Délmagyarország, 1965. október (55. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-27 / 253. szám
A meleg ára Megkezdődött a fűtési saezon. Budapesten a fűtési idényben körülbelül 2 millió-2 millió 130 ezer tonna tüzelő ég el a kályhákban és a kazánokban. Több mint 900 millió forintba kerül, hogy ne fázzunk. Azt mondják, hogy ahol füst van, ott meleg is van. Nálunk azonban a meleghez képest aránytalanul nagy a füst. Sajnos, Budapest egyike a legszennyezettebb levegőjű világvárosoknak. A levegő szennyezettségének 80 százaléka a házi tüzelésből adódik. Kályháink tűzhelyeink nem a legmegfelelőbbek a hazai szenekre, s a szakértők szerint a lakosság nagyrésze nem is ért a fűtéshez. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a háztartások 20—25 százalékos, a központi fűtések pedig 30 százzalékos hatásfokkal tüzelnek, a fűtőanyag nagyrészét tehát az utcán kapjuk vissza, korom, hamu, rossz levegő formájában. Időnként a főváros levegőjének kéndioxid-tartalma naponta tizenkétszer nagyobb a tűrhető mennyiségnél. A fűtési szezonban egyebek között mintegy 300 000 tonna kén kerül a levegőbe, jóval több, mint amennyi kénsavat például elhasznál iparunk. Ilyenkor a korom napi átlagban ötvenszeresen is meghaladja a megengedett határt. Mindez egy kis melegért... Budapest téli, rendkívül rossz levegőjén az olaj-, a gáztüzelés elterjesztésével, a távfűtés fokozásával lehet segíteni. A folyamat már megindult, azonban még hosszú ideig megmarad a háztartási szén, a hagyományos kályha — és a füst. 1985. OKTrtRER 27., SZERDA NÉVNAP: SZABINA NAPOS IDÖ Várható idpjárls szerda estig: napos ifi*. Eső n m lesz. Erős reggeli párásság, többfcló csak lassan felszakadó köd. Gyenge, napközben helyenként kissé élénkebb, változó Irányú szél. A hőmérséklet alakulása ban lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. (MTI) HOZZÁÉRTÉS A Nap kél 6 óra 20 perckor, és nyugszik 16 óra 55 perckor. A Hold kél 9 óra 31 perckor, és nyugszik 18 óra 12 perckor. VIZAL4.AS A Tisza vízállása Szegednél kedden mínusz »16 centiméter. (Áradó.) KÉTSZÁZ ÉVE. 1765-ben született Ogyallan Besse János Kaix'ly utazó és Író. 25 éves korától csaknem állandóan külföldön élt, dc hazájától teljesen sohasem szakadt el. 1829— 1830-ban Humboldtot, a nagv német természettudóst kísérte él kaukázusi útjára. Beutazta Grúziát. majd az egész Kaukázust. Ütja folyamán mindenütt magyar történelmi nyomokat keresett. Otiélményeiről, észleléseiről sok színes tudósítást küldött a lapoknak haza is. Még nagy utazása előtt, 1829-ben Jglent meg francia nyeflven írt török nyelvtara, amelyhez franciamagyar—török szótárt ls mellékelt. NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Csongor és Tünde. Petőfi-bérlet. Vége kb. 10 órakor. KAMA R A SZÍNHÁZ Ma nincs előadás. MOZIK Szabadság: Volt egyszer egy öregember. (Negyed 4. fél t és háromnegyed 8 órakor.) — Vörös Csillag: Zöldár. (6 és negyed 9.) — Fáklya: A betörő. (Háromnegyed 6 és 8.) Postás Mozi: Szemet szemért. (Fél 6. fél 8.) Olasz film. INSPEKCIOS Al /.A 1 ORVOSI SZOLGALAT Szeged varos területére . Október 23-tól 30-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasár- és ünnepnap