Délmagyarország, 1965. október (55. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-03 / 233. szám
Tsz tervez - cukorgyár végez Az őszi kalászosok magja mintegy ötvenezer holdon került eddig földbe a megyében, de a rozsnak szánt terület fele még vetetlen, az őszi árpa tervből pedig harminc százalék hiányzik. A búzavetés mind a három járásban megkezdődött Problémák vannak a cukorrépa átvételénél. Mivel a kukorica törése elhúzódik, több termelőszövetkezetben a munkaerő zömét a répatáblákra irányították. Ügy tervezték, mire a kukorica beérik. végeznek az ipari növény betakarításával. Számításukat azonban keresztezték a cukorgyárak. Az ütemterv szerinti mennyiséget sem vették át minden esetben, s ezzel növelték a közös gazdaságok egyébként sem kevés gondját Az idő leginkább kedvező a rizsaratásra. Gyorsan szikkadnak a lecsapolt „kalickák". A szegedi, a hódmezővásárhelyi és a szentesi határban népes brigádok vágják a vízi gabonát Napirenden: Köztünk maradjon Zenés vígjáték a Kamaraszínházban A probléma, amit Tóth élőadást. Valamivel több fűMiklós és Bródy Tamás ze- szer, mondjuk valamivel nés vígjátéka felvet, nem több bors nem ártott volna jelentéktelen. A Kamaraszín- még bele; a szatirikus motíház idei nyitódarabja a vumokat itt-ott erősíteni lepletykózás, a suttogás, a hetett és kellett volna, „köztünk maradjon" szelle- a közreműködő művészek me ellen emeli fel szavát. - a kellemesen szórakoztató, De aztán abban a pillanat- andalító alaphangnak megbán, ahogy felveti, rögtön felelően — jó kedvvel, sok meg is szelídíti a problémát szellemmel játszottak. A kaMint a többi hasonló mű ál- rakterek persze vígjátéki talában, ez is megfüröszti, ki- színvonalúak: olyasfélék, csinosítja a problémát bor- mint amilyenekkel, mondjuk, zasságát kifésüli. Azaz meg- a Szabó családban találkoszelidíti. Vagyis egy kicsit Zunk. elbagatellizálja, jelentékte- Hangulatos, eleven, színes lenné teszi. A szerzők vigyáz- alakítást nyújtott Király Letek arra, hogy senkit fel ne yen te a jámbor Bárány Dáháborítsanak, senkit meg ne niel szerepében. Décsi Györbotránkoztassanak. Mindé- gyi Hédije színességével nekelőtt arra törekedtek, pompás telitalálat volt: ponhogy a közönség kellemesen tosan így kellett ezt a kisszórakozzék az előadáson, iparos feleséget ebben a víghogy a szatíra és a gúny, játékban megformálni. Haami elhangzik a műben, ép- sonlóan karakterisztikus alapén csak egy csipetnyi le- kítás volt Kiovács János igazgyen, nehogy véletlenül va- gatója, Barta Mária kitűnő lakinek keserű szájízt okoz- titkárnője, Szendrei Ilona Pirije, Bordás Dezső tétova A szegedi színház előadá- Karesze, Marosi Károly Ber_ . , . , , kes kartársa és Károlyi Istsa ennek megfelelően kedves, ván kisiparosa. Kovács Zsu_ ügyes, kellemes és szórakoz- zsa elsősorban fiatalságával, tató, majdhogynem andalító, kedvességével hatott. A kiAngyal Mária szellemes ren- sebb szerepekben Eötvös Erdezése sok ötlettel, színnel, ™ezei Károlyt, Kiss Gájátékkal gazdagította az ^f® a P^Pá? Jelmezbenmaszkban játszó Meződt Er; — zsébetet láttuk. A zenekart Csata Benedek vezette, Bródy zenéje nem mindenütt elég jellegzetes és eredeti, de bizonyosfokú szatirikus ereje van. NAGY