Délmagyarország, 1965. november (55. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-25 / 278. szám
A Szudáni KP a betiltási határozat ellen • Khartoum (TASZSZ) Kedden ülést tartott a Szudáni Kommunista Párt Központi Bizottsága, hogy mcgx'itassa az ideiglenes nemzetgyűlésnek a párt betiltásáról hozott határozatai. Ahmed Mahgub, a párt fótitkára az ülcs után a szudáni távirati irodának adott nyilatkozatában kijelentette, a Központi Bizottság határozata értelmében a part nem engedelmeskedik a betiltásról hozott határozatnak. A Központi Bizottság véleménye szerint a döntés törvényellenes, mivel a jelenlegi nemzetgyűlés nem módosíthatja az ország alkotmányát. Csak a világközvélemény nyomására?.á. Elhunyt a belga anyakirálynő # Brüsszel (MTI) Kedden a késő esti órákban 89 éves korában elhunyt Erzsébet belga anyakirálynő, Eaudouin király nagyanyja. Az anyakiráiynő nagy zenebarát és zeneértő volt, a nevét viselő zenei versenyeken a világ legkiválóbb fiatal zenészei vettek részt.. Az utóbbi években többször jart a Szovjetunióban és több más szocialista országban. 9 Salisbury, London (MTI) Bulawayóban, a nagy dél-rhodesiai iparvárosban továbbra is pattanásig feszült a helyzet, a hatóságok brutális lépéseket tesznek az ellenzéki tömegmozgalom letörésére. Kedden az esti órákban Bulawayo belvárosában megint fegyverropogás hallatszott — a hírügynöktsics-'ek azonban nem tudnak részleteket A bulawayói kereskedelmi és iparkamara tagjai este bejelentették: megszüntetik minden afrikai dolgozó munkaviszonyát, aki szerdán reggel nem jelentkezik munkahelyén. Az afrikai ellenzék — mint ismeretes — hétfőn négynapos sztrájkfelhívást tett közzé. Ez a körülményekhez képest sikeres volt. Kedden este Londonben összeült a konzervatív árnyékkormány. A konzervatív ellenzéki vezetőség határozatot fogadott el. „A Rhodesiával való gazdasági kapcsolatok megszakítása túlmegy azon, amit Wilson a parlamentben szükséges intézkedésként javasolt, lényegében .elidegeníti* e rhodesiai hűséges elemeket és ennélfogva rombolja az angol politika céljait". A konzervatív lapok hírmagyarázói szerdán rámutatnak: Wilson keddi nyiLíiikozatábnn nem hagyott kétséget afelől, hogy csak a v: 1 ágközvélemény nyomása és az elszigetelődés veszélye kényszeritette a Biztonsági Tanács határozatának elfogadására. Ugyanakkor a legcsekélyebb lelkesedést sem mutatta a határozat megvalósítására, s az olajszankeiót annyi feltételhez kötötte, hogy a technikai nehézségek tanulmányozásával nyert időt a rhodesiai „mérsékelt elemek" megközelítésére hanzn ál hassa fel. Megfi gyei ők hangsúlyozzák, hogy Wilson maga sem zárta ki a Smithrezsimmel való kiegyezést Háborúellenes tiltakozó (elvonulást szerveznek Washingtonban 9 New York (MTI) Sok száz amerikai frontharcos aláíráséval a New York Times 6zerda reggeli számában felhívás jelent meg, amely felszólít minden volt hadviseltet, csatlakozzék a Washingtonban a vietnami háború ellen szombatra tervezett nagyszabású tiltakozó felvonuláshoz. „Tapasztalatból ismerjük a háború borzalmait véleményünk szerint a vietnami háború nem igazságos ügyet szolgál. Tragikus tékozlásnak tartunk minden emberveszteséget. A kormány jelenlegi politikájának támogatása nem bizonyít hazafiasságot. A