nappal ls) elsősegély és nehézeUés esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula állatorvos. Lakása: Partizán n. T. Telefon: 26-04. Az állatorvos kiszállításáról • hívó fél köteles gondoskodni (A Quick karikatúrája) — Még egy kis terpentin kell hozzá... Megjelent az idei statisztikai évkönyv A Központi Statisztikai Hivatal kiadásában megjelent és a napokban a boltokba kerül az 1965-ös nemzetközi statisztikai évkönyv, amely részletes áttekintést nyújt a világ, s külön-külön a főbb országok népmozgalmi, gazdasági, szociális és kulturális helyzetóról. Az adatokból kitűnik, hogy a Földön legújabb becslések szerint 3240 millió ember él, több mint kétszer annyi, mint 1900-ban. A világ népességének 33,9 százaléka a szocialista országokban lakik. A legsűrűbben lakott ország Hollandia, ahol 1 négyzetkilométerre 356 ember jut, ezt követi Belgium, Puerto Rico, Dél-Korea és Japán. Ugyanezen a listán Magyarország a huszadik. A művészeti szabadegyetem második előadása A TIT Századunk művészete szabadegyetemi sorozatának második előadására kerül sor ma, szerda este 8 órakor a Liszt Ferenc Zeneiskola Tábor utcai nagytermében. Az avar.tgardizmus témaköréből Szelesi Zoltán művészettörténész Csáky József és a modern szobrászat kezdetei címmel tart előadást. — Újjáválasztották hétfőn este a TIT Kárász utcai klubjában a Madártani Szakkör vezetőségét A szakkör elnöke dr. Marián Miklós muzeológus, titkára Magyar Levente főiskolai tanársegéd lett. Tiszteletbeli elnöke változatlanul dr. Beretzk Péter c. egyetemi tanár, a szakkör megalapítója. LAKÁS Elcserélnem központi. utcai. I. emeleti 1 szobaillat, viz. Ráz Iclószobában). fasplnce van, 1 szoba, kom tort vagy összkomfortos lakásra, lehetőleg a nagykörúton belül. Megegyezünk. Érdeklődrí i: Krupa. szeged, Párizsi krt. 41.. vasárnap délután 4-lg. x li. Kórháznál „A" szövetkezeti házban, kettőszobás, gázboyIcros. hősugárzós. fürdőszoba összkomfortos házfdügyeOősvgem 690 Ft. Elcserélném 3 szoba összkomfort. főbérietiért. x Külön bejáratú albérleti szoba kiadó. Tápé. Munkácsy u. 21. sz. Bútorozott szoba kiadó nő részére, Klsfnlndy u. 48. Alsóváros. Külön bejáratú bútorozott szoba három dolgozó fiatalembernek kiadó. — Erd.: délutáni órákban. Teleki a. 8. Rendes két dolgozó fiúnak albérleti szoba kiadó. Csongrádi set. 64. Tágas, napos. I emeleti leválasztható kétszobás társbérlő. 11 összkomfortom garázzsal és mühelylelietóséggel elcserélném kisméretű kétszobás összkomfortra. ..Sürgős 18 isi" jeligére a Hirdetőbe. Férfi részére november i-re albérleti szoba kiadó. — Tündér u. 14. Dlákleanyt magamhoz vennék albérletbe azonnalra la. Rákóczi u. 33. Kettő személynek, vagy gyermektelen házaspárnak külön bejáratú bútorozott szoba kiadó. Algyői Út 55. SZ. 3—3 becsületes dolgozó nő részére bútorozott szoba kiadó. ..November L 18 185" lel Igére a Hirdetőbe. Egyedülálló Idősebb tgényes férfinek közoonti fűtéses bútorozott szoba kiadó. „Belváros 2065" Jeligére a Sajtóházba. . Külön bejáratú bü'Torozott szoba, egyetem millett. 