SIKER Az Erich Weinert együttes szegedi fellépése A fényképezőgépek javítása „Kisfiámról szerettem volna fényképet készíteni második születésnapja alkalmáBajcsy-Zsilinszky utcai helyiségében volt lehetőség a javításra. Ezt megszüntették, ból a születésnapi torta tár- s így most a magánjellegű saságában. Ekkor vettem és a garanciális javításokat észre, hogy a fényképezőgép az OFOTÉRT végzi országosan úgy, hogy minden vidéki fiókból Budapestre továbbítják a gépeket, a Fővárosi Foto-Optikai Ktszhez. Ez igen nehézkessé teszi a hibák javítását, mert a rendes időszakban a garanciális javítási idő két-három hét, az egyéb „sima" janem jó. Elszaladtam a Bajcsy-Zsilinszky utcába, ahol régebben cégtábla hirdette: -fényképezőgépet javítunk-". Sajnos, nem találtam meg a javítót, s egy ismerősöm felvilágosított arról, hogy itt már megszűnt a fényképezőgép-javítás, de próbáljam meg a Kárász utcai OFOT- vitás 4 hét, de a szezonidőÉRT-boltban" írta szer- ben, tavasztól őszig 6 hét kesztőségünkhöz küldött le- alatt kerül vissza a gép kiveiében ifj. Varga Sándor javítva tulajdonosához. Ez szegedi lakos. — A továbbiakban beszámolt arról, hogy a tanácsot megfogadta, elment a Kárász utcai OFOTÉRT-boltba, ahol igen előzékenyen, udvariasan fogadták, s közölték vele: Szegeden megszüntették a fényképezőgépek javítását, csak átveszik a gépeket és győzi a Budapestre továbbítják. Az vennék, elárusító fiatalember próbált ettől függetlenül segíteni a kisebb hibán, de nem sikerült. Ekkor címet mondott, próbálja meg egy ismerősénél, ahol később a gépet meg is javították. Ifj. Varga Sándor panasza nem egyedülálló. A Kárász utcai OFOTÉRT-boltban az amatőr fotosok szinte naponként felteszik a kérdést: miért kell minden javításért Pestre küldeni a gépeket, miért nem lehet Szegeden elvégezni azt. E kérdéssel kerestük fel mi is az OFOTÉRT vezetőjét, Erényi Györgynét, aki a következőket mondotta: — Szegeden régebben a Finommechanikai Vállalat költségtöbbletet is okoz, hiszen a szállítási díj — ami szintén a gép tulajdonosát terheli — plusz 10 forint, de előfordul az is, hogy a postai szállítás alkalmából a kényesebb alkatrészek, így például a fénymérő, elromlik. A fővárosi ktsz alig munkát. Szívesen ha vidéken fiókokat tudnának létesíteni, de ez eddig megfelelő szakember hiánya miatt nem valósulhatott meg. ö. L. I Szegedi Nemzeti Színházban eszmeiségen felül tehát egy Szegeden átlagosan —nem szezonidő alatt — hetenként 8—10 fényképezőgépet visznek javításra a Kárász utcai OFOTÉRT-boltba. Szezonidőben ennél is többet. A fényképezőgép-tulajdonosok panasza tehát jogos. Jó volna, ha Szegeden is módot találnának legalább egy optikai szakember beállítására, mert ezzel sok reklamációnak vennék elejét, s a Fővárosi Foto-Optikai Ktsz munkáját is megkönynyítenék. H. M. arról híres, hogy itt nincsenek „vándormadarak". Aki egyszer ide kerül, az itt is marad, szeret- itt dolgozni. Most a szerkesztőségünkhöz érkezett több levél arról is hírt ad, hogy a DÁV-nál nemcsak dolgozni jó, hanem nyugdíjasnak is lenni. S hogy miért? Talán nincs is Szegeden hasonló vállalat, ahol ennyire precízen számon tartanák, hogy hány nyugdíjasa van egy-egy üzemigazgatóságnak. Jelenbari