Délmagyarország, 1966. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-17 / 40. szám

1966. FF.BRUAR 17., CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: DONÁT Ülést tart ax I. kerületi tanács A szegedi I. kerületi ta­nács holnap, pénteken dél­előtt 8 órai kezdettel ülést tart a népfront Vörösmarty utcai székházában. A napi­renden szerepel a kerületi tanács állandó bizottságainak és szakigazgatási szerveinek a kapcsolata, valamint a nap­közi otthonos óvodák mun­kája a kerületben. Ezután előterjesztésekre és a tanács­tagok Interpellációjára kerül sor. A tanácsülés nyilvános. Képviselői beszámolók Holnap, pénteken Szege­den a Csongrád megyei or­szággyűlési képviselők közül ketten tartanak beszámolót. I-acsén Mihályné délután 5 órakor a felsővárosi párt­szervezet székházéban talál­kozik választóival, s tart szá­mukra tájékoztatót, amit fo­gadóóra követ. Bódi László ugyancsak délután 5 órakor, az I. kerületi pártszervezet székházában számol be vá­lasztóinak, s Itt. tart fogadó­órát is. Ősbemutató a Kamaraszínházban Küvesdi Nagy Lajos, Sze­nes Iván és Nádas Gábor ze­nés bűnügyi paródiáját, a Szegény kis betörö-t mutat­ják be a Kamaraszínházban holnap, pénteken este 7 óra­kor. A darab tegnap dél­előtti próbáján résztvettek a szerzők is. Rendező: Bozóky István. A főbb szerepeket Demjén Gyöngyvér, Falvay Klára, Bordás Dezső és Já­szai László játsszák. Ittas gépjárművezetők Ittas gépjárművezetés miatt állt a szegedi járásbíróság előtt Bálint Mihály, Klskun­dorozsma. Lehel utca 24. szám alatti lakos. Olyan it­tasan hajtott motorkerékpá­ron, hogy arról többször ls leesett, s az úton két kerék, párost is elütött, akik köny­nyebb sérülést szenvedtek. A szegedi járásbíróság halmaza­li büntetésül 6 hónapi sza­badságvesztésre mint főbün­tetésre, továbbá 3 évre eltil­totta a gépjárművezetéstől. A szabadságvesztés végrehajtá­sát 3 évi próbaidőre felfüg­gesztette. Háromezer forint pénzbün­tetésre ítélte a szegedi járás­bíróság Nyári János, Kisszál­lás, IÍ. kerület 96. szám alatti lakost, aki munkaidő­ben Ivott bort, majd motor­kerékpáron hajtott. A köz­lekedési rendőrök Puszta­mérgesen tartóztatták fel az ittas motorost. — A Törékeny boldogság. Cserhalmi Imrének a Tisza­tájban megjelent Irodalmi ftlro-íorgatóköny véből ké­szült tv-játékot — amelyről lapunkban már írtunk — február 24-én este 7 óra 50 perces kezdettel tűzte mű­sorára a televízió. Előadások, rendezvények A tavaszi növényvédelemről. A Hazsiss Népfront Szeged vá­rosi bizottságinak növényvédel­mi akcióbizottsága holnap, pén­teken délután 8 órakor az újsze­ged! pártszékhár.ban s tavaszi növényvédelem kérdéseiről ren­dez előadást. Minden érdeklődőt szívesen fogadnak. Szakmai előadást tart a mé­hész szakszövetkezet szakköre február ÍB-An. pénteken délután 9 órakor az fmsz Szent István tért kultúrtermében. Minden érdeklődőt szívesen látnak. — Vaslcrinclcs salakból. Lausitzban egy hatalmas hő­erőmű működik barnaszén­nel. A hőerőmű hamujáról és salakjáról megállapították: igen magas — helyenként több mint 50 százalékos vas­tartalommal rendelkezik. A