durva, meddő harc csak olyan bábkormányok érdekeit szolgálja, amelyek nem képviselik Dél-Vietnam népét. Nincs szükségünk újabb katonatemetőkre, sem sebesültekre, sem több volt frontharcosra" — hangsúlyozza a felhívás. „Segítsetek feltartóztatni az esztelen vérengzést Vietnamban! Vonuljatok fel valamennyien a tiltakozók élén november 27-én a Fehér Ház elé" — hangzik a volt frontharcosok felhívása. A szombati tiltakozó nap nagyszabásúnak ígérkezik, körülbelül húszezer ember részvételére számítanak. Mikojant Lenin-renddel tüntették ki • Moszkva (TASZSZ) Anasztasz Mikojant, az SZKP Központi Bizottságának elnökségi tagját, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnökét 70. születésnapja alkalmából a Lenin-renddel tüntették ki, a kommunista párt és a szovjet állam előtt szerzett érdemeiért. Bizonyítékok Török Sándor fasiszta múltjáról Török Sándornak, a Né- nyolította le a nyilas „parmet Szövetségi Köztársaság lament" kitelepítését Németizraeli nagykövetsége taná- országba, csosának ügyét a magyaror- _ A dokumentumok első, szági közvélemény is érdek- magyarországi közzététele lödéssel kíséri. A Magyar után dokumentumokat és az Távirati Iroda munkatársa ellene emelt vádakat Török kérdésekkel fordult Szőnyi hamisítványnak, illetve koJánoshoz, a Nácizmus Üldö- holmánynak minősítette. Izzöttei Bizottságának titkára- racii lapjelentés szerint, azhoz. aki a következőket mon- óta a bizonyítékok súlya alatt dotta- .. T ... már beismerte, hogy feleskü— Dávid Giladi, Izrael állam budapesti Ideiglenes dott Szálasira, és hitelesnek ismerte el a nyilas parlament ügyvivője, november 19-cn kiteiepítésében való részvé. bizottságunknál megtekintet- telét tanúsító okmányt is. ta a Török Sándor fasiszta múltját bizonyító eredeti dokumentumokat, amelyeknek fotokópiál az itthoni és a külföldi sajtóban korábban meg•jelentek. Az ügyvivőnek bemutattuk Török Sándor 1943 június 20-án kelt kézírásos, nyilaskeresztes párt belépési nyilatkozatát; nyilaspárti nyilvántartó kartonját, amelynek tanúsága szerint 1944 októberéig rendszeresen fizette a havi 5 pengős tagsági díjat; Szálasinak tett hűségnyilatkozatát, valamint egy 1045. február 28-án kelt, Török kézjegyével és a kiadványozókhoz intézett utasításával ellátott okmányt, amelyből egyértelműen kiderül,. hogy Török Sándor boA Pravda a laoszi helyzet kiéleződéséről # Moszkva (TASZSZ) Alekszejev a laoszi helyzet kiéleződéséhez fűz hírmagyarázatot a Pravda hasábjain. „Az Egyesült Államok — írja — ismét fokozta fegyveres beavatkozását Laosz ügyeibe. Meg akarja akadályozni, hogy Laosz semleges politikát folytathasson, békésen, minden külföldi beavatkozás nélkül oldja meg nemzeti problémáit, mert akkor sem használhatja fel Laosz területét a szomszédos Vietnam ellen. Márpedig az Egyesült Államok harapófogóba akarja zárni DélVietnamot, „második frontot' akar nyitni Laosz felől a dél-vietnami hazafiak ellen." Az imperialista propaganda leplezni akarván a Laosz ellen irányuló agresszív j cselekmények kiszélesítéséi | nek politikáját, olyan híre- ' ket terjeszt mintha Laoszban „felfedezték volna" a Vietnami Demokratikus Köztársaság hadseregének alakulatait. „A Szovjetunió — hangsúlyozza Alekszejev — határozottan elítéli