Délmagyarország, 1966. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-06 / 31. szám

n Mőyészet és humánum Érettségi előtt álló fiatatember vetette elénk egy író—olvasó találkozó alkalmával a kérdést: miért minősítik „hivatalosan" értéktelenebbeknek nálunk Kafka, Proust, Sartre, Camus műveit, mint a szocialista világnézetű írókét — holott — szerinte — például akár a Kastély, akár a Pestis — állják a versenyt a szocialista írók eredményeivel, főként, mivel az. említett polgári írók műveiben „oly sok humánum nyilatkozik meg, oly sok nemes emberség, sőt: kiállás a rossz, az embertelen ellen .. H Próbáljunk meg feleletet keresni ezekre a kérdésekre. Nem egy. hanem több problémáról van tehát szó — ám nyilván egyetlen fő-kérdésbe torkollik valamennyi: hogyan jellemezhető az a fajta humanizmus, amelyik az említett polgári írók sajátja — s melyek a legfőbb jegyei annak a másik humánumnak, mely Gorkij, Solohov,' József Attila, Aragon vagy Brecht műveiben kap hangot. Ezzel mindjárt azt is kimondottam: szerintem is van „humánum" a fiatalember által említettek írásaiban. Hiszen, akár Kafka Kastélya, akár Camus Pestise — feltétlenül az embertelenség ellen foglal állást — az, emberiesség nevében, — bármily áttételesen. bárminő formai, kifejezésbeli extrémitással történjék is az ítélkezés érzékeltetése. Épp ezért irodalomtörténészeink, esztétáink ma már megfelelő árnyaltsággal értékelik a polgári írók munkásságát, s méltó helyükre állítják eredményeiket. De a polgári írók ténylegesen dekadens írásainak teljes „rehabilitálása" ellen már tiltakoznunk kell. A dekadens művek egyike-másika ugyan hordoz. értékeket, s művelődéspolitikánk mai, helyes gyakorlatának megfelelően ma már egyáltalán nem zárkózik el sem könyvkiadásunk, sem a folyóiratok szerkesztősége ezek elől a művek elől szemben a dogmatikus idők gyakorlatával. Azonban azt is kereken le kell szögezni, hogy abból sem származik semmi jó és hasznos, ha a nyilvánvalóan dekadens, a valóság megismerhetetlenségének, az ember tehetetlenségének, a világba való „belevetettségének" hamis eszméit sugalló műveket úgy fogadjuk, mint a művészetek csűosát... Még egyes lapjaink is úgy írtak például S. Beckett: Godotra várva című, kifejezetten dekadens színmüvéről, mint „a megrendítő humanizmus" alkotásáról. Ez bizony megzavarja a nagyközönség, az „átlagolvasó" egészséges tájékozódását és megakadályozza az eszmei-esztétikai kategóriák közötti eligazodásban. Pedig e kategóriákra vonatkozó világos, félreérthetetlen tételek tudomásulvétele nélkül — hiábavaló a legbuzgóbb olvasási láz, hasztalanvaló a legpéldamutatóbb elszántság, a modern művészet eredményeinek precíz felmérése. Mindenekelőtt azt kell tehát világosan látni, hogy mi a különbség filozófiailag a polgári és a szocialista humanizmus között. A polgári szemléletű humanizmus szerint az embert támaszt semmiképp nem lelhet a külvilágban, ezért végső fokon minduntalan arra kényszerül, hogy az „immanens világon" túli, úgynevezett „transzcendens erőkhöz" folyamodjék segítségül, s valamiféle „magasabb rendű" hatalom szárnyai alatt próbáljon meghúzódni. A szocialista töltésű humanizmus alapján álló művész számára viszont a legkevésbé sem elvont, hanem nagyonis materiális, konkrét feltételeket összegező lény az ember, aki állandóan képes önmaga újjáteremtésére. A polgári szemléletű humánum alapján alkotó művésznek egyre oda torkollik az okoskodása, hogy nemes ideáljai és az emberrel szemben álló, külső erők között feloldhatatlan ellentét feszül — a szocialista művész pedig úgy tükrözteti a valóságot, hogy érvényre juttassa meggyőződését az „emberi lényegnek" az emberi érzékek megőrzése és fejlesztése révén történő, soha meg nem torpanó újjáteremtéséről. Camus, Diirennvatt és Kafka legrangosabb alkotásaiban is kísért az irracionalizmus, az abszurdum, a történelmi fatalizmus szemlélete — Gorkij, Solohov, Aragon, Brecht vagy József Attila műveiből viszont minduntalan az az igazság süt