Délmagyarország, 1965. december (55. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-10 / 291. szám

Véget ért a Legfelsőbb Tanács ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról.) Szovjetunió, mint a találko­zó résztvevője, mindent meg­tesz. hogy erősítse a béke­harc és a nemzeti felszabadí­tásért folyó harc frontját. Andrej Gromiko beszédé­nek második felében a nyu­gatnémet kormányprogramra vonatkozó interpellációra vá­laszolt és lényegében négy kérdést érintett: a német békeszer­ződés kérdését, az európai halároU kérdését, a nyu­gatnémet atomfegyverkczé­d törekvéseket és Nyugat­Berlin kérdését. — Nyugat-Németországnak még kifejezetten adóssága van a népekkel, mindenek­előtt a Szovjetunió népével szemben — mondotta a né­met. békeszerződésre utalva, maid hozzáfűzte, hogy „ha azok politikai rövidlátása, akik a politikát Nyugat-Né­metországban meghatároz­zák. szükségessé teszi, né­pünk benyújtja a számlát". Az európai határokkal kapcsolatban ezt mondotta: „A Szovjetunió és sok más európai ország nem hajlandó attól függővé tenni bizton­ságát, hogy az NSZK kor­mánya elégedett-e vagy sem a második világháború ered­ményeivel". — A szocialista országok bármelyikének határai elleni támadást a Szovjetunió a saját határai elleni támadás­nak tekinti „az összes ebből adódó következtetésekkel" — jelentette ki Gromiko. A szovjet külügyminiszter továbbiakban rámutatott: az NSZK igyekszik meg­torpedózni az atomfegyve­rek elterjedésének megaka­dályozásáról szóló szerző­dést. s „vannak körök, amelyek lépésről lépésre a engednek az NSZK követe­léseinek", — Az Egyesült Államok­nak világos választ kell ad­nia — hangsúlyozta —, mert a Bundeswehr atomfegyve­rekhez juttatása és az atom­fegyverek elterjedésének megakadályozása nem egyez­tethető össze egymással. Az NSZK kormányának nyugat-berlini provokációira kitérve Gromiko kijelentette: — Minden olyan kísérlet, amely ennek a városnak az NSZK-ba történő beolvasz­tására irányul, megfelelő visszavágásban fog részesül­ni. Andrej Gromiko végül azt mondta: a szovjet nép jól tudja, hogy Nyugat-Németor­szágban nem kizárólag hét­próbás militaristák és re­vansra vágyó elemek élnek. Nyugat-Németországban vannak emberek, akik nem hajtottak fejet a fasizmus előtt, akik bátran barmi­nak a szabadságért. Ok tudják, hogy élnek a né­met munkásosztály dicső hagyományai — jelentette ki. A szovjet külügyminiszter beszédét, a Legfelsőbb Ta­nács képviselői, valamint az ülésteremben nagy számban megjelent diplomaták és kül­földi tudósítók élénk érdek­lődéssel hallgatták. A beszéd után több külpo­litikai tárgyú hozzászólás kö­vetkezett. majd a Legfelsőbb Tanács határozatban hagyta jóvá a szovjet kormány poli­tikáját az interpellációkban és Gromiko külügyminiszter beszédében érintett kérdések­ben. Ezzel a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának ülésszaka befejeződött. Nyikolaj Podgornij életrajza Nyikolaj Podgornij, akit a Legfelsőbb Tanács 7. ülés­szakán a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa elnökségé­nek elnökévé választottak. 