és kulturális csereegyezmény megkötéséről. Rawalpindi Az indiai és pakisztáni küldöttség mintegy ötórás ülést tartott a pakisztáni Rawalpindiben. Varsó Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt főtitkára szerdán Varsóba érkezett. Berlin A berlini passierscheintárgyalások nyilvánvalóan túljutottak a holtponton, miután dr. Michel Kohl államtitkár és Harst Korber szenátusi tanácsos, az NDK kormányának, illetve a nyugat-berlini szenátusnak a megbízottja a múlt héten szombaton, e héten pedig hétfőn és kedden is négyszemközti megbeszélést folytatott. Róma Az Olasz Kereszténydemokrata Párt „új erők" elnevezésű baloldali csoportja kedden este tartott ülésén úgy határozott, hogy kilép a párt vezetőségéből és ezt a döntést levélben közölte Rumorral, a Kereszténydemokrata Párt főtitkárával. Brüsszel Tovább folytatódik a belga kormányválság. A legújabb jelentések szerint Paul Wilhelm Segers felkereste Baudouin királyt és visszaadta kormányalakítási megbízatását. A király a lemondást elfogadta. Szófia Megtalálták és kivették a földből azt a 3 kilogramm súlyú meteoritot, amely február 28-án esett le a bulgáriai Pavel község termelőszövetkezetének földjére. A bolgár földre hullott meteorit szabálytalan köralakú, lyukacsos felületű és fekete színű. A meteoritot Szófiába szállították tanulmányozás céljából. Bonn A nyugatnémet kormány 1965. decemberében hozott határozata, amelynek értelmében 6—7 százalékkal felemelték a vasúti személyszállítási díjszabást, március elsején lépett életbe. reszesU.1t a Moszkvából érkező Nkrumah: Sekou Touré guineai elnök fogadta, majd együtt megszemlélték a kivezényelt díszszázadot. 21 ágyúlövés üdvözölte a vendéget. # Accra (Reuter) Quaison-Sackey, a Nkrumah-kormány volt külügyminisztere és az ENSZ-közgyűlés egykori elnöke szerdán Londonból visszaérkezett Accrába és néhány órával később sajtóértekezleten jelentette be, hogy az új katonai rezsim mellé áll. (Quaison-Sackey minden jel szerint megtagadta elnökének azt az utasítását, hogy Addisz-Abebában részt vegyen az AESZ-értekezleten. Quaison-Sackey sajtókonferencián bejelentette, hogy felajánlotta szolgálatait az új ghanai rendszernek. Azt, hogy milyen minőségben szolgálja majd az új ghanai vezetőket, nem részletezte. kormány által kért rendkívüli katonai költségvetés elfogadásához nem fért kétség, a hosszúra nyúlt szenátusi vita befejezéséhez azonban végül még Johnson elnök személyes közbenjárására is szükség volt. Az elnök több szenátortól telefonbeszélgetések során kérte a mielőbbi szavazás lebonyolítását. Kétes érték Politikai körökben azonban kétes értékűnek minősítik az elnök győzelmét, s annak a véleménynek adnak kifejezést, hogy a vietnami vita a közeljövőben folytatódni fog. A képviselőházi szavazással egy időben 78, túlnyomóan a demokrata párthoz tartozó képviselő külön nyilatkozatot nyújtott be, amelynek értelmében a katonai költségvetést megszavazzák ugyan, de hangsúlyozzák, hogy nem támogatnak semmiféle, a háború kiterjesztésére irányuló lépést. Semlegesítési javaslat Kedden tették közzé azt a levelet, amelyet 4100 amerikai ügyvéd intézett Fulbright szenátorhoz. A levél aláírói hangsúlyozzák, a teljhatalom megadásáról 1064-ben hozott törvény nem hatalmazza fel Johnson elnököt arra, hogy fokozza Délkelet-Ázsiában a katonai tevékenységet. A szenátusi vitában Fulbright szenátor egész Délkelet-Ázsia semlegesítését javasolta a népi Kínával történő megállapodás alapján. A semlegesítés előnyösebb a teljes győzelemnél — szögezte le a szenátor — a délkelet-ázsiai térség semlegesítéséről szóló megegyezést — mondotta — garantálnia kellene a DélkeletÁzsiában érdekelt hatalmaknak. fl „kétfejű sas" sikertelensége 0 Saigon (Reuter) A hírügynökség jelentése szerint kedd este befejeződött az úgynevezett „Kétfejű sas" hadművelet, amelyet az amerikai tengerészgyalogos egységek február 19-én indítottak Quang Tinh tartományban, Saigontól 560 kilométerrel északkeletre a 12 napos hadművelet során a tengerészgyalogosoknak nem sikerült érintkezésbe lépniök a térségben jelzett partizánegységekkel. II szabadságharcosok gyüzeíme A dél-vietnami szabadságharcosok — a most beérkezett jelentések szerint — jelentős győzelmet arattak az ellenféllel szemben Quang Tri és Ba Ria térségében. A Long Quang-i helyőrségi állomás ellen intézett merész támadásaik következtében körülbelül két századnyi amerikai és dél-vietnami katona vált harcképtelenné. A harcot az ez évi eddigi lehevesé!