salakban levő értékesíthető vasmennyiséget a szakembe­rek háromezer tonnára be­csülik. — Vasúti karambol, Jugo­szláviában Split dalmáciai tengerparti kikötőben a szerda reggeli órákban egy tehervonat összeütközött egy személyvonattal. A szeren­csétlenség következtében tíz utas meghalt és sokan megsebesültek. Az összeüt­közés oka valószínűleg az, hogy egy meredek lejtőn a tehervonat fékrendszere el­romlott. A reggeli elmaradt... Farkasok végeztek két jávorszarvassal Lenin­grád közelében. Az er­dei lakmározást azon­ban az erdész közeledte megzavarta. Az erdész a visszatérő farkasok el­pusztítására erős mérget helyezett el a jávor­szarvasok combján. Nemsokára azonban két­ségbeesetten rohant a rendőrségre közölni, hogy turisták jókora da­rabot lekanyarítottak a jávorszarvasokból és a mérgezett hússal elvo­nultak. A leningrádi televí­zlóban a rendőrség fel­hívást tett közzé. Je­lentkezett egy agronó­mus, aki elmondta, a csoport tagjainak va­lószínű útvonalát. A ke­resés másnap reggel eredménnyel Járt: a cso­port két ügyeletese ép­pen a húst főzte, a töb­blek aludtak. A reggeli elmaradt... — Gyakorlati oktatás A New York-1 rendőrség de­tektívtestületét meghívták, hogy tekintse meg az Agatha Christie egyik bűnügyi regé­nyéből készült filmet. A ve­títést a „kifejlet" előtt meg­szakították, hogy a detektí­vek be tudják bizonyítani rátermettségüket és az eleve kiosztott lapokon megjelöl­hessék a gyilkos személyét. — Fertőtlenített gyöngyök. Japán gyöngytenyésztők rá­jöttek, hogy ha a gyöngy­kagylókat antibtotikus für­dőbe helyezik, 30 százalékkal emelhető a mesterséges gyöngytenyészet hozama, öt évi kutatás után a tenyész­tők arra az eredményre ju­tottak, hogy a kagylóállatok, amelyek nem termelnek gyöngyöt, vagy csak rossz minőségűt, különféle fertőzé­sek áldozatai. — Elhunyt Escher Károly. Életének 78 évében, súlyos betegség után szerdán el­hunyt Escher Károly fotó­művész, a Magyar Népköz­társaság érdemes művésze, a magyar fotózás doyenje. — Muzsikáló ház. Egyes szakértők szerint a világ legfényúzőbb palotája az In­diai Tajpurban van és „A szelek palotája" nevet viseli. A márványpalota ablakaira, kapuira és kiugró köveire kis hangszereket akasztottak, több mint négyezret. Mikor a szél fújni kezd, a ház ha­rangjátékszerú zenét hallat. — Az okos kutya. Az In­formation című párizsi lap­ban jelent meg: „Allatked­velőnek eladom fajkutyá­mat. A vevő kívánságra ta­núkkal igazolom, hogy a ku­tya megugatta Maurice Che­valiert, Winston Churchillt, Francoise Sagant és más hí­rességeket. Fizetés megegye­zés szerint." — Kigyulladt egy 35 ezer tonnás olajszállító hajó Ja­pánban a Nagoya-i kikötő­ben. A szerencsétlenség kö­vetkeztében 12 munkás éle­tét vesztette és többen meg­sebesültek. AZ IDŐJÁRÁS NEM VÁLTOZIK Várható időjárás ma es­tig : nyugat felól felhősödés, elsósorban a Dunántúlon esőkkel. Fokozatosan meg­élénkülő dőli. délnyugati szél. A hőmérséklet alakulá­sában lényeges változás nem lesz. