Délmagyarország, 1965. december (55. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-10 / 291. szám
\ Közéletünk hírei MAGYAR KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG UTAZOTT SZÓFIÁBA Csütörtökre virradó éjjel magyar kormányküldöttség utazott Szófiába a Magyar— Bolgár Gazdasági és Műszaki Tudományos Együttműködési Bizottság VI. ülésszakára. A delegációt Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese vezeti. A küldöttség búcsúztatásánál a Keleti pályaudvaron megjelent Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, Böjti János külügyminiszter-helyettes, ott volt dr. Dusán Csalics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete és Sz. Iliev. a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövetségének első titkára. JUGOSZLÁV PARTMUNKASKÜLDÖTTSÉG ÉRKEZETT HAZÁNKBA A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága meghívására Otmár Kreacsicsnak, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága tagjának vezetésével csütörtökön pártmunkásküldöttség érkezett hazánkba. HAZAÉRKEZETT BRÜSSZELBŐL BACZONIJENŐ E. Adam belga külkereskedelmi miniszter meghívására Baczoni Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes december 6—8 között Brüsszelben tartózkodott. Megbeszéléseket folytatott a magyar— belga gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztéséről, valamint Magyarország és a Benelux államok öt évre szőlő kereskedelmi egyezményének előkészítéséről. Baczoni Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes csütörtökön hazaérkezett Budapestre. (MTI) a Az imperializmus léken tartása népek nagyfokú éberségét követeli Dz Emberi Jogok Napja meg Megkezdődött az Ellenállók Nemzetközi Szövetségének budapesti kongresszusa A fasizmus, 'a nácizmus üldözöttéinek, volt deportál- FIR számos antiimperialistaknak, a különböző országok antifasiszta ellenállóinak ta akciót kezdeményezett képviseletében összegyúlt több mint 300 részvevő jelenlé- eddig is, és folytat ezután tében csütörtökön délelőtt a Magyar Tudományos Aka- is. Nekünk, magyaroknak démia dísztermében megkezdődött az Ellenállók Nemzet- külön is elismeréssel és heközi Szövetségének (FIR) V. kongresszusa. Gustaw Alef- lyesléssel kell szólnunk a Bolkowiaknak, a FIR főtitkár-helyettesének, a lengyel szövetségnek azokról az akküldöttség vezetőjének javaslatára megválasztották a ta- cióiról, amelyeket a nyugatnácskozás elnökségét. Az elnökségben helyet foglalnak a német atomfelfegyverzés és FIR vezetőin kívül az ellenállási mozgalom világszerte a háborús bűnök elévülése ismert kiemelkedő harcosai. Az elnökségbe választották ellen folytatott. Népünket Fehér Lajost, dr. Münnich Ferencet, az MSZMP Politikai nyugtalanság tölti el az Bizottságának tagjait, Révész Géza nyugalmazott vezér- NSZK-ban tapasztalható ezredest, továbbá a görög nép hős fiát, Manolisz Glezoszt. különböző revansis-ta törekvések miatt. A Varsói Fehér Lajos elvtárs felszólalása Szerződés tagállamaival .... ,, , együtt a magyar kormány A kongresszus résztve- ntja a Vietnam elleni ag- is a leghatározottabban elvóit Fehér Lajos, az resszió, amelyet a magyar ,enzi a sokoldaiü NATOMSZMP Politikai Bizottsá- országgyűlés es nepkoztar- alomhaderö létrehozásának gának tagja, a kormány sasagunk kormanya is — tervet és azti hogy en_ elnökhelyettese, a Magyar nepunk erzeseinek hangot nck révén a nyugatnémet Partizán Szövetség elnöke adva — melyseges felhabo- miiitaristákat atomfegyver üdvözölte és emlékeztetett rodassal ítélt el. birtokába juttassák, arra. a továbbiakban, hogy _ A nemzetközi helyzet Befejezésül azt hangsúaz idén ünnepelték világ- fokozódó éleződése, ame- lyozta, hogy a mai éleződő szerte 20 éves jubileumát a Ívért a