>b támadásnak minősítik. Hivatalosan is elveszett az amerikai hidrogénbomba 0 Washington (AP) Az amerikai külügyminisztérium szerdán hivatalosan is elismerte, hogy a két amerikai repülőgép emlékezetes január 17-i összeütközésekor Spanyolország területe felett elveszett egy „atomszerkezet", amelyet még máig sem sikerült megtalálni. Arra a kérdésre, vajon miért várt az Egyesült Államok 44 napig azzal, hogy beismerje, képtelen volt megtalálni nukleáris arzenáljából hiányzó fegyverét, a külügyminisztérium szóvivője csupán annyit válaszolt, hogy a hallgatást „biztonsági megfontolások" tették szükségessé. 6 Madrid (AFP) Iribarne spanyol tájékoztatásügyi miniszter és Duke, az Egyesült Államok madridi nagykövete Palomares közelében meg fog fürdeni a tengerben. így akarják eloszlatni a spanyolok aggodalmait a tengervíz fertőzöttsége miatt, azon a helyen, ahol az amerikai hidrogénbomba a tengerbe esett — közölte a Pueblo című madridi lap. Kongresszusi előkészületek 0 Moszkva (MTI) A Szovjetunióban az SZKP 23. kongresszusának előkészületei szervezetten folynak. Azerbajdzsán és Turkménia után most Moldva és Észtország fővárosában is megnyíltak a köztársasági pártkongresszusok. Ezeken a Központi Bizottság beszámolóján kívül megvitatják az új ötéves terv irányelveinek tervezetét, megválasztják a köztársasági pártok új központi bizottságát és küldötteket választanak a március 29-én, nyíló 23. pártkongresszusra. Ufabta tüntetések Indonéziában © Djakarta (Reuter) Bár az indonéz kormány a múlt héten betiltott minden felvonulást, szerdán újabb diáktüntetésről érkezett hír. A felvonuló diákok Subandrio külügyminisztert rágalmazó jelszavakat kiabáltak és követelték elmozdítását. Amikor a diákok látták, hogy erősen felfegyverzett egységek állják el a Sukarno palotájához vezető utat is, visszafordultak és később szétszóródtak a lakónegyedek irányában. Sukarno elnök szerdán jóváhagyta az indonéz diákok nemzeti szövetsége megalakítását. Az erre vonatkozó javaslatot kedden jelentették be először Djakartában, s azt a célt szolgálja, hogy a diákszervezeteket közvetlenül Sukarno elnök irányítása alá helyezzék. Hallgat az őrnagy 0 Párizs (MTI) A Ben Barka-ügy vizsgálóbírója kihallgatta LeroyVinville-t, a francia kémelhárító szolgálat őrnagyát. A kihallgatásnál kiderült, hogy a kémelhárító őrnagy nem hajlandó a bűnbak szerepét vállalni. Közölte a vizsgálóbíróval, hogy a hivatalos titoktartás hallgatásra kötelezi, de nem érzi magát bűnösnek, mert a Lopeztől kapott jelentéseket mind továbbította feletteseihez. I-eroy írásos feljegyzést adott át a vizsgálóbírónak, ebben kéri, hogy a kémelhárító szolgálat bocsássa a bíróság rendelkezésére a Ben Barka-ügyben készített jelentéseit és feletteseinek a jelentésekhez fűzött észrevételeit. Percemberkéknek általában a tiszavirág életű politikai figurákat nevezik. A „Percemberek" azonban korántsem tiszavirág életűek, mert szervezetük, a Minutemen, immár több mint fél évtizede, pontosabban 1960. júniusa óta működik az Egyesült Államokban. A Minutemen szélsőségesen reakciós, katonai jellegű titkos egyesület, tagjai — innen a szervezet neve — minden percben készen állnak „az akcióra". Titkosnak csak azért nevezhető a szervezet, mert önmaga tekinti földalatti mozgalomnak magát. Valójában azonban megalakulása óta létezése köztudott, a hatóságok előtt is, amit az FBI vezetőinek nyilatkozatai, a Minutemen leleplezett fegyverraktárai egyaránt bizonyítanak. A „Percemberek" mégis háborítatlanul