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet plusz 5-plusz lá fok kö­zött, keleten egy-két helyen kevéssel 5 fok alatt. (MTI) ADASVETEL iioiuiamvapur, sze­mélygépkocsi Javí­tást, szervizt vál­lalok. Szeberényl gépjárműjavító, Ba­lástya. x Clpofestés minden színben készül Csor­dás bőrruhakészitő­mesternél, Szent Miklós u. 7 x Rádióműsor CIÜTOKl'iOK Kossuth Rádió 4.30 Hírek. 4.32 Hajnaltól reg­gelig . . . 5.01) Hirek. 5.30 Reggeli Krónika. 6.00 Hirek. 6.30 Hírek. 7.00 Reggeli Krónika II. 7 30 OJ könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsor­ismertetés. 8 20 Rimszkil-Korsza­kov operaiból. 0.00 A József At­tila Szabadegyetem programjá­ból. 8.25 Színes népi muzsika, lo.oo Hirek. 10.10 Magyar fúvós­zene. 10.25 Tavaszi parádé. Részletek Stolz operettjéből. 10.48 A hatvanas évek. Nadass József írása. 11 0o Három roman­tikus nyitány. 11.40 Hóvihar. 12.00 Hfrek. 18.10 Nemzetközi lap­szemle. 11.13 Tánczenei koktél. 12.37 A budapesti színházak milsora. 13.00 Két vonósnégyes. 13.43 Egy nevezetes bntoárb'n.i története, B,beszélés 14.00 Hi­tek. 14.03 Falurádió, 14 30 Kttny­nvűzene B rlinböl. 14.35 Zeng­jen dalunk t A Magvar Rádiu éneltk-trl híradóin 15.20 Orosz­lánkölykök. Folytatásos rádió­zták. 16.00 Hírek. 10.15 Csal: fiataloknak. Komjáthy György tánez.eneműsora. 10.55 A zene műhelyében. Az elektronikus zenéről. 17.43 CIsAnvdnlok. ka­tonadalok. 17.58 HtlUtztólnk fi­gyelmébe. 18.03 Ml történt a np»vvllá*bo i" 10.13 Hazánk hi­ti !. 18.20 A M:>zyo- Háfttó és Televízió cs-'.trádr.enol-nra lát­szik. 18.« Kadosa Pál Sztra­vtivizkl i-műveket zongorázik. 18.3» Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. A pármai kolostor. Stendhal regényének rádióra alkalmazása. 20.00 Esti Krónika. 20.25 Tánczene a Moszkvai Rá­dió műsorából. 20 50 A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. Köz­ben kb.: 21.20-21.25 Hegedűs Gé­za versei. Kb. 22.00 Hírek. Kb. 22.19 Sporthírek. Kb. 22.20 Könv­nyüzene 23.15 Enviekez.es Ré­vész Bélára. 23.30 wozzeck. Részletek Herg operájából. 24.00 Hírek. 0.10—0.25 Csár-lások. I'etíili Rádió 4.30—10.58 Azonos a Kossuth ráuió műsorával. Közben 8.20— fi.30 Torna. 10.00—10.10 Hírek. IC. 10—11.50 Zenés műsor. 12.00 Hirek. 12.10—12.13 Nemzetköz! lapszemle. 13.45 Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00 A régi muzsi­ka kedvelőinek. 13.00 Hirsk. 15.03 Iskolarádió. 15.45 Opera részletek. 16.45 Buda varától Németalföld helytartói székéig, 17.00 Hírek. 17.05 Híres prímások muzsikál­nak. 17.30 Újdonságok a hal­eseti sebészetben. 17.40 A zongo­ramuzsika mestersl. Szkrjabln. 18.20 A tudós Jobban tudja, a költő Jobban érzi. Képes Géza előadása. 18.43 A dzsessz ked­velőinek. A Montgomery-együt­tes iátszik. 19.00 Hírek. 19.07 Hantílemezgyűjtök húszperce, 19.27 Csínom Palkó. Részletek Farkas—Dékány dallátékábol. •.0.00 Közvetítés a Vígszínházból. Krrenina Anna. Kétrészes tra­gédia, 2.1.06-23.21 Hírek. A Nap kél 6 óra 47 perckor, és nyugszik 17 óra 10 perckor. A Hold kél 3 óra 44 perckor, és nyugszik 13 óra 52 porckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán 636 centiméter. (Áradó.) SZÁZTÍZ EVE, HM. február 17-én meghalt H. Heine, a német és a világiro­dalom egyik