63 éves. Podgornij ukrán nemzeti­ségű, a poltavai területen született. Apja vasöntő volt. Podgornij már 15 éves ko­rában munkás lett, s egy­ben a Komszomol tagja, öt évvel később a kijevi élel­miszeripari technikumba iratkozott be. Mint diák, 1930-ban belépett a pártba. A technikum befejezése után 1946-ig az élelmiszeriparban dolgozott különböző vezető állásokban. Nyikolaj Pod­gornij 1946-IÓ1 1950-ig az ukrán kormányt képviselte a szovjet kormányban. Ez­után pártmunkával bízták meg: a harkovi területi pártbizottságot vezette. 1953-ban megválasztották az Ukrán KP Központi Bizott­ságának másodtitkárává, négy évvel később pedig el­ső titkárává. 1956-tól Pod­gornij az SZKP Központi Bizottságának tagja. 1958­tól az SZKP KB elnökségé­nek póttagja. 1960-ban meg­választották az elnökség tagiává, 1963-ban a Közpon­ti Bizottság titkárává. Pod­gornijt többször beválasz­tották a Szovjetunió és Uk­rajna Legfelsőbb Tanácsába. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnökségi tagja. 1963-ban Podgornijt a párt­nak és az államnak tett szolgálataiért a Szocialista Munka Hőse címmel tüntet­ték ki. (MTI) VIETNAM Anglia visszautasította a szovjet iizenetter vezetet Washington még nem foglalt állást a DMFF karácsonyi javaslatáról Lenin-renddel tűntették ki Dolores Ibarruri! • Moszkva (TASZSZ) Dolores Ibarrurit, a Spa­nyol Kommunista Párt elnö­két Lenin-renddel tüntették ki 70. születésnapja alkalmá­ból. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége erről szóló törvényerejű rendeleté­ben kiemeli Ibarruri kiváló forradalmi tevékenységét és aktív harcát a fasizmus el­len. a népek barátságáért., a békéért, és a szocializmusért A szovjet emberek milliói szívből jövő üdvözletüket küldik ennek a nagyszerű asszonynak, aki húszéves ko­ra óta tevékeny részt vesz a munkásmozgalomban és ma is minden erejét a spanyol nép boldogulásáért vívott harcnak szenteli. A Szovjetunióban sohasem fogják elfelejteni, hogy a sztálingrádi csatában vesztet­te életét Dolores Ibarruri fia. akit halála után a Szovjet­unió Hőse címmel tüntettek ki. (MTI) Wilson a bír fiiatok pergőtüzében A miniszterelnök csak pipázgatott. • London (MTI) A kormánypárti képviselők bizalmas értekezletén heves­hangú bírálatok hangzottak el. Több képviselő, köztük Noel-Baker, a munkáspárt parlamenti külügyi bizottsá­gának Nobel-békedíjas elnö­ke követelte, hogy Wilson miniszterelnök Johnson el­nökkel tartandó jövőheti ta­lálkozóján sürgesse az ame­rikai kormány vietnami poli­tikájának haladéktalan felül­vizsgálását. Felszólította Wilsont, hogy az F.NSZ-köz­gyűlés december 16-t ülésén elmondandó beszédében a vietnami háború kérdését terjessze megvitatásra a vi- | lágfórum elé. Wilson, aki nyugodtan pi­pázgatva ülte végig a kor­mány külpolitikája ellen in­tézett két és félórás pergő­tüzet, nem válaszolt a brit békekezdeményezést sürgető felszólításokra, csupán arra szorítkozott, hogy békés ka­rácsonyi ünnepeket kívánt képviselőinek. A bírálatok visszaverését, az amerikai agresszió mentegetését Ste­wart külügyminiszterre bízta, aki ismét teljesen elszigete­lődve, minden támogatás nél­kül próbálta védelmezni a kormány vietnami politiká­ját.. Healev hadüevminiszter hasnnlo helvzetbe került, amikor a „Szueztől keletre betöltendő brit katonai sze­rep" fenntartását Iparkodott Igazolni. Stewart és Healey válaszai­ból azonban