felelősség az Egye- nemzetközi helyzetben az fasizmus, a háború erői fe- sült Allamok uralkodó kö- imperializmus féken tartása, lett aratott győzelemnek. rejt terheli — több és na- kalandor tervek meghiúsíAz évforduló feledhetetlen gyobb erMeszftéseket kiván tása a népek nagyfokú a magyar nep tortenelme- , - u- éberségét, minden imperiaben is, amely súlyos árat valamennyiünktől, a be- üstaellenes erő egységét és fizetett a régi uralkodó osz- ke minden harcosától. A gyarapítását követeli meg. tály bűneiért. A kommunis- T rp . c,, . . , , , , ták, az antifasiszták, a ha- Jean loujac iotitkar beszamoloja ladó békebaráterők, az el- Ezután került sor Jean talános és ellenőrzött lelenalloK mozgalmai, har- Toujacnak, a FIR főtitká- szerelés útján. Ezután becai, veraldozatai nem vol- ranak beszámolójára, a hatóan foglalkozott a főtak hiabavalók. Ma azon- legutóbbi kongresszus óta titkár a nyugatnémet újraDr. Antalffy György előadása Budapesten vén nemzetközi együttműködést létesítsen." A deklaráció az alapban ismét az a kérdés áll végzett munkáról, az Ela világ előtt: hogyan há- lenállók Nemzetközi Szöfelfegyverzés kérdésével. Rámutatott: csak a béke, a Magyar szereplők az egykori szovjet partizán könyvében A. F. Fjodorov nyilatkozata \ T\T£áOCU egykori tiszteletben a vietnami nép partizantabornok, a Szovjetrítea el az uj háborút, vétségé előtt álló feladatok- leszerelés politikája teszi amely termonukleáris ka- ról. lehetővé, hogv előbbre tasztrófat zúdíthat az em- A főtitkár bevezetőben jusson a két Németország beriségre. Szerencsére ma emlékeztetett a 20 évvel újraegyesítésének ügye. már a háború és a béke ezelőtt véget ért második a vietnami helyzettel kapsorsa nem kizárólag az im- világháború borzalmaira, csolatban a FIR főtitkára perializmustól fugg. Ma majd elmondotta: az El- hangoztatta: az ellenállók, már — az emberiség tor- lenállók Nemzetközi Sző- híven a béke, az emberi' ténetében először — a tár- vétségé 22 ország 47 szer- testvériség, a 'nemzeti fügsadalmi haladás és a béke vezetet — az ellenállók getlenség ' eszményképeihez, oldalán van a nagyobb erő. millióit — tömöríti magá- tiltakoznak az Észak-VietEzután a FIR eredmé- ban. A FIR azt a követe- namot sújtó katonai agresznyes akcióiról szolott, majd lést juttatja újra meg új- szió ellen, a Vietnam belrámutatott, hogy az egész ra kifejezésre, hogy ve- ügyeibe való amerikai behaladó emberiséget felhábo- gyék figyelembe a múlt ta- avatkozás ellen. nulságait, s akadályozzák a beszámoló' befejező rémeg, hogy az emberiség gzében a feladatokat összeujból átélje a fasiszta bar- gezte a FIR főtitkára. unió kétszeres hőse, az jogát, hogy maga dönthessen bárság pusztításait. Beszámolója után a délA továbbiakban kiemelte elótti ülés vé t én Déi; a nukleáris robbantasi ki- , sérletek részleges betiltása- ben a kongresszus resztvera vonatkozó moszkvai vőd a Hősök terén megkoegyezménvek fontosságát, s szorúzták a Magyar Hőamo<>ré- sók Emlékművét.' vai egyezmények — a 18hatalmi genfi konferencián felmerült összes nehézséDítután a beszámolók feletti vitában többen felszóSZKP KB tagja, Ukrajna sorsáról, minden külföldi be-, előbbre lehessen jutni a gek ellenére — szilárd ala- , ,,1. ' . FTt! pot nyújtanak ahhoz, hogy laltak' A FIR kon?resszusa ma folytatja munkáját társadalombiztosítási minisz- avatkozás nélkül, tere, a FIR kongresszusára érkezett szovjet delegáció vezetője nyilatkozott az MTI munkatársának: — Örömmel jöttem a magyar fővárosba, márcsak azért is, mert Budapesten sokan élnek és dolgoznak azok közül, akik a nagy honvédő háború éveiben részt vettek az ellenállási mozgalomban és a partizánharcokban — mondotta. Sok új barátra tettem szert a háború után