2 diákleánynak kiadó, azonnal. Partizán u. 33. sz. Rendes leány albérletet kaphat. Gém u. 13. .. Üres szoba házaspárnak kiadó. József Attila sgt. 9. sz. Albérlet kiadó rendes leánynak. Rohonczl u. 11. Kábelgyér mögött. Albérleti szoba leánynak kiadó. — Ogyessza 4. Bn. Búturozott szoba lérfinck november 1-ére kiadó. özv. Sallavné, Korda sor 28 SZ. Belvárosi ÚJ házban levő egy szoba összkomfortos lakásomat elcserélném két szoba összkomfortosra. Lehet központi fűtéses ls. Ajánlatokat ..Költségtéritéss. 1" 2041 Jeligére a Sajtóházba. Külön bejáratú közDont) fűtéses szoba, fürdőszoba-használattal kiadó. Ogyeszszai lakótelep 12. ép. B. X. 3. Külön bejáratú bútorozott szoba albérletbe két fiú va«v leány részére kiadó Szabadsajtó 6 46 sz. Bútorozott szobába, férfi lakótársat keresek. Hunyadi János sgt, 41.. fszt. 3. Elcserélném Felsővároson utcai nagy szoba, konyha, spálzos lakásomat ki- * sebb udvari lakásért, „Magányos" 1922 lengére a Sajtóházba. Debreceni egyszobás gázos lakást cserélek szegediért. Érdeklődni Pacsirta u. 27. Egy szoba, komfortos lakásom elcserélném egv kétszobásra. Megtekinthető mindennap du. Pulcz u. 7. Czizikék. x Szentesi I. emeleti másfél szobás 'lakésom elcserélném „szegedi hasonlóra 18 082" Jeligére • szentesi Hlrr etőbe. x Albérleti szoba két személy reszére bútorozva kiadó. Üjszeged. Hatszegi sor 13. sz. Buszhoz közel, x idos személyt eltartanék lakásáért, vagy életjáradekot fizetnék, esetleg megvenném öröklakással. lehet telepen ls. „Sürgős 18 085" lengére a Hirdetőbe, Rendes, szoUd nő albérletet kaphjt. — ..Azonnal 18 011" Jetigére a Hirdetőbe. Budapesten tanuló szegedi diák számára lakást adnék, cserébe kérnék Szegeden tanuló egyetemista lányom részére lakást. Értesítést kérek DAV-oortára. Klauzál tér 3. HÁZTÁJI BALESET faúhitád Külön bejáratú szobába társat keresek, egyszerű leányt, — Erd.: lehet Tolbuhin sgt. 56. szám, dpészüzletbcn. Üres kis albérleti szobn-konyhAt keresek építésünk Idejére. lehet telenen ls. ..Sürgős 18 086" lellgére a Hirdetőbe. Két barátnőnek vagy egy gyermekes anyának albérlet kiadó. ,.Me) jg otthon 18 097" Jeligére a Hirdetőbe. Szoba-konyhás lakást keresek a Belvárosban. „Megegyezés 18 161" íelicére a Hirdetőbe. Külön bejáratú bútorozott szoba egy dolgozó riflnak klailo. Velős u. 10. Gyermektelen hámtiAr albérleti szobát keres. „Sürgős 18 171" lellgére a tt«rőe»őhe. INGATLAN Haznely eladó 119 i.-ól Petófitiiep 7/a. Erd.: Tape. Kossutu u. 39. X Eluuu 600 n-üles kert artózl kúttal. Baktói soron. Érd.: Petőfitelep, I. u. gátőrház. x Kis kertes magánházamat elcserélném nagyobbért ráfizetéssel. Nagykörúthoz közel. Érd.: Lehel ti. 7. x 4 szoua Összkomfortos kertes ház. télies átadással eladó. Vágány u. 8. sz. — Jutagyári kitérőnél, X - elkel vennék üjszegeden, > előnyős helyen. 100—159 n-öl. „Családi ház 2062" Jeligére a Sajtóházba, Mihálytelken HoltTisza sor 23. számú ház eladó. Érd.: Hika Istvánnál. x Elcserélném Rattyastelepen levő szolgálati 2 szobás magánházat 400 n-öl kerttel 2 vagy 3 szobás lakásért költségtérítéssel. „MAV" 2019 lellgére a saitóházba x Eladó Hattyastelepen 2'3-ad házrész 200 n-öl kerttel. 