kiemelkedő alakja, forradalmi költő, író es publi­cista. SZAZ ÉVE, 1886. február 17-én halt meg Kiss Károly hadtudományi író, a Tudományos Akadémia tag­ja. 1848 márciusában őt bízták meg a Pesti Nemzetőrség meg­szervezésével. E tisztségében ki­dolgozta a magyar nemzetőrség legyvergyakoriatl szabályalt. Nagy érdemei vannak a kato­nai műnyelv magyarosításában. ..Hadi Műszótár"-án kivül sok hadtörténelmi tanulmányt, had­tudományi értekezést és értéke­lést tett közzé. KILENCVEN ÉVE, 1176. február 17-én született Ré­vész Béla író, hírlapíró, a ma­gyarországi szocialista Irodalom egyik úttörőié. NEMZETI SZÍNHÁZ Este 6 órakor: Három nővér. Móra Ipart tanuló-bérlet. Vége kb. 8.30 órakor. KAMARASZÍNHÁZ Ma nlnca előadás. MOZIK Fáklya: Az. aranycsempész. Előadások kezdése: 2. 4 6 és » órakor. — Vörflt Csillag: Az er­dők királya. FJŐadások kezdése: neeyed c és fél 8 órakor. Postás Mozi: Az életbe táncol­tatott lény. (Fél 8. fél s.) INSPEKCIÓI* Al.LATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Február 12-től 19-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasár- és ünnepnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetőre ügyeletes dr. DomonkoR Gábor (őállator­vos. Lakása: Lumumba u, 4. sz Telefon: 34-18, Az állatorvos kiszállításáról * hfvó fél köteles gondoskodni. — Szakadékba zuhant 60 utassal egy autóbusz négy­száz kilométerrel északra Bogotától. A katasztrófa kö­vetkeztében 30 ember meg­halt, a többi utas súlyosan megsebesült. — Kobbanág történt tíz kilométerre Accrától egy duzzasztógútnál, A jelenté­sek szerint hat személy meg­halt, 14-en megsebesültek. A robbanást valószínűleg a földgáz felgyülemlése okoz­ta. — Talált tárgyak. Az utóbbi hetekben sok talált tárgyat szolgáltattak be u Szeged városi és Járási rendőrkapitányság igazgatásrendészeti aloszályára. Keresi Igazclt tulajdonosát 18 férfikerékpár, női kerék párváz, bordó női kardigán, bul lábas box csizma, múanyugpénztárca nénzzel. kerékpáralkaltészek, egy bőröndben tnűanyagbabák, egy pár bőrbetétes kesztyű, go­lyóstoll, száz forintos bank tégy, kockás télikabát, bőr aktatáska Iratokkal, gáz-porolló. egy mun­kakönyv. mübörknbát, névre szóló katonai Iratok, karóra, karikagyűrű, autó pótkerek. FC 41—62-es rendszámtábla, bőr aktaaáska. Ing. konyhakés, bo­rotva és más kisebb tárgy. Alma, szép jonatán, törökbálint. homoki rózsaburgunya, téli fehér bab, kisebb tételben ls kapható, termelőnél, 8-17 óráig. Gróza György azeged, Lumumba u. 13. (Volt Apáca u.) x Oldalkocsis I7.S Du­na oldalkocsival el­adó, Léva: Sándor, Bordány, Mező dűlő 1L x Eladó 2 fotel, kettő párnázott szek és 1 gy kisméretű vit­rin. Szeged, Sándor u. 6. Príma állapotban levő 1102-es Skoda személygépkocsi el­adó. Oroszlán u. 6., fszt. 6. Jó állapotban levő szputnyik mélyko­csi elailo Murányi u. 8. Hónsponretekmag eladó. ,5/ ged. Sár­kány u. 5. Eladó ágy. sodrony­nyál, szekrény, tü­kör, asztal, dara­bonként ls. Érd.: délután Bem tábor­nok u, 2. sz. Szé­kelyiékttél. ÍJ teaiüzhely el­ndó. Londoni krt. 1. sz , 3. 