a Partizánok élén című könyvemmel is. Magyarországon sok ezren olvasták ezt a könyvet, s tudomásom szerint sok fiatal is szívesen forgatja. Azt hiszem, a könyv segít a most felnövő nemzedéknek, hogy tisztán lássa: milyen körülmények között, hogyan s milyen célokért harcoltunk a német fasiszták ellen. Szeretnék találkozni magyar olvasóimmal, hallani véleményüket tanácsaikat, mert úgy gondolom, hasznos lehet további munkámban. Egyébként Utolsó tél címmel az idén megjelent a negyedik könyvem, amelyben szintén sok szó esik a magyar hazafiakról, akik velünk együtt harcoltak a német fasiszták ellen. A FIR V. kongresszusáról szólva A. F. Fjodorov hangoztatta: olyan problémákról tanácskoznak, amelyek a világ valamennyi becsületes emberét foglalkoztatják. A szovjet delegáció a kongreszszus fórumán is kifejezésre kívánja juttatni százmilliók jogos követelését is: az. amerikaiak vessenek véget a vietnami agressziónak, Dél-Vietnam területéről azonnal •vonják ki az összes idegen csapatokat, haladéktalanul szűntessék meg Észak-V»etbombázását, » tartsák nukleáris, valamint az 61- (MTI) Véget ért a polgári jogi munkaértekezlet Titkárság alakult Szeged székhellyel A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete, valamint a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara által rendezett háromnapos polgári jogi tudományos munkaértekezlet tegnap, csütörtökön a délutáni órákban befejeződött. A programnak megfelelően a tanácskozás utolsó napján mindenekelőtt dr. Csanádi György tanszékvezető docens Az állami vállalatok közötti szerződések új problémái című referátumához kapcsolódva folyt a vita; több hozzászóló azonban az előző két nap vitaindító referátumaira is kitért A háromnapos tanácskozás mintegy hatvan belföldi és tizennyolc külföldi résztvevője közül több mint harmincan szóltak hozzá a felvetett polgári jogi kérdésekhez. A tanácskozást követően dr. Kemenes Béla tanszékvezető docens, a szegedi Állam- és Jogtudományi Kar dékánja a következőket mondotta munkatársunknak: — Immár harmadízben rendezhetett egyetemünk nemzetközi jelentőségű jogi konferenciát. A tanácskozás három referátuma különböző megközelítéssel ugyan, de lényegében egyetlen . fő kérdés köré csoportosította érveit. E fő kérdés: a szocialista polgári jog szerepe a vagyoni viszonyok jobb rendezésében, különös tekintettel a tervezési rendszer és a szerződés kapcsolatára. Ismeretes, hogy ma az egész szocialista táborban napirenden szereplő kérdés a gazdasági mechanizmus időszerű problémáinak megoldása, a minéi célszerűbb megoldási módok keresése. E szempontból jelentékenyen megnőtt a polgári jog szerepe, mert többek között a polgári jóg tartalmazza és munkálja ki azokat az anyagi ösztönzőket, melyek erősítése épp napjaink központi célkitűzése. — A konferencia azért is bizonyult rendkívül tanulságosnak, mivel a külföldi vendégek felszólalásai alapján megismertük a már bevezetett vagy bevezetni szándékolt, különféle megoldásokat, s így a tanácskozás kiváló összehasonlítási alkalom volt a mi, tervezett megoldásainkkal való egybevetésre. A problematika a népgazdaság legégetőbb kérdéseivel függ össze. Természetesen a konferencia elsősorban az elméleti megoldásokkal foglalkozott. Bátran állítható, hogy a szocialista polgári jogtudomány legkiválóbb képviselői, legkiemelkedőbb szakértői gyűltek össze Szegeden a kérdések tisztázására, s valamennyien felszólaltak — egyikük-másikuk több ízben is — a tanácskozáson. — Elhatároztuk, hogy e konferenciákat két-három évenként következetesen megrendezzük a jövőben — mindig más és más szocialista országban. Állandó titkárságot is létesítünk Szeged székhellyel. Felmerült annak terve is, hogy a következő esztendőben