a képviselők csak azt az általános benyo­mást szerezhették, hogy kor­mányuk álláspontját a meg­vitatott kérdésekben végső soron nem Londonban, ha­nem Washingtonban döntik majd el. Sztefanopulosz új pártot alapított 0 Athén (MTI) Sztefanopulosz görög mi­niszterelnök új pártot alapí­tott a iCentrum Unióból az 1965 nyári kormányválság al­kalmából kivált 44 képvise­lővel. Az új párt neve De­mokratikus Liberális Cent­rum lesz, s végrehajtó bizott­ságának elnöke Sztefanopu­losz. Annakidején Papandreu pártjából 45 képviselő vált ki, de a negyvenötödik Ga­rufaliasz volt hadügyminisz­ter független marad, nem csatlakozik Sztefanopulosz politikai csoportjához. 0 London (MTI) A nyugati hírügynökségek londoni jelentései szerint a brit kormány szokatlan gyor­sasággal, már szerdán vála­szolt a Szovjetunió üzenet­tervezetére. A szovjet üzenet tervezetben — a Szovjetunió és Nagy-Britannia, mint az 1954-es indokínai genfi érte­kezlet társelnöke, elítéli az Egyesült Államok vietnami agresszióját és annak hala­déktalan megszüntetését kö­veteli. Stewart külügyminiszter a szovjet üzenet-tervezet átta­nulmányozása után haladék­talanul továbbította Moszk­vába az angol ellen-terveze­tet. Az angol válasz azonban egyetlen szóval sem ítéli el az Egyesült Államok vietna­mi agresszióját, sőt azt java­solja, hogy a Szovjetunió hívja fel a Vietnami Demok­ratikus Köztársaságot a genfi egyezmények szellemének tisz­teletben tartására és a VDK vállalja a „feltétel nélküli tár­gyalásokat" a konfliktus rendezésére. 0 Washington (AFP) Washingtonban hivatalosan még nem foglaltak állást a DNFF karácsonyi tüzszüneti javaslatáról. A külügyminisz­térium szóvivője szerda este így nyilatkozott: „Az egysze­rű, mindössze 12 órás har­ci szünet helyett igazi „ka­rácsonyi ajándék" az lett vol­na. ha a kommunisták elfo­gadják a békés tárgyalásokat, az Egyesült Államok javas­latai alapján." Arra a kér­désre, hogy ez a fegyver­nyugvási javaslat elutasítását jelenti-e, a külügyminisztéri­um szóvivője nem adott vá­laszt. 0 Hanoi (MTI) A fennhéjázó amerikai ki­jelentésre válasznak tekint­hető azonban Ho Si Minh, a VDK elnökének kijelentése: „Johnson elnök úgynevezett feltétel nélküli tárgyalási ja­vaslata a vietnami nép szá­mára azt jelenlené, hogy fo­gadja el az amerikai feltéte­leket, azaz az imperializmus agressziós politikájának foly­tatását. E feltételeket az ag­resszor szabta meg és azo­kat sem a vietnami nép sem a világ közvéleménye nem fogadja el sohasem. A vietna­mi probléma becsületes ren­dezésének egyetlen alapja a VDK kormánya négypontos javaslata" — hangsúlyozta Ho Si Minh elnök egy angol új­ságírónak adott interjújában. • Saigon (MTI) Amerikai repülőgépek csü­törtökön nagyarányú légitá­madást intéztek a Vietnami Demokratikus Köztársaság területe ellen. A támadásban — egy saigoni amerikai kato­nai szóvivő szerint — 140 re­pülőgép vett részt és útvo­nalakat, hidakat támadtak 3000 font súlyú (1350 kilo­grammos) bombákkal is. A támadás célpontja elsősorban a Hanoitól északra és nyu­gatra fekvő terület volt. va­lamint a laoszi határ köze­lében Dien Bien Phu környé­ke. Saigontól északkeleti irány­ban. mintegy 580 kilométer­nyire csütörtökön változatlan hevességgel dúlt