az Egyesült Államok fegyveres beavató kozdsának kiterjesztését Laoszra. Amerika agresszív cslekményeivel kiélezi a délkelet-ázsiai helyzetet és neki kell ezért viselnie a legsúlyosabb felelősséget.. A Szovjetunió ragaszkodott és továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy maradéktalanul teljesítsék a Laoszra vonatkozó 1962-es genfi megállapodásokat." Weldaek Roohot: Mitterrand megkapja a négy és fél millió kommunista szavazatot • Párizs (MTI) A Francia Kommunista Párt kedden este választási nagygyűlést tartott Párizsban, Francois Mitterrand köztársasági elnökjelöltségének támogatására. A nyolcezer férőhelyes sportcsarnok ez alkalommal zsúfolásig megtelt: sok százan az utcán hangszórókon követték az ülés lefolyásét. Waldeck Rnchet. az FKP főtitkára ezután rámutatott: a múltban a baloldal megosztottsága volt a gaulleista rendszer legfőbb erőssége. Most az a helyzet, hogy a balodal partjai, a szakszervezetek egyetlen jelölt támogatására szóltiják fel híveiket, ugyanakkor a jobboldalnak öt elnökjelöltje van. — A valóságban — mondotta Waldeck Rochet — két jelölt: az ország reakciós erőitől támogatott De Gaulle és az igazi ellenzéki képviselő Francois Mitterrand között fog lezajlani a választási csata. A december 5-i valasztason nagy tét forog kockán. Franciaország demokratikus jövője nagymértékben attól függ, hogy mennyi szavazatot kap a baloldal jelöltje. Ha De Gaulle-t meg is választanák. magas kora előbb vagy utóbb visszavonulásra kényszerítheti. Ebben az esetben előtérbe kerül majd a kérdés, milyen rendszer lépjen a gaulleista hatalom helyébe. A választ az adott pillanatban fennálló politikai erőviszonyok fogják megadni. Ha Mitterrand december 5-én sok szavazatot kap, alapjaiban rendül meg az egyszemélyi uralom rendszere. megnyílik a nép által kívánt demokratikus változás perspelrtívája. Waldeck Rochet leszögezte: tévednek azok, akik a kommunista szavazatok lemorzsolódására számítanak. A párt négy és fél millió híre egységesen a baloldal jelöltjére fog szavazni. Pá!f7jÓK««! Franciaország választás előtt Tovább tart a kommunistaellenes kampány Indonéziában o Télen is nő a fü — Folyóban az őszibarack — Az agrárolló # Djakarta (MTI) A UPI jelentése szerint Indonéziában folytatódik a kommunistaellenes kampány. A jogjakartad egyetem több mint ezer hallgatója, illetve oktatója ellen fegyelmit indítanak, mert azzal gyanúsítják őket, hogy rokonszenveztek a Szeptember 30. mozgalommal. A djakartai katonai parancsnok rendeletet adott Leszerelési világértekezlet Bécsben? A Reuter — jól értesült ENSZ-körökre hivatkozva — azt jósolja, hogy a leszerelési világértekezletet valoszinűleg 1967 tavaszára Bécsbe hívják össze. Lehetségesnek tartja, hogy egy körülbelül 25 tagú előkészítő bizottság alakul a konferencia megszervezésére. Az AFP tudósítója felhívja a figyelmet arra, hogy az albán küldöttség, amely eddig sohasem vett részt a szavazásban, amikor a leküvolt szereléssel kapcsolatos lönböző kérdésekről szó. kedden a leszerelési világértekezlet összehívása mellett, szavazott. Becsben szerdán hivatalosan közölték: amennyiben Összehívják a leszerelési világértekezletet, az osztrák kormány Bécset javasolja a tanácskozás színhelyéül. A kormány felhatalmazta