nem szorosan szakmai-tudományos jellegű, hanem a polgári jog oktatásának — elsősorban a levelező oktatásnak — módszereivel foglalkozó tanácskozást kellene rendezni, a tapasztalatok nemzetközi szintű kicserélésére. Egyébként megállapodtunk a személyes kapcsolatok elmélyítésének további módozatai tekintetében is, valamint szándékunk a kiadványcsere intenzivebbé tétele. A mostani tanácskozás anyagát több nyelven megjelentetjük. A konferenciával egyidőben a Tisza Szállóban reprezentatív kiállítást rendezett kiadványaiból a magyar Közgazdasági és Jogi Kiadó. A Magyar ENSZ Társaság és a Magyar Jogász Szövetség csütörtök .. délután ünnepi ülést vétó emberi jogok közé sorendezett az Emberi Jo- rolja a pohUkai jogokat is. gok Napja alkalmából. Azt, hogy mindenki reszt veA jogüszházban rc.ide- het. vagy közvetlenül vagy zelt összejövetelen Kom- az általa szabadon valasztott ját Irénnek, a Magyar képviselők útján orszaganak ENSZ Társaság fötitka- kormányzásában, rának megnyitója után A deklaracio nem nemzetőr. Antalffy György, a közi szerződés, amelyben az József Attila Tudomány- allamok vállaljak a benne egv etem tanszékvezető foglalt jogok biztosítását. Moprotesszora tartott elö- ralis tekintélyén felül nagy adást. jelentősege abban áll, hogy Az alábbiakban az elö- felsorolja az alapvető emberi adás néhány jelenetét jogokat. közöljük. Az emberi jogok nemzetközi biztosítása terén a köAz Emberi Jogok Eqyete- Vetkező lépés olyan nemzetmes Deklarációját 1948. de- kdzj egyezmény elfogadása ceniber 10-én fogadta el Pá- (enne, amely az államokat rizsban az Egyesült Nemze- kötelezné az emberi jogok tek Szervezetének közgyúlé- tiszteletben tartására. Az se. Nehéz és hosszú volt az ENSZ szerveiben évek óta út, amíg az emberiség elju- folyik az emberi jogokról tott ehhez a deklarációhoz. szó!ó egyezmények kidolgoIsmeretes, hoRv az abszo- zása. Ezeknek az egyezmélút monarchia idején - elő- n.veknek az elfogadása kétször Angliában, Észak- segkívül hathatós eszközt jeAmerikában majd Fran- lentene az emberi jogok ciaországban — már szinte az nemzetközi szinten való bizegész társadalom — a mo- fásítására, narchiat támogató nemesség az emberi jogokat nemzetkivételével - szembe került közi sikon, ugyanis valóban a feudális rendszert megtes- 0jy módon lehet védelemben tesitő királyi önkennyel. részesíteni, hogv az egyes áU Eleinte a köznemesség fejezte lamok nemzetközi szerződéki kívánságait olyan jogok Sekben kötelezően vállalják rögzítését követelve, melyek- az emberi jogok biztosítását, nek segítségével védekezhet Ezekben a nemzetközi szera főnemesség és a király ha- zőriésekben az államok arra tal mával szemben. Ez a kö- köteleznék magukat, hogy vetelés a törvény előtti kialakítják é.s fejlesztik azoegyenlőséget tűzte ki célul. A kat a gazdasági és társadalmi köznemesség legszegényebb tényezőket, amelyek a gazdarésze és különösen a városi Eági és szociális, kulturális polgárság ettől kezdve azért jogok reális anyagi alapját küzdött, hogy a jogegyenlőség, teremtik meg. Továbbá, hogy a személyes szabadság és alkotmányos polgári és bünsérthetetlenség biztosítékait tetőjogi, valamint eljárásjogi jogszabályban rögzítse. intézmények kiépítésével reA polgári államok tartalmat adnak a polközül az Amerikai Egyesült gár' fs P°Utikf,i Ͱgok el" Államokban került sor másodízben az állampolgárok bizonyos jogainak rögzítésévont koncepciójának. Ha a Magyar Népköztársaságnak az emberi jogok re. Az amerikai szabadságjo- biztosítósával kapcsolatos gok első alkotmányos doku- pontosabb nemzetközi jog! mentuma az 1776-os Virginia kötelezettségeit vizsgáljuk, Bili azokat az állampolgári mindenekelőtt meg kell aljogokat mondta ki, amelyek aP'temmte