ki, hogy az igazan humánus emberi társadalomban nem reménytelen vergődés az élet, hanem kézzelfoghatóan a.dottak a feltételek az emberi személyiség gazdag és sokoldalú kifejlődésére, alkotó tevékenysége kibontakoztatására — s ezzel birtokába kerül a világ megváltoztatásával, formálhatóságával összefüggő képességeknek is. Sőt, azt is kertelés nélkül kifejezik, hogy mindnyájan, személy szerint, felelősek vagyunk a világ megváltoztatásáért. Ez az egyik legfőbb tartalma a szocialista művészet humánumának. Ezek a tartalmi „plusz"-ok nem csupán az irodalom területén nyilatkoznak meg kétségbevonhatatlanul. hanem egyéb művészeti ágakban is. Egy olasz filmkritikus ilymódon fejezi ki a tartalmi többletet Fáhry Zoltán Húsz óra című filmjének és a kiváló olasz rendező, Antonioni filmjeinek összevetése kapcsán: „Fábry filmjének nemcsak politikai vonatkozása érdekes, hanem expresszivitása is. Az ilyen típusú filmek túllépnek Antonioni módszerének részleges bíráló lehetőségein, sőt, szembehelyezkednek módszerével a konfliktusok történelmi beállítása révén, s azzal, hogy ezáltal megteremtik a film és a tömegek nélkülözhetetlen kapcsolatát". A képzőművészetben megnyilatkozó humánum tekintetében hasonló a helyzet. Jackson Pollock Háború című, híres és kétségtelen szuggesztivitású festménye, Giacombo Balla Automobil és lárma című, Jimmy Ernst A félelem ideje címú alkotása is feltétlenül tartalmaz humánumot, húsz e művek az emberre leselkedő veszedelmek érzékeltetésére szolgáló, elgondolkoztató víziók. Hincz Gyula Atomcsend című rajza — számomra mégis sokkal-sokkal többet mond: művileg egyáltalán nem alacsonyabb rendű az előbbieknél, s feltétlenül tartalmi pluszt hordoz: a passzív, bénító s az emberi tehetetlenségei szuggeráló előbbiekkel szemben arra figyelmeztet, hogy nem szabad ölhetett kézzel bevárni a világméretű tragédiát. Tenni kell ellene! Ez a tettre, aktivitásra serkentés a szocialista humánum örvendetes és okos gazdagsága — a kiszolgáltatottságot és a nihilt hirdető polgári művészet szegénységével szemben. DÉR ENDPF 1 Vasárnapi könyvszemle Harkály a vizén László Anna novellái P.ÁNSZKI TAMAS & ***** fv OTTHON AZ Ü.IKUKORICA SÍK MIHÁLY Konokan őrizd meg.. Megfordított vesszökosár az ég. Fényből fonták. Szalmáján béke ül. A csillagok, mint pelyhes kiscsibék, csipognak fenn, a fiotlós Hold körül. A sötét éjjel puha szárny alatt melengeti a bolyhosodó csendet. A csend melenget bolyhos vágyakat, a vágy meg szárnyas lelkeket melenget. Míg lágy hullámban fodroz a sötét, és alvó asszonyként piheg a város, a szív, ledobva álarc-közönyét, — piros madár — az emlékekben szálldos. Hátratekint, majd továbbszáll, előre, távoli vágyak csillaga felé, vágyból-gyúrt felhók hátán, a jövőbe. Egi magasság, de az emberé. Aztán szárnyad a földre visszatéved, s így szólsz magadban: Űjra este lett. Egy nappal, látod, újra több az élet. Egy nappal több, s egy nappal kevesebb. Egy nappal újra kevesebb a létből, és minden nappal kevesebb marad: — ne tékozold hát könnyelműn szavad! Tudod, ha szólsz, szavadban egy világ van. Kettős mércével kell mérned magad. Nyitott szemmel lépkedj a nagyvilágban, s konokan őrizd meg az álmokat. • László Anna nem kezdő író: ez éppen ca. ötödik megjelent kötete. Mégis, úgy érezzük, tehetsége kibontakozásának még csak az elején tart. Mint ermek a novellás kötetnek az anyagából is kitűnik, László Anna még nem állította igazi nagy próbák elé írói képességeit, tehetségének nem adott feszítő, magasba röpítő feladatokat. Többre, azt hisszük, jóval többre lenne képes, mint amire eddig vállalkozott; az a szolid szerénység, amely írásain eluralkodik, véleményünk szerint nem felel meg tehetségének. Ügy tűnik, «László Anna fél az ilyen próbáktól, s nehogy kudarc kövesse vállalkozásait, egyszerűen m.egkerüli az igazán rangos írói feladatokat. •Jellemzően igazolja ezt már témaválasztása is. A Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet ÍR novellájából talán egyetlen egynek