megöregedett ember gondjával-bajával törődnek. Mindig szívesen A vállalatvezetőség, a pártés a szakszervezet, a nőbizottság, amikor értesül egyegy dolgozó „búcsújáról", mindent elkövet, hogy ezt a napot széppé, emlékezetessé tegye. Termelési tanácskozáson vagy külön egy- ^"^Td^ggel egy üzemrészben megemlé- r',ggal' oaesse°gel keznek a munkában eltöltött évekről, megjutalmazzák, s ezekkel a szavakkal nyújtanak kezet: — Mindig szívesen látunk! S a nyugdíjba vonultak szívesen is látogatnak volt munkahelyükre. Sőt: ha komolyabb problémájuk van, bátran jönnek tanácsért. A segítség soha nem marad el. Ebber, az évben utoljára az erőmű három dolgozóját: Jelenet az előadásból Péntek este forró hangú- szombat este tartott előadás eseménymag is biztosította, latú előadáson mutatkozott azután nem is cáfolta meg Ez a keret egyszerű: a katobe az NDK Néphadseregének sem a közönséget, sem őket. naélet hétköznapjainak kelErich Weinert művészegyüt- Mi is azt kaptuk, amit az lemes és kevésbé hangulatos tese Hódmezővásárhelyen, előzetes hírek nyomán vár- szituációit elevenítették meg, Szegedi fellépésüket fokozott tuhk, s ők is olyan sikert a reggeli tornától a közös érdeklődés előzte meg. Er- arattak, amire minden bi- hadgyakorlatokig szélesen hard Clemens alezredes, az zonnyal szívesen emlékeznek mozgó skálán, s közben egy együttes vezetője elmondot- vissza. tengerészesküvő és egy elte, nagyon örül a magyar Az együttes egy dramatur- űrutazás - mellyel közönség lelkes fogadtatásé- giailag összekomponált, négy ismetelten a szocialista ornak - melyet eddigi feliépé- képből álló történet előadá- szágok egységét ábrázoltak seik során tapasztalt - és sa során mutatta be tudását, színesítette a cselekmenyt. annak, hogy pontosan meg- Az énekesek, a táncosok, a De tulajdonkeppen nem is értik műsoruk célját: a szo- zenekar és az esztrádegyüttes ®z voit az eioaaas io eieme. , cialista országok fegyverba- szerepelt a műsorban. A han™1 nogy enneK Kapcsan | rátságának prezentálását. A produkció egységét a közös ^^míT^l hallgatónak azonnal feltűnt, az a markáns, jó hanganyagú énekesekből álló énekkar és a biztos zenei alappal rendelkező, jól felkészült zenekar értékes művészi teljesítménye volt. Énekeltek Hándel-, Erkel-művet éppúgy, mint orosz népdalt vagy magyar csárdást, s a zenekar íj ugyanolyan értékben játszott operarészietet, Strauss-operettet, mint rumba-boleról vagy a finnek népszerű specialitását, a let kisst. A zenekarnak különösen a fúvósai igen képzettek — dehát ez a katonaegyütteseknél egyébként is tradíció. Igen színvonalas a balettkar teljesítménye: fejlett stílusérzékükre utal a különböző népek táncainak ízlésesen hatásos bemutatása. A vezetőjük, Jochen Winkler százados neve feltétlenül ide kívánkozik! A szatirikus jelenetek mindig politikusak: így gúny tárgyává válnak a békésen dolgozni akaró német nép retrográd szellemi agytrösztjei, II. Vilmostól Adenauerig, akiknek a szó legszorosabb értelmében véve elhegedülik a nótájukat A robotember megkomponálása is színes fantázia szüleménye, melyben nem szűkölködik a műsor bátorkezű rendezőle. Oünter Hitzemann és a fődramaturg, Siegfried Berthold sem. Nikolényl István Jó