a Magyar Nepalkalmasaknak tűntek a ko- koztársasagnak egesz polxtirábbi elnyomás megszűntekai. társadalmi és gazdasátésére, a polgárság hátrányos f berendezkedéséből az al helyzetének felszámolására. Ezen alapul az Egyesült Államok 1787-es Alkotmánya is. A francia polgári forradalomban az állampolgári jogok első felszólalása és törvénybe iktatása Az ember és polgár jogainak deklarációja címmel jött létre 1789 augusztusában. lampolgári jogok messzemenő tiszteletben tartása, alkotmányos védelme következik. A Magyar Népköztársaságnak belső jogalkotásában és nemzetközi jogi kötelezettségeit is tekintve két irányú tevékenységet kellett kifejtenie. Egyrészt gyökeresen ki kellett irtania a A polgári forradalmak kez- Horthy-rendszertől örökölt detén két jellegzetes vonásuk volt az állampolgári jogokról szóló jogszabályoknak. Egyrészt a magántulajdon biztosításánál kívül csak a polgárság számára nélkülözöl,van rendelkezéseket, amelyek súlyosan sértették az emberi jogokat. Ezzel kapcsolatban eleget kellett tennie az emberi jogok biztosítása terén a Horthy-rendszer hetetlen jogokat rögzítették. altfll vállalt, de ténylegesen Másrészt e kimondott jogokat a természetjogból származtatták és eredeti, elidegeníthetetlen jogoknak tartották. Az emberi és polgári jonem teljesített nemzetközi jogi kötelezettségeknek. Másrészt az emberi jogok biztosításának területén új, nemzetközi kötelezettségeket gok felsorolásai mindenütt * vállalt al amunk. kizárólag a tőkéseket érintő. Mindenekelőtt meg kell neki kedvező jogosítványokat ^'tenunk az F.ISSZ-alaptartalmaztak, s haladó vol- okmanyanak megerősítését, tuk ellenére a dolgozókat továbbá. hegy » Magyar nem elégítették ki. A munkásosztály öntudaNépköztársaság csatlakozott a népirtás bűntettének meggyában kelt egyezményhez. Ezen felül többek között megerősítettük a nők polititának és szervezkedésének ás megbüntetése tarnövekedése idején harcot indított saját jogaiért. A hatalmon levők igyekeztek demagógiával, a legkülönfélébb kaf .T>Sa»ra vonatkozó egyezideológiai érvekkel csökken- rnényl, valamint az embertani e harc hatékonyságát. A kereskedés es mások prostimunkások, a dolgozó törne- taci°ja kihasznalasanak elgek azonban harcolnak e jo- nyomasa targyaban kelt gok rögzítéséért még akkor egyezmenyt. is, ha a kapiialista államok- fiz emberi jogok véban ezek hatása korlátozott, delmével kapcsolatban újonAz emberi jogok egyete- nan vállalt kötelezettségemes nyilatkozatának eífoga- inkről szólva külön kell dása az ENSZ által a világ említeni azokat a kétoldalú demokratikus erőinek nagy nemzetközi egyezményeket, győzelme volt 1948-ban. Az amelyeket Magyarország emberi jogok védelmének ez egyes államokkal kötötta nemzetközi jogi szabályozása a második világháború után a béke és a biztonság fenntartásával összefüggésEzek az egyezmények szoros kapcsolatban állanak az emberi jogok biztosításával. A Magyar Népköztársaság ben került előtérbe. Ennek által az emberi jogok védelaz összefüggésnek a felisme. mére vonatkozóan vállalt rése tükröződik az Egyesült nemzetközi jogi kötelezettNemzetek Szervezetének ségeinket vizsgálva az emAlapokmányában. így többek beri jogok napján jóleső érközött a Célok és elvek cí- zéssel állapíthatjuk meg, mű első fejezet leszögezi: az hogy hazánk az emberi joENSZ célja, hogy az em- gok biztosításának és védelberi jogok és alapvető sza- mének tekintetében nemzetbadságok mindenki részére, közi jogi síkon megfelelő fajra, nemre, vagy vallásra kötelezettségeket' vállalt, s való tekintet nélkül történő ezzel is hozzájárult e jofkKtetetben tartásá-rmk eéő- gok nemzetközi síkon való mozdítása és támogatása ré- védelméhez. Péntek, tass. december Hü- OU-MAGYhf\ORiZAG 3 1