'lépcső, II. emelet 4. ajtó. Kékes televízió el­adó. Megtekinthető péntek. szombnt délelőtt 8-12-lg. Mé­rey u. 15/b. Kő­halmiéit. 125 cm" Danuvla motorkerékpár el­adó. Érd.: 7—3-ig. — Festő u. 7., műhely. Vásárolok hármas­szekrényeket. sez­lont, rekamlét. ágy­betéteket. Teleki u. 8. sz. ló állapotban levő 1 kombinált szekrényt : veszek. „Sürgős" 4091 Jeligére a Sni­tt házba. x napún lasKui'Húioi veszek. „Sürgős" 4062 Je.Igére a Saj­tóházba. 2 db sertés 80—100 kg között, eladó. — Mihálytelek. Katona u. 4. sz. Kaszab Im­re. Eladó hízott sertés Folsövároson. Tar­ján utca 8. x Nyeremény-betét­könyvön nyert au­tót átveszek. Kész­pénzzel fizetek. Tí­pus megjelöléssel. — „Moszkvics 408" Jel­igére a Sajtóházba. 4123. x Heverő, dohányzó­asztal sürgősen el­adó. Arany János u. 1. Japán zsebrádió el­adó. „Fülhallgatóé" 4115 Jeligére a Saj­tóházba. Eladó 400 q marhu­trágya. kihordás nélkül. Újszeged. Oyergyó u. 4. Fehér választási malacok eladok. Szivárvány u. 28. Jó állapotban levő légpuskái veszek. Telefon: 20-01. Du­nay. , Vajszínű Skoda Su­per Oktávia eladó. Szeged, Kápolna u. 14. sz. x « db vaságy, kézi­kocsi, fürdőkád, ta­llcsko, cementkád, nagy kályha eladó. Római krt. 33. Bara­konyl. x Négyszemélyes re­kamié, 2 fotel, 4 kárpitozott szék, ki­fogástalan állapot­ban eladó. Bakay Nándor u. 21. Albc Regla kitűnő állapotban, szélessá­vú antennával el­adó. Széchenyi tér 13.. H. 8. Bútoreladást Sez­Jon, varrógép. há­lószobabútor, reka­mié. asztalok, pár­názott székek, spar­helt. kályha, hár­mam Ukör, ágyak, éjjeliszekrény, ru­ha szekrény, kony­habútor, konyha­kredenc. stelázsl. garnitúra, bukós re­kamlével. Teleki u. 8. sz. Kerékpár női ,1/4-es, majdnem új állapot­ban eladó. Mikszáth Kálmán u. 11., fszt. Sándorné. Dóriam planlno, kredencek, székek, ülőgarnitúra, füg­gönyök, új női bun­da olcsőn eladők. — Dózsa György u. 5,, I. emelet ». Takarmányrépa 8— 10 q között eladó. Petőfitelep. Dolgos Utca 2. sz. minden­nap 4 órától vagy vasárnap. Tele vízSóműsor Magyar televízió 1.06 Iskola-tv: Környezetisme­ret — olvasás, az ált. Isk. IV. oszt. részére. A oóruljárt gaz­dag ember. 9.03 Élővilág, oz ólt. Isk. VII. oszt. részére. A talaj és a talajművelés. 10.00 A ki­rályasszony lovaala. Magyarul beszélő francia film. (Ism.) (14 éven felülieknek.) 11.33 A kép­zőművészet története: Ókeresz­tény ős bizánci művészet. (Ism.) 11.33 Környezetismeret — olva­sás. (Ism.) 14.35 Élővilág. (Ism.) 17.40 Hírek. 17.43 Mezőgazdasí­Az öttömösl Magyar László Termelőszövetkezet gyors­gépírót gyakorlattal azonnal fel­vesz. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés írás­ban. XK. 72. Kitűnő állapotban levő biedermeier garnitúra és 12 da­1 abból álló hálószo­babútor eladó. Al­kony u. 11. 