Délmagyarország, 1966. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-16 / 13. szám

Az irodalom elkötelezettsége Maga a fogalom, az elkötelezettség nem új dolog: nálunk azonban mostanában az érdeklődés középpontjába került. Az lírószövetség nemrég lezajlott közgyűlésének vitái, s a nyomukban támadt írások, cikkek, tanulmányok azokhoz is közelhozták ezt a fogalmat, akik egyébként nem foglalkoznak irodalmi és művészeti kérdésekkel. Ez nem véletlen. Az elkötelezettség Végeredményben nem az írók és művészek műhelyproblémája; ezer szállal kapcsolódik a közélethez, ha tetszik, a politikához. Mindenképpen közügy tehát. Miről van itt azó? A mi kulturális politikánk azt a feladatot jelöSte ki az irodalom számára, hogy a maga eszközeivel járuljon hozzá a dolgozók szocialista neveléséhez. Ahhoz tehát, hogv megtanítsuk az embereket — minit a VIII. pártkongresszuson Kállai Gyula elvtárs mondotta — szocialista módon élni, dolgozni ét gondolkodni. A feladatot csak elkötelezett irodalom teljesítheti. Olyan Irodalom tehát, amely szívvel-lélekkel a szocializmus, a nép, a párt ügye mellé áll. Ez egészen nyilvánvaló. E kétségtelen és vitathatatlan igazság ellenére is vannak azonban olyan íróink, akiknek jószándékában, szocializmus Iránti hűségében nincs okunk kételkedni, s mégis: különböző nyilatkozataikban és felszólalásaikban az elkötelezettség gondolata ellen szólnak. Ezek az írók azt mondják, a feladatuk, hogy minden előre és eleve vállait kötelezettségtől függetlenül, magát a meztelen igazságot tárják fel olvasóik clött. A müvek, amelyek igy születtek, többségükben jók. Szocialista eszmeiségük nem vitatható. Miért hát akkor ez a tiltakozás az irodalom elkötelezettsége ellen? A probléma bonyolult és összefüggésben van szókkal a vitákkal is, amelyek az elmúlt években a szocialista realizmus fogalmának tisztázása érdekében különböző fórumokon lezajlottak. E vitákból a többi között az is kiderült, hogy a szektás kultúrpolitika a szocialista realizmus fogalmát egyszerűsítette, vulgarizálta. Az ellenforradalom leverése után ugyan ez a fogalom megszabadult ezektől a korábbi torzításoktól, tisztultabbá, világosabbá vált. Mint a Társadalmi Szemle Januári számában Köpeczi Béla Írja: a szocialista realizmus kategóriájába tartoznak mindazok a művek, amelyek a kommunisták által vezetett forradalmi mozgalom hatása alatt és azt segítve születtek meg." Mégis, úgy látszik, ezt a változást nem mindenki vette tudomásul. Néhányan az Írók közül azt hiszik, ha szocialista realista írónak vallják magukat, akkor valamiféle sematikus, egyszerűsítő, rossz irodalom mellett kötelezik el művészetüket. Hogy ez nincs így, ezt maguk ezek az Írók is érzik, hiszen legjobb müveik szocialista realista alkotások. S éppen azért azok. mert feltárják a valóság konfliktusait, ellentmohdásait, tehát az igazságot. Az írók munkásságának értékét, magatói értelödőleg, nem a különböző nyilatkozatok és felszólalások döntik el, hanem maguk a művek Ezért ez az e.set, amikor a nyilatkozatok és az alkotások között keletkezik feszültség, még a szerencsésebb. Előfordul ugyanis az is, hogy az clkötelezetlenség szóbeli hirdetésének eszmeisége nem marad meg egy nyilatkozat, keretei között, hanem az irók munkásságában is érvényre jut, helyet, teret kap és sokszor az egész alkotást átitatja. Ha megvizsgáljuk ebből a szempontból az utóbbi esztendőkben megjelent irodalmi műveket, azt találjuk, hogy ez a felfogás elsősorban az erkölcs elvont megfogalmazásában jelentkezik a szépirodalmi alkotásokban. Olvashattunk például olyan drámákat — Illyés Gyula Kegyencét — amelyekben ez a problematika központi helyre került. Azt mondják ezek a művek, hogy a hatalom erkölcsi szempontból megrontja, tönkreteszi az embert, » ez ellen egyetlen módon lehet védekezni: visszavonulással, bezárkózással, elfordulással, közéleti és politikai közömbösséggel. A politikában valamennyire is. járatos olvasónak nem kell