1 szoba, konyha, előszoba és kamra átadással. Érdeklődni Hattvastelen. szivattyúháznál mindennap délután 4től vasárnap délelőtt, x KI ikundorozsraán, Rákőczt u. 63. szám -1-tH bár e'sdó. x Baktó, Hídverő a. 13. szám 540 n-öl porta euadú. Érd.: petőfitelep. HL u. 90. X pzaiynuu állomástól 10 percre, műút mellett tanya 800 n-öl földdel. Igényesnek eladó. Lantos. Tanva 145. x Kvzcpkoru házaspár keres házat életjáradékkal. Érd.: Hunyadl tér 3. x Cjszegeden Jankovics u. 3. szám alatt azonnal beköltözhető 1 szoba, konyha. mellékhelyiségek, üvegezett terasz, kertes fél házrész eladó. Érd.: Szeged. Rákóczi u. 11. alatt. 262 n-öl jó fekvésű (tehermentes) kert sürgősen, minden elfogadható árért eladó Tarjántelepen. Erd.: mindennap 15 órától. Csuka u. 34. szám. Nagyon jó helyen levő háromszobásrtak tervezett házhely eladó. A lábazat elkészült. „Némi anyag van 18 029" imj-*-" a Hirdetőbe. KÍ^'íundorozsma, Nádor u. 13. számú ház lakásátadássa1! sl-dó. • Eladó 270 n-öl házhely aim-at út 16 Házal, házrészt vennék küUerO'etei 30 ezer készoénzem van. a többit megáTInnodás szerint, vagy Részletfizetésre !R irv Jeligére „ 1 TI -H Házrész eladó Közép u. 4/a. Érd.: 7-8 ó-a között. X Klskundorozsma Május 1. u. 40. számú ház úl kétszoba. összkomfortos, ugyanott 5 db 6 méteres gerenda líxtOos, 2 db 85x130-as -btnk éledő. x — Készpénzzel rendelkező társat keresek megosztható magánház vételéhez. . Sürgős 2020" Jeligére vá'laszt a Sajtóházba kérek. Ke.s/.joav konyhás házrész eladó, beköltözéssel. Szeeed. Kcskemátl u. tSIP. Házhely 139 n-öi eladó. a Szél utcán, firrl • Móra u. 50. Társasház építéshez belvárosi telek eladó. Erd.: Zárda u. 7. sz. Eladó különálló mnc«s. föl-iT-mtes házrész. . Teries át*dés 18174" Jeligére a Hi-d»tőbe. x 4t! 33 A Majakovszkij leánykollégium Szeged. Korányi rakpart 2.. azonnali belépéssei kályháidtól keres. Jelentkezés szemcivesen délelőtt 10—12-ig. X Gyermek gondozását lakásomon vállalom. Partizán u. 5. flázfclügvelO. x Szaniióavezetéaben is jártas gepkocslelöadó felsőfokú •gép'ármflvezetői Jogosítványai. 11 éves vezetési gyakorlattal. valamint autószere'ői képesítéssel rendelkező fiatal •t •-bízható dolgozó é'J«st változtatna. """"asszál is Jő 18 000" Jeligére a Hirdetőbe. Gépésztechnikus havi 509 Ft-os állást vállalna. „Sokoldalú 18 098' Jeligére a Hirdetőbe. Főiskolát végzett, gépírni tudó értelmiségi előadóL önálló levelezői, gondnoki. vagy hasonló állást vállal. ..Felsőoktatás 13180" Jeligére a Hirdetőbe. Najyalföldl Kőolajtermelő Vállalat segédmunkásokat vesz lel azonnali belépésre. központi kútjavító üzemébe és csőszerelő csoportjába. A felvett dolgozók részére munkásszállást. munkaruhát és külszolgáüatt dijat biztosítunk. Kereseti lehetőségek a vállalati bérszabályzat és MT szerint. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezni lehet: Nagyslföl.fi Kőolajtermelő Vállalat munkaügyi osztályán. Szolnok. Beloiartnisx n. lám. x Vidéki földművesszövetkezethez elhelyezkedne. Italboltvezetőnek. Felszolgálói képesítéssel „10 éves gyakorlat" 2033 lellgére a S"1Jőhézba. X Napi 4 órai takarításra bejárónőt keresek. Dugonics u. 3—5.. I. emelet 7. X Megbízható lelkiismeretes egyént keresek hároméves kls'eányom gondozására. lakásomon. Frlkn" 203* 1eUgé— a p»4túbázba. x Misfél éves kislány Terié nénit keresünk. „Ogyessza" Jeligére a SaJ•öbd-ha Kazánfűtői vizsgával ál'ást vá'toztfnék, '"Vatns. víz. vlllanv"ZTclő szakmában ifSrins. „TTnlverzálls" rec. tejigére a Saltó"ázba. FF! TFH a Irkabátját most • InkJttsssa Javíttassa vízhatlan festéstel. Csordás bőrruliakészitő mesternél, ízent Miklós u 7.. 