50—60 kg-os süldők őb inu kg körüli húsdlsznó eladó. ­Szeged. Nyíl u. 53. x Eladó NDK 11 dara­bos világos garni­túra C.J állapotban. Odessza 12. épület, B. földszint. Papp­né. 05-ös Jawn Ideáll ÚJ állapotban áron alul eladó. Érd.: Balás­tya. Posta. Jó állapotban levő gyermeksportkocai eladó. Jókai u. 3.. fszt. ;l. Tanácsék. Trágya eladó. Mó­ra utca 28. szám. Vidák Héthónapos süldők és trágya eladó. — Osz utca 27. Háromlángú gáz­tűzhely eladó. Kál­lay tidön u. 8.. II. emelet 0. ajtó. 2 db 100 kg körüli aertés. cukorrépu, Juker kocsi eladó. Sz.atymazi u. 45. Eladó dunyha, vur­rógépmotor, Nagy Jenő utca t„ I. 3„ Jobb. Gazdasági gép ló­val húzható, ármen­tesítésre is alkal­mas. eladó. Négy­hengeres. léghűté­ses, 20 lóerős ben­zinmotorra), 2 ao­los szivattyúval, vi­lágítással, körfű­résszel. szfjtárcsá­val. Szent László u. 3. sz Japán tranzisztoros rádió eladó, vagy elcserélhető Selga tranzisztorosért. Mé­száros. Madách u. 21. gg. Szóbaasztal, 2 db szék, ágy eladó. — Felső Tisza-part 24. Kr.vá-sn . 1 db 160—170 kg-os hízott sertés, takar­mányrépa eladó. ­Pálfi u. 02. n A 7. ASSAO 67 éves magas bar­na, jo megjelenésű, egyedül anu nyug­díjas férfi hózassag céljából megismer­kedne 50—05 évesig nyugdíjas özvegy, vagy elvált növel, ki aL eletét nyugodt szép otthonban sze­retné eltölteni. — „17044-cs" Jeligére levület a hódmező­vásárhelyi Hirdetü­be. , 32 eves, 162 cm ma­gas elvált ember megismerkedne hoz­záillő elvált vagy özvegyasszonnyal háznssag céljából. ­Lakás szükséges­Csak fényképes le­velekre válaázolok. ..Motoros' 4034. Jel­lgére a Sajtóházba. Megismerkedne há­zasság céljából szo­lid. 63 éves nyugdí­jas aSSZorV 65—86 eves. minden szen­vedélytől mentes ipari nyugdíjas fér­fivel. „Nyugodt élet" 114 393 Jeligé­re a makói Hirdetű­he. Megismerkedne Há­zasság céljából egy­szerű, egyedülálló 37 éves szabó özve­gye 58-60 éves ön­álló kisiparos vagy nyugdíjas férfivel. .,Őszirózsa" 114 394 Jeligére a makói Hirdetőbe. EOTEB Gyógybetét, haskö­tő. sérvkötő, orthu­pédia készítése és JavítáHa. Balogh műszerész Hajnóczy U. 5. A7. ÉM 44. SZ. AH. Építőipari Vállalat azonnal felvess bu­dapesti munkahe­lyekre villanyszere­lőket, könnyügépke­zelőket (EM-vlz.sgá­val), kubikosokat és lérfi segédmunkáso­két. C» tládfenntar­t tiknak napi 13,— Ft. nem családfenntar­tóknak napi 10,— lt különélést dijat rizetiliik, amennyi­ben vidéki lakásbc­Jelentéssel rendel­keznek és állandó lakóhelyükre na­ponta nem térnek haza. Munkásszál­lást és napi kétsze­ri étkezést térítés ellenében biztosí­tunk. Tanáesigazo­lás és munkaruha szükséges, Továbbá felveszünk szeptem­beri beiskolázással kőműves, áee. vb. ezer., hidegpadló és narketláH szakmá­ban Ipari tanulókat 8 általános Iskolai végzettséggel. Je­lentkezés levélben. Cím: Rn-lanest, V,. Kossuth Lajos tér 13-15. sz. x Gyermek mellé megbízható asszonyi k' resek. Tanítói kiskertek 36. Hevesl­n#. Vadkerti tőr ltözr­lében garázsnak al­kalmas helyiségei keresek a küvesúl mel'iett. ..Sürgős 29 788" Jeligére a Hirdetőbe. Gyásxköilemények Galambtenyésztők, figyelem! Érdemes berendezkedni vágógalamb termelésre, jól Jövedelmez! A földmű vessző ve tkeze tek kedvező feltételek mellett kötnek szerződést vágógalam értékesítésére! Felvásárlási ár: 40—60 dkg súlyú galamboknál kg-ként 29.— Ft 60 dkg feletti galamboknál kg-ként 34.— Ft 60 dkg alatti súlyú galambok értékesítése esetén 1 kg 60 dkg felett 3 kg takarmány juttatás! Bővebb felvilágosítást a földmúvesszövetkeztetjek adnak „L" 4 gi szakfilmsorozat: Lejtős terü­letek korszerű művelése. 