magyarázni, hogy mindez: illúzió. Nem az az illúzió, persze, hogy van olyan hatalom, amely tényleg megrontja az embert; minden népellenes, reakciós hatalom ilyen. Azt se kell magyarázni, hogy vannak olyan emberek, akiket mindenféle hatalom ..megront". Ne féljünk klpinndani, még a szocialista hatalom ls. Ismerünk vezetóket, alacsonyabb és magasabb beosztásban, akikkel csakugyan „elszaladt a ló", akik hatalmi tébolyba estek, s beosztásukban, pozíciójukban éppen az ellenkezőjét csinálják annak, amire hatalmuk rendeltetett. A visszavonulás, az elfordulás, a hátatfordltás azonban ezen nem segít: egyetlen lehetséges megoldás létezik: harc a rossz hatalom ellen és harc a hatalomtól esetleg megszédült emberek ellen. Nem a belenyugvás tehát, hanem a cselekvés Ez mindenféle politikának alapelve. Miért hirdetik akkor mégis némely írók ennek éppen az ellenkezőjét? Sok minden szerepet játsz.ik obben. Például az ellenforradalom előtti szektás politika is. Ez világossá tette, hogy bizonyos torzulások még a hatalom szocialista formál között is lehetségesek. Ezeket H torzulásokat, hibáknak azonban nem a közéleti elfordulást hirdető írók vetettek véget, hanem maga a párt, -a cselekvő politika. Aztán szerepet játszik ebben bizonyos Irodalmi divat is. A nyugati dpkadens irodalom régóta hirdeti, hogy az ember a világ eredendő rosszaságával szemben tehetetlen, nem képes cselekedni, valamit tenni ellene. Messzire vezetne, ha ennek az írói állásfoglalásnak társadalmi gyökereit kezdenénk kutatni. Az azonban biztos, hogy a kapitalista környezet, a kapitalista világ — a maga szörnyűségeivel — elsőrendű szerepet játszik ennek kialakulásában. S hogy ez az álláspont a szocializmusban élő írók munkáiban is jelentkezik néha, annnk nem az az oka, hogv a kapitalizmus és a szocializmus között nincs különbség," hanem az. hogy ez a fajla irodalmi divat nálunk is terjed és némely írő munkásságában teret kap. A hatalom és az erkölcs a történelem folyamán csakugyan többször konfliktusba került egymással. A megoldást azonban mindig az értelmes cselekvés jelentette. Éppen ezért az irók feladata nem az. hogv tehetetlenséget. belenyugvást hirdessenek a rosszal, az •'nibertclen hatalommal szemben, hanem a?, hogv ese'ekvétre mozgósítsanak. Ez az írói erkölcs cgvlk lerr'ontosabb alapelve. Másképpen szólva: az erkölcsös ndalom csak elkötelezett irodalom lehet. Az elkötelezettségtől éppen ezért egyetlen írónak sínes oka félnie. (j. SOMERSET MAUGHAM Kézenfogva a halállal Részletek a nemrég elhányt nagy angol elbeszélő utolsó feljegyzéseiből, amely 1964. január 25-én. Maugham 90. születésnapja alkalmával jelent meg a ..Sunday Express" cimü lapban. Eletem múlt emlékei olyan gyöngék, olyan halványak, hogy könnyebb nekem teljesen elfelejteni. Nem gondolok a jövőre sem. a kilencven csak ürességet tár elém. Kéz a kézben járok a halállal, és az ő keze melegebb, mint az enyém. Minden este, mikor búcsút veszek Alan Searle-től, titkáromtól, aki negwen év óta kísér életem útjain és jóéjszakát. kivánok, egyúttal mindig megkérem, imádkozzon, hogy ne ébredjek fel többé. Mert nem akarok tovább élni. Életem beteljesült, volt. és nyugodt várakozással tekintek a befejezés elé. Nem hiszek a túlvilágban, és így — ha bűnös lennék is az emberek szemében — nem rettegek az isteni büntetés gondolatától. ha elhagyom ezt a planétát. Nem tudom, Van-e isten, vagy nincs. A számtalan érv közül, amellyel létét bizonyítani akarták, egyetlen sem rendelkezett meggyőző erővel. A halál elkerülhetetlen. é« igazán nem fontos, hogy milyen módon ér el bennünket. Azt hiszem, senki sem tehet szemrehányást, ha abban reménykedik, hogy nem kell tudni az utolsó órák közelségéről és fájdalom nélkül lépheti át a halál küszöbét. Röviddel ezelőtt igen komoly betegség támadt meg, és egy reggel olyan gyöngének éreztem magam, hogy azt hittem, ha még csak egy kicsit is gyengébb leszek, akkor meghalok. Ha a hilál Ilyen egyszerű — gondoltam —, akkor szívesen látom a halált. Igaz, egy kissé mérgelődtem. hogv azt a könyvet, amelyet elkezdtem írni, többé nem fejez.betem be. Később aztán beláttam, hogv ez sem fontos, egy-két év, és úgyis elfelejtenek. Vannak pillanatok, amikor magasra ver pulzusom a halálvágvban és szeretnék eléje szállni, mint. egy szerelmes karjába. A halfl gondolata az Izgalomnak olyan szenvedélyes borzongását kelti fel bennem, mint évekkel ezelőtt az élet érzése. Mámorossá tesz, úgy kínálja fel magát nekem, mint az örök, tökéletes szabadság zálogát. Sokat cselekedtem és sokat éltem át földi éveim alatt; nos, jóllaktam az effajta élettel. A kor fáradtsága és bánata elviselhetetlen. Mindig hedonista, az élvezetek hajszolója voltam, és most már csak Igen kevés örömöm maradt. A munka sem nyújt már megnyugvást, amely napjaimat kitöltené. Még mindig szívesen fogyasztok jó ételeket és még élvezem az italt is. Délelőttönként, tizenegykor megiszom egy erős whiskyt. De nagyothallásom állandóan rosszabb lesz, a dadogásom is tartóssá vált. A szemem sem a régi, és gyakran elkeserít, hogy emiatt az olvasás igen nehézkes. Egy alkalommal megkérdeztek, kívánnám-e életemet még egyszer átélni. Az egészet nézve talán igen kellemes volt — Jobb. mint sok más emberé. De semmi értelmét nem látom a megismétlésnek. Céltalan lenne, mint egy bűnügyi regényt másodszor olvasni. A múltban néha gondoltam arra. hogy ha volna lehetóség újjászületésre és választása lenne az embernek egy új élet kezdésére a földön, szívesen megkíséreltem volna újra kitapasztalni azokat a dolgokat, amelyeket első életemben szivembe zártam. Ma azonban ilyen ajánlatot visszautasítanék. Elegem volt. Sőt már olyan napok is előfordulnak, amikor azt hiszem, hogy mindent túlgyorsan cselekedtem, hogy túl sok embert ismertem, túl sok könyvet olvastam, túl sok szobrot, képet és katedrálist láttam, túl sok szép épületet tekintettem meg és túl sok zenét hallgattam. Nem hiszek a halhatatlanságban és nem is kívánom magamnak. Szeretnék csendben. fájdalom nélkül meghalni. És elégedett vagyok a gondolataimmal, amelyek lelkem utolsó lehelletével, vágyaival és gyengéivel együtt a semmibe süllyednek. Röviddel ezelőtt tanácsolták, hogy utazzam Svájcba, dr. Niehanshoz, kinek klinikáján már voltam azelőtt.. De nem látom semmi értelmét annak, hogy életemet meghosszabbítsam, mert hiányzik belőlem az akarat a további élethez. Nem kívánok már írni sem többé. Fejemben már nincsenek eszmék, már nem születhetnek konfliktusok, történetek az agyamban. Az utolsó szavakat — amelyek bennem voltak — már régen leírtam. Letettem a tollat. És így, ha végül is nekrológom megjelenik a Timesban, azt mondják az emberek: ..Mi — azt hittem, hogy ez már évekkel ezelőtt meghalt." — Akkor a szellem, aki én voltam — csendesen felnevet. Fordította: Sényi Imre G. Srobó Lásrló NŐVÉREK Két mufurc bumfordi mackó életemnek erdejében málna-bokraim serényen jó étvággyal megkopasztó ábrándos csitrik maholnap korzón lejtó dáma-félék, kik kamaszok sűrű vérét pezsdítón ritmust dobolnak kirakatok üvegén is csak ritkán sandítva hátra: , bámulóik között hátha akad jóképű legény is — ma még két butuska béka karmos, pár-arasznyi dac(zsák. kik, hogy egymást bosszant[hassák, okért nem mennek szomszédba -* ámulással alig győzöm: ha civódtok hajbakapva ott vitázik, bizonygatja vélt igazát annyi ősöm — bennetek két kancsal énem ölt egymásra hosszú nyelvet s bár cudarul feleselget a végső szó egyiké sem m belőletek mint tükörből megkettőzve, felnagyítva néz rám penge-élű fényben sok hibám s kevés erényem, mi e bolygót mindöröktöl megrontja és gyarapítja ... VINCZE ANDRAS ÁRTÉRI FAK slnc MOCSÁR GÁBOR Jl sz&lm&özvzgy Most következő történetem hőse olyan ember, akiben meg volt a hajlandóság a csöndes belenyugvásra is, meg a lázadásra is, tehát ebben a tekintetben éppen olyan volt, mint mi, a többiek. Mégis inkább azt mondhatnánk, életét, hivatali és otthoni magatartását, nézetett