sem új a problematikája. Jórészt olyan témákkal találkozunk ebben a kötetben, amelyek nagyon sokszor szerepeltek már a közélet különböző fórumain, agyonírták és agyon beszélték őket: a fiatalok munkába állása, a válás. a közömbösség, érdektelenség egymás iránt. Csupa szolid, ismert probléma. önmagában ez még természetesen nem lenne baj. E témákon belül is sok izgalmas új dolgot lehetne elmondani a mai valóságról. Csakhogy László Anna éppen ettől fél. Amikor témái kidolgozásában eljut addig a pontig, ahol oz űjatmondás már elkerülhetetlen. megriad és hirtelen befejezi novelláit. A kötet címadó novellájában például arról van szó, hogy egy fiatal, most végzett vegyészmérnök, Rozsnyó Györgyi, milyen problémák, nehézségek, gondok közé kerül, amikor munkába áll. Alkotni szeretne, de mechanikus, érdektelen munkát bíznak rá, s hiába mfinden erőfeszítése, nem tud kitörni vize; yős, cseppfolyós helyzetéből, 'em képes változtatni munkáján. A novella a hősnő talaj tvesztettségnek riasztó rajzával fejeződik be. Ez a probléma közismert Túl sokat olvastunk, hallottunk már róla; ilyen újrafogalmazását még egy novellában sem tekinthetjük érdekesnek. A téma ott kezdene izgalmassá válni, ahol az irónö abbahagyja. Mi lesz Györgyivel? Milyen megoldást talál helyzetére? Elzüllik vagy kiemelkedik a reménytelenségből? Nyilvánvalóan ezek a legizgalmasabb kérdésed ennek a problémának. Ami ezt megelőzi, csak expozíció, a probléma felvázolása. Az igazi problémák ilyen kikerüléséhez valami sajátos életszemlélet járul. Ügy tűnik, László Anna nagyon egyszerűnek tekinti a világot és az élet problémáit. Este meg "délután című novellájában például egy házasság válságát az oldja meg, illetőleg akadályozza meg a válást, hogy a válni, készülő apa lánya és jövendő feleségének lánya egy kínos találkozás közben öszszevész. A két gyerek veszekedése csakugyan mély ellentétekre villant rá. de hát azért sajnos mégsem ilyen egyszerű az élet. A nagy problémák nem oldódnak meg ilyen könnyen.' Az igazi probléma ezért itt is a novella befejezése után következnék. Mit csinált a két ember? összekerültek-e vagy sem? S akár igen, akár nem, az igazi írój feladat ennek az ábrázolása. Annál inkább, mert « probléma ilyen elmélyítéséből az is kiderülhetne, egyáltalán alkalmas-e ez az anyag írói megmunkálásra. Olyan emberek ugyanis, akiket egy ilyen zavar szétvá- i laszt, annyira jelentéktelen, kisszerű egyéniségek, hogy ábrázolásuk valójában semmitmondó. Azért gondoljuk mindezt fontosnak ilyen határozottan elmondani, mert László Annát — s ez nem udvariaskodás — tehetséges írónak tartjuk. Kitűnően ábrázol helyzeteket, embereket, írásainak atmoszférája erőteljes: biztos jelei ezek az írói képességnek. László Anna írásainak az a baja; hogy túlságosan alacsonyra állítják be az átugnandó mércét. Több bátorság, merészség, nagyobb igényesség változtathat ezen. ÖKRÖS LASZÖ Tömörkény és a szocializmus A hítríl címmel írogatta publicisztikai csevegését hetente Tömörkény 1895-tól 1899-ig. amikor aztán a múzeumi és könyvtári tisztség miatt már csak „másodállása* lett az újságírás. Ezek a cikkek — megérnék a kötetbe gyűjtést - az elbeszéléseinél egyértelműbben vallanak az iró világnézeti. politikai, olykor esztétikai fölfogásáról, álláspontjának ellenzéki jellegéről, s ugyanakkor demokratizmusának ellentmondásairól, gyöngéiről, korlátairól Is. Ilyenekben szól a szocializmusról la. Mint néhány táreájában. ezekben is fönntartással van az eszmével és a mozgalommal szemben, mint korának értelmisége áltálában. Mégis szembe kellett néznie a tapasztalattal: a szocializmus épp azokban az években gyújtja lángTa az alföldi parasztságot. Tömörkény nyflt szemmel látott. 