18.03 Bagolyvár. Elsősegélynyújtás állatoknak. 18 25 Telesport. 18.50 F.gy nagy hangversenyrendező emlékeiből: Kun Imre műsora. 19.20 Esti mese. 10.30 Tv-hlradó. 19.30 Két tűz között. Magyarul beszélő szovjet filmsorozat. IV. rész. (10 éven felülieknek.) 20.50 A világ térkéné élőtt. 21.00 Van kedve táncolni? 21.33 Csak fel­nőtteknek. A nárválasztást vita folytatása. 22.05 Tv-hlradó. II. kiadás Jugoszláv televízió 9 35 Sfverseny közvetítése Os­lóból. ll.no Angol nyelvoktatás. 11.30 A közvetítés folytatása. 17.05 Hitek, 17.10 Szemafor. 17.40 Kíváncsiak egyesülete. 18.25 Mű­sorismertetés. 18,10 ,A tv Jelen­ti." 18.43 Rlportműsor, 19.10 SzélJeRvzetek zeneszerzőkről. 10.40 Reklámműsor. If.M Jó éjszakái gyerekek. 20.00 Tv-hfr­adó. 20.20 Film n képernyőn. 22.20 Ltral nercek. 22.30 Hirtk. Kernén televízió 10.00 Tv-hírartó. 18.13 Szereti n zenét? Iskolások műsora. 11.4a A/, állatok vlláen. 19,1,1 írjúsá-t. ö/i rakozlató zenés műsor. 20.10 Színházi nkvalitások. 20.45 Ro­máncok. 21.15 Tv-hiradó. idö­iárásjelentcs. Köszönetet mondok mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, kik szeretett halottunk, özv. dr. DE MÉTER GYOHGYNÉ leme.ésén megjelentek, részvétükkel és vi­lágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló leánya, Bertényl Béláné. T. 1271. Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy akinek (Sno gedi Tüzelőezer- éts Építőanyngéa'lékesítő Vállalat Szeged, 43 746 015. sz.) túzifnhulLadék vásárlására kiadott utalvány van birtokában és annak felha.iz­nálásával hulladék tűzifát óhajt vásárolni, 1966. február 28-ig bezárólag jelentkezzen a fa kiadásáén, mert a közölt időpont után befizetett vagy koráb­ban befizetett, de fenti időpont után bemutatott csekktőszelvények hatályukat vesztik, és azokra hulla­dék tűzifát nem adunk kii X K 73 LÁDAIPARI VÁLLALAT 5. !SZ TELEPI; SZEGED Hálás szívvel mondunk köszö­netet rokonoknak, szomszédok­nak, Jó barátoknak ismerősök­nek. mindazoknak, akik megje­lentek felejthetetlen halottunk. ÖZV. MURVAI MENYHÉRTNE Vlrágh Erzsébet temetésén, virá­gaikkal és együttérzésükkel mély fájdalmunkat envhitenl igyekeztek. Gyászoló Vlrágli és Boros esalád. T. 1273. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, kik szeretett halottunk, SUTÁK FE­RENC temetésén meglelentnk. részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhben! Iryeke7iek. A gyászoló család. Kttndombl sor I. T. 1273, Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szereteti feleség, édesanya, anyós, nagymama, testvér és rokon. CSILLAG JÓZSEFNÉ Di­cső Julianna hosszú betegség után, 59 éves korában elhunyt. Temetése folyó hó 17-cn dél­után 13 órakor lesz a kiskun­dorozsmal temetőben. A gyá­szoló család, Kossuth u. 10. Közlemény x „Hormonok és hormonális betegségek" címmel, dr. Czakó I-árzló kórházi orvos tart elő­adást n KPVDH5 Művelődési Otthonban (Szaknzarvozeti Szék­ház. Tolbuhin sgt, 14.) f. hó Il­iül. pénteken 6 órai kezdettel. 4 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök, 1966. február 17.

Next

/
Thumbnails
Contents