Kreisky külügyminisztert, hogy adja át New Yorkban a meghívást. ki, r ebben megtiltja, hogy a politikai pártok olyan új tagokat vegyenek fel, akik korábban tagjai voltak a most feloszlatott vagy felfüggesztett szervezeteknek. Ha már felvettek ilyen személyeket, ezeket ki kell zárni, vagy pedig jelentést kell tenni róluk a katonai hatóságoknak. A hadsereg saraiban is folytatódik a tisztogatás. Leimena miniszterelnökhelyettes az Indonesion Herald jelentése szerint felhívta az országot, hogy fokozza a Malaysiával való szembenállást. A szembenállásnak nem szabad csökkennie az alatt az időszak alatt, amíg Sukarno elnök politikai megoldást talál a Szeptember 30. mozgalom kérdésére — mondotta Leimena. sági gépeket és közösen használják. Külön gond a társadalombiztosítás, meg az öregségi nyugdíj. Igaz, hogy van némi előrehaladás ezen a téren: az 1966 évi költségvetésben három és félszer anyBiztos jövedelem a szerződéses dohánytermelés MAGAS BEVÁLTÁSI ARAK, TERMESZETBENI JUTTATASOK, INGYENES VÉDŐSZER, PERMETEZÉSI KÖLTSÉGTÉRÍTÉS! KÖSSÜK MEG MIELŐBB AZ 1966. ÉVI DOHÁNYTERMESZTESI SZERZŐDÉST xBp. 4517 Az ENSZ P. B. vitája • New York (MTI) A közgyűlés politikai bizottsága kedd délutáni ülésén megkezdte a nukleáris kísérleti robbantások kérdésének vitáját. Szemjon Carapkin szovjet küldött rámutatott, hogy a szovjet kormány az 1963. évi Moszkvai Szerződés továbbfejlesztéseként javasolja: azonnal tiltsak meg a föld alatti nukleáris kísérleti robbantásokat is. A Szovjetunió támogatja az EAK-nak a,genfi leszerelési bizottságban tett ilyen irányú augusztusi javaslatát. Carapkin kijelentette, hogy a föld alatti kísérleti robbantások megtiltását egyedül az amerikai álláspont akadályozza. A francia vidék gondja nem vigasztalja, hogy kevés országban már csak 1 millió elsősorban a mezőgazdaság, a kiadása is. Sokan mondo- 200 ezer gazdasag lesz, 1936Elnéptelenednek a falvak, ke- gatják már, hogy felhagynak ban még 2 millió 280 ezer vesebbedik a földet meg- a munkaigényes állattenyész- volt a számuk. Az állam a munkáló kéz, hiába a gép - téssel. kapitalista mezőgazdasági no meg értékesítési válságok Panaszkodnak a cukorrépa- nagyüzemet támogatja. A is megrázkódtatják a francia termelők is. F. Béghtn, a leg- kisparasztok sokhelyütt szömezőgazdaságot. Elet-halál nagyobb cukorgyáros és egy- vetkezetekkel védekeznek a kérdés Franciaország számá- ben az egyik legnagyobb létüket fenyegető veszély elra az európai Közös Piac földbirtokos a cukor értékesí- len: itt és ott eredményesen nagy vitája a közös mezőgaz- tési válsága láttán azt java- működnek olyan szövetkezedasági politika kialakításáról, eolja megoldásként, hogy a tek, amelyeknek tagjai közöa farneia fölöslegek elhelye- cukorrépa vetésterületének sen vásárolnak mezőgazda zéséről. felén mást termesszenek. Alsó-Normandiában járva A gyümölcstermelők siráa híres állattenyésztés ered- mai sem halkabbak. Délményeit figyeltük. Ritka ter- Franciaországban az idei nyámészeti adottságokat élvez- ron is folyóba öntötték az nek itt a parasztok: télen is őszibarackot, mert nem tanö a fű, hiszen a tenger láltak rá vevőt... partján alig száll le 0 fokig a ^^ hőmérő higanya, nyáron pedig sok az eső. legföljebb Politikailag tekintve