szó( segítség Levelek nyomán — A DÁV nyugdíjasai A Dél-magyarországi Áram- Kalapis Menyhértet, Bárká- őrömmel, a vállalat hozzászolgáltató Vállalat évek óta nJ.j Józsefet és Csányi Má- járul horgászengedélyük kiriát búcsúztatták. A nyugdíjba vonulók meghatottan köszönték meg a kedves megemlékezést, az ajándékot, amit a szakszervezettől, a vállalat veze- Múlnak a hónapok tőségétől kaptak. Azóta is gyakran felkeresik régi munkahelyüket. . váltásához. A DÁV-nál ugyanis komoly tábora van a horgászoknak és itt ilyen alkalmakkor újra és újra összejönnek a dolgozók, a nyugdíjasok. Betegek látogatása Gyakori vendége a DÁV i - , i-n w -ii . _ ix Klauzál téri irodáinak Péjeg is lo5 becsületes munka- C2eU ottmárj volt fököny_ velő. Nemcsak látogatóba jön, hanem „besegít" a munkába is. Igen aktív, főleg a társadalmi munkában Báló József. Segít a negyedévi találkozók megszervezésében, s mint balesetvédelmi megbízott, hasznos tanácsokat ad a munkahelyeken. A DÁV nőbizottsága rendszeresen látogatja a beteg nyugdíjasokat. Jó szóval, vikedveskednek nekik. Az egyik legtöbbet ernleeetetl, legjobban eső ténykedés a nyugdíjasok szerint a névnapokról való megemlékezés. Mert a DÁV-nál azt is számon tartják, melyik nyugdíjasnak mikor van névnapja, s akkor, ha éppen nem esik valamelyik nyugdíjas találkozó közelébe, levélben felköszöntik. Sőt, s ezt már főként a férfi nyugdíjasok veszik nagy A DÁV Klauzál téri igazgatóságán szól a mikrofon. Éppen az szb-titkárt keresik. A nőbizottság tagjai azt szeretnék megtudni, ki megy legközelebb nyugdíjba, s hogyan készítsék elő a búcsúztatást. Az irodákban most is tartózkodik néhány nyugdíjas. Ok is segítenek, tanácsot is adnak. Ebben, és egyéb hivatali ügyek intézésében is. Múlnak a hetek, a hónapok, az évek, s ettől a vállalattól is meg-megválik egy-egy dolgozó. De tudják, a búcsú nem végleges, mert a DAV-nál valóban a nap bármely szakában mindig szíves fogadtatásra találnak. A Kiskundorozsma és Vidéke Körzeti FMSZ szakképzett szakácsot keres azonnali belépésre. Jelentkezés az fmsz központi irodánál. xS. 6298 Kiskundorozsma és Vidéke Körzeti FMSZ értesíti az érdekelteket, hogy a szeszfőzdében a szeszfőzést megkezdte. Érdeklődni Kiskundorozsma. Szabadság tér 20. szám alatt. xS. 6299 Olajkályha-tulajdonosok figyelmébe! Október 1-től a gázolaj jegyek kiváltását, a gázolaj hazaszállítását vállaljuk. Már most jegyeztesse elő a gázolaj rendszeres hazaszállítását. Körtöltésen belül: 30 fillér literenként. Körtöltésen kívül: 40 fillér literenként. UNIVERSÁL KTSZ Gogol u. 28 xS 103 350 Tel.: 31-21. 31-00 Meghívjuk kedves vendegeinket a Szegedi Földművesszövetkezet röszkei Paprika kisvendéglődében októl -. 3-án, vasárnap tartandó MAGYARNÓTA ESTRE Énekel: Ormándi Vendel és Ürmös Ica. Disznótoros vacsora! — Asztalfoglalás az üzletvezetőnél. — Belépődíj nincs! xS6346 Rádióid* 24 óra alatt tv készülékét 48 óra alatt javítja az Elektromos Ktsz. Lenin krt. 58 Telefon: 34—12. — Vasárnap is nyit ve , S6371 Biztosítási ügyben forduljon bizalommal a helyi takarékszövetkezethez a a dolgozók biztosító i szükségletének kielégítése érdekében oglalkoznak biztosítással is: K. 283 Vasárnap. 1965. október 3. OEí-MAGYAHORiZÁQ S *