4 ha előítéletei folytán nem Ismerhette is föl a szocializmus későbbi vtlágformáló erejet, terjedésének okaival jól vetett számot. Kitűnik ez egyebek között abból a heti tárcájából is, amely a Szegedi Napló 1898. július 3-i számában jelent meg A hí, 1r ó 1 szokásos aláírásával. Hóeke Menyhárt álnévvel, s melyből az író születésének centenáris esztendejét bevezetve, alább részleteket közlünk. PltTER LÁSZLÓ A hivatalos írás... A nagy darab papiros, amelynek csúnya nagy száma van a feje tetején. Ennek hitelt kellene adni, az úgy volna szép egy részben demokrata, részben arisztokrata, részben bürokrata államban,- ha hasra esnék előtte mindenki. Ezúttal teljes tisztelettel alulírott bátorkodik magát a hasraesők körletéből kivonni. Mert ném bírom elhinni, nem is hiszem el, hogy annak a hivatalos írásnak igaza van, mert hiszen a tulajdon szemeimmel látom a dolgok ellenkezőjét. Aki nem hiszi, menjen el rozsdaszín pocsolyát szemlélni a Béke utca árkaiba. Vagy menjen el a Bárka utcába, a Zárda utcába, a Római körútra zöld és fekete pocsolyát szemlélni. Ez utóbbi helyen öles mélységekben búvárkodhat, ha az orrát előbb otthon hagyta. Elmehet a Vasasszentpéter utca felé ls, de a Kossuth Lajo6 sugárútra is, s esetleg vessen hát egy pillantást a Vértóra is, az most igen kellemes látvány, s igen ügyes áthidalásul szolgél a mellette levő lakóházak, s a mellette levő temető között. Azonkívül az idénre van már szerkesztve egy kis mocsárláz is. Tudok helyet, ahol egyszerre négy gyermek beteg benne. Azt is tudom, hogy gyermekhalálozási számarányunk egyike o legmegdöbbentőbbnek. Tudom, hogy a paprikahami-' sítási ügyeket a törvényszék áttette a kihágásd bírósághoz. Ez annyit jelent, hogy a paprikahamisítás nem mérgezés, ennélfogva nem bűnügy, hanem csak ételhamisítás, s így kihágási ügy. A törvényszék e fölfedezésre Felletár Emil országos vegyész egyik hivatalos írása alapján jött rá, aki (már hogy ez a Fedletár, aki szintén ért annyit az egészségügyhöz, mint a polgármesteri hivatal), aki tehát azt írta levélbe, hogy sokkal jobban mérgezi Szeged lakosságát a házai előtt rohadó pocsolya, mint az a fukszin, amit egyes csalók a paprikába kevernek. Méltóztassék most már összegezni a fönttisztelt mocsarakat, a mocsárlázat, a gyermekhalandóságot és Felletárt, aki pedig tudvalevőleg nem szokott a levegőbe beszélni hetethavat, mert hozzá van szokva, hogy szavaitól gyakran emberi életek függnek. Bíz az ideírt szavaitól is függne sok gyermek élete, ha megfogadták volna intelmét, de hát ki fogadja meg, makor e mocsarakat azon hivatalok, melyeknek ez tiszta kötelességében állna, jelentéseikben még csak föl som említik. Ennélfogva nincs mocsár — mondják ők. Ennélfogva vam mocsár — mondom én. Én természetesen könynyebben tehetem ezt, mert az újságban mégsem szokás annyira megborotválni az igazságot, mint a hivatalos jelentésekben. * Es akkor panaszkodnak, hogy a szocialista irányzat terjed. Így mondják: szocialista irányzat, hogy ne a nevén nevezzék a gyermeket. Mert ennek a valódi neve nem szocializmus, hanem elkeseredés, ami a velük való nem törődés miatt egyre jobban terjed a paraszti szívekben, s nem tagadom, az enyémben is. Miért talál hát mégis talajra a mag? Mert a sok gyötrött szívnek jólesik a panasz. S éppen nem kell hinni, hogy ne tudná a külvárosi ember, hogy az ő adója éppúgy bele van építve a sok csínnal készült gőzfürdőnkbe, mint akár az öné, tekintetes űr. Tudja azt ő, aki taveszszal és ősszel nem meri kisgyermekét az iskolába küldeni, mert attól fél, hogy az utcán belefúl a gyermek a köztisztasági és közegészségügyi viszonyainkba, miket különben kielégítőknek szokott nevezni polgármester és főorvos. No, gyermekbelefúléshoz kétségkívül kielégítő. S ne tessék továbbá azt Hinni; hogy valamely akta ha azt vagy amazt mondja, hogy az embereknek ne lehessen másként gondolkozni ok. De hiszen másként gondolkoznak, mert ez az egyetlen aktus, amelyre e híres országban eleddig sem törvényt, sem szabályrendeletet nem alkottak. * Bizonyára akad, aki föntebb tett kijelentéseimet a szocializmusról nem hiszi. Én pedig hiszem. Ehhez jogom van, miután ennek eltiltására sem szerkesztettek még szabályren6 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1966. február S-