a me20 fokos a meleg, nem tud- zogazdasag gondjai-bajai De nyit irányoztak elo a parasziák, milyen lehet egy kiégett Gaulle ellenzékének meg- tl családok társadalombiztolegelö! könnyíthetnék a dolgát. Az sitására, jövőre már 1 mil_ FNSEA, a földbirtokosok ér- HÓ 380 000 parasztember rédekvédelmi szervezete majd- szesül nyugdíjban, 1982-ben Isigny tejfeldolgozó szövet- nem nyíltan De Gaulle elle- még 1 millió 104 000 volt a kezeiében a világhírű camem- ni állásfoglalásra szólította számuk, a társadalombizlobert-sajt gyártási titkait pró- fel a mezőgazdaságból élő- sításban tavaly már 2 millió báltuk ellesni. Mosolyogva ket. Mégse hihető, hogy a 828 ezren vettek részt a famondták a gazdák: ilyen tej parasztság a tábornok ellen !u népéből, szemben az 1962kell hozzá, ősszel 50 fokos szavazna, ahhoz még konzer- ben volt másfél millióval. De zsírtartalmú, le is fölözik, vatívabb, tekintélytisztelőbb. ez még mindig kevés a mehiszen 31-32 fokos tejből ké- Amikor megpróbáltam a gaz- zőgazdaságból élők legalább szitik a sajtot. Büszkék vol- dák között közvéleménykuta- hétmilliós számához képest, tak a vajgyárukra is, meg tást rendezni, azt tapasztal- A nagybirtokosnak is horaz anyatejet pótló készitmé- tam, hogy igenis De Gaulle zájárulást kell fizetni, mezőnyükre. De már az első mon- tábornokra adják a voksu- gazdasági munkásai után datok után előbukkant a kat december 5-én, bármeny- még külön, az állam ugyangondjuk: mi lesz az európai nyire is szidják a kor- csak magára vállal egy részt, Közös Piaccal? Mert export- ményt... de a parasztembernek msra szállítanak sokat a ter- Elsősorban az „agrárolló" gának is áldozatot kell válmékeikből, a közös piaci or- miatt: baloldali körökből lalnia. Nyugat-Franciaorszagokba is... származó kimutatás szerint szágban egy kétgyermekes Különben az. állattenyész- 1958-tól 1964-ig az iparcikke- gazdónak 1962-ben még 480 tés hanyatlásából tartanak, kert a parasztok egyre na- frankot kellett fizetnie. JöAlsó-Normandia egyik vezető gyobb árat fizettek, az ár- vőre ez a hozzájárulás mór embere mondta el nekünk: a emelkedés ezen a téren 52 930 frank lesz. (Magyar mezőgazdasági problémák százalékos, a mezőgazdasági pénzben hozzávetőleg 2500, között is súlyosabban jelent- termékek óra viszont ugyan- illetve majdnem 5000 forint!) kezik az állattenyésztésé. A ez alatt az idő alatt csupán A francia gazdáknak van normandiai paraszt 10-12 23 százalékkal emelkedett. egy szervezetük, amelvet, órát dolgozik naponta, télen, Az is örök vitára ad okot, mert tagjai csak 35 éven nyáron egyformán. Az álla- hogy a kormány csak a ren- aluliak lehetnek, úgv is hívtaival vasárnap is van teen- tábilisnak minősített földbir- nak: „Fiatal Mezőgazdák", dője, s ezért egyre többen tokot segíti hitelekkel és így ám az elöregedés a francia gondolkoznak így: „a gabona a föld koncentrációját, a tör- parasztság -ál is meglevő vasárnap magától is nő. A kitűnő minőségű állattenyésztési termékeiből éppen megél, kevés pénzt kap, s pebirtokok, a kisbirtokok eltűnését szorgalmazza. Azt mondják, 1980-ban Franciagond. Tíz-húsz év múlva hánvan lesznek a „Fiatal Mezőgazdák"? (Folytatjak.) 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök, 1965. november 25,