a harc az őserdő borította dombokon. A harcok színhelyétől 80 ki­lométernyire fekvő Quang Nga városába érkező jelenté­sek arról számolnak be, hogy a partizánok kitűnően elő­készítették az ütközetet és óriási veszteségeket okoznak a saigoni rezsim katonáinak és az amerikaiaknak. ENSZ Vita a beavatkozás elítéléséről 0 New York (MTI) Áz ENSZ-kozgyúlas első számú politikai bizottsága szerdán délután folytatta az általános vitát az államok belügyeibe való beavatkozás elítélését sürgető szovjet ha­tározattervezetről. A fel­szólaló uruguayi küldött le­szögezte. egyetlen országnak •sincs joga ráerőltetni akara­tát más államokra. Danilo Lekics jugoszláv küldött tá­mogatta a szovjet nyilatko­zattervezetet. Lewandowí.ki lengyel küldött elítélte az Egyesült Államoknak a vi­lág különböző részein elkö­vetett agresszióit. Csatorday Károly, a bi­zottság magyar elnöke fi­gyelmeztette a vita részve­vőit, nincs kizárva, hogy hét. végi ülésekre is sor kerül­het, hogy az első számú politikai bizottság megbir­kózhasson a rendkívül zsú­folt napirenddel. ZAMBIA Kaunda ismételten kéri a brit csapatokat ne Ónálló vízi erőmüvet építenek 0 Lusaka (AFP) Kaunda zambiai elnök újabb üzenetet juttatott el az angol kormányhoz, s eb­ben ismételten kérte, küld­jenek brit csapatokat a Ka­FRANCIAORSZÁG A második forduló hevesebbnek ígérkezik 0 Párizs (MTI) A francia elnökválasztási kampány második fordulója hevesebbnek ígérkezik, mint az első. De Gaulle hívei most minden erejüket arra Előkészületek a két Gemini találkozójára • Houston (MTI) A houstoni rakétakilövő központ illetékesei utasítást adtak a Gemini—6 vasárnapi fellövésének előkészítésére. A Gemini—6 újabb két ame­rikai űrhajóst röpít a világ­űrbe, a két rakétának a ter­vek szerint találkoznia kell, majd kötelékrepülésben foly­tatják az utat. délután megkezdte a 73. kört. Az űrhajósok jól érzik ma­gukat, csak Bormannak van egy kicsit melege több mint hét kilogrammos űrruhájá­ban, tekintve, hogy a kabin­ban 26 Celsius fok a hőmér­séklet. Lövell közérzete tel­jesen kielégítő, hiszen már napok óta alsónadrágban kering a Föld körül. A földi A Gemini—7 űrhajósaira ellenőrző állomás biztonsági a módosított program már a csütörtöki riap folyamán új feladatokat rótt. Borman és Lövell utasítást kapott, hogy az űrhajó pályáját módosít­sa. A találkozó szempontjá­ból legideálisabb magasság lf« kilométer — c-re a pá­Iyrra kell beállítani a Ge­mini—7-et. amelynek jelen­leg a Földtől való legkisebb távolsága 235. a legnagyobb távolsága pedig 315 kilomé­ter. A Gemini—7 csütörtökön okokra hivatkozva egyszerre csak az egyik űrhajósnak en­gedélyezi az űrruha leveté­sét, s Borman egyelőre visz­szautasította az „őrségvál­tásra" vonatkozó javaslatot. Némi izgalmat okoztak a földi ellenőrző központban a Gemini—7-röl érkező bizony­talan eredetű zajok. Az or­vosok szerint Borman több­ször tüsszentett. Nincs ki­zárva, hogy az amerikai űr­hajós „kozmikus náthát" hoz magával a földre. összpontosítják, hogy a köz­társasági elnököt december 19-én a lehető legkedve­zőbb szavazataránnyal újra­válasszák. Be Gaulle ezúttal több beszédet mond a tele­vízióban. Mitterrand is kidolgozta haditervét az elnökségét tá­mogató politikai erők