garázdálkodhatnak — a New York Herald Tribüné például most februárban fényképes Interjút készített parancsnokukkal, sőt, képet közölt a Minutemen egyik fegyveres hadgyakorlatáról is. KAPCSOLAT AZ FBI-VEL Mi a magyarázata e különös elnézésnek? A Minutemen beszivárgott az FBI-be és a CIA-ba is, sőt, Róbert DePugh, a parancsnok szerint bármikor A „Percemberek" — a percre várnak Mr. DePugh puskaporos üzletei hozzáférhet e két kulcsszerv titkos dossziéihoz. A Minutemen célkitűzései helyenként mintha egybeesnének némely amerikai hivatalos szerv, köztük például a képviselőház Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottságának irányvonalával. A Minutemennek három készenléti feladata van — s mind a három a „vörös veszedelem" elleni keresztes hadjárattal függ össze. Ezek a modern rohamosztagosok, akik máris szabályos egyenruhát — hadgyakorlataikon rohamsisakot — viselnek, adott jelre készek: 1. Letartóztatni az „ellenséges elemeket", akiknek feketelistája máris zésükre áll; 2. Illegalitásba vonulni és fegyvert fogni; rös ügynökök" között még Truman volt és Johnson jelenlegi amerikai elnök is szerepel ... Csakhogy ezeknek a „futóbolondoknak" (akik különben csak következetesen végighaladnak azon a gondolatmeneten, amely egyik-másik amerikai hivatalos szervnek is sajátja) — fegyver van a kezükben. CÍM: „CÉL!..." New Jerseyben és San Diegóban, Illinois államban, de Virginiában is fegyverraktárt tartanak fenn. A hatóságok tagadják, hogy a fegyverek hivatalos készletből származnának. Csakhogy rendelke- — emlékezzünk a dallasi elnökgyilkosságra — az Egyesült Államokban nem különösebben nehéz lőfegyverhez 3. Meggyilkolni a vezető jutni. A Minutemen emellett kommunista, vagy csak egyszerűen haladó szellemű politikusokat. Ha megismerkedünk az „ellenséges elemek" listájával, azt hihetnénk, hogy a „Percemberek" közönséges futóbolondok, hiszen a „vöberendezkedett arra is, hogy maga készítse a szükséges felszerelést. A nem is olyan titkos „titkos szervezetnek" becslések szerint, több mint 25 ezer tagja van, s ezek mindegyike öt dollár tagdíjat fizet. Mr. DePugh, a mozgalom szellemi atyja és gyakorlati irányítója, akinek gyógyszervegyészeti laboratóriuma évi 400 ezer dollárt jövedelmezett, üzletét elhanyagolta. Miből telik akkor a Minutemennek a veszélyes hadijátékra? A kérdésre egyelőre nincs felelet, de alapos a gyanű, hogy a pénz ugyanazokból a forrásokból csörgedezik, amelyek — mint ősszel kitudódott — a KuKlux-Klant is táplálják, és bizonyos mammutcégektől származnak... A Minutemen tömbfelelősökkel dolgozik, egy-egy ilyen csoportvezető tíz—száz tag munkájáért felelős. Az egyesületnek saját lapja van. amelynek címe jellemző módon a katonai vezényszót idézi: „Cél!"... TAGTOBORZÓ — KÖRLEVÉLLEI. Az a módszer, ahogyan a Minutemen a jövendő tagokat verbuválja, különösen éles fényt vet a hivatalos Amerika és a titkosnak mondott szervezet szellemi kapcsolataira. Róbert DePugh elmondotta, hogy gyakran köröznek felhívást: üljön össze az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság. Az aláírók közül azután kiszűrik az alkalmas jelölteket, akiket később meghívnak egy „lojális amerikaiaknak" tartott fejtágítóra. A fejtágítót formailag nem a Minutemen szervezi, de — irányítja! New Jerseyben, Charles Joelson, az emerikai képviselőház tagja dossziét nyitott a „Percemberek" viselt dolgainak. Hír szerint képviselőházi vizsgálatot követel az ügyben. Furcsa fordulat lenne, ha netán éppen az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság venné szemügyre a Minutement. Ennél furcsább már csak az lehet, ha ez a vizsgálat ugyanúgy folyik majd mint a Ku-Klux-Klan elleni. Mert az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság, amely 'y feltűnő gyorsasággal tulott ítélkezni baloldali politikusok felett, egv hónap híján egy esztendeje nem tud végére járni annak hogy mi is az a Ku-Klux-Klan... SERÉNY PÉTÉI 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök. 1966. március 3.