'elsrteárosl temolom TVösöH x vá-Arnlnrk rád'ót. te'evizíót fénvkénezőaénet. kar- és zsebórákat. hértartási rillsnvgépeket. — Szened. Tu-emAnyl Áruház Vállalat, x Eszperantó oktatás Asotthalmon Röszke és Mórahalom után most a szegedi járás harmadik községébon, Ásotthalmon is megkezdődött az eszperantó oktató nyelvtanfolyam. A tanfolyamon a község pedagógusai is részt vesznek és felkészülnek a jövő és augusztusában Szegeden megrendezendő III. Nemzetközi Pedagógus Eszperantó Szeminárium vizsgáira. Megalakul a községben a helyi eszperantó csoport is. HAT ÉVET KAPOTT A KORRUPT ELŐADÓ György János, a váci városi tanács volt ipari előadója, hivatali Kataimával visszaélve, anyagi szolgáltatás ellenében hamis szakmunkás-bizonyítványhoz juttatott több személyt, aki vizsgatételre volt kötelezve. A hamis okmányokért 200— 1300 forintot fizettek Györgynek. A bíróság György Jánost 28 rendbeli jogtalan előny követelése és elfogadása, 60 rendbeli, hivatalos személyként elkövetett közokirathamisítás és három rendbeli hivatalos működéssel kapcsolatos jogtalan előny elfogadásáért hatévi szabadságvesztésre ítélte, s a közügyek gyakorlásától három évre eltiltotta. Ezenkívül 25 500 forint visszafizetésére kötelezték. (MTI) Ma kezdődik a Korányi társaság nagygyűlése Ma kezdődik Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia épületében a Korányi Sándor Társaság háromnapos III. nagygyűlése. A tudományos tanácskozáson több szegedi orvos előadást és korreferátumot tart: Benkő Sándor egyetemi docens, az orvostudományok doktora, Sipos Károly egyetemi docens, kandidátus, Bencze György egyetemi adjunktus, kandidátus, Somogyi István • és Rák Kálmán adjunktusok, továbbá Lakatos László, Csanády Miklós, Durszt Ferenc és Biliczky Ferenc tanársegédek. — Emberölés bűntette miatt a Komárom megyei rendőrfőkapitányság őrizetbe vette és eljárást indított Bratis László 24 éves autószerelő. dorogi lakos ellen. Bratis a dorogi Tárna Szállodában szóváltás közben megfojtotta 19 éves feleségét, majd önként jelentkezett a rendőrségen. A gyilkosságot — vallomása szerint — féltékenységből követte el. Gyászköz'emén yek Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, nagymama és dédniaroa. KOVÁCS ANDRASNÉ Szőke Etelka, életének 67. étében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése L hó 27-én déli 12 órakor lesz hí alsóvárosi temető ravatalozójából. a gyászoló rsalád. T. 96. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik érászunkban osztozva KAS7.TN--R VOLTÁN temetésén megjelentek s részvétnyilvénításnútlórl, vlrágadnmányukkal f Jd lmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. A TÁSKA — Szeged-Rókusi — hangzik a tájékoztató. Este van, a vonat zsúJolt, a csuklós villamos kivilagitva, üresen vár a helyén. Mindenki az clre törekedve rohan oda, de beszállni nem nem lehet, mert az ajtó zárva. Százan türelmetlenül toporognak a járdaszigeten. — Nyissák ki már végre, a mindenét neki — zsörtölődik valaki! — Nyugi kérem. Nem lehet, mert nincs meg a táska. Elveszelt. A tömeg mögött két rövidszoknyás kalauz — az egyik széke, a másik barna — keresi, hátha ráakadna.., A barna már sírni akar, mikor a szőke mondja, hogy neki kettő van, az egyiket neki adja. — Add ide gyorsan, de köszönetet ne várj érte, mert az enyémet kínálod te Böske — mondja a szőke szenvedéllyel. s már az ajtó is nyílik ... O. I. Közlemény x Modern társastánc-tanfolyam indul 1965. november 4-én 6 órakor a Hungária I. emeleti nagytermében az Tfíúsógi Ház rendezésében. Trnifótól LetkissJg. Kezdök-halatlök. felnőttek, diákoknak kedvezmény. Jelentkezés a KISZ-bizottság földszinti helyiségében november 4-én 5-8ig. Táncpedagógus Kertész Eva. X467, KASSZAFŰRAS — ÁGYÚVAL Keddre virradó éjjel csaknem félmillió dollárt zsákmányoltak ismeretlen kassza fúrók a Brinle rég „bombabiztos" raktáraiból. A valószínűleg kanadai kasszafúrók egy páncéltörő ágyút használtak faltörő kosként. A húsz milliméteres ágyúból 3(1 lövedéket eresztettek a vastag falba, k a folyosót vastag matracokkal bélelték ki. hogy a zaj ne legyen túl erős és a szilánkok ne tehessenek kárt a „tüzérekben". A rablók kereket oldtak. s Ismeretlen okokból körülbelül félmillió dollárt a „mackókban" hagytak. — Egy mozgó villamos álló villamoskocsiba szaladt tegnap, kedden délben a rókusi templomnál, a Boros József utcai vonal végállomásában. Az összeütközés következtében a kocsiban utazók közül Rezsek Margit Szeged, Pillich Kálmán utca 45. szám alatti lakos elesett és kartörést szenvedett. A baleset ügyében a vizsgálat folyik. EGYETEMI MŰVÉSZETI MOZI SZEGEDEN Szegeden a József Attila Tudományegyetem KISZ-bizottsága és a Csongrád megyei Moziüzemi Vállalat kezdeményezésére megnyílt az ország első egyetemi művészeti mozija. Az Artkino célja, hogy a legkiemelkedőbb hazai és külföldi alkotások! bemutatásával hozzájáruljanak az ifjúság neveléséhez, fejlesszék esztétikai képzettségüket. Egyelőre kéthetenként mutatnak be filmeket az egyetem nagy előadótermében. Elsőnek a „Valahol Európában" eimű alkotást vetítették zsúfolt nézőtér előtt. FODRÁSZ EURÓPA-BAJNOKSÁG A hatodik fodrász Európabajnokságot kedden este az Erkel Színházban díszelőadás és ünnepélyes díjkiosztás zárta. Európa legjobb férfi fodrászai a szabadon választott hajvágásban Lambot belga a klasszikus hajvágásban pedig Guilbert francia versenyző. A férfi összetett versenyt ugyancsak Lambot nyerte. A női fodrász számokban az ausztriai Grecht aratta a legnagyobb sikert, mert a vasondolálásban, a vízhullámban, az estélyi frizurában valamint az összetett versenyben egyaránt ő lett az Európa-bajnok. A művészi frizura készítésében Galles francia versenyző bizonyult a legjobbnak. (MTI) FELHI¥ÁS Felhívjuk a vezetékes (városi gáz) gázfogyasztók figyelmét, hogy 1965. november 1-től a szolgáltatott gáz szaga mc?válto?il£ az eddig közismert és jellegzetes gázszag helyett denalnrált szeszhez hasonló szagú lesz. Amennyiben kedves fogyasztóink Ilyen szagot észlelnek, gázszivárgás vagy gázömlés áll fenn. x K 470 4 DÉL-MAGYARORSZÁG Szerd*- wktuber