és elveit — életvitelét, ahogy ez mai intellektuális könyvekben írják — •inkább a csöndes belenyugvás jellemezte. Foglalkozására nézve könyvtáros volt s ez sok mindent megmagyaráz. Élete kisebb zökkenőkkel, de nagyobb fordulatok nélkül folydogált az élet — mint a régi regények írták: — sziklái es zátonyai között. Fizetését, az előírt napon pontosan megkapta s úgy. azon melegében adta at feleségének, aki a fizetés jeles napjain nem ls otthon, hanem a közeli presszóban várta öt meg, azt a veszélyt sem kockáztatva, hogy hazáig menve, borkóstolók, presszók és más ledér helyek előtt vigye drága terhét a férj. Már ott, a presszó apró asztalánál legombolta tőle a dohányt — ahogy ezt viszont a legújabbkori srácok mondják. Volt ebben valami kicsinyes és kínos dolog, de mit meg nem szokik az ember! A könyvtáros másként el sem tudta képzelni, minthogy a presszó asztalánál vissza kap a feleségétől két húszast, zsebpénznek egy hétre. A két húszast elégedett szuszogáasal dugta a belső zsabébe, s mintha hirtelen kancsivá vált volna, szürcsölés közben merőn a csészét nézte, úgy Itta a duplát, melynek árát olyankor gavallérosan a feleség fizette. Nos, éppen ennek a szerény, csöndes, és a sorsába a boldogságra hajlamos emberek igénytelenségével beletörődő könyvtárosnak az éleiébe belelépett egy hölgy. Mégpedig egy olyan hölgy, akinek foglalkozását minden Jobb családban csak erős felindulás alkalmával, vagy inggotnb eltűnés alkalmával szokás néven nevezni, de csak ha a gyerek nem hallja. A sokat próbált olvasó már tudja, mlbói élt a hölgy. Ezzel a hölggyel egy szelíd, békés, mindenképpen tipikus nyári alkonyaton Ismerkedett meg a könyvtáros. S mivel az élet nyers dolgaival szemben sokszor árult el meglepő tájékozatlanságot, azt hitte, az élet nagy pillanata következett el számára, amikor a hölgy megszólította. Mert a hölgy szólította meg a könyvtárost, s nem emez a máslkat, erre önök ls mérget vehetnek, hisz már tudnak a könyvtáros gyámoltalanságáról és a hölgy élelmességét bátran feltételezhetik, ha már a foglalkozását sejtik, Vannak dolgok, amik együtt járnak. Ne gondoljuk azonban, hogy a megszólítás nélkülözte az illemet, a jobb körökben dívó tapintatot és ne higgyék, hogy a megszólítás egyenesen arra irányult, "amire önök gondolnak. Nem, sőt, éppen ellenkezőleg. — Kérem, uram — mondta a hölgy a folyóparti sétány szúnyog-glóriás lámpája alatt —, nagyon lekötelezne, ha megengedné, hogy együtt mehessünk. legalább addig, amíg forgalmas utcába érünk. mert... oly rondák a férfiak. Itt a félhomályban mind olyan tolakodó... így a hölgy. Ismerősünk, a könyvtáros, még olyan Iskolába járt, melyikben a lovngiasságot külön tanították s csak természetei, hogy felajánlotta szolgálatait a hölgynek, aki már-már odáig volt a férfiak miatt. Ezen a könyvtáros nem csodálkozott, mert a hölgy csinos volt, mozgására nézve pedig ingerlően harmonikus. Sőt, ami több, intelligens! Két kötet könyv volt a könyvtáros hóna alatt, s ezek a könyvek beleestek a sétány porába, amikor a férfiak elől menekülő hölgy oda a karját, védelmet keresőn, bedugta s látni lehetett a könyv címlapját. Mark Twain: Huckleberry Finn kalandjai — ez volt rajta olvasható. — Jajistenem — kiáltott a hölgy ijedten —. leesett a drága kis Hakléber! — és ebből a könyvtáros mindjárt megállapította, hogy a védelmet kereső hölgy klvétele.ien intelligens. Mert csak a legritkább esetben fordul elő, hogy csinosságuk miatt a férfiak tolakodásának a parkban kitett hölgyek hblvesen ki tudják mondani az ilyen szörnyűséges idegen könyvcímeket, de ez a hölgy nemcsak a címét tudta kimondani, hanem az írót ls elragadtatva dicsérte: — Pedig ez a Tvén, ez csudajó pofa .,. Ezáltal teremtődött meg az a belső, mondhatni intim lelki kapcsolat, ami nélkül a történet a forgalmas utcára érve, abbamaradt volna. A könyvtáros azonban érdeklődőn 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap. i9fl«. tanuir Iá.