kép­viselőivel. A Francia Kom­munista Párt. a Szocialista iPárt, a Radikális Párt, az Egyesült Szocialista Párt. a CGT és számos demokrati­kus szervezet tevékeny részt vállalt a kampányban. Mit­terrand kijelentette, eddig csak a baloldal jelöltje volt. most azonban a köztársaság valamennyi hívének jelöltje. rlba-duzzasztógát védelmé- egyszersmind tudatta a brit re. kormánnyal, hogy amennyi­Kaunda újabb üzenete ál- ben nem kapja meg a kért lítólag már nem követeli ar.gol csapatokat, kénytelen azt, hogy a brit csapatok lesz az Afrikai Egységszer­nyomban szállják meg a vezethez fordulni. Kariba-erőmú dél-rhodesiai A zambiai elnök csütör­részén fekvő egységeit is, tökön bejelentette, hogy mindössze azt kéri, hogy kormánya növelni széndéko­vezényeljék az angol kato- zik a hadsereg és a légierő naságot a zambiai oldalra, létszámát és ütőképessé­s ez csak akkor vonuljon gél. Ugyanakkor saját, ön­át Dél-Rhodésiába, ha az álló vízierőmű felépítését erőművet Smithék részéről tervezi. Az új erőművet veszély fenyegeti. Az AFP Zambia déli részén, a Ka­jelentése szerint Kaunda fue folyón építik majd. NEHÉZ ÓRÁK 0 Moszkva (MTI) A kelet-szibériai tenger északi részén sodrodó Északi­sark—14 szovjet kutatóálro­más személyzete nehéz órá­kat élt at. Mint ismeretes, az egyike azoknak az állomá­soknak. amelyeket mozgó jég­táblákra telepítettek. A na­pokban az Északi-sark—14 olyan tengerrészre sodródott, ahol erÖ6 a jégtáblák torló­dása és csakhamar kataszt­rofális lett a helyzet: ketté­Subandrio — Ma'aysiáról 0 Djakarta (Reuter, AFP) Subandrio indonéz külügy­miniszter Malaysia problé­májáról nyilatkozott az An­tara hírügynökségnek. A Reuter-iroda altat ismertetett nvilatkozatéban jelezte, hogy kormánya kész tárgyalásokat kezdeni a Malaysiai Állam­szövetséget alkotó Malájföld, Sarawak és Sabah (Észak­Borneo). valamint a szomszé­dos Singapore és brunei kép­a célt szolgálnák, hogy Indo­nézia rendezze kapcsolatait ezekkel a területekkel. Az AFP jelentése szerint Rajaratnam Singapore-i kül­ügyminiszter késznek mutat­kozott arra, hogy tárgyaláso­kat folytasson Indonéziával „a malaysiai probléma békés rendezése érdekében". A Sin­gapore-i minisztertanács leg­közelebbi ülésén megvitatja viselőivel. A tárgyalások azt Subandrio nyilatkozatát vált az állomás rögtönzött „repülőtere" s a jégtábla to­vábbi szétrepedésével lehe­tett számolni. A szibériai Tiksziben, amely a Lena torkolatához közel fekszik, sítalpas LI—2­es gépeket készítettek elő, majd az Északi-sark—13 sod­ródó állomásról is útnak in­dult egy ugyanilyen típusú mentőrepülőgép. A leszállást viharos erejű szélben, jég­torlaszok között, máglyák vi­lágánál kellett végrehajtani, azonban a szovjet sarki re­pülők megbirkóztak a nehéz feladattal, s 20 óra alatt 15 sarkkutatót, a legértékesebb műszereket és berendezése­ket átszállították Zsohov­szigetére, ahol még rögtön­zött repülőtér sem volt. Közben az úszó jégsziget nyugalmasabb vidékre érke­zett. űgvhogy 10 szovjet sarkkutató az Északi-sark— 14 állomás csonka jégtáblá­ján maradt. Zsohov-szigetén mindenesetre fenntartották a mentőügyeletet